Vadállatból kiskedvenc

Üzenet:
Bocseszka, de az előző Rachael szemszög kicsit késni fog... :S Remélem nem fogtok nagyon haragudni ránk...

Reggel arra ébredtem, hogy valami halkan zúg. Halkan és idegesítően, majd az az izé rászállt az orromra, mire tüsszentettem. Nagyot ásítottam és láttam, hogy az én drága bátyám és a kedves barátnője párnának néz. Majd rájöttem, mi zúg: egy darázs. Utánakaptam és sikerült is megfognom, de az a vadállat megcsípte a nyelvemet, mire égtelenül elkezdtem visítani. A zajra Sham és Rachael is felriadt. Rach ijedten felült és hátraugrott. A szájamat nem mertem becsukni, a nyelvem fel volt duzzadva és egy pici ponton vérzett.

- Sham, szerintem... Megcspíte valami a nyelvét. - "Ennek lottóznia kellene!" Nyüszítettem, a darázscsípés rettentően fájt. A repülő sárga-fekete helikopter még mindig fölöttem körözött. Halálra rémültem tőle, el akartam valahova bújni, ezért bemenekültem egy nagy szekrény alá, csakhogy az addig rendben volt, hogy bementem, de a kijövetellel akadt némi problémám. Teljes mértékben be voltam szorulva alá, a támadó fullánkos meg ott körözött a hátsó felem körül, mitha csak leszállóhelyet keresne. Hallottam, amint a lány felnevetett, pedig szerintem a szorult helyzetem kicsit sem volt vicces.

- Ki kéne onnan szedni. - Pillantott Shaminora, de a bátyám csak megrázta a fejét.

- Amíg a darázs itt van, nem valószínű, hogy ki méltóztatik onnan jönni. - Nevetett ő is. Mikor megpróbáltam kijönni, csak azt értem el, hogy a fejem az egyik oldalon volt kint, a fenekem meg a másikon. De még kikúszni se bírtam, mert amint megmoccantam, berezgett az egész szekrény és a fejemre esett egy borosüveg. Rachnek a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy ne kacagjon fel hangosan. Végül feladtam és kinyúltam a szekrény alatt. Rachaelnél itt szakadt el a cérna, és hangosan felnevetett, én meg csak kilógattam oldalra a nyelvemet.

- Ariel, ne hülyéskedj, gyere ki onnan! - Kacagta. Fájdalmasan felnéztem rá, majd összeszedtem magam és hirtelen mozdulattal leborítottam magamról a szekrényt. Csakhogy ez az akcióm kissé hangosra sikeredett, és biztosra vettem, hogy le fogunk bukni. Rach ijedten Shamre pillantott. Kintről léptek zaját hallottuk, és az ajtószerűség felnyílt. Rachael egész családja ott állt és minket nézett. A kislány kinyújtotta felém a kezecskéit és vidáman felkiáltott.

- Tutus! - Odamentem és megszaglásztam, és megböktem az orrommal a hasát, mire a kicsi felkacagott és meg akart simogatni, de az anyja felkapta és rémült arcal nézett rám. Kiskutya szemeket meresztettem és lefeküdtem, próbáltam tudatni velük, hogy senkit nem fogok bántani. Az apa végigmért először engem, majd a bátyámat, végül Rachhez fordult.

- Mit jelentsen ez, Rachael? - Nagyon szigorúnak tűnt. Szegény lány csak állt, nem tudott megszólalni, és segélykérően nézett Shamre, de az is le volt fagyva, ezért én cselekedtem. Felborítottam és pajkosan képennyaltam a férfit. Rachael a szája elé kapta a kezeit, meg volt ijedve. Barátságosan vakkantottam és csóváltam a farkam és közben vigyorogtam. - Rachael megmagyaráznád, mi folyik itt? Hogy kerül ide ez az állat? És ki az a fiú? - Ajjaj... Kezdett durva lenni a helyzet. Szegény lány ledermedve állt, tanácstalan volt.
- Apa, anya, ő itt Ariel. - Intett felém, majd Sham felé biccentett. - Ő pedig Sham. - A kicsilány felé néztem, aki integetett nekem. Fejethajtottam. A kicsi anyja engem nézett, majd letette a kislányt és engedte, hogy idejöjjön. Azonnal odarohant hozzámrohant és átölelte a nyakam, bár annyira kicsike volt, hogy félig se ért át. Lefeküdtem, hogy kicsit kényelmesebb legyen neki és minden mozdulatomra nagyon figyeltem. Mindenki minket figyelt. Letettem a fejemet és hagytam, hogy felmásszon a hátamra, de nem álltam fel. Mikor éreztem, hogy csúszik le, odakaptam a fejemet és megtartottam, nehogy leessen és megüsse magát. Az apa Rachaelre nézett, mire Rach magyarázkodni kezdett.
- Ariel nagyon kedves állat, nem bántana senkit... szelíd és játékos! Azért bújtattuk el itt, mert megsérült, és egyedül nem élte volna túl az erdőben... - Az apa bólintott.
- Rendben. Ezt elfogadom. Azért cselekedtél, hogy megments egy állatot. De azt még mindig nem értem, hogy mit keres itt ez a fiú. - Sham felé bökött. Shamino az igazat mondta.
- Uram, én úgy kerültem ide, hogy Rachael egyedül nem bírt Ariellel. Segítettem ellátni a farkas sérülését meg... Megfürdettük. - Kuncogott. Ekkor a kislány meghúzta a szőrömet, de meg se nyikkantam, csak nyugodtan feküdtem. A fejemet se emeltem meg, bár meglehetősen fájt. Rach nevetett, de az apja szigorúan rápillantott, ezért elhallgatott. A férfi megint a átám felé fordult.
- Szóval egyszer csak összefutottál a lányommal, és pusztán önzetlen kedvességből segítettél neki, mert megsajnáltad a farkast? Ne haragudj fiam, de én ezt nem hiszem el. - Ez tényleg nem volt valami hihető.
- Nem teljesen. Egy osztályba járok a lányával, a farkast meg kölyökkora óta ismerem. A szüleit megölték, ezért én neveltem fel. - Közben Rachael leszedte a hátamról a kicsit, aki édesen kuncogott és gügyögött. Felálltam, majd megböktem Rachael karját, hogy ültesse a hátamra és menjünk pár kört. Bólintott és a hátamra ültette a kicsit.
- Azt hiszem, fiam, el kéne beszélgetnünk. A farkas pedig... - Rámpillantott. - ... egyenlőre maradhat. - Rach hálásan nézett az apjára. Óvatosan lépkedve elindultam. A férfi és a fiú elmentek. Az anya nézett rájuk, majd Shamre nézett, és megnyugtatta.
- Nem kell félned a férjemtől, csak a szája nagy. - Nevetett kedvesen. Rachael rosszallóan nézett az anyukájára, aki rákacsintott.
- Anyu, szerintem menned kéne. Ha szeretnéd, mi vigyázunk egy kicsit Sarahra. - Mosolygott.
- Most inkább bevinném, még nem reggelizett. De ti is gyertek ám enni! - Rach óvatosan le akarta emelni a hátamról a kicsit, de én vadul rámordultam, a nő meg megijedt. Megszelídültem és tettem felé néhány óvatos lépést. Megadóan bólintott. - Jól van, hozhatod te! - Azzal elindult ki, a ház felé. Büszkén vakkantottam és követtem. Rach megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Huhh. Ez húzós volt. - Mikor bementünk, az anya vette le a hátamról a kislányt és betette az etetőszékbe, én meg szép nyugodtan leültem mellé. Rach is leült, Sham pedig a mellette lévő székre telepedett, a lány meg rámosolygott. Fegyelmezetten ültem a kislány mellett és figyeltem a történéseket. Mindenki az asztalnál ült, a nő meg, akinek a hangját már hallottam, terített. Rachael családja mindenféléről beszélgetett, nem figyeltek rám. Megböktem a kicsi lábát, de nem engedtem, hogy hozzámérjen, nehogy piszkos legyen a kiskeze és lebetegedjen. Vidáman nevettettem. A mókázásom jutalma a kislány kacagása volt. A nő odement és megetette. Körbenéztem, és feltűnt, hogy Rachael csöndben eszik és nagyon elgondolkozott. Hangosat vakkantottam. Rach frászt kapott, de legnagyobb bánatomra csak a villát ejtette le. Felvettem és a mosogatóba ejtettem az evőeszközt. Rachnek fel se tűnt, valamin nagyon elgondolkozott, ezért odamentem és megböktem. Halványan mosolygott.
- Mit szeretnél, Ariel? - Erre morgolódni kezdtem és hirtelen mozdulattal elcsórtam az asztalról egy kenyérhélyat. Nem kellett sok idő, hogy eltüntetsem, de még mindig éhes voltam. Rachael felállt. - Hozok valami kaját Arielnek is. - Kiment, és tudtam hova megy, csakhogy azt a húst, ami a pincében lévő hűtőbe tettek, már réges rég megettem. Békésen visszamentem a kislány mellé és kisebb nyögés kíséretében lefeküdtem. Könyörgően nézten Rachael anyukájára, aki megsajnáld és adott egy nagy tálat tele finomságokkal, sőt még vizet is töltött. Hálás pillantást vetettem rá, de az érintést kerültem, amíg esznek. Belekóstoltam az ételbe, és megállapítottam, hogy finom. Tovább ettünk. Mikor én a magam részéről kiürítettem a tálat, a vízhez fordultam és félig kiittam. Csak egyvalaki hiányzott: Rachael. Kimentem, hogy megnézzem, mi van vele.
A pincelejáratnál megálltam és lenéztem eddigi búvóhelyünkre. Cseppet sem lepődtem meg, hogy ott találtam a fal mellett. Rámpillantott.
- Oh, szia Ariel. Nem mész vissza enni? - Megnyalogattam a szám szélét, majd megráztam a fejem, majd lementem mellé. Lefeküdtem és a fejemet az ölébe hajtottam. Símogatni kezdett, én meg lehunytam a szemem, ő pedig tovább simogatott. Picit kidugtam a nyelvem hegyét, majd vissza is húztam. Erre halkan felnevetett. Az ölébe tettem az egyik mancsomat. Nyílt az ajtó és Sham meg Sarah jelent meg. Amint a kislány meglátott, odaszaladt hozzám, én pedig marátségosan hasbaböktem. Rach mosolyogva nézett minket, amjd a bátyámra pillantott, aki rámosolygott. Fogtam magam és elmentem a pince másik felébe, Sarahval a nyomomban. Elkapta a farkamat és úgy szaladt utánam. Megálltam, szétvetettem a lábaimat, lehajtottam a fejem és átnéztem magam alatt. A kicsi vigyorogva lehajolt és elengedett. Összegömbölyödtem a sarokban és engedtem, hogy mászókának vagy épp csúszdának használjon. A kicsi Sarah felnevetett és meghúzta a farkam. "Mi baja van neki a farkammal?" Gondolkoztam, de nem moccantam, csak figyeltem. A kicsi rámászott a hátamra és átölelte a nyakam.
- Tutuska... - Majd elaludt. Letettem a fejem és én is elszundítottam. Álmomban a kislánnyal játszottam. Mindentől megvédtem. Megint elkapta a farkamat és úgy szorította magához, mint egy párnát. Mikor elengedte és elkezdett legurulni a hátamról, felpattantak a szemeim és elkaptam. A kicsi békésen szunyókált tovább, én meg megnyugodtam. Sarah álmában mindenfélét összegünyögött, én meg hagytam, hadd aludjon és vigyáztam az álmát. Sham hangosan felmorgott, én meg rámordultam, hogy kicsit csöndesebben, mert alszik a kicsi. Kis idővel később meghallottuk Rach és Sarah anyukájának a kiabálását.
- Saraah!! Rachaeel!! - Kettőt vakkantottam.
- Felviszem Saraht a szobájába. Itt maradsz! - Parancsolt rá a bátyámra. Rach felvette az alvó kishúgát, majd felvitte, én meg felálltam és követtem őket. Fent az emeleten lerakta aludni a kiságyára, majd felém fordult. - Ittmaradsz vele? - Bólintottam, majd lefeküdtem a kiságy mellé. Rach mosolygott, majd kiment. Egy darabig néztem az alvó kislányt, majd én magam is elszundítottam. Hallottam, amint valaki bejön, egy kicsit megtorpan, majd éreztem ahogy megsimítja a bundámat. Jólesően felmordultam.
Mikor résnyira kinyitottam a szemem, láttam, hogy az anya az. Betakarta a kicsit, leengedte a redőnyöket, terített rám is egy takarót, majd lekapcsolta a villanyt és kiment. Nyugodtan és mélyen aludtam, nem moccantam a kicsi mellől. Valami kicsi a nyakamhoz ért, mire felébredtem, és nyugtáztam, hogy csak Satah kezecskéja az, majd aludtam tovább. Félálomban még érzékeltem, hogy átölel és hozzámbújik, amennyire csak a rácsok engedik. Közelebb húzódtam hozzá, hogy ne kelljen annyira nyújózkodnia, és így aludtunk. Sarah egy apró tüsszentésére félig felébredtem, majd aludtam is tovább. Arra ébredtem, hogy valaki felcsapja a villanyt és ordítozni kezd.
- Hát ez a dög meg mit keres bent a lakásban?! Kifelé! KIFELÉ! - Rachael apja volt az. Felkapta az újságot és azzal kergetett ki a házból. Vinnyogva menekültem. - Tűnés innen! Ki engedett be?! - Amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam az udvarra. A küszöbről még utánamordított. - És be ne merd ide tenni a lábadat még egyszer! - Szomorúan lekullogtam a pincébe. Sham és Rach épp eggyüttvoltak, de nem zavartattam magam. Egyszerűen csak a sarokba vánszorogtam, és összegömbölyödtem, majd sírtam. Nem érdekellt semmi, csak csöndesen sírdogáltam. Sham felpillantott, és csak most vett észre.
- Ariel? - Rachael mérgesen nézett a bátyámra.
- Miért nem szóltál, hogy itt van?
- Én se vettem észre! - Mentegetőzött.
- Csak a szemedet nem szúrja ki. - Mondta mérgesen, majd maga köré tekerte a takaról, és felém indult. Leguggolt mellém és vígasztalni kezdett. Figyeltem. Kedvesen símogatta a bundámat. Nagyon meghatott, nyüszíteni kezdtem. Lágyan beszélni kezdett hozzám. - Mi a baj, Ariel? Mi történt? - Sham csak ült és nézett rám. Nem moccantam meg, csak néztem Rachre. Odafordult Shamhez és kinyújtotta felé az egyik kezét, miközben a másikkal egy pillanatra sem hagyta abba a simogatást. - Gyere ide... - A bátyám engedelmesen odament mellé. Rachael futólag megcsókolta, engem meg óvatosan simogatott. - Sajnálom, nem akartam veled kiabálni... - Shamino a lány szájára tette a mutatóujját.
- Cssss. Semmi baj. - Mosolygott rá. Rachael boldogan egy újabb csókot lehelt Sham ajkaira, majd felém fordult.
- Szerinted mi baja lehet? - Kérdezte aggódva. Megráztam a fejemet, és akárhogy is faggattak, nem voltam hajlandó elmondani. Egy idő után belátták, hogy nincs értelme kínlódni velem, úgysem fogok mondani semmit, ezért inkább úgy döntöttek, hogy alszanak.
Arra ébredtem, hogy valaki nagyon csöndben átoson a kerten, majd halkan zörögni kezd a zárral. Ránéztem Rachaelre és Shamre, de ők mélyen aludtak. Csöndesen kilopakodtam, és láttam, hogy Rachael családjához be akar törni valaki. A férfi ijedten rámkapta a tekintetét, de én csak nyugodtan lefeküdtem, és hagytam, hogy betörjön.
- Okos kutyuli. - Vigyorgott rám. Gond nélkül beengedtem, viszont amikor jött volna kifele, megállítottam az ajtóban. Morogtam, vicsorogtam rá. Felugrottam, leborítottam a lábairól, a mancsaimat a vállaira tettem és leszorítottam a földre, erre elkezdett káromkodni, de moccanni nem tudott. - Eressz már el, te rühes dög! - Oltári patáliát csaptam. Vonyítottam, ugattam. Felvertem az egész házat, de még Rach és Shamino is odarohant. Mikor felcsapták a villanyt, ott álltam, leszorítva a betörőt a linóleumra. A betörő zsákja ott hevert mellette, kinyílva és kipotyogtak belőle a lopott ékszerek. Az egész család ott volt, és látta a műsort. Hívták a rendőrséget. Miután a rendőrök elvitték a betörőt, Rachael apja azonnal behívott.
- Gyere, kuytuskám! - Kétkedve néztem rá. - Na, gyere be! - Mosolygott. Összeszedtem a bátorságomat és bementem. A férfi azonnal odajött hozzám és elkezdtett simogatni. Végigdörzsölte a bundámat, hozott egy fésűt, és szálegyenesre fésülte a bundámat. A végére úgy sziporkáztam a villany fényében, mint valami csillag. Abajgatott, becézgetett, és kényeztetett. Elterültem, megvakargatta a hasamat, megmaszírozta az oldalamat, a lábaimat, a hátamat. Még a mancsaimat is. Megvakargatta a fülem tövét. - Remélem meg tudod bocsájtani, hogy úgy viselkedtem veled. - Az állam alá nyúlt, felemelte és cirógatta a fejemet. Jólesően nyöszörögtem, mire elmosolyodott. - Mostantól akkor úgy mozogsz a házban ahogy csak kedved tartja. És holnap elmegyek a hentesüzletbe és veszek neked egy jóó naagy velőscsontot, rendben? - Mosolygott rám. Vakkantottam és elterültem. Simizte a hasamat és az oldalamat. - Oh, milyen helyes vagy! - Hallottam a hangján, hogy majd' elolvad, majd a családhoz fordult. Most, hogy egy ilyen nagyszerű farkas védelmez bennünket, többet nem kell félnünk a betörőktől és nyugodtan aludhatunk. Visszafordult hozzám. - Te meg, drága kutyuskám, ott alszol, ahol szeretnél. - Azzal átölelte a nyakam, puszit nyomott a fejem tetejére, megdörzsölgette a nyakam és felállt. - Azt javaslom, térjünk nyugovóra. - Mindenki egyetértett, én a kis Sarah szobájában nyúltam el. Most az apa takart be, megsimogatta a nyakam, és a fülembe suttogott. - Vigyázz rá. Rád bízom. - Bólintottam, mire elmosolyodott. - Jóéjszakát, kutyuskám. - Ma még utoljára megcirógatott, betakart, majd Sarahtól is elköszönt, már amennyire odafért tőlem. Kiment, lekapcsolta a villanyt. Sarah álmában valami "ügyes tutus"-t emlegetett, kidugta a kezét a rácsos ágyon, és amennyire tudott, hozzámbújt, úgy aludt. Én pedig őrködtem az egész család felett.
Egy "hőstett" és az eddig rettegett vadállatot cirógatják, babusgatják, becézgetik és kiskedvencként kezelik. Nem mintha bántam volna, mert nagyon tetszett ez a bánásmód. A bátyám meg végre rátalált arra, akivel boldog. Az élet nem is lehetett volna szebb, legfeljebb akkor, ha nekem is lett volna párom. Visszagondoltam Davere és elhatároztam, hogy átváltoztatom. Kicsit sajnáltam, de az önzőségem felülkerekedett.

Nem vagyok kutya!

Reggel arra ébredtem, hogy valami ínycsiklandozó illat árad szét a helyiségben. Mintha friss hús lett volna. Nem mertem kinyit a szememet. Félig még aludtam, a szemem csukva volt, de az orrom megállás nélkül mozgott. "Hmm... Ez vajon álom vagy valóság?" - Gondolkoztam. - "Ümm, bár valóság lenne" - Résnyire kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Rach letett elém egy tányért, rajta egy nagy darab, illatozó hússal. Felnéztem rá, ő mosolygott és közelebb tolta a tányért. Felvakkantottam, majd nyalogattam a darab friss húst. Rachael vigyorogva felállt.
- Jó étvágyat, kutyus! - Az ajtószerűség nyitva volt és napfény áradt be. Belenéztem, majd halkan nyöszörögtem és az orromra tettem a mancsom. Rach a fal mellett ülve figyelt. Ezt láttam utoljára, mielőtt minden sötétbe borult volna. Fekve maradtam és nézelődtem, de nem láttam semmit a sötétségen kívül. Hallottam ahogy Rachael becsukja az ajtót, utána megéreztem a kezét a bundámon ahogy símogat. Alig hallhatóan nyüszítettem. Egyszer csak elengedett és hallottam, amint Shamet költögeti.
- Shamino, ébredj, valami nincs rendben a farkassal! - A hangja kétségbeesett volt. Sham morgott.
- Ümm... Mi? - Hallottam amint a takaró lecsúszik róla.
- Most azonnal gyere! Valami nincs rendben vele... nézd a szemét. - Egyre jobban sürgette a bátyámat. Pillanatokon belül megéreztem Shamino meleg kezét a szemem körül, majd aggódó hangon beszélt.
- Ajjaj... - Hallottam, hogy nagy baj van.
- Mi történt vele? - Rachael nagyon féltett engem.
- Megvakult. - Lemondó hangon mondta.
- Gondolom azért, mert... nyitva hagytam az ajtót? - Szegény lány remegett, ami meg is hallatszott a beszédén.
- A napfény kiégette a szemét. - Magyarázta Sham. Arra fele néztem, amerre Rachaelt sejtettem, majd feladtam és letettem a fejem. - Azt hiszem, nem reménytelen. - Nyugtató hangon beszélt. Nagyon zavart, hogy nem láthatom őket. Ingerülten felmordultam.
- Kérlek szépen, ne akarj vígasztalni. - Rachael hangja már cseppet sem volt olyan nyugodt, sem pedig barátságos, mint Shamé. Éreztem, amint végigsimít a bundámon, de amit utána mondott, nem voltam biztos benne, melyikőnknek mondja. - Milyen piszkos vagy... - Pár másodperc szünet után újra megszólalt, és egyértelművé vált, hogy az előző mondatot nekem szánta. - Javíts ki, ha tévedek, de szerintem meg kéne fürdetni. - "Megfürdetni?! Na azt már nem!!" Felmordultam, mire Shamino nevetni kezdett.
- Lehet, hogy vak, de hallása még van. - Erre helyeslően vakkantottam. "Nem vagyok kutya, hogy fürdessetek!" Próbáltam duzzogni, ami úgy-ahogy össze is jött. Rachael csak nevetett, majd  csípősen megjegyezte, gondolom a bátyámnak:
- Neked se ártana egy zuhany.
- Amm... Igazad lehet... Használhatnám esetleg az itteni fürdőszobát? - Kérezdte nagyon óvatos hangon. Hallottam, amint Rachel felnevet.
- Az enyémet vagy az apámét? - Nagyon vidám volt.
- Mindegy. - Tudtam, hogy Sham csak egy forró fürdőt szeretne venni.
- Oké, persze. Gyere velem. - Hallottam, ahogy kimennek. Majd nem olyan sok idő múlva látomásom lett, hogy egy nő hazaér, és leleplezi őket. Az orromra hagyatkozva elindultam kifele, de amikor a szabad levegőre értem, megálltam, nem tudtam, merre tovább, ezért amilyen hangosan csak tudtam, vonyítani kezdtem, hogy figyelmeztessem őket, de elkéstem. Hallottam, ahogy nyílik a kapu, majd az ajtó. Egy percig csak motoszkálást hallottam, majd hirtelen Rachael sikított, a bátyám meg felordított. Itt fogyott el a türelmem, arraindultam, amerről az ajtónyílást hallottam.
Meg is találtam a fa nyílászárót és elkezdtem kaparni, míg végül kinyílt és nagyot sikoltott. Összerezzentem a hangra. Nem tudtam, ki az, csak azt, hogy fél tőlem, ezért hátrálni kezdtem. Nem láttam semmit, így nekimentem a vaskorlátnak és ugrottam egyet, közben hátrafordultam és égtelenül vinnyogtam. Ijedt kiabálás hangzott az ajtó felől.
- Tücsök, maradj ott! Ne mozdulj!
- Semmi baj! Nyugodj meg! Nem fog bántani! - Rachael próbálta megnyugtatni az ijedt nőt, én meg nyüszítettem, mert meg voltam ijedve.
- Mit keres itt ez a farkas? - A nő hangja kicsivel nyugodtabb volt.
- Az most hosszú. Az a lényeg, hogy vak. Nem engedhetjük vissza az erdőbe, mert elpusztulna... - Kis szünet után folytatta a könyörgést. -  Kérlek, hadd maradjon! Apának fel se fog tűnni, és mi vigyázunk rá. - Elmondhatatlanul zavart, hogy nem látom, mi történik.
- Aha, persze. Vigyáztok rá. El tudom képzelni... - Ezzel teljes mértékben egyetértettem.
- Kéérleeek... - Rachael hangja oly bárnyonyos volt, hogy még én is meghatódtam. Megadó sóhaj szált felém, majd megkapták az engedélyt.
- Na jó, rendben van. - Rach felsóhajtott, a bátyámat viszont nem láttam. Éreztem, ahogy valaki végigmér. - Gyerekek, ezt az állatot meg kellene fürdetni! Csupa kosz... - Erre vinnyogva elfutottam, persze neki a falnak, majd nyekkenve terültem el a földön.
- Azonnal. - Hallottam ahogy elrohan, majd Sham odarohant hozzám. Csak a fél fejemről volt lehorzsolva a bőr, de nem volt semmi bajom.
- Muszáj megfürdened. Nem lesz semmi baj. Mindjárt jövök. - Nyugtatólag sutogott. - Kérem, figyelne a farkasra amíg én felöltözöm? - Gondolom, beleegyezhetett, mivel Sham elment, de nem hallottam más lépteket. Felemeltem a fejem a földről, ami nem nézett ki valami fényesen. Az egész fejem teteje fájt, mivel elég szépen lefejeltem a falat. Kis idő múlva végigsimított a bundámon. - Ne próbálj menekülni, mert a végén még menint hozhatjuk az elsősegélydobozt. - Felmordultam. Hirtelen valami megcsípett, én meg felültem és elkezdtem vakarózni. Sham finoman megfogott és elkezdett valamerre vezetni. Nagyon rossz előérzetem volt. Akkor értettem meg, mikor valami fura zuborgást hallottam, majd jéghideg víz áztatta a bundámat. Vinnyogva menekülni próbáltam, de mivel ez lehetetlen küldetésnek bizonyult, megráztam magam, és ahogy hallottam, őket is sikeresen lefröcsköltem.
Sham hirtelen lefogott, és odakiáltott valakinek:
- Most! - Hallottam, hogy Rachael nevet, majd megint hideg víz kezdte áztatni a szőrömet. Vonyítottam és küzdöttem. - Áááh! - Ebbő a hangból arra következtettem, hogy Sham is kapott a fürdőből.
- Hupsz, bocsesz... - Rach nagyon vidámnak bizonyult, felhőtlenül nevetett. Én meg hirtelen mozdulattal lefeküdtem, a hátamra löktem a bátyámat és rodeózni kezdtünk. A sár ami keletkezett, túl csúszósnak bizonyult. Sham leesett a hátamról, és nem elvágódtam és rajta landoltam. - Aúú! Szállj le rólam! - Nevetett, én meg fogtam magam és képennyaltam, mire a többiek is nevetni kezdtek. - Azt hiszem, ez hosszú lesz.
- Az csak rajtunk múlik. - Nevette a lány.
- Héé! Én már fürödtem! - Sham vele kacagott, én meg szép csöndesen elmentem, bár gőzöm nem volt, hova.
- Mostmár teljesen mindegy, úgyis tiszta sár vagy. - A hangjából ítélve alig tudott állva maradni. Betont éreztem a mancsom alatt és kezdtem azt hinni, hogy meg tudtam szökni, amikor futó léptek zaját hallottam meg a hátam mögül, majd valaki szabájosan rámugrott és letepert a földre.
- Nem mész sehova! Meg kell fürödnöd! - Aha. Szóval Sham kapott el. Gondosan visszavitt, majd újból le lettem locsolva, majd be is samponoztak. Egész kellemes érzés volt, ahogy beledörzsölték a bundámba, ezzel maszírozva végig a bőrömet. Becsuktam a szemem, majd elterültem a földön.
- Látom, ez tetszik neki. - Rachael a hangjából ítélve vigyorgott.
- Igen, nekem is úgy tűnik. - Shamnek egész lágy volt most a hangja. Abbahagyták, és Rachael felkiáltott.
- Vigyázat! - A vízsugát elhatolt a bőrömig és teljesen lehűtött. Felpattantam és elszaladtam. Vagyis csak akartam, mivel a bátyám lefogott.
- Íjj... Itt még csupa mocsok! - Simított végig azon az oldalamon amelyiken feküdtem, miután kaptunk egy kis zuhanyt, Rachel nevetése kíséretében. - És a hasa se jobb!
- Akkor fordítsd meg! - Tanácsolta Rach.
- Oké. - Megfordított, én meg körbetáncoltam, és beálltam eredeti helyzetembe. Hallottam, hogy Rachael szakad a nevetéstől.  Büszkén kihúztam magam, majd elvágódtam, és alaposan meghamperegtem a sárban, ami alattam keletkezett. A lány egyre jobban kacagott, én pedig elégedett képet vágva feküdtem.
- Na neee... Én ugyan meg nem fürdetlek mégegyszer! - A víz végre nem érte a bundámat, így nyugodtan felálltam. A bátyám hirtelen megszólalt.
- Ugye a samponozást élvezte? - Nem tudtam, mi történik. - Akkor samponozzuk be mégegyszer. De msot te azon az oldalon, én meg ezen. Ha egyálltalán maradt még sampon. - Gondolom kifogyhatott, mert valaki elszaladt, és nemsokára jött is vissza. Éreztem, ahogy valami hideg rácsorog a hátamra a gerincem volnalán. - A másik felét majd következő körben. - Eloszlatták a sampont a bundámon, ami nekem nagyon tetszett. - Oké, ez megvan. Hol a slag? - Pár pillanatnyi szünet következett. - Ideadnád, kérlek? - Sham nagyon kedvesen beszélt, és maszírozni kezdte a szügyemet. Lehajtott fejjel élveztem a kényeztetést. - Állítsd közepesre.
- Megvan. - Éreztem, ahogy Sham a maromra teszi és odafogja.
- Nyitsd meg. - Gőzöm nem volt, mit tervezhet. Szinte azonnal éreztem, ahogy a víz végigszalad a hátgerincemen. - Akkor segíts. - A hangjá érzékelhető volt, hogy mosolyog. Aztán elkezdett simogatni, amit nagyon díjaztam.
- Oké. - Rach is simogatott. Nem is lehetett volna szebb az élet. - Ez nagyon tetszik neki. - Hallatszott, hogy vigyorog.
- Én is úgy látom. - Nevetett Sham. Majd hosszú csend következett. De lehet, hogy csak nekem tűnt hosszúnak, mert nem láttam, mit csinálnak. Ezt a különös, vibráló hallgatást a gyomrom korgása szakította meg, mire Rach felnevetett.
- Leugrom a boltba, hozok neki egy kis friss húst.
- Oké. - Nem hittem a fülemnek. Min tudnak ennyit vigyorogni? - Ott találkozunk. - Majd Sham elvezett, bár nem tudtam hova. Éreztem, hogy ahova vitt, jó melegen tűz a Nap, mégsem égtem meg. "Talán ha telihold után nem változunk vissza, már a napfény se árthat nekünk." Gondolkoztam. - Feküdj le szépen. Itt könnyen meg fogsz száradni. - Majd megsimította a nyakam, és a lépcsők nyikorgásából ítélve lement abba a helyiségbe, ahol bújkáltunk. Elterültem a puha pázsiton, és hagytam, hogy a Nap meleg fénye szárogassa a bundámat. Elszundítottam. Nem tudom, mennyi ideig aludhattam, de megint arra ébredtem, hogy valami illatozik a közelemben. Csukott szemmel kezdtem el szimatolni. A hús mellé Rach illata keveredett. Felemeltem a fejem, majd hasrafordultam. Az orrommal kitapogattam, hol van a keze és hol van a hús. Óvatosan elvettem tőle, majd elfogyasztottam. Hallottam, amint ő is lemegy a pincébe. Odafeködtem a csukott bejárat elé és ott sütkéreztem tovább.
Kicsit ugyan idegesítettek a hangok, amik odalentről felszűrődtek. De valahogy mégis el tudtam aludni. Kellemesen meleg volt ott, ahol szundikáltam. Bár nem egyszer felriadtam egy-egy hangosabb nyögésre vagy morgásra. Valahogy éreztem, hogy nem telt el egy óra, mikor megéreztem a nő szagát és hallottam a lépéseit ahogy közeledik felém. Felkaptam a fejem és hasrafordultam, majd hangosan morogni kezdtem, felálltam, és a bal hátsó lábammal két erőteljes dobbantással jeleztem, hogy gáz van. Majd megéreztem, hogy valami finomság van a nőnél. Az orrom most sem csapott be, amikor odamentem, kaptam egy méretes csontot, ami nagyon ízlett. Boldogan lefeküdtem és rágcsáltam.
- Tücsöök!! Ottvagy?? - Hallottam, ahogy a pince felé közeledik. Felkaptam a csontot és visszaszaladtam elé, de elkéstem. - Tücsöööök! - "Jaj, ne! Na mindegy. Megtettem, amit tudtam." Teljes lelki nyugalommal rágcsáltam a csontot amit kaptam. Tudtam, hogy ezért még le leszek szidva, de legalább nem tudnak a szemembe nézni. Megint nyílt a kapu, de nem nagyon érdekellt, egészen addig, amíg le nem rántottak a pincébe. Legurultam a lépcsőn, majd neki a falnak. Persze háttal érkeztem neki és a fenekem jóval magasabbra mászott fel, mint a fejem. Nehézkesen leküzdöttem magamat a falról, és csak feküdtem a földön és füleltem. Szerencsére nem buktunk le, mivel nem nyitott be senki. Majd a nő, aki eddig velünk volt, kiosont, és az illatokból ítélve idehozta a húst, amit Rachaellel hoztak.
- Tücsök, rakd ezt be a hűtőbe, én elmegyek, oké? - Iszonyat halkan beszélt, majd óvatos léptekkel kiment. Hallottam, amint nyílik a régi hűtő és Rach zörög a zacskókkal. Végül csönd lett. Elsírtam magam, mert nem láthattam,  ahogy a bátyám egyre közelebb kerül Rachaelhez. Vagy hogy hova mehetek és hova nem.
- Ssss, nyugalom. - Rach megnyugtató hangon beszélt hozzám és simogatta a bundámat. Valahogy mindig le tudott csillapítani, ahogy most is. Lágyan tovább simogatott. - Szerintem nyugodtan kivihetjük. Kezd sötétedni.
- De kell valami póráz, hogy tudjuk vezetni. - A bátyám elgodolkozott.
- Hát, mivel kutyánk az sose volt, így póráz az nincs. Nem tudom, honnan szerezhetnénk. - Póráz ötlet kilőve.
- Hm. Pedig valahogy ki kellene vinnünk. De ha nics semmi amivel vezethetjük... - Megint az a lemondó hang.
- Tényleg nem tudok róla, hogy lenne. Maximum a szárítókötél, de azt gondolom, nem akarod szerencsétlen állat nyakára tekerni... - Nevetett.
- Nem, azt azért nem. - Vele kacagott.
- Akkor mi legyen? - Várt, majd hirtelen felpattant mellőlem. - Oh, a francba! Engem tutira keresnek. - Nyüszítettem, nem akartam, hogy elmenjen. - Ne aggódj, visszajövök. Valahogy. Csak bemegyek, lezuhanyzom, bejelentem hogy lefekszem aludni, és valahogy kiszököm... csak még ki kell találni, hogyan. Az ajtó előtt van a nappali, és apa ilyenkor hajnalig bambul a TV előtt...  - Gondolkozott hangosan. Felálltam, hogy velemegyek, de visszanyomott. - Na, azt már nem. Le akarsz bukni? - Erre csak vakkantottam. - Nem jöhetsz, vita lezárva. Egy fél óra múlva itt vagyok, majd... kimászok az ablakon. - Hallottam, amint Sham kuncog az ötleten. - Miért, tudsz jobbat?
- Nem. Csak viccesen hangzik. Odaálljak az ablak alá, hogy elkapjalak? - Nevetett a bátyám. Rachael hitetlenkedve felnevetett.
- Viccelsz?
- Nem én! - Halál komoly volt a hangja.
- Hülye vagy. - Nevetett.
- Lehet. - Sham hangja elgonolkozó volt. - De én inkább azt mondanám, hogy bolond vagyok. Beléd vagyok bolondulva. - A hangja olyan volt most, mint egy reménytelen szerelmes. Hallottam valami suttogást, de nem értettem. Elegem lett és elkezdtem hangosan vonyítani, amit még a faluban is meghallhattak.
- Na mi az, Ariel? - Kedves volt a hangja, de én csak morogtam. Nevetett. Morgolódva próbáltam kifejezni, hogy zavar a vakságom. Nagyra nyitottam a számat és úgy vonyítottam. - Psszt! Még meghallják, és kirakják a szűrötöket. - Nem érdekellt, nem hagytam abba. -Ariel, kérlek! - Könyörgött, ezért abbahagytam. - Köszönöm. - Csönd lett, én meg megint vonyítottam. Nevetett, majd megszólalt. - Ha nem jönnék vissza egy órán belül, akkor kiestem az ablakon. - Erre felmordultam, de ő már kiosont. Sham nem bírt nyugton maradni, de engem se akart agamra hagyni, ezért kivezetett, majd megálltunk.
- Azt hiszem, ezt nem gondoltam végig... - Nevetett.
- Ezért hoztam ide. Fekszik! - Engedelmesen lefeküdtem. - Na, ugorj!
- Ugye ezt nem mondtad komolyan?! - Kétkedő volt a hangja.
- De, igen! Ugorj csak, nem olyan törékeny! - Bátorította.
- Sham, nem vagyok 15 kiló! - Abszolút visszautasította az ötletet.
- Tudom. - Kis szünet után folytatta. - Én is szoktam ugrálni a hátára! - Ez igaz is volt. Sokszor kaszkadőrködtünk.
- De nem 15 méter magaról! - Kissé elvékonyodott a hangja, mire Shamino higgadtan felelt.
- Nem. Volt az 20 is. - Megint szünet. - Na, gyere már! El fog bírni! - Hallottam amint Rach nagy levegőt vesz, és pár másodpert után éreztem ahogy a hátamra esik. Meg se kottyant. Leszállt a hátamról.
- Jesszus... Na ezt nem csinálom többet. - Sham kuncogott.
- Na, gyere. Gyógyítsuk meg a kis vaksit! - Megpaskolta a nyakamat.
- Oké! De mégis... hogyan akarod csinálni? - Várt.
- A Hold felé kell irányítanunk a szemét.
- És szerinted az segít? - Nagyon kétkedő volt.
- Segítenie kell. - A bátyám viszont bízott. Nem tudtam, hova vezetnek, de hagytam magam. Sham óvatosan, gyengéden felemelte a fejemet. A szemem égett, de kezdett derengeni a világ, végül teljesen kitisztult a kép. Mindent láttam. Reménykedve pillantottak rám, én meg rájuknéztem. Rach lassan elmosolyodott, én me fogtam magam és megnyaltam az arcát. Felnevetett és átölelte a nyakamat.
- Be kéne mennünk, mielőtt észreveszik.
- Ja. És nem szabad, hogy napfény érje. - Rachel bólintott, majd elindultunk a pincébe. Mikor leértünk, Rach bezárta az ajtót, majd elkezdett kotorászni a régi hűtőben. Adott nekem egy nagy darab húst, majd Shamhez fordult és mosolygott.
- Te kérsz valamit? Asszem van néhány ehető dolog a hűtőben...
- Attól függ, mi van. - Kuncogott.
- Hááát... - Elmélyülten kotorászni kezdett a hűtőben. - Van sajt, sonka, paradicsom és... és itt valami fura szósz, amit nem tudok beazonosítani. Azt hiszem, én nem vagyok éhes. - Láttam rajta, hogy nincs gusztusa a hűtőben lévő dolgokhoz.
- Ömm... Nagyon én se vagyok éhes. - Alig mondta ki, már meg is kordult a gyomra.
- Most lebuktál. - Rach nevetett, Sham meg elvörösödött. A lány nevetve megcsókolta a lökött bátyámat. - Csinálok neked egy szendvicset.
- Kösz. - Mosolygott, én meg felmordultam, mert még éhes voltam. És vizem se volt. Rachel megint felnevetett, majd elővett még két nagy darab ígycsiklandozó húst és vizet is töltött, majd nekilátott összerakni egy szendvicset Shamnek, aki odahajolt a fülemhez, és halkan belesuttogott. - Hé, hugi, adnál nekem is? - Adnál nekem is? - Keményen rámordultam. - Jól van na, csak kérdeztem! - Szerencsére Rachaelnek nem tűnt fel semmi, én meg szép komótosan darabokra szaggattam a húst, majd lassan megrágtam és lenyeltem a falatokat. Meg is látszódott rajtam, mennyire ízlik. A lány elkészült a szendvicsekkel és odaadta Sahminonak.
- Ennél többre nem voltam képes, elég silány a választék. Holnap csempészek ki egy kis kaját a házból. Tényleg, meddig is szándékoztok itt maradni? - Kérdezte, majd lehuppant a matracra.
- Ümm... Nyem tudom... - Felelte teli szájjal. - Meddig maradhatunk? - Kérdezett vissza Rachet nézve. A lány csak vállat volt.
- Felőlem akármeddig. De gondolom Ariel otthon már nagyon hiányol... haza kéne menned.­ - Felelte megértően.
- Áááh... Ariel szerintem nagyon jól megvan nélkülem...  - Na, ez kész. A hülye is leszűrte volna, hogy valami nagyon sántít, és mivel Rach nem hülye, feltűnt neki. Shamre nézett, majd rákérdezett.
- Shamino, titkolsz előlem valamit? - Puff. Rájött. Megböktem a bátyám hátát és Rachel felé intettem, hogy mondja el neki, mivel nem lehet örökké titkolózni. Ő bólintott. Nagy levegőt vett, Rachel pedig összefonta a karjait a melle előtt ás várt.
- Rach... Mielőtt elmondanám, tudnod kell, hogy te vagy a mindenem. - Megcsókolta. - És most jobb, ha leülsz. - Megfogta a lány vállát és leültette a fotelbe. Szerencsétlen csak ijedten nézett a bátyuskám szemébe. - Az a helyzet, hogy... Ő itt a hugom. - Felém intett. Rachael lefagyott és hitetlenkedve meredt Shamre.
- Nem, az nem lehet.
- Mi is ezt hittük. - Lehajtotta a fejét. Rachael felpattant.
- Ne hazudj nekem, Sham! - Ki volt akadva.
- Nem hazudok. Ha akkor van kint, amikor a Nap kel fel, visszaváltozik. - Magyarázta.
- Ezt nem hiszem el... nem, nem, ilyen nem is létezik... ez szimplán lehetetlen...­ - Rázta meg a fejét, ahogy én is. Hitetlen! Vakkantottam dühömben.
- Rachael. Szerelmem. - Mélyen a lány szemébe nézett. - Nem akarlak megijeszteni. De ha Ariel most nem változik vissza, egy holdhónapig farkas lesz. - Aznap még telihold volt, de másnap már fogyni kezdett. Rach leguggolt mellém, a szemembe nézett és tétován végigsimított a bundámon.
- Ariel? - Nagyon halkan suttogott, én meg nyüszítettem. Elengedett, felállt és Shamre nézett. - A hugod farkas. Te ember vagy egyálltalán? - Ügyes! Telibe talált.
- Nem. - Egyszerű, tömör, velős. A legjobb válasz. - Én is farkas vagyok. - Vallotta be, mire Rachael arcán legördült egy könnycsepp.
- Miért nem mondtad el nekem?
- Mert nem akartalak megijeszteni. - Sham gyengéden letörölte a kósza nedvességet a lány arcáról, de Rach durván ellökte a kezét.
- Hát ezt jól elcseszted. - Sham lehunyta a szemét, és kiment.
- Gyere, Ariel. Itt nem látnak szívesen. - Majdnem sírt, ami a hangján is érezhető volt. Visszanéztem, és pontosan az a látvány tárult elém, amire számítottam. Rachael összeszorított szemmel nézett utánunk, feszült. Odamentem hozzá és a vállára tettem a fejem, küzben halkan nyüszítettem. Végigsimított a bundámon, egyre jobban könnyezett, de még nem sírt.
- Menj Ariel. - Suttogott. Tüntetően leültem. Letérdelt mellém, átölelte a nyakamat és úgy lehelt a fülembe. - Nagyon szeretem a bátyádat. Kérlek tedd meg a kedvéért, hogy most felállsz és vele mész. - Itt szakadt el a cérna. Felpattantam, kirohantam Sham után, vadul megragadtam a karját és visszarángattam, majd belöktem a pincébe. Utána csak néztem rájuk. Rach egy ideig kitartóan nézett vissza rám, majd kitört belőle a zokogás. Én is lementem és úgy álltam meg, hogy a szügyem centikre volt tőle, a nyakamat a vállára tettem, a fejemet lehajtottam a hátára. Csak álltam és vártam. Átölelte a nyakamat. - Ne menjetek el, kérlek... - Sírt. A fejemmel hözelehh húztam magamhoz.
- Nem megyünk. - Hallottam, hogy Sham mosolyog. Rach rápillantott.
- Tényleg? - A hangja reménykedő volt, Shamino meg bólintott. A lány borzasztóan megkönnyebbült és Sham arckifejezéséből ítélve nagyon szépre gondolt.
- De az ajtót csuknunk kell.
- Rendben. - Felállt és becsukta az ajtót, én pedig örömömben vonyítani kezdtem. - Te is át fogsz változni? - Kérdezte egyértelműen a bátyámtól.
- Nem. - Felelte egyszerűen. - Csak ha akarok. - Rach rávigyorgott. - Mi az? - Csak nézett Rachaelre, mire az megrázta a fejét.
- Semmi.
- Akkor jó. - Mosolygott, majd átölelte a lány derekát és lágyan megcsókolta, én meg elégedetten néztem őket. Rach felsóhajtott és beletúrt Sham hajába. Vigyorogtam, majd felvakkantottam, hogy talán nem előttem kéne. Rachael elhúzódótt és az arca paradicsom szerű árnyalatot vett. Rettenetesen zavarban volt.
Fogtam egy pokrócot, magamraterítettem, összegömbölyödtem a sarokban és elaludtam. Álmomban újra a sikátorban voltam. Jöttek a srácok, ezért morogtam. Hirtelen megfordult a világ. Az erdőben találtam magam, és hajtottak. Kegyetlenül hajszoltak, majd egy vadász puskájával találtam szemben magam. Dörrent a fegyver, én meg felvinnyogtam. Kipattant a szemem, és ledületből fordultam a hasamra. Rettenetesen ziháltam. Rachael ijedten felém pillantott.
- Jól vagy, Ariel? - Nem tudtam ránézni, minden izmom görcsölt, a szemeim kikerekedtek és csak néztem magam elé. - Mi baja? - Kérdezte Shamtől, a hangja sürgető volt.
- Rosszat álmodott. - Felelt a tőle megszokott egyszerűséggel. A lány megint rámpillantott.
- Jól vagy? - Nem tudtam moccanni, az izmaim pattanásig voltak feszülve. Rach odajött hozzám és simogatni kezdett. - Semmi baj. Nyugodj meg. Csak álmodtad. - Önkéntelenül odakaptam. Nem tehettem róla. Egyszerűen nem voltam önmagam. Hátraugrott, megijedt tőlem, amit meg is értettem. Még soha nem voltam ilyen. A bátyám elkapta a rémült lányt.
- Nyugi. Figyelj. - Közel jött hozzám, és megnyugtató hangon beszélt. A légzésem beállt a normálisra, az izmaim ellazultak. Mikor teljesen lecsillapodtam, megsimogatott. Rachael csak nézett minket. - Gyere ide. - Sham hangja nyugodt volt. A lány odajött mellénk, Sham megfogta a kezét és a vállamra szorította. - Érzed mekkora görcs van benne? - Rach csendesen bólintott. - Maszítozd meg neki. Hadd érezze, hogy a barátja vagy. - Bíztatta. Rachael pár pillanatig habozott, majd tette amit Sham mondott neki. Szép lassan ellazult a görcsben lévő izmom a keze alatt.
- Szerinted jól csinálom? - Mosolyogva felpillantott a bátyámra, aki mosolygott és figyelt minket.
- Úgy látom igen. Csak ne hagyd abba, amíg teljesen laza nem lesz.
- Oké... - Sham megpuszilta Rachael arcát. Becsuktam a szememet és ellazultam, amihez nem kis segítséget kaptam Rachtől. Mikor teljesen megnyugodtam, visszaaludtam. Nem álmodtam semmit, így ki tudtam pihenni magam.

Véres éjszaka

Ahogy közeledtem a falu felé, megkordult a gyomrom. Eszembe jutott, hogy a vacsorát úgy ahogy van, kihagytam. "Majd kifosztok néhány kukát." - Gondoltam. Elkezdtem szimatolni, magasra emeltem a fejemet, hogy megérezzem, merre van valami finomság. Éreztem mindenfélét.
Bementem a faluba és mászkáltam az utcán. Az egyik kukából csábító illatok szállingóztak felém, ezért felborítottam. Találtam egy félig-meddig megrágott hamburgert, aminek nagyon örültem. Pillanatok alatt eltüntettem, majd újabb ehető dolog után néztem. Szétkapartam a kiborított szemetet és találtam egy teljesen érintetlen pizzaszeletet. Mikor azt is megettem, megnyalogattam a szám szélét. Egész finom volt.
Majd továbbmentem. Még mindig éhes voltam, ezért tovább kutattam. Egy ház előtt találtam egy olyan kukát, amibe ínycsiklandozó illatú dolgokat dobtak, ráadásul nem is olyan régen. Bőszen felborítottam, és találtam benne némi szalmakrumplit, kechuppal, és egy érintetlen sült csirkecombot. "Hmmm... Nyamm... Vajon ki dobta ki? Na mindegy. Áldott legyen a neve. Nyami..." - Boldog voltam, hogy ebben a faluban ilyen sok finom étellel várják az éhes farkasokat. Tovább kószáltam, már nem voltam éhes. Vagy ötven kukában szétnéztem, így jól tudtam lakni a "zsákmánnyal".
Sétálgattam az elhagyatott utcákon, néztem a Holdat és a csillagokat. Nem bírtam magammal, vonyítani kezdtem. Valami erős szorítást éreztem a melkasomban, a torkom összeszorult. Nem tudtam harcolni az érzés ellen. És nem is nagyon akartam. Szerettem farkas lenni. Gondoltam egyet, és futni kezdtem. Versenyre keltem a széllel, hallgattam, ahogy süvít a fülem mellett, mintha csak hívna, becézne. Egyre gyorsabban futottam, aminek meg is lett az eredménye. Összeakadtak a lábaim és egy nagy bukfenc után elterültem a földön, majd csúszni kezdtem és egy macskakő felkarcolta a szemem alatt a bőrt. Vérzett is rendesen. A bíborszín, forró vér lassan csorott le a szájam felé, majd lecseppent a földre. Megráztam a fejem, majd felálltam és továbbmentem. Ugyan a bal melső mancsom megrándult és sántikáltam, de mégis élveztem a kis éjszakai kirándulásomat. Egészen addig, amíg el nem kezdett felduzzadni a ábam. "A csudába... Au... Áu... Oh, remek! Mostmár rá se tudok állni." - Legszivesebben már sírtam volna. Hirtelen olyan érzésem lett, hogy követ valaki. De nem a bátyám. Nem, ez más volt. Kíváncsi, félős... Fogalmam sem volt, ki lehet az, de azt valahogy éreztem, hogy nem akar ártani nekem. Csak egyszerűen figyel engem, ezért nem is zavartattam magam.
Elsántikáltam egy utcába, ahol találkoztam egy fiúbandával. Elég sokan voltak, de nem féltem tőleük, egészen addig, amíg rám nem kiabáltak.
- Hé, nézd má, mekkora az a dög!! - Röhögött az egyik.
- Ja, szép nagy darab! Jó lenne kirakni a fejét a falra trófeának. - Jött a válasz, majd van nevetés.
- Kár, hogy nincs puska! - Kezdett eldurvulni a dolog, én meg halkan felmordultam.
- Az nincs. De kő az van! - Oldotta meg a helyzetet egy agresszívabb, majd hozzámvágott elég erősen egy kavicsot, mire felvinnyogtam. - Heh! Nesze! - Újabb macskakődarab csapódott a testemhez. És már nem csak ő dobált, hanem a többi is.
- Hé! - Ezt a hangot bárhol felismertem volna. Rachael a suliból. Kicsit remegett ugyan, de mégis nagyon bátornak tűnt. - Hagyjátok békén azt a szerencsétlen állatot! Mit ártott nektek? - Magasra emelt egy követ, amit eddig észre se vettem. Ezt nem kellett volna. Tudtam, hogy ha nem védem meg, meg fogják erőszakolni. És igazam is lett.
- Szép nagy trófea lesz belőle, amint végeztünk vele. - A többire nézett. - Utána meg jöhet a szórakozás! - Ocsmányul röhögött, ahogy a többi is. Egyre jobban felkaptam a vizet. Rach egyre jobban szorította a kezében lévő macskakövet. Megböktem az orrommal a hátát mire ugrott egyet. Megfordult és a szemembe nézett. Féltem, hogy fel fog ismerni, de szerencsém volt. Nem jutott eszébe. Összeszűkült szemmel vizsgálgatott, majd a fiúk szemébe nézett. - Hé, Penge! Van nálad kés?
- Még szép! - Azzal elővett egy méretes, tőrnek is beillő kést.
- Akkor a tied. Végezz vele, addig mi lefoglaljuk a cicát! - Azzal Rachael felé indult, de elé ugrottam és vadul morogtam, vicsorogtam rá. - Ééló! Penge! Gyere mán! - A Penge nevű srác a kését forgatva elindult felém.
- Hehehe... Most véged, kutyuli! - Meglendíette a karját, de sikerült úgy fodulnom, hogy csak a nyakamat tudta átdöfni. Felvonyítottam, ő meg eleresztette a kést, ami így bennem maradt. Nagyon felbőszültem. Nekiugrottam, és darabokra téptem. Nem ismertem magamra, de ez abban a pillanatban nem érdekellt.
Mikor vele végeztem, jöttek szép sorban a többiek. Rach csak ledermedve bámulta az életre-halálra menő harcot. Mikor rápillantottam, azonnal lefogtak és az egyik megforgatta a nyakamban a kést. Iszonyatosan fájt, és a sebből dőlt a vér. Vonyítottam, majd letéptem a támadóm karját, és végeztem vele, ahogy a többivel is. A bundám csupa vér volt. A sebemből ömlő vér keveredett a fiúkéval, majd lecsorgott a lábamon és a melkasomon, egészen le a földig.
Ziháltam, kezdett elmosódni a szemem előtt a világ, és mindent vörösben láttam. Még felemeltem a fejemet, és Rachaelre néztem, végül és in összeestem. "Nyilván sok vért vesztettem" - Erre gondoltam, miközben nagyot puffantam a köveken. A nyakamból kiállt a kés nyele, kürülöttem egyre nagyobb lett a vértócsa, amitől bundám is teljesen átázott.
Hallottam amint eldobja a követ, majd megéreztem a kezés magamon. Simogatott, bár a keze nagyon remegett. Nem csodálkoztam rajta, hogy sokkos állapotban van. Majd az egyik kezével megfogta a nyakamból kiálló kés nyelét, majd kihúzta. Iszonyatosan fájt, ezért felüvöltöttem. Megidedhetett, mert ugrott egyet, de visszajött mellém. A nyakam egyre jobban vérzett, ájuláshatáron voltam. Szegény Rachael nem tudta, mit tehetne, ezért finoman a fogaim közé vettem a kezét és a sebemre tettem, majd rányomtam, hogy szorítsa le, hogy ne vérezzek el. Majd visszaejtettem a fejem a földre, nagyon ziháltam.
Kicsivel arrébbmászott, minta talált volna valamit, de csak akkor értettem meg, mikor a véres ruhadarabot a sebemre szorította. Kicsit fájt, úgyhogy felvinnyogtam. Úgy térdelt mellém, hogy a lábával megérintse a hátamat. Egy könnycsepp gördült le a szememből, keveredett a véremmel, majd lecsöppent a földre, amit Rach is észrevett, ezért halkan beszélt hozzám, próbált nyugtatni, de inkább magát próbálta lecsillapítani.
- Sss, nyugi. Nem lesz baj. Rendbe fogsz jönni. - Zokogta, de már nem bírtam tovább. Lecsuktam a szemeimet, és ellazultam. Mikor utolsó erőmmel még egyszer kinyitottam, Shamet láttam, amint valami vakító fény körberagyogja, és közelít felénk.
- Úr Isten! - Ezt hallottam utoljára, mielőtt minden elsötétült volna előttem. Semmit nem éreztem, csak hideget, és azt, ahogy lüktet a szivem. Úgy éreztem, menten kiveri a bordáimat. Majd meleg kezeket éreztem a sebem körül, majd fájdalmas szúrásokat. Odakaptam, de valaki lefogta a fejemet.
- Beszélj hozzá, nyugtatsd meg. Mindegy mivel, csak nyugtonmaradjon, rendben? - Hallottam a bátyám hangját. És mivel próbáltam felkelni, két erős kéz leszorított a hideg macskakövekre. Nyűszítettem, nagyon fájt. Egészen addig, amíg meg nem hallottam egy angyali, lágy hangot, ami teljes mértékben megnyugtatott.
- Semmi baj! Segíteni fogunk. - Hallottam a hangján, higy sír. Nem is kicsit. Meghatott az igyekezete ahogy nyugtatni próbált, ezért könnyezni kezdtem. Csurogtak le a föld felé a sós könnycseppjeim, az övéivel keveredve. Símogatta a fejem, megvakargatta a fülem tövét, ami nagyon jól esett. Most hasított belém egy érzés: az élni akarás. Nem akartam meghalni, itthagyni őket. Erre a gondolatra egyre jobban sírtam és nyüszítettem. - Sss... Nem fogsz meghalni. Megígérem... - Sírva próbált megnyugtatni, miközben símogatta a fejemet, az orromtól egészen a fülem tövéig. Rátette a kezét a szememre, és símogatott. Zokogott, nem akart elveszíteni. Egyszer csak valami fénycsóva felém indult a Holdból, bár nem tudtam, hogy láthatom, hisz a szemeim csukva vannak. A fény most szilárdnak tűnt, az éjj öröknek. Egy hatalmas farkas eltakart egy keveset a fényből.
Kicsi lányom! Ariel! - Apu megnyugtató hangját hallottam. - Mi történt veled, Air? - Aggódott értem. Oda akartam szaladni, hogy elmondjam, átölelhessem újra, de rámparancsolt. - Eszedbe ne jusson idejönni!! Ha megteszed, többé nincs visszaút. Ne hagyd itt a bátyádat. Harcolj az életedért. Erős vagy, ne add hát fel! - Keményen, de mégis kedvesen beszélt hozzám. Csak most értettem meg, mi történt velem. Leállt a szivem, és a légzésem is. Elvéreztem. De hirtelen újra levegőt vettem, és ziháltam, a szivem eszeveszetten dörömbölt a melkasomban.
Résnyire kinyitottam a szemem, és rájuknéztem. Chris csak nézett engem, és zokogott. Rachael Sham melkasába temette az arcát, a bátyám pedig átölelte, és felé fordult, Rach nyakába fúrva az arcát, és sírt. Furcsa volt őket így látni. "Nagyon szerethetnek engem..." - Ez volt az első gondolatom. Hasraküzdöttem magam és a bátyám és Rachael közé fúrtam a fejemet. Nagyon meglepődtek, majd láttam ahogy megkönnyebbülnek. Rachael átölelte a nyakam, Sham meg a fejemet símogatta. Jólesően valami morgás és nyöszörgés közti hangot adtam ki. Még mindig sírtak, és nem értettem, miért. Úgy tűnt, egyhamar nem szándékoznak elengedni, pedig éreztem, hogy ha Rach továbbra is ekkora erővel szorítja a nyakam, nem a vérveszteségbe, fogok belehalni, hanem az oxigénhiányba. Köhögtem, mert tényleg kezdett elfogyni a levegőm. Ijedten hátraugrott.
- Oh, bocsánat. - Láttam, hogy bűntudata van, ezért felálltam, leborítottam, és elkezdtem nyalogatni az arcát, mire nevetett. - Ne már! Jó, elég lesz... Hé! - Nem hagytam abba. Ránehezedtem a bal melső mancsomra, de rájöttem, hogy nem kellett volna. Felvinnyogtam, mert olyan érzésem volt, mintha ezernyí tűt szúrtak volna a bokámba. Rachael ijedten felült, én meg vinnyogva emelgettem a lábamat, mert nagyon fájt. A lány közelebb hajolt és megnézte, ahogy a bátyám is.
- Íííh, ez elég csúnya... - Rachel kedves hangja most nagyon eggyüttérző volt, ami meghatott. Az ölébe tettem a mancsomat, és vártam, mit fog tenni, közben halkan nyüszítettem. Óvatosan megsimította, majd Shamhez fordult. - Van nálad valami amivel be tudjuk kötözni?
- Persze. - Jött a felelet a bátyám felől, majd a kezébe vette a mancsom, és kitapogatta a bokámban a csontot, miközben én égtelenül vonyítottam, mert nagyon fájt ahogy megnyomta. Rach nyugtatólag simogatta a fejemet, ami hatott is. rá figyeltem, nem arra, hogy fáj amit Sham tesz. - Nagyobb a baj, mint amilyennek látszik. - Rachael először rám, majd Shaminora nézett.
- Mit csináljunk? - A símogatást legnagyobb örömömre nem hagyta abba.
- Elmozdultak a csontok. Ezért fáj neki annyira. - Magyarázta a bátyám, mire a lány ijedt fejet vágott.
- És mégis mit akarsz tenni? - A keze egy pillanatra megállt a nyakamon.
- Helyreteszem. Te csak fogd le. - Határozottan parancsnak hangzott, mire szegény Rach csak bólintott, és lefogott, amennyire tudott. - Vigyázz, meg ne harapjon. - Azzal szorosan megfogta a mancsomat, meg a bokám felett a lábamat, és erőteljesen megrántotta. Éreztem ahogy a csontjaim visszaugranak a helyükre. Iszonyatosan fájt, ezért felvonyítottam. Szabadulni akartam, így Rachael felé kaptam, mivel a fájdalom szinte eszemet vette. Szerencsére a fogaim csak karcolták Rach karját, de még így is fennállt a veszély, hogy átváltozik.
Felszisszent és a csulkójához kapott, majd elszorította. Ránéztem, tudtam, hogy meg tudom gyógyítani a sebét, ezart a keze alá fúrtam az orromat és megnyalogattam a fogaim metszette nem túl mély vágást. Mikor eltávolodtam, a seb már me is volt gyógyulva. Rachael döbbenten meredt rám, majd Shamre. Érdeklődve, barátságosan oldalra fodítottam a fejemet, úgy néztem a lányra. Meglengettem a farkamat és vakkantottam. Ő hitetlenkedve felnevetett és megrázta a fejét.
- Mit csináljunk vele? - Kérezte, amit se én, se Sham nem értettünk.
- Kivel? - Kérdezett rá.
- Hát a farkassal! Nem hagyhatjuk itt! - Kissé idegesnek hangzott.
- Oh. Hazavisszük. - Felelte egyszerűen.
- Haza? Mármint az erdőbe? - Nézett Shamre.
- Hát... Igen. - Bizonytalanul csengett a hangja. - Illetve nem teljesen. - Erre Rach furán nézett Shaminora. - Így nem engedhetjük el. - A lábamra, majd a nyakamra mutatott magyarázat képpen.
- Igaz. - Elgondolkozva nézett rám, majd Shamre. - Szerinted fel tud állni?
- Nem tudom. - A bátyám legugolt mellém és megsimította a nyakam. - Próbáld meg. - Halkan bíztatott. - Sikerülni fog. - Halkan nyöszörögtem és felnéztem rá. Rachael is legugolt mellém és végigsimított a vértől csatakos bundámon.
- Gyerünk, csak próbáld meg. - Nagy levegőt vettem, összeszorítottam a fogaimat és a szemem, majd a jobb melső lábamra tászkodva felküzdöttem magam ülő pózba. - Ez az, gyerünk! - Ránéztem, és -bár ez farkas alakban érdekesen hatott-, rámosolyogtam. Nagyon nagyon óvatosan a fogaim közé vettem a csuklóját, majd a melkasomra tettem, jelezve, hogy segítségre lesz szükségem. Elnevette maját, majd segített feltápászkodni. Mikor már viszonylag biztonságosan álltam a tulajdon négy mancsomon, köszönetképp hozzádörgöltem a fejemet. Megsímogatta, majd elindultunk.
Nem voltam hozzászokva, hogy csak az egyik lábamon járjak, ezért az első lépés után kissé meglepődtem, amikor a fenekem magasabb ponton maradt, mint a fejem. Kétségbeesve néztem rájuk és nyüszítettem. Mosolyogtak, majd segítettek nekem felállni. Én meg sztrájkba kezdtem, és nem voltan hajlandó megmoccanni, lecövekeltem azon a ponton ahol felálltam. Rachael összefonta a karjait a melkasa előtt és szigorúan nézett rám.
- Itt akarsz éjszakázni? - A hangja most egyálltalán nem volt lágy. Határozottan és céltudatosan csengett, mire én ugyan olyan komolyan vakkantottam és leültem. Rach csak várakozóan felvonta a szemöldökét. - Ha hajnalban az emberek észrevesznek, nem csak kövekkel fognak megdobálni. Nem elég neked egy halálközeli élmény egy napra? - Elgondolkozva néztem a földre és könnyek csordultak ki a szememből. Rachael leguggolt hozzám és a szemembe nézett. - Hé... ne sírj. Nem akartam. Csak tudod... tényleg mennünk kéne már. Hajlandó vagy jönni? Vagy inkább berakjunk a csomagtartóba? - Erre méltatlankodva morgolódtam, majd nagy nehezet felálltam, erre ő elégedetten vigyorgott. A vállára tettem a fejem és ellazítottam a nyakamat, mire Rachael óvatosan átölelte, nehogy fájdalmat okozzon. Lehajtottam a fejemet, így az beterítette az egész hátát, és magamhoz húztam. Ismét felnevetett, majd kis sürgetéssel angyali hangjában megszólalt.
- Mostmár tényleg indulnunk kéne. - Mikor elengedtem, láttam, hogy mosolyog. Tisztában voltam vele, hogy nem fogja bírni az utat, ezért lehajoltam elé, és intettem a fejemmel, hog üljön fel a hátamra. Rach kételkedve nézett rám, majd Shamre. A bátyám bólintott, hogy üljön csak fel, nem lesz baj. A lány habozott, majd felküzdötte magát a hátamra. Tudtam, hogy most meg fog rémülni, mert a lábam meggyógyult, hála annak, hogy farkas vagyok. Óvatosan felálltam, nehogy Rachael leessen. Görcsösen kapaszkodott a nyakamon lévő dús bundába, majd odahajolt a fülemhez.
- Már nem fáj a mancsod? - Suttogott kétkedve a fülembe. Ránéztem és megingattam a fejemet, majd nyugodtan, óvatosan lépkedve elindultam. Kapaszkodott ahogy csak tudott. Mikor visszasandítottam, láttam, hogy büszkén vigyorog a bátyámra. Megálltam, teleszívtam a tüdőmet levegővel, majd magasra emeltem a fejem és vonyítottam, amit Rachael csöndben figyelt. Abbahagytam és Rachre néztem.
- Hol laksz? - Nézett Rachaelre a bátyám. A lány a hegy aljára mutatott.
- Ott, ahol az erdő kezdődik. - Pont útbaesett nekünk is.
- Akkor elviszünk. - Mondta határozottan, mire Rach bólintott. Sham elindult, én meg engedelmesen menten utána. Folyamatosan visszapillantottam a hátamon ülő Rachaelre. Láttam, hogy a bátyámat nézi, és nagyon elgondolkozik. Láttam, ahogy a bátyám háta megfeszül, és tudtam is, miért. Megböktem Rachael lábát, aki elvörösödött, majd a nyakamat kezdte bámulni. Meglengettem a farkam, mire bizonytalanul elmosolyodott. Pajkosan vakkantottam, mire elnevette magát.
Nem kellett sok idő, és odaértünk Rachaelék házához. Rach előremutatott.
- Az ott! Ott lakom. - Sham elismerően füttyentett, amit a lány nem nagyon értett. - Mi az? - Nézett rá.
- Semmi. - Rázta meg a fejét. Odaértünk a kapu elé. Nagyon ziháltam, lógattam a fejemet. A seb a nyakamon felszakadt és átvérzett a kötésen. Sham megsimította a nyakamat. Rachael óvatosan leszállt a hátamról és szemügyre vett, majd Shamre nézett.
- Nem, így nem viheted sehová. - Elgondolkozott. Hirtelen felcsillant a szeme. - Megvan! Gyertek velem. - Sham felmordult, nem bízott Rachaelben, mert rólam volt szó.
- Egy fenét! Még kiadnád! - Védelmezően elém állt. Rach nem tudott megszólalni. Nagy szemekkel nézett a bátyámra és gondolkozott, majd Shamino elé állt, és nagyon halkan, fájdalmasan beszélt hozzá.

- Ennyire nem bízol bennem? Ezek után,... ez szép, mondhatom. - Könnyezve elfordult. Én meg leborítottam Shamet a lábáról, a két melső mancsommal ráálltam a vállaira, hártacsaptam a füleimet, morogtam, vicsorogtam az arcától alig pár centire, a maromon égnek állt a szőr. Tudtam, hogy most úgy nézek ki, mint egy igazán igazi, hamisítatlan vadállat. Rachael nyilván azt hitte, bántani akarom Shaminot, ezért felsikított, de rögtön a szája elé kapta a kezeit, letérdelt mellém, és gyors, zaklatott hangon beszélni kezdett hozzám.
- Ne, kérlek ne bántsd! Kérlek, hagyd őt... kérlek! - Abbahagytam a morgást és a vicsorgást, a füleim újból visszaállt a normális helyzetébe, a maromra visszasímult a szőr, és csak néztem Rachre, majd megnyaltam az arcát, vakkantottam és lengetten a farkam.
Rach félig-meddig elmosolyodott, de újra komor lett az arca és felállt. Engem nézett aztán Shamre pillantott, de rögtön el is fordult és újra engem figyelt. Az orrommal barátságosan megböktem a hasát. Símogatta a fejemet, és közben a bátyámhoz beszélt, de úgy, hogy nem nézett rá.
- Ha nem akartok itt maradni, én nem foglak kényszeríteni. Menj, és vidd oda, ahol szerinted biztonságban van...csak össze ne essen... - Az utolsó mondatot gúnyosan, összeszorított fogakkal mondta ki. Én maradni akartam, így Rachael mögé álltam, majd a fejemet lehajtottam elé. Rach Shamre nézett és várt. A bátyám csikorgatta a fogait.
- Rendben, maradunk. De nem hagyom egyedül. Itmaradok vele. - A hangja határozott volt és ellentmondást nem tűrő.
- Felőlem... - Azzal kinyitotta a kaput, szétnézett, majd elindult befelé, velünk a nyomában. Mikor a kert végébe értünk, felnyitott egy ajtószerűséget, mögötte egy lépcső volt, ami lefelé vezetett. Lement, mi pedig követtük. Lent volt egy régi fotel és rengeteg kacat. Többek közt egy hűtő is, amiben -az illatokból ítélve- volt enni- és innivaló is. Rach levett valami dobozt egy régi fa szekrényről és átnyújtotta Shaminonak.
- Elsősegélydoboz. Van benne minden ami csak kellhet. - Kissé mogorva volt.
- Kösz. - A bátyám sem volt különb. Átvette a dobozt, majd eszébe jutott valami. - Hoznál langyos vizet és tiszta törölközőt vagy valamit? - Nézett rá. - Ki kell mosnom a sebet.
- Óhajtasz még valamit? - Mosolygott rá gúnyosan.
- Egyenlőre nem, kösz. - Kedvesen mosolygott Rachaelre. - Segítesz? - Felém intett.
- Igen, csak előbb... hozom a vizet és a törölközőt. - A padlót bámulta.
- És pokrócot, légyszi. - Mosolygott Rachaelre, mire a lány odalépett az egyik polchoz, levett róla egy kék pokrócot és odaadta a lökött bátyámnak, de nem nézett a szemébe. Én meg megelégeltem a lassúzást. Mikor Sham átvette a pokrócot, lefejeltem a hátát, nekilökve Rachnek, ezzel kényszerítve, hogy ölelje át, amit készségesen meg is tett. Szegény lány a meglepetéstől először lefagyott, majd amint magához tért az első sokkból, átölelte Sham nyakát, majd belefúrta az arcát. Én csak elégedetten néztem őket.
- Sham én... - Láttam, hogy nem tudja, mit mondhatna. Majd megszédültem, a föld megingott alatam, és a lábaim felmondták a szolgálatot. Nagy puffanással estem össze. Ijedten felém kapták a fejüket, elengedték egymást, majd letérdeltek mellém.
- Gyorsan, hozz langyos vizet és tiszta törölközőt, fertőtlenítőszert és valami nyugtatót meg egy darab kenyeret, amivel meadhatjuk neki. - Hadarta a bátyám. Rachael pedig felpattant, kirohant, majd nemsokára visszajött a kért dolgokkal, és átjújtotta Shamnek. - A francba. Olló is kellene. Le kell vágnunk a szőrét, hogy ne ragadjon bele a sebbe. - Közben próbálta leszedni a ragasztót a sebemről. Rach sápadtan kotorászott a dobozban, majd a legaljáról kihúzott egy ollót. Sham arrébbhúzódott, odaengedte hozzám, a tapaszt már leszedte. Rach levagdosta a szőrt a sebem körül, de láttam rajta, hogy rosszul van.
- Sham, csinálj valamit! - Sírt. Hallottam a hangján.
- Nyugodj meg. Beadod neki a nyugtatót vagy inkább a sebet mosod ki? - Nézett rá.
- Beadom a gyógyszert.
- Oké. - Belegyúrta a kis darab kenyérbe a tablettát, amjd odaadta Rachnek. Majd beáztatta a törölközőt, és elkezdte kimosni a sebem. Vinnyogtam, mert a víz nagyon csípett. Rach a kis kenyérgombócot odanyújtotta nekem, de nem akartam bevenni.
- Ezt be kell venned. Muszály. - Amikor próbálta a szájamba erőltetni, elfordultam. - Ha tőlem nem fogadod el, akkor Shamino fogja beadni. - Sham felnézett Rach szemébe.
- Nem akarja bevenni? - Hallottam, hogy Rach szaggatottan veszi a levegőt. - Hm. Úgy kell neki. - Lefogott, majd szétfeszítette az állkapcsomat. Rach megszeppent, de beadta nekem. Amint Sham elengedett, felköhögtem, mivel nem volt túl mélyen a torkomban és kiköptem, mire Rachael csúny pillantását kaptam. Halkan morogtam. Mélyen a szemembe nézett.
- Meg szeretnél gyógyulni? - Alig hallhatóan nyöszörögtem, de aprókat bólintottam. - Akkor légyszives vedd ezt be. - Nyújtotta az orrom elé a gombócot. Megszimatoltam, majd prüszköltem. Néztem Rachaelre, és a tekintetemmel üzentem neki: muszály? Határozottan bólintott, mire nagyot szusszantottam, de a fogaim közé vettem a kenyeret, hátradobtam a fejem, majd lenyeltem. Elismerően mosolygott, és megvakargatta a fülem tövét. Pár perc múlva a világ kezdett összemosódni a szemeim előtt, elnyúltam és elaludtam.

Háború & Szerelem (avagy mostanában szeretek eltúlozni dolgokat)

/Rachael/

Ahogy Shamino pillantása találkozott Davidével, megfagyott körülöttük a levegő.  Magamban azért imádkoztam, hogy Davenek legyen annyi esze, és forduljon el, de nem tette. Farkasszemet nézett Ariel bátyjával.
Ez így ment percekig. Végül Ariel szakította meg a kínos pillanatot, úgy, hogy oldalba bökte Davidet. A fiú felé fordult, és elmosolyodott. Shamino hirtelen erősebben szorította a fa asztal szélét, ami megrepedt a keze alatt. Hitetlenkedve bámultam rá, de neki látszólag semmi se tűnt fel belőle. David megsimogatta Ariel arcát, hozzáhajolt és megcsókolta. Tényleg meg akar halni, - ez volt az egyetlen gondolatom.
Ekkor valami csattanást hallottam. A zajforrás irányába kaptam a tekintetem, de a körülményekhez képest egy kicsit sem lepett meg, amit láttam. Shamino akkora lendülettel pattant fel a helyéről, hogy a szék felborult, az asztal pedig kis híján a megszeppent Davidre és Arielre dőlt.. Aztán magából kikelve ordítozni kezdett.
- Ezt mégis hogy képzelted, mi?! Hogy merészeled megcsókolni a húgomat?! Most magadbabolondítod, hogy aztán egy kis idő múlva összezúzd a szívét, mi?! Előre szólok, hogy nem fog menni!
Az egész ebédlőben síri csend honolt, leszámítva persze Sham fékevesztett üvöltözését. De még nem volt vége. Még csak most kezdődött.
- Eddig meg tudtam őt védeni és ezután is védelmezni fogom, megértetted?! Ha csak egy fél szóval is meg mered bántani, beverem azt a mocskos képedet! Világos?!
David sokkos állapotban ült a helyén. Aztán valami elszánt fény csillant a szemében, felállt, és olyat tett, amit nem kellett volna. Az egész ebédlő a mi asztalunkat figyelte.
- Képzeld, megértettem! Nem vagyok hülye!!
Na, - gondoltam, - most jön az évszázad bunyója...
Sham villámgyorsan David mellett termett, és behúzott neki egyet ököllel. A fiú elterült a hideg padlón, de felállt, és viszonozta Shamino előbbi ütését. Nem úgy néztek ki, mint akik a közeljövőben abbahagyják.
Kétségbeesetten pillantottam Arielre, aztán körbenéztem az ebédlőben, de csalódnom kellett. Egy árva lélek sem volt rajtunk kívül, aki szét akarta volna őket választani, sőt. Még szurkoltak is nekik; néhányan Davidnek, főleg a barátai, és még rengeteg srác, aki utálta Shamet; Shaminonak pedig a jelenlévő pom-pom csapat visítozott, és persze főként lányok... voltak, akiknek mindegy volt, csak azért drukkoltak, hogy legyen verekedés.
Aztán Ariel is végképp megelégelte, felállt, és odajött hozzám.
- Te fogd meg a bátyámat, én Davidet, oké?
Borzasztóan féltem, de bólintottam.
Közelebb léptünk és vártunk. Amikor Dave karja lendült, Ariel megragadta, én pedig lefogtam Shamet, már amennyire ez lehetséges volt. Kirángattuk a fiúkat az udvarra. Shamet direkt háttal fordítottam Arieléknek, hogy még véletlenül se lássa Davidet. Megálltam Shamino előtt, és azonnal kérdőre vontam.
-Mondd, te mégis... normális vagy? Az csak egy csók volt! David nem tet semmi olyat, amiért okod lenne jelenetet rendezni! - fakadtam ki.
- Ariel a húgom és megvédem! - mondta elszántan. - És nem is a csók zavart, hanem ahogy megcsókolta...!
Vadul morgott, és nem nézett a szemembe. Tudtam, hogy hazudik.
- Miért, hogy csókolta meg? - tettem fel a költői kérdést, és tök hülyén éreztem magam.
- Ezt te nem érted - mondta halkan.
- Oh, szóval ez magas nekem. Oké. Nézd, megértem hogy utálsz, de én csak segíteni próbálok! De sokkal könnyebb lenne, ha hagynád.
- Nem te vagy a testvére! Ariel... még soha... ilyet soha...
Csendben vártam, hogy befejezze a mondatot, de nem tette. Lehajtotta a fejét, és egy kis idő múlva halkan megszólalt:
- Bocs, nem rád vagyok dühös... csak aggódok a hugomért.
- Miért félted annyira? - kérdeztem őszinte kíváncsisággal a hangomban.
- Mert egyszer... már majdnem elveszítettem - suttogta elgyötört hangon. Megsajnáltam. - A szüleinket elveszítettük. Megígértem, hogy vigyázni fogok rá. És meg is teszem!
Elmosolyodtam. Annyira aranyos volt, ahogy a húgát akarta védeni.
- Megértem, hogy meg akarod védeni, de ez az ő élete. Tud magára vigyázni, és David különben se olyan veszélyes... - kuncogtam. Erre megint felkapta a vizet, és magyarázni kezdett.
- Nem akarom, hogy egy fiú miatt sírjon! Könnyen megbánthatja a húgomat, és Ariel olyan törékeny... És különben se tetszik nekem, ahogy ránéz, és...
Csak álltam ott, és néztem az ajkait. Azon törtem a fejem, hogy hogyan lehetne elhallgattatni... aztán eszembe jutott valami.
A józan eszemet száműztem jó messzire, és megpróbáltam nem gondolkodni. Sikerült.
Vettem egy mély lélegzetet, és lehunytam a szememet. Aztán megcsókoltam. Gyengéden, óvatosan, alig érintve az ajkait.
A meglepetéstől először lefagyott, de amint feleszmélt, szinte azonnal visszacsókolt. Az ajkai elnyíltak, és felsóhajtott. Megragadta a derekamat, és közelebb húzott magához. Kezeim bizonytalanul a hajába kúsztak, és nyugtatólag simogattam a tarkóját. Engedett a feszült testtartásán, és én elégedetten vettem tudomásul hogy sikerrel jártam. Tovább csókoltam, egészen addig, amég a levegőm engedte. Aztán ellöktem magamtól.
Kinyitottam a szememet, és a pimasz vigyorával találtam szembe magamat. Elvörösödtem, és csak akkor jöttem rá, mekkora hülyeséget csináltam.
- Ne vigyorogj! - vágtam a fejéhez, de csak még szélesebb lett a mosolya. - Csak azért kaptad, hogy bekussolj.
- Tényleg, Rachael? Biztos vagy benne?
Sejtelmesen mosolyogva tett felém egy lépést, én pedig hátráltam. Nem akartam, hogy szórakozzon velem.
Megálltam, és elhatároztam, hogy nem fogok onnan mozdulni. Teljes lelki nyugalommal álltam a tekintetét, és próbáltam kitalálni, mi járhat a fejében.
Kitartóan nézett mélyen a szemembe, de aztán a hátam mögé pillantott. Másodpercekig szemöldökráncolva bámult ugyanarra a pontra, én pedig el nem tudtam képzelni, mi ilyen érdekes. De amikor megpróbáltam hátrafordulni, olyat tett, amire végképp nem számítottam.
Megragadta a karomat, és visszarántott magához. Még kérdőre vonni se volt időm, ugyanis ajkait az enyémekre tapasztotta, és lágyan megcsókolt. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. A szívem a torkomban dobogott, és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jól csinálja...
Az egyik kezével még mindig a csuklómat fogta, a másikkal pedig végigsimított az arcomon. Gyengéden összekulcsolta az ujjainkat, és kisimított az arcomból egy kósza hajtincset. Elolvadtam.
Amikor percek múlva elhúzódott és rámmosolygott, csak akkor jöttem rá, hogy mennyire befolyásolható vagyok. Mérgesen fújtam egyet, és lesütöttem a szememet. Erre felnevetett.
- Utállak... - motyogtam a mellkasába. A hülye is leszűrné, hogy ez szín tiszta hazugság.
Körém kulcsolta a karját, közelebb hajolt, forró lélegzetét a nyakamon éreztem.
- Én nem - felelte egyszerűen, - sőt... határozottan kedvellek.
Akaratlanul is elvigyorodtam. Győzelem!
- Szerintem vissza kéne mennünk - közöltem, és lefejtettem magamról a karjait. Elindultam, de ismételten visszarántott magához. Átkarolta a derekamat, és mivel láttam a fején, hogy csak így hajlandó elindulni, egy megadó sóhaj kíséretében hozzábújtam.

Otthon nem ismertem magamra.
A nap hátralévő részében folyamatosan vigyorogtam. Segítettem az öcsémnek megírni a leckéjét. Elmosogattam Bertha helyett. Megfürdettem a húgomat. És beágyaztam. Pedig soha nem szoktam beágyazni.
Este fél tizenegyig forgolódtam az ágyamban, de nem tudtam elaludni. Nem tudom, talán a Hold miatt.
Végül felkeltem, felöltöztem, és úgy döntöttem, sétálok egyet a faluban.

Balhék

Csak ültek ott és farkasszemet néztek. Én már reszkettem félelmemben, de egyikőjük sem engedett. Ahogy a bátyámat ismertem, tudtam jól: Davenek kell elfordulnia, mert Sham nem fog. És ha túl sokáig néz a szemébe, akkor itt bunyó lesz perceken belül. De mivel egyikőjük sem méltóztatott elfordulni a másiktól, nekem kellett megmentenem a helyzetet.
Oldalba böktem Davidet, hogy rámnézzen. Nem tudtam, Davenek mi juthatott az eszébe, de Sham nagyon felkapta tőle a vizet. Főleg amikor Dave rámmosolygott és megsimította az arcomat, majd elkezdett közeledni felém. Lágyan megcsókolt, Sham meg akkora lendülettel pattant fel a helyéről, hogy a szék hátraesett mögötte, az asztal meg majdnem ránkborult. Fal fehér lettem az ijedtségtől. Még soha nem láttam ilyennek.
- Ezt meg mégis, hogy képzeled, mi?! Hogy merészeled megcsókolni a hugomat?! - Elsüllyedtem az asztal alá, Dave meg nagy szemeket meresztett Shaminora. - Most magadbabolondítod, hogy aztán egy kis idő múlva meg összezúzd a szívét, mi?! Előre szólok, hogy nem fog menni!! - Üvöltött. Csak azért imádkoztam, hogy ne legyen verekedés. - Eddig meg tudtam őt védeni és ez után is védelmezni fogom, megértetted?! Ha csak egy fél szóval is meg mered bántani, beverem azt a mocskos képedet!! Világos?! - Vadul morgott, és az egész ebédlő minket bámult. Láttam, hogy mindenki azért szurkol, hogy legyen verekedés. Néztem rájuk, persze feltűnés nélkül, és megingattam a fejem. Most vagy ennyire unatkoznak, vagy ilyen unalmas a suli. Rám is átragadt az izgatottságuk, és kíváncsi lettem, vajon milyen messzire menne el a védelmemben.
Dave elkövette azt a hibát, hogy keményen visszaszólt Shamnek. Ezt még senki nem merte megtenni. Kikerekedett szemekkel bámultam.
- Képzeld, megértettem!! Nem vagyok hülye!! - Ő is felpattant, én meg majdnem lefordultam a székről. Nagyon féltem, de ülve maradtam. Dave és Sham egymással szemben állva morogtak egymásra, mi meg Rachaellel néztük őket, persze ülve. Sham farkasként, Dave emberien morgott. Én inkább nyöszörögtem.
Shamet túlságosan feldühítette, így nekiugrott. Megkerülte az asztalt, és behúzott neki egyet. Dave elterült, majd felpattant és nem maradt tétlen. Hatalmas velekedés tört ki.
Aki csak a teremben volt, mindenki köréjük sereglett és gyorsan elhúzták az asztalokat. Én és Rachael csak néztük, hogy mikor hagyják már rá. De ezeknek eszük ágában sem volt ráhagyni, és már mindenki tudta: ha nem választjuk szét őket, halálra verik egymást. De a körbenállók nem, hogy szét akarták volna választani őket, még szurkoltak is. Volt, aki a bátyámnak, volt aki Davenek... Én a magam részéről azon szurkoltam, hogy hagyják abba, habár ez reménytelennek tűnt, ezért odaléptem Rachaelhez.
- Te fogd meg a bátyámat, én Davidet, oké? - Néztem rá. Ő csak rettegve bólintott.
Kivártuk a megfelelő pillanatot, majd ő Sham, én meg Dave karját fogtam meg, és elrángattuk őket egymás közeléből, ki az udvarra. Úgy helyezkedtünk, hogy a fiúk ne lássák egymást. Könnyes szemekkel néztem rá.
- Dave, ez most mire volt jó? - Majdnem sírtam. Ő kezdett lenyugodni.
- Csak önvédelem volt. Ő ütött először. - Mostmár higgadt volt az arca. - Sajnálom, de nem hagyhattam annyiban. - Átölelt, mert időközben nem egy könnycsepp legördült az arcomon. Most jött el az, hogy nem tudtam visszatartani az eddig elfolytott sírásomat. Zokogtam. Dave nyugtatás képpen dörzsölgette a hátamat, és szorosan ölelt. - Na, sss. Nyugalom. Nem esett bajunk egyikőnknek sem. Nem kell félned. - Komoly és nyugodt volt a hangja, ami megnyugtatott.
- Ki... Ki fogjátok bírni veszekedés nélkül? - Szipogtam. Rámmosolygott.
- Én ki, de hogy ő is, azt nem tudom. Ha szeret téged, akkor ki fogja bírni. - Mosolygott rám, majd gyengéden, vígasztalóan megcsókolt. Visszamentünk, hogy szembenézzünk a jövővel. Sham és Rachael átkarolták egymás derekát, úgy jöttek elénk. Mintha csak tükörbe néztem volna. Ugyanúgy mentek, ahogy mi. Nagy erőfeszítéseimbe került elfolytanom a nevetésem, de végül sikerült.
Szerencsére a délután békésen telt, egészen addig, amíg Chris nem jött értünk. Amint beszálltunk a kocsiba, már kezdődött is a balhézás.
- Na, mi volt ma a suliban? - Kérdezte Chris vidám hangon.
- Semmi különös, csak Sham bunyózott. - Néztem kifele az ablakon. A hangom teljesen közömbösen csengett, de Chris felfogta. Nagyon is.
- Hogy mit csináltál? - Fordult egy pillanatra a bátyám felé.
- Verekedtem. - Erősítette meg, szintén higgadt hangnemben.
- És mégis mi miatt? - Nézett rám a tükörben, majd  a mellette ülő Shamre.
- Értem. - Öleltem át a bátyámat hátulról, átnyúlva az ülés mellett. - Én hősies bátyám! - Nevettem, mire a nevelőapánk ránknézett.
- Ugyan miért? - Nevetett. - Sham?
- Egy David nevű srác megcsókolta és meglehetősen mocskos gondolatai voltak a hugommal kapcsolatban. - Halkan felmordult, és éreztem ahogy megfeszül. Ugyan csak a karját és a melkasát éreztem, de láttam, hogy egész testében reszket, az idegei meg pattanásig vannak feszülve, levegőt is szinte csak alig vett. Ha Dave most itt lett volna, tutira nekiugrik. Átfutott a gerincemen a hideg, ahogy a verekedésre gondoltam.
- Már vége, Sam. - Megpusziltam. - Amúgy... Tényleg értem verekedtél? - Meghatottan néztem rá, ő meg bólintott. - Ooouuuhhh... Te vagy a legeslegszuperfenomenálisanremek bátyus az egész földön!! - Nagy puszit nyomtam az arcára, mire kivörösödött, amin jót nevettem. Belasuttogtam a fülébe. - Milyen volt Rachaellel csókolózni, hm? - Kuncogtam. Felém fordult, nagyon közel voltunk egymáshoz, így könnyen bele tudtam vigyorogni a képébe.
- Képzeld, az volt! - A szemei dühödten villámlottak. Ártatlan szemekkel néztem rá, mire megnyugodott. - De honnan...? - Nem fejezte be, mivel rájött, honnan tudok a csókjukról. - Ja. Hogy onnan. - Szélesebben vigyorogtam.
- Igen, onnan. - Majd elhúzódtam, eszembe jutott valami. - Jaj, ne. - Csak bámultam magam elé, üres szemmel. Shamino hátrafordult és megérintette a kezemet.
- Hugocskám, mi a baj? - Aggódóan nézett rám.
- Semmi. Csak telihold van. - Kinéztem az ablakon. A Nap még magasan járt az égen, így egyenlőre nem kellett tartanom az átváltozástól.
- Ja. - Tudta jól, milyen vagyok amikor átváltozok. Nagy, erős, vad, megállíthatatlan. Ilyennek neveltek. Erősnek és vadnak. Hogy védjem meg magam. Megtanítottak rá, hogy ne ijedjek meg, ha egyedül maradok. Legyek vad, és kiismerhetetlen, akárcsak a vad farkasok.
A délután békésen telt. Sham és Chris próbáltak megnyugtatni, hogy nem lesz baj. Mikor a Nap kezdett lemenni, egyre idegesebb lettem. Majd feljött a Hold és hívogatóan nézett be az ablakon. Nem álltam ellen hívó szavának. Kimentem és átváltoztam, majd elrohantam a falu felé. Tudtam, hogy a bátyám utánam fog jönni, de nem zavart. Tetszett, hogy vigyáz rám.

Válaszok

/Rachael/

Jóformán észre se vettem, hogy hazaértem, annyira elkalandoztak a gondolataim.
Otthon a szokásos kép fogadott: Bertha takarított, Peter a nappali padlóján gubbasztott és a TV-t bámulta, anyu pedig éppen öltözködött, estélyi ruhába. Estélyi ruhába?!
Amikor meglátott, odakiáltott nekem:
- Rachael, légyszíves, kivinnéd a húgodat egy kicsit? Apád most hívott. El kell mennem vele egy megbeszélésre, addig Bertha vigyáz rátok. Jól viselkedjetek, rendben? - hadarta, miközben felvette a kabátját. Odakintről dudálást hallottam. Szóval megjött apu.
Visszafordultam anyuhoz, aki még mindig a válaszomra várt.
- Persze, jók leszünk. - motyogtam mosolyogva. Nálunk ez azt jelentette, hogy nem csinálunk semmi törvénybe ütközőt.
- Akkor jó. - mosolyodott el anyu is. Közelebb hajolt, és homlokon csókolt. - Este jövünk!
És már ott sem volt.
Sóhajtozva odafordultam Bertha-hoz.
- Az este pontosan mit is jelent? - kérdeztem unottan. Erre az öcsém válaszolt:
- Olyan fél kettő körül. - vonogatta vállát, majd a tekintete visszakúszott az óriási képernyőre.
Hosszan kifújtam a levegőt. Egy perc hezitálás után ismételten megszólaltam, de egyértelműen Berta-hoz intéztem a szavaimat.
 - Elvihetem megsétáltatni Sarah-t? - vigyorogtam. Magas hangon felnevetett.
- Megsétáltatni? - kérdezett vissza kiguvadt szemekkel. Határozottan bólintottam.
- Igen. Adok rá egy pórázt, és elviszem sétálni.
- Hát, Tücsök, ha nem szó szerint értetted, akkor.. természetesen mehettek. - egyezett bele.
Fél óra múlva már útrakészek voltunk mind a ketten. Igazándiból én két perc alatt elkészültem, de amíg a húgocskámat sikerült becserkészni, az tartott 15 percig. Plusz az öltözködés.
Amikor kinyitottam az ajtót, egy kicsit meglepődtem. Esett az eső.
Berta mögém állt, és a vállamra tette a kezét.
- Biztos, hogy ki akartok menni? - kérdezte aggodalmasan. Lelkesen bólintottam, és már rángattam is kifelé Sarah-t az udvarra.


Imádom az esőt... - futott át az agyamon, életem során vagy már századszorra. Elmosolyodtam saját magamon.
Hátradöntöttem a fejemet, és úgy élveztem a friss záport. Sosem fogom megunni... ahogy a vízcseppek végigcsurognak az arcomon, hogy aztán lecsöppenjenek a sáros földre. Érzem a vihar illatát, azt az igazi, frissítő illatot. Nincs benne semmi mesterséges.
Egyszerűen csak természetes és gyönyörű.
- Tücsök! Tücsök! Idenézz! - a vékonyka hang irányába kaptam a fejem, és a látványtól hangosan felnevettem.
A hároméves húgocskám ott állt a fák alatt. Citromsárga esőkabátja valahogy nagyon nem illett ide, talán mert a nap színét hordozta magában. Bár ha jobban belegondolok, Sarah a ruhadarab nélkül is maga a napsugár.
Ott volt a szemem előtt a bizonyíték, - tündéri volt, még az is, ahogy ácsorgott. Hosszú, világosbarna göndör haja csurom vizes lett az esőtől, és a hátára tapadt. Arcocskáját felfelé tartotta, szemeit behunyta. Ajkain mosoly bujkált. Nagyra tátotta pici száját, és a biztonság kedvéért még a nyelvét is kinyújtotta, hogy könnyebben megízlelhesse az esővizet.
- Ez nem hó, Sarah! - kuncogtam, - Ne butáskodj!
Felálltam, hogy elkapjam a kis grabancát, de amint meglátta, mire készülök, azonnal futásnak eredt a másik irányba. Nevetve rohantam utána.
- Megállj csak! Most elkaplak! - kiabáltam neki, de erre csak még jobban nevetett.
Gyorsítottam egy kicsit, így már csak méterek voltak közöttünk.
- Sarah! - megpróbáltam elkomolyodni, nem sok sikerrel. A hangom inkább bosszús volt, mint határozott.
Egy jól irányzott mozdulattal utána nyúltam, megragadtam vizes kapucniját, és magamhoz rántottam. A nagy lendülettől mindketten hátraestünk, egyenesen bele egy jókora pocsolyába.
S mind a ketten boldogan felkacagtunk.


- Jézusom, hát veletek meg mi történt?! - kérdezte aggodalmasan Bertha. Odarohant hozzánk, és kikapta a kezemből a csurom vizes, vigyorgó Sarah-t. Mondjuk és sem voltam sokkal különb.
- Sétáltunk. - válaszoltam röviden, és elindultam felfele a szobámba, hogy megszabaduljak a vizes ruháimtól. Útközben még összeborzoltam Sarah nedves haját, ami az esőtől teljesen begöndörödött, és egy pillanatra cinkosul összenéztünk. De tényleg csak egy másodperc volt, ugyanis én már rohantam is tovább.
Odafönt becsaptam magam mögött az ajtót, kinyitottam az óriási ruhásszekrényt, és elkezdtem kidobálni néhány szóba jöhető ruhadarabot. Végül úgy döntöttem, inkább lezuhanyozom.
A zuhanyzásból végül fürdés lett: hajat mostam, (ez eltartott fél óráig), aztán mivel kifogyott a kedvenc samponom, ki kellett szállnom a kádból, és átmenni anyámék szobájába, hogy csórjak egyet.
Hajszárítás és fogmosás után felvettem a pizsamámat. Nem bonyolítottam túl: apám pólóját vettem fel, meg egy melegítő nadrágot.
Még utoljára lementem, és bejelentettem, hogy lefekszem aludni. Peter már a szobájában volt, Bertha pedig éppen Sarah-t próbálta elkapni, hogy felcipelje aludni. A húgom különleges ismertetője az volt, hogy soha nem tudott a seggén nyugton megmaradni. Gőzöm sincs, kitől örökölte.
Odafönt a szobámban azonnal lekapcsoltam a villanyt. Nem volt sötét, sőt, épp ellenkezőleg; a hold fénye bevilágította az egész szobát. Az eső már rég elcsendesedett, nem maradt más belőle, csak a jellegzetes, vihar utáni varázslatos hangulat.
Normál esetben kiültem volna az ablakba, mint minden éjszaka, de most olyan hulla fáradt voltam, hogy azonnal rádőltem az ágyra, és már aludtam is.


/Másnap reggel/ 

A reggel fantasztikusan indult. Senki sem rángatott ki az ágyból, otthon csak négyszer tücsköztek le, és apa a Nissannal jött értem, hogy suliba vigyen. Remélem, a folyatás is ilyen klassz lesz!
Az első órám matek volt. Jókedvűen sétáltam be a terembe, de a küszöbön megtorpantam. Éreztem, hogy valaki figyel, - és amint körbenéztem, hirtelen minden világos lett.
Ariel kíváncsian fürkészte az arcomat, aztán halványan elmosolyodott. Elmosolyodott? Na, ez új.
Nem láttam még mosolyogni, - egyiküket sem.
Észrevétlenül körbetekintettem a teremben, hogy megbizonyosodjak róla, hogy biztos nekem szólt-e ez a kedves mosoly. Hát, nagyon úgy tűnt, hogy igen. Nekem szólt.
Meglepettem és ugyanakkor tanácstalanul ácsorogtam a terem közepén. Tiszta hülyének éreztem magamat.
Végül Ariel intett, hogy menjek oda hozzá. Oké, ez egyre furcsább... de azért gyorsan, - már amennyire ebben a félkómás állapotban tudtam, - leraktam a holmimat a székemre, és vonakodva ugyan, de odasétáltam Arielhez. A legrosszabb az volt az egészben, hogy a hátamon éreztem a fél iskola érdeklődő tekintetét.
Megálltam a pad előtt, és észrevétlenül körbepillantottam a teremben. Ariel bátyja, Shamino nem volt sehol.
Ezt nagyon furcsának találtam, hiszen tegnap még el sem mozdult mellőle. Ma meg... még csak itt sincsen. Lehet, hogy beteg?
Ariel még mindig a tekintetemet keresve mosolyogva megpaskolta a mellette üresen tátongó ülőhelyet.
Haboztam pár másodpercig, de aztán leültem mellé. A mosolya még mindig tökéletesen hibátlan volt, és engem nézett. Az arcomra erőltettem egy mosoly-félét, de nem nagyon sikerült, mivelhogy még mindig a meglepetés hatása alatt voltam. Aztán Ariel megszólalt.
- Mi is a neved? - tudakolta kedvesen. A hangja olyan volt, mint egy rég' ismert, kellemes dallam.
- Rachael. - válaszoltam akadozva. Basszus, a saját nevemet csak meg tudom már mondani...!
Ariel felnevetett, és rámvillantott egy ezerwattos mosolyt.
- Biztos vagy benne? - kérdezte még egyszer, a biztonság kedvéért. Nyeltem egy nagyot, és bólintottam.
Aztán folytatta.
- Nos, Rachael... már ha valóban így hívnak... nem tudtam nem észrevenni, hogy te nem bámulsz meg minket annyira, mint az iskola többi diákja.
Ezen elgondolkoztam egy kicsit. Végül is, valamilyen szinten igaz volt.
- Annyira. - feleltem. Ariel biccentett.
- Biztos vagyok benne, hogy neked is lenne egy pár kérdésed. - mondta, már jóval komolyabb hangon. Magamban felnevettem, - hogy pár?! Az nem kifejezés...
- Egy pár.
- Akkor, tedd fel az elsőt. - noszogatott kedvesen. Azonnal eltűnődtem, amit ő is észrevett. - Csak semmi kapkodás.
Nem is kellett nagyon gondolkoznom, az első kérdésem már két napja ott volt a nyelvemen.
- Shamino miért ilyen?  kérdeztem kíváncsian. Tudtam, hogy a kérdésem tökéletesen egyértelmű, a hülye is leszűrné, mire gondolok. És mivel Ariel nem hülye, azonnal válaszolt.
- Félt engem. - itt egy pillanatig habozott, de a szememmel biztattam, hogy folytassa. - Nem mindig volt ilyen. Régebben nagyon is barátságos volt. Csak azóta ilyen, mióta elvesztettük a szüleinket.
Itt egy pillanatra ledermedtem, de nem akartam, hogy Arielnek ebből feltűnjön bármi is, ezért rögtön reagáltam.
- Oh, részvétem... De hogy történt? - ennyire udvariatlan is csak én lehetek! Általában nem vagyok betegesen kíváncsi, de ez most egy teljesen másik alkalom. Ezt egyszerűen tudnom kellett.
- Autóbaleset. Valami idióta frontálisan beléjük hajtott. Természetesen padlógázzal. Mind a két autó ripityára tört, a kocsiban ülők meg azonnal meghaltak. Amikor a kórházból hívtak, le akartam rohanni, hogy még egyszer utoljára láthassam őket, de megbotlottam, és legurultam a lépcsőn. Engem is bevittek a sürgősségire, és másfél hétig kómában tartottak. - keserűen elmosolyodott. - Aztán még egy hét megfigyelésre bent tartottak. Ennyi.
Elhallgatott. Én pedig nem bírtam megnyikkanni.
Egyszerűen az agyamban nem volt annyi szabad lemezterület, hogy telepíteni lehessen még egy ilyen információcsomagot.
Ariel az ajtó felé pislogott, aztán felém fordult.
- Rachael, azt hiszem jobb, ha most visszamész a helyedre.
Öööö, oké, ez egyre furcsább. Felálltam, és visszavánszorogtam a helyemre, ahol Lily és Steven már vártak.
- Hát ez meg mi volt...? - kérdezte Lil, de mivel még magam sem tudtam, és különben sem akartam most belekezdeni, csendre intettem, - úgy, ahogy ő szokott engem, - és leültem a helyemre.
Abban a pillanatban nyílt az ajtó, és Shamino lépett be rajta. Szinte mágnesként vonzotta az érdeklődő tekinteteket, amiből én sem voltam kivétel. Most az egyszer. Egek, kit áltatok... sohasem leszek kivétel.
Elfordítottam a tekintetemet, és inkább kinéztem az ablakon. 
Hallottam, hogy az utolsó padban beszélgetés folyik. Aztán Shamino egyszer csak felpattant, megragadta Ariel csuklóját, és gyengéden kirángatta a teremből.
Akármennyire is füleltem, nem sikerült elcsípnem a beszélgetést. Jézusom, már hallgatózok is? Lehet, hogy orvoshoz kéne mennem?
Kis idő múlva újra megjelentek. Látszólag minden rendben volt; Ariel mosolygott, Shamino pedig felvette azt a kifejezéstelen állarcot, - most már biztos voltam benne, hogy az, - és úgy sétáltak hátra a padukhoz.
Amikor elmentek mellettem, Ariel szívélyesen rámmosolygott. Ez egy tiszta mosoly volt, nem pedig olyan, amilyet a plázamániás pompomlányok produkálnak, ha akarnak valamit. Huh, nagyon rászálltam erre a pompomlány témára.
Bizonytalanul visszamosolyogtam, és mire az Elválaszthatatlanok leültek a helyükre, kezdődött is az óra.


Tesióra előtt átöltöztünk. Amikor Ariel belépett, minden szempár rá szegeződött, és addig nem is engedték el, amíg ki nem ment a teremből. Aztán természetesen megindult a sugdolózás.
- Hogy lehet ennyire izmos? - kérdezte tőlem panaszosan Lily. Tudtam, hogy nagyon szívesen lenne Ariel helyében. Bárki nagyon szívesen lenne Ariel helyében.
- Nem tudom. - feleltem az imént elhangzott kérdésre. Lilian nem kérdezett többet. Gyorsan átöltöztem, és csak akkor jutott eszembe, hogy az üvegemet a bioszteremben hagytam.
Sóhajtozva felálltam, és otthagytam a pletykás lánysereget, akik akkor éppen azzal voltak elfoglalva, hogy megvitassák, milyen fehérnemű jön be a pasiknak. Helyettük is szégyelltem magam.
Hogy lehetnek ennyire...? Mindegy. Nem fárasztom ezzel az agyamat.
Amikor beléptem a terembe, egy kicsit meglepett, hogy Arielt és Shaminot ott találtam. Sőt; nem is kicsit.
A terem közepén voltak, méterekkel a másiktól. Egyre jobban közelítettek egymás felé, miközben a szemkontaktust egy pillanatra sem szakították meg. Annyira koncentráltak, hogy szerintem észre sem vették, hogy bejöttem.
Ekkor Ariel cselekedett; egy jól irányzott mozdulattal a levegőbe ugrott, és elvileg egyenesen a bátyján landolt volna, de Shamino megragadta a derekát, és magasabbra lendítette. Ariel cipője hangos puffanással ért földet.
Ekkor Shamino hirtelen felegyenesedett, és lassan megfordult. Minden mozdulata kimért volt és fegyelmezett, nem úgy, mint az imént.
Ariel kedvesen rámmosolygott, de én meg sem tudtam szólalni.
- Szia, Rachael! Mit keresel te itt? - kérdezte Ariel társalgó hangnemben. Összeszedtem magamat, és félig-meddig megtaláltam a hangomat.
- Ööö... én csak... az italomért jöttem. - dadogtam zavartan. Ariel mosolya még szélesebb lett.
- Táncolunk. - mondta, amikor észrevette, hogy nem nagyon értem a helyzetet. - Tánccal kombinált harcművészet. Még nem hallottál róla?
- Nem igazán... - aprót ráztam a fejemen.
- Tartsunk neki egy kis bemutatót? - fordult Ariel a bátyjához. Vártam, hogy mit fog válaszolni.
Egy kis habozás után Shamino is megszólalt.
- Hát jó. De ha rosszat fog álmodni, nem vállalok felelősséget! És akkor sem, ha netán halálra rémülne. - az arckifejezése véresen komoly volt, miközben a szavakat ejtette. Lesütöttem a szemem, - borzasztóan éreztem magam. Most már biztos voltam benne, hogy Shamino utál. És hogy miért? Azt nem nehéz kitalálni. Csak úgy idejöttem, és befurakodtam az ő világukba. Magamban azt kívántam, hogy inkább küldjenek el a francba, de ne kelljen Shamino szemébe néznem még egyszer.
Csalódnom kellett: Ariel teljesen fellelkesedett.
- Hé, ne aggódj! Nem olyan félelmetes. - világosított fel Ariel. Nyilván félreértette a hallgatásomat.
- Folytathatjuk? - kérdezte Ariel a bátyját. Shamino bólintott.
Közelebb léptek egymáshoz, összecsapták a tenyerüket, és újra beálltak az eredeti helyükre.
Most Shamino lépett először.
Ő szöges ellentéte volt a húgának: megfontoltan viselkedett.
Hirtelen aztán nekifutott, és el akarta kapni Arielt, de ő gyorsabb volt, és kihajolt előle. Beharaptam az alsó ajkam, hogy elfojtsak egy mosolyt. Ez a mozdulat eléggé... félreérthető volt.
- Huh, ez egy kicsit sztriptízes volt. - nevetett Ariel. Shamino vele együtt felkacagott.
- Semmi kétség, Hugi.
Elmosolyodtam. Két okból. Az első: életemben nem láttam még Shaminót mosolyogni. Másodszor pedig fantasztikus volt nézni, hogy mennyire boldogok.
Volt egy alkalom, amikor azt hittem, megáll a szívem. Ariel elkapta Shamino karját, és a dereka köré tekerte egy másodperc töredék alatt. Szabályosan átlendítette a feje fölött.
Shamino hangos csapódással ért földet, de szinte azonnal felpattant. Megragadta a húga tarkóját, és egy könnyed mozdulattal leszorította a hideg parkettára.
- Héló! Mi ez már?! - nevetett Ariel.
- Az, hogy győztem! - jelentette ki büszkén Shamino. Annyira oda-meg vissza volt magától, hogy nevetnem kellett.
- Azt csak hiszed! - mondta Ariel, és egy mozdulattal átfordította mindkettőjüket, így Shamino meg se tudott mozdulni. Ariel elégedetten vigyorgott.
- Nos? Mi az utolsó szavad? - kérdezte Ariel incselkedve. Shamino felsóhajtott.
- Jól van, győztél!
- Bezony! - Ariel nevetve felállt, és felém fordult.
- Tetszett a műsor? - mosolygott kíváncsian. Egy kis habozás után bólintottam.
Ekkor csöngettek. Szó nélkül visszamasíroztunk az öltözőbe, és vártuk, hogy a tanár megérkezzen.
Fél perc múlva kopogtak, és nyílt az ajtó. Beálltunk a folyosón sorba, és elindultunk a tornaterem felé. Amikor beálltunk tornasorba, Lily azonnal a kérdéseivel kezdett el bombázni.
- Hol voltál? Eltűntél. Mit csináltál?
Megráztam a fejemet, de nem tudtam elhallgattatni.
Éreztem, hogy valaki megérinti a karomat hátulról. Ariel volt az. Intett, hogy ne mondjak semmit a teremben történtekről, én pedig engedelmesen bólintottam.
Lilianhez egy szót se szóltam többet.

Odakint az udvaron aztán épphogy újra faggatni kezdett Lily, megjelent Ariel.
- Rachael... - kezdte bizonytalanul. Kedvesen rámosolyogtam.
- Igen?
Ariel egy kicsit félrenézett, én pedig követtem a pillantását.
- Szeretnék valakivel beszélni, megtennéd, hogy eltereled rólam a bátyám figyelmét?
Ördögien elmosolyodtam, s egy határozott bólintás után visszafordultam Lilian-hez.
- Lily, figyelj csak! - suttogtam oda barátnőmnek, - Shamino éppen téged néz - böktem a mögöttünk álló fiú felé. - Szerintem bejössz neki!
Lily, mint akit kupán vágtak, magából kikelve sikítozni kezdett.
- Na, ne! Úristen! Komolyan? - erre bólintottam.
- Szerintem menj oda hozzá - folytattam a sugdolózást. - És a biztonság kedvéért vidd a pom-pom csapatot is. Biztosan le fogja nyűgözni, hogy te vagy a csapatkapitány!
Abban a pillanatban nagyon szemétnek éreztem magam. Több okból. Először is borzasztóan sajnáltam Shamino-t. Másodszor pedig hazudtam Lilynek; Ariel bátyja valószínűleg fél Lilientől és utálja ezt a megszállott rajongást. De hát egyszer van gyereknap!
Lily lelkesen bólogatva magához hívatta a lányokat, és együtt indultak egy a mit sem sejtő Shamino felé.
- Kösz, Rachael! - mondta Ariel megkönnyebbülten, - Jövök neked egyel!
- Nem tesz semmit. - legyintettem, s vigyorogva figyeltem tovább, ahogy azok az üresfejű csajok megpróbálják elcsavarni Shamino fejét. Amikor már az ingjét kezdték el tépkedni, szabályosan a földön fetrengtem a röhögéstől.
Szerencsétlen srác meg totál nem értette a helyzetet. Kezdtem megsajnálni, - de annyira azért nem, hogy véget vessek egy ilyen klassz előadásnak. Végül Ariel mentette meg a tulajdon bátyját.
- Rachael, azt hiszem, Shamnek segítségre van szüksége. - mosolygott. Felpattantam.
- Máris. - vigyorogva odamentem Lilyhez, és kiráncigáltam a tömegből.
- Hé, Lily! Szerintem most hagyjátok egy kicsit Shaminot, hadd dolgozza fel a dolgokat... lelkileg.
A mondat végére megint a röhögőgörcs kerülgetett, de megpróbáltam visszafojtani, több-kevesebb sikerrel.
- Hát jó. - egyezett bele végül, és visszavonulót fújt a lányokkal együtt.
Shamino ott maradt, látszólag még mindig nem sikerült felfognia az elmúlt percek eseményeit.
Ariel odament hozzá, és vidáman köszönt neki.
- Mizujs, Bátyus? Látom, akadt egy-két rajongód.
- Te csináltad, igaz? - kérdezte Arieltől. Ő persze rögtön tagadni kezdett.
- Én ugyan nem! Csak egy kicsit eltávolodtam tőled!
Beharaptam az alsó ajkamat, hogy elfojtsam a kitörni készülő kacagásomat.
Shamino hirtelen rám nézett. Gondolom, - mivel nem sült bolond,- leesett neki. Odarohant hozzám, és ordibálni kezdett.
- Ezt mégis hogy képzelted, mi?!
- Ugyan micsodát? -adtam az ártatlant, de őt nem tudtam átverni.
- Hogy az egész pom-pom lány csapatot rámküldted! - emelte fel a hangját.
- Nem kellett azokat küldeni! Mentek maguktól is! - kuncogtam. De Shamino ezt egyáltalán nem találta viccesnek.
- Érdekes, hogy eddig nem jöttek a közelembe! - vágta a fejemhez vicsorogva.
- Jó' van na. Lehet, hogy egy kicsit rásegítettem. De nem értem, mit vagy úgy oda. Vagy húsz csaj mászott rád egyszerre, te meg teljesen kiakadtál. Ennyi erővel meg is köszönhetnéd. - közöltem nemes egyszerűséggel.
- Köszönöm. - morgott. A szemei villámokat szórtak. Tényleg nagyon mérges volt, - rám.
Ekkor megjelent Ariel, hogy elráncigált a bátyját.
- Ööö, bocs, Rachael, de nekünk most van egy kis megbeszélnivalónk!
Azzal mind a ketten eltűntek.


Még meglepődni sem volt időm, ugyanis a tanár úr közölte, hogy kimegyünk az udvarra. Mindenki őrült módjára ujjongani kezdett, - az udvari tesi egyet jelentett a szabadfoglalkozással.
Odakint mindenki lefoglalta magát. Ariel és Shamino úgy döntöttek, táncolnak. Nem is nagyon voltam meglepve, hogy ők ilyet is tudnak. 
A fél iskola odagyűlt, hogy őket figyelje, persze nem ok nélkül. Nagyon jól táncoltak.
Amikor már lement két szám, Ariel lekapcsolta a zenét, és felkapta a magnót. A többiek csalódottan morogtak, amin Ariel csak nevetett.
- Sajnáljuk, de a bemutatónak vége! - jelentette ki magabiztosan. Aután kivette a CD-t, és elindult valamerre. Nem igazán figyeltem, hogy hova, ugyanis meghallottam azt a félreérthetetlen sikítozást a mai nap folyamán immáron másodszorra. Sóhajtozva megfordultam; a hajrá lányok már megint Shamino ruháját tépkedték.
Elvigyorodtam, - vajon ez örökre így fog menni?
Borzasztóan jól szórakoztam. Egy ideig.
Aztán kezdtek feltűnni dolgok; észrevettem, hogy Shamino egyáltalán nem élvezi a helyzetet. Láttam az arcán, hogy iszonyatosan zavarban van, és bármit megtenne, hogyha megszabadulhatna azoktól a lányoktól. Szégyellem, - mert nem szabadott volna, - de kezdtem megsajnálni. Elfordítottam a tekintetemet, és inkább a földet fixíroztam. De azok a kísértő hangok akkor is eljutottak a fülemig, sehogy se tudtam kizárni őket.
Néma csatát vívtam magammal, - az egyik felem, a jobbik felem oda akart menni és segíteni. A másik felem pedig, - hozzá kell tenni, a józanabbik felem, - itt akart maradni, és kinevetni szerencsétlen srácot.
Újra felnéztem. Nagyjából semmi sem változott. A lányok teljesen körül ugrálták Shaminot, még szinte levegőt sem hagytak neki. Teljesen felháborodtam, - ez azért egy kicsit sok! Ha a helyébe lennék, úgy elkergetném azokat a tyúkokat, hogy többet eszükbe sem jut követni.
A kezem önkéntelenül is ökölbe szorult. Hirtelen pattantam fel,  olyan hirtelen, hogy még engem is meglepett.
Elindultam a pom-pom csapat felé, és tisztában voltam azzal, hogy életem legnagyobb hülyeségét fogom elkövetni.
Megálltam a tömeg előtt, vettem egy nagy levegőt, és adtam magamnak egy pillanatot, hogy észhez térhessek. Mivel az a pillanat sehogyan sem akart eljönni, erőt vettem magamon, s átfurakodtam a tömegen. Megálltam Shamino mellett, és átkaroltam. Teljesen belepirultam a műveletbe, de ez nem akadályozott meg abban, hogy megszólaljak;
- Ő az enyém - jelentettem ki magabiztosan, miközben huszonegy szempár méregetett utálkozva.
Shamino közelebb hajolt, és értetlenkedve a fülembe suttogott:
- Mi bajod van?!
Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
- Kussolj! És segíteni próbálok - suttogtam vissza nagyon halkan, hogy a többi lány még véletlenül se hallja meg. Úgy láttam, Shamino elfojtott egy mosolyt, de nem voltam benne biztos. Egyetlenegy gondolat keringett a fejemben: kijutni innen.
Egy másodpercig csak álltam, és farkasszemet néztem mind a huszonegy lánnyal egyszerre, aztán hirtelen futni kezdtem, magammal húzva Shaminot. Olyan gyorsan rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam. Fogalmam sem volt, hova megyünk, de igazándiból mindegy volt. Csak el innen minél messzebbre.
Az egész pom-pom csapat sikítozva rohant utánunk. Shamino megragadta a karomat, és húzni kezdett valamerre. Először nem értettem, de aztán beugrott.
Ariel ott állt a lépcső alatt, Steven és David társaságában. Ilyen messziről nem láttam pontosan, de úgy tűnt, hogy a fiúk veszekednek valamin.
Akkor és ott nem tulajdonítottam a dolognak különösebben nagy figyelmet. Odarohantunk Arielhez, s elrángattuk a srácok karmai közül, majd tovább futottunk, míg végül találtunk egy eldugottabb sarkot.
Majdnem hasra estem a röhögéstől, de sikerült valamennyire moderálnom magam.
- Ez húzós volt - fulldoklott Ariel. Tökéletesen egyetértettem vele.
- Igen, az volt - nevetett Shamino, aztán felém fordult, és utálkozva végigmért. Végül halkan megszólalt:
- Amúgy kösz, hogy megmentettél.
Ökölbe szorult a kezem. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy feleljek-e erre valamit, de végül csendben maradtam. Ehelyett a szemébe néztem, de amit ott láttam, az enyhén szólva meglepett.
Nem úgy nézett rám, mint máskor, hanem egészen máshogy. Nem tudok rá példát, mert még soha nem nézett így senkire sem. Legalább is én nem tudok róla.
Shamino a húga felé pillantott, aztán vissza rám. És megint úgy nézett.
- Baj van, Sham? - kérdezte Ariel. Ő is aggódott, akárcsak én, látszott, hogy nem érteti ezt az egészet.
- Nem, nincs semmi baj - jött a válasz egy kis fáziskéséssel. Egy pillanatig még Shamino hangját se ismertem fel, annyira furcsa volt. Ariel nem hitt neki, ezért összeszűkült szemekkel közelebb lépett, és elkezdett a szeme előtt legyezgetni.
- Egész biztos, hogy jól vagy? - válasz helyett Shamino megragadta Ariel csuklóját, és nem eresztette.
- Auuuu! Hé! Eressz már el! - de Shamino meg se hallotta. Még mindig engem bámult, és meg mertem volna esküdni rá, hogy az elmúlt 5 percben egyet se pislogott. - Sham... Sham? Shaminoooo!
Na jó, oké, ez egyre furcsább. Aztán Shamino egyszer csak megszólalt.
- Semmi bajom, és légyszíves, ne zavard a kilátást! Olyan gyönyörű!
Leesett az állam. Azt hittem, rosszul hallok. Akaratlanul is a hátam mögé pillantottam, hogy nincs-e véletlenül mögöttem valaki, de egy árva lélek se volt a környéken rajtunk kívül. Hitetlenkedve meredtem Shaminora. Ez most tényleg rólam beszél?
Arielre pillantottam, aki elgondolkodva fürkészte a bátyát. Aztán úgy tűnt, megértette, és türelmetlen hangon megszólalt.
- Oké, Rómeó, ideje indulni! Mindjárt becsöngetnek!
- Muszáj? - Már megint az a hang...
- Igen, muszáj! - Ariel felém fordult - Gyere, Rach!
Kirángatta a helységből Shaminót, én pedig követtem őket. Ahogy az öltöző felé tartottunk, végig a hátamon éreztem Shamino pillantását. Amikor beértünk az öltözőbe, és becsukódott mögöttünk az ajtó, habozás nélkül Ariel felé fordultam.
- Shaminonak meg mi baja? - kérdeztem. Megrázta a fejét.
- Áh, semmi - összeráncoltam a szemöldökömet. - Tényleg semmi.
Szúrósan néztem rá. Engem ugyan nem tud átverni!
Ariel zavartan felnevetett, aztán eszébe jutott, hogy hogyan tudna egy jó időre levakarni magáról.
- Szerintem csak belédszeretett.
Mindentudóan rámkacsintott, és pedig végképp összezavarodtam. Ez még viccnek is rossz, hiszen Shamino enyhén szólva utál engem. Na jó, hol a kandi-kamera? 



A nap további része elég gyorsan eltelt, egészen ebédig. Ariel megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem ma velük enni, én pedig egy kis habozás után igennel feleltem. Most meg rendesen bűntudatom van, ugyanis Lily tutira ki fog nyírni. Remélve, hogy talán megkönyörül rajtam, úgy döntöttem, a saját asztalunkhoz ülök le. Egy gyors és fájdalommentes halál gondolatában reménykedve foglaltam helyet ott, ahol már több mint négy éve ülök ebédnél. De nem sokkal később felbukkant Ariel és Sham is. Elvették az ebédjüket, és egyenesen az asztalunk felé indultak, hogy elhívjanak engem és Davidet. Amikor Shamino megkérdezte, hogy nem ülnék-e át az ő asztalukhoz, bólintottam és felálltam. Akármennyire is kerültem, még így is sikerült kiszúrnom Lilian utálkozó tekintetét. Lesütöttem a szememet, és a legnagyobb szemétnek éreztem magam, akit valaha a hátán hordott a Föld.
Amint leültünk, Ariel azonnal bemutatta egymásnak a két fiút.
- Sham, ő itt David. Dave, ő itt Shamino, a bátyám - mosolyogva magyarázott, és láttam az arcán, hogy nagyon feszeng valami miatt. Nem is csodálom; elég volt ránézni Shamre, az embert máris kirázta a hideg, olyan sötéten méregette Davidet.
- Heló, Sham - David megpróbált beszélgetést kezdeményezni, de Shaminot nem nagyon nyűgözte le. De azért udvariasan biccentett.
Ariel közelebb hajolt hozzá, és mondott neki valamit, amit nem értettem. Sham válaszolt, de olyan rettentő halkan, hogy nem hallottam. Egy kisebb beszélgetésbe kezdtek, aztán Ariel hirtelen kinyújtotta a nyelvét Shamino felé, ami elég viccesre sikeredett. Már azt hittem, sikerült megtörni a feszült légkört, de csak akkor jöttem rá, hogy tévedtem, amikor megláttam, Shamino úgy istenigazából hogy néz Davidre...