/David/

Mikor hazaértem, elkezdtem bepakolni a ruháimat a táskámba. Hallottam, amint édesanyám odaáll az ajtóba.
- Kicsim! Hova mész? - Kérdezte kedves hangon.
Ránéztem és mosolyogtam. Meg akartam nyugtatni, ezért nem a teljes igazságot mondtam el neki.
-  Elmegyünk egy kicsit kirándulni a haverokkal... az erdőben fogunk sátrazni. - Magyaráztam, reméltem, hogy elhiszi. Hogy mekkorát tévedtem!
- Haverokkal, mi? - Mosolygott rám megértően. - Engem ne akarj becsapni. Azt hitted, nem vettem észre, hogy este sosem vagy itthon? - Odajött hozzám és gyengéden megsimogatta az arcomat. - Nyugodtan elmondhatod.
Lesütöttem a szemeimet, majd felnéztem anyura.
- Tudod, van egy lány... - Egészen máshol jártam. Visszarepültem Arielhez, és tudtam, hogy ez meg is látszódik rajtam. - ...Van egy lány, akit szeretek.
- És, hogy hívják a szerencsést? - Kérdezte mosolyogva és leült az ágyra, engem is leültetve maga mellé. Az ablakra pillantottam és eszembe jutott, hogy vár, ezért elmosolyodtam.
- Ariel... Ariel a neve. - Nem tudtam abbahagyni a mosolygást.
- Mesélj erről az Arielről. - Kíváncsian nézett.
- Ariel egyszerűen tökéletes... még sohasem találkoztam hozzá hasonló lánnyal. Ő gyönyörű, okos, vicces, és elbűvölő...­ - Ez kicsit elfogultan hangzott, de nem érdekellt. Igaz volt.
- Értem. Ha jól veszem ki, teljesen bele vagy esve ebbe a lányba. - Mosolygott. - Végre találtál valakit. És mond csak, viszont szeret téged? - Nézett rám nagyon komolyan.
- Azt hiszem, igen... Ő is szeret engem. - Mosolyogtam.
- Bemutatod nekünk is? - Mosolygott rám.
- Persze, de most... Indulnom kéne. - Álltam fel. Anyu kuncogott egy kicsit.
- Ne várakoztatsd meg! Hölgyeket nem illik! - Küldött el kedvesen, mire megforgattam a szemeimet.
- Ajj, mama... - Adtam egy puszit az arcára, felkaptam a hátamra a táskámat és fejcsóválva leszaladtam a lépcsőn. Rohantam, ahogy csak tudtam, nem akartam túlságosan megvárakoztatni kedvesemet.

Egy nap Vele

Reggel, mikor felébredtem, a földön feküdtem, ruha nélkül, Dave karjaiban. Szerelmem mosolyogva figyelt.
- Ümm... Jó reggelt! - Dörgöltem meg a szemeim.
- Neked is. - Vigyorgott rám. - Kipihented magad? - Nyújtózkodtam egyet, mielőtt válaszoltam volna.
- Üm... Igen. És te? - Néztem rá a lehető legvonzóbban. - Hmm... - Kicsit elgondolkoztam, miközben nézett rám.
- Min gondolkozol ennyire? - Kérdezett rá, mire ravaszul rávigyorogtam.
- Nos... Fürödnöm kellene... Ahogy neked is... - Vigyorogtam rá ravaszul, majd felálltam.
- Iga... Igazad lehet. - Végigmért és nagyot nyelt. Vigyorogtam, mint a vadalma, nem volt rajtam egy szál ruha sem.
- Jössz? - Vigyorogtam rá, mire csillogó szemekkel felpattant.
- Persze! - Felkaptam valamit magamra, összeszedtem azokat a ruhákat, amiket aznap akartam felvenni és elindultam a fürdőszoba felé, ő meg engedelmesen jött volna utánam, de megállítottam.
- Állj. Így nem jöhetsz. - Meg se fordultam.
- Miért nem? - Nem értette. Mosolyogva megfordultam.
- Csak nézz végig magadon! - Kuncogtam, habár tetszett amit látok, mivel rajta sem volt ruha. Féloldalasan rámmosolygott.
- Fürdeni megyünk, nem? Minek oda ruha? - Erre elnevettem magam.
- Így akarsz végigtrappolni a folyosón? És ha kint van Rachael? Vagy ami még rosszabb, a bátyám? - Vigyorgott.
- Alszanak. - Egy ideig farkasszemet néztünk, majd sóhajtva felkapkodta a ruháit. Mire végzett, már kint voltam és a fürdőszobaajtónak támaszkodtam, az egyik lábamat felhúzva. Vigyorogva figyeltem a reakcióját. Nagyot nyelt, elkapta a derekamat és betuszkolt a fürdőszobába.
- Hé! - Nevettem. Elmosolyodott és megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam, majd egy fordulattal kiszabadultam karjai fogságából. - Fürödni jöttünk! - Ravaszul vigyorogtam rá. Bosszósan felsóhajtott, amin csak nevettem, majd lekaptam a pólót, amit ideiglenesen vettem fel. Csak állt és nézett. Felé fordultam és rávigyorogtam. - Ha gondolod, levehetem rólad én is a ruhákat. - Lelkesen bólintott, mire szép lassan, ringó léptekkel odatáncoltam hozzá. Szoborrá dermedve figyelt. - Maradj nyugton. - Suttogtam, majd kikapcsoltam az övét és levettem róla, közben figyeltem, mit szól hozzá. Az arcomat figyelte, szaporán vette a levegőt. Vigyorogtam, hátrahúztam a kezeit és az övével megkötöztem, majd rávigyorogtam. Továbbra is engem figyelt és nem mozdult. - Mostmár csak az enyém vagy. - Közöltem vele és izgatottan beharaptam az alsó ajkamat, mire elvigyorodott.
- De ugye tudsz róla, hogy bármelyik pillanatban egy mozdulattal könnyedén széttépem ezt az övet?
- Hmm... Tudom. Próbárateszlek, hogy meddig bírsz uralkodni magadon. - Vigyorogtam vissza rá, a szívem hevesen vert. Elvigyorodott.
- Tudok uralkodni az ösztöneimen. - Kuncogtam.
- Hát persze. Amúgy szép a vállad. - Jegyeztem meg, mivel a fogsorom nyoma ottmaradt rajta. Odanézett és elvigyorodott.
- Tetszik, hogy megjelöltél?
- Ahogy te is engem. - Félrehúztam a hajam és a félhold alakú sebhelyre mutattam a nyakamon, ami még a megmentésemből maradt ott. - És ezek is klasszak. - Mutattam a bőrén lévő vörös pontokra. Rendesen kiszívtam. Elvigyorodott.
- Na mi van, nem fürdünk? - Sóhajtottam.
- Túl... Kötött vagy! - Nevettem. Megnyitottam a zuhanyt. - Kellemes langyos. Kár, hogy nem tudsz jönni. - Vigyorogtam rá. Bosszús képet vágott, majd felcsillant a szeme.
- Akkor te fürdesz, én meg nézem.
- Én várok! - Nem moccantam, a vizet is elzártam. Oldalra fordította a fejét és csak nézett. Odamentem hozzá. - Tudod te, mire céloztam. - Végigsimítottam rajta, egészen le. Elakadt a lélegzete. Lehámoztam róla minden ruhát és úgy simítottam végig rajta ismét. Felmordult én meg lemondóan sóhajtottam. - Ha nem kívánsz, akkor nem. - Azzal megnyitottam a zuhanyt és beálltam alá. Persze tudtam, hogy amit mondtam, az úgy hülyeség ahogy van, de kíváncsi voltam, hogy rácáfol-e az állításomra. Egy ideig értetlenül nézett, utána szétszakította az övet, beállt mellém és nekinyomott a csempének.
- Mégis honnan veszed, hogy nem kívánlak? - Nézett a szemembe.
- Erre vártam! Félelmetes, milyen lassú vagy! - Nevettem. Ő is nevetett, de cseppet sem vidáman.
- Az attól függ, miben. - Vigyorgott.
- Nem fogtad fel valami gyorsan, mit akarok. - Simítottam végig rajta újfent.
- Te most játszol velem? - Kérdezte mosolyogva, miközben az ajkaimat figyelte.
- Hát... - Megsimítottam Dave combtövét és vigyorogva figyeltem. Összeszorította a száját és próbált erős maradni, állta a tekintetemet. Kicsivel arrébb csúsztattam a kezemet, közben minden rezdülését figyeltem. Lefogta a kezem és vágytól izzó szemekkel, szúrósan nézett rám.
- Ez így nem tiszteséges!
- Miért nem? - Nem vártam választ, lecsúsztam, az ajkaimmal végigcirógatva a melkasát, majd a hasát. Elakadt a lélegzete.
- Mert... - Nem jutott szóhoz - vagyis sokkal inkább nem hagytam szóhoz jutni.
- Mert? - Lehelletem forrón símogatta a hasát. Lehunyta a szemeit.
- Mert... Mert csak. - Kuncogtam.
-Nem valami jó érv. - Mivel már úgy is lent voltam, ajkaimat végighúztam férfiasságán. Hangosan felmordult és belekapaszkodott a törölkőzőtartóba. Elmosolyodtam és megcsókoltam a hasa alját. Zihált, kapkodta a levegőt. Most az ujjaimmal kezdtem símogatni legérzékenyebb testrészét. Feljöttem, úgy, hogy a testem súrolja az övét. Dave morgott.
- Valami nem tetszik? - Suttogtam érzékien, miközben a kezemmel tovább kényeztettem. Lehunyta a szemeit. Az önuralma most rendesen próbára volt téve. Újból lementem, a nyelvem hegyét végighúztam a hasán, megcsókoltam viszonylag izmos melkasát, majd egészen felérve óvatosan megharaptam a nyakát és finoman szívogatni kezdtem. Átkarolt és oldalra döntötte a fejét, hogy jobban hozzáférjek. Nem kérettem magam, végighúztam ajkaimat a vállától kezdve fel a nyakán, át az állához, majd mikor elértem úticélomat - az ő ajkait-, megcsókoltam. Vadul viszonozta és nekinyomott a csempének, majd végigsimított az oldalamon, a derekamon, a csípőmön, le a combomon, végül a keze a térdemnél állapodott meg, de nem kulcsolta a csípője köré. Nem teljesen értettem, mi a szándéka, így izgatottan vártam a folytatást.
Lejjebb hajolt, végigcsókolt a nyakamon, miközben a lábamat persze nem engedte el. Gyengéd csókokat lehelt a vállamra, a melkasomra és a hasamra. Minél lejjebb haladt, annál jobban beleborzongtam minden érintésébe. Hátradőltem, becsuktam a szemeimet ás rábíztam magam. Apró puszikat lehelt a hasamra, majd az egyik lábamat a vállára tette, a másikat gyengéden cirógatta. Egy pillanatra megfeszültem, de megbíztam benne. A falnak támaszkodtam, szemeim csukva voltak. Picivel még lejjebb ment, mire elakadt a lélegzetem és picit megremegtem. Egy pillanatra sem hagyta abba, közben a lábamat is cirógatta. Nehezen lélegeztem és remegtem, nem mertem kinyitni a szememet. Egyik kezét feljebb csúsztatta és megfogta a kezem. Megszorítottam, remegtem, kapaszkodtam bele. Egyik ujjával cirógatta a kézfejemet. Próbáltam egyenletesen lélegezni, de nem nagyon ment. Dave gyorsított, de a kezemet nem engedte el. Kezdtem attól tartani, hogy a végén még annyira fogom szorítani a kezét, hogy eltöröm, de őt nem zavarta. Alig kaptam levegőt, remegtem. Nyeltem egyet, hogy a gombóc a torkomban megszűnjön. Halványan elmosolyodott, esze ágában sem volt abbahagyni. Még a nyelvét is bevetette, amit már nem bírtam ki. A kezeim ökölbe rándultak és egy nyögés hagyta el a szájamat. Egy pillanatra sem hagyta abba, kishíján kiszaladt alólam a talaj, annyira remegtem. David tartott, hogy össze ne essek, én meg rábíztam magam. Erősen tartott, a kezemet se engedte el. Belevéstem a körmeimet a bőrébe. Felmordult és egy pillanatra sem hagyta abba. Dadogtam, próbáltam összerakni egy értelmes mondatot.
- Mi... Miért ne... Nem jössz... Fel...? - Kissé akadozva, de sikerült kimondanom. Egy ideig még elvolt odalent, majd feljebb csúszott és megcsókolt. Nagyot nyeltem, a torkomban méretes gombóc volt, de a csókot viszonoztam. Végigsimított az oldalamon, egészen a térdemig, majd egy mozdulattal a csípője köré kulcsolta, ezzel összeillesztve a testünket. Megnyikkantam, de el is hallgattam azonnal és átöleltem szerelmem nyakát, a hátamat a falnak támasztottam. A lehető legközelebb húzott magához és felmordult az érzéstől. Végigkarmoltam a vállán, lélegzetem akadozott. Hangosan felmorgott és elkezdett mozogni. A gyomrom helyén egy görcs volt, levegőt hol kaptam, hol nem, kapaszkodtam Davebe. Erősen tartott, morgott és végigcsókolt a nyakamon. Sóhajtva oldalra fordítottam a fejemet, hogy kényelmesebben hozzámférjen. Végighúzta ajkait az ütőerem mentén, oda-vissza, többször is. A levegő benntragadt a tüdőmben, és nem akaródzott kijönni onnan. Végighúzta ajkait a nyakamon fölfelé, egészen a fülemig. Felsóhajtott, elmosolyodott és nagyon halkan belesuttogott.
- Lélegezz... - Mintha az ilyen körülmények között ez lehetséges lenne.
- Könnyű azt mondani! - Suttogtam vissza, majd belecsókoltam a füle mögött lévő apró gödröcskébe, mire az ő lélegzete is elakadt. Előrébb mozdítottam a csípőmet, kicsit gyorsabb mozgásra ösztönözve ezzel. Azonnal válaszolt a mozdulatomra. A nyakába folytottam nyögésemet. Egy pillanatra sem állt meg, gyorsan mozgott. Egyik kezemmel továbbra is kapaszkodtam, a másikkal végigsimítottam a hátán, követve gerincének a vonalát. Hangosan felmordult, erősen szorította a derekamat, megtartott és még gyorsabb tempóra váltott. Halk, rövid sikkantás hagyta el a szájam, a fejemet hátradöntöttem a falnak, a szemeimet becsuktam. Odahajolt hozzám, ajkaival végigcirógatta a torkomat egészen az államig, majd le a melkasomig. Tátogva igyekeztem levegőhöz jutni, több-kevesebb sikerrel. Tovább cirógatott, a mozgást egy pillanatra sem hagyva abba. Kurta, de annál hangosabb nyögés hagyta el újfent az ajkaimat, mikor beleharapott a vállamba. Ismételten végigkarmoltam a vállán, a bőrét elég rendesen - kishíján véresre -, lehorzsolva. Közelítettem a kéjes érzés csúcspontjához, ahogy David is. Ezt onnan tudtam, hogy szemeit összeszorította és egyre hangosabban morgott.
- Közel vagyok... - Morogta folytott hangon, alig hallhatóan. Próbáltam válaszolni, ami kis erőlködés árán sikerült is.
- É... Én... Is... - Hirtelen hangosan felmordult, összeszorította a szemeit és erősen szorított. Alig telt el pár másodperc, és megértettem miért tette. Azt az érzést már nem lehetett fokozni. Felsikkantottam, szorosan összezártam a fogsoromat, a kezeim ökölbe szorultak David hátán, az egész testem megfeszült, majd szép lassan ellazultam. Dave nem mozdult, én is becsuktam a szemeimet és pihentem.
Rámmosolygott, majd megnyitotta a zuhanyt. Túl melegnek találtam, ezért a melegvizet elzártam, így jéghideg vízben zuhanyoztunk. Kicsit lenyugodtam, de az előbbi pillanatok mélyen belevésődtek a lelkembe. Mintha fent jártam volna egészen a mennyekben Vele együtt. Szépen lefürödtünk, majd David elzárta a vizet, kilépett a fürdőkabinból és magára tekert egy törülközőt, majd nekem is odanyújtott egyet. Könnyed mozdulattal a nyakára tekertem és odahúztam magamhoz.
- Nekem itt vannak a ruháim. - Vigyorogtam. - De köszi.
- Nekem is. - Mondta és felkapta az ingjét, majd a többi ruháját. Mosolyogva néztem ahogy öltözködik.
- Még jó, hogy nyaggattalak! - Kuncogtam, ő meg nevetett. Egyszer csak láttam, amint négyesben lemegyünk a tóhoz és ott felállítunk két sátrat, majd elmegyünk fürödni. David várt, teljesen fel volt már öltözve.
- Na mi az, nem öltözöl? - Vigyorgott. - Tőlem így is jöhetsz. - Mért végig. Látomás közben érzékeltem mindent, ami körülöttem történt, de reagálni azt nem tudtam. Aggódva odalépett hozzám. - Minden rendben, Ariel? - Nálam se kép, se hang. Mostmár kezdett tényleg nagyon aggódni, nem tudta, mi van velem. Vége lett a látomásnak, pislogtan néhányat és rámosolyogtam.
- Miért ne lenne? - Ő még nem tudott a képességemről, így érthető volt az ijedtsége.
- Olyan... Furcsa voltál az előbb. - Gyanakodva méregetett.
- Furcsa? Ezt hogy érted? - Zavartan mosolyogtam, reméltem, hogy nem kell elmondanom neki, hogy miért. Felvonta az egyik szemöldökét.
- Ariel. Mond el nyugodtan. - Mosolygott.
- Nem... Nem érdekes. - Ráztam meg picit a fejem és felöltöztem az aznapra szánt ruháimba. Szerencsére nem nyaggatott tovább, amiért nagyon hálás voltam. De a képességem elég ellenségesnek bizonyult, mivel hirtelen ismét láttam, ahogy farkas alakban futok az erdőben és hajtanak, majd egy vadász puskájával találom szemben magamat. A képsor végén megborzongtam.
- Már megint azt csinálod. - Mostmár biztosra vettem, hogy kiszúrta, nem volt menekvésem, ezért inkább játszottam az értetlent.
- Mit? - Néztem rá. Fújt egyet.
- Hagyjuk. - Nagy levegőt vettem és lassan kifújtam, sajnáltam, hogy nem mondhatom el neki. Pedig annyival könnyebb lenne! Könnyezve elfordultam, hogy ne lássa, hogy sírok. Elkapta a derekamat és szembefordított magával. - Na... Sss... - Próbált nyugtatni. - Ne sírj... - Megsimította az arcomat. - Elmondod, mi bánt? - Ez volt az, amit nem tehettem.
- Nem mondhatom el, mert nem akarlak elveszíteni. - Bújtam hozzá zokogva. Az arcomat a melkasába temettem, fájt, hogy titkolóznom kell előtte. Felnevetett a legkisebb vidámság nélkül és símogatta a hátamat.
- Nem fogsz elveszíteni. Na... Mond el szépen. - Gyengéd hangon beszélt hozzám. Kicsivel jobban bíztam benne és összeszedtem magam.
-  Megígéred, hogy nem fogsz se kinevetni, se bolondnak nézni, se... elmenni? - Néztem rá könnyes szemmel. Az utolsó szót nehezemre esett kiejteni a számon. Mosolyogva letörölt egy könnycseppet az arcomról, utána megszólalt.
- Megígérem. - A hangja halál komoly volt, így nagyot nyeltem, belekapaszkodtam és elmondtam, bár ez kissé döcögősre sikeredett.
- Nos... Én... Vannak bizonyos... Látomásaim... - Dadogtam, miközben a fürdőszoba padlóját kémleltem. -  Lá... Látom a... Jövőt... - Nagyon féltem, mit fog szólni hozzá. Tartottam tőle, hogy el fog menni és soha többé nem fogom látni. Egy hosszú pillanatig hallgatott.
- Te látod a jövőt? - A hangja meglepett volt.
- I... Igen... - Nem mertem felnézni rá, a tekintetemet szigorúan a fehér kövön tartottam. Gyengéden felemelte az államat és rákényszerített, hogy a szemébe nézzek. Halványan mosolygott.
- És te azt hitted, hogy ezért én... elhagylak téged? - Hitetlenkedve felnevetett.
- Nem mindenki tudja elviselni a csodabogarakat... - Sírás szélén álltam, ami a hangomon is hallatszódott. Átölelt és a fülembe suttogott.
- Én szeretem a csodabogarakat. - Itt szakadt el a cérna és elsírtam magam. Elmondhatatlanul megkönnyebbültem. Átölelt és megpuszilta az arcomat. - Kis Butus... - Nevetett. Jó volt hallani, hogy legalább egyinőnknek jó a kedve. Nekem még kellett pár perc, hogy megnyugodjak. Türelmesen várt, nem sietett. Észrevettem, hogy a bőrömön már nincs egyetlen apró cseppecske víz sem. Sírás közben nevettem fel.
- Közben meg is száradtam. - Velem nevetett.
- Akkor öltözz fel és menjünk reggelizni. - Hüppögve engedelmeskedtem, a tükörbe inkább nem néztem bele, mert megijedtem volna magamtól, az tuti. Biztosra vettem, hogy a szemeim vörösek és duzzadtak a sok sírástól. Dave mosolyogva kézenfogott és elindultunk le a konyhába reggelizni. Átkarolt és úgy indultunk el. A folyosón összetalálkoztunk Rachaellel és a bátyámmal, ami cseppet sem lepett meg. Tudtam, hogy Sham figyelt minket. Rach aggódva nézett engem.
- Minden rendben? - Kérdezte kedvesen. Dave közelebb húzott magához, Shamino meg megfeszült Rach mögött.
- Persze. - Feleltem és David vallára hajtottam a fejemet, a kezemet pedig a melkasára tettem.
- Gyere, menjünk reggelizni. - Mosolygott rám.
- Oké. - Visszamosolyogtam. Bátyuskám átkarolta Rachael derekát.
- Addig mi meg lefürdünk. - Rach az utolsó szónál beharapta az alsó ajkát, engem meg David leterelt a konyhába. Hagytam hogy ő irányítson, mert magamtól tuti eltévedtem volna.
Odalent felültetett a konyhapultra, a hűtőhöz lépett és szétnézett benne.
- Mit kérsz reggelire? - A nap nem is indulhatott volna szebben a számomra.
- Hmm... Attól függ, mi van. Mi a választék? - Kérdeztem vissza.
- Hmm... Van itt minden. - Hallottam a hangján, hogy vigyorog.
- Akkooor... Van... David-csók? - Vigyorogtam én is. Még mindig vigyorgott.
- Persze! Rengeteg... - Odahalolt hozzám és megcsókolt, amit azonnal viszonoztam is. A romantikus pillanatot a gyomrom halk követelőzése szakította meg. Nevetve eltolt magától és visszament a hűtőhöz, elkezdte kirámolni a tejet meg a tojást. - Na, akkor most eszel valami táplálót is. - Mondta és összeszedte a palacsinta összes alapanyagát. Láblógázva figyeltem a pultról.
- Kis konyhaművészem. - Nevettem. Ő is nevetett, miközben kikeverte a tésztát. Mosolyogva figyeltem, örültem, hogy most az egyszer nem nekem kell készítenem a reggelit. Elmélyülten készítette a palacsintát, én meg arra lettem figyelmes, hogy miközben őt néztem, lassan már véresre rágtam az alsó ajkamat. Felhagytam a rágcsálással és szívogatni kezdtem. Dave mesterien feldobta a palacsintát, ami megperdült a levegőben és a nyers felével lefelé a serpenyőre esett. Semmit nem vett észre, nagyon odafigyelt arra, amit csinált. Nagyon óvatosan, halkan leszálltam a pultról, hátha ezt sem veszi észre. Nem is vette. Mosolyogtam és könnyedén kiszöktem az erdőbe sétálni kicsit reggeli előtt. Jó volt csatangolni a friss levegőn, csak Dave hiányzott. Leültem egy nagy tölgyfa törzsének a tövébe, aminek egy méteres sugarú körben semmi nem volt a közelében. Ide jártunk ki apával, amikor kicsi voltam. Itt bátorított engem, ha elbizonytalanodtam. Elsírtam magam az emléktől. Dave előbújt az egyik közeli fa mögül és leült mellém.
- Mi a baj? - Kérdezte aggódva.
- Se... Semmi... - Zavartan letöröltem a könnyeimet.
- Mond az igazat. - Nézett a szemembe.
- Apuval mindig ide jöttünk, amikor elbizonytalanodtam. - Újfent könnyek szöktek a szemeimbe. - Tudod, milyen fa ez itt? - Paskoltam meg kedvenc fám törzsét. Megrázta a fejét és kíváncsian nézett rám. - Ez egy tölgyfa. A kedvencem. Ez a legerősebb fajta. - Felvettem egy kis makkot. - Nézd csak! Ez a hatalmas, erős fa ebből a kis makkból nőtt ki. Csak gondoskodásra volt szüksége. És szeretetre, meg persze bizalomra. - Mosolyogva néztem a kis termést. - Mindig ezzel vígasztalt. Hogy én is olyan vagyok, mint ez a kis makkocska. Idővel erős és önálló leszek. Olyan, akinek senki nem árthat. - Megsimítottam az aprócska makkot. - És ez mindig meg tudott nyugtatni. - Mosolyogtam és könnyeztem. Mosolyogva figyelt majd átölelt, én meg hozzásímultam. Cirógatta a hátamat, miközben én csendben sírtam. Nyugodtan ült és símogatta a hátamat. - Vissza kéne mennünk. - Suttogtam a melkasába.
- Igaz. - Azzal felállt és odanyújtotta nekem a kezét, de én az erdőt figyeltem. Valahol égtelen zajt csapott valami. - Mit nézel? - Követte a tekintetem. Hallgatóztam egy kicsit, és rájöttem, hogy az a csinnadratta egy süni műve. Elnevettem magam a felfedezésemen.
- Nem érdekes. - Ráztam meg a fejemet. Mosolyogva kézenfogott, én meg kecses mozdulattal felálltam és elindultunk haza. Hozzásímultam, úgy lépkedtem mellette, ő pedig átkarolta a derekamat. Olyan szép volt ez az egész, mint egy álom. A legmerészebb álmom, sőt, még azokat is túlszárnyalta. Mikor visszaértünk a házhoz és bementünk, felkiabáltam a bátyámnak és Rachaelnek. - Megjöttüünk!! - Dave odaterelt az asztalhoz és leültetett.
- Mivel kéred a palacsintát? - Elvigyorodtam és ugrattam egy kicsit.
- David-csókkal. - Haraptam be az alsó ajkamat. Becsukta a hűtőt, odajött hozzám és vigyorogva megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam és az ujjaimat összekulcsoltam a tarkóján. Elhúzódott és mosolygott.
- Jön a bátyád. - Suttogta nagyon halkan és kuncogott.
- És az kit érdekell? - Kérdeztem incselkedő hangnemben.
- Például engem. Nem téged fog kinyírni. - Kuncogott.
- Az igaz. - Mosolyogtam. - De el kell, hogy fogadja, hogy már nem vagyok kicsi. Az ő "kicsi Hugicája" felnőtt. Ez az élet rendje. - Kuncogtam.
- Igaz. - Kuncogott velem. Mikor megláttam a bátyámat és Rachaelt, vidáman köszöntöttem őket.
- Jó reggelt! Na, mit csináljunk ma? - Nem mintha nem tudtam volna.
- Menjünk sátrazni. - Vigyorgott Rachael.
- Juj, az szupi! Mehetnénk a vízeséshez! Ott jó lenne! Puha a talaj! És tó is van, ahol fürödhetünk! - Sham kuncogott, David pedig mosolygott. Rach és Sham is leült mellénk reggelizni. - Dave!
- Igen? - Furdult felém, én pedig a fülébe suttogtam.
-  A vízesésnél lévő sziklák alatt van egy barnang... - Itt elvigyorodtam. - ... és Sham nem tud róla. - Erre mindenttudóan vigyorgott vissza rám. Rach töltött magának egy pohár tejet, méregette egy kicsit, majd belekortyolt.
- Mikor indulunk? - Kérdeztem izgatottan
- Van szörp is. - Jegyezte meg a bátyám, mire Rach letette a poharat az asztalra és az arca enyhén zöldes árnyalatot vett fel.
- És zet csak most mondod? - Sham nevetve bólogatott, amin mi is nevettünk. Rach kiöntötte a mosogatóba a tejet, kiöblítette a poharat és töltött magának vizet, duzzogva visszajött az asztalhoz és megreggelizett. Dave felém fordult.
- Szerintem indulhatunk. Csak össze kéne pakolni. - Nagyot nyelve leküdtem az utolsó falat palacsintámat, felpattantam, a tányéromat beleraktam a mosogatóba.
- Oké! - Azzal felrohantam és elkezdtem összepakolni. A piros NIKE Air táskámba tuszkoltam bele mindent, ami csak kellhet, majd gyorsan leleltároztam. Éreztem, hogy David ott áll mögöttem és figyel. Meg sem fordultam. - Neked is kellenek majd ruhák.
- Hazamenjek néhány ruháért? Csak az a baj, hogy mire visszaérek... a falu túlvégén lakunk. - Erre már megfordultam és rámosolyogtam.
- Vámpír vagy, Dave! Mégis mi a fenére való a gyorsaságod? - Néztem.
- Áh, szóval már nem tartasz lassúnak? - Vigyorgott.
- De igen. Lassú vagy, ha célzásról van szó. - Visszavigyorogtam rá.
- Nem akarok leállni veszekedni. Elmegyek pár ruháért, sietek vissza... - Azzal futólag megcsókolt és kiugrott az ablakon, én meg nevetve néztem utána. Leültem a párkányra és vártam, hogy visszaérjen, közben az erdőt kémleltem, majd lehunytam a szemeimet, és könyörögtem, hogy gyorsan érjen vissza. Nem is kellett túl sokat várnom. Hirtelen valaki megcsókolt, én meg megijedtem és azt a valakit visszalöktem. Szegény Dave visszaesett a földre.
- Jaaj! David! - Nevettem. Ő is nevetett, felállt, visszaugrott mellém és megcsókolt. Mostmár viszonoztam, és az ajkai közé suttogtam. - Mennünk kell. - Bólintott, kézen fogott, és úgy mentünk le.
Lent az ajtóban találkoztunk Rachaellel és Shammel. Megláttam a bátyámnál azt a két sátrat, amik elméletileg a legstrapabíróbbak. Tudtam, hogy most majd rendesen próbára lesznek téve.
- Akkor... Indulhatunk? - Kérdezte Rachael mosolyogva. Sham és Dave egyszerre mozdultak, Shamino Rachael, David meg az én derekamat karolta át. Mosolyogtam.
- Felőlünk! - Nevettem. - Na, menjünk. - Mindannyian elindultunk. Én és David mentünk elöl, Sham és Rach pedig mögöttünk. Davidre bíztam a táskámat, előretáncoltam, majd vissza Davehez, elkaptam és felemeltem a kezét, fordultam egyet, majd újra előretáncoltam. Dave nevetett, én meg nagyon boldog voltam mellette. És előtte, ami most kicsit többször előfordult, mint a mellette. Mosolyogva figyelt, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Vettem egy jobb kanyart, és hátraszóltam a többieknek.
- Erre! Már csak pár méter! - Mikor megérkeztünk, megálltam a táborhelyen. - Itt is vagyunk! - Mosolyogtam. Dave körbenézett és teljesen elámult.
- Fantasztikus ez a hely! Wow! - Vidáman körbetáncoltam.
- Ugye? És mint halljátok, a közelben van a vízesés és a tó! - Szélesen mosolyogtam, miközben Dave figyelt engem.
- Állítsuk fel a sátrakat. - Ajánlotta a bátyám és bontogatni kezde az egyiket.
- Jó ötlet! - Én a másik sátrat szedtem elő és kezdtem el építeni. A két alkalmi lakás elég nagy és kényelmes volt. Jó gyorsan felállítottuk a sátrakat.
- Kész is. - Jelentette ki a bátyám, mikor mind a két sátor állt.
- Mehetünk fürödni. - Azzal bementem a miénkbe és gyorsan átöltöztem fürdőruhára. Dave is bejött, de ő csak lekapta a ruháit, mivel gondolom otthon átöltözött, így rajta már fürdőnadrág volt. Rámosolyogtam. - Milyen előrelátó vagy. - Kuncogtam egy sort.
- Köszönöm! - Nevetett.
- Na, előrelátókám! - Futó csókot nyomtam a szájára, miközben kimentem a sátorból a törölközővel a kezemben. - Mehetünk?
- Persze! - Vigyorgott. Kint rámosolyogtam a bátyámra és Rachaelre. Rach visszamosolygott és mindannyan lementünk a vízeséshez. Letettem a törölközőmet, felmásztam az egyik sziklára, amitől szerencsétlen bátyám frászt kapott.
- ARIEL!!! Mi a fenét csinálsz?! - Teljesen ki volt akadva, de én csak jót nevettem.
- Nyugi már, Bátyus! Csak ugrok egyet! - A szikla nem volt túl csúszós szerencsére, így meg tudtam tartani az egyensúlyomat. David figyelt, a szikla lábánál úszkált. - Vigyázat odalenn!! - Azzal sikítva leugrottam. Dave nevetve arrébbúszott, én pedig nagyot csobbantam a tó vizében. Mikor feljöttem, jót nevettem. David odaúszott hozzám. Figyeltem minden mozdulatát, ahogy az előbb ő engem. - Akkor... Akarod látni a barlangot? - Vigyorogtam. - Nagyon szép! - Elvigyorodott.
- Persze! Imádom a barlangokat.
- Gyere. - Lebuktam a víz alá, és a szikla alatt felúsztam a barlangba, ahol volt elég levegő és egy jó nagy párkány is. Egy kis résen folyamatosan tudott szellőzni és még fény is jutott be. Leültem a sziklapárkányra és vártam Davidet. Felbukott és ámuldozva szétnézett. - Tetszik? - Kifeküdtem a napfényre és ott sütkéreztem.
- Ez egyszerűen... Fantasztikus. - Ült le mellém, még mindig a barlangban gyönyörködve. Mosolyogva figyeltem, majd lenyomtam, hogy a hátán feküdjön és kényelmesen rátelepedtem a csípőjére és rávigyorogtam.
- Nekem is ez az egyik kedvenc helyem.
- Igazán gyönyörű. - A keze a csípőmre csúszott, és mostmár inkább engem nézett, mintsem a barlangot. Vigyorogtam és végigsimítottam a melkasán. Felmordult, de még mindig engem figyelt. Mosolyogtam rá és lehámoztam róla a fürdőnadrágját. Felült és két mozdulattal eltűntette rólam a fürdőruhát, de szerencsére ennek most kegyelmezett, nem tépte.
- Innen hogyan tovább? - Kérdeztem, miközben lassan lecsúsztam, ajkaimmal végigcirógatva a melkasát és a hasát, miközben a kezemmel szépen visszanyomtam a sziklára. David lehunyta a szemét, ezt még tűrte. Egyik kezemmel végigsimítottam az oldalán, megtámaszkodtam a csípőjén és úgy jöttem fel, majd az ujjammal elkezdtem körözni a melkasán, majd egyre lejjebb és lejjebb. Hangosan morogva élvezte. Végül a kezem teljesen leért és elkezdtem kényeztetni, minden rezdülését figyelve, majd megcsókoltam a vállát, a nyakát és finoman elkezdtem szívogatni. Hangosan morgott, az oldalamat és a derekamar cirógatta meg. Felbátorodtam, újból lecsúsztam és ajkaimmal csatlakoztam a kezemhez. Tetszett neki a dolog, hagyta, hogy tovább kínozzam. Vigyorogtam, egy pillanatra sem hagytam abba a kényeztetését. Éreztem, hogy kezdi elveszteni az eszét. Ezen méginkább felbátorodva szabad kezemmel végigkarmoltam a melkasán és a hasán, majd felfele megsimítottam. Dave már kapaszkodott a szikla szélébe, nem nagyon bírta. Vigyorogva figyeltem és folytattam a kínzását. Szerencsétlen már annyira szorította a sziklát, hogy az megrepedt a keze alatt.
- A barlangot nem kell szétszedni... - Suttogtam, majd tovább kényeztettem. Eddig bírta, egy mozdulattal maga alá rántott és vadul megcsókolt. Vigyorogtam, majd visszacsókoltam. Magához húzott és egy határozott mozdulattal összeillesztette a testünket. Összerándultam és egy rövid, meglepett nyögés hagyta el az ajkaimat. Megsimította az arcomat és rámmosolygott. Valahogy sikerült visszamosolyognom és nyeltem egyet, mert méretes akadály vert tanyát a torkomban és nem engedte, hogy levegőhöz jutsak. Nagyon óvatosan mozogni kezdett, én meg inkább lehunytam a szemeimet. Morgott és a nyakamba temette az arcát. Kicsit kinyitottam a szájamat, lélegzetem ott vibrált hideg bőrén, de végül mégsem haraptam, csak erőteljesen megszívtam a nyakát. Felmordult, mind a ketten tudtuk, hogy ennek szép kis nyoma marad, de engem nem különösebben érdekellt, szívogattam a nyakát. Hangosan morgott és egyre gyorsabban mozgott. Lábaimat a csípője köré tekertem, így húzva közelebb magamhoz. Felsóhajtott égy gyorsabb tempóra váltott. Nyugodtan feküdtem, hagytam, hogy tegye amit akar. Megsimította az arcomat, a nyakamhoz hajolt és megharapott, mire apró nyögés hagyta el az ajkaimat, a csípőm előremozdult és hozzásímultam. Rágcsálta a nyakam és egyre gyorsabban mozgott. Valahogy éreztem, hogy ő már közelít a csúcshoz. Kicsit le voltam maradva tőle. Végigsimított rajtam, gyengéden cirógatott, és finom csókokat lehelt a vállamra, mire felsóhajtottam. Gyengéden megcsókolt és tovább mozgott. Egy pillanatra sem állt meg, fordított a helyzetünkön, így én kerültem felülre. Nem teljesen értettem, mit is akar pontosan. Bíztatóan rámmosolygott, jelezve, hogy most én vezetek. Kajánul elvigyorodtam.
- Biztos vagy benne? - Tettem fel a legfontosabb kérdést. Izgatottan bólintott, mire szelíden elmosolyodtam és végigsimítottam az oldalán. Kirázta a hideg, megborzongott és lehunyta a szemeit. Végighúztam a nyelvemet a nyakán, az ütőere vonalán, figyelve minden kis moccanását. Felsóhajtott, a kezeit a derekamon pihentette. Végigcsókoltam a nyakán, egészen le a válláig, majd vissza fel, végül belecsókoltam a füle mögött lévő gödröcskébe. Felmordult, szemmel láthatóan tetszett neki a dolog. Végighúztam az ajkaimat a torkán, egészen a melkasáig és gyengéd csókot leheltem rá. Cirógatta a hátamat, miközben halkan, de folyamatosan morgott, mintha valami kiscica dorombolt volna. Végigsimítottam a melkasán és halkan sutttogtam.
- Imádom, amikor ilyen édesen morogsz. - Mosolyogtam. Ő is elmosolyodott, lehúzott magához és egyengéden megcsókolt. Visszacsókoltam, most jóval higgadtabb voltam, mint reggel. Végigsimított az arcomon, félretűrt egy tincset a szememből a fülem mögé, rámmosolygott és ismét megcsókolt, de most kicsivel vadabbul viszonoztam. Ő is hevesebben csókolt, a keze lecsúszott a nyakamra, végigsimított az oldalamon, a csókot egy pillanatra sem szakítva meg. Jólesően felsóhajtottam, szerettem, amikor símogat. Gyengéden cirógatott, amit nagyon díjaztam. Lassan közelítettem a csúcshoz, inkább nyújtottam a dolgot, ahogy David is. Elhúzódtam, odahajoltam a füléhez és belesuttogtam.
- Szeretlek. - Lejjebb mentem a nyakához, megcsókoltam és ismét erőteljesen szívogatni kezdtem. Felmordult, a csípője előre mozdult, ezzel ösztönözve engem gyorsabb mozgásra. Elvigyorodtam és gyorsabb tempóra váltottam. Felmordult, egyikőnknek sem kellett már sok a csúcshoz, ezért kicsivel még gyorsabban kezdtem mozogni. Még hangosabban morgott, a kezei ökölbe szorultak, szorosan összezárta a szemeit, mostmár tényleg rettentő közel volt, akárcsak én. Kicsivel még vadabb lettem. Hangosan felmorgott, aminek nyilván való oka volt: elérte a csúcsot. Mosolyogva néztem. Nagyon hangosan morgott, belekapaszkodott a szikla szélébe - már amennyi maradt - morgott, remegett, szemeit lehunyta és letört a sziklából egy jókora darabot. Én még rendesen le voltam maradva tőle. Gyengéden símogatott, végigcsókolt a nyakamon és segített a mozgásban, hogy hamarabb beérjem. Pár mozdulat után utolértem. Nyögésemet szerelmem nyakába folytottam, de a barlang akusztikája miatt elég hangosra seóikeredett. Mosolyogva figyelt. Reszkettem, szorítottam Davidet, arcomat a nyakába temettem, az egész testem feszült, majd szép lassan ellazultam. Nyugtatóan símogatott és mosolygott rám. Hihetetlen volt, milyen könnyen lehiggadtam - habár a barlang levegője és Dave teste is kellemes hűvös volt, ami elég nagy segítséget jelentett. Nyugodtan feküdtem rajta, kishíján elszundítottam. David hátradöntötte a fejét és vigyorogva nézte a barlang mennyezetét. Eszembe jutott, hogy láttam a víz alatt egy medált, amikor beúsztunk. Lecsusszantam róla, visszavettem a fürdőruhámat, és leúsztam a kis kacatért. Felvettem, és felúsztam. Kimásztam a párkányra és megmutattam Davenek.
- Nézd csak. - Elismerően hümmögött.
- Nagyon szép. - Mosolygott. Hosszasan nézegette a nyakláncot, én meg figyeltem őt. Méregette a nyakláncot, majd rám pillantott, vissza az ékszerre és újra rám. Szemei tágra nyíltak, amit nem teljesen értettem.
- Mi a baj? - Aggódtam, hogy valami rosszat tettem. Megrázta a fejét és hitetlenkedve nézett rám.
-  Semmi, csak... pont olyan vagy, mint a nyaklánc egykori tulajdonosa. - Végigsimított az ékszeren, ami mostmár tulajdonképpen az enyém volt.
- Ki volt az? - Kérdeztem kíváncsian. Összeszűkültek a szemei és elmondta.
- Corinnanak hívták. Egy volt azon kevés vámpírnők közül, akiknek az egész világra kiterjedő hatalmuk volt. - Még kíváncsibb lettem erre a Corinnára.
- Mesélsz még róla? Él még? - Tettem fel a legfontosabb kérdést, mire komoran megrázta a fejét.
- Már nagyon régen megölték. - Sötét tekintete azt súgta, ne kérdezősködjek, de egyvalamit még tudnom kellett.
- Ennyire utáltad? - Ártatlan kérdést tettem fel, de féltem, hogy begurul. Szerencsére ilyen nem történt, csak keserűen felnevetett.
- Gonosz nő volt. Mindenkit csak kihasznált. Visszaélt a hatalmával... - Kihallottam a hangjából a gyűlöletet, ezért nem kérdeztem többet róla, hanem feltettem a nyakláncot.
- Hogy áll? - Mosolyogtam.
- Gyönyörű vagy. - Mosolygott rám.
- Menjünk vissza. - Azzal beleugrottam a vízbe és kiúsztam a barlangból. Nem volt kedvem kimenni, pedig lassan már ment le a Nap. Dave intett nekem, hogy mennünk kellene kifele. - Nem megyeek! - Nevettem és nem voltam hajlandó kimenni a vízből. Vigyorogva odaúszott hozzám, felkapott és kifelé kezdett sétálni velem a vízből.
- Neee!! - Nevettem. - Tegyél leee!! - Sikítoztam, de ő nem szándékozott lerakni.
- Dehogy teszlek! - Nevetett.
- Naaa!! - Vicces volt, hogy megint cipeltetem magam. Kiértünk a parta és végre-valahára óvatosan a saját lábaimra állított. Amint talajt éreztem a lámab alatt, kilőttem, vissza a vízbe és beúsztam a tó közepébe. Bosszúsan felsóhajtott, majd utánam jött, az arcán gonosz vigyorral.
- Na várj csak! Ha elkaplak... - Ennek eléggé fenyegetés szaga volt, de nem érdekellt.
- Ajjaj... - Nevettem. Megállt két méterre tőlem és lebukott a víz alá. Lassan hátráltam és a vizet kémleltem. Sehol nem volt, nekem meg eszembe jutott, ami akkor történt, amikor farkas alakban Rach családjával mentünk fürödni és elsírtam magam. - Dave... Ne... Ne csináld, kérlek! - Könyörögtem. Azonnel feljött a víz alól, hozzám úszott és átölelt.
- Jaj, Ariel, ne haragudj... soha többet nem csinálok ilyet, megígérem...­ - Nem akartam, hogy bűntudata legyen, ezért megnyugtattam.
- Se... Semmi baj, nem a te hibád ami akkor történt. - Próbáltam mondani sírás közben. Nyugtatni kezdett.
- Ssss... semmi baj. - Mosolygott. - Szeretnéd elmondani, mi történt? - Bólintottam.
-  Amikor farkas alakban Rachael családjával mentünk fürödni... Nos... Egy vámpír majdnem vízbe folytott, mert nem engedett fel a víz felszínére. Kishíján megfulladtam, de szerencsére Rach el tudta terelni a figyelmét elég időre, így megmenekültem és meg tudtam utána ölni kint a parton. - Hozzásímultam, nem volt valami szívderítő emlék. Megcirógatta az arcomat és magához húzott.
- Szegénykém...
- Nem tartozik a kedvenc emlékeim közé. - Megsímogatta a hátamat.
- Hát azt gondolom...
- Huuh... Hideg van. - Bújtam hozzá, mire átkarolt.
- Igen... Gyere, menjünk vissza. - Mosolygott rám.
- Oké. - Készségesen velementem. - Tábortűz? - Vigyorogtam rá. Ő is elvigyorodott.
- Oké!
- Akkoor... Te mész és hozol kaját, én addig rendezem a tüzet. Ja, és légyszi hozd el az öngyújtómat. Egy szép fekete, olyan arany mintával. - Mosolyogtam. Bólintott és elfutott a ház felé, én meg átváltoztam, ástam egy gödröt és abba hordtam mindenféle száraz levelet és gallyacskát, rá meg nagyobb ágakat.
Mikor elkészültem, visszaváltoztam, bementem a sátorba és átöltöztem normális ruhába. Utána már csak Davidet vártam. Nem kellett sok idő, hogy visszaérjen. A kedvenc ruhámat vettem fel. Felvettem egy botot, elővettem a bicskámat és könnyedén kihegyeztem vele az ágat. Dave mosolyogva figyelte az ügyködésemet. Sham és Rach is megjelent.
- Hogy tudtam, hogy elhozod! - Nevetett a bátyám.
- Enélkül egy lépést nem teszek! - Tettem be a felsőm egyik zsebébe a bicskámat. Nagyon szerettem, mert jó éles volt és minden volt rajta. Rachael csak mosolygott, a fiúk viszont nevettek. Odafordultam a szerelmemhez. - Hoztál mindent? - Mosolyogtam. Mosolyogva elővette a háta mögül a táskát és átnyújtotta nekem. Leellenőriztem, hogy minden megvan-e. Hozott mindent. - Szuper vagy. - Pusziltam meg. - Öngyújtó? - Erre Sham elfehéredett és kiakadt.
- Micsoda?! Hugi!! Milyen öngyújtó?! - Ja, persze. Ő nem tudott róla. Dave szó nélkül elővette a zsebéból az öngyújtómat és átadta. Rachael megforgatta a szemeit Shamino balhéján.
- Ez az öngyújtó! - Mutattam meg neki. Sham és David egymást méregették, én meg szépen meggyújtottam a tüzet. Rach nagyokat pislogott, a fiúk meg végre elengedték egymás tekintetét. Dave rámmosolygott, én viszont csak a tűzbe bámultam. Figyeltem, ahogy a lángok táncoltak, blemarnak a száraz fába. A medálomon a rubin gyönyörűen csillogott.
- Álmos vagy? - Kérdzete Sham Rachaeltől, aki hevesen megrázta a fejét.
- Nem, nem vagyok. - Halványan mosolygott, a bátyám meg visszamosolygott rá. Néztem a tüzet, ami kezdett hívogatni, ezért kinyújtottam felé a kezemet.
- Ariel? Minden rendben? - Hallottam Dave hangját valahonnan messziről. Végre elértem a kezemmel a lángokat. Hagytam, hogy símogatsák, nem rántottam el. Letérdeltem egész közel a tűzhöz. Néztem, ahogy világít, ahogy a lángok vidáman táncolnak. Hirtelen valaki elrántott onnan és a jó meleg burokbl kiszakadtam a valóságba. Megráztam a fejemet és szétnéztem. Hirtelen rettentően megfájdult a kezem.
- Aúú... - Ránéztem és megláttam, hogy teljesen össze van égetve. Dave hűvös tenyerei közé vette összeégetett tenyeremet és finoman végigsimított rajta.
- Ariel, mi a fene ütött beléd? - Kérdezte hisztérikusan nevetve.
- Au... Nem tudom... - Könnyeztem, egyrészt az égés okozta fájdalomtól, másrészt meg attól, hogy Dave haragszik rám. Megpuszilta a homlokomat és gyengéden átölelt.
- Semmi baj... - Összerándult az arcom és kitartottam oldalra a kezemet, hogy ne érjen hozzá, mert fáj. Azonnal elhúzódott. - Gyere, visszamegyünk a házba és szépen bekötözzük.
- De... - Akartam tiltakozni, de belém folytotta a szót.
- Niincs de! - Megragadta az ép kezemet és lassan húzni kezdett a ház felé. - Utána rögtön visszajövünk, ne aggódj. - Mosolygott. Hagytam magam elvontatni.
- Oké... - Grimaszoltam.
Amint hazaértünk, megnyitotta a hideg vizet és rámparancsolt, hogy tegyem alá az égett kezemet.
- Én ugyan nem! Az hideg! - Bizalmatlanul méregettem a csapból folyó hideg vizet. Határozottan nézett rám.
- Muszály, Ariel! Na, gyerünk. - Nyöszörögve magamhoz szorítottam a kezemet, már amennyire tudtam. Felsóhajtott és könyörgő szemekkel nézett rám. - Ariel, kérlek!
- De fájni fog! - Féltem tőle, hogy a víz csípni fogja.
- Nem fog. - Halványan rámmosolygott, én meg nagyon-nagyon óvatosan a víz alá nyújtottam a kezemet.
- Uhh... Jó hideg... - Jólesett nagyon. Dave levette az elsősegélydobozt a polc tetejétől, amiben minden volt, mivel már elég jól ismertük egymást a ládával. Figyeltem, ahogy pakolászik, majd elzártam a csapot. Kiszedte belőle a gézlapokat meg a fáslit. Bizalmatlanul méregettem a törölközőt, nem volt bátorságom megtörölni a kezemet, pedig kellett volna. David megoldotta a problémát, felkapta és alig érintve a kezemet, leitatgatta róla a vizet, én meg reméltem, hogy kibírom visítozás nélkül. Mikor viszonylag száraz volt, rátett egy gézlapot a tenyeremre és óvatosan bekötözte a fáslival.
- Köszi. - Mosolyogtam rá.
- Nincs mit. - Mosolygott vissza. - Gyere, menjünk. - Mikor visszaértünk a táborhelyre, Sham és Rach legnagyobb meglepetésemre már aludt. Dave bemászott a sátrunkba, én meg követtem, behúztam a cipzárat és fél kézzel valahogy átöltöztem - illetve próbáltam, de ebből nagyrészt ügyetlenkedés lett.
- Jááj! - Eldőltem, miközben próbáltam átöltözni. Kuncogott.
- Na jó, nem bírom ezt tovább nézni. Gyere, segítek.
- Igen, az jó lesz. - Sikeresen összegabalyintottam magamon a ruhát, így az egyik kezem föntragadt. Nevetve elém lépett és segített átöltözni. Amint kész voltunk, Dave ledőlt a matracra. Melléfeküdtem és megvártam, amíg elalszik. Elég hamar elszundított, és mivel én még nem voltam álmos, ezért kimentem, behúztam a cipzárt, átváltoztam és elmentem sétálni. Halk nyüszítést hallottam az egyik bokorból, amire felkaptam a fejemet. A halk hangocska szüntelenül panaszkodott, ezért odamentem. Egy kis farkaskölyök lapult a bokorban. Bátorítóan rámordultam, hívogattam. Bizonytalanul feltápászkodott és odajött hozzám. Megszaglászott, mosolyogva figyeltem és megnyalogattam, jelezve, hogy nem kell félnie. Egy darabig nézett, majd hozzámbújt. Lefeküdtem mellé és megnyalogattam, mintha csak a saját kölyköm lenne.
"Gyere velem." Hívtam. Arra gondoltam, hogy Daviddel együtt felnevelnénk. Engedelmesen jött utánam. Elmosolyodtam, tudtam, hogy nem bírná az utat, ezért felvettem a fogaim közé és visszafutottam vele a táborhelyünkhöz. Kíváncsian szétnézett, én meg megcirógattam az orrommal, mintha a kölyköm lenne. Magamra ismertem benne. Ennek a kicsinek is megölték a szüleit. Nagy szemeket meresztett rám, én meg rámosolyogtam és megnyalogattam. Halkan morgott és hozzámbújt. Cirógattam, nyalogattam, mintha tényleg a sajátom lenne. A kicsi a hátára feküdt és dorombolás szerűen morgott. Megböktem az orrommal a pocakját. Nagyon figyelt engem. Valahogy fellökdöstem a cipzárt és felébresztettem Davidet. Ásítozva felült és kómás fejjel körülnézett. Megnyalogattam az arcát, hogy ébredjen már fel. Rámmosolygott.
- Mi történt, Ariel? Miért vagy farkasalakban? - Kérdezte, mire behívtam a sátorba a kisfarkast. A kicsikém lehajtott fejjel, óvatosan betipegett, mindent körbeszaglászott, de Davidet kerülte, kicsit tartott tőle. Szerelmem tátott szájjal nézte az apróságot, én pedig szeretetteljesen figyeltem. Dave elmosolyodott, megsimogatta. Picuri először csak tűrte, majd Dave keze alá símult. Visszaváltoztam emberré.
- Találtam. A szüleit megölték.
- Nagyon aranyos... - Mosolyogva símogatta az apróságot.
- Akkor... Felnevelnéd velem? - Elvörösödve félrenéz. Szélesen elvigyorodott.
- Ez csak természetes. - Felvette a kisfarkast és óvatosan símogatta. Álmosan mosolyogtam és laposakat pislogtam. Véletlen ránehezedtem az égett kezemre.
- Aúúcs! - Azonnal fel is kaptam.
- Mostmár aludjunk... - Ásított.
- Ühüm, jó ötlet. - Lefeküdtem én is. Dave pillanatokon belül aludt is. Magunk közé fektettem a kicsit és én is elaludtam.

Aranybánya

Reggel valami éktelen üvöltözésre lettem figyelmes. De csak félig ébredtem fel, így csupán átfordultam a másik oldalamra.
- Halljam, ki ez?! - Mivel tovább kiabáltak, muszály volt felébrednem. Rach lesütött szemmel simult a bátyámhoz, én meg nagyot ásítottam és nyújtozkodtam.
- Egy barátnőm. - Motyogta az orra alá.
- Mégis mikor hívtad át?! Még engedélyt se kértél! - A férfinak már vörös volt a feje az ordítástól.
- Az este jött át... És amúgysem engedted volna meg. - Magyarázta a lány.
- Jó reggelt, Mr. Selton. - Néztem az apa szemébe. Reméltem, hogy felismer, de nem. Kidobott. Elmentem a háztól jó messzire és átváltoztam, majd úgy, farkas alakban mentem vissza. A hátsókerbe sétáltam, valahogy kinyitottam a csapot és játszottam az össze-vissza csapkolódó slaggal.
Boldogan ugattam, egészen addig, amíg egy hasonlóan hozzám, nagy méretű kutya rám nem támadt. Éreztem rajta, hogy veszett. Vagy fél óráig verekedtünk, közben rendesen megtéptük egymást és sajnos sikerült megharapnia. Végül elkaptam a torkát és belemélyesztettem a fogaimat és lefolytottam. Fáradtan álltam a teteme mellett, nem tudtam moccanni onnan.
Rach és Sham megtorpant tőlem pár méterre, majd a bátyám óvatosan közelebb jött hozzám. "Veszett volt." Magyaráztam gondolatban, majd nyűszítettem, mert fájt a nyakam. Rachael csak távolról aggódóan figyelt, Shamino viszont leguggolt mellém és észrevette a nyakam jobb oldalán lévő harapást. Figyeltem minden moccanásukat. A bátyám szemügyre vette a sebemet.
- Ajjaj... - Mondta aggódóan.
- Mi a baj? Mi történt? - Az arca rémült volt. Nem tudtam moccanni sem, elfáradtam. "Fáj." Mondtam gondolatban a bátyámnak.
- Megharapta. - Sóhajtott fel Sham.
- És akkor most... Most mit csináljunk? - Kérdezte Rach féléneken. Úgy döntöttem, szivatom őket egy kicsit. Egyre vadabbul morogtam Shaminora, mire hátrált egy lépést. - Ki kell hívnunk az állatorvost.
- Azonnal! - Azzal a lány berohant a házba. Morogva, vicsorogva néztem a fivéremre, majd szép lassan közelítettem felé.
- Rachael... Siess légyszíves. - Mondta nyugodt hangon, miközben lassan hátrált. "Nemtán félsz?" Morogtam. Megjátszottam, hogy nem vagyok önmagam. Hogy fokozzam a feszültséget, hátracsaptam a füleimet. - Hugi, fejezd be. - Rázta meg a fejét, mire felé kaptam. Hátraugrott és hangosan kiabált. - Rachael!!! - A lány kirohant, de megtorpant az ajtóban.
- Mi történt, Sham? - A válasz ott állt előtte. A szemeim szikráztak, a szőröm felborzolódott. A bátyám intett neki, hogy ne jöjjön közelebb. - Kihívtad az állatorvost?
- Igen. - Remegett a hangja, félt. Oldalazni kezdtem, hogy Rachael közelébe kerülhessek. Szteppeltem a bátyám idegein, kíváncsi voltam, meddig bírja még. Követett, nem engedett a barátnőjéhez és rámmordult. "De véded!" Gúnyolódtam és tovább próbálkoztam. Rachael csak némán figyelt bennünket. - Miért, mire számítottál? - Hangosabban morgott. Lekövette minden mozdulatomat, de közben Rach felé is hátrált, aki mostmár tényleg nagyon félt. Élet-halál keringőt jártunk Shammel. "Én semmire. De te erre biztos nem." Felugrottam a bátyámra, leborítottam és képen nyaltam. Egy pillanatra lefagyott, aztán hosszan kifújta a levegőt és mosolygott. Rachael remegve futott oda hozzánk.
- Ariel, te nem vagy normális! - Nevetett. Rájuk vigyorogtam. "Beugrottatoook!" Jót nevettem rajtuk. Majd kissé megszédültem és a világ egy pillanatra vörösbe borult. "Ajjaj... Sham..." Megráztam a fejemet és pislogtam párat. Szerencsére kitisztult tőle a látásom.
- Semmi baj... Nézd, már itt is van az orvos. - És valóban. A doki futott felént, a kis táskájával és kivette belőle a veszettség elleni oltást. Amint megláttam a tűt, bepánikoltam. Szigorúan nézett rám. - Muszáj lesz, Ariel. Nincs vita. Ne aggódj, nem fog fájni... ha fáj, akkor vonyíts, és kitöröm a fickó nyakát. - Nevetett, pedig szerintem nem volt egyálltalán vicces. Rachael is figyelt minket. Az orvos megpróbálta beadni nekem, de vinnyogva arrébbugrottam, pedig még hozzám se ért. Sham leültetett és megsimogatott. - Nyugalom. - Rach is leguggolt mellénk és ő is végigsimított a bundámon.
- Én is utálom a tűket. - Suttogott, hogy a doki ne hallja. Szépen lassan lefeküdtem, de ugrásra kész voltam. Közben az orvos lassan közelebb araszolt. Beadta nekem az oltást, lassan kihúzta a tűt és hátraugrott, mert félt a reakciómtól. Félősen szétnéztem. "Vége?"
- Igen, vége. - Mosolygott rám szélesen a bátyám.
- Túlélted? - Rach is vigyorgott. "Hjaaj!" Azzal elájultam. Illetve eljátszottam, majd felmordultam."Utálom az oltásokat!" Mondtam el a már oly jól ismert mondatot.
- Tudom, hogy útálod. - Kinyitottam a szemem, ránéztem. Mosolygott. Kiöltöttem rá a nyelvem, majd visszafeküdtem. "És még nem is vakargatta meg a helyét! A kutyáknál úgy szokás!" Morgolódtam, mire a bátyuskám elnevette magát. Rach egy ideig figyelt minket, majd bement. Felpattantam és utánamentem, de az ajtóban Rach apjának ütköztem. Sham lassan felállt és a férfire nézett. Mr. Selton szemöldökráncolva végigmérte, majd ellépet előle és gögyögni kezdett hozzám meg persze simogatott. Persze megtalálta a heget a nyakamon.
- Hát te meg mit csináltál? Csak nem verekedtél valakivel? - A veszett kutya tetemére pillantottam. Követte a tekintetem és teljesen elképedt. Szelíden néztem rá. - Értem. Nos, arra gondoltam, hogy ugye nagyon jól bánsz a gyerekekkel... - Biccentettem. - Esetleg metűrnéd őket a hátadon? Mert akkor kereshetnénk egy kis pénzt az ellátásodra. Bennevagy? - Vakkantottam és bólintottam. Mosolygott és megsimogatott. - Na gyere, mondjuk el a többieknek is. - Azzal felmentünk. Megállt Rach szobája előtt és egyszerűen benyitott. Mikor meglátta Shamer és Rachaelt csókolózni, kivörösödött a feje és ordítozni kezdett. - Mégis hogy képzeltétek?!? Az ÉN házamban?! Hogy mertétek, hm?! - Azt hittem, menten felrobban. Megböktem a tenyerét az orrommal és kiskutyaszemeket meresztettem. Odamentem a bátyám és Rachael elé. Amint rám pillantott, kicsit megenyhült az arca, de mikor Shmet mérte végig, a szemei újra villámokat szórtak. - Sham, te velem jössz. Rachael, te itt maradsz, és segíteni fogsz nekünk! - Bocsánatkérően néztem rájuk. Nem akartak szétválni, de Rach apja közbeszólt, szétrángatta őket és kirugdosta Shamet az ajtón majd a kerti kapun is. Nyöszörögve néztem Rachaelre.
Folytak a könnyei és az ablakohoz rohant. Én is odamentem és figyeltem az eseményeket, majd felugrottam a párkányra, de megcsúsztam és félig kiestem. A bátyám után akartam menni. Nagyon sírtam.
- Sham... - Suttogta nagyon halkan. A bátyám vígasztalóan rámmosolygott, de az ő arcán is legördült egy könnycsepp. Ekkor Rach apja berontott a szobába és üvölteni kezdtett, bezárta az ablakot és lehúzta a redőnyt.
- Elég volt! Mostantól egy teljesen más világ lesz!
- Igen, apu. - Rach könnyezett. Nyüszítettem, mire Mr. Selton lenyugodott és felvázolta a tervet amit kieszelt.
- Remek ötlet, apu. - Nagyon csöndes volt. Szomorkás voltam. Hiányzott a bátyám, nem is kicsit. "Sham."  Mikor Rach apja kiment, a lány felém fordult. - Meg kell szöknünk innen, még ma este! - Bólintottam és könnyek szöktek a szemembe. "Hiányzol, Sham! Ne hagyj itt!" Üzentem neki gondolatban. - Mondd meg gondolatban a bátyádnak, hogy ma este kilenckor kiszökünk innen. - Kérte suttogva és könnyezve. Hátravetettem a fejemet és fájdalmas hangon vonyítani kezdtem. "Sham, figyelj rám! Me este kilenckor kiszökünk!!" Rachaelre néztem, aki csendben figyelt, és jeleztem, hogy átadtam az üzenetet. Rach felhúzta a redőnyt és kinyitotta az ablakot, majd pakolászni kezdett néhány ruhát egy táskába. Kihajoltam az ablakon és a bátyámat kezdtem keresni. "Sham! Sham, hol vagy?! Bátyám!!" Felpattant egy fa árnyéka alól és előrébb lépett.
- Itt vagyok, Húgom! - Gyengéden beszélt hozzám, én meg nyüszítettem. Ezután Rach végzett a pakolással és némán, szomorúan néztük egymást. Hátrébb mentem, nekifutásból akartam kiugrani az ablakon, de Rachael azonnal megállított.
- Ariel, ne tedd! - Néztem rá, nem értettem, miért állított meg. "Sham, én most akarok kimenni!" Mondtam gondolatban a bátyámnak.
- Nem lehet Ariel! Várnod kell estig. - Dühödten dobbantottam, bele egy rajzszögbe. Vinnyogva felkaptam a mancsomat, mire megijesztettem mind a kettőjüket. "Aúúúúú!! Ki a fene hagyta ezt itt?!?!?!"
- Nem én voltam! - Tartotta fel megadóan a kezeit. "Szedd má ki!!" Tartottam oda a mancsomat. Finoman a kezébevette és megsimogatta, majd egy finom, de határozott mozdulattal kiszedte.
- Bauw. - Fejtettem ki a véleményemet a dologról. A lány elmosolyodott és kidobta az ablakon az apró tárgyat. Megnyalogattam az arcát. Elmosolyodott. Nagyon idegesítette a bátyámat, hogy nem látja, mi van, ezért megmutattam neki. Elkezdtem "énekelni" egy kicsit. Ekkor lépett be Rach apja a szobába.
- Na, lányok! Itt vannak a kicsik. Kutyuskám, gyere szépen! Rachael, te szeded a pénzt. És adogatod a kicsik kezébe a húsdarabokat. - Rach engedelmesen bólintott és elindultunk kifele. Rengeteg szülő és kisgyerek volt már a kapuban, bebocsájtásra várva. Kétkedve oldalra fordítottam a fejemet. A lány bátorítóan rámmosolygott, én pedig Shaminot kezdtem keresni. "Itt vagy, bátyuskám?" Nélküle nagyon féltem. Előbukkant a bokrok mögül és rámmosolygott.
- Itt vagyok, ne félj. - Megnyugodtam. "Maradj, kérlek!" Kérleltem. Rach kinyitotta a kaput, én meg nyüszítve figyeltem a berohanó gyerekeket. Rachael szépen sorbaállította őket és beszedte a pénzt, én meg lefeküdtem és hagytam hogy felmásszanak a hátamra, majd körözgettem velük a kertben. Sham mosolyogva figyelt bennünket. Négy-öt óra múlva már kezdtem nagyon unni a dolgot és Rachaelhez mentem, majd lehasaltam elé a fűbe, hogy most ő üljön fel rám.
- Mi az, Ariel? - Kérdezte fáradtan mosolyogva. Intettem, hogy ő üljön most fel. Felült, de még mindig nem értette. "Mond meg neki, hogy kapaszkodjon erősen, mert futunk!" Üzentem a bátyámnak. Engedelmeskedett, Rach pedig erősen kapaszkodott. Úgy lőttem ki, mint akinek rakéta van a hátsójában és elfutottam az erdőig meg vissza. Mikor visszaértünk, simán átugrottam a kerítés felett és kecsesen befékeztem a hátsókertben. Rach kissé sokkos volt, görcsösen kapaszkodott. Az oldalam elég nagy sebességgel emelkedett és süllyedt. Elégedetten vigyorogtam, nagyon szerettem futni. Rach leszállt rólam, én meg úgy nyekkentem ki, mint akit hátbavágtak. Szétvetettem mind a négy lábamat és elhasaltam a füvön.  "Ezt megcsinálhatnánk még holnap is! Meg holnapután! Meg azután!!" Vigyorogtam. Sham és Rachael is vigyorgott. Rachael apja elégedetten számolgatta a pénzt és bejelentette, hogy mára ennyi, majd hazaküldte a gyerekeket. Bolgodan felkaptam, aztán fáradtan a földre ejtettem a fejemet. "De jó, hogy vége!" Rachael együttérzően megsimogatott. Mr. Selton annyira fel volt dobva, hogy meg se köszönte, csak berohant a pénzével. Felpattantam, mert eszembe jutott valami. "Van egy ötletem!!!" Sham fülelni kezdett és Rach is érdeklődve figyelt. "Ugye minden vadállat mellé kell egy idomár! Az enyém lehetne Sham! Mondjuk..." Kerestem egy nagy botot és felraktam akadálynak. "Sham! Mond nekem, hogy UGORJ!" Szót fogadott, én meg átlendltem az ág felett. Rachael nevetve tapsolt, a bátyám meg elismerően mosolygott. "Valahogy így. Kitalálunk parancsszavakat és bemutatjuk Mr. Seltonnak. És Sham tuti visszajöhet!" Shaminonak felcsillant a szeme az ötletemtől, Rachael pedig idegeskedett, hogy nem tudja miről van szó. "Mond el neki is!" Vigyorogtam a bátyámra. Ő bólintott, szétnézett, hogy nincs-e senki a közelben. átugrott a kerítésen, megfogta Rach kezét és lelkesen magyarázta, mit találtam ki. Türelmetlenül toporogtam, Shamino várta, mit reagál Rach. A lánynak nagyon tetszett az ötlet. "Na, akkor akár el is kezdhetjük." Sham mosolyogva bólintott, Rach meg figyelt minket. Annyira izgatott voltam, hogy leborítottam Shamet. Érezni lehetett, ahogy reszketek.
- Mivel akarsz kezdeni? - Kérdezte, mikor sikerült arrébb tuszkolnia. "Nem tudom. Dönts te." Elgondolkozott. - Hm... - Figyeltem, miközben reszkettem az izgalomtól. Nagyon gondolkozott, én meg alig bírtam magammal. "Haladj már!" Rámorogtam és kivillantottam a fogaimat. Mosolygott. - Gondolom nem a tűzkarikán való átugrálással akarod kezdeni. - "Nekem az is tökéletes!" Feletem teljesen komolyan. Kételkedve megrázta a fejét. - Sajnos nincs semmiféle cirkuszi kellékünk, úgyhogy a tűzkarika kilőve. - Szétnézett a kertben én meg fülelve figyeltem. "Hullahopp karika csak van! Amin én is átférek." A pince felé nézett és elvigyorodott. - Nézzük meg! - Oldalra fordítottam a fejemet. "Emm... Oké..." Felállt és elindult a pince felé. Nem moccantam, csak figyeltem. Matatott lent. "Na? Van valami?" Kérdeztem kissé türelmetlenül. - Egyenlőre semmi... várj egy kicsit. - Felkpatam a fejem. Talált egyet, de az el volt törve. - Basszus. Várj, keresek egy másikat. - "Oké." Most nem voltam türelmetlen. Lefeküdtem a pince lejárata elé és figyltem. Majd megláttam lent egy egeret és halálra rémülten visítottam és elrohantam a kert másik felébe. Hallottam ahogy nevet. "Ne nevets! Az egy húsevő egér volt!" Ez ugyan túlzás volt, de tényleg nagyon megijedtem tőle, ő viszont csak nevetett. Visszaóvatoskodtam és szétnéztem a pincelejáratból. "Elment?" Fülelve kerestem a támadó rágcsálót. Oda se nézett. - El. - Jelentette ki, mire megnyugodtam és én is lementem. Ő keresgélt, én meg megszimatoltam, hol van a kis kártevő és egy ugrással elkaptam. Büszkén mutattam meg a zsákmányomat Shamnek. "Megvaan!!" Leírhatatlanul boldog voltam. Mikor meglátott, elvigyorodott. - Tedd le az egeret, Hugi! - "Nem én! Egér lent, egér fent, egér bent!" Feldobtam, elkaptam és lenyeltem a kis állatkát. Nem szólt semmit, csak rámolt tovább, majd talált egy óriási hullahopp karikát. - Na, végre! Ez kell nekünk! - Köhögtem, nem nagyon tetszett az egérke íze. "Na, ilyet se eszek többet! Túl szőrös!" Odaszólt nekem. - Gyere ide, Ariel! Szerintem ez a karika elég nagy... próbálj meg átugrani! - Tartotta fel. Simán átugrottam rajta. "Tökéletes." Jelentettem ki, mire elmosolyodott. - Akkor gyere, gyakoroljunk! - "Oké." Vidáman kocogtam utána, az egérke nagyon jól esett. Mikor kiértünk, magasra emelte a karikát és rámparancsolt. - Ugorj! - Pár lépés nekifutás után átugrottam. Megdícsért, én pedig büszkén kihúztam magam. "Így kell ezt!" Nevetett. - Ügyes vagy! Na, gyere, még egyszer! - Vidáman ugrottam, ő meg nevetett. Csóváltam a farkamat, tetszett a játék. Intett, hogy jöjjek még egyszer. Mentem is. Mosolygott. "Most valami mást is!" Nagyon vidám voltam. Sham elgondolkozott én meg figyeltem.
- Nem megmondtam, hogy takarodj innen?! - Trappolt ki Rach apja. Összerezzentem az ordításától. - Mégis mi a fenét csinálsz az ÉN farkasommal?! - Rachael a lehető legjobban összehúzta magát. Csak a bátyám nem ilyedt meg.
-  A MAGA farkasa? Ez az állat szabad! Egy vadállat! És különben is, csak idomítottam egy kicsit! - Nézett szembe a férfival. Épp visszaordított volna, de elhallgatott.
- Hogyan idomítottad? - Rám pillantott. - Hogyan?
- Könnyen. Figyeljen! Ariel! Ugorj! - Azzal magasra emelte a karikát én pedig átugrottam rajta. Ámulva figyelt, majd megrázta a fejét, elkomorodott és kitépte Shamino kezéből a karikát és elkergette.
- Takarodj innen! - Vinnyogva Rachhez menekültem, ő átkarolta a nyakamat és mögém bújt. Mr. Selton felemelte a karikát és mézes-mázos hangon kérlelni kezdett. - Ugorj, kutyuskám! Gyerünk, ugorj egyet apuci kedvéért! - Nagyon sóhajtottam és átlendültem a karikán. - Ez zseniális volt! Holnap megismételjük a gyerekek előtt! Mennyi pénzt lehetne ebből csinálni... és a cirkuszt is érdekelné, mit tudsz! - Rachael komoran nézte az apja elégedett vigyorát, én pedig hozzábújtam a lányhoz. Védelmezően átkarolt és a fülembe suttogott.
- Ma este megszökünk. - Rach apja vigyorogva elindult a házba és utoljára még visszaszólt.
- Pihenjétek ki magatokat, hosszú nap lesz holnap! - Azzal bement, az arcomon pedig egy könnycsepp gördült le.
- Sss. Ne sírj, semmi baj. - Felállt és rámnézett. - Gyere, menjünk. Nemsokára a bátyáddal lehetsz. - Bólintottam. Még egyszer utoljára hátranézett, de a bátyám sehol nem volt már. Sóhajtott és bementünk a házba. Rach bement a szobájába, de az apja elém állt.
- Te velem jössz. Keresünk neked egy jobb helyet. - Nem teljesen értettem, de követtem. Odakint kikötött. - Itt maradsz! - Parancsolt rám szigorúan. - Meg ne próbálj elszökni! - Bement. Odakint sírtam. Kis idő múlva Rachael jött ki hozzám. Amint meglátott, eldobta a táskáját és odarohant hozzám.
- Jaj, Ariel! Istenem... - Elkezdte kioldani a kötelet. - Sss! Ne sírj, mindjárt megvan! - "Nem szeret!" Sírtam, azt hittem, Mr. Selton szeret engem. Kioldozta a kötelet és a szemembe nézett. - Ő senkit nem szeret. Hidd el nekem. - Mosolygott rám, majd könnyezni kezdett. Hozzábújtam. Átölelt és suttogott. - Induljunk, mielőtt észrevesznek. - Bólintottam és felálltam, Rachael felvette a vállára a táskáját. Lehajoltam elé, ő pedig felült a hátamra. Sham a semmiből termett ott és felugrott a hátamra Rachael mögé. Rachael sikított, az apja meg kirohant a hangzavarra. Rach a lehető legjobban megijedt és szinte könyörgött. - Ariel, fuss! - Kilőttem és úgy lendültem át a kerítés felett, mint valami ugróló. Rachael erősen kapaszkodott, Shamino meg Rachet tartotta. Hazfutottam velük. Mikor odaértünk, teljesen ki voltam merülve, nem voltam hozzászokva az ilyen terheléshez. Rach azonnal leszállt a hátamról, ahogy Sham is.
- Ügyes voltál, Hugocskám. - Mosolygott rám. Rach gyengéden megsimogatott, utána Shamhez fordult.
- A frászt hoztad rám! - Mondta sértődötten.
- Sajnálom. - Vigyorgott rá.
- Ja, látom. - Vigyorgott és szétnézett. - Tulajdonképpen... Hol is vagyunk?
- Itthon. - Válaszolt Sham.
- Ti itthon, én nálatok. - Vigyorgott.
- Pontosan. - Rachael kíváncsian körülnézett.
- Na, hogy tetszik? - Ott álltam mögötte, farkas alakban. Megtanultam előhozni a hangszálaimat Farkasként is.
- Fantasztikus... - Mondta, miközben a házat kémlelte.
- Kicsit átalakítottuk.
- Nagyon klassz. - Vigyorgott aztán felénk fordult. - Ömm... A táskámat hova tettem? - Kérdezte zavartan.
- Nem tudom. Azt hiszem, még otthon elhagytad. Visszamegyek érte. - Azzal elfutottam, vissza a házhoz.
Nem kellett túl sok idő, hogy megjárjam az utat oda vissza. A táskát is könnyen megtaláltam és elvittem hozzánk. Rach nagyon megkönnyebbült és elvette tőlem a táskát.
- Köszönöm. - Majd kissé zavartan nézett körbe. - Gyere, megmutatom a vendégszobát. Vagy a bátyámmal akarsz aludni? - Vigyorogtam rá.
- Hát, ha nem zavarok... - Pirulva a füle mögé túrt egy hajtincset és Shamre pillantott. Az vigyorgott, mint a vadalma.
- Miért zavarnál? - Tette fel a költői kérdést.
- Csak majd légyszi hagyjatok aludni, oksika? - A lány lesütötte a szemeit.
- Oké. - Motyogta az orra alá.
- Na, akkor szép estét nektek! - Azzal felmentem, elintéztem az esti tisztálkodást és lefeküdtem szundizni. Pár perc múlva már durmoltam is. Kis idő múlva éreztem, ahogy valaki finoman megpuszil. Felsóhajtottam, bár félálomban voltam. Megsimította az arcomat és a nevemet suttogta. Kinyitottam a szemem és próbáltam átlátni a ködfátyolon. Dave volt mellettem, ami oly hihetetlennek tűnt, hogy rá is kérdeztem.
- Álmodok? - A hangom kissé álomittasan csengett.
- Nem. Ébren vagy... - Nem tudtam elhinni.
- Bizonyítsd. - Mosolyogtam rá álmosan.
- Hm... - Ravaszul rámvigyorgott. - Rendben. - Vadul megcsókolt. Meglepődtem, de tetszett a dolog. Kicsit eltávolodtam és ravaszul rávigyorogtam.
- És ha azt mondom, hogy ez nem elég bizonyíték? - Nagyon kíváncsi voltam a válaszára. Kicsit meglepődött.
- Mit szeretnél, hogy bizonyítsam? - Vigyorgott. Viszavigyorogtam rá.
- Tudod te azt nagyon jól. - Cirógattam a mutatóujjammal a nyakát. Elvigyorodott, hirtelen vadul megcsókolt, teljesen magához húzott és az oldalára fekve mellettem maradt az ágyban. Átöleltem a nyakát, nem állt szándékomban elengedni. Erősen tartott, majd hirtelen fordult egyet és legurultunk az ágyról. Ő a hátára esett, én meg rá. Jó nagyot koppantunk a padlón, amin jót nevettem. Egyetlen pillanatra se engedett el, ő is halkan nevetett. Megcsókoltam, mire a szivem hangosan dobban néhányat, és utána sem lassult le. Végigsimított az oldalamon és viszonozta a csókot. Egy pillanatra az egész testem megfeszült, majd kis sóhajtás kíséretében ellazultam. Óvatosan símogatta a derekamat ott, ahol az alvós pólóm felhúzódott, én meg szép lassan elkedtem kigombolni az ingjét. Hagyta és cirógatta a derekamat. Kigomboltam az ingjét és símogattam a melkasát meg a hasát. Felmordult és fordított a helyzetünkön, így ő került felülre. Mosolyogtam, picit megkarmoltam a vállát, a nyakát meg megharaptam, de csak nagyon óvatosan, alig érintve a fogaimmal a bőrét. Szó szerint letépte rólam az inget, ami engem egyálltalán nem zavart. Kikapcsoltam az övét, és azzal a rántással közelebb húztam magamhoz. Felmordult és egyre vadabbul csókolt. Bennem is felébredt a vadállat. Végigkarmoltam a szerelmem melkasán és hasán. Ismét felmordult, tetszett neki a vadságom. Megcsókolta a nyakamat és végighúzta ajkait egészen a vállamig. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy jobban hozzámférjen, közben leügyködtem róla a farmert. Finoman harapdált, ami nagyon tetszett. Becsuktam a szemeim és halkan, farkas hangon felmordultam, majd sóhajtottam egyet. Nem hagyta abba a kényeztetésemet. Hirtelen ötlettől hajtva lecsúsztam és megcsókoltam a melkasát, majd beleharaptam a vállába és finoman szívogatni kezdtem. Hangosan felmordult, átkarolt és szorosan tartott. Feljöttem és megharaptam a nyaka tövét, magcsókoltam és elkezdtem szívogatni a nyakát. Hangosan morgott és kapkodta a velegőt. Elvigyorodtam és harapdálni kezdtem a nyakát. Lehunyta a szemeit és hosszan morgott. Szívogattam a nyakát, majd az ajkaimat végighúztam a torkán, és úgy beszéltem, hogy az ajkaim cirógatsák a bőrét.
- Bírod még, édesem? - Nagyot nyelt és megpróbált megszólalni.
- Nem, nem hinném... - Úgy mosolyodtam el, hogy egy pillanatra sem távolodtam el a torkától.
- Mire vársz még, hm? - Lélegzetem forrón csiklandozta a bőrét. Erre vadul megcsókolt, letépte rólam a fehérneműt, ami még rajtam maradt és az ajkaim közé morgott. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem és megremegtem. Óvatosan magárahúzott és jólesően felsóhajtott és nem mozdult. Dave nyakába folytottam a sóhajom, szorosan hozzásímultam, tiszta libabőrös lettem. Lassan mozogni kezdett, én meg teljesen megfeszültem és apró nyögés hagyta el az ajkaimat. Halványan elmosolyodott és megcsókolt. A kezeim a vállán ökölbe szorultak, így karmolva meg őt. Felmorgott, a csípőm pedig előre mozdult, így ösztönözve őt. Gyorsabban kezdett mozogni. Az érzéstől, amit ez adott, felnyögtem és levegő után kezdtem kapkodni. Megcsókolt, én pedig beleharaptam picit az ajkába. Felmordult és még gyorsabban kezdett mozogni. Erre már hangosan felnyögtem és egyik kezemmel beletúrtam a hajába, a másikkal a hátába vágtam bele a körmeimet, hogy legyen legalább egy biztos kapaszkodóm. Kezdtem örülni, hogy már rég becsuktam a szemeimet, mert ettől már tutira nem tudtam volna nyitva tartani őket. Valahogy mégis összeszedtem minden erőmet és kinyitottam, bár valami ködfátyol teljesen eltakart mindent. Egyetlen értelmes gondolat sem tudott megmaradni a fejemben. Dave szintén önkívületi állapotban volt, ami cseppet sem lepett meg.
Hirtelen fordítottam egyet magunkon, így én kerültem felülre. Végigsimítottam a hasán felfelé, egészen a válláig, majd vissza. David figyelt engem. Kicsit pihentem, majd lassan, szenvedélyesen elkezdtem mozogni rajta. Lehunyta azokat a gyönyörű, aranyszín szemeit és felsóhajtott. Vigyorogtam, hagytam, hogy felkeljen bennem a vadállat. A mozgásom lassan vadabb lett, végül őrjöngésig fajult. De Dave sem volt különb. Rendesen kitomboltam magam és lecsusszantam mellé, majd a melkasára feküdtem és ott pihentem. Mosolyogva átkarolt. Egy mozdulattal lerántottam az ágyról a takarót és magunkra terítettem, úgy aludtam el, David karjaiban.

Szenvedéllyel szeretni

Arra ébredtem fel, hogy a kis Sarah kitép egy marokkal a nyakamon lévő bundából, ahogy megfordul. Felvisítottam, amivel sikeresen felvertem az egész házat. A kicsilány sikongatni és tapsikolni kezdett, amint felébredt, aprócska markocskájában ottvolt a hiányzó szőrcsomó. Büszkén mutogatta a "szerzeményét." Nagyon halkan nyöszörögtem, de ugyanakkor mosolyogtam is a kislányra. Aztán hátrakaptam a fejem az ajtó felé, mert Sarah anyja berohant, hogy megnézze, mi volt az a nagy hangzavar. A kicsi érdeklődve figyelt. Meglengettem a farkam, jelezve, hogy nincs baj, mire a kicsi tapsikolni kezdett. Hirtelen ötlettől vezérelve rámorogtam és vicsorogtam, de csak játékosan, és úgy, hogy az anya is értse, hogy nem fogok ártani a picinek. Tetszett neki. Tapsikolt és nyújtózkodott értem. Nevettem, ami farkas alakban inkább fuldoklásnak hangzott. A nő mosolygott ránk, majd felvette és levitte Saraht reggelizni. A kicsilány belekapaszkodott a bajuszomba, azzal vezetve, mivel inkább utánamentem. Nem akartam nagyobb szőrtelenítést.
A konyhában már mindenki ott volt. Vakkantással üdvözöltem őket, mire köszöntek nekem és ettek tovább. Saraht az anyukája betette azz etetőszékbe és nekem is tett oda egy nagy tál finomságot, amihez hozzá se értem. Valahogy nem volt étvégyam. Az eszem egész máshol járt. A gondolatoktól, amik a fejemben kavarogtak, elkezdett égni a gyomrom. Szép lassan a bejáratiajtóhoz sétáltam és megpróbáltam kinyitni. Rach apja azonnal felpattant és kinyitotta nekem. Úgy-ahogy rámosolyogtam és kimentem.
Körbeszimatoltam a kertben, nem kellett sok idő, hogy megtaláljam azt a fajta füvet, amire szükségem volt. Rágcsáltam belőle nem is keveset, de a lángok még mindig ott voltak a hasamban, nem akartak csillapodni sehogyse. Halkan nyöszörögtem, mer meglehetősen kellemetlen volt. Az apa utánamjött és most aggódva fürkészett. Eszembejutott, hogy a tegnapi hús után kezdett picit fájni a hasam. Nem nagyon érdekellt, kibírtam, ezért visszamentem a gazdimhoz és a keze alá simítottam a fejemet. Megismogatott, majd visszament reggelizni.
Egy kis ideig néztem utána, majd elmentem az erdőbe és vadásztam, hogy mikor Daviddel leszek, ne legyek éhes. Sikerült haragból leterítenem egy méretes szarvasbikát, amit kényelmesen el is falatoztam. A gyomorégés valamennyire abba is maradt, úgyhogy megkönnyebbültem és elindultam hazafele. Valami érthetetlen gyengeség futott át rajtam és összeestem. Elfeküdtem az oldalamra, és vártam, hogy valami történjen.
Történt is. Dave hirtelen ott termett a semmiből. Láttam rajta, hogy nagyon aggódik értem.
- Ariel, könyörgöm, változz vissza, mert így nem tudok segíteni. - Suttogott. Nyöszörögtem, majd nehézkesen hasraküzdöttem magam és visszavettem az emberi alakomat. David a karjaiba vett és futni kezdett velem. Elszédültem a mellettem villámgyorsan elzúgó fák látványától.
- Dave... Lassíts, kérlek! - Kapaszkodtam bele, és a józanságba. Lassított, normál futótempóra.
- Hogy érzed magad? - Mosolygott rám kedvesen.
- Nem valami jól. - Ez a hangomon is hallatszott. Megértően mosolygott.
- Nemsokára jobb lesz. - Becsuktam a szemem, és hittem neki.
- Remélem is... - Borzasztó volt az az émelygés ami a hatalmába kerített. Elmosolyodott és futott tovább. Kis idő múlvahazaértünk. David letett a kanapéra, hogy pihenjek egy kicsit. Fura volt, hogy az ülő-fekvő alkalmatosság nem mozog. Nem mertem elengedni a szerelmemet, ezért az ölébe ültetett. A gyomrom már nem akarta kiadni a tegnapi vacsit meg a mai reggelit, de egy kicsit még szédültem.  David látványa viszont teljes mértékben megnyugtatott és elmúlt a tengeribetegségem. Lehajtottam a fejemet a vállára és nyugodtan ültem.
Gyengéden megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam és szép lassan ledöntöttem a kanapéra. Hagyta magát, mire elmosolyodtam.
- Na, mi az? Most hagyod magad, hm? - Ajkaim a nyakát cirógatták, miközben beszéltem hozzá. Csak megrázta a fejét, végigsimított a hátamon és magaalá fordított. Nem nagyon tetszett, hogy én vagyok alul, de vegül beletörődtem. - Inkább a szobában. - Mosolyogtam rá, mire fájdalmasan felnevetett.
- Még valami? - Nézett a szemembe.
- Nem, más nincs. - Kuncogtam, majd kurtán-furcsán megcsókoltam és kicsusszantam alóla. Hívogatóan mosolyogtam, miközben a lépcső felé hátráltam, ő pedig örömmel követett. Végül már kergetőzve futottunk fel a lépcsőn, be a szobámba. Pont az ajtóban kapott el, hátulról átölelt és úgy fordult, hogy bevágja a fa nyílászárót, ami majdnem kitört.
A nevetésünk most nem teljesen vidám volt. Valami keveredett bele. Valami forróság. Tekintete az enyémet kereste, szemei most izzó parázsként perzseltek, a csókja is más volt. Vad, forró... Engem is valami belülről égetett... Valami, ami minden józanságot szétmarcangolt és eszünket vette.
Már nem elégedtünk meg a lelki szerelemmel. Testileg is szeretni akartuk egymást. Végül már nem ismertem rá. Teljese megvadult, letépte rólam a pólómat és a falnak nyomott, nem tudtam moccanni sem. Majd rámvigyorgott, átölelt és finoman az ágyhoz vezetett. Könnyedén megszabadultunk a ruháktól, utána már nem volt köztünk semmi. Még egy papírlapot se lehetett volna begyömöszölni fedetlen testeink közé.
Az addig csöndes szoba életrekelt. Egyikőnket sem érdekellt más, csak az, hogy ott vagyunk, csak mi ketten, és senki más. Nem számított semmi. Az érzés elragadott mind a kettőnket, lassan a saját hangunkat sem hallottuk. Nem engedett el egy pillanatra sem. Szorosan húzott magához, de fájdalmat nem okozott még véletlen sem.
Mikor kezdtem fáradni, mellémfeküdt és átölelt. Ráfeküdtem a melkasára, és úgy fújtam ki magam. Mikor már úgy-ahogy kaptam levegőt és nem ziháltam annyira, felé fordultam.
- Vissza kellene mennem. - Támaszkodtam a melkasára. Nagyot sóhajtott.
- Nagyon muszály? - Nézett rám könyörgően.
- Hát, ha nem akarod, hogy szóljon a rendőrségnek, akkor igen. - Gyors csókot nyomtam ajkaira, majd kerestem a szekrényemben valami felvehetőt. - Menjünk. - Mosolyogtam rá, majd elindultam, Vele a nyomomban. Kint átváltoztam és visszaszaladtam Rachaelékhez, de már akkor éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Mikor beértem a jól ismert udvarra, nem volt több erőm, összeestem. A hasam iszonyatosan csikarni kezdett, ezért felüvöltöttem. Reszkettem, ziháltam és nyüszítettem. A hasam felé kaptam, mintha legalább is ki tudnám szedni belőle a fájdalmat.
Rach apja kirohant, a nyomában a többiekkel. Kínomban már a földbe mélyesztettem a körmeimet. A gazdim, Mr. Selton aggódva figyelt, a bátyám meg letérdelt mellém, majd simogatni kezdett.
- Mi a baj? - Kérdezte nagyon halkan. Összehúztam magam, hátha attól kevésbé fog fájni a hasam, de nem jött be. Ugyanúgy szúrt, annyira, hogy nem bírtam ki, felvinnyogtam. Sham folyamatosan simogatott és nyugtatott. Éreztem, ahogy a hasam egyre kevésbé mozog velem együtt. Alig kaptam levegőt, fulladáshatárra értem. Aztán valahogy az orromba jutott valami nagyon fura szag a fűről. Rovarirtó. És nem is kis mennyiségben. Mérgezést kaptam. Elég csúnyát. Felvonyítottam, iszonyatosan fájt a gyomrom, az izmaim teljesen begörcsöltek. Megláttam valami olyan füvet is, ami mérgező rám nézve. És meg volt rágva. Szóval tulajdonképpen lemérgeztem magam.
Mr. Selton berohant a házba és nem sokkal később egy férfi parkolt le a ház előtt. Odajött hozzám és megvizsgált, majd kijelentette:
- Be kell vinni a kórházba. Nem tudom mit evett, de le lett mérgezve. - A család segített felkelni, majd beraktak a kocsiba. A gazdám iszonyat gyorsan hajtott. Fehér köpenyes orvosok bekísértek valami csempézett szobába és egy csövet akartak leerőtetni a torkomon. Nem engedtem, elfordultam mindig, amikor megpróbálák a számbaerőltetni. Végül mégiscsak sikerült nekik. Lefogtak, nem engedték, hogy elmenjek. Végül kimosták a gyomrom és infúziót kötötek rám.
A takaró jó puha volt, amire raktak. Kicsit kába voltam, gondoltam, hogy nyugtatót adtak nekem. Nyugodtan feküdtem, és vártam, mi következik. Már nem fájt a gyomrom és megnyugodtam. Nyílt az ajtó és Sham meg Rachael jött be hozzám. A lány leült mellém, láttam rajta, hogy teljesen ki van készülve. Az ölébe hajtottam a fejemet, hogy kicsit vígasztaljam. Óvatosan megsimított, nagyon rossz kedve volt. Az idegei romokban hevertek. Az ő szomorúsága átragadt rám is. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, nyöszörögve feküdtem. Halványan, minden vidámság nélkül elmosolyodott. Kétségbeestem, nem tudtam, mit tehetnék, ezért csak elsírtam magam. Rach csendben vígasztalt. Sham is odajött és átölelte Rachaelt.
- Na, mi a baj. - Már csak ő nem sírt. Reménykedtem benne, hogy nem is fog. A lány csak megrázta a fejét, de a bátyám nem adta fel. Nem volt az a fajta. - Nem hiszek neked. - Csókolta meg. - Mond el. Kérlek. - Unszolta selymes, lágy hangon. Rachael lesütötte a szemeit.

- Tényleg semmi. - Elegem lett a gyógyszerszagból és haza akartam menni. Megpróbáltam kitépni a lábamból az infúziót, ami odakötött, de Rach finoman leszorított. - Nem szabad! Pihenned kell. - Morgolódtam egy sort, de nem különösebben hatottam meg. - Feküdj vissza. - Parancsolt rám, nekem viszont eszemben sem volt. Felsóhajtott és szomorúan lehuppant a földre, feladta. Oda akartam menni, de a lábaim felmondták a szolgálatot és összecsuklottam. - Ariel, nagyon szépen kérlek, maradj nyugton! - Nézett rám könyörgő szemekkel. Válaszképp képennyaltam. Halványan elmosolyodott, de még mindig rossz kedve volt. Felbátorodtam, elkaptam az egyik hajtincsét és finoman meghúztam. - Hé! - Végre nevetett. - Hagyd a hajamat! - Megrágtam a kis tincset ami a számban volt, bár nem nagyon ízlett. Bosszúsan nézett rám, én pedig "csöngettem" a hajával - megrántottam, mire ő felsikított. Azonnal kiköptem a tincset és prüszköltem egyet. Felszisszent és bosszúsan megigazgatta a haját. Számonkérőn néztem rá, mivel a sikolya nagyon fájt. Rettentő érzékeny volt a hallásom. - Kellett neked meghúzni a hajamat! - Dühödten vakkantottam és duzzogva elfordultam tőle a fal felé. Memoccantam és a tű nagyon beleszúrt a lábamba. Élesen felvisítottam, mert nagyon fájt. Rach ijedten kapta felém a tekintetét. Nem volt több türelmem, dühösen kitéptem a lábambó az infúzióstűt, csakhogy a bőröm is felszakadt és nagyon vérezni kezdett, mivel egy artériában volt a tű. Rachael kirohant és helyette egy orvos rontott be. Rach dühösen nézett a bátyámra és kirohant. Nem engedtem, hogy az doki hozzámérjen, inkább Rachael után mentem. A lány elrohant, az orvos meg segítséget hívott és megpróbáltak lefogni. Éktelen sivalkodásba kezdtem, nem akartam elengedni Rachet. Valahogy sikerült kiszabadulnom és kirohantam az utcára Rachael után. Még láttam, ahogy felszáll a buszra, ezért követtem a járművet, az orovssal és a segédeivel a nyomomban.
Sikerült beérnem a járgányt és ott futottam mellette, miközben szinte mindenki engem nézett belőle. Rach is észrevett és hevesen megrázta a fejét, hogy ne menjek utána. Nem különösebben érdekellt, mit gondol. Mikor végre megállt a jármű, felugrottam az oldalára. Vakkantottam, hogy ne menjen el és könyörgően néztem rá. Ki voltam fulladva teljesen. Makacsul megrázta a fejét és suttogott.
- Menj vissza, Ariel. - Én is megmakacsoltam magam, megráztam a fejemet. Leugrottam a busz oldaláról és elé álltam, hogy ha indul, akkor elüssön. Elértem a célomat. Rach leszállt és elrángatott az útból. Kiskutya szemekkel néztem rá, hogy vagy jöjjön vissza, vagy mehessek vele. Ekkor megláttam az orvost és a segédeit. Gyorsan felugrottam a buszra és farkcsóválva néztem rá. - Menjünk vissza. - Suttogta, mire én makacsul leültem. Úgy néztem rá, mintha azt kérdezném: jössz, vagy mi lesz? Megrántotta a vállán és elindult vissza. Egy kicsit néztem utána, majd mégis leugrottam a buszról és odaszaladtam hozzá. Visszapillantott rám és mosolygott. Előrenéztem és reszketni kezdtem, mert ott jöttek az üldözőim. Kérdőn nézett rám, én pedig vakkantottam, hogy ugyan nézzen már előre. Végre valahára odanézett és elkezdett a másik irányba rohanni, velem a nyomában. Visszamentünk Rachaelék házához. Mikor beértünk az udvarra, mind a négy lábamat szétvetve elnyúltam a füvön és lihegtem. A lány is leült kifújni magát, majd bement a házba, én pedig gyorsan kerestem egy bokrot és illemtudóan befaroltam, majd ott végeztem el a dolgaimat. Mikor végeztem, én is beballagtam Rachaelhez, aki a fotelban ült. A plafont bámulta és nagyon elgondolkozott. Visszavettem az emberi alakomat és leültem a kanapéra. Nem nézett rám.
- Haragszol rám? - Kérdeztem, miközben gyors pillantást vetettem vérző karomra.
- Nem, nem haragszom. - Mondta, miközben röpke pillantást vetett rám.
- Akkor? - Volntam fel az egyik szemöldökömet.
- Csak... Nem tudom, elegem van. - Sütötte le a szemét.
- Miből? Ha belőlünk, akkor csak mond el és elmegyünk. - A hangom rettentően komoly volt.
- Nem, nem, csak... tudod te naponta 5-ször vagy életveszélybe, én meg teljesen kikészülök minden alkalomal, ráadásul még a bátyáddal is mindig sikerül öszevesznünk valami hülyeségen...
- Bocsánat, hogy ijen vagyok. - Átváltoztam és elmentem, ki az erdőbe. Tudtam, hogy Sarah teljesen össze fog omlani, de most még ő sem tudott visszatartani. Nagyon fájt amit Rachael mondott. Hogy nem fogad el. Tudtam nagyon jól, hogy sérülékeny vagyok és vonzom a veszélyt, mégis nagyon rosszul esett, hogy felemlegette.
Kóboroltam az erdőben és próbáltam kitisztítani a fejemet. Elkezdtem futni. A szél süvített a fülem mellett, a lábaim alig érintették a talajt. Szinte repültem, keresztül az erdőn. Igaz, az ágaz sokszor nem csak a maromat verdesték, hanem megcélozták a szememet is, de nem különösebben érdekellt most. Megálltam és kifújtam magamat, hogy új erőre kapva tovább rohanjak. Nem sokat kellett várnom. Másfél perc alatt újra a melkasomban éreztem azt a tüzet, ami futásra késztetett. Nem álltam ellen neki, higy úgyis fölösleges lett volna.
Visszaértem Rachaelék hátsó kertjébe és ott elrejtőztem néhány bokor és fa menedékébe. Tudtam, hogy Sham olvasni fog a gondolataimban, ezért megnyugtattam, hogy nincs oka aggodalomra, itt vagyok, jól vagyok, semmi bajom nincs. Az avar kényelmetlennek bizonyult, ezért előrébbmentem a gyepre és ott gömbölyödtem össze. Olyan lehettem, mint egy hatalmas, szőrös hókupac. Nem különösebben érdekellt, mi fog történni. Úgy voltam vele, hogy ha megtalálnak, jó. Ha nem, úgy is jó. Lehunytam a szememet és szundikáltam egy kicsit.
Arra ébredtem, hogy Mr. Selton ordítozik.
- HOL VAN A FARKASOM?!?!?! - Felkeltem és szép lassan előresétáltam, majd megálltam a ház mellett és vártam, hogy hívjon. Hallottam, amint Rach félénken köszön az apjának.
- Szia, apu. - Egy percig se foglalkozott vele, nekizegezte újból a kérdést.
- Hol van a farkasom?! - Majd fütyült nekem, én pedig odaálltam a bejárati ajtóba a gazdám mögé. Rachael engem nézett, az apja meg megfordult. Azonnal a nyakamba ugrott és össze-vissza csókolgatott, a végén már attól tartottam, hogy elfogyaszt uzsonnára. De tűrtem, mert addig sem néz a lányára. Az még érdekes lett volna, mivel ki volt szívva a nyaka. A szememmel jeleztem a barátnőmnek, hogy valamivel takarja el a nyakát. A gazdim teljesen belefeedkezett az abajgatásomba, becézgetésembe.
-  Hát itt az én virágszálam... Hiányoztam? Ugye hogy hiányoztam? Utyuliputyuli... - Válaszképpen megnyalogattam az arcát, közben elégedetten nyugtáztam, hogy Rach felkapott egy téli sálat, így megússza a kikapást. A gazdim bolgodan nyomorgatott, majd' megfulladtam, de tetszett amikor szeretgetnek. Rach összeszűkült szemekkel méregette a bátyámat, az meg elvörösödve behúzta a nyakát. Mr. Selton simogatott és ölelgetett, nagyon örült nekem. Komolyan, mintha legalább is valami kölyökkutya lennék! De tetszett ez a bánásmód. Rachael és Shamino felmentek, én meg szépen maradtam, lekötve a lány apjának a figyelmét. A férfi végigmért, hogy nincs-e semmi bajom. Nem volt, csak kicsit - kicsit NAGYON - koszos voltam. Elindult ki a konyhába, hogy adjon valami finomságot, de én inkább felmentem Shamhez és Rachhez. A gazdim viszont utánamszólt. - Ariel! Gyere, vacsora! - Félúton felfelé megorpantam, visszafordultam és torpedóként leszáguldottam. Majd a konyhában befékeztem, de csúsztam a kövön, és egyenesen a szekrénynek szánkáztam, majd nyekkenve terültem el a földön. - Ariel! - A hangja nagyon szemrehányó volt, ezért úgy, ahogy feküdtem, fejjel lefelé rávigyorogtam. Mosolyogva elém tolta a sok finomságot, amit ezúttal gondosan átvizsáltak.
Hasrafordultam és édesen néztem fel a gazdámra. Megsimogatott és kedvesen bíztatott.
- Egyél csak. - Megbökdöstem a kezét, hogy nyugodtan adhat nekem kézből enni, nem fogom megharapni. Felvett egy kis falatot és odatartotta nekem. Szépen, óvatosan vettem el tőle. Így kézből sokkal finomabbnak tűnt. Mosolyogva figyelt. Szépen kézből megvacsiztam. Büszkén nézett rám, jó, hogy a gombok le nem pattogtak az ingjéről. Az anyuka bejelentette, hogy vacsora, de a bátyám és Rach nem jöttek. A gazdám leült az asztalhoz, én meg elfoglaltam a helyemet mellette. Mindig ott feküdtem, hátha leesik valami, ami utána az enyém lesz.
Mivel nem akartam, hogy az apa menjen fel, gyorsan felszaladtam értük. Sajnos pont rosszkor nyitottam rájuk- megint. Rachaelnek nem tűnt fel, hogy bejöttem, mivel épp Sham nyakának a csókolgatásával volt elfoglalva. Felmordultam, hogy hagyják már abba és figyeljenek rám. Rach végre észrevett és ijedten kapta maga elé a törölközőt - mintha nem lennék én is lány. Helytelenítően megingattam a fejem, majd visszaváltoztam.
- Gyertek vacsorázni. Amúgy bocs. És az esti kis cirkuszomért is előre bocseszka. - Azzal visszavettem a farkasalakom és lementem és lefeküdtem Mr. Selton mellé. Vártam, hogy lepottyanjon valami ehető az asztalról, mert az mindig az enyém. Sarahnak nem ízlett a vacsi ezért a fél tányért kiborította, én meg felpattantam és felporszívóztam a kiömlött ételt. A kicsi tapsolt és a másik felét is leborította nekem. Boldogan feltakarítottam. A kicsilány a biztonság kedvéért fejreállította a tánérkáját és kisöpört belőle mindent. Meglengettem a farkam és az ölébe hajtottam a fejemet, ő meg a tiszta villával fésülgetett, mint valami hajasbabát. Hagytam magam, becsuktam a szememet és türelmesen, nyikkanás nélkül tűrtem még azt is, ha meghúzta a bundámat. Megsimogatott, amit nagyon tudtam díjazni. Kinéztem és láttam, hogy sötétedik. Mindenki nyugovóra tért.
Épp elszundítottam Sarah mellett, amikor odakintről éles dörrenések hallatszottak. Frászt kaptam ettől a hangtól. Vinnyogva rohangáltam a házban le-föl, mert rettenetesen féltem. Kerestem a legmegfelelőbb búvóhelyet, de nem találtam. Elkezdtem kaparni a szobák ajtaját. Nagyon féltem és egyedül éreztem magamat. Rach nyitotta ki az ajtót. Kikerekedett szemekkel, reszketve néztem rá. Beengedett, én meg visszaváltoztam és mostmár emberi alakban ijdeztem a petárdáktól.
- Nyuglom, ezek csak petrádák. - Próbált csillapítani.
- T... Tudom... - Rettenetesen féltem a hangjuktól, reszkettem.
- Szeretnél ittaludni velünk? - Mosolygott rám kedvesen.
- Ha lehet... - Majd sikkantottam egyet egy nagyobb durransától.
- Hát persze, hogy lehet. - Azzal visszafeküdt az ágyba, én pedig leültem melléjük és összehúztam magam. Rach olvasgatni kezdett, én meg ülve aludtam el.

Heroes - Hősök

Ha Sarah nem kezd el hangosan kacagni mellettem, képes lettem volna akár délig aludni, de mivel a kis energiabomba nem hallgatott el, kénytelen voltam felkelni.
- Tutus!! - Felálltam, meglengettem a farkamat és megböktem a pocakját az orrommal, mire még jobban kacagott. Résnyire nyílt az ajtó és Rach apja nézett be hozzánk.
- Jó reggelt, kincseim! - Mosolygott ránk. Én vakkantottam és meglengettem a farkamat, a kicsi meg gügyögött. Odaengedtem hozzá az apját, de a férfi felém fordult. - Remélem meg tudsz bocsátani nekem a viselkedésemért... Amúgy hoztam neked egy kis békeajándékot... - Kicsit félénken nézett rám, és elővett a háta mögül egy jókora csontot. - Tessék. Jó étvágyat. - Átadta a csontot, megsimogatta a nyakamat, majd felvette a kicsit. - Ha gondolod, gyere le reggelizni velünk. - Mosolygott rám. Bólintottam és lementem velük reggelizni. Legnagyobb meglepetésemre figyelembevették, hogy vadállat vagyok, és nem száraz kutyatápot vagy valami ilyesmit toltak az orrom elé, hanem a hentestől frissen hozott hússal kínáltak meg. Egy méretes tálcán volt rajta az illatozó hús. Megnyalogattam a szám szélét, annyira jól nézett ki. Mosolyogva néztek rám, mintha csak házikedvenc lennék. Tetszett ez a bánásmód nagyon. Csak a szabadság hiányzott egy kicsit. Az, hogy a magam ura lehessek, elvégre farkas vagyok! Elterveztem, hogy ma eltűnök az erdőben, teljesen nyomtalanul. Csak a kis Saraht sajnáltam, nem is kicsit. Mikor ránéztem, kegyeltennek és szívtelennek éreztem magamat. Az egész terv füstbement, én meg maradtam ahol voltam, a kis Sarah mellett. Végül is boldog voltam ott.
Az aznapi terv pedig nagyon tetszett. Egy tóhoz mentünk pancsolni. Bizony: menTÜNK! Engem is valahogy elvittek, pedig nem volt egyszerű. alig fértem el, de Sarah jelenléte kicsit elterelte a figyelmemet arról, hogy a 7 személyes kocsi hátsó ülése előtt fekszek. De legalább Sham is ott volt, így ketten nyomorogtunk hátul. Mikor néha megmoccant és belerúgott véletlen az oldalamba, esetleg a hasamba, mindig rámordultam, hogy maradjon már nyugton, mert így is elég szűk itt a hely kettőnknek.
- Shamino, nem maradnál végre nyugton? Szerencsétlen Ariel nem fér el! - Szólt hátra dühösen a férfi, én pedig helyeslően vakkantottam, majd felsőbbrendű pillantást vetettem a bátyámra és picit kinyújtottam a nyelvemet, amin Rach, aki egész úton hátra volt fordulva, halkan kuncogott.
Hosszú kocsiút után végre megérkeztünk a tóhoz. Én amint kimásztam a kocsiból, halkan nyögve nyújtózkodtam, majd  ezet kilométer per órával futottam neki a víznek, felugrottam és nagy csobbanással érkeztem bele. Rachael nevetve figyelt és a többiek is kiszálltak, miközben én vidáman ugrándoztam a vizben. Megszimatoltam a tó nem valami tiszta vizét, mire az belement az orromba. Nagyokat prüszkölve próbáltam kitessékelni belőle.
Rach nevetve levetkőzött, -meglehetősen előrelátóan fürdőruhát vett alá- és nevetve utánamjött. A vízből visszakiabált Shamnek.
- Te nem jössz? - Mosolygott rá.
- De. - Shamino is levette a ruháit és begázolt hozzánk, természetesen fürdőnadrágban. Sarah visítozva szaladgált, jött volna befele, de megfogták és -amilyen gyorsan csak lehetett-,felrakták rá a karúszókat. A kicsilány sikítozott, és meglehetősen furcsán nézett. Mikor elengedték, 110-zel rohant be hozzánk. Türelmesen álltam és néztem. Nem tudtam, ez kívülről mennyire látszódott, de elmosolyodtam. Rach nevetve figyelt minket, mikor valami fura zajra lettem figyelmes a túlpart felől. Arrafele kaptam a fejemet, és láttam, amint egy krétafehér bőrű ember ruhástól megy bele a vízbe és eltűnik benne. Halkan morogni kezdtem, féltettem a többieket, főleg Saraht. Rach nem vett észre semmit, teljesen nyugodtam úszkált, ahogyan a többiek is. A kicsi felmászott a hátamra, ezzel kicsit lekötötte a figyelmemet. Úszkáltam vele egy kicsit, de nem ott, ahol mély a víz, csak annyira mentem be, hogy a hátam és Sarah MÁR víz alatt legyen, de a fejem és a kis védencem buksija MÉG kint legyen belőle, közben folyton Rach felé pislogtam. A kislány motor szerű hangot adott ki a szájával, amin jót vidultam. Rach nevetve a bátyám hátára ugrott, ezzel berántva a víz alá. Rachael megszeppenve jött fel és az alsó ajkát rágcsálta.
Elszakadt a cérna. Odaúsztam hozzájuk, és intettem, hogy vigyázzanak Sarahra. Rach levette a hátamról, majd kérdőn pillantott rám, aztán Shamre. Én csak leúsztam a víz legmélyére, és szembetaláltam magam a vámpírral. Rátámadtam. Egy kis ideig bírkóztunk, de elfogyott a levegőm, és fel kellett jönnöm. Levegőért kapkodtam, de ő visszarántott a víz alá. Hirtelen megláttam Rachaelt közeledni. Kifújtam az összes levegőmet, hogy visszatartsam, de nem fordult meg. Kezdtem szédülni, nem volt levegőm, a vámpír viszont nem engedett el. Rach egy pillanatra megdermedt, de aztán lassan közelebb úszott. Harcoltam, de vészesen gyorsan fogyott az erőm. A lány végre felúszott, de visszajött. Addigra viszont elfogyorr végleg minden erőm s moccanni se tudtam. Szegény Rachael nagyon megijedt és gyorsan felment a felszínre és elkezdett kifele úszni, gondolom a bátyámnak akart szólni. A vámpír elengedett és őt kapta el. SZerencsétlen lány nagyon megijedt, nem tudta, mi van. A nomád meg akarta ölni. Minden erőmet összeszedtem, és egy erőteljes súlytással végigkarmoltam a vámpír vállán, mire az elengedte Rachet. Nem volt levegője és rengeteg viszet nyelt. Felúsztam, és zihálva újra levegőt vettem, majd visszamentem a barátnőmért. A nomád addigra elmenekült. Óvatosan a fogaim közé vettem Rach karját és kivontattam a partra a többiekhez.
Még mindig nem moccant és levegőt sem vett. Elkezdtem olyan hangosan üvölteni, ahogy csak tudtam. Az egész erdő megremegett a sírásomba. Rach még mindig nem moccant. Rátettem a mancsomat a hasára és egy hirtelen mozdulattal ránehezedtem, majd leszálltam róla. Nem reagált. Nem mertem még egyszer megkockáztatni, ezért Shamhez rohantam, vadul megragadtam a karját és odaráncigáltam Rachhez. Megijedt és letérdelt mellé, majd mesterségesen lélegeztette. Mind a ketten nagyon aggódtunk miatta. A lány egy ideig nem reagált, majd hirtelen levegőt vett és résnyire nyitotta a szemeit. Én örömömben hevesen elkezdtem nyalogatni az arcát. Meg akart simítani, de amikor felemelte a karját, összeszorította a szemeit és felszisszent. Eszeveszetten vinnyogtam. A lány nem mozdult, csak nézett fölfele. Hozzányomtam az orromat az övéhez. Rámpillantott és halványan mosolygott.
- Jól vagyok. - Megpróbált felülni. Valami halkan zörgött nem messze tőlünk. Felkaptam a fejem és megláttam a vámpírt. Felborzolódott a szőr az egész hátamon és vadul morogva rátámadtam. Félreugrott és elkezdett futni, én meg tána. Üldöztem, keresztül az erdőn. A fák kérgére nem egy szőrcsomóm felakadt, de mivel elég gyorsan mentem, nem egyszer a bőrömet is leszakította, de nem törődtem vele. El akartam kapni a nomádot és széttépni. Semmi más nem számított. Végigfutottunk az erdőn, mikor hirtelen befékezett és felém fordult. A szemei úgy villámlottak, hogy ijedtemben hátrafordultam, kishíján elestem és visszafutottam Rachaelhez és Shamhez. Hajszolt. Látta, hogy fáradok, ezért egyre jobban hajtott. A tüdőm már nagyon szúrt, és ziháltam. A lábaim már égtek, alig bírtam a tempót. Megláttam Shamet és Rachaelt. Öt méterre tőlük befékeztem, a mancsomat felvágták a tüskék és apróbb, éles kövek.
Rach ijedten fordult hátra. Elég szörnyű látványt nyújthattam, mert kissé lefagyott. Felmordultam, kivillantottam a fogaim, megperdültem és rávetettem magam a vámpírra. Sikerült elkapnia a szájamat és összeszorította, nem engedte, hogy kinyitsam, majd leszorított a földre. Felfelé feszítette a fejemet, el akarta törni a nyakam. Rach odarohant hozzánk. Mindannyian tudtuk, hogy nincs esélye, ő mégis bátor volt. Kihasználtam a lány okozta meglepetést és kiszabadítottam az álkapcsomat, majd darabokra téptem a nomádot. Mikor végeztem, mind a négy lábamat szétvetve álltam és reszkettem. Próbáltam talpon maradni. Könnyek szöktek a szemembe. Láttam, hogy Rach fél tőlem, és ez nagyon fájt. Odarohant hozzám és átölelte a nyakamat. Nagyon halkan nyöszörögtem. Felemeltem a fejemet, és mivel csak a nyakát értem el, azt nyalogattam meg, mire elnevette magát. Valahogy kiszabadítottam magamat Rachael görcsös szorításából, majd Shammel összeszedtük a jéghideg testrészeket és elégettük. "Pokolra veled, nyamvadt vérszívó!" A lány elmélyültem bámulta a füstöt. Halkan morogva néztem a tűzbe, ami mintha hívogatott volna, ezért tettem felé egy óvatos lépést. Majd még egyet és még egyet. Teljesen a hatalmába kerített egy érzés. Nem tudtam ellenállni a lángok hívásának.
- Ariel, gyere el onnan! - Rachael hangja távoli volt, vízhangzott a fejemben. Csak a tűzre figyeltem. Megéreztem a szügyemen a meleget, majd egyre terjedt tovább az egész testemre. Kellemes borzongás fogott el.
- Ariel!! Gyere ide, most azonnal!! - A bátyám parancsa sem tűnt többnek puszta kérésnél. Ekkor megéreztem a mancsom alatt az égő füvet. Ekkor egy iszonyat erős súlytás érte a hátsó felemet, ami teljes mértékben kijózanított. Átudrottam a tűzön, egyenesen bele a jéghidegnek tűnő tóba. Mikor visszanéztem, Sham rámvigyorgott. - Hűtsd le magad, hugica! - Erre csak egy kis morgolódással feleltem, majd kinyújtottam rá a nyelvemet. Mikor kimásztam, a hófehér bundám itt-ott korom fekete volt. Megperzselődött. Rachael fejcsóválva lehuppant a földre, én pedig nem hagyhattam ki az alkalmat, ledöntöttem, ráfeküdtem és önelégülten a képébe vigyorogtam. Rach pedig felfele vigyorgott. Halkan vakkantottam egyet.
- Majdnem olyan hülye vagy, mint a bátyád. - Vigyorgott. Nyüszítve félrenéztem. Nagy nehezen felült és kedvesen végigsimított a móbundámon. - A tűz nem játék. - Erre mondoglódtam. Azt akartam mondani: olyat mondj, amit nem tudok! Mosolyogva megráta a fejét. - Jól van, kussolok. Nem vagyok az anyád. Jogilag meg szabad farkas vagy. - Vigyorgott, mire csak dühödten fújtam egyet. Ártatlanul nézett rám. - Most meg mi van? - Elkezdtem magyarázni mi a bajom. Hogy egyálltalán nem vagyok szabad, és hogy úgy viselkednek velem, mint valami kis házikedvencel, pedig vadállat vagyok. Rach úgy tett, mintha értené. Bólogatott, helyeselt, de a végén megjegyezte: - Hát ebből egy kukkot se értettem. - Tehetetlenül hátravetettem a fejem és vonyítani kezdtem. Tudtam, hogy ez most nagyon fájdalmasan hangzik, de nem érdekellt. Erre Rachael elkomolyodott és szomorúan nézett rám. - Szeretnél elmenni egy kicsit? Nem muszáj ma hazajönnöd velünk, ha nem szeretnél. Mászkálj egy kicsit az erdőben! - Megint magyarázni kezdtem, hogy jól érzem magam velük, csak egy nagyon kicsi szabadságot szeretnék. Például, hogy ne kelljen a házban éjszakáznom. Rach segélykérően Shamre pillantott.
- Ne ijedj meg. - Azzal gyors mozdulattal lekapta a fürdőnadrágot és át is változott. Rach ledöbbent, de nem félt.
-"Csak annyi, hogy nem akarok a házban éjszakázni. Ennyit mondtam."- Magyaráztam el neki is.
-"Oké, megmondom."- Megnyalta a pofámat, majd visszaváltozott és felkapta a nadrágját. Figyeltem őket, ahogy a bátyám fordít Rachaelnek. A lány a szájára szorította a kezét, hogy elfolytsa a nevetését.
- Értem. - Bólogatott hevesen, nevetőgörcs kerülgette. Sham háta mögé mentem, leültem és kiskutya szemeket meresztettem Rachre. - Ariel, ott éjszakázol, ahol csak szeretnél. Rám összpontosított -de legalább is próbált. Valami éneklés szerűt produkáltam, nagyon örültem. Erre a lány nem bírta tovább, fuldoklott a nevetéstől. Nagy szemeket meresztettem, nem értettem, mi baja. Két kézzel befogta a száját és megrázta a fejét, jelezve, hogy nincs gáz. - Menjünk, keressük meg apámat, izé... igen, azt, az apámat! - Elindult az egyik irányba és nagyon uralkodott magán, hogy ne törjön ki megint nevetésben.
- Bauw? - Néztem rá kételkedve. Majd intettem a fejemmel, hogy az apja a másik irányba van.
- Öm, ja, igen. - Iránytváltoztatott és végre jó felé ment. Sham is utána poroszkált, de én nem moccantam. Csak néztem őket. A lány tisztára úgy festett, mint egy részeg. Énekelve, táncolva ment előre. Minden izmom lassan kőkeményre feszült, támadni akartam. Vonagló húsba és meleg vérbe mártani a fogaimat. - Na, mi van, Ariel? Nem jössz? - Nagyon vidám volt. Én viszont már reszkettem, meglapultam, de próbáltam visszafogni magamat, hogy ne támadjak rá. Furcsán nézett rám, látszott, hogy nem érti, mi bajom. - Jól vagy? Gyere, menjünk vissza a többiekhez! - Megindult felém, én meg vadul rámorogtam, kivillant az összes fogam. Megtorpant, majd teljes bizalommal újra elindult felém. Csakhogy én már nem AZ az Ariel voltam, akit megismert. Kiszabadult belőlem a vadállat. Még vadabbul morogtam és összecsaptam a fogaim. Újfent megtorpant, aztán elöntötte a méreg. - Ugyan már Ariel! - Azzal határozottan megindult felém. "Ez nem tudja, mikor kell feladni?" Ugrottam egyet előre, egy pillanatra sem hagyva abba a morgást. Minden izmom pattanásig volt feszülve. Összeszűkült szemekkel meredt rám. - Ne csinálj jelenetet, Ariel!
- Rach, ezt nem kéne. - Figyelmeztette Sham, de a lány nagyon makacs volt. Határozott lépést tett felém, mire vadállat módjára csaptam össze a fogaimat. - Rachael, kérlek! - Szabályosan könyörgött.
- Nem érdekellsz, hagyjál békén! - Elég gorombán vágta Sham fejéhez.
- Oké, de nem engem fog széttépni. - Közölte higgadtan. Kihasználtam ezt a kis időt és elrohantam. A szívemet követtem, tudtam, hogy hazafelé tartok. A régi házunk felé, ahol a kiskoromat éltem le. A boldog emberi éveket. Nem kellett tíz perc, hogy odaérjek. Leültem a két sír elé, és hangosan vonyítani kezdtem. Sirattam a szüleimet és az ember létemet. Aztán felálltam ész összeszedtem magam. Visszafutottam a bátyámhoz és Rachaelhez. Túl gyorsan mentem, és nem vettem észre kiálló faágat. Elég hegyes volt, én meg elég gyorsan mentem, így az belefúródott a melkasomba. Felüvöltöttem és a földre zuhantam. A fán végigcsorgott a vérem, én meg visszavettem emberi alakomat. Nem akartam faraks alakban maradni, erősen koncentráltam, és sikerült. Viszont így még nagyobb életveszélyben voltam. Légzésem akadozott, a fájdalom kegyetlen hullámokban söpört végig rajtam. Hallottam, ahogy a bátyám farkas alakban rohan oda hozzám, majd el is megy. A szemem már rég csukva volt, és nem is nyitottam ki. Hirtelen Rach hangját hallottam meg magam mellől.
- Sham! - A hangja most más volt. Ijedt.
- Jövök. - A bátyám teljesen nyugodtan beszélt. Rachael megfogta a kezem és vígasztalóan beszélt hozzám.
- Semmi baj, nyugodj meg! - Amennyire maradék erőmből futotta, megszorítottam a kezét, jelezve, hogy egyenlőre még élek. Majd újabb fájdalomhullám indult ki az ágtól.
- Ááááh!! - Sikoltottam fel.
- Ne mozogj! Maradj nyugton! - Kedvesen beszélt. Elsírtam magam, fájt az egész melkasom.
- R... Rach... - Nehezen, de kimondtam, majd megremegtem.
- Igen? - Reménykedve suttogott. - Mi az, Ariel, mond!
- N... Nem muszály itt... Itt lenned... - Remegtem. Nem akartam fájdalmat okozni neki.
- Ezt a mondatot be se fejezd! Itt a helyem és kész. - Határozott volt. Nagyon határozott. - Itt leszek, amíg a bátyád el nem küld a fenébe. - Kuncogott. Nehezen kinyitottam a szemem és ránéztem. - Mindjárt elmúlik. - Halványan rámmosolygott, majd a Shamhez fordult. - Na? Hogy haladsz? - Sürgető volt a hangja, aggódott értem.
- Ááh. Ki kell hívnunk a mentőket. - Shamino komoly volt. Rach beleegyezően bólintott. - Légy erős, húgom. Ez most nagyon fog fájni. - Megfogta az ágat és erőteljesen megrántotta, ezzel szó szerint kitépve azt a melkasomból. Felsikoltottam, rettenetesen fájt, szinte már elviselhetetlenül.
- Hívom a mentőket. - Pattant fel Rach. Sham bólintott és leszorította a sebet, de még így is rohamosan gyengültem, a vér nem maradt a testemben. Hallottam, amint a mentők megérkeznek. Felraktak a hordágyra, majd be a mentőautóba. Arany színű pontok kezdtek táncolni a szemem előtt, majd minden elsötétült.
Mikor felébredtem, Dave mellettem ült és fogta a kezem. Rámosolyogtam, mire látszott rajta, mekkora kő esik le a szívéről.
- Szólok a bátyádnak és Rachaelnek. - Azzal gyors csókot nyomott a szájamra és kifutott. Alig ért vissza, Rach rontott be a szobába.
- Mi történt?! - Erre mind a ketten ránéztünk.
- Nyugalom, csak felébredt. - Nyugtatta. A lány borzasztóan megkönnyebbült.
- Heló. - Mosolyogtam rá. Aggódva fürkészett.
- Hogy érzed magad? - Most mit lehet erre válaszolni? Oh, köszi, jól, mindjárt táncra is perdülök! Magamban nevettem kicsit, majd elmondtam az igazságot.
- Mintha átment volna rajtam egy úthenger. - Csuktam be a szememet. Dave rátette a kezét a sebemre, mire felszisszentem.
- Auh... - Az arcom kissé összerándult. Rach összeszorította a szemét és elfordult, nem bírta nézni. - Ha nem bírod, nem muszály bentmaradnod. - Mosolyogtam rá megértően. Visszafordult és makacsul összeszorította a száját.
- Maradok. - Kuncogtam, amit nem kellett volna. A varrás élesen beleszúrt a melkasomba.
- Aúú! - Jajdultam fel. Rachael meg szomorúan nézett rám. - Valaki hívna egy nővért, hogy adjon már valami fájdalomcsillapítót?? - Kezdtem nagyon ingerült lenni. Rach felpattant és egy nővérrel jött vissza, aki végre fecskendezett az infúziómba gyógyszert. Lassan leragadtak a szemeim és jó mélyen aludtam. Csak éjfél fele ébredtem fel újra. Dave mellettem volt és a fülembe suttogott.
- Ez most kicsit fájni fog. - Majd a nyakamba harapott. Az egész testem égni kezdett, sikítottam a fájdalomtól, ami szinte elviselhetetlen volt. Majd nem kevés idő múlva végre abbamaradt. De valami megváltozott bennem, nem is kicsit. Tisztán éreztem.
Leszedett rólam mindent, amit rámkötöttek, és átadta a ruháimat, bár nem tudtam, hogy szerezte meg őket. Gyorsan átöltöztem, és arra gondoltam, hogy jó lenne átváltozni. Abban a pillanatban át is alakultam. Nem értettem, hogy lehet ez.
- Vámpírfarkas lettél. - Mosolygott rám David. Hirtelen minden tiszta lett. Megharapott, én meg átváltoztam. Megmentette az életemet. Hálás voltam neki, leszámítva azt, hogy nem akartam szörnyeteg lenni. Aztán belegondoltam, és rájöttem, hogy mindegy, mivel már az vagyok. Intettem, hogy menjünk haza. Bólintott, majd villámgyorsan eltűntünk a kórházból. Mikor az utcán voltunk, odafordult hozzám. - Kérlek változz vissza egy pillanatra! - Megtettem. Amint emberi alakot öltöttem, magához rántott és megcsókolt. Rátámaszkodtam a vállára, és viszonoztam. Elváltunk és visszavágtattam Rachaelékhez. A lány apja teljesen ki volt akadva, magából kikelve üvöltözött. Viszont mikor meglátott engem, azonnal megenyhült. Odarohant hozzám és elkezdett gyömöszkélni, majdnem megfogytott.
- Jaj, hát itt az én Csillagbogaram! Icipici farkaskája apucinak... Ki a legjobb gazdi a világon? Na kicsoda? - Megnyalogattam az arcát, hogy jelezzem: természetesen Ő. majd felállt és kedvesen, de mégis szigorúan és keményen odaszólt Shamnek és Rachaenek. - Ti még itt vagytok?! Későre ját, sipirc az ágyba! - Szegény Rach megkövülten állt a bátyám mellett, mire én odamentem, finoman a fogaim közé vettem a lány csuklóját és elkezdtem befelé vonszolni. Elengedte Sham kezét és visszapillantott rá. Eleresztettem és vakkantottam, hogy menjen be, és Shaminot is erélyesen meglöktem befelé. Vették a lapot és bementek a házba, én pedig visszamentem a gazdimhoz, aki agyon nyomorgatott. Sarahra pillantottam, majd üdvözlésképp vakkantottam neki és meglengettem a farkamat. A kicsi tapsikolni kezdett és felém nyújtózkodott. Engedelmesen odamentem és megböktem az egyik pici tenyerét az orrommal.
- Tutuska. - Símogatott meg nagyon óvatosan. Lehunytam a szememet, és halkan, jólesően morogtam. Símogatott, közben folyamatosan azt kántálta: Tutuska! Lelapította a füleimet, majd jót nevetett rajta, hogy "visszaugrik" a helyére. Ránéztem az édesanyjára, és intettem a ház felé, hogy le kellene fektetni. A nő, aki eddig mosolyogva figyelt minket, felvette a kicsit, aki kicsit nyűglődött, de látszott rajta, hogy már tényleg nagyon álmos. Mosolyogtam és bekíréstem őket a házba. Az anya lerakta a picilányt a kiságyba, aki már félig elszundított. Én a szobaajtóban vártam, és közben hatalmasat ásítottam - akkorát, hogy valószínűleg az összes fogam kilátszott, az álkapcsop meg majd' kiugrott. Elmosolyodott, megsimogatott és intett, hogy kövessem. Szépen, fegyelmezetten mentem utána, le a konyha felé, majd megállt a közepén és kedvesen mosolyogva megkérdezte:
- Éhes vagy? - Kicsit köhécselés szerűen kuncogtam, majd a tekintetemmel üzentem neki: ez még kérdés? Rach és Sarah anyja elmosolyodott és telepakolt egy óriási tálat mindenféle finomsággal. Mikor már púpos volt, lerakta elém. - Parancsolj! Jó étvágyat! - Köszönetképpen megnyalogattam a kezét. A saját gyermekeként tekintett rám, én meg igazán családtagnak éreztem magam. Hozzádörgöltem a fejemet. Kedvesen felnevetett és megsimogatott. - Ugye tudod, hogy nagyon hálásak vagyunk neked? - Szelíden, halkan suttogott hozzám. Oldalra fordítottam a fejemet és meglengettem a farkamat.
- Bwuh! - Fejtettem ki a véleményem. Még egyszer megsímogatott, jóéjt kívánt, majd elment aludni. Kíváncsian néztem utána, de az illatok csábításának engedtem végül és megvacsiztam. Utána körbenéztem, hogy ki van még ébren. A nappaliban szólt a tévé, ezért benéztem. Rachael apja észrevett, és intett, hogy menjek oda mellé az óriási kanapéra. Bátran besétáltam és eterültem, a fejemet az ölébe hajtva. Megsimogatott.
- Hol kóboroltál ma, kislány? - Felnéztem rá, söprögettem egy kicsit a farkammal a kanapén. Elnevette magát. - Te vagy a legnormálisabb gyerekem. Komolyan mondom. - Erre csak vakkantottam egyet. Szeretetteljesen megsímogatta a fejemet. - Nem vagy fáradt? - Válaszul hatalmasat ásítottam. Ő is ásított és kikapcsolta a Tv-t. - Gyere, menjünk aludni. - Egyetértően bólintottam, majd felálltam. Felmentünk az emeletre. Megvártam, míg lefekszik, utána benéztem Shamhez és Rachhez. A látvány, ami elém tárult, nem kicsit rázott meg. A bátyám pólója ki volt gombolva, és Rachael pólóját pedig félig már felhúzta. A lány nem vett észte, ezért kérdőn pillantott Shaminora, az pedig felém biccentett. Rach követte a bátyám pillantását, és amint meglátott, teljesen elvörösödött, Sham ingjével kezdett babrálni.
- Ez kínos... - Csak ennyit tudott suttodni és a fivérem melkasába temette az arcát. Halkan morogtam. A lány felállt, megigazította a ruháját és mondott egy értelmes ötletet. - Szerintem aludjunk. - Intettem, hogy forduljanak el egy kicsit. Rachael becsukta a szemeit, ahogy Sham is. Gyorsan visszaváltoztam.
- Huh, de sokkal jobb így. - Vakaróztam még egy picit. Rach halványen elmosolyodott.
- Jó éjszakát. - Azzal lefeküdt és magárahúzta a takarót. Úgy döntöttem, ugratom egy kicsit.
- Zavarban vagy, Piroska? - Vigyorogtam rá. Lerántotta a fejéről a takarót.
- Nem. - Gyorsan vissza is húzta. Elszomorodtam, átváltoztam és kimentem a szobából, Sarah mellé. Elnyúltam a kiságy előtt, magamrahúztam a takaróm és békésen elszundikáltam. Arra ébredtem, hogy valaki óvatosan végigsimít a hátamon. Álmosan pislogva felnéztem. Dave guggolt mellettem. Biztosra vettem, hogy ez csak egy álom. Gyengéden végigsimított az arcomon.
- Ha nem változol vissza, nem tudlak megcsókolni. - Suttogott, majd elmosolyodott. Azonnal visszaváltoztam. Hozzámhajolt és óvatosan megcsókolt. Elmosolyodtam és visszacsókoltam. A menyországban éreztem magam Vele. - Alig jutottam be... először át kellett másznom a kapun, aztán fel az emeletre, be Rachael szobájának az ablakán, és még az ajtót is meg kellett keresnem. - Vigyorgott.
- Oh, te szegény! - Vigyorogtam vissza, majd megsimítottam az arcát és megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt. Annyi vágy volt benne, aminek nehéz volt ellenállni, de a kicsi miatt ment. Kicsit szórakoztam vele. A vállánál fogva ledöntöttem és rátámaszkodtam a melkasára. Két centiről vigyorogtam a képébe. Akadozó lélegzettel figyelt.
- Mi... Mit művelsz? - Nézett a szemembe.
- Onnan hogy látszik? - Mosolyogtam rá kedvesen.
- Nem rossz... De viszont... - Egy könnyed mozdulattal fordított a helzetünkön. - Így sokkal jobb. - Vigyorodott el.
- Itt? Most? A kicsi előtt? - Vigyorogtam vissza rá.
- Nem, igazad van... - Felült és beletúrt a hajába. - ...tényleg nem kéne.
- Majd... ha otthon leszünk, oké? - Mosolyogtam rá édesen. Csillogó szemekkel bólintott, mire csábító mosolyt küldtem felé. Megcsókolt, én pedig azonnal visszacsókoltam. Kicsikét még szórakoztam vele, próbáratettem az önuralmát. Lassan dőltem hátra. Mielőtt lefeküdtem volna, megtámaszkodott és gyorsan elhúzódott.
- Ez nem volt tisztességes! - Vigyorgott.
- Soha nem játszok tisztességesen! - Nevettem. Halkan nevetett velem. Ásítottam egyet. Végigsimított az arcomon.
- Fáradt vagy. Aludnod kéne. - Mosolygott rám.
- Ahoz vissza kell, hogy változzak. Ha reggel emberként találnak, iszonyú nagy balhé lesz. - Mondtam álmosan. Elmosolyodott.
- Rendben van. Holnap találkozunk... - Kacsintott rám.
- Ühüm... - Visszaváltoztam, és má el is aludtam. Iszonyatosan ki voltam merülve, hosszú volt a nap. Azt még érzékeltem, hogy megsimogatja az arcomat, majd kisétál a szobából.