Szörnyetegek Hercegnője

Egy átlagos lány voltam, átlagos élettel. Aztán minden megváltozott. Megismerkedtem néhány farkassal, majd egy vámpírral és beléptem az ő világukba. Egy titkos, varázslatos világba, melyet emberi szemmel észre se vettem volna.
Bár ha belegondolok, soha nem voltam átlagos. Ugyan a normális emberek életét éltem, de volt és van valami a véremben, ami különlegessé tesz. Farkasvér. Egy ősi, nemes faj génjei vannak bennem, melyek kitörni akarnak, de emberi testem börtönébe estek, így csak a vadállati ösztönök tudnak uralkodni rajtam. És mégis... Mindenki begbízik bennem. Előbb vagy utóbb mindent elmondanak, még a leg féltettebb titkaikat is. De nálam biztonságban van minden.
Idővel már annyi különleges lényt hajtottam szeretettel az uralmam alá, hogy én lettem... A Szörnyetegek Hercegnője. Vámpír, vagy farkas, ember, vagy állat, nem számít. Engedelmeskedik akaratomnak. Még az időjárás is meghajol parancsom előtt.
Jing és Jang. Nagyon finom az egyensúlyuk, könnyen felborul. A feladatom ennek kordában tartása. Ha ez a két erő elszabadulna, az a Föld végét jelentené. Mindig születnek Őrzők, akiknek erre kell vigyázniuk, segíteniük kell a világ harmóniájának fenntartását.
Én is egy vagyok közülük. Őrző és Hercegnő egyaránt. Szeretettel, de keményen rendet kell tartanom, és eleget is teszek feladatomnak, ott, és úgy, ahogy csak tudok.

Kedves Olvasók!!

Mit szólnátok egy olyan Twilight feldolgozáshoz, amiben a Cullenek a Volturi tagjai?? Kérem válaszaitokat KOMMENTBEN tüntessétek fel!!
Köszi!
Loren

Vámpírok és Farkasok // 2. fejezet (Loren)

Álmomban mindig forgolódok, vagy épp bírkózok valamivel, mondjuk a takarómmal. És mivel most a Bátyuskámmal aludtam egy helyen, őt löktem le az ágyról egyik fordulásom alkalmával. Nagyot puffant szerencsétlen, de engem nem tudott felébreszteni, szundikáltam tovább. Lassan az egész takarómat összegubancoltam magamon és az egész ágyat elfoglaltam, így Szabinak nem volt hova visszafeküdnie.
Meg se próbált kiszabadítani, mivel egyszer, mikor megkísérelte, orrbavágtam. Nem szándékosan, csak úgy, véletlen. Fordulás közben.
Hirtelen az álmom sötét, komor és ijesztő lett. Egy sötét sikárotban voltam, és futottam. Nem tudom, mi elől, csak azt, hogy Darren karjaiba. Ő maga mögé lökött, és védelmezett, de az a valami elkapta és megölte. Sikítottam, ahogy a torkomon kifért.
Erre ébredtem. Hogy sikítok. Felültem, és zihálva néztem magam elé, a pólóm nedvesen tapadt hozzám. Reszkettem, mint akit ráz a hideg. Darren kopogás nélkül berontott, és körülnézett a szobámban, hogy van-e itt valaki rajtam kívül. Nyilván hallotta a sikításomat.
- Jól vagy? - Aggódó arcot vágott.
- N... N... Nem... - Reszketve szorítottam a takarót, az arcomban egy csepp vér sem volt. Letérdelt az ágy mellé és megfogta a kezemet.
- Mi történt? Járt itt valaki? - Ismét gyanakodva körbepillantott. Még mindig szédültem az álomtól és az ijedtségtől, sírás kerülgetett. Nagyot nyeltem, hogy tudjak válaszolni.
- Csak... Rosszat álmodtam. - Gondolkodás nélkül átölelt, és nyugtatott.
- Jól van, semmi baj... - Suttogta. - Csak egy álom volt. - A légzésem még egyenetlen volt, de kezdtem csillapodni, a szívem már nem akarta légkalapács módjára kiverni a bordáimat. Mosolyogva cirógatta a hátamat, majd elhúzódott és felállt. - A bátyád? Ő hol van? - Nézett körül harmadjára.
- Emm... Hát... Lent a kertben... Gondolom... - Figyeltem Darren minden egyes rezdülését.
- Nem vagy éhes? - Nézett rám. A gyomrom halkan megkordult, reméltem, Darren nem hallotta meg, tagadni kezdtem.
- Nem... - Rosszallóan nézett rám és féloldalassan elmosolyodott.
- Valóban? Szerintem meg éhes vagy. - Erre a kijelentésre paradicsomvörös árnyalatot vett fel az arcom, ezért lehajtott fejjel lesütöttem a szemeimet, mire vigyorogva intett. - Gyere. - Sóhajtva felálltam és követtem. Lementünk, miközben nagyon gondolkozott valamin.
- Azt hiszem haza kellene mennünk... - Anyunak és apunak már biztosan hiányoztunk. Megtorpant és lassan megfordult, semmit nem tudtam kiolvasni a tekintetéből.
- Miért?
- Mert... A szüleinknek biztosan hiányzunk... Na meg nem akarom, hogy zavarjunk. - Dadogtam, nagyon zavarban voltam. Elkerekedett a szeme és felnevetett, de ez leginkább egy szenvedő hang volt, mintsem igazi nevetés, megkapaszkodott a lépcső korlátjába.
- Nem zavartok. - Nézett rám.
- Bi... Biztos? - Az arcom teljesen vörös volt.
- Biztos. - Mosolygott és elengedte a korlátot. Megköszörültem a torkomat, hogy jöjjön ki rajta valami hang féleség.
- Megkeresem a Bátyámat. - Bólintott, lesütötte a szemeit és megköszörülte a torkát ő is.
- Rendben. - Lementem a kertbe a Bátyámért. Könnyű volt rávennem, hogy menjünk haza, nem tiltakozott egyetlen percig sem. Felpillantottam az egyik szoba ablakába és Darren ott volt. Nekidöntötte a fejét a falnak, végigsimított a függönyön.
Otthon kaptunk a fejünkre rendesen, de örültek, hogy hazamentünk. Folyamatosan Darren képe lebegett a szemem előtt, összeszorult a torkom, könnyek kezdték szúrni a szememet és elsírtam magamat.
- Mi a baj, Húgom? - Kérdezte Szabi aggódva, de csak megráztam a fejemet, felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Senkit nem engedtem be, még enni se voltam hajlandó kijönni.

/2 hét múlva/

Nem tudtak egy percre se kirimánkodni a szobámból, még annyi időre se, míg eszek, vagy iszok valamit. Szabi amit behozott nekem, abból is csak csipegettem valamennyit, életkedvem abszolút nem volt. Megsimította a hátamat, de nem néztem rá, csak ültem továbbra is az ágyamon és bámultam kifele az ablakon, várva valami csodára. A Bátyám kiment, és hallottam, ahogy elmegy otthonról. Csendes könnyek csurogtak le az arcomon, ahogy Darrenről gondolkoztam. Hogy milyen jó lenne, ha itt lenne.
Csak pár perc telt el, de nekem óráknak tűntek.
-Darren. - Suttogtam magam elé. Csendesen sírva hívtam őt.
- Loren... - Hallottam meg a hangját magam mellől, de csak becsuktam a szemem, mert nem hittem a fülemnek.
- Bárcsak itt lennél. - Mondtam nagyon halkan.
- Itt vagyok. - Hihetetlennek tűnt. Olyan valódi volt.
-  Nem... Te nem lehetsz itt. Te... Ez nem lehet. Ez egy álom! - Összehúztem magamat és sírtam. Olyan hihetetlen volt. Annyira valószerűtlenül gyönyörű.
- Nem, nem az. - Ekkor megéreztem a karjait magam körül, ahogy átölelt. - Itt vagyok... - A hangja közelről jött, éreztem az arcomon a lehelletét. Átöleltem, nem gondolkoztam. - Itt vagyok... - Ismértelte meg suttogva és halványan mosolyogva. Belefúrtam az arcomat a nyakába, mélyen belélegeztem az illatát, ami megnyugtatott.
- Visszamehetek hozzátok? - Kérdeztem suttogva.
- És a szüleid? A Bátyád? - Suttogott.
- Megértik. Csak egy amolyan ottalvós bulira. - Pillantottam fel rá. - De ha nem akarod, nem baj. - Elmosolyodott.
- Én ilyet nem mondtam.
- Akkor? Mehetek? - Néztem rá.
- Persze. - Mosolygott és bólintott.
- Köszi. - Mosolyogtam vissza.
- Akkor indulunk? - Kérdezte csillogó tekintettel. Mosolyogva bólintottam, és bepakoltam a táskámba néhány cuccot, miközben Darren alig tudta elfolytani a vigyorát. Mikor elkészültünk, mosolyogva rákérdezett:
- Indulhatunk? - Bólintottam, alig vártam, hogy újra a kastélyban lehessek. Elindultunk lefelé, bizonytalanul Darren kezéért nyúltam, de félúton meggondoltam magam és inkább zsebretettem a kezemet.
Nem siettünk, kényelmes tempóban sétáltunk a kastély felé. Sikeresen produkáltam a teljesen síma terepen egy botlást és kishíján elterlültem.
- Auh... - Darren elkapott és mélyen a szemembe nézett, majd egy pillanat múlva megszólalt.
- Mondták már, hogy gyönyörű szemeid vannak? - Elpirultam, nem voltam hozzászokva a bókokhoz. Zöld és barna keveréke, picike aranyszerűséggel keverve. Mi ezen a gyönyörű? Főleg, hogy hangulatonként változik. Ha felbosszantanak, az arany helyét vörös veszi át. Mikor nyugodt vagyok, vagy valakihez gyengéd hangon beszélek, a zöld dominál. Ha meg csak úgy vagyok bele a világba, akkor beáll alapszínre... Színekre.
- Nem... Te vagy az első... - Valahogy rámosolyogtam. Féloldalasan elmosolyodott, hümmögött egyet, aztán stabilan ráállított a lábamra és nagyon közel ment hozzám. Nem zavart ez a közelség, sőt ami azt illeti, nagyon is tetszett. Mikor beértünk a kastélyba, automatikusan felmentem a szobábma és ledobtam az ágyra a táskámat.
Hirtelen Darren felrohant hozzám, amit nem teljesen értettem, de inkább nem kérdeztem rá.
- Ha szeretnél valamit, csak szólj, rendben? - Lépett hozzám. Nagyon furán viselkedett, amitől ideges lettem.
- Ömm... Oké, persze... - Mosolyogtam. Nyugtatólag rámmosolygott, majd elkiáltotta magát.
- Szofi! - Mintha hallgatózott volna, de semmit nem lehetett hallani. Figyeltem Darrent, mostmár végképp elvesztettem a fonalat. Rámmosolygott. - Mit szeretnél csinálni? Esetleg... körbevezesselek? Rengeteg dolog van, amit még nem láttál. - Nézett rám.
- Emm... Igen, az jó lenne. - Valahogy visszamosolyogtam rá. - Elárulnád, miért vagy ilyen fura? - Kérdeztem rá, erre zavartan elmosolyodott.
- Csak Szofit kerestem, de ezek szerint nincs itthon. - Elindult a folyosó fele, várta, hogy kövessem, de csak álltam és néztem rá számonkérően. - Mi a baj? - Fordult meg és mosolygott.
- Furcsa vagy. - Hunyorogtam. Elnevette magát.
- Na, nem jössz? - Döntötte oldalra a fejét.
- Van... Könyvtár? Esetleg kert? - Néztem rá. Féloldalasan mosolyogva bólintott.
- Van mind a kettő. Melyiket szeretnéd látni először? A könyvtár, vagy a rózsakert? - Nézett rám.
- Rózsakert! - Dobbant nagyot a szívem, amint kimondtam. Elmosolyodott és automatikusan a kezemért nyúlt.
- Gyere! - Mosolyogva belecsúsztattam a kezemet az övébe. Hallottam, ahogy hevesen ver a szive. Lementünk a rózsakertbe, ami tele volt fehér virágokkal. Elkábulva a fehérrózsák illatától, kicsúszott a kezem Darrenéből és céltalanul sétálgattam a szinte sorfal szerű rózsák közt. - Ez... Ez egyszerűen gyönyörű!
- Igen, az... - Nézett rám mosolyogva, nem figyelt a rózsákra. Mikor megszagoltam az egyik viruló virágot, egy fehér lepke rászállt a hajamra, mint valami csat. Darren közelebb lépett hozzám, minden mozdulatomat figyelte, miközben elgondolkozva cirógattam az egyik fehér rózsa selymes szirmát. - Min gondolkozol annyira? - Kérdezte nagyon halkan, de kíváncsian.
- Semmin. - Mosolyogtam, miközben gondolkoztam. "Vajon mi olyan fura benne?" - Albínó vagy? - Kérdeztem rá, de ő csak megrázta a fejét, ezzel kiábrandítva, felborítva az elméletemet a fehér bőréről és vörös szemeiről. A kezem megcsúszott és felhasította egy tüske. Felszisszentem. - Áuh... - Darren figyelte a kezemen végigfolyó vöröslő vért, majd elővett a zsebéből egy zsepit és gyengéden rászorította a kezemre, miközben visszafolytotta a lélegzetét. Letörölte a vért a kezemről és rámnézett.
- Fáj?
- Kicsit szúr. - Valottam be őszintén, kicsikét elsápadtam, nem nagyon bírtam a vért. Bólintott.
- Gyere, menjünk be, mielőtt elájulsz.
- Nem terveztem elájulni... - Számonkérőre terveztem, de csak egy folytott kijelentés lett belőle. Elmosolyodott.
- Éppen ezért fogunk bemenni, te pedig leülsz. Gyere. - Finoman, de ellentmondást nem tűrően elkezdett befelé húzni, én pedig nem álltam ellen neki. A szobaajtóban ledermedtem, mikor megláttam az elém táruló látványt. Darren az arcomat fürkészte. Mikor magamhoz tértem, elkezdtem ordibálni.
- KI A FENE PAKOLTA KI A TÁSKÁMAT???!!!
- Nem én voltam! - Tartotta fel a kezeit, próbálta elviccelni a dolgot.
- Hát azt gondoltam. - Sziszegtem, villámló szemekkel néztem rá. - De ki volt szerinted? Mert valószínűleg nem Szofi és a Bátyám se. Ki jöhetett be ide? Van itt rajtunk kívül más is? - Válaszképp meg rázta a fejét.
- Nem tudok róla. Nem lehet, hogy mégis ők voltak? - Vonta meg a vállát, és félve nézett rám.
- Nem. - Jelentettem ki mogorván.
- Akkor nem tudom. Lehet, hogy bejött valami... állat az ablakon és kipakolta. Gyere, segítek visszapakolni. - Már ott is volt a táskámnál és pakolt befelé, de a kijelentése hihetetlennek tűnt. Ráadásul az egyik pólóm az ablaknál hevert.
- És EZ hogy kerül ide? Meg hogy a fenébe jött volna fel ide ÁLLAT?? - Iszonyatosan fel voltam paprikázva. - A fenébe Darren!! Az igazat mond már!! - Ott tartottam, hogy hozzávágok valamit a hülye fejéhez. Darren megállt egy helyben és lesütötte a szemeit.
- Tényleg tudni akarod? - Kérdezte halkan.
- Csak ha normálisabb, mint ez a hülye állatos sztori! - Lassan megingatta a fejét.
- Nem az... De az az igazság. - Nézett rám.
- Na mostmár elég legyen!! - Felkaptam a párnát és teljes erőmből hozzávágtam. Meg se rezzent, lehunyta, majd újra kinyitotta a szemeit.
- Kérlek, nyugodj meg! Akkor mindent elmondok.
- NEM NYUGSZOM MEG!! - Felkaptam a táskámat és elindultam elfele. - Kár volt idejönnöm! - Elkapta a csuklómat és könyörgően, kisfiúsan nézett rám. Rátapintott a gyengémre. Még mindig vörös volt az arcom.
- Akkor mond el, mi ez a patália! - Egy pillanatra lecsukta a szemeit, majd kinyitotta és mélyen a szemembe nézett.
- Az igazság az, hogy... aki itt járt, az egy... vámpír volt. - Felvontam az egyik szemöldököm.
- És ezt el is higgyem. - Lenézően pillantottam rá. - És én még normálisnak gondoltalak. - Összeszűkültek a szemei.
- Szerinted hazudok? - Félredöntötte a fejét és érdeklődve nézett.
- Hülyén hangzik. - Jelentettem ki. - NAGYON hülyén. - Ekkor megláttam egy cetlit a táskámban, kivettem és elolvastam. "ölnék érted" Ilyesztő volt ez a felirat. Darren megrázta a fejét.
- Nem ezt kérdeztem. - Elolvasta a cetlit, amit kaptam, és a kezei ökölbe rándultak.
- Akárki is írta ezt, bizonyítsa be! - Jelentettem ki. Darrennek hirtelen elborult az elméje, egyetlen szempillantás alatt az ablaknál termett és az öklével kiverte az üveget. Sikítottam, nagyon megijedtem tőle. Frászt kaptam attól, ami most lejátszódott. "Lehet, hogy mégis léteznek vámpírok? Nem, az nem lehet." Darren feszülve állt a kitört ablaknál pár másodpercig, majd megfordult és rámnézett. Holt sápadt voltam, féltem tőle. Kirohantam az ajtón. Azonnal utánam jött és nagyon halkan suttogott.
- Lory... - Könyörgőn nézett rám. - Hallgass meg! - Sírtam, a szememben tisztán lehetett látni a rettegést.
- Tessék, ölj meg engem is! - Reszkettem.
- Nem akarlak bántani, én... - Megrázta a fejét, kétségbeesett volt, amit tisztán láttam rajta. - ... Nem tudnálak téged bántani!
- Akkor az előbbi mi volt? - Megint megállapítottam, hogy nagyon nehéz levegőt venni és beszélni reszketés és sírás közben.
- Egy vámpír szórakozik velünk. - Mondta monoton hangon. - Az előbb... Ott volt az ablaknál. El akartam kapni, de meglógott... Sajnálom, ha megijesztettelek.
- Mit akar tőlem? - Elfintorodott, ökölbe szorultak a kezei, undorodva megingatta a fejét.
- Nem tudom...
- Félek tőle... - A hangom remegett, valóban féltem. Hozzám lépett és megfogta a kezeimet, mélyen a szemembe nézett.
- Nem kell félned. Megvédelek tőle. - A hangja teljesen őszinte volt, így hittem neki. - Nem engedem, hogy hozzádérjen... - Undorodva fintorgott, a mondatot többértelműnek szánta. Pánikoltam, nem gondolkoztam, csak átöleltem Darrent, reszkettem. Visszaölelt, símogatta a hátamat.
- Sss... Ne félj! - Suttogott. - Itt vagyok. - Szorosan öleltem, kapaszkodtam bele. - Ha akarod, ma éjjel itt alszom a földön, hogy... Ne félj annyira. - Megköszörülte a torkát és rámnézett. Megpusziltam és belesuttogtam a fülébe.
- Aludj mellettem. Kényelmesebb, mint a föld. - Elakadt a lélegzete és visszasuttogott.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - Itt nagyot nyelt.
- Miért? - Néztem rá teljesen ártatlanul. - Félsz, hogy letaszigállak az ágyról? - Vigyorogtam rá, mire elnevette magát.
- Oh, rettegek... - Féloldalasan rámmosolygott, és muszály volt lesütnöm a szemeimet, hogy ne gondoljak másra. Most értettem meg, mire is célzott Darren. Elvigyorodott, de ő is ugyanúgy zavarban volt, mint én. - Akkor én... khrm, azt hiszem, hozok még egy ágyneműt, és leköltözöm a padlóra. - Némán bólintottam, és odasétáltam a kitört ablakhoz.
- Legalább szellőzik a szoba... - Állapítottam meg csendesen. zavartan elnevette magát.
- Hál Istennek meleg van még éjszaka is... de ha fázol azonnal szólj, rendben? Rengeteg üres szoba van még a kastélyban. - Mosolygott. Visszamosolyogtam rá.
- Ha fázok, kihasználom a személyes ágymelegítőmet. - Vigyorogtam. Visszavigyorgott, majd átment az ágyneműjéért, áthozta és megágyazott magának a földre. - Menjünk el sétálni. - Kértem, mivel nem tudtam miért, de el kellett, hogy menjek a szobából. Rossz előérzetem volt. Fürkészte az arcomat, bólintott és elém lépett.
- Minden rendben? Valami baj van, Lory? - Aggódott értem.
- Nem, nincs baj, csak... Csak menjünk el innen egy kicsit... Ki akarom szellőztetni a fejem. - Bólintott, reflexből kézenfogott és úgy vezetett ki. Szorosan hozzásímulva mentem, biztonságosabbnak éreztem ott. Nem engedte el a kezemet, mégis minden aprócska zajra összerezzentem. Egyetlen pillanatra se tágított, ami nagyon jól esett... Hirtelen valami nagyot reccsent, és én meg sikítozásban törtem ki. Nagyon megijedtem. Odakapta a tekintetét, átölelt és nevetve nyugtatni kezdett.
- Nyugi! Csak egy ág. - Oh. Szóval egy ág tört össze a lábam alatt. Rámmosolygott. - Biztos ne menjünk vissza a kastélyba? Sötét van és késő... majd holnap sétálunk. - Nézett rám. Hevesen, piciket bólintottam.
- Igen, az jobb lenne... - Reszkettem, görcsösen kapaszkodtam bele. Átölelt és sietősen megindultunk visszafele a kastélyba. - Aludj mellettem! - Kértem nagyon-nagyon halkan. Egy pillanatra elgondolkozott, majd halványan rámmosolygott.
- Ha ezt szeretnéd, megteszem. De tényleg nem kell félned... biztonságban vagy. - Ezt mondta, de szorosabban ölelt magához.
- Én nagyon szeretném... - Félve felpillantottam rá. - Rossz előérzetem van... Siessünk... - Szaporáztam meg a lépteimet. Sietve mentünk, nemsokára vissza is értünk. Mikor felértem a szobámba, ledöbbentem. A párnámon egy szál vörös rózsa hevert, ráfektetve egy véres tőrre, és egy kisebb lapra most vérrel volt felírva: ÖLNÉK ÉRTED. Vérfagyasztó kompozíció volt. Darrennek ökölbe rándultak a kezei, állkapcsa megfeszült, halkan morgott, egy mozdulattal felkapta a rózsát és a tőrt és kihajította az ablakon, a papírt széttépte, majd felém fordult.
- Velem alszol. Ez a szoba túl veszélyes. - Remegtem, eszem ágában sem volt tiltakozni. Darren áthúzta a lepedőt és a kezembe nyomott egy tiszta törölközőt. - A fürdő itt van a hátam mögött. - Intett a fejével. - Ha bármire szükséged van, szólj. - Mosolygott. Reszketve átmentem, kishíján összecsuklottam, mikor beértem, jó meleg vízben lefürödtem, próbáltam ellazulni. Darren az ajtó előtt várt, hogy még véletlen se történhessen semmi. Elszundítottam a kádban és lecsúsztam, nyakig a vízbe. Halványan érzékeltem, ahogy Darren bekopog.
- Lory jól vagy? Minden rendben? - Mivel nem válaszoltam, idegesen egy fokkal hangosabban szólt. - Loren! - Erre felébredtem, kikászálódtam a kádból, de mikor belenéztem a tükörbe, hatalmasat sikítottam. A vámpír vörös szemei néztek rám belőle, a fogait ördögi vigyorral kivillantotta és suttogott.
- Ölnék érted, szerelmem. - A törölközőmet sürgősen magam köré csavartam és kirohantam Darrenhez, aki egy percig megszeppenve nézett, majd elkapta a derekamat és szembefordított magával. - Mi történt, Lory? - Aggódva fürkészte az arcomat.
- Ott... Ott... Ott volt!! - Dadogtam reszketve. Elkerekedtek a szemei, majd szorosan, de óvatosan magához ölelt.
- Ssss, ne félj! Itt vagyok, nem fog bántani.
- Veszélyes ez a szoba... - Jelentettem ki, ami már amúgy is nyilvánvaló tény volt a szobámra nézve. Bólintott és habozás nélkül átvezetett a saját szobájába. Egy szál törölközőben szambáztam vissza a szobámba a cuccaimért. Darren nem jött utánam, de nagyon fülelt, én meg nagyon siettem. Ugyanúgy várt, mikor visszaértem, összefonta a melkasa előtt a karjait, mikor meglátott lassan megingatta a fejét.
- Ha szólsz, én is áthoztam volna, nagyjából egy tizedmásodperc alatt. - Vigyorgott.
- Nem baj. - Odaadtan neki a táskámat, tartva a veszélyektől. - Előbb te nézd meg... Hátha csapda, vagy valami borzalom van ebben is... - Elfordultam, hogy ha talál valamit, ne legyen belőle bajom. Átvette és átnézte, majd ugyanúgy adta vissza.
- Ez tiszta. - Jelentette ki, én pedig elhittem neki.
- Köszi. - Kecses mozdulattal bevágtam a táskámat a sarokba, kutakodtam egy sort, majd kivettem a pizsimet. Végig figyelte minden mozdulatomat. Elvörösödtem zavaromban, odamentem elé, és a törölközőmet a fejére borítottam, gyorsan felöltöztem. Amint elkészültem, levette a hülye fejéről a törölközőt és vigyorgott. Viccesnek találtam a helyzetet, de csak kinyújtottam rá a nyelvemet és lefeküdtem. Nevetve mellémfeküdt, a lehető legtávolabb, nehogy megsértsen. Megfordultam és ránéztem, ez a helyzet szebb, volt, mint valami álom. Az ágy másik végéből áthatóan nézett rám, és mosolygott.
- Nem alszol? - Becsuktam a szemeimet, hogy észhez tudjak térni.
- Mint látod... - Közelebb húzódtam hozzá, gyorsan kitalálva valami alibit. - Fázok... - Suttogtam, mivel ez tűnt a leg ésszerűbbnek. Elmosolyodott és felemelte maga mellett a takarót, jelezve, hogy nyugodtan bújjak oda hozzá. Szíves örömest odacsusszantam, mivel tényleg pár fokkal melegebb volt ott, ahogy hozzábújtam. Jólesően felsóhajtott, szorosan átölelt és magához húzott, az arcát a hajamba fúrta. Egyálltalán nem zavart, fészkelődtem kicsit, majd nyugtom maradtam. Átkarolta a derekamat, közel húzott magához és mosolygott. Kint már vak sötét volt, a Hold fénye besütött az ablakon, de ez nem okozottt különösebb fejtörést, se kellemetlenséget, nyugodtan szudnikáltam.

/Darren/

Hirtelen a legősibb ellenségem megjelent az ablakban, mire halkan rámordultam, védelmeztem a karjaimban alvó Lorent. Rámvigyorgott az üvegen kívülről.
- Védd amíg tudod! Végül úgy is az enyém lesz! - Figyelmeztetett. Veszettül rámorogtam, de Lory kedvéért tűrtőztettem magamat, amennyire ez lehetséges volt jelen körülmények között.
- Hord el magad innen! - Halkan, de fenyegetően mondtam, de az csak tovább vigyorgott.
- Mert ha nem? - Az arcom elszánt volt, magabiztos, a szemeim szikrákat szórtak.
- Mert ha nem, teszek róla, hogy soha a rohadt életben ne szennyezd a környéket... - A hangom továbbra is fenyegető volt. Nevetett, és elkiáltotta magát.
- Loreeeeen!! - Nyilvánvalóan azt akarta, hogy Lory felébredjen. Védelmezően átkaroltam a lányt.
- Fogd be a pofád! - Fenyegetően, hangsan morogtam, de még mindig tűrtőztettem magamat, Lory nyöszörgött mellettem.
- Lorykáám!! Ébresztő, Kicsi Szívem!! - Itt szakadt el a cérna. Veszettül morogtam, védelmezően karoltam át Lorent, majd felálltam és fenyegetően közeledtem az ellenségem felé.
- Hagyd őt békén! - Ordítottam és elsöpörtem az utamból egy vázát, ami ezernyi darabra tört.

/Loren/

Összerezzentem valami hatalmas csattanásra és álmosan néztem szét. Darren nekiugrott az idegennek, láthatóan semmi más nem érdekelte, de az ismét meglógott. Iszonyat dühös volt, hozzám rohant és leguggolt az ágy mellé, megsimította a hajamat és aggódva fürkészte az arcomat. Szorongattam magam előtt a takarót, féltem.
- Teljes biztonság? - Kérdeztem nagyon halkan. Halványan mosolyogva bólintott.
- Teljes biztonságban.
- Vissza fog jönni, igaz? - Tudtam a választ, de reménykedtem. Gondterhelt arcal bólintott.
- Igen. Egészen addig, amíg nem végzek vele... - Megfeszült az állkapcsa, most még ijesztőbb volt.
- Ne előttem, kérlek. - Rámnézett, a tekintete ellágyult és végigsimított az arcomon.
- Rendben. - Mosolygott.
- Köszönöm. - Mosolyogtam vissza. - Bólintott és visszafeküdt mellém az ágyba.
- Aludj nyugodtan. Ma éjjel már nem jön vissza.
- Remélem is. - Bizonytalan voltam, szorosan Darrenhez símultam. Tudtam, hogy megvéd. Ebben a tudatban aludtam el, és reggelig nyugodtan aludtam.

/Darren/

Néha én is elszundítottam, de inkább ébren őrködtem, nehogy megismétlődjön a mostani eset.

Vámpírok és Farkasok // 1. fejezet (Szofi)

- DARREN!!! - kiabáltam le dühösen a földszintre, és abban a pillanatban már ott is termettem az említett előtt. Dühösen meredtem rá, szerencsétlen meg fülét farkát behúzva nézett velem farkasszemet.
- Mi van már megint? - morogta halkan, miközben látványosan kerülte a tekintetemet. Meglengettem az idióta feje előtt a hajkefémet, hátha leesik neki.
- Szerinted ez kié?! - tettem el a költői kérdést, miközben kihúztam egy rövid, fekete hajszálat a fésűmből. - Nem az enyém, és nyilván a macskáé se, más élőlény pedig nem nagyon van a környéken. Nos?
Ütemesen dobolva a lábammal számoltam a másodperceket, de Darren nem volt hajlandó válaszolni. 26 másodpercnél meguntam az egészet és dühösen kifújva a levegőt feltrappoltam az emeletre, még egyszer áthajolva a korláton hangosan lekiabáltam neki:
- Többet hozzá ne merészelj nyúlni a cuccaimhoz! - És hangosan becsaptam magam mögött a szobám ajtaját. A fésűt behajítottam a fiókba, és eldőltem az ágyon. Perceken keresztül csak feküdtem és nem csináltam semmit, aztán végül meguntam és felültem az ágyon. Kisimítottam egy idegesítően göndör tincset az arcomból és az éjjeliszekrényen tornyosodó könyvkupacra esett a pillantásom. Most nincs kedvem olvasni.
Sóhajtozva felálltam és halkan az ajtóhoz settenkedtem. Egy másodpercig hallgatóztam, végül elégedetten elkönyveltem magamban, hogy Darren már felvonult a szobájába, és kinyitottam az ajtót, hogy felfedezőútra induljak a kastélyban.
Már csaknem három hete éltem itt, de még egyszer sem néztem körül úgy, igazán. Mióta Darren átváltoztatott és idehozott, teljesen megszűnt a kapcsolatom az emberekkel és a külvilággal. Nem hagytam el a kastély területét, kivéve vadászatkor. De a falut soha nem közelítettem meg, mindenki érdekében.
Csendesen sétálgattam a folyosón a Keleti-szárny elé. A kastély óriási volt és gyönyörű. A kertről és a könyvtárról nem is beszélve.  Volt, hogy napokig ki sem jöttem a polcok közül, és csak olvastam, mindenféle mesét és történetet. Hiába, mit csinálhatna a vámpír, ha halálosan unatkozik?
A rózsakertet is imádtam. Ott is gyakran sétálgattam egyedül, mivel az egyetlen normális társaságom a macska volt, de az is csak akkor tűnt el a színen, ha megéhezett...
Hirtelen valami éktelen ordítást hallottam odalentről. Összerezzentem, - egy idegen lány hangja volt.
Mindenféle gondolkodás nélkül rohantam le a földszintre egy másodperc töredéke alatt. A nagyteremben olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Két ismeretlen állt az ajtóban, egy lány és egy fiú. Darren természetesen betegesen féltette a területét, ezért azonnal támadásba lendült. Lefogta a lányt és nem szándékozta elengedni, akármennyire is fenyegetőzött. Az egészből végül egy szabályos verekedés lett. Megszeppenve álltam egy ideig, végül mérlegeltem a helyzetet; ki kell élvezni a pillanat varázsát, elvégre ilyen nem történik minden nap! Vigyorogva felpattantam az asztalra, vetettem egy gyors pillantást a fiúra is aztán visszafordultam Darren és a lány felé, akik javában verekedtek.
- Ha nem eresztesz el két másodpercen belül, megszabadítalak attól a bizonyos dologtól, amitől férfinak érzed magad, te bunkó vadállat! - üvöltötte a lány, engem pedig a röhögőgörcs kerülgetett. A szám elé kaptam a kezemet hogy elfojtsam a kitörni készülő nevetésemet, és hangosan oda kiáltottam Darrennek.
- Hajrá Darren! - bíztattam vigyorogva, mire az ismeretlen fiú is odakiabált a lánynak.
- Hajrá hugi, mutasd meg neki!
Nevetve figyeltem az eseményeket, miközben megállás nélkül drukkoltam Darrennek. Végül az események kezdtek elfajulni; Darren olyannyira felkapta a vizet, hogy lefogta a lány kezeit és leszorította a földre. Az öklét a magasba emelte, kész volt ütni. Na, akkor kellett közbelépnem.
Feltartott kezekkel közéjük léptem.
- Na jó, mostmár elég lesz... Darren! - Megsemmisítő pillantást vezettem az említettre, mire lesütötte a szemeit. Elszégyellte magát.
- Ha megmered...! - kezdte a lány, aztán újrafogalmazta a mondandóját. - Vagyis, gyerünk csak, tedd meg, ha mered! - Sziszegte dühösen. Darren szemei szikráztak a haragtól, de végül erőt vett magán és lecsillapodott.
- Lányokat nem bántunk - közölte azt, ami nyilvánvaló, miközben felállt és leporolta a ruháját.
- Che! Az előbb még nem így gondolkodtál! És ez sem épp arra utal! - Felhúzta a pólója ujját; a karján tisztán kivehetőek voltak Darren ujjainak nyomai. Hogy mekkora hülye ez a gyerek!
Előreléptem és nemes egyszerűséggel fejbevágtam.
- Bunkó.
A lány elmosolyodott és elém lépett.
- Azt hiszem, mi jól megleszünk. - Mondta, és kezet nyújtott felém és bemutatkozott. - Loren.
Visszamosolyogtam és bizonytalanul kezet fogtam vele.
- Szofi.
- Na, nyugi - mosolygott. - Amúgy ez a seggfej az öcséd? - Kérdezte, egyértelműen Darrenre célozva.
- Hála a jó égnek nem. Ez annál... bonyolultabb - A padlóra szegeztem a tekintetemet, nem akartam, hogy Loren bármit is kiolvasson belőle. Kedvesen elmosolyodott.
- Képes vagyok felfogni - biztosított, de eszem ágában sem volt vele közölni, hogy kik is vagyunk. Flnéztem az arcába és halványan elmosolyodtam, el akartam terelni a témát valami egész más irányba.
- És... hogy is kerültetek ide? Egyáltalán... mit kerestek itt?- Soroltam a kérdéseimet kíváncsian. Darren soha egy szóval se említette, hogy erre járnak halandó emberek, és látszólag ő is meglepődött.
A lány a kérdésemre elvörösödött, és szégyenlősen rámpillantott.
- Nos... - kezdte halkan, - összetörtem a Bátyuskám méregdrága kocsiját, és nem tudjuk, merre kellene hazamennünk, és ez volt az egyetlen fényforrás... Ha nem nagy gond, itt maradhatunk éjszakára?
Zavartan felnevettem, ez a kérdés őszintén meglepett. Elgondolkodtam egy másodpercig, aztán azonnal válaszoltam.
- Öööm... persze, miért is ne? - Mosolyogtam. - A nyugati vagy a keleti szárnyban óhajtotok szobát foglalni? - Kérdeztem kuncogva. A lány elvigyorodott.
- Ahol csöndesebb - válaszolta egyszerűen. Pislogtam kettő a kijelentésére, bólintottam, miközben hálát adtam az égnek hogy nem értem, majd intettem nekik, hogy kövessenek. Átmentünk a kastély másik felébe, a Keleti-szárnyba, és a szobához vezettem őket. Megálltam az ajtó előtt és halványan rájuk mosolyogtam.
- Remélem, ez a szoba megfelel. Találtok tiszta törülközőket a szekrényben, ha pedig éhesek vagytok, nyugodtan szóljatok - a mondat végére hirtelen elhallgattam. Hiszen nincs is emberi táplálék a kastélyban! Hülye, hülye, hülye! A franc... 
- Oké, köszi  - mosolygott Loren. Semmit se tudtam kiolvasni az arcából. Bólintottam, és lesütöttem a szememet.
- Hát akkor... jó éjszakát - összehoztam valami mosoly félét, ami egész eredetire sikeredett.
- Jóéjt! - Sarkon fordultam és a szobám felé vettem az irányt. Az ajtó előtt megtorpantam, és úgy döntöttem, inkább kiszellőztetem a fejemet, és elmegyek vadászni. Emberi tempóban lerohantam a lépcsőn, ki a kastélyból, egyenesen a kertbe. Egy mozdulattal átugrottam a kerítést és futni kezdtem. Nem mentem túl messzire, pár száz méter után megálltam és sétálni kezdtem. Nem sokkal később meghallottam egy állat neszelését az egyik bokor felől. Nem voltam szomjas, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek, ezért úgy 10 perccel később teljesen jóllakva indultam el vissza. A fehér hálóingemet is sikerült összevéreznem, amiért halkan gratuláltam magamnak. A kapu elé érve zajt hallottam odabentről. Nem akartam így beállítani, féltem hogy valaki megláthat, aztán meg magyarázkodhatok. Megkerültem az épületet, és egy könnyed mozdulattal felugrottam az ablakhoz, és máris a végtelen hosszú folyosó végén találtam magam. Bosszúsan felsóhajtottam, mert csak akkor jutott eszembe, hogy az út a szobámig tele van mozgásérzékelő lámpákkal. Remek!
Nesztelenül lépkedve, a falhoz simulva indultam el az ajtó felé, ügyelve arra, hogy nehogy felkapcsoljak akár egyetlen lámpát is, mert akkor a többi 200 is kapcsol - szó szerint. Vámpírhoz méltó ügyességgel mentem végig a folyosón, de az utolsó lámpa valahogy kiszúrta a jelenlétemet, és azonnal felkapcsolódott. Halkan szitkozódva villámgyorsan berohantam a szobámba, és becsaptam magam mögött az ajtót. Összerezzentem, - lehet, hogy ez egy kicsit hangos volt? Remélve, hogy senkit sem ébresztettem fel fáradtan eldőltem az ágyamon és lehunytam a szememet. Hirtelen valaki bekopogott. Azonnal felpattantak a szemeim, és abban a másodpercben már rajtam is volt egy hosszú köntös, ami eltakarta a ruhámon virító alvadt vért.
- Egy pillanat!
A tükörhöz léptem és nagyjából letöröltem az arcomról az odaszáradt vért, majd az ajtóhoz léptem és kinyitottam. Enyhén szólva meglepődtem. Szabolcs állt az ajtóban.
- Hát te? - Kérdeztem sűrűn pislogva. Nem értettem semmit. Nem találja a törülközőket, vagy mi...?
- A barátodról szeretnék beszélni veled - mondta kifejezéstelen arccal.
- Mármint Darrenről? - Hátrapillantottam, aztán visszafordultam hozzá. - Ömm... persze. Gyere csak be. Kijjebb tártam az ajtót. Szabolcs megköszönte, bejött, én pedig becsuktam mögötte az ajtót. Felhuppantam az asztalra és összehúztam magamon a köntöst, miközben mélységesen reméltem, hogy sikerült minden nyomot és bizonyítékot eltüntetnem.
- Mondd.
- Nos... miért támadta meg a Húgomat? - kérdezte. Felsóhajtottam.
- Darren... tudod... hát, hajlamos túlreagálni a dolgokat - nevettem fel. - Nyilván azt hitte, hogy valami rossz szándékkal jöttetek - magyaráztam.
- Aha. Értem. - Úgy nézett rám, hogy azonnal gyanakodni kezdtem. Te jó isten, ugye... nem jött rá? 
- Baj van? - Kérdeztem félénken.
- Nem - mosolygott. - Csak kissé... vérszag van. Megsérültél?
Erre a kijelentésére még jobban elsápadtam. Hevesen megráztam a fejemet.
- Nem, jól vagyok, köszi. Hát akkor, ezt meg is beszéltük! - Felpattantam és szélesre tártam az ajtót. - Nem is tartalak fel tovább legyen szép estéd - mosolyodtam el halványan. Elvigyorodott.
- Erős célzás, hogy mostmár takarodjak?
Nagyokat pislogva megráztam a fejemet.
- Nem, dehogyis! Csak... - lehajtottam a fejemet, a padlót kémleltem. - Nem akarlak feltartani. Nyilván mennél vissza - valahogy rámosolyogtam, ami nem sikerült túl vidámra.
- Szóval... remélem, nem hiszed, hogy Lory a barátnőm! - Gyanakodva méregetett, én meg elvörösödtem. Hogy jön ez most ide? Nem értem...
- Nem, persze hogy nem! - Keltem azonnal saját magam védelmére. - De... hogy jön ez most ide?
Kíváncsian néztem az arcát, nem értettem semmit.
- Csak... meglehetősen távolságtartó va... - hirtelen elhallgatott, nagyon elcsodálkozott valamin. Követtem a tekintetét, és akkor megláttam Lorent és Darrent. A fiú a karjaiban cipelte az alvó lányt. Elmosolyodtam, ez kellemes meglepetésként ért. Elvégre alig 2 órája még szó szerint marták egymást!
Loren bátyja láthatóan nem volt ennyire feldobva. Sóhajtozva fürkésztem az arcát.
- Félsz, hogy elveszíted, igaz? - Kérdeztem azt, ami amúgy is egyértelmű. Aprót biccentett.
- Ez a dolgom. Hogy féltsem és megvédjem az ilyen alakoktól, mint ez a Darren fazon...
Visszafojtottam a kikívánkozó mosolyomat.
- Értem.
- Na jó... holnap majd minden más lesz... a Húgom a Húgom marad, Darren pedig... az, aki volt.
Egyetértően bólintottam.
- Így van. Jó éjszakát - mosolyogtam rá. Visszamosolygott.
- Jóéjt.
Sarkon fordult és visszament a szobájába, én pedig becsuktam az ajtót és nekidőltem. Kifújtam a levegőt, percekig álltam mozdulatlanul, aztán egy gyors jéghideg zuhany után ágyba bújtam, és a holnap gondolatával aludtam el.

Vámpírok és Farkasok // 1. fejezet (Loren)

- Oké... Most fordulj balra. Nem, Hugi, a másik balra!! - Navigált idegesen a bátyám, miközben tanultam vezetni. Egy méregdrága kocsiban ültünk... Persze az övében. Csak neki volt jogsija, és most tanított engem is, aminek a végeredménye az lett, hogy összekevertem a gázt meg a féket és a motort nem kímélve nekihajtottam egy fának. A légpárna azonnak kilőtt és belepréselt a vezetőülésbe.
- Oh, hogy az a jó....!!!! - Kiáltottam. Szabi halkan szitkozódva kikászálódott a roncsá zúzott, drága kocsiból. - Uh... Bátyus... Segítenél? - Nem tudtam kikapcsolni az övemet, mivel beszorultam az ülés és a légpárna közé. Halkan kuncogott, de segített, majd elindultunk a legközelebbi fényforrás felé, mivel nem tudtuk, hol vagyunk. Illetve ÉN elindultam, ő maradt. - Nem jössz? - Kérdeztem rá, de csak megingatta a fejét. Rátámasztottam a csípőmre az ökleimet, halk morgás tört fel a torkomból.
- Mi van, ha nem barátságosak? - Mindig ő volt a megfontoltabb, én magamtól belementem minden hülyeségbe. De most igazán nagyon dühös lettem. Fáradt voltam és ingerült.
- SZABOLCS!!! - Üvöltöttem. - Tudod, mit?! Engem rohadtul nem érdekell, mit csinálsz!! Maradj csak, aludj az árokparton, de én odamegyek!! - Megalázkodott, mivel látta, hogy esélye sincs.
- Rendben, menjünk. - Mondta csendesen, lehajtott fejjel. Végre elindultunk, de mikor odaértünk a fény forrásához, lecövekeltem.
- Wow... Ez most komoly? - A romkastély előtt álltunk.
- Nem muszály bemennünk. - Ajánlotta fel.
- De. Bemegyünk. - Jelentettem ki, és bementem. Csakhogy amint beléptünk, valaki - aki nem a bátyám mivel a ott állt mellettem -, hátulról lefogott. - ENGEDJ EL!!!! - Ordítottam, de a támadómnak esze ágában sem volt teljesíteni a kérésemet.
- Azt már nem! - Morogta az idegen. Szabi csak állt, tudta, milyen vagyok, ha begurulok.
- Eressz el, ha jót akarsz magadnak!!! - Kiabáltam továbbra is, készen a harcra, iszonyat dühös voltam. Egy másik lány ott termett, a kiabálásomra. A támadó hangosan morogva próbált átfordítani, hogy leszorítson a földre úgy, hogy moccani se bírjak, de folyamatosan mozogtam, karmoltam és harapni készültem. -  Ha nem eresztesz el két másodpercen belül, megszabadítalak attól a bizonyos dologtól, amitől férfinak érzed magad, te bunkó vadállat!! - Ordítoztam. Egyálltalán nem vett komolyan, ami nagy hiba volt. Sikerült leszorítania a földre, én meg sikeresen beleharaptam a nyakába, a karját meg amennyire tudtam, karmoltam teljes erőmből.
- Hajrá Darren! - Kiáltott fel a lány, mire az én drága Bátyuskám sem maradt tétlen.
- Hajrá, Hugi, mutatsd meg neki!! - Bíztatott. Darren. Szóval így hívják. Felszisszent, mivel fájt neki, ahogy megharaptam, de be is gurult. Hangosan morogva elkapta a karomat és szó szerint belevágott a linóleumba.
- Aúú!! Barom!! Anyád nem tanított meg viselkedni, mi?! - Morogtam, csattogtattam a fogaimat, hogy meg tudjam harapni újból. De mivel továbbra sem engedett el, oda rúgtam, ahol a legérzékenyebb. - Ez hogy tetszik?! - Közben a lány és a Bátyám szurkoltak.
- Hé, nehogy már egy lány verjen meg! Gyerünk már, Darren! - Szurkolt a csaj.
- Gyerünk, Hugi! Ne hagyd magad!! - Kiabálta Szabi. Nagyon mérges lett, leszorított a földre és az egyik öklét felemelte a levegőbe, halálosan komolyan ütni akart.
A lány ekkor közbelépett, feltartott kezekkel.
- Na jó, mostmár elég lesz... Darren! - Úgy szólt rá, mintha az öccse lenne.
- Ha meg mered...!! - Kiabáltam, fenyegetően néztem a vörös szemeibe, nem ijedtem meg tőle. - Vagyis... Gyerünk, tedd csak meg! Ha mered! - Sziszegtem. Dühösen, de várt, majd kicsivel higgadtabban kifújta a levegőt, gúnyosan elmosolyodott.
- Lányokat nem bántunk. - Felállt és megigazgatta a ruháját.
- Che! Az előbb még nem így gondolkodtál. És ez sem épp arra utal! - Húztam fel a pólóm ujját, a karomon tisztán kivehetőek voltak Darren ujjainak a vörös nyomai. Elszégyellte magát, de a büszkesége kötötte, ezért nem szólal meg, mire a lány cseppet sem finoman fejbevágta.
- Bunkó.
- Azt hiszem, mi jól megleszünk. - Léptem mosolyogva a lányhoz és előre nyújtottam a kezemet. - Loren. - Szabi aggódva méregetett engem, majd Darrent nézte végig. A csajszi visszamosolygott és bizonytalanul kezet fogott velem.
- Szofi. - Darren a tarkóját vakargatta, és a szeme sarkából a Bátyuskámra pillantott.
- Na, nyugi. Amúgy ez a seggfej az öcséd? - Intetted a srác felé, mire grimaszolt.
- Hála a jó égnek, nem. Ez annál... Bonyolultabb. - Idegesen felnevetett, Darren pedig lesütötte a szemeit, a padlót kémlelte. Nyilván találkozott Bátyus gyilkos tekintetével. Szofi is nézegette a padlót.
- Képes vagyok felfogni. - Mosolyogtam rá. Felnézett és elmosolyodott.
- És... hogy is kerültetek ide? Egyáltalán... mit kerestek itt? - Kérdezte kíváncsian és értetlenül, mire elvörösödtem.
- Nos... Összetörtem a Bátyuskám máregdrága kocsiját, és nem tudjuk, merre kellene hazamennünk, és ez volt az egyetlen fényforrás... Ha nem nagy gond, itt maradhatunk éjjszakára? - Pillantottam fel szégyenlősen, erre zavartan felnevetett.
- Öööm... persze, miért is ne? - Mosolygott. - A nyugati vagy a keleti szárnyban óhajtotok szobát foglalni? - Kuncogott. Mivel a Bátyám rám bízta a döntést, én válaszoltam.
- Ahol csöndesebb. - Vigyorogtam rá sokatmondóan. Pislogott kettőt, majd intet, hogy kövessük. Közben Darren egész végig duzzogott. Könnyedén Szofival mentem, Szabi meg követett bennünket.
Fent a szobaajtó előtt megálltunk, Szofi halványan ránkmosolygott.
- Remélem, ez a szoba megfelel. Találtok tiszta törülközőket a szekrényben, ha pedig éhesek vagytok, nyugodtan szóljatok. - A mondat végén elhallgatott, nekem meg elkezdtek meglehetősen érdekes gondolatok járni a fejemben. Kicsit éhes voltam, de inkább nem szóltam semmit. Lesütötte a szemeit.
- Hát akkor... Jó éjszakát. - Azzal elment.
- Jóéjt! - Maradtam és figyeltem a szobájába tartó Darrent, miközben a bátyám a szobában nézett körbe, nagyon nem bízott bennük. "Egész jóképű..." Ekkor nagyot dobbant a szivem. A fiú bement a szobájába, és magára zárta az ajtót, még mindig duzzogott. Beszélgetni szerettem volna vele, de nem tudtam, miről. Tehetetlennek éreztem magam, lementem a lépcsőn és halkan sírni kezdtem. Magamban szidtam mindent, ami ilyen bonyolult. Zokogtam, de a bátyám nem jött le hozzám, mivel tudta, hogy ha kisírom magam, utána jobban leszek.
Leültem a legalsó lépcsőfokra, úgy sírtam tovább, összehúztam magam és átöleltem a térdemet. Egyszercsak Darren leült mellém, nem hallottam, mikor jött, ezért megijedtem tőle.
- Megint verekedni akarsz? - Elcsuklott a hangom és sírtam, a sminkem egyenletesen elkenődött az egész arcomon. Hevesen megrázta a fejét és feltette a kezeit.
- Én esküszöm, nem! - Felállt, halálosan komoly volt, teljesen lenyugodott.
- Akkor? - Szipogtam.
- Bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan lehetetlenül viselkedtem. - Felsóhajtott és lehatotta a fejét. - Sajnálom. - A pulzusom hirtelen nagyon magasra felugrott, a szivem hangosan vert.
- Se... Semmi baj. - Valahogy sikerült egy mosolyszerűt összeraknom. Visszamosolygott, felállt és kinyújtotta felém a kezét, hogy felsegítsen, de megijedtem tőle, hátráltam és fenntartásokkal méregettem a kezét. "Basszus... Ilyen nincs." A szivem hangosan vert, teljesen belezúgtam. Elvigyorodott.
- Ez csak a kezem. Nem foglak bántani, nyugalom. - Mosolygott.
- Oké. - Elvörösödtem, nem mertem ránézni, megint bekönnyeztem. - A francba. - Sziszegtem halkan, félrenéztem. Darren fürkészte az arcomat, nem teljesen értett.
- Valami baj van? - Kedves kérdés, de msot épp ahoz elég, hogy kiboruljak. Ki is tört belőlem a sírás.
- Baj? Igen, az van. - Zogogtam. - Ez a nap ennél szarabb nem is lehet. Miért ilyen bonyolult minden? - A könnyeim patakként folytak le az arcomon. Leült mellém, lenézett a földre és felsóhajtott.
- Ez egy nagyon jó kérdés. - Itt elhallgatott. - De mi akasztott ki ennyire?
- Összetörtem a bátyám kocsiját, mert egy hülye vagyok, aki összekeveri a gázt meg a féket, nameg persze még az irányokat is, aztán meg verekedtem veled, végül meg... - Nem fejeztem be, mert hülyén hangzott volna. Darren figyelmesen hallgatott, nézett engem.
- Végül meg? - Kérdezett rá.
- Azt hiszem, szerelmes lettem. - Suttogtam halkan.
- Tényleg? - Nézett rám meglepetten.
- Ühüm. - Sírtam. - Csakhogy az a valaki... Nem hinném, hogy pont én kellenék neki. - Nagyon fájt kimondanom. Darren közelebb húzódott hozzám, megpróbált megnyugtatni, figyelte az arcomat.
- Ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy minden megoldódik majd. - Mosolygott rám, de én csak megráztam a fejemet.
- Nem hinném. Ő tökéletes, és különben is... Nyilván van barátnője... - Sírtam, összehúztam magamat. Átkarolt és nyugtatólag rámmosolygott.
- Majd holnap megoldjuk, ígérem. De most elég késő van. Szeretnéd, hogy visszakísérjelek a szobádba? - Mosolygott. Lehajtottam a fejemet a melkasára, bíztam benne, de feltűnt, hogy nem ver a szive. Álmos voltam, gyhogy nem tulajdonítottam ennek nagyobb jelentőséget.
- Hálás lennék... - Suttogtam. Mosolygott és felsegített, én pedig teljesen ránehezedtem, bíztam benne. Visszakísért az ajtóhoz, én meg állva szundítottam el, nem akartam elengedni, az sem érdekellt, hogy a bátyám is lát minket. Darren felkapott és lefektetett az ágyra, de még így, félálomban sem engedtem el a csuklóját, görcsösen szorítottam, kapaszkodtam bele.
Gyengéden lefejtette magáról az ujjaimat és betakargatott. Még egyszer rekedtesen suttogtam Darren nevét, aztán mélyen, nyugodtan aludtam tovább.

Sorsfordulás

Reggel teljesen ki voltam ütve, nem akartam felébredni, kinyúlva feküdtem Sarah ágyán. Hallottam, hogy a kicsi felébredt, de nem nyitottam ki a szememet, aludni akartam. Finoman megsimogatta a bundáma, mire halkan felmordultam. Elhúzta a kezecskéjét, észrevehette, hogy a kendőt elhagytam az erdőben. Kinyitottam a szememet, hasrafordultam és jókorát ásítottam, kivillant az összes fogam. Más ember megijedt volna, de a kicsilány nem. Tuta, hogy soha nem bántanám, kedvesen rámmosolygott. Megnyalogattam az arcocskáját, majd nyüszíteni kezdtem, szégyelltem magam, amiért elhagytam a kendőt, de felakadtam egy ágra, mikor keresztülfutottam az erdőn.
- Semmi baj, szerzünk másikat. - Azzal lepattant és elkezdett kutakodni a szekrényében, hogy egyedül öltözzön fel. Felálltam, majdnem bevertem a fejemet az egyik képbe, figyeltem Saraht, miközben azon gondolkoztam, hogy tudnék a legkisebb pofáraeséssel lejutni az ágyról.
A kicsi felöltözött... Úgy ahogy. A szoknyája fel volt gyűrődve hátul, a pólója kifordítva, felemás zoknit vett fel, a haját elég ügyetlenül fogta össze, nem egy tincs kilógott, amit más-más csattal tűzött el. Oda akartam menni, hogy segítsek, de leestem az ágyról, és nagyot puffantam és nyekkentem a földön.
- Jól vagy? - Guggolt le hozzám, halkan kuncogva és megsimogatta a bundámat. Hülyén néztem fel rá, mire elnevette magát, megpróbált lábra állítani, de ő is lehuppant a földre és nevetett. Össze voltak gabalyodva a lábaim, ezért nem tudtam felállni. Rámmászott és úgy próbált meg felrángatni. Elfolytottam a nevetésemet, kibogotzam a lábaimat, felálltam és úgy mentünk le.
A többiek már lent voltak. Érdekösen néztünk ki a kicsilánnyal. Ő olyan volt, mint aki a híd alatt aludt, én meg mint aki bedrogozott. Nagyon néztek bennünket, de főleg Saraht. Csendesen megreggeliztek, utána a kislányt az anyukája rendberakta, amennyire tudta, bár én is elég érdekesen néztem ki. Loncsos bundámból levelek és bogáncsok meredeztek mindenfele, félig csukott szemmel nekimentem véletlenül a konyhaszekrénynek és nem értettem, mi van. Sarah kedvesen odavezetett a helyemre és én is kaptam kaját, igaz állva aludtam el és tengeralattjárósdit keztem játszani a vizestálamban, amit Sarah nem bírt ki nevetés nélkül. Bugyborékoltam, majd meglepetten vakkantottam, mikor víz ment az orromba. A kislány érdeklődve figyelte, hogy mégis mit művelek. Prüszköltem, hogy kimnjen a maradék víz is az orromból.
Reggeli után a kicsi Sarah kirángatott sétálni, ami ellen nem tiltakoztam, mivel rámfért a friss levegő. A picilány épp nagyban magyarázott nekem valamit, mikor egy férfi odarohant hozzánk. Engem nézett, nem Saraht, ezért nem támadtam. A kicsilány gyanúsan méregette a fickót, aki adott egy névjegyet, ami készségesen átvettem, és közölte, hogy rohannia kell, ezért már ment is. Visszamentem a házba és átadtam a névjegyet Mr. Seltonnak, aki elolvasta és elismerően bólintott. Oldalra fordítottam a fejemet, nem értettem, mi van. Rámmosolygott, majd Sarahhoz fordult.
- Honnan szereztétek ezt? - A kislány elmesélt mindent szépen, töviről hegyire, én meg fegyelmezetten leültem melléjük. A férfi türelmesen végighallgatta Sarah beszámolóját, utána mégegyszer végigolvasta a névjegyet és mosolyogva felém fordult. - Ariel, szeretnél egy filmben szerepelni? - Felpattantam, vakkantottam és csóváltam a farkamat. Egy álom teljesült. - Akkor fel is hívom ezt a számot! - Azzal átment a másik szobába, hogy telefonáljon, természetesen velem a nyomában. Vagy fél órát beszélt a fickóval, miközben én már meguntam, lefeküdtem és szundikáltam mellette. Mikor végre méltóztatott letenni a telefont és elindulni, hogy megbeszéljék a szerződést, én is mentem vele. Illetve csak akartam, mivel megállt előttem. - Te maradj itt. Előbb szeretném kideríteni, hogy ez a fickó szélhámos-e, vagy sem. Nem bízom benne. - Meglengettem a farkamat és leültem. Mr. Selton elmosolyodott, megsimogatott, beszállt a kocsiba és elhajtott. Néztem utána, szívesebben mentem volna vele.
Órákig távol volt, én meg kezdtem ideges lenni. Sarah bekapcsolta a kerben a locsolót és szaladgált alatta. Kimentem én is és játszottam vele. Teljesen elázott a ruhája, de nevetett. Kicsit kiszáradt a torkom, ezért ittam egy keveset a legközelebbi vízforrásból: a locsolóból, mire a kicsilány odaszaladt hozzám.
- Gyere, inkább bent igyál tiszta vizet! - Engedelmesen beballagtam és ott ittam a tálamból, ami nagyon jól esett. Sarah bejött velem és mosolyogva kérdezte:
- Kérsz még valamit? - Megingattam a fejemet és megbökdöztem a karját az orrommal, hogy simogasson meg. Mosolyogva megtette és átölelte a nyakamat. Lefeküdtem, hogy mind a kettőnknek kényelmesebb legyen. Mosolyogva hozzám bújt. Minden percel idegesebb lettem.
Hirtelen Mr. Selton rontott be, nagy vigyorral a képén és felém fordult.
- Megkaptad a szerepet! - Ugrott nevetve a nyakamba.
- Bauw? - Értetlen képet vágtam. Lázasan elmagyarázta, hogy megkaptam a rendező legújabb filmjének a főszerepét és, hoy jövőhéten kezdődik a forgatás. Fülelve hallgattam, majd ugrálni kezdtem örömömben.
Ezzel a nappal változott meg az egész életem.

Egy hosszú nap

Reggel, mikor felébredtem, Josh még aludt. Megsimítottam az arcát, mire elmosolyodott, de nem ébredt fel. Mosolyogtam és megpusziltam a szája sarkát. Volt egy olyan érzésem, hogy nem alszik.
- Kár, hogy alszol... - Suttogtam. - ... Így nem tehetem meg amit szerettem volna. - Sóhajtottam fel.
- Ébren vagyok. - Pattant fel azonnal.
- Örvendetes hír. - Nevettem. Vigyorgott.
- Mit is szerettél volna?
- Hát... - Én is vigyorogtam és végigsimítottam a melkasán. Elakadt a lélegzete és engem nézett. Megjátszottam a csalódottat. - Nem akarod? - Felpattant, magához rántott és megcsókolt. Mosolyogva viszonoztam. Hirtelen valami nagy zaj jött odalentről, Josh elhúzódott, de már késő volt. Sham és Dave ott állt az ajtóban és figyeltek bennünket. Könnyeztem. - Mit akarsz, David? - Könnyezve lassan megingatta a fejét és kirohant a házból. Utánafutottam, eszem ágában sem volt elengedni. - Várj! - Lassított, majd felsóhajtott, megállt és szembefordult velem. Várakozóan nézett rám.
- Csak így elengedsz? - Az arcomon folytak le a könnyek. - Ha most elmész, megölöm magamat. - Teljes komolysággal mondtam, mindenféle vicc nélkül. Lassan felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Azt hittem, azt kapom, amit megérdemlek: egy jókora pofont.
- Nem akarlak elengedni. - Suttogta könnyezve, a tőle megszokott lágy hangon.
- Nélküled halott vagyok... - Elcsuklott a hangom.
- Akkor miért mentél el? - Kérdezte még mindig suttogva, miközben nézett engem.
- Mert... Amit tettem veled... Mindent el akartam felejteni. - Könnyeztem. - De már nem akarok... Semmit és senkit... - Szorosan átölelt.
- Nem is kell elfelejtened senkit és semmit. - Kitört belőlem a zokogás. Én nem ezt érdemeltem. Túl elnéző volt velem. Ő is zokogott, szorosan ölelte a derekamat. A kezeim ökölbe szorultak, szorítottam a pólóját, mint valami kislány.
David lassanként megnyugodott és símogatta a derekamat.
- Haza akarok menni... A gyermekeinkhez... - Mormoltam szerelmem melkasába.
- Akkor menjünk. Gyere. - Megfogta a kezemet és húzni kezdett. Meglódultam és rángatni kezdtem, futottam, hogy minél hamarabb odaérhessek. Velem rohant, így elég gyorsan hazaértünk.
Az ajtóban megállt és gyengéden megcsókolt, a kezemet nem engedte el. Visszacsókoltam, majd kitéptem a kezem az övéből és felrohantam a kicsikhez és felvettem őket. Remegve öleltem magamhoz a piciket, nagyon megbántam, hogy elmentem.
Shamino is feljött és megpuszilta az alvó Rachaelt. Ő vigyázott a kicsikre amíg mi nem tudtunk, és ezért nagyon hálás voltam neki. Pislogott, Sham meg rámosolygott.
- Én... Sajnálom, máris megyek vissza a másik szobába. - Állt fel, de Shamino megállította.
- Ne. Nem kell. - Mosolygott és lágy hangon beszélt Rachhez. Figyeltem a történéseket. Dave mosolyogva nézett, nagyon bolgog volt. Leültem és megetettem a kicsiket, Rachael pislogott és visszaült. David mosolyogva figyelt engem és a kicsiket, akiket sikerült visszaaltatnom, utána elmentem sétálni.
A földet néztem, elgondolkoztam, hogy mi is lenne a helyes.
- Ariel! - Szólt rám Josh és hozzám rohant. Valahogy rámosolyogtam.
- Szia. - Megállt előttem.
- Szia. - A földet nézegette, mintha valami roppant érdekeset talált volna.
- Mi a baj? - Nem tudott mit mondani, de tudtam, mit akar: visszaszerezni engem. Mosolyogtam és megsimítottam az arcát. Reménykedve nézett rám. - Ha engem akarsz, próbálkozni lehet. - Mosolyogtam. "De nem érdemes." Tettem hozzá magamban. Megragadta a csuklómat és  meg akart csókolni, de kicsit vonakodtam, mire elege lett és erőszakosan megcsókolt.
- Itt akarod megtenni? - Suttogtam Josh ajkai közé. Megrázta a fejét, megragadta a csuklómat és húzni kezdett. Remegtem, majdnem hasraestem, hallottam, ahogy David a nevemet kiabálja. Joshua is hallhatta, mivel futni kezdett. - Hova megyünk? - Kérdeztem sírva, mivel már nagyon féltem. Josh nem adta fel, visszarángatott a házukhoz. Nagyon remegtem, tudtam jól, mit akar.
Berángatott az ajtón, be a házba. Remegésem ellenére igyekeztem talpon maradni, nem tiltakoztam, tudtam, hogy teljes mértékben felesleges.
Odabent Josh nekinyomott a falnak és lefogta a kezeimet. Hagytam magam, túl akartam lenni ezen az egészen, lehetőleg minél előbb. Feljebb tűrte a pólómat, mire felsóhajtottam, szerettem, ha finoman símogogatják az oldalamat. Elvigyorodott és végisimított az oldalamon, mire lehunytam a szemeimet és mosolyogtam. Josh hozzám hajolt és megcsókolt. Hevesen viszonoztam. Levette rólam a pólómat és folyamatosan csókolt. Viszonoztam, ő meg felkapott és felvitt az emeletre.
- Hé! - Nevettem. Ő is nevetett, fent ránkzárta az ajtót, letett az ágyra, fölémmászott és megcsókolt. "Véletlen" kivertem alóla a kezeit. Hozzámpréselte magát, hevesen csókolt. A karjai alá nyúltam, úgy öleltem át és hevesen csókoltam vissza.
Josh megszabadított a nadrágomról, utána csókolt meg újra, én meg az ő ruháit intéztem el. Vigyorgott és végigsimított az oldalamon. Leszedtem róla a maradék ruhát is, ő meg a fehérneműmtől szabadított meg. Végigsimított az oldalamon, a combomon és a dereka köré kulcsolta a lábaimat. Becsuktam a szemeim. Felsóhajtott és összeillesztette a testünket. A kezeimet letettem a fejem mellé. Josh lassan mozogni kezdett. Felsóhajtottam, teljesen más volt minden, amire ugyan számítottam, és nem voltam meglepődve, de mégis furcsa volt mással lenni.
Megcsókolt és gyorsított. Akaratosan, követelőzően csókoltam vissza, többet akartam. Gyorsított és hevesen csókolt, viszonzásul cirógattam a tarkóját. Gyorsabban mozgott, én pedig hozzásímultam. Gyorsan mozgott és átkarolta a derekamat. Közelítettem a csúcshoz, de nem túl gyorsan. Josh is közeledhetett, mivel gyorsított. Előremozdult a csípőm, segítettem a mozgásban.
Gyorsan mozgott, és figyelte az arcomat. Valahol máshol jártam, egy másik világban. Josh hirtelen összeszorította a szemeit, a kezei ökölbe rándultak. Beletemette a nyakamba az arcát, és remegett. Minden izma feszült, remegett, símogattam a hátát, hogy le tudjon nyugodni.
Szép lassan megnyugodott. Figyeltem, egyvalamire kíváncsi voltam.
- Tetszett? - Kuncogtam.
- De még mennyire... - Megtámaszkodott a karján és megcsókolt. Viszonoztam, én ugyan nem értem el a csúcsot, de most nem érdekellt. Vissza akartam menni Davidhez. Csakhogy Joshnak esze ágában sem volt visszaengedni.
- Mehetek? - Tettem fel a köldői kérdést. Nagy szemeket meresztett.
- Mégis hova?
- El. Davidhez vissza. - Közöltem félősen, mire felnevetett.
- Miért akarnál oda visszamenni?
- Mert ott vannak azok, akik fontosak nekem. - Mostmár kezdtem tényleg félni.
- Akik fontosak neked? - Nevetett fel. - Ne hülyéskedj már! - Megfordult, engem is magával húzva, fogta a derekamat. Vigyorogva nézett, rég túl lehetett a beszélgetésünkön, folytatni akarta.
Most én voltam felül, de Josh erősen fogta a derekamat, hogy ne tudjak leszállni róla. Reszkettem, féltem tőle, és vissza akartam jutni a biztonságos házunkba, Dave és a kicsik mellé. Josh nem értette, mi a bajom.
- Mi a baj? - Kérdezett rá.
- Mit akarsz még? - Kérdeztem könnyezve. Vigyorogva felült, átölelte a hátamat, hátradőlt, engem is magával húzva. Belesuttogott a fülembe.
- Téged. - A könnyeim folytak végig az arcomon.
- Gyermekeim vannak, Josh. - A hangom remegett. Végigsimított az oldalamon.
- Felejsd el őket. - Suttogott.
- Nem akarom elfeledni őket. - Sírtam. Elkomorodott az arca.
- Pedig muszály lesz. - Maga alá fordított és erőszakosan megcsókolt. Összeszorítottam a szemeimet és az ajkaimat, hogy minél kevésbé férjen hozzám. Mivel látta, hogy így nem megy semmire, elhúzódott és figyelt egy darabig, majd az államat csókolta meg. Fájt, hogy nem mehetek vissza. Sírtam az arcom fájdalmas grimaszba torzult.
Nagyon finoman végigcsókolta az államat, óvatosan, alig érintve a bőrömet, végigsimított az oldalamon. Felsóhajtottam, próbáltam józan maradni, legalább valamennyire. Nagyon óvatos volt velem, alig értintette a bőrömet, úgy símogatta az oldalamat, majd egyik kezével lejjebb ment és a combomat kezdte cirógatni. Remegve vettem a levegőt, kapaszkodtam a takaróba és vele együtt a józanságba. Ellazulva feküdtem a hátamon, nem tettem semmit. Josh igyekezett meggyőzni arról, hogy sokkal jobban járnék, ha vele maradnék. Végigcsókolta a nyakamat, a keze kicsivel arrébb csúzott a combomról és ott kezdett símogatni. Megremegtem, megfeszült az egész testem, majd szép lassan ellazultam.
Lassan símogatott, miközben folyamatosan a nyakamat csókolgatta. Kezdtem megadni magam, el voltam kábulva, szürkés köd mosott össze mindent a szemem előtt. Josh tudta, hogy győzött.
Lehunytam a szemeimet, ő meg feljebb csusszant és ismét összeillesztette a testünket. Felsóhajtottam, innentől már tehetetlen voltam. Lassan mozogni kezdett, nem sietett sehova.
- David... - Suttogtam. Josh megcsókolt, hogy ne mondjak semmit. Lassan, de határozottan mozgott. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Joshua a szemembe nézett, letörölte a kicsi könnycseppecskét az arcomról és újból megcsókolt. Újult erővel tört rám az érzés, hogy vissza akarok menni Davehez, a kicsikhez, vissza a biztonságot nyújtó otthonomba. Az meg plussz egy lökés volt, hogy kezdett fájni, amit Josh csinál, de szemmel láthatólag, őt ez nem különösebben érdekellte. Mikor már könnyeztem a fájdalomtól, szóltam is neki.
- Josh, kérlek ne! - Sírtam. Meg se hallotta. Próbáltam ellökni, zokogtam. - Kérlek! - Oldalra fordítottam a fejem a párnán. Aprót rázott a fején és folytatta. Erősen markoltam a takarót, hogy ne sikítsak fel, ekkor halványan vérszag csapta meg az orromat. Josh akkor is csak tovább csinálta. Összeszorított fogakkal harcoltam, de nem bírtam tovább, kitört belőlem a sikítás. David szorosan lefogott, a szájamat is betapasztotta a kezével.
- Maradj csöndben! - Sziszegte, félt, hogy valaki meghallja. Nem érdekellt annyira, mit mond. Zokogtam, fájt, hogy nem hallgatott meg. Nem érdekellte, a fülemhez hajolt és belesuttogott. - Maradj csendben! - Amennyire tudtam, megráztam a fejemet, mire Josht elöntötte a méreg és erősen megragadta az állkapcsomat, kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Vagy befogod a szádat, vagy nagyon rosszul jársz. - Sziszegte. Sírtam, becsuktam a szememet, hogy legalább egy kicsit megvédjem magam tőle. Ekkor Dave berontott az ajtón, Josh meg ledermedt.
- David! - Sírtam. Egyetlen szempillantás alatt ott termett, Josht elhajította a szoba másik felébe, aki így rendesen beverte a fejét. Gyorsan végigmért a szemével, aztán körémcsavart egy plédet, felvett és elindultunk hazafele. Útközben kis kitérővl még belerúgott egyet a földön fekvő fiúba. Ezalatt visszanéztem egy pillanatra az ágyra. A lepedő egy folton véres volt, ott, ahol feküdtem. Felfordult a gyomrom a látványtól, ezért inkább nem néztem oda többet.
David szó nélkül futott, normál tempóban hazafele, majd kis idő múlva halkan, folytott hangon megszólalt.
- Fáj valamid? - Hallatszott a hangján, hogy a dolgok rendesen megviselték. Könnyezve bólogattam, mindenem fájt. Aggódott értem, magához szorított. Percek kérdése volt csak, hogy hazaérjünk. Most kezdték a mai történések kifejteni a hatásukat. Nem akartam szólni senkihez.
Dave az ajtóban megállt és óvatosan a lábamra állított. Reszkettem, alig tudtam megmaradni a tulajdon lábaimon és szokatlanul csendes voltam. Szerelmem sóhajtva kinyitotta az ajtót és beléptünk.
- Ne bánts... - Suttogtam, nem mertem hangosabban beszélni, az emlékek még mindig túl tiszták voltak. Dave szomorúan nézett rám. A hajam össze volt tapatva, az arcomon biztosra vettem, hogy méretes, vörös foltok éktelenkednek, ahogy Josh megszorított.
David megsimogatta a hátamat.
- Gyere, öltözz fel. - Nem tehettem róla, de rémülten ugrottam egyet, megperdültem és méregettem Davidet, aki engem nézett. Nagyot nyeltem és szótlanul, lehajtott fejjel felmentem az emeletre. Fönt, a szobánkban térde estem és sírtam. Nem volt kedvem fölkelni.
Nemsokára Dave is utánamjött. Letérdelt mellém és átkarolta a derekamat. Összerezzentem, mire elhúzta a kezeit. Picit várt, majd nagyon lassan végigsimított az arcomon.
- Ariel...
- Igen? - Suttogtam.
- Mond... Tudok valamiben segíteni? - Tekintete szomorú volt, aggódott értem.
- Nem hinném. - Nem tudtam suttogásnál hangosabban beszélni. Lesütötte a szemeit és némán bólintott. Felöltöztem és lementem a konyhába. A pulton ott volt egy konyhakés, ami egyre szimpatikusabb lett. David is kis idő múlva lejött hozzám. A kezem elindult a kés felé. David nem állított meg, nem értette, mit akarok.
Erősen megmarkoltam a kés nyelét, a karom megfeszült, hogy egy határozott mozdulattal magamba döfhessem. Dave felpattant és lefogta a kezemet.
- Ariel, ne csináld! - Kétségbeesetten nézte az arcomat.
- Miért éljek, David? - Megcirógatta az arcomat és mélyen a szemembe nézett.
- Miattam. A családod miatt. Azok miatt, akik szeretnek. És saját magad miatt. - Erre elsírtam magam.
- Szeret engem egyálltalán valaki? - Hitetlenkedve nézett rám, aztán a szemei kicsit dühösek, kicsit csalódottak lettek. A kezei közé fogta az arcomat.
- Nem hiszem el, hogy nem érzed, mennyien szeretnek!
- Te. Te szeretsz. Szeretsz? David. Megcsaltalak! És képes vagy ezek után is szeretni? - Nehezemre esett kiejteni ezeket a szavakat, de valahogy sikerült. Felsóhajtott és megcirógatta az arcomat.
- Itt vagyok, és soha nem fogok elmenni. Mond ez neked valamit? - Döntötte félre a fejét. Bólintottam.
- Én sem megyek sehova. Itthon maradok. - Elmosolyodott.
- Én leszek a legboldogabb. - Suttogta, majd megcsókolt. Rögtön visszacsókoltam.
- Így legalább mindíg lesz itthon valaki. - Bólintott és mosolygott. - Én leszek Esme. - Nevettem, Dave meg velem nevetett. - Szeretlek, Dave. - Bizonyításképp megcsókoltam.
- Én is téged. - Suttogta az ajkaim közé.
Ígéretemhez hűen nem mozdultam ki többet a házból. David meg nem mozdult mellőlem. Tökéletesen megvoltunk. Nem is küldtem el sehova, max boltba. Sham és Rach is megérkeztek időközben.
- Minden rendben van? - Kérdezte Rach mosolyogva.
- Igen. - Feleltem szintén mosolyogva. Dave csöndesen állt és mosolygott, Sham meg átölelte Rachael derekát. Dave engem nézett, látni lehetett, hogy örül. Shamino Rachael hasára nézett, én meg követtem a tekintetét. A lány hasa feltűnően nőtt. Elmosolyodtam.
- Nemtán? - Elmosolyodott és Sham melkasának dőlt. David megfogta a kezemet és mosolyogva figyelt. - Mikorra várjátok?
- Az még messze van... Mi is csak nemrég tudtuk meg. - Mosolygott és a hasára simította a kezét. Dave mosolygott, és a vállamnak döntötte a fejét. Vigyorogtam.
- Okés. Ez annyira jó! - David mosolygott rajtam és közelebb vont magához. Nagyon fel voltam dobva. Ekkor Darren felsírt. Felszaladtam hozzá és megetettem.
Kis idő múlva Dave is utánunk jött. Teljesen belemélyedtem Darren etetésébe, olyan jó volt újra itthon lenni és újra magamhoz ölelni a kisbabámat. David mosolyogva odajött hozzánk.
- Annyira jó újra itt lenni. - Mosolyogva cirógattam Darren arcocskáját. Dave hátulról átölelte a derekamat.
- Ennek örülök... - Mosolygott és belecsókolt a nyakamba. Elmosolyodtam és oldalra döntöttem a fejemet. Elmosolyodott és végigcsókolta a nyakam vonalát.
- Ne a kicsik előtt. - Suttogtam, bár ez ellentmondott annak, amit szerettem volna. Igaz, nem épp a gyermekeim előtt, de akkor is. Hiányoztak azok a percek, amiket vele töltöttem. Bólintott és a nyakamba temette az arcát, úgy nézte Darrent. Ez a mozdulat túlságosan emlékeztetett Joshéra, ezért megremegtem és előrépp léptem. Mosolygott. Joshua arcát láttam magam előtt, akaratlanul is visszaemlékeztem. Egy könnycsepp akaratosan szúrta a szememet, majd legördült az arcomon. Szembefordult velem, letörölte a könnycseppet, aztán átölelt. Megfeszültem, a szemeben félelem csillogott. Elhúzódott és félve nézett rám.
- Valami rosszat tettem?
- Csak... Rossz emlékeket ébresztettek a mozdulataid... - Magyaráztam. - Sajnálom. - Leraktam a kicsit és visszamentem a szobámba. Utánam jött, bizonytalan volt.
- Ariel... Sajnálom. Nem fordul többet elő. - Hülye ígéret. Betarthatatlan.
- Nem tudhatod. - Összehúztam magam az ágyon és sírtam. Leült mellém, meg akarta símogatni a hátamat, de inkább visszahúzta a kezét.
- De tudnom kellett volna. Bocsáss meg. - Hajtotta le a fejét.
- És ezentúl nem érsz hozzám? - Szomorúan felpillantottam rá. Rámemelte a tekintetét, szomorú volt.
- Ha te nem szeretnéd, természetesen nem. - Szomorkásan elmosolyodott. Még, hogy nem akarom! Rátettem a kezeimet a vállaira és ledöntöttem az ágyra. Dave meglepetten pislogott. Mosolyogtam és vadul megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt, ami most még jobban tetszett, mint eddig akármikor.
- Méghogy nem akarom. - Suttogtam az ajkai közé. Mosolygott és gyengéden átkarolta a derekamat. Lejjebb mentem az ajkairól a nyakára és finoman megharaptam.
Felmordult és közelebb húzott magához, aztán eszébe jutott, mi történt legutóbb, ezért felhúzott magához és gyengéden megcsókolt. Illetve csak akart, mivel nem hagytam magamat. Szívogattam a nyakát, majd belesuttogtam. - Nem vérzik, nyugi. - Végighúztam a nyelvemet a nyakán. Felmordult és hagyta magát.
Lecsúsztattam a kezemet a mellkasán és benyúltam a pólója alá, cirógattam a hasát. Hangosan felmordult, tetszett neki a dolog. Ez a hang már nagyon hiányzott. Lehúztam róla a pólót és úgy símogattam tovább. Felmordult, a csípőmnél fogva közelebb húzott magához. Felsóhajtottam és babrálni kezdtem az övével, Dave segített nekem. Hagytam, aztán meggondoltam magamat. - Jobb ötletem van. - Vigyorogtam. Kíváncsian nézett, én meg lekötöttem az övemmel. - Nyugton maradsz. - Ártatlanul pislogott.
- Ez csak természetes! - Vigyorgott. Kecses, sztriptíz mozgással levetettem a pólómat. Óriási szemeket meresztett és nagyot nyelt. Adtam neki egy kis sztriptíz bemutatót. Dave minden mozdulatomat figyelte, majd megrázta a fejét, hogy magához térjen és fészkelődni kezdett. - Kötözz ki! - Kérte folytott hangon. Vigyorogtam.
- Örömmel! - Azzal kikötöztem az ágyhoz. Hagyta, egész testében megfeszült. Folytattam a bemutatót, majd őt is megszabadítottam a ruháitól. Morgott, elkezdte rángatni a kezét, hogy kiszabaduljon. - Nem-nem. - Fogtam le a kezét. Felmorgott és kétségbeesetten nézett a szemembe. - Nem. - Jelentettem ki magabiztosan. - Ha elszakítod az övem, nagyon mérges leszek. - Vigyorogtam. Nyugton maradt és úgy nézett rám, mint aki az ítéletemre vár.
Végigcsókoltam rajta. Morgott, próbált uralkodni magán. Végigsimítottam a combján, majd a kezemmel kényeztetni kezdtem. Hangosan felmordult, itt szakadt el a cérna. Egy mozdulattal kettészakította az övet, lefogta a csuklómat, a fejem fölé szorította és vadul megcsókolt. Ösztönzés képpen ugyanolyan hévvel csókoltam vissza és hozzásímultam. Végigcsókolt a nyakamon és a fülembe suttogott.
- Majd veszek neked egy másik övet...
- Helyes! - Kicsit mérges voltam, de most nem erre koncentráltam. Elmosolyodott és végigsimított az oldalamon. Jólesően felsóhajtottam, de nem tartottam valami igazságosnak, hogy kihasználja, a gyengepontomat. Mosolygott és belecsókolt a nyakamba. - Te most játszol velem? - Kérzdeztem suttogva, mire halkan elnevette magát.
- Szerinted? - Végighúzta az ajkait a nyakamon és a vállamon, miközben az oldalamat símogatta. Akadozva vettem a levegőt.
- Ha már játszol, legalább rendesen játszanál. - Mosolygott.
- Hmmm... Rendesen? - Belecsókolt ismét a nyakamba.
- I... Igen... Rendesen. - Beharaptam az alsó ajkamat. Finoman szívogatni kezdte a nyakam és végigsimította a combomat. Elégedetten sóhajtoztam. Mosolygott és cirógatott. Becsuktam a szemeimet, mosolyogtam. Megcsókolt és az ajkaim közé suttogott.
- Nagyon szeretlek. - Visszacsókoltam és én is suttogtam.
- Én is téged... - Mosolygott és újra megcsókolt. Túl lassúnak találtam a tempót, ezért becsúsztam Dave alá, végigcsókoltam a mellkasán, símogattam, majd az egyik kezemmel egészen lementem és ott kezdtem kényeztetni. Morgott, megkapaszkodott az ágy támlájában próbált uralkodni magán. Fordítottam a helyzetünkön, az ajkaimat végighúztam a hasán, végül pedig az ajkaimmal csalakoztam a kezemhez. David felmordult és lehunyta a szemeimet. Gyorsítottam, hátrafeszítette a fejét, megkapaszkodott, a fa megrepedt a keze alatt. - Ne zúzd szét az ágyamat... - Suttogtam, feljöttem Davidhez a biztonság kedvéért. Elkapta a kezeit a támláról és hirtelen nem tudta, mibe kapaszkodjon. Odaadtam neki a csuklómat, de ő aprót rázott a fején és inkább a lepedőbe kapaszkodott. Lenéztem a csuklómra, mert kezdett fájni. Nem lepődtem meg túságosan, mikor láttam, hogy kicsit fel van duzzadva, mégsem szóltam Davidnek. Rátámaszkodtam a karomra, nem mentem le, inkább ráfeküdtem Dave mellkasára. Szorosan átölelt, mire elmosolyodtam és elkezdtem harapdálni a nyakát.
Felmordult, lehunyta a szemeit, közelebb húzott magához és cirógatta az oldalamat meg a hátamat. Felsóhajtottam, imádtam, mikor símogat. Elmosolyodott, belecsókolt a nyakamba és símogatta az oldalamat, nagyon óvatos volt velem. Feljebb akartam jönni, ezért a kezemre támaszkodtam. A csuklóm jókorát reccsent, és iszonyatosan nyilallni kezdett.
- Aúú! - David azonnal odakapta a tekintetét.
- Ariel! Mi a baj? Mutatsd! - Gyengéden a kezei közé vette az enyémet, szemügyre vette és elsötétült a tekintete. - Ezt én okoztam... Nagyon fáj? - Gyengéden végigsimított a csuklómon, ami úgy hatott nekem, mintha egy pengét húzott volna végig rajta. Összerándult az arcom, de hazudtam.
- Nem fáj kicsit sem. - Mosolyogtam, de nem hitt nekem. - Komolyan! Semmi bajom. - Mosolyogtam továbbra is és megcsókoltam, hogy ugyan felejtse már el. Visszacsókolt, de éreztem rajta, hogy még  mindig aggódik. - Oké, oké. Feladom. - Keltem fel. - Valóban fáj. - Dave is felállt, aggódva végigsimított az arcomon.
- Sajnálom. - Suttogta. - Gyere, borogassuk be. - Átadta a köntösömet és felvett egy nadrágot.
- Ne hibáztatsd magad. - Vettem fel a köntösömet.
Lementünk a konyhába, David elővett egy konyharuhát és bevizezte. Nyöszörögve figyeltem és méregettem a csuklómat, ami vagy a háromszorosára dagadt. Szerelmem elzárta a vizet és gyengéden a csuklómra tekerte a rongyot, miközben bűntudatos képet vágott. Folyamatosan sziszegtem és jujgattam, mivel olyan volt, mintha jégdárdákat döftek volna a csontjaimba.
- Sajnálom! - Bűntudata volt. Elengedett és bekapcsolta a TV-t. - Szeretnél megnézni egy filmet?
- Nem kell. - Mosolyogtam. - Mármint... Tízszer ennyit is vállalnék érted. Ez semmi. - Emeltem meg a csuklómat. - Most az fáj a legjobban, hogy bűntudatod van miattam. - Könnyeztem. - És nem akarok tévézni. - Kikapcsolta a készüléket és egy szempillantás alatt előttem termett.
- Ne szomorkodj... - Simított végig az arcomon. - Nagyon szertlek...
- Ne legyen bűntudatod. Inkább fejezzük be amit elkedtüünk... - Kaptam a csuklómhoz a kezemet, mert rendesen belenyilallt, amit Dave is észrevett és aggódva átölelt.
- Majd később. Már így is elég fájdalmat okoztam. - Grimaszolt.
- Nem. Én most akarom. És ezt meg kibírom. - Jelentettem ki magabiztosan. Elmosolyodott és végigsimított az arcomon.
- Nem kell ezt csinálnod, Ariel. El fog múlni, és akkor... - Közelebb hajolt és suttogott.
- És akkor mi lesz? - Kérdeztem kíváncsian. Végighúzta az ajkait a nyakamon.
- És akkor nem foglak elengedni... - Suttogta folytott hangon. A tüdőmben benntrekedt a levegő és nem akaródzott kijönni onnan.
- Már... Már nem fáj annyira... - Suttogtam. Elmosolyodott, az ajkai még mindig a nyakamon voltak.
- Azért még várjunk egy kicsit, a biztonság kedvéért... - Újból végighúzta az ajkait a nyakamon. Akadozva vettem a levegőt. Volt egy olyan sejtésem, hogy baj van. Aztán rájöttem, mi: ha a csuklóm így marad, a csontok rosszul fognak összeforrni. - Nagyon fáj a csuklód? - Suttogta a nyakamba aggódó hangon.
- Nem. Nem fáj, csak... - Levettem róla a rongyot. Szemmel láthatóan el volt deformálódva. - Uh... - Elkaptam a tekintetem, mivel egyetlen pillanat alatt felkavarodott a gyomrom és kirázott a hideg. Davidnek elkerekedtek a szemei.
- Most azonnal bemegyünk a kórházba! Gyere. - Elkezdett kifele rángatni.
- Oké, oké, megyek! - Követtem, bár nem volt választásom. Még fel tudtam kapni egy szoknyát és egy pólót magamra, mielőtt elindultunk volna.
Taxival bementünk a kórházba, egyenesen fel az orvosomhoz. A doki újra eltörte a csontjaimat és helyrerakta őket. Sikítoztam, nagyon fájt. Az is, ahogy újra eltörte a csontokat, meg az is, ahogy vadállat módjára megrántotta, hogy helyreugorjanak. Dave minden hangnál összerezzent és lehunyta a szemeit, ő is szenvedett, nem csak én. Sírtam, még akkor is, mikor kiengedett, miután begipszelte.
David azonnal a karjaba zárt és próbált nyugtatni. Az én fájdalmam neki is fájt. Remegtem, mint valami nyárfalevél a szélben. Dave leült a székre, az ölébe vont és szorosan mához ölelt. Mostmár nagyon óvatos volt.
- Fáj... - Suttogtam remegő hangon. Átölelt és kétségbeesetten suttogott.
- Tudom Kicsim, tudom... - Könnyezett, én pedig bújtam hozzá, jó volt érezni a védelmét. Átkarolt, a nyakamba temette az arcát és ringatni kezdett. Elszundítottam a karjaiban, megfeledkezve mindenről.
Otthon ébredtem fel a kanapén. David ült mellettem és várta, hogy teljesen felébredjek.
- Mi történt? - Néztem rá. Megdörzsöltem a szemeimet, ezzel kiűzve belőle az álmot.
- Nem emlékszel? - Mosolygott.
- Nem igazán... - Ásítottam. Lepillantott a kezemre. Valójában nagyon is jól emlékeztem rá, csak kíváncsi voltam, hogy mondja el, mi történt.
- Bementünk a kórházba és az orvos... Nos, ellátta a kezedet. Fáj még? - Aggódóan méregette az arcomat.
- Kicsit lüktet. Nem vészes. - Valahogy mosolyogtam. Elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám, végigsimított az arcomon.
- Biztos? Nem kérsz valami fájdalomcsillapítót?
- Nem kell. - Mosolyogtam vissza. Elmosolyodott, hozzám hajolt és megcsókolt. Visszacsókoltam, az ajkai közé suttogtam. - Akarod folytatni? - Elvigyorodott, az ölébe vont.
- Szerinted? - Belecsókolt a nyakamba.
- Sz... Szerintem... Innen úgy tűnik, igen. - Mosolyogtam. Ő is mosolygott.
- Innen is... - Lesímogatta a vállamról a ruhám pántját, mire elakadt a lélegzetem. Mosolygott és lesímogatta rólam a pólómat, megremegtem. Dave mosolyogva a nyakamba csókolt, a kezét végigcsúsztatta a combomon, be a szoknyám alá. Egyébként útáltam a szoknyákat, de most a nagy sietségben ez akadt a kezembe. És most jól is jött. Beharaptam az alsó ajkam, vártam, mi következik. Vigyorogva símogatta a combomat, hozzám hajolt és megcsókolt, amit hevesen viszonoztam. Közelebb húzott magához, feltűrte a szoknyámat és a csókot egy pillanatra sem megszakítva símogatni kezdett a fehérneműn keresztül. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, majd remegve kifújtam.
Mosolyogva figyelte az arcomat, miközben folyamatosan símogatott. A tekintetem kezdett ködös lenni, de harcoltam, és tartottam magamat - még... David a fülemhez hajolt és végighúzta az ajkait a bőrömön, mosolygott, tudta, hogy győzni fog. Remegve vettem a levegőt, végigkarmoltam a támlán.
Elmosolyodott és leszaggatta rólam a fehérneműmet, majd tovább símogított, az ajkai még mindig a nyakamon jártak. Tátogtam, levegő után kapkodtam, ami nem nagyon igyekezett befele a tüdőmbe.
Cirógatott és figyelte az arcomat, neki is legalább annyira tetszett ez a játék, mint nekem. Még mindig harcoltam, de a szívem hevesen kalimpált. Dave nem adta fel, hátradöntött a kanapén, fölémmászott, közben egy pillanatra sem hagyva abba. Megremegtem, karmolásztam a huzatot.
Elvigyorodott és leszaggatta rólam a maradék ruháimat is és végigcsókolt rajtam. Jólesően sóhajtoztam. Egészen lement, mire megnyikkantam. Gonoszul bevetette még a nyelvét is. Akaratlanul is felnyögtem. Megadtam magamat teljesen. Hátravetettem a fejem, összeszorítottam a szemeimet, a hátam ívben meghajlott, hogy közelebb tudjak húzódni Davidhez. Halkan felmordult égy gyorsított. Kapkodtam a levegőt. Dave halkan morgott, cirógatta a combomat. A csípőm előre mozdult, hogy közelebb férkőzzek élvezetet adó ajkaihoz, közel voltam. Gyorsított, nem hagyta abba. Belevágtam a körmeimet a kanapé huzatába, remegtem. Dave még gyorsabban csinálta. Kicsit kinyitottam a szemeimet, David szemei csukva voltak. Egy ideje már feladtam a küzdelmet, így most csak annyi dolgom volt, hogy átadtam magamat az érzésnek, amit adott. Szerelmem megtámaszkodott és gyorsított. Elértem a csúcsot, hangosan felnyögtem.
Dave följebb jött hozzám megcsókolt és átkarolta a derekamat. Remegtem, de ennek ellenére visszacsókoltam. Átkarolta a derekamat, az ölébe vont, hátradőlt a kanapén, az ajkai lejjebb csúsztak a nyakamra, közben végigsimított az oldalamon.
- Élvezed a játékot? - Kérdeztem suttogva. Végighúzta az ajkait a nyakamon.
- De még mennyire! - Kuncogott.
- Akk... Akkor jó... - Egyenetlenül vettem a levegőt, mindig úgy, ahogy sikerült. David mosolyogva lejjebb csúsztatta a kezét a combomra, az ajkaival nem ment arrébb a nyakamról - még csak az kellett volna! Elkaptam a párnát, jobbhíján azt szorongattam. Vigyorgott, eltávolodott és felnézett az arcomra, a keze még lejjebb csúszott. Beharaptam az alsó ajkamat, a szememet meg inkább becsuktam.
Elkezdett símogatni, én meg annyira szorítottam azt a szerencsétlen párnát, hogy az anyaga egy kicsi darabon kiszakadt. A keze gyorsabb tempóra váltott, odahajolt a fülemhez és belesuttogott.
- Ha ezzel végeztünk, azt hiszem elmehetünk vásárolni... - Kuncogott.
- Az se most lesz... - Leheltem.
- Nem bizony... - Gyengéden végigcsókolta a nyakamat, a keze egyetlen pillanatra sem állt meg.
- Ne kínozz... - A hangom most irreálisan vékonyka volt. Lágyan végigcsókolta a vállamat.
- Miért? Nem élvezed? - Állnok módon beleharapott a nyakamba, mire megnyikkantam.
- De... De igen... - Szélesen elvigyorodott és végigcsókolta az állam vonalát.
- Hát akkor? Hol itt a probléba? - Vigyorgott és egyre gyorsabban csinálta. Besokalltam és fordítottam a helyzetünkön, amivel ugyan azt értem el, hogy leestünk a kanapéról, de legalább én kerültem felülre. Meglepődött és lefagyott, erre nem számított.
- Ha te így, én is így. - Vigyorogtam rá, majd megcsókoltam és egyre lejjebb mentem. Nem bírt megszólalni, egyenlőre hagyta magát. Szép lassan teljesen lementem. Hangosan morgott, láttam rajta, hogy biztos benne, hogy ezt nem fogja bírni idegekkel, de nem különösebben érdekellt a dolog, elvoltam lent. Hangosan morgott, a keze lecsúszott a nyakamra, de nem írányított, csak símogatott. Elvigyorodtam és gyorsítottam.
Felmordult, tetszett neki a dolog. Az egyik kezemmel megfogtam az övét, a másikkal csatlakoztam az ajkaimhoz. Még hangosabban morgott, megkapaszkodott az asztal lábában. Bevetettem még a nyelvemet is, jutalmul hangos morgást kaptam. Nagyon tetszett neki. David keze alatt megrepedt az asztal. Az egyik kezemet felcsúsztattam a hasára és cirógatni kezdtem.
Sikeresen eltörte az asztal lábát. Elkapta, és megtartotta, nehogy lebruljon. Kuncogtam és folytattam. Davenek remegett a kezen, nem nagyon tudott mit kezdeni az asztallal, volt neki elég 'problémája'.
- Abbahagyjam? - Vigyorogtam. David csak megrázta a fejét, én meg szélesebben vigyorogtam és folytattam. David közel volt, vadul morgott, közben erősen szorította az asztal maradékát. Még egy picit gyorsítottam, ezzel belökve őt a teljes sötétségbe. Mined izma megfeszült és sikeresen kitörte az asztal másik lábát is. Folytattam a játékomat, amit már nem bírt idegekkel.
Felrántott magához, ügyelve a csuklómra és maga alá fordított.
- Hé! Még nem végeztem! - Nevettem. Futólag elmosolyodott.
- Nem baj. - Vadul megcsókolt, amit harapósan, karmolósan viszonoztam. Felmordult és szorosan magához vont, én meg lejjebb csúsztattam az ajkaimat és megharaptam a nyakát. Ilyen hangulatban voltam. Felmrodult ismét, átkarolta a derekamat és összeillesztette a testünket.
Belemélyesztettem a fogaimat a nyakába és finoman szívogatni kezdtem. Összeszorította a szemeit, halkan morgott és mozogni kezdett. Belevágtam a körmeimet a hátába és húztam magamhoz, nehogy el tudjon távolodni - mintha legalább is akart volna. Hangosan morgott, a nyakamba fúrta az arcát és gyorsabb tempóra váltott. Löktem egyet a csípőmön, ennyi már nem volt elég. Hangosan morgott továbbra is, végigsimított az oldalamon és a csípőmön tartotta a kezét. Mivel más megoldást nem láttam, a csípője köré fűztem a lábaimat. Felmordult és gyorsabban kezdett mozogni. Végigkarmoltam Dave hátán. Vadul megcsókolt, szorosan magához ölelt, morgott és kapkodta a levegőt.
Kicsivel arrébbmentem a nyakán és ott kezdtem szívogatni. Hangosan morgott és egy pillanatra sem hagyta abba a mozgást. Többet akartam, segítettem Davidet a mozgásban. Nagyon gyorsan mozgott, lehunyta a szemeit.
- N... Ne hagyd abba... - Suttogtam. Megkapaszkodott a fotelben és tartotta a tempót. Megremegtem, végigfutott rajtam a hideg. Nem hagyta abba, a szemei csukva voltak, kapaszkodott. Elértem a csúcsot, hátravetettem a fejemet, é összeszorítottam a szemeimet.
Pár mozdulat után David is utolért, összeszorította az állkapcsát, minden izma feszült és hangosan morgott.
- Örülök, hogy itt vagyok. - Mosolyogtam. - És annak is, hogy veled vagyok. - Finoman, lágyan megcsókoltam. Mosolyogva visszacsókolt és gyengéden átölelt. Belesuttogtam David fülébe. - Szeretlek. - Hétköznapian hangzott, de szükségem volt rá, hogy kimondjam. Elmosolyodott és megpuszilt.
- Én is téged. - Kicsusszantam Dave alól és felmentem néhány ruháért.
Mikor lementem, furólag Davidre mosolyogtam és elmentem. Átváltoztam, majd Rachaelék házához mentem, hogy benézzek Sarahhoz.
Mikor odaértem, átugrottam a kerítésen, kaparni kezdtem a bejárati ajtót. Legalább két év telt el, mégis reméltem, hogy nem csak egy vadállatként fognak rám tekinteni. Sarah apja, Mr. Selton nyitott ajtót, a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. Barátságosan vakkantottam, mire elnevette magát, nem akarta elhinni.
- Ariel! - Szó szerint a nyakamba ugrott és átölelt. Lehajtottam a fejemet és meglengettem a farkamat. Nagyon örült, bevezetett a házba, ahol az egész család ebédelt, mindannyian meghökkentek, Peter, Rachael öccse félre is nyelt. Odamentem a fiú mögé és lefejeltem a hátát.
Sarah észbe kapott, sikítozva felpattant és odaszaladt hozzám.
- Kutyus!!! - Lefeküdtem, bár már nem volt annyira kicsi. Csóváltam a farkamat, jó volt újra látni őket. Átölelte a nyakamat. - Kutyus!!!!! Nagyon hiányoztál! Miért mentél el? - Halkan nyöszörögtem, azt akartam ezzel mondani: Sajnálom. Sarah mosolyogva megsímogatta a fejemet és felnevetett. - Kutyusom! - Hozzádörgöltem a fejemet. Nagyon örült nekem, símogatta a bundámat, majd tapsikolva elhúzódott kissé. - Felülhetek a hátadra? - Boldogan vakkantottam és hevesen bólogatni kezdtem. Boldogan tapsikolt és sikongatott, az édesanyja pedig mosolyogva felültette a hátamra. Óvatosan felálltam, nehogy leessen. Vidáman visongott és kapaszkodott a bondámba, én pedig óvatosan lépkedtem vele a hátamon. Átölelte a nyakamat, úgy kapaszkodott, kuncogva kérte:
- Fussunk a kertben! - Mosolyogtam és kimentem a kertbe. ELőször csak lassan kocogtam majd egyre gyorsabban száguldoztam le-fel. Nagyon boldog volt, erősen kapaszkodott a nyakamba, én pedig átugrottam oda-vissza a kerítést, miközben Sarah hangosan sikítozott a hátamon.
Leügettem, majd szép lassan visszasétáltam a házba. A kislány a hátamon kérlelni kezdett, hogy menjünk még egy kört. Megálltam az ajtóban, reméltem, kapaszkodik és kilőttem oldalra. Nevetve kapaszkodott, nagyon tetszett neki a dolog. Csak egy fehér csík látszott belőlem, úgy száguldoztam a kertben.
A többiek is kijöttek és figyeltek bennünket. Erőteljesen befékeztem előttük, a fejemet felcsaptam, nehogy Sarah lerepüljön rólam. Még akkor is nevetett, mikor az anyja levette a hátamról. Mikor már nem éreztem a kicsi jelenlétét magamon, összecsuklottam, teljesen ki voltam fáradva. Mr. Selton megsímogatott.
- Gyere be, pihenj le kicsit. - Mosolygott, a többiek pedig bementek. Én is feltápászkodtam, a lábaim remegtek, plussza az egyikre még sántítottam is, mivel meghúzódott. Lassan bementünk és Sarah apja intett, hogy feküdjek le a szőnyegre. Úgy is tettem. Kényelmesen elnyúltam a szöveten.
Mr. Selton is mellém heveredett és símogatni kezdett. Még a kis Sarah is odamerészkedett és mellém feküdt. Lehajtottam a fejemet az ölébe, egy kis simi reményében, amit meg is kaptam mosoly kíséretében és a többiek is odagyűltek és bekapcsolták a Tv-t.
Ekkor csöngettek, én pedig felpattantam, felborzolódott a maromon a szőr, morogtam, olyan voltam, mint egy vérbeli házőrző. Az anya kiment ajtót nyitni, én meg füleltem, minden pillanatban ugrásra kész voltam.
- Rachael? - Oh, szóval ők jöttek ide. Kimentem, de mikor megláttam a bátyámat, rögtön visszamentem a házba. Sarah odabent átölelte a nyakamat, nagyon hiányozhattam már neki. Megremegtem, újból nem tudtam, mitévő legyek. Maradjak itt, vagy menjek el? Halkan nyüszítettem.
- Gyere, megmutatom a játékaimat. - A kis Sarah elindult felfe. Meglengettem a farkamat és hűségesen követtem. Nem volt nyakörvem, így tulajdonképpen nem tartoztam sehova. A kicsilány sorra megmutatta az összes játékát, nagyon örült. Megszaglásztam mindegyiket, hogy ha már visszajöttem, legyen okuk az örömre.
Sarah lelkesen magyarázta, melyik Barbie-t, hogy hívják. Füleltem, nagyon figyeltem rá, mit mond. Lelkesen kezdte magyarázni, hogy Peter hogy szedte le a Melody nevezetű barbie baba fejét. Picit kidugtam a nyelvemet és megnyalogattam a kislány arcát. Átölelte a nyakamat, én pedig lehajtottam a fejemet, és ahogy tudtam, közel húztam magamhoz, farkas módon öleltem át. Kuncogott, nagyon örült.
- Ariel, ugye nem fogsz többet elmenni? - Reménykedve suttogott. Próbáltam jelezni, hogy nincs nyakörvem, így nem tartozom sehova, ezért nem ígérhetem meg, hogy nem megyek el. Felsóhajtott és a szemembe nézett. - De ugye majd meglátogatsz? - Mosolyogva bólintottam, szétnéztem a szobában, felkaptam egy kendőt, lepottyantottam elé és lefeküdtem. Mosolyogva leült mellém. Felakptam a kendőt és leráztam a nyakamra, majd Sarahra néztem. Kuncogva megsímogatott, viccesnek találta. Tuladjonképpen azt akartam, hogy kösse össze a két végét, mintha egy átmeneti nyakörv lenne. Mosolyogva megkötötte, mire söprögettem egy kicsit a farkammal a padlón. Mosolygott, és lelkesen kérdezte:
- Mit játszunk? - Fogtam egy labdát és leraktam az ölébe. Felnevetett, felemelte a játékot és eldobta a szoba másik felébe. Vidáman odafutottam érte és visszavittem neki. Nagyon boldog volt, tapsikolt és újra eldobta. Újból átdübörögtem a szobán. Sarahnak nagyon tetszett, de az anyukája feljött és javasolta, hogy inkább a kertben játszunk. Oldalra fordítottam a fejem, de letrappoltam.
Lent leraktam a labdát és játékos pózba ugrottam. Felkapta a labdát és elhajította jó messzire. Furottam utána, az útesten sikerült elkapnom. Mikor felemeltem a fejem, csak akkor vettem észre az autót - túl későn. Elgázolt. A labdát nem engedtem el, de felkelni sem tudtam. Oda voltam szögezve a betonhoz.
Meghallottam Sarah hangját, ahogy szólongat. Nyüszíteni kezdtem, a játékot ott szorongattam a fogaim között. Amint meglátott, benntrekedt a tüdejében a levegő és odaszaladt hozzám. Ránéztem, a fejemet nem emeltem fel. Leguggolt mellém, megsímogatta a bundámat, nagyon óvatos volt velem.
- Ariel... - Nyöszörögtem, de a labdát nem voltam hajlandó elengedni. Sarah halálra volt rémülve, nem tudta mit tegyen, nagyon aggódott értem. Könnyeztem, segítség képp próbáltam a tudtára adni, hogy szóljon egy felnőttnek, aki talán tud segíteni. Felpattant és elszaladt, majd nemsokára az apjával tért vissza. Próbáltam felkelni, de nem nagyon ment, ezért csak tehetetlenül kapálóztam. Mr. Selton azonnal kihívta az orvost. Nagyon fáztam, a beton hideg volt, és ezen a törött csontjaim se nagyon segítettek.
Sarah rámterített egy takarót és símogatta a bundámat. Most kiejtettem a szájamból a labdát, hogy megnyalogassam a kicsilány kezét. Könnyes szemmel felnevetett, minden vidámság nélkül. Hozzádörgöltem a fejem, már amennyire tudtam. Hozzámbújt, ügyelve a törött csontjaimra, és úgy símogatott tovább. Halkan nyöszörögtem, felnéztem Mr. Seltonra, aki halványan mosolygott.
Az orvos segédei felraktak és óriási méretű hordágy-szerűségre, és vagy heten bevittek a házba. Visítottam, nem kicsit fájt. Odabent óvatosan leraktak, az orvos pedig megvizsgált. Remegtem, pedig nem is fáztam. Sarah nagyon sírt értem, látta, hogy fáj nekem. Mikor a állatorvos egy fájóbb pontra ért, odakaptam. Hátrébb ugrott, majd óvatosan közelebb araszolt és megnyugtatott, folytatta az ellátásomat. Halkan morgolódtam. A kislány odajött hozzám és nyugtatólag símogatott. Rá figyeltem, de mikor az orvos helyrerakta az egyik elcsúszott csontomat, felvisítottam. Sarah hátrébb ugrott, de bátos kislány volt. Nem ilyedt meg. Nyüszítettem, ő meg megnyugtatott, nagyon türelmes volt velem. A kislány ölébe tettem az egyik mancsomat. Mosolygott, óvatosan símogatta. Az orvos egész jól haladt. Mostmár egész jól tűrtem.
Meg se nyikkantam, de mikor az orvos végzett, isteneser rúgtam bele a hátsó lábammal, mire megnémult és csöndesen szólította a mamáját. Morogva néztem rá. Csendben, megőrizve a maradék méltóságát - ami nem volt túl sok - elvonult, nem volt pofája pénzt is kérni, mivel nem akart tolószékbe kerülni. Felkeltem és elkaptam a férfi csuklóját. Lassan megfordult, a tekintetében tisztán lehetett látni a rettegést. Fejet hajtva megköszöntem, hogy ellátott. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzott a környékrül. Cuki szemekkel néztem utána, mint egy kiskutyus, aki soha nem ártana senkinek se. Sarah kuncogva átölelt, vigyázva, nehogy rámnehezedjen, vagy fájdalmat okozzon. Megnyalogattam az arcát, amiért a mosolyát kaptam jutalmul. Besántikáltam a nappaliba és lefeküdtem. A többiek lassanként szétszéledtek, Sarah leheveredett mellém.
Hirtelen vonyítani keztdem, rámjött az énekelhetnék. Sarah utánozott, így már ketten énekeltünk, jó hangosan, igaz, hogy én ezzel a gyermekeimet és a páromat hívtam. A kislány nevetett mellettem, tetszett neki ez a 'játék'. Reméltem, hogy Dave meghall, de mivel elég messze volt, ráerősítettem, kitartóan hívtam. Kis idő múlva abbahagytam az éneklést, mivel kifulladtam. Mégis összeszedtem magam és egy kis ideig még vonyítottam, de nem sokáig, mert úgy éreztem, a hangommal együtt a tüdőm is távozni készül a torkomon keresztül.
Végül feladtam és nyugodtan feküdtem Sarah mellett. Elnyúltam és a kislány ölébe hajtottam a fejemet, mintha egy párna lenne. Csak sokkal kényelmesebb. Mosolyogva símogatott, én meg ásítottam és nyöszörögtem egy sort nyújtózkodás közben. A kicsilány gyengéden símogatta a bundámat, mikor bejött az anyja és közölte, hogy Sarahnak le kell feküdnie. Beszedtem magam alá a lábaimat, felálltam és átballagtam a kisgazdám szobájába.
A kicsi nem ellenkezett, nagyot ásított, álmos volt. Az édesanyja felvette és berakta az ágyba, én meg betakargattam. Emília mosolyogva nézett minket, kiment és lekapcsolta a nagyvillanyt. Mivel nem tudtam aludni, felálltam a kicsi ágya mellől, aki motyogott valamit, utána édesen aludt tovább és az ablakhoz mentem, levegőztem. Valaki halkan kinyitotta az ajtót, halkan felsóhajtott és Dave illata csapta meg az orromat. Odajött mellém. Ránéztem és képennyaltam üdvözlés képpen. Halkan felnevetett, nagyon megkönnyebbült.
- Minden rendben? - Kérdezte suttogva. Büszkén kihúztam magam, megmutattam a szerzeményemet, a kendőt, majd bólintottam. Halkan nevetett, és szemügyre vette a kendőmet. - Ez azt jelenti, hogy háziállat lettél? - Kuncogott. Nagyon halkan felmordultam, de bólintottam. Lágyan elmosolyodott és megcirógatta a bundámat. - Nem megyünk haza? Késő van... - Megingattam válasz képp a fejemet és az alvó Sarahra néztem. Követte a tekintetemet, aztán rám pillantott. - Nem... Nem akarsz hazajönni? - Nagyot nyelt és az arcomat fürkészte. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, döntésképtelen voltam. Így is úgy is fájdalmat okoznék, és ez a gondolat nagyon fájt. Dave megkövülve nézett, nem akarta elhinni, hogy valóban elveszíthet. Lassan lehajtotta a fejét, könnyezett, de nem akarta, hogy meglássam. Gyűlöltem magam, amiért fájdalmat okozok annak... azoknak akiket szeretek. A szerelmem nem moccant, a döntésemet várta. Ha azt kértem volna tőle, hogy forduljon meg és tűnjön el az életemből, megtette volna. A boldogságomat akarta. Visszaváltoztam, felvettem az asztalról egy tollat és egy darab papírt és sebesen írni kezdtem.
"Szeretlek, kicsi gazdám, de most el kell, hogy menjek. Megígérem, még jönni fogok, nem is egyszer. A kendőmről meg fogsz ismerni, akár hol is vagyok.
Ariel"
A végén a nevemet aláhúztam két vonallal, a papírdarabot meg az asztalon hagytam és Davidhez fordultam.
- Menjünk haza. - Mosolyogtam, de a szívem mélyén kicsit szomorú voltam.
- Biztos vagy benne? - Kérdezte halkan, ő is kicsit szomorkás volt. Halkan, fájdalmasan felnevettem, minden vidámság nélkül.
- Ennyire nem akarod, hogy hazamenjek? - Könnyek szöktek a szemembe, mire elkerekedtek a szemei, kínjában hitetlenkedve felnevetett, végigsimított az arcomon és nagyon komolyan nézett a szemembe.
- Semmi mást sem szeretnék jobban, mint hogy hazagyere hozzánk. De ha te itt szeretnél maradni... - Sarahra nézett és összeszorult a torka. - ... én nem állhatok az utadba. - Nagyon lassan, halványan elmosolyodott. A mellkasomban szúrni kezdett a szívem, és ez most nem a bűntudattól volt. Felszisszentem és odakaptam a kezemet, mire David ijedten fürkészte az arcomat, nem értette, mi a bajom. - Jól vagy, Ariel? - Leült és gyengéden az ölébe vont. - Fáj valamid? - Aggódott értem. Tátogva próbáltam levegőhöz jutni.
- Ne... Nem kapok levegőt! - Erőlködtem, hogy ezt ki tudjam mondani, nagyon szúrt a szívem, mivel nagyon gyorsan vert. Dave aggódott, nem tudta mit tehetne.
- Nyugodj meg, Ariel. - Nézett rám. Összeszorítottam a fogaimat, könnyeztem, a kezeim ökölbe rándultak.
- Nagyon fáj, Dave! - Ennyit bírtam suttogni, úgy éreztem, ezt már nem bírom ki. Dave összeszorította a fogsorát, neki is fájt így látnia engem.
- Semmi baj... Mindjárt elmúlik. - Beletemettem a mellkasába az arcomat, igyekeztem lenyugodni. Kis idő múlva már nem kapkodtam annyira a levegőt, a szúrás is kezdett enyhülni, végül teljesen megszűnt. David nyugtatólag símogatta a hátamat és hallgatta az egyre egyenletesebb lélegzetvételeimet. Megkönnyebbülten felsóhajtott, picit szorosabban ölelt, ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat. Megcsókoltam, hogy tudassam vele: már jól vagyok. Visszacsókolt és az ajkaim közé suttogott. - Hazamegyünk? - Bólintottam és még egy pillantást vetettem a kis Sarahra. Olyan volt, mintha a hugom lenne. Mosolygott, kézenfogott, kisurrantunk a házból és futva indultunk haza, mert elég hűvös volt. Megállíthatatlanul vacogtam, pedig a hideg nem volt ok rá. Dave szorosan ölelt magához, mégis megállíthatatlanul remegtem, már nem voltunk olyan messzire a háztól.
Megálltunk az ajtóban, a hátamra terítette a kabátját, de az sem segített, a szemfogaim olyanok lettek, mint farkas alakban. David az arcomat kezdte fürkészni.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódva.
- Nem! - Ennyit tudtam mondani, mielőtt átváltoztam volna. Hátrébb ugrott, én pedig szomorúan néztem rá. Nem akartam elhinni, hogy ez történik. Dave nem értette, miért változtam át. Nyüszítettem és visszarohantam oda, ahonnan jöttem, vissza Sarahhoz. A szerelmem megkövülve állt, semmit nem értett, ahogy én sem. Nem figyeltem oda és keresztülestem egy faágon, de nem keltem fel, nyűszítve feküdtem a földön, nem akartam elhinni, hogy ez történik velem. Dave hozzám rohant és gyengéden megcirógatta a bundámat, mire halkan felmordultam, rápillantottam, majd felálltam és eltűntem az erdőben.
Kóboroltam a sötétben, nem értettem már semmit. Visszamentem Sarahhoz, aki békésen aludt. Szétszaggattam a papírt és lefeküdtem mellé. Nyugodtam aludt, így nyugodtan odahajthattam mellé a fejemet az ágyra. Mosolygott álmában, átkarolt és aludt tovább. Sóhajtottam és nyugtonmaradtam. Tündérien aludt, nem bírtam ki, felmentem mellé az ágyra és ott feküdtem. Átölelt és úgy aludtunk, mintha én csak egy nagy plüss lennék. Úgy aludtam el, hogy Sarah bújt hozzám és nem engedett el.