Gyermek sírás

/Ariel/

Mikor a Nap vöröses, álmos sugaraival költögetni kezdett, David már farkas volt. Ott aludt mellettem. Ásítottam egyet, majd elkezdtem finoman költögetni. Mikor Dave felkelt, nem értett semmit az egészből, hogy miért érzi furán magát. Megnyalogattam a pofáját a hatalmas fekete farkasnak, aki lett belőle, örömmel láttam, hogy a körülményekhez képest jól van. Végignézett rajtam, utána magán, és mindent megértett, farkasmosoly jelent meg az arcán és megnyalogatta az arcomat.
Elindultam hazafele, Rachaelék házához, sétáról ügetésre, ügetésről vad futásra váltva. Dave mellettem futott, meglepődve, hogy milyen felszabadító érzés farkasnak lenni, de tetszett neki. A háznál átugrottam a kerítésen és rátámaszkodtam a csengőre. Mr. Selton már messziről kiabált.
- Jó' van, megyek már!! Hülye postás. - Leültem a küszöb elé, közben Dave is beért. A gazda majdnem elájult, hogy két farkas ül a verandáján. Üdvözlésképp vakkantva felálltam. Dave kissé bátortalanabb volt, de ő is felállt és csóválta a farkát. - Ő a barátod? - Mutatott Davere, de közben rám nézett. Kettőt vakkantottam és hevesen bólogattam hozzá. Dave nézte Mr. Seltont, aki végül is egy ideig bámult minket, de utána kitárta az ajtót és beengedett. Úgy kocogtam be, mintha mindig is itt laktam volna, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, amit csak el lehet képzelni.
Odabent Dave mindent megszaglászott, kissé bizonytalan volt, mindenhova követett, szorosan mellettem volt. Elterültem a nappaliban és vártam, mit fog szólni a gazdám ehhez az egészhez. Egyenlőre csak bambán ült a kanapén és nézett minket, emésztette a most látottakat, én meg figyeltem egy darabig, utána az órára pillantottam. Hat óra volt, és a forgatás hétkor kezdődött, így megnyugodhattam, hogy van még időm. Dave folyamatosan engem nézett, ahogy nyugodtan fekszek a szőnyegen, közben meg fél szemmel a környezetét vizsgálgatta.
Vakaróztam egy kicsit, utána újra a gazdámra néztem, hátha most már tud mondani valamit. Végre megemésztette a dolgokat és nem kérdezett semmit.
- Nem sokára indulnunk kell. - Jelentette ki, amit bólintással nyugtáztam. Megnyalogattam Dave arcát, majd visszanéztem Mr. Seltonra, ezúttal kérdéssel a szememben. Felsóhajtott és bólintott. - Rendben, ő is jöhet... De viselkedjetek rendesen! - Nevette el magát. Nagyon megörültem, hogy engedélyt kaptunk, felpattantam, odarohantam Mr. Seltonhoz és nyalogatni kezdtem az arcát, hogy megköszönjem. Nevetett, örült, hogy visszatértem, megsimogatta a bundámat.
Elindultam kis idő múlva kifelé, a kocsihoz, hogy indulhassunk. A kocsiajtóban megálltam és vártam, hogy kinyissák nekem. A gazda kinyitotta végre az ajtót és beszállhattunk, majd ő is és végül elindultunk. Most kezdtem izgatott lenni igazán. Egész gyorsan beértünk, kiugrottam a kocsiból és beszaladtam a forgatásra, most végre egyetlen zsinóron sem estem át. A rendező szeme felcsillant, amint meglátott, hát még akkor, amikor észrevette a mögöttem ügető Davidet! Egy gyors, színészi meghajlás után odakocogtam hozzá.
A rendező Davidre nézett, és leesett az álla, majd a gazdámra pillantott.
- Honnan van ez a másik farkas? - Kérdezte meglepetten, mire szégyellősen lehajtottam a fejemet. Dave megbökte a nyakamat az orrával, hogy nincs mit szégyellnem, ezért a fejemet a szügyének simítottam, ő meg közelebb húzott magához, amennyire ez farkas alakban lehetséges volt. A fejemet nem felemelve pillantottam fel a rendezőre. Meghatódva nézett bennünket, úgy gondolta, hogy teljesen átérzi, amit mi, bár ez lehetetlen volt.
Türelmetlen hangot adtam ki, hogy ugyan, ha már itt vagyunk, kezdődjön már el a forgatás. Mindenkit a helyére küldtek és beállítottak, a rendező elmondta, hogy mit forgatunk aznap és hogy mit kell tennem. Biccentve jeleztem, hogy megértettem mindent.
Elsőre tökéletesen el tudtam játszani mindent, kisebb hibák és botlások nélkül. A rendező és a stáb tagjai odáig voltak értem és a színészi tehetségemért, könnyedén összehaverkodtam velük. Mindenki imádott, még a fordászok és a sminkesek is. Én meg a kamerát imádtam. A szünetekben ugattam rá és játékos pózba ugrottam hátra, imádtam, ahogy tükröződik a lencsében, amíg Dave farkas módra nevetett, nagyon jól szórakozott rajtam.
Egyszercsak jelentős súly ugrott rám, mire szétcsúsztak a lábaim és hason elterülve feküdtem a padlón. Rájöttem, miért: David rámugrott, majd kuncogva leszállt rólam. Nem volt kedvem felállni, így ottmaradtam. Megbökött hideg, nedves orrával.
'Mi a baj, Ariel?'
'Nincs kedvem felállni.' Mintegy bizonyítékként, vagy mintha nyomatékosítani akarnám a mondatom, becsuktam a szemeimet. Tüntetőleg lefeküdt mellém, így ráfektethettem a fejemet a lábaira, ő meg a sajátját a nyakamra, majd becsukta a szemeit. Kényelmes volt ott feküdni, Vele. Nyugodtam vártam a következő felvételemet, nem siettem sehová. Dave is úgy feküdt mellettem, mintha várna valamire, de igazából tudtam, hogy semmire. Eszembe jutottak a kicsik és halkan nyüsszentettem egyet, de szerencsétlenségemre meghallotta és megbökte a nyakamat.
'Mi a baj?'
'Hiányoznak a kicsik...'
'A forgatás után hazamegyünk.' Jelentette ki határozottan, így csak egy bólintással nyugtáztam a döntését. Vége lett a forgatási szünetnek, de még mindig nem volt kedvem felkelni. A rendező hazaengedett, nem akart túlhajtani, főleg nem az első napon, de semmi erőm nem volt felállni, a melső mancsaimmal vonszoltam magamat a kapuhoz. Odakint Dave és Mr. Selton segítettek beszállni a kocsiba.
David mellém ült, a gazdám pedig a volánhoz.
- Nagyon ügyes voltál, Ariel. - Dícsért meg Mr. Selton. Halkan nyöszörögtem és becsuktam a szememet. Dave közelebb araszolt hozzám és letette a fejét az ülésre ő is. Rápillantottam és az orrához nyomtam az orromat.
Mikor végre hazaértünk, Daviddel irdatlan gyorsan futva eltűntünk az erdőben és csak a ház közelében álltunk meg. Visszaváltoztunk, Dave megfogta a kezemet, és vezetett, mert eltévedtem volna.
- Készen állsz? - Kérdezte az ajtó előtt állva, mintha nem haza jöttem volna. Bólintottam, és becsöngettünk. Dave szorította a kezemet, de nem túl erősen, feszülten várt, akárcsak én - két szájcsócsálás között. Amint nyílt az ajtó, David elmosolyodott és rám nézett.
Mikor megláttam a Bátyámat és Rachaelt, szélesen elmosolyodtam és átöleltem mind a kettőjüket, természetesen egyszerre. Első kérdésem természetesen így szólt, a nagy ölelkezés és megkönnyebbült nevetés után:
- Hogy vagytok? És hogy vannak a kicsik? - Pillantottam Rach hasára.
- Nagyon jól. Darren és Sharieldi a kanapén alszik. - Intett a nappali felé, miközben David várakozóan mosolyogva nézett rám.
- És a tiéd? - Mosolyogtam rá kedvesen Rachaelre, hálás voltam a megnyugtató szavaiért. Elmosolyodot és a hasára simította a kezét.
- Ő is jól van. De gyertek már be! - Nevetett. David, mintegy végszóra, kilőtt és berohant a nappaliba, miközben engem is belökött az ajtón, utána megállt és elkapott, gyors puszit nyomott az arcomra.
- Jaj, ne haragudj. - Sham tett egy csípős megjegyzést, de Dave oda se figyelt rá, bement a nappaliba és a kanapé elé guggolt, ahol a kicsik aludtak, vigyázva, nehogy felkeltse őket. Én a magam részéről inkább felmentem fürödni. Bezártam a fürdőszoba ajtaját magamra, sírni akartam, és egyedül lenni. Dave szerencsére nem kopogtatott, így jó sokáig tudtam fürödni, forró vízben. Nekivetettem a hátamat a csempének és lecsúsztam mellette, sírtam, a könnyeim és az arcomon lecsorgó víz különös keverékként csípte az arcomat.
Elfelejtettem mindent. Megszűnt körülötem a tér és az idő, már nem éreztem a víz meleg cseppjeit, ahogy rámesnek, csak ültem ott és nem mozdultam. Távolról érzékeltem, hogy valahol valaki kopog és a nevemen szólít.
- Ariel, minden rendben van? - Dave hangja volt, de nem tudtam válaszolni rá, nem voltam teljesen ott, a fizikai valóságban. Kicsit várt, majd kicsit idegesebb hangon szólt. - Ariel?
- Itt vagyok. - Feleltem normál hangerővel.
- Oké... - Össze kellett szednem magam és kimásznom innen, akármennyire is kába vagyok. Arra még csak-csak rá tudtam szánni magam, hogy elzárjam a vizet, de felkelni már nem tudtam. Pár perc múlva Dave erélyesen megdöngette az ajtót. - Ariel, nyitsd ki, kérlek!
- Nem... Nem tudom... - Mondtam nyöszörögve az igazságot, mivel tényleg nem bírtam felkelni. David könnyed mozdulattal kitörte az ajtóból a kilincset, hogy be tudjon jönni, tényleg addóghatott már értem. Félig ülő, félig fekvő pózban a csempének támaszkodtam a még nedves zuhanytálcában, a szememet alig tudtam nyitva tartani, a légzés is nehezemre esett. David pillanatok alatt odaért mellém, nem érdekellte, hogy vizes lehet a ruhája, végigsimított az arcomon, félt, hogy megsérültem.
- Ariel, mi a baj? - Fáradt tekintettel néztem fel rá, a szemeim vörösek voltak.
- Nem érzem túl jól magam. - Nyöszörögtem, mire szó nélkül felvett, tekert körém egy törölközőt, bevitt a szobába és lefektetett az ágyra.
- Mond, hol fáj? - Kérdezte aggódóan suttogva. A gyomorszájam tájékára csúsztattam a kezemet, ami most iszonyatosan fájt. Elűnt pár pillanatra és egy pohár vízzel tért vissza.
- Idd meg ezt. - Nézett rám. Nehézkesen megfordultam az oldalamra és remegő kézzel ugyan, de átvettem a poharat és belekortyoltam. Éreztem, ahogy valami folyékony melegség árad szét bennem, és felpörgeti az agyamat.
- Mi az? Nem vagyok halott, ne nézz így rám! - Vigyorogtam a képébe, mire pislantott kettőt.
- Jobban érzed magad? - Nézett rám ledöbbenve, mintha nem látszott volna.
- Nem látod? - Pattantam fel az ágyról, nem bírtam a fekvést, ő meg pislogva nézett rám, majd megvonta a vállát.
- Hát jó... - Vigyorgott ő is. Dalolgatva táncoltam, leesett rólam a törölköző, így semmi nem maradt, ami elfedhette volna immár száraz testemet, de nem érdekellt, nagy magasról tettem rá. David felkapta az anyagot a földről, körém tekerte és a szekrény felé kezdett tolni. - Hé, inkább... Öltözz fel, mielőtt lemegyünk, jó? - Érdekes fejet vágott, amit nem tudtam hova tenni magamban, ezért nem törődtem vele.
- De minek? Én jól vagyok így! - Vihogtam, de ő mégiscsak kikapott a szekrényből egy ruhát és igyekezett rámhúzni.
- Igen, kétség kívül.
- De neee! - Visítoztam, mint egy kislány. Elkapta a kezemet és felemelt maga mellé.
- Oké, oké, akkor gyere le így! - Nem mert tovább kekeckedni velem. Nevetgélve rohangáltam fel-le a házban, leköszöntem a Bátyámnak is.
- Szia, Bátyus! - Majd vissze felszaladtam, amíg ő nevetve ült a fotelban, az ölében Rachaellel. Dave elnevette magát, és elkezdett utánam rohangálni. - Vííííííjijijijijiiiii!! - Visítottam és menekültem David elől, aki kitartóan rohangált utánam, kezében a törölközővel.
- Ariel, állj meg! - Nem vettem észre, hogy magamat szorítottam sarokba, így rám tudta borítani a törölközőt, visszavitt a szobába és nagy nehezen felöltöztetett. Próbáltam elugrani, ami nem mindig ment.
Végül nagy nehezen felöltöztetett, és abban a pillanatban megszólalt a csengő, én meg leszaladtam kinyitni az ajtót, természetesen papucs és zokni nélkül. Odalent kivágtam az ajtót, ami előtt egy férfi állt.
- Jóóóónapoooot! Üdv itt nálunk, mit szeretne, miben segíthetek? - Vigyorogtam. Egy nagyon magas férfi állt előttem, sötétkék zakóban és kalappal a fején, az arca nem látszott, csak a szája és a fogai, ahogy elvigyorodott, majd felemelte a fejét és végigmért sötétzöld tekintetével.
- Jónapot. - Üdvözölt.
- Miben segíthetek? Eltévedt és útmutatás kéne? Netán lerobbant a kocsija, a mobilja természetesen lemerült és telefonálni szeretne? Vagy netán csak vécére van szüksége? - Soroltam el a kérdéseimet pörgősen. Vigyorogva levette a kalapját és kezet nyújtott.
- Az én nevem Mr Ripheinstein. És a magáé?
- Ariel! - Ráztam meg a barátságos idegen kezét.
- Bejöhetek? - Nézett be mellettem a házba. - Lenne egy ajánlaom. - Megperdültem és Davere néztem.
- Férjecském? - Vigyorogtam. David gyanakodva méregette az idegent, de bólintott.
- Jöjjön be. - Félretáncoltam az útból. - Erre! Kabátját, cipőjét vegye le! - Csuktam be mögötte az ajtót, utána visszaugrándoztam a férjem mellé. A férfi udvariasan megköszönte, bejött és levette a cipőjét, kabátját és a kalapját.
- Jóestét. - Kedzte a bemutatkozást a többiek kedvéért. - Az én nevem Mr Ripheinstein. Mint mondtam, lenne egy ajánlatom maguknak. - Bementünk és leültünk a nappaliban, én az ölembe vettem a kicsiket, és játszottunk, amíg David tárgyalt. A férfi elmondott pár mondatot valami cirkuszról, Rachael közelebb húzódott a Bátyámhoz, aki felmordult, én meg felpillantottam, jelezve, hogy élek és kezdek lehiggadni. Egyetlen szó a következő pár mondatból beszivárgott a tudatomba.
- Egyikőjük se ember. - Emlékek rohamoztak meg a kicsikoromról, hogy embernek neveltek, aztán eszembejutott a szüleink halála. Felpattantam és kirohantam a konyhába, sírvafakadtam. David elnézést kért és utánamjött, próbált megvígasztalni, ami nem nagyon ment neki. Átöleltem és belefúrtam a melkasába az arcomat.
- Anyut akarom! És aput! - Zokogtam. A régi életemet akartam visszakapni. David szorosan ölelt, símogatta a hátamat és ringatott, miközben megnyugtató hangon suttogott a fülembe.
- Sss... Semmi baj, nyugodj meg! - Gyűrögettem az ingjét, kislánynak éreztem magam mellette. Szorított magához és hallgatta a férfi és a Bátyám közt lefolyó beszélgetést. Lassanként kezdtem megnyugodni. Dave tovább símogatott, hallgatta a beszélgetést.
- Jo... Jobban vagyok... - Mondtam bizonytalanul szipogva, nekidőltem, a légzésem kezdett a normális felé közeledni. David megpuszilta a homlokomat.
- Akkor jó. Lélegezz mélyeket. - Igyekeztem azt tenni, de egy kicsit még hüppögtem. A szerelmem folyamatosan símogatta a hátamat, ott volt velem, nem engedett el. Lábujjhegyre álltam és megpusziltam, amit ő csókkal viszonzott. Mikor a férfi távozott, Dave összeszűkült szemekkel nézett utána.
Ha csak rólam lett volna szó, szívesen megszöktem volna a cirkusszal, de így, hogy a kicsik is itt voltak, nem tehettem.
- A válaszom... N-E-M. - Betűztem, majd durcásan lehuppantam a kanapéra, és magamban morgolódtam. Dave leült mellém, de nem szólt semmit, csak kémlelte az arcomat.
- Ne aggódj, nem megyünk sehová. - Ekkor bevillant egy kép, amint Rach a kicsivel a karján fekszik a kórházi ágyon.
- Te... - Nem bírtam befejezni a mondatot. Sham nyilván olvasott a gondolataimban, mivel az arca ijedté vált, és átölelte Rachaelt. David is közelebb vont magához, és a lányra pillantott, aki szinte ugyanabban a pillanatban szlalt meg.
- Sham, ne ijedj meg, de azt hiszem, hogy... rosszul vagyok. - Mély levegőket vett, én meg elsápadtam, bepánikoltam, akárcsak Bátyám. Ő ki a telefonhoz, én meg felrohantam az emeletre, hogy összepakoljam a ruhákat.
- Rach, hol van a táskád?! - Kiabáltam le a földszintre.
- Az... ajtó mellett, azt hiszem. - Mondta nehézkesen ejtve a szavakat. Mindent bepakoltam a táskába, amire csak szüksége lehetett. Dave feljött hozzám, kedves, nyugodt mosollyal az arcán.
- Nyugodj meg, Ariel. - Nyöszörögve ránéztem, majd erőlködve becipzároztam a táskát. Segített, és elvette tőlem a csomagot, mielőtt még széttépem idegességemben. Átkarolta a derekamat, és belepuszilt a hajamba, mintha minden rendben lenne, és Rach nem épp szülni készülne.
Dave megfogta a kezemet, ujjainka összefűzve.
- Gyere, menjünk le. - Bólintottam, és lementünk, Dave berakta a táskát a ház előtt várakozó taxiba, utána bekísért a házba. - Nem lesz semmi baj. Olyan sápadt vagy, mint egy szellem! - Helytelenítően megingatta a fejét. A kezem olyan volt, mintha jégtömbből faragták volna ki.
- Úgy is érzem magam... - Felfordult a gyomrom, ezért felrohantam a fürdőszobába, és kiadtam magamból a vacsorát. Dave aggódva állt az ajtóban. Lecsuktam a wc tetejét. - Maradj csak... Nem lesz bajom. - Bár ebben nem voltam teljesen biztos, a hangom
- Lemegyek, készítek neked egy teát. - Mondta halkan, de még mindig aggódott.
- Köszi. - Feküdtem le a csempére, hogy kicsit lehűljek. Alig ment le, már jött is fel a kész teával, de nem mozdultam, csak a padlóhoz simítottam az arcomat. Gondterheltem felsóhajtott, és hallottam, ahogy a bögre koppan a mosdókagylón, és Dave leguggol mellém. Megsimította az arcomat, hátha felnézek, de nem tettem.
- Gyere, beviszlek a hálóba, és pihenj le. - Mosolygott, de meg se moccantam.
- Jó itt nekem. - Felsóhajtott, óvatosan felvett, és a szobában lefektetett a hűvös ágyneműre.
- De itt mégis csak kényelmesebb. - Mosolygott, és letette a gőzölgő teát az éjjeliszekrényre.
- Egy kicsivel. - Elszundítottam, de eléggé felületesen, ugyanis még éreztem, ahogy Dave megsimította az arcomat, nagyon óvatosan megcsókolt, utána hallottam, ahogy kiment.
Nem tudtam nyugodtan aludni, össze vissza forgolódtam. Kis idő múlva megéreztem magamon a takaró súlyát, és azt, ahogy az ágy megsüllyed mellettem, vagyid Dave is ledőlt mellém. Nyöszörögtem, és úgy fordolódtam, mint valami tornádó. Hirtelen lendületből, sikítva felültem, a pizsamám vizesen tapadt a testemhez, a tüdőm pedig égett, ahogy ziháltam. David is ilyedten felült.
- Mi a baj, Ariel? - Aggódva fürkészte a vonásaimat, de én csak elsírtam magamat. Nem szólt semmit, csak magához vont, és cirógatta a hátamat, én meg belé kapaszkodva zokogtam. Kétségbe volt esve, mivel nem tudta, mi a bajom. Egészen addig szorosan ölelt magához, amíg meg nem nyugodtam teljesen. Megmagyaráztam magamnak, hogy ez semmi, csak egy álom volt.
- Jobb? - Kérdezte kedvesen.
- Ühüm.
- Kéred a teádat? - Mosolygott rám, én meg bólogattam. Felvette az éjjeliszekrényről a kellemesen kihűlt teát, és átadta nekem, én meg mohón ittam belőle, mivel a szám ki volt száradva, csak úgy, mint a torkom. - Óvatosan! - Szólt rám. Mikor lenyeltem az uolsó kortyot, levegő utána kaptam, és köhögni kezdtem. - Mondtam, hogy óvatosan! - Nézett összezűkült szemekkel.
- Tudom. - Mosolyogtam rá, mikor kifuldokoltam magam. Dave is elmosolyodott, és az órára pillantott.
- Késő van. Nem vagy álmos?
- De. - Válaszoltam egyszerűen, és ásítottam. Mosolyogva visszadőlt a párnák közé. - Akkor aludjunk. - Egyetértettem vele, hozzábújtam, és elaludtam.

Vámpírok és Farkasok // 4. fejezet (Loren)

Reggel a nap fénye idegesítően belsütött a szemembe, felébredésre kényszerítve engem. Dominicot sehol nem láttam, csak egy üzenet volt a párnán, amit felvettem.
- Hát ez meg mi? Dominic?? - Kicsit megijedtem, hogy egyedülhagyott, de valamiért meg is bíztam benne. De a levélben csak ennyi állt:
"Sürgős elintéznivalóm akadt, de este jövök. Ne menj sehová, maradj a házban.
Dominic"
Ez nagyon szívenütött, széttéptem a papírt.
- Tudod, mikor. - Kimentem az erdőbe vadászni és lefoglalni magamat. A hegy lábánál mászkáltam, de nem mertem bemenni a várba, akármennyire is kíváncsi voltam. Felmásztam az egyik fa tetejére, ahonnan beláttam a kastélyban lévő könyvtárba, ahol egy fiú ücsörgött, a kezeibe temetett arcal. Kíváncsian figyeltem, olyan érzésem volt, hogy ismerem, de azt nem tudtam, honnan. Leugrottam az ágról az ablakba. A fiú úgy tűnt, megijedt, de aztán meglepetést láttam az arcán, majd örömöt, amit nem igazán értettem. Aztán eltűnt és két pillanat múlva ott állt tőlem két méterre és úgy bámult, mindtha kísértet lennék, ami nagyon zavart.
- Neved? - Kissé ellenségesen csengett a hangom. Meghökkent, de összeszedte magát és végre megnyikkant.
- Nem... Nem emlékszel? - Suttogta ugyanazt az idegesítő kérdést, amit Dominic.
- Kéne? - Vondtam fel a szemöldökömet. Mély lélegzetet vett, halkan sóhajtott és egy pillanatra lehunyta a szemeit, utána közelebb lépett hozzám.
- Darren vagyok. - "Darren!!" Az agyam riadót fújt, megrémültem és elmenekültem. Futottam, ahogy bírtam, emlékeztem, mit mondott róla Dominic. Meghallottam, hogy Darren mögöttem fut. "Biztos el akar kapni, hogy megölhessen." A gondolattól kirázott a hideg, gyorsabb tempóra váltottam, de ő könnyedén tartotta a lépést. - Várj! - Kiáltott utánam, de eszem ágában sem volt bevárni.
- Dominiiiic!! - Sikítottam, nagyon meg voltam rémülve. Az járt a fejemben, mi lesz, ha Darren elkap és végez velem. Dominic biztos kikészülne.
- Loren, várj, kérlek! - Gyorsabbnak bizonyult nálam, ezért éles kanyarral befutottam a vízesés mögé. Azt reméltem, van egy kis hely legalább, hogy elbújhassak, de legnagyobb meglepetésemre egy egész barlangot találtam. Igaz, kissé bizarr volt a széttört láncal meg a vasbilincsel, de most nem lehettem válogatós. Nem jött utánam, reméltem, hogy sikerült leráznom. Kis idő múlva kinéztem, de nem láttam sehol, ezért hazamentem a kis házba, ahol rejtőztünk.
Bementem és reméltem, hogy Dominic nemsokára hazajön. Hallottam valami zajt, és kinéztem a kissé koszos ablakon, hátha Dominic az. De csalódnom kellett, miel Darren mászlált a ház körül, amitől kezdtem komolyan megijedni.
Nem tudom pontosan, mennyi idő telt el, de ahoz elég, hogy felmenjek, felkuporodjak az ágyra és szorongatni kezdjem a tépett takarót. Dominic amint meglátott, villámgyorsan mellettem termett és leguggolt, az arcomat fürkészte.
- Itt járt valaki. Ismerem ezt a szagot. - Hadarta.
- Da... Da... Da... - Képtelen voltam kimondani, dadogtam a félelemtől, de összeszedtem magam és kiböktem. - Darren. - Dominic arca elkomorodott, kifejezéstelenné vált, ahogy a hangja is.
- Találkoztál vele? - Ennyi, nekem végem. Reszketegen bólintottam, arra gondoltam, hogy talán jobb lett volna otthon maradnom, vagy hagynom, hogy Darren megöljön. - Mit mondott neked? - Megfeszült az állkapcsa, kezdtem tőle is félni.
- Se... Semmit! - Igazat mondtam, de féltem, hogy nem fogja elhinni nekem, hátrébb húzódtam a biztonság kedvéért. Dominic tekintete elsötétült.
- Semmit?! - Ordított. - Akkor honnan tudod a nevét? Azt hittem, nem emlékszel... - Felmordult, tudtam, hogy ha nem mondok valamit nagyon sürgősen, bántani fog.
- Nem is! - Nyöszörögtem. - Arra... Arra én kérdeztem rá... - Mondtam kissé halkabban, de tudtam, hogy érti, amit mondok. Mogorva volt, nem is kicsit, a szoba mintha sötétebb lett volna körülötte.
- Akkor mégiscsak elmondta a nevét neked, nem? Szóval beszélt hozzád. Mozgott a szája és hangok jöttek ki rajta. Így volt vagy sem?
- Igen, de amint kimondta a nevét elmenekültem! - Remegtem, féltem a démoni tekintetétől. - Komolyan! Azt kérte, hogy várjak, de inkább elbújtam és hazajöttem! - Nézte az arcomat, mérlegelt, de aztán alig észrevehetően biccentett.
- Értem. Ezt elfogadom. De miért hagytad el a házat, amikor kifejezetten kértelek, hogy ne? - Újabb számonkérés.
- Mert egyedül hagytál! - Csattantam fel, de azonnal le is csendesedtem, mert már így is paprikás hangulatban volt, nem akartam még jobban felhergelni. - És féltem egyedül, meg akartalak keresni. - Elmosolyodott és bólintott.
- Szóval meg akartál keresni.
- Ühüm. - Ártatlan kiskutya szemekkel néztem rá, mert kicsinek és védtelennek éreztem magam. Elégedett vigyor jelent meg az arcán, úgy tűnt, már nem is haragszik, följebb mászott hozzám és megcsókolt. Óvatosan, félősen csókoltam vissza, igyekeztem kideríteni, vajon tényleg nem haragszik-e, vagy csak megjátsza, hogy semmi baj nincs. Cseppet sem volt óvatos, úgy csókolt, ahogy épp jólesett neki, hol erőszakosan és vadan, hol csak gyengéden, elvégre vámpírként már nem árthatott nekem.
Pár édes perc múlva elhúzódott.
- Nem vagy szomjas? - Kedves kérdés volt, de a tegnapi tömeggyilkosság után jól éreztem magam, lerántottam az ágyra.
- Nem. - Gonoszul vigyorogva néztem rá. - Éhes vagyok. - Lehajoltam hozzá és vadul megcsókoltam. Elvigyorodott, a szemében mértéktelen elégedettség és büszkeség volt, vadul viszonozta a csókomat. Könnyed mozdulattal kettétéptem a rajta lévő inget, most nem különösebben érdekellt semmi. Dominic is elvigyorodott, ugyanezzel a módszerrel szabadított meg a pólómtól, amitől ledermedtem. - Ezt kár volt. Nincs másik pólóm. - Közöltem kissé számonkérően.
- Ugyan már, nem aggódj, a szekrény tele van ruhákkal... - Nem húzódott el egy percre sem, tovább csókolt. Büntetésképp beleharaptam az ajkába, de inkább játékosan, mint durván. Felmordult, úgy tűnt, nagyon tetszik neki a játékom. Lefektetett a hátamra és hozzápréselt a matrachoz, megtámaszkodott a fejem mellett. Végigsimítottam erős hasán, át az oldalán csupasz hátára, és belevágtam a karmaimat jéghideg bőrébe, úgy húztam magamhoz közelebb. Felszisszent, de nem különösebben mutatta, hogy fájt volna neki, ehelyett átölelte a derekamat, és végigsimított a hátamon, a lapockámtól le egészen a derekamig, majd a csípőmig. Halkan felsóhajtottam, nem voltam biztos benne, hogy tudom, hol vagyok, de most nem is számított.
Megszabadított a nadrágomtól is, amit kivételesen nem tépett szét.
- Haladás. - Vigyorogtam, majd halkan elnevettem magamat. - Ez egyben maradt. - Ő is elnevette magát.
- Igen... Igazad lehet. - Megcsókolt, hogy még véletlenül se tudjak többet beszélni. Elégedetten vigyorogva csókoltam vissza, végigsimítottam a hasán és kikapcsoltam az övét, ezzel a mozdulattal közelebb rántva magamhoz. Tetszett neki, megragadta a csuklómat és a matracra feszítette, végigcsókolt a nyakamon.
- Nemtán a vérem kell? - Kérdeztem ravasz vigyorral a képemen. Gonoszul elvigyorodott, végigcsókolt a nyakamon, majd finoman beleharapott, az egyik kezét a derekamra fektette. Elakadt a lélegzetem, egy pillanatra nem tudtam, ki vagyok, hol vagyok, vagy, hogy egyálltalán miért vagyok.
Hümmögött, és szívogatni kezdte a nyakamat. Úgy éreztem zuhanok. Zuhanok a józanságból a tudatlanságba, a sötétségbe. Kapkodtam a levegőt, a markomba gyűrt takarót - feltételeztem, hogy a takarót - szorítottam. Nem hagyta abba, közben megszabadított a maradék ruhámtól is.
- Do... Dominic... - Elszorult és égni kezdett a torkom, ugyanabban a tempóban, ahogy a szemem fordult sötétbíborba, majd feketébe, ahogy a vér kezdett kiürülni a szervezetemből. Dominic kicsit eltávolodott tőlem. Nyeltem egyet, kezdtem szomjas lenni. A Szerelmem belenézett a szemembe és azonnal feltűnt neki a változás. Hátrébb húzódott, úgy nézett rám.
- Szomjas vagy? - "Mintha nem tudnád!" Gondoltam, de válaszként reszketegen bólintottam. Azonnal felállt és felkapott magára valamit, majd várakozóan nézett rám. - Gyere. - Én is felálltam, kotorásztam kicsit a szekrényben. Találtam egy combközépig éső szoknyát, meg egy egész csinos pólót, így én is fel tudtam öltözni.
- Utálom a szoknyát. - Grimaszoltam, mire elvigyorodott.
- Vadászat után elmegyünk és kapsz pár rendes ruhát. - Visszavigyorogtam rá.
- Szerzel nekem?
- Hát persze! - Vigyorgott. - Na, gyere. - Azzal eltűnt a lépcsőn, én meg utánamentem, bár a szoknya nem kicsit idegesített.
Az erdőbe mentünk, de nem volt kedvem állatokat hajkurászni, ezért felmásztam az egyik fára és leültem az ágára, Dominic meg felpattant mellém.
- Mi a baj? - Nézett rám.
- Utálom az állatvért. Undorító íze van. - Duzzogtam, de ő csak elvigyorodott.
- Embervért szeretnél?
- Ha annak jobb az íze, akkor igen. - Sejtelmesen elvigyorodott.
- Meg kell kóstolni. - Válasz helyett megcsókoltam, de tudtam, mit fogok mondani. Elvigyorodott és visszacsókolt, suttogott az ajkaim közé, így megízlelhettem édes lehelletét. - Mi az, edig tartott a nagy szomjúság? - Kuncogott.
- Nem. - Suttogtam vissza. - De ha ilyen finom, akkor az egész falut legyilkolom.
- Szeretlek. - Mondta vigyorogva, majd futólag magcsókolt és nevetve leugrott a fáról. Én is elnevettem magam, utánaugrottam, amint a lábaim földet értek, a falu felé indultam. Dominic velem futott, egész addig, amíg a falu határához nem értünk. Ott megláttam egy embert és két pillanattal ésőbb már az illatát is éreztem. Kellemes, meleg illat, halálosan csábító. nem tudtam ellenállni a hívószónak, rátámadtam.
Dominic nem állított meg, hagyta, hogy tegyek, amit akarok. Két pillanat alatt végeztem a halandóval, és halk, jóleső morgás tört fel a torkomból, mikor elkezdtem kiszívni forró vérét. Édes volt és kicsit sós, de nagyon kellemes. Szerelmem elégedetten vigyorogva figyelt, és mintha büszkeséget fedeztem volna fel a tekintetében.

/2 hónap múlva/

Rászoktam az embervér szívásának mámorára és szinte lehetetlen volt megállnom, hogy ha elment előttem egy gyönge, törékeny halandó, ne öljem meg. Még akkor is gyilkoltam, ha épp nem voltam szomjas. Agresszív és vérszomjas lettem, szórakozásból is gyilkolásztam.
Egyik délután Dominicnak el kellett mennie a közeli városba, akadt valami elintéznivalója. Nem kérdezősködtem, csak tudomásul vettem, hogy el kellett mennie. Kimentem az erdőbe, hogy a szokásos játékomat űzzem a vadállatokkal. Megkergettem őket, aztán csapdába csaltam, de végül nem ittam belőlük és meg se öltem egyiket se. Csak szórakoztam velük. Szerencsétlenek rémülten rohantak előlem az összes lehetséges irányba, én meg nevetve hajkurásztam őket.
Végül kinéztem magamnak egy életerősnek tűnő őzet és azt hajtottam tovább. Hirtelen valami fura szag csapta meg az orromat. Vámpír és emberszag keveréke. Pár pillanattal később meg is láttam őket: egy vámpírlány és egy emberfiú. Befékeztem és azzal a lendülettel felugrottam egy fára, hogy elrejtőzzek. A lány felém kapta a tekintetét, így kénytelen voltam meghúzni magam mégjobban, mint amennyire eddig is elrejtőztem.
A vámpír közelebb lépett, hogy megnézzen, én meg próbáltam a lehető leghalkabban feljebb mászni. Mikor visszahátrált és megfogta a fiú csuklóját és elkezdte feszülten húzni kifelé az erdőből, leugrottam közvetlenül mögéjük.
- Bú! - A lány megperdült, és úgy tűnt, nem hisz a szemének.
- Loren...? - Meglepődtem, hogy tudja a nevemet. Tényleg sok mindenre nem emlékezhettem.
- Ismerlek? - Kérdeztem vissza halkan morogva. Nem felelt, csak a mellette álló fiúra nézett.
- Lory! - Az hozzám lépett és átölelt. Az illata olyan ismerős volt, és annyira csábító, hogy megőrjített. Megfogtam a karját és egy fának repítettem, majd odaugrottam hozzá, lefogtam és megharaptam. Szívogatni kezdtem a vérét, amely minden eddig kóstolt embernél finomabb volt. A lány egy pillanatig sokkot kapva állt, de még akkor se támadott rám, mikor kijózanodott, ehelyett rámkiáltott.
- Loren! - Morogva felnéztem rá, nem értettem, mi baja. - Ne csináld, ő a testvéred, nem akarhatod bántani! - A hangja meglepően nyugodtan csengett.
- Nekem nincs testvérem. - Lassan felemelkedtem, de a testtartásom fenyegető maradt. Nem mozdult meg, egyhelyben állt és csak nézett rám.
- De igen, van. Ő a bátyád, Loren. - Pillantott a földön fekvő, falfehér arcú, ziháló fiúra.
- Nem is ismerem. Ahogy téged se. - Semmilyen érzelmet nem mutatott, ami kissé megzavart.
- Nem emlékszel, igaz? Dominic biztos teletömte a fejedet a hazugságaival. - Ez kemény ütés volt, de csak felhergelt.
- Dominic szeret engem. Csak ő van nekem, ahogy neki én. - Morogtam, de ő csak megingatta a fejét.
- Dominic elrabolt téged és átváltoztatott. Te nem akartad ezt.
- Hazudsz. - Sziszegtem, jobbnak láttam menekülni. Semmiképp nem akartam nyílt lenni, mert az veszélyes. Tettem hátrafele egy fél lépést. Oldalra döntötte a fejét.
- Miért hazudnék? Azért mondod ezt, mert te is érzed, hogy csak az igazat mondom. - Tett felém egy lépést, majd megállt. - De ez nem a te hibád, nem tudhattad. - Nem tudtam, mit mondhatnék, ezért inkább megfordultam és elrohantam, össze voltam zavarodva, már nem tudtam, kinek hihetek. Mikor a folyóhoz értem, leültem a partjára, és engedtem kitörni a melkasomból a zokogást. Nem értettem már semmit.
Nem tudom, meddig ülhettem ott, de elég sokáig ahoz, hogy kezdjen derengeni néhány dolog. Elsőnek a fiú neve jutott az eszembe, akit megharaptam. Szabolcs. Utána kezdett az is rémleni, hogy közöm van hozzá, de ahoz már több idő kellett, hogy rájöjjek, mi köt hozzá. De sikerült végül visszaemlékeznem arra, hogy ő a bátyám, és, hogy nagyon szeretem.
Amint ezek tisztázódtak bennem, felálltam és visszamentem hozzá. Láttam, hogy a lány ott térdel mellette, és láttam a tettem következményét. A fivérem miattam szenvedett az átváltozástól. Óvatos macskaléptekkel odamentem mellé és letérdeltem, megfogtam a kezét, ami kezdett kihűlni, de még puha volt.
- Bátyám... - Suttogtam megtörten. - Én... Én annyira sajnálom... - Komolyan gondoltam, de a szavaknak most nem volt értelmük. Visszafolytottam a sírásomat. - Bocsáss meg nekem, kérlek. - Nem tudtam hangosabban beszélni a suttogásnál. A lány nem mozdult, csak ült és nézett bennünket. Kicsit megszorítottam a Bátyám kezét, aki nagyon, nagyon lassan rázárta az ujjait a kezemre.
- Húgom. - A hangja halk volt és legyőzött. Egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy miattam szenved.
- Az én hibám. - Elcsuklott a hangom, elengedtem a Bátyám kezét és elmenekültem.
- Várj! - Hallottam a lány hangját a hátam mögül. Megálltam, de nem néztem vissza. - Nem a te hibád, Loren! Csak kérlek, ne hagyd most magára. - Éreztem magamond a tekintetét, de nem fordultam meg.
- Nem maradhatok. Miattam szenved. - Tisztán lehetett hallani a hangomon, hogy sírok, de most még ez sem érdekellt.
- De ha elmész, még jobban fog szenvedni! - Elhalkult a hangja. - Azt nem akarod, ugye?
- Nem. - Nyöszörögtem.
- Akkor gyere vissza. - Suttogta. Ledermedve csak álltam, nem tudtam, mit tegyek. - Kérlek. - Mondta halkan. Ránéztem, majd le a Bátyámra.
- Nem tudom... - Döntésképtelen voltam.
- Ő is ezt szeretné. - Nézett le ő is a földön fekvő Szabira.
- Jobb lesz neki nélkülem. Úgy... Úgy biztonságban lesz... És ott vagy neki te is. - Lassan hátrálni kezdtem, hogy amint elérem a megfelelő távolságot, elfuthassak.
- Nem! - Rázta meg a fejét a vámpírlány. - És nem csak neki van rád szüksége. - Egy pillanatra felcsillant a szememben a kíváncsiság, de azonnal el is rejtettem a komor maszk mögé.
- Oh, valóban? Ugyan kinek? - Újra megkeményítettem a pajzsomat, eszembe jutott, amit Dominic mondott. Ez a lány Darren testvére, biztos azért védi, hogy csapdába csaljon és megölhessenek. Szofinak hirtelen összeszűkült a szeme.
- Te nem bízol bennem. - Állapította meg a nyilvánvalót.
- Nem. - Jelentettem ki kemény hangon.
- Akkor ne tedd. - Megordult és visszament Szabihoz, én meg megingattam a fejemet, majd magam mögött hagytam őket. Visszamentem a házhoz és mászkáltam egy darabig, majd leültem a lépcsőre és csak vártam Dominicot.
Nemsokára meg is érkezett. Eldöntöttem, hogy nem titkolózok, elmondok neki mindent. Nagyon vidám volt, lehajolt hozzám és megcsókolt.
- Szia! - Vigyorgott.
- Beszéltem a lánnyal. - Kezdtem lehangolódva. - És majdnem megöltem... a... a saját Bátyámat... - Megint sírógörcs kerülgetett.
- Beszéltél a lánnyal? - Kerekedtek ki a szemei. - És... Ki a fene mondta neked egyálltalán, hogy a bátyád?! - Kezdett dühös lenni.
- A lány mondta... De Szabi átváltozott. - Mondtam vékonyka hangon, a nyakamat behúzva. Elsápadt, bár nem tudtam, miért. - Menekülnünk kell? - Egy pillanatig gondolkozott, végül rámnézett és bólintott.
- Igen, muszály lesz. Most bosszút akarnak állni rajtunk. - Mondta komoran.
- Mit... Mit ártottunk nekik? - Kérdeztem vékonyka hangon nyöszörögve. Nem válaszolt, csak megragadta a csuklómat és felrángatott az emeletre, elővett egy bőröndöt és elkezdte beledobálni a ruhákat. - Most azonnal indulnunk kell? - Nekipréselődtem a falnak félelmemben. Komor arcal rámnézett, de közben pakolt.
- Nem. Hajnalig várhatunk. Pakolj össze, addig én intézek egy helyet, messze innen egy másik városba. - Megpuszilt. - De addig el ne hagyd ennek a háznak a küszöbét, világos?
- Ühüm. - Megszeppenten bólogattam.
- Helyes. - Bólintott, és kiugrott az ablakon, magamra hagyva engem. Lassanként összepakoltam a ruháimat egy másik bőröndbe. Mikor elkészültem, odamentem a nyitott ablakhoz és kinéztem rajta.
- Most mi igaz, és mi nem? Kiben bízhatok meg? - Grimaszoltam rá a fákra. A Nap sugarai áthatoltak a ritkás lombokon és elérték az arcomat. Becsuktam a szememet és csak élveztem a napsütést. Hirtelen megéreztem Darren illatát a közelből, kipattantak a szemeim és a tekintetemmel kerestem a fiút. Félig elbújva, de remekül láthatóan állt, és csak nézett rám, én meg rá. Mereven figyeltük egymást, miközben mérlegeltem a lehetőségeimet.
Végül kiugrottam az ablakon, de ő nem mozdult, kifejezéstelen arcal nézett rám.
- Engem keresel? - Vetettem oda a kérdést kőkemény hangnemben.
- Nem. - Felelte ugyanolyan keményen. - Csak épp erre jártam. - Visszaugrottam az ablakba és nemtörődöm stílusban közöltem vele, amit hallottam.
- Hagytad elmenni a zsákmányod. - Erre elkapott egy kissebb vadat és leült a helyére lakomázni, de továbbra is nézte az ablakot, mintha valami érdekes film menne. Kuncogtam egy kicsit, mert viccesnek tartottam a reakcióját. - Ez meggyőző volt. - Pimasz vigyor jelent meg a képén, de továbbra is nyugodtan, ráérősen üldögélt a helyén, mint valami kiscserkész a tábortűznél. - Dominic, ha minden igaz, nemsokára hazaér. - Könnyed, társalgó hangnemmel enyhítettem a kijelentés fenyegető élét. Biccentéssel jelezte, hogy megértette.
- Az remek. Na, és hová ment? - Ugyanolyan csevegő hangot használt, mint én, de tudtam, hogy ez nem csak egy udvarias kérdés, ezért hazudtam.
- Ajándékot vesz nekem. Annyira figyelmes! - Elbűvölten pislogtam az ég felé, nehogy kiolvashassa a szememből a hazugságot.
- Aha. - Grimaszolt, és kissé dühösen beleharapott a szarvas nyakába. Ravaszul elvigyorodtam.
- Nem tán zavar? Nincs barátnőd? - Néztem le rá sajnálkozva. Nevetett, mintha vicces lett volna a kérdésem, de átláttam a szitán. - Szóval elhagyott. - Rám nézett és keserűen felnevetett.
- Ennyire látszik?
- Hát... - Nem tudtam, mit mondjak, végül az igazság mellett döntöttem. - Igen. - Kedvesen rámosolyogtam. - Na, meséld el, mi volt. - Maga elé nézett, láttam, hogy gondolatban máshol jár.
- Igazándiból nem az ő hibája volt. Másé. - Letörölte a szájáról a vért. A mozdulata valahonnan ismerős volt. - Ő csak az áldozat. - Újabb furcsa érzésem támadt, többet akartam tudni.
- Oh... Mesélj még! - Kértem őszinte kíváncsisággal.
- A régi ellenségem elrabolta azt a lányt, akit szeretek. Átváltoztatta vámpírrá és ő most semmire sem emlékszik. Nem emlékszik kettőnkre. - Ugyanazt a mondatot mondta el, amit Dominic. Nem szóltam semmit, a tekintetem ide-oda cikázott, miközben gyengéd tekintettél figyelt. Kezdtek összeállni bennem az apró darabkák teljes képpé.
- Nem. Nem vagyok annyira mázlista. - Suttogtam magamnak, de meghallotta.
- Mire gondolsz? - Nézett rám.
- Te az ellenségem vagy, ahogy Dominicé is. - Jelentettem ki, majdnem teljes meggyőződéssel. - ÉN nem lehetek Ő. - Majdnem, hogy olyan volt, mintha nem is hozzá beszélnék, inkább csak hangosan gondolkoznék. Szomorúan nézett rám.
- Ahogy én az ellensége vagyok, úgy ő az én ellenségem is. És aki elrabolta a lányt, az az ellenségem volt. - Mondta, mire igen "értelmes" tekintettel fintorogtam rá.
- He? - Halkan, édesen felnevetett, majd újra komor lett és a földre pillantott, lassan megingatta a fejét.
- Nekem csak egy ellenségem van. Az pedig Dominic.
- Szóval - Kezdtem összegezni a hallottakat. - Dominic elrabolta a lányt, akit szeret... tél, vagy még most is szeretsz? - Úgy hadonásztam az ujjaimmal a levegőben, mintha összegabalyodott szálakat próbálnék szétszedni. Darren arca kisimult, gyengéd lett.
- Mindig is szeretni fogom. - Hirtelen elöntött az irigység. Irigyeltem azt a lányt, aki ennyire szerencsés, hogy ilyen párja lehet.
- De ő most vámpír, és nem emlékszik rád. - Végre sikerült kibogoznom a "csomót", amit a történet kusza szálai alkottak. - Oh, ez annyira szomorú! - Nagyon sajnáltam azt a szerencsétlen fiút. Felsóhajtott és szomorúan nézett rám.
- Igen, az... Még akkor se emlékezne erre az egészre, ha ezt így elmesélném neki, mint most neked. - Nézett fel rám. Attól a szomorú tekintettől könny szökött a szemembe, amit azonnal makacsul le is töröltem.
- Jó lehet neki...
- Úgy gondolod? - Figyelte az arcomat. Leugrottam elé, egy valamit tudnom kellett. Alig fél méterre értem földet tőle.
- Mond, hogy nem én vagyok az a lány. - Kértem suttogva. Már épp szóra nyitotta a száját, mikor Dominic hirtelen előbukkant az egyik bokor mögül, a szemei vérben forogtak, iszonyú dühös lehetett. Hátrahőköltem a haragja láttán. - D... Dominic? - Szinte nem is nézett rám, csak dühödten -, mint valami felingerelt bika - méregette Darrent, lassan tett felé egy lépést, folyamatosan morgott és ugrásra kész volt. - Azt hiszem, én bemegyek a házba... - Mondtam irreálisan vékonyka hangon és befutottam a kis romba, az ablakból figyeltem tovább az eseményeket. Dominic valamit sziszegett Darrennek, de nem értettem, mit és tett felé még egy lépést. Darren nem hátrált, ugyanúgy harcra kész volt.
Halkan nyöszörögtem, a dolgok kezdtek komolyra fordulni, mintha amolyan innen-már-csak-az-egyikőnk-távozik-élve harc készült volna. Pár másodperc múlva nagyon durva összecsapás következett. Felsikkantottam és a szám elé kaptam a kezeimet, kirohantam és a fiúk közé álltam.
- Ne! - Kiáltottam rá Darrenre. - Kérlek! Ne bántsd. - Könyörögtem, féltem, hogy elveszítem Dominicot, hisz csak ő volt nekem. Darren rám nézett, majd felegyenesedett, kifürkészhetetlen pillantással nézett rám pár másodpercig.
- Azt akarod, hogy ne bántsam? - Nagyon halkan kérdezte, úgy, mint aki nem akarja elhinni.
- Te már tudod, milyen az, ha senkid sincs. Nekem... Nekem csak ő van. Képes lennél elvenni tőlem? - Kétségbeesetten néztem rá, kicsinek és gyengének éreztem magam, mint a bárány, aki a farkas előtt áll. Lassan hátrált egy lépést, ingatta a fejét, úgy nézett, mint aki szellemet lát, és nem pont ilyennek képzelte. - De nem válaszoltál a kérdésemre. - Kezdtem suttogva. - Én vagyok Ő? - A fiú lassan Dominicra nézett, láttam, hogy fontolgatja a választ. Figyeltem, alig kaptam levegőt, a tüdőm nem bizonyult valami erősnek.
Végül rámnézett, a tekintete majdnem annyira kétségbeesett volt, mint az enyém. Lehajtotta a fejét, úgy válaszolt.
- Igen, te vagy. - Suttogta nagyon halkan.Darren félve nézett fel rám, mintha a reakciómtól tartana. Meglepetésemben bent rekedt a levegő a tüdőmben, az ajkaim résnyire nyitva maradtak, alig akartam hinni a fülemnek. Kétségbeesetten figyelt, láttam rajta, hogy szinte bármit megadna, hogy belelásson a fejembe. Összecsaptam a fogaimat, picit megráztam a fejemet és pisolgtam párat, majd Dominic felé fordultam.
- Igaz ez? Elraboltál, és akaratom ellenére átváltoztattál? - Halk morgás tört fel a torkomból. Dominic félve állt és nézett ránk, majd meglepetéssel a hangjában válasz helyett egy kérdéssel felelt.
- Loren, te... Tényleg az ősellenségünknek hiszel, és nem nekem?
- Nem... Már nem tudom, kinek higgyek. - Majdnem sírtam az elkeseredéstől. Darren rámnézett és halványan elmosolyodott.
- Higgy magadnak. - Dominicra, majd rá néztem, egyenlőre még Dominic szavainak hatása alatt álltam, de néhány részlet, - mint a Bátyám és Szofi - kezdett rémleni. A fiúk úgy álltak, mint egy rakás szerencsétlenség, lélegzetvisszafolytva várták, most mit is fogok tenni. Enyhe, nyárias szellő borzolta meg a hajamat, és részben Darren-, részben pedig az álltala elejtett őz illata homályos emlékeket hozott a felszínre. Darrent szerettem. Odaugrottam hozzá és szorosan átöleltem.
- Darren! - Megkönnyebbült nevetés tört föl a melkasából, szorosan magához ölelt.
- Lory... - Leírhatatlanul boldogan csengett a hangja, én pedig boldog voltam, hogy ő boldog. Belefúrtam az arcomat a vállába és belélegeztem az illatát, ahogy ő is az enyémet. Érezhetően nem akaródzott neki elengedni engem.
- Szeretlek. Nagyon. - Kibuggyant belőlem az addig visszatartott sírás és teljes erővel megrázta a hátamat. Hirtelen valami nedvessék csöppent a nyakamra. Majd megint és megint. Kellett pár pillanat, hogy rájöjjek, az engem szorosan ölelő Darrennek is folynak a könnyei.
- Én is téged, Lory. - Suttogta folytott hangon.
- Menjünk haza! - Kértem, ő meg bólintott és Dominicra pillantott, aki sötét pillantással méregetett bennünket.
- Nem mentek innen sehova. - Sziszegte. Minden bátorság elpárolgott belőlem, átöleltem Darren karját, úgy bújtam el mögé. Dominic támadó pózt vett fel, morgott, iszonyat dühös volt, tett felénk egy lépést, vörös szemei villámlottak. Nyöszörögtem, hátrálni akartam, de Darren karja odaszögezett, ahol voltam, mivel ő nem moccant, gyengéden a háta mögé terelt, hogy megvédjen. Szorítottam a karját, féltem a következő percektől. Darren mélyen Dominic szemébe nézett, fenyegető volt a testtartása, akárcsak a hangja és a pillantása.
- Fogd már fel, hogy vesztettél, Dominic! - Halkan felmordult. Dominic is halkan morgott, majd lassan hátrálni kezdett.
- Esküszöm, még visszajövök, és bosszútállok ezért. - Sziszegte, majd sarkonfordult és elrohant. Fellélegeztem és lehuppantam, amiből kiterülés lett, mintha elájultam volna. Hallottam, ahogy Darren leguggolt mellém. Az arcom kifejezéstelen volt, nem moccantam, mintha komolyan nem lennék magamnál. Bizonytalanul végigsimított a karomon, majd visszahúzta a kezét.
- Lory... - Nagyon halkan suttogott, annyira, hogy alig hallottam.
- Ümmm. - Továbbra se mozdultam, csak jeleztem, hogy még élek.
- Lory, kérlek, mondj valamit! - Aggódva a kezei közé fogta az arcomat.
- Mit mondjak? - Kérdeztem rekedtesen csengő hangon.
- Mire gondolsz most? - Halkan beszélt, aggódóan. Kinyitottam a szemeimet és rápillantottam.
- Győztünk? - Halványan elmosolyodott, látszott, mennyire megkönnyebbült.
- Egyenlőre igen. - Nézett folyamatosan. - De nem tudom, mi lesz később. Viszont az tény, mivel több ezer évet várt ezzel a bosszúval, most sem fogja elsietni. - Állt fel az utolsó mondat végén.
- Akkor jó. - "Ájultam" vissza. Darren gyengéden a karjaiba vett egy sóhaj kíséretében, majd belepuszilt a hajamba. - Hazamegyünk. - Jelentette ki. Úgy tűnt, nem lehet rávenni, hogy letegyen. Átöleltem a nyakát és a vállára hajtottam a fejemet, megnyugtató volt az illata és a karja körülöttem. Emberi tempóban sétált vissza velem a kastélyba. A végére tényleg elaludtam, mivel jó ideje nem pihentem már úgy, hogy ne legyenek rémálmaim.
Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mocorogtam egy kicsit, hogy kényelmesebb legyen. Végülis a kifáradtság erőt vett rajtam és nyugtommaradva aludtam tovább. Egyszercsak puha matracot éreztem magam alatt, így kinyújtóztam és még pár órát átaludtam. Mikor felébredtem, Darren mellettem feküdt és nézett, mint aki mindjárt felfal a tekintetével.
- Jó reggelt. - Mosolygott rám, majd közelebb csúszott hozzám. - Hogy érzed magad?
- Jobban. - Motyogtam és közelebb araszoltam hozzá, majd a melkasára feküdtem. Mosolyogva átölelt és símogatta a hátamat. - Hogy van a Bátyám? - Kérdeztem nagyon halkan.
- Jól van. Szeretnéd látni? - Némán bólogattam.
- Akkor gyere. Odalent vannak. - Mosolygott rám. Felálltam, és elindultam lefelé, bár ide-oda támolyogtam, nem álltam biztosan a lábaimon. Darren megfogta a kezemet és nem engedte, hogy elveszítsem az egyensúlyomat. Amint megláttam a lent ácsorgó Bátyámat, lerohantam hozzá és átöleltem, ő meg szorosan visszaölelt, úgy, hogy ha ember letttem volna, tuti a fulladás közelébe értem volna. Hadarva elmeséltünk egymásnak mindent, mindeközben Darren és Szofi mosolyogva figyeltek bennünket.

/Dominic/

Elutaztam végül is a város másik felébe, még ha egyedül is. Franciscohoz mentem, aki szintén egy erdőben élt, de egyedül. Nehéz volt megtalálni a házát, mivel elég jól el volt rejtve.

- Francisco!! - Kiáltottam, mikor tövv órás kóborlás után megtaláltam a romot. Rámnézett és nagy szemeket meresztett, láttam rajta, hogy meglepődött, nem számított rám.

- Nem, a Mars ura! - Vigyorogtam, mire ő is elvigyorodott.

- Mi járatban errefelé?

- Bosszú. - Feleltem egyszerűen. - Már majdnem sikerült, de... Elvette tőlem a lányt, és most vissza akarnék vágni, de kellene egy kis segítség. - Gonoszul elvigyorodott és félredöntötte a fejét.

- Ezer örömmel segítek. - Tudtam, hogy számíthatok rá.

- Remek. Négyen vannak, úgyhogy kellünk még egy páran. - Hangosan kezdtem gondolkozni. - Én Joshuára gondoltam. Meg a barátnőjére, Angiere. Esetleg még Derek jöhetne. Meg Daniel. - Fancisko lassan, egyetértően bólogatott.

- Hm. Ez jó ötlet... Rég nem találkoztam velük, van mit bepótolni. - Vigyorgott.

- Induljunk. - Biccentettem, forrt bennem a bosszúvágy. Fél nap alatt sikerült mindenkit összeszednem, és estére már a házban voltunk a kastély közelében, ahol Loryval voltam. Leültünk az asztalhoz, mindenki engem nézett.

- Mi a terv? - Kérdezte Derek.

- Kicsaljuk őket. Darren az enyém, Lorent nem bánthatjátok. - Felvettem Lory pólóját, és körbeadtuk. - Ez az ő illata. - Mindannyian megszagolták a ruhadarabot, bólintottak. - Őt hagyjátok. A másik lányt és a fiút kinyírhatjátok. Utána miénk lesz a kastély és szabadon vadászhatunk, ráadásul a falu is itt van a közelben.

- Mikor indulunk? - Tették fel a legfontosabb kérdést.

- Holnap hajnalban. Mikor Loren és a kedves barátja - Mondtam ki undorodva a szót, - vadászni indulnak. Odaterelünk valamit Lorykának. Egy embert, esetleg valami erdei állatot, szarvast, vagy valamit. A könnyű prédának nem tud majd ellenállni. Mikor Loren kijön, Darren követni fogja. Ti elkapjátok a lányt, és ha jön a másik kettő, végeztek velük. - Bólintottak, tetszett nekik a terv.
- Rendben.

/Loren/

Estefelé kibotorkáltam félkómás állapotban a fürdőszobába, bár vagy ötször eltévedtem közben, Darren meg kuncogva nézte a szerencsétlenkedésemet, ahelyett, hogy segített volna. Egyszercsak kintről neszezés hallatszott, majd csöngettek. Ijedtemben nekiszédültem az ajtónak.
- Ki a fene tette ide ezt az izét? - Morogtam. Darren vetett még rám egy utolsó pillantást, utána halkan nevetve lement. Végre valahára betaláltam végülis a fürdőszobaajtón és le tudtam zuhanyozni. Mikor végeztem a fürdéssel és a hajmosással, a kőkorlát széléhez mentem és lekiabáltam az érkezőknek és az itt lakóknak. - Jóéjszakát, akárkik is vagytok! - Kiabáltam le, majd elmentem aludni. A fejem alig ért a párnához, már durmoltam is.