Álmomban mindig forgolódok, vagy épp bírkózok valamivel, mondjuk a takarómmal. És mivel most a Bátyuskámmal aludtam egy helyen, őt löktem le az ágyról egyik fordulásom alkalmával. Nagyot puffant szerencsétlen, de engem nem tudott felébreszteni, szundikáltam tovább. Lassan az egész takarómat összegubancoltam magamon és az egész ágyat elfoglaltam, így Szabinak nem volt hova visszafeküdnie.
Meg se próbált kiszabadítani, mivel egyszer, mikor megkísérelte, orrbavágtam. Nem szándékosan, csak úgy, véletlen. Fordulás közben.
Hirtelen az álmom sötét, komor és ijesztő lett. Egy sötét sikárotban voltam, és futottam. Nem tudom, mi elől, csak azt, hogy Darren karjaiba. Ő maga mögé lökött, és védelmezett, de az a valami elkapta és megölte. Sikítottam, ahogy a torkomon kifért.
Erre ébredtem. Hogy sikítok. Felültem, és zihálva néztem magam elé, a pólóm nedvesen tapadt hozzám. Reszkettem, mint akit ráz a hideg. Darren kopogás nélkül berontott, és körülnézett a szobámban, hogy van-e itt valaki rajtam kívül. Nyilván hallotta a sikításomat.
- Jól vagy? - Aggódó arcot vágott.
- N... N... Nem... - Reszketve szorítottam a takarót, az arcomban egy csepp vér sem volt. Letérdelt az ágy mellé és megfogta a kezemet.
- Mi történt? Járt itt valaki? - Ismét gyanakodva körbepillantott. Még mindig szédültem az álomtól és az ijedtségtől, sírás kerülgetett. Nagyot nyeltem, hogy tudjak válaszolni.
- Csak... Rosszat álmodtam. - Gondolkodás nélkül átölelt, és nyugtatott.
- Jól van, semmi baj... - Suttogta. - Csak egy álom volt. - A légzésem még egyenetlen volt, de kezdtem csillapodni, a szívem már nem akarta légkalapács módjára kiverni a bordáimat. Mosolyogva cirógatta a hátamat, majd elhúzódott és felállt. - A bátyád? Ő hol van? - Nézett körül harmadjára.
- Emm... Hát... Lent a kertben... Gondolom... - Figyeltem Darren minden egyes rezdülését.
- Nem vagy éhes? - Nézett rám. A gyomrom halkan megkordult, reméltem, Darren nem hallotta meg, tagadni kezdtem.
- Nem... - Rosszallóan nézett rám és féloldalassan elmosolyodott.
- Valóban? Szerintem meg éhes vagy. - Erre a kijelentésre paradicsomvörös árnyalatot vett fel az arcom, ezért lehajtott fejjel lesütöttem a szemeimet, mire vigyorogva intett. - Gyere. - Sóhajtva felálltam és követtem. Lementünk, miközben nagyon gondolkozott valamin.
- Azt hiszem haza kellene mennünk... - Anyunak és apunak már biztosan hiányoztunk. Megtorpant és lassan megfordult, semmit nem tudtam kiolvasni a tekintetéből.
- Miért?
- Mert... A szüleinknek biztosan hiányzunk... Na meg nem akarom, hogy zavarjunk. - Dadogtam, nagyon zavarban voltam. Elkerekedett a szeme és felnevetett, de ez leginkább egy szenvedő hang volt, mintsem igazi nevetés, megkapaszkodott a lépcső korlátjába.
- Nem zavartok. - Nézett rám.
- Bi... Biztos? - Az arcom teljesen vörös volt.
- Biztos. - Mosolygott és elengedte a korlátot. Megköszörültem a torkomat, hogy jöjjön ki rajta valami hang féleség.
- Megkeresem a Bátyámat. - Bólintott, lesütötte a szemeit és megköszörülte a torkát ő is.
- Rendben. - Lementem a kertbe a Bátyámért. Könnyű volt rávennem, hogy menjünk haza, nem tiltakozott egyetlen percig sem. Felpillantottam az egyik szoba ablakába és Darren ott volt. Nekidöntötte a fejét a falnak, végigsimított a függönyön.
Otthon kaptunk a fejünkre rendesen, de örültek, hogy hazamentünk. Folyamatosan Darren képe lebegett a szemem előtt, összeszorult a torkom, könnyek kezdték szúrni a szememet és elsírtam magamat.
- Mi a baj, Húgom? - Kérdezte Szabi aggódva, de csak megráztam a fejemet, felrohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Senkit nem engedtem be, még enni se voltam hajlandó kijönni.
/2 hét múlva/
Nem tudtak egy percre se kirimánkodni a szobámból, még annyi időre se, míg eszek, vagy iszok valamit. Szabi amit behozott nekem, abból is csak csipegettem valamennyit, életkedvem abszolút nem volt. Megsimította a hátamat, de nem néztem rá, csak ültem továbbra is az ágyamon és bámultam kifele az ablakon, várva valami csodára. A Bátyám kiment, és hallottam, ahogy elmegy otthonról. Csendes könnyek csurogtak le az arcomon, ahogy Darrenről gondolkoztam. Hogy milyen jó lenne, ha itt lenne.
Csak pár perc telt el, de nekem óráknak tűntek.
-Darren. - Suttogtam magam elé. Csendesen sírva hívtam őt.
- Loren... - Hallottam meg a hangját magam mellől, de csak becsuktam a szemem, mert nem hittem a fülemnek.
- Bárcsak itt lennél. - Mondtam nagyon halkan.
- Itt vagyok. - Hihetetlennek tűnt. Olyan valódi volt.
- Nem... Te nem lehetsz itt. Te... Ez nem lehet. Ez egy álom! - Összehúztem magamat és sírtam. Olyan hihetetlen volt. Annyira valószerűtlenül gyönyörű.
- Nem, nem az. - Ekkor megéreztem a karjait magam körül, ahogy átölelt. - Itt vagyok... - A hangja közelről jött, éreztem az arcomon a lehelletét. Átöleltem, nem gondolkoztam. - Itt vagyok... - Ismértelte meg suttogva és halványan mosolyogva. Belefúrtam az arcomat a nyakába, mélyen belélegeztem az illatát, ami megnyugtatott.
- Visszamehetek hozzátok? - Kérdeztem suttogva.
- És a szüleid? A Bátyád? - Suttogott.
- Megértik. Csak egy amolyan ottalvós bulira. - Pillantottam fel rá. - De ha nem akarod, nem baj. - Elmosolyodott.
- Én ilyet nem mondtam.
- Akkor? Mehetek? - Néztem rá.
- Persze. - Mosolygott és bólintott.
- Köszi. - Mosolyogtam vissza.
- Akkor indulunk? - Kérdezte csillogó tekintettel. Mosolyogva bólintottam, és bepakoltam a táskámba néhány cuccot, miközben Darren alig tudta elfolytani a vigyorát. Mikor elkészültünk, mosolyogva rákérdezett:
- Indulhatunk? - Bólintottam, alig vártam, hogy újra a kastélyban lehessek. Elindultunk lefelé, bizonytalanul Darren kezéért nyúltam, de félúton meggondoltam magam és inkább zsebretettem a kezemet.
Nem siettünk, kényelmes tempóban sétáltunk a kastély felé. Sikeresen produkáltam a teljesen síma terepen egy botlást és kishíján elterlültem.
- Auh... - Darren elkapott és mélyen a szemembe nézett, majd egy pillanat múlva megszólalt.
- Mondták már, hogy gyönyörű szemeid vannak? - Elpirultam, nem voltam hozzászokva a bókokhoz. Zöld és barna keveréke, picike aranyszerűséggel keverve. Mi ezen a gyönyörű? Főleg, hogy hangulatonként változik. Ha felbosszantanak, az arany helyét vörös veszi át. Mikor nyugodt vagyok, vagy valakihez gyengéd hangon beszélek, a zöld dominál. Ha meg csak úgy vagyok bele a világba, akkor beáll alapszínre... Színekre.
- Nem... Te vagy az első... - Valahogy rámosolyogtam. Féloldalasan elmosolyodott, hümmögött egyet, aztán stabilan ráállított a lábamra és nagyon közel ment hozzám. Nem zavart ez a közelség, sőt ami azt illeti, nagyon is tetszett. Mikor beértünk a kastélyba, automatikusan felmentem a szobábma és ledobtam az ágyra a táskámat.
Hirtelen Darren felrohant hozzám, amit nem teljesen értettem, de inkább nem kérdeztem rá.
- Ha szeretnél valamit, csak szólj, rendben? - Lépett hozzám. Nagyon furán viselkedett, amitől ideges lettem.
- Ömm... Oké, persze... - Mosolyogtam. Nyugtatólag rámmosolygott, majd elkiáltotta magát.
- Szofi! - Mintha hallgatózott volna, de semmit nem lehetett hallani. Figyeltem Darrent, mostmár végképp elvesztettem a fonalat. Rámmosolygott. - Mit szeretnél csinálni? Esetleg... körbevezesselek? Rengeteg dolog van, amit még nem láttál. - Nézett rám.
- Emm... Igen, az jó lenne. - Valahogy visszamosolyogtam rá. - Elárulnád, miért vagy ilyen fura? - Kérdeztem rá, erre zavartan elmosolyodott.
- Csak Szofit kerestem, de ezek szerint nincs itthon. - Elindult a folyosó fele, várta, hogy kövessem, de csak álltam és néztem rá számonkérően. - Mi a baj? - Fordult meg és mosolygott.
- Furcsa vagy. - Hunyorogtam. Elnevette magát.
- Na, nem jössz? - Döntötte oldalra a fejét.
- Van... Könyvtár? Esetleg kert? - Néztem rá. Féloldalasan mosolyogva bólintott.
- Van mind a kettő. Melyiket szeretnéd látni először? A könyvtár, vagy a rózsakert? - Nézett rám.
- Rózsakert! - Dobbant nagyot a szívem, amint kimondtam. Elmosolyodott és automatikusan a kezemért nyúlt.
- Gyere! - Mosolyogva belecsúsztattam a kezemet az övébe. Hallottam, ahogy hevesen ver a szive. Lementünk a rózsakertbe, ami tele volt fehér virágokkal. Elkábulva a fehérrózsák illatától, kicsúszott a kezem Darrenéből és céltalanul sétálgattam a szinte sorfal szerű rózsák közt. - Ez... Ez egyszerűen gyönyörű!
- Igen, az... - Nézett rám mosolyogva, nem figyelt a rózsákra. Mikor megszagoltam az egyik viruló virágot, egy fehér lepke rászállt a hajamra, mint valami csat. Darren közelebb lépett hozzám, minden mozdulatomat figyelte, miközben elgondolkozva cirógattam az egyik fehér rózsa selymes szirmát. - Min gondolkozol annyira? - Kérdezte nagyon halkan, de kíváncsian.
- Semmin. - Mosolyogtam, miközben gondolkoztam. "Vajon mi olyan fura benne?" - Albínó vagy? - Kérdeztem rá, de ő csak megrázta a fejét, ezzel kiábrandítva, felborítva az elméletemet a fehér bőréről és vörös szemeiről. A kezem megcsúszott és felhasította egy tüske. Felszisszentem. - Áuh... - Darren figyelte a kezemen végigfolyó vöröslő vért, majd elővett a zsebéből egy zsepit és gyengéden rászorította a kezemre, miközben visszafolytotta a lélegzetét. Letörölte a vért a kezemről és rámnézett.
- Fáj?
- Kicsit szúr. - Valottam be őszintén, kicsikét elsápadtam, nem nagyon bírtam a vért. Bólintott.
- Gyere, menjünk be, mielőtt elájulsz.
- Nem terveztem elájulni... - Számonkérőre terveztem, de csak egy folytott kijelentés lett belőle. Elmosolyodott.
- Éppen ezért fogunk bemenni, te pedig leülsz. Gyere. - Finoman, de ellentmondást nem tűrően elkezdett befelé húzni, én pedig nem álltam ellen neki. A szobaajtóban ledermedtem, mikor megláttam az elém táruló látványt. Darren az arcomat fürkészte. Mikor magamhoz tértem, elkezdtem ordibálni.
- KI A FENE PAKOLTA KI A TÁSKÁMAT???!!!
- Nem én voltam! - Tartotta fel a kezeit, próbálta elviccelni a dolgot.
- Hát azt gondoltam. - Sziszegtem, villámló szemekkel néztem rá. - De ki volt szerinted? Mert valószínűleg nem Szofi és a Bátyám se. Ki jöhetett be ide? Van itt rajtunk kívül más is? - Válaszképp meg rázta a fejét.
- Nem tudok róla. Nem lehet, hogy mégis ők voltak? - Vonta meg a vállát, és félve nézett rám.
- Nem. - Jelentettem ki mogorván.
- Akkor nem tudom. Lehet, hogy bejött valami... állat az ablakon és kipakolta. Gyere, segítek visszapakolni. - Már ott is volt a táskámnál és pakolt befelé, de a kijelentése hihetetlennek tűnt. Ráadásul az egyik pólóm az ablaknál hevert.
- És EZ hogy kerül ide? Meg hogy a fenébe jött volna fel ide ÁLLAT?? - Iszonyatosan fel voltam paprikázva. - A fenébe Darren!! Az igazat mond már!! - Ott tartottam, hogy hozzávágok valamit a hülye fejéhez. Darren megállt egy helyben és lesütötte a szemeit.
- Tényleg tudni akarod? - Kérdezte halkan.
- Csak ha normálisabb, mint ez a hülye állatos sztori! - Lassan megingatta a fejét.
- Nem az... De az az igazság. - Nézett rám.
- Na mostmár elég legyen!! - Felkaptam a párnát és teljes erőmből hozzávágtam. Meg se rezzent, lehunyta, majd újra kinyitotta a szemeit.
- Kérlek, nyugodj meg! Akkor mindent elmondok.
- NEM NYUGSZOM MEG!! - Felkaptam a táskámat és elindultam elfele. - Kár volt idejönnöm! - Elkapta a csuklómat és könyörgően, kisfiúsan nézett rám. Rátapintott a gyengémre. Még mindig vörös volt az arcom.
- Akkor mond el, mi ez a patália! - Egy pillanatra lecsukta a szemeit, majd kinyitotta és mélyen a szemembe nézett.
- Az igazság az, hogy... aki itt járt, az egy... vámpír volt. - Felvontam az egyik szemöldököm.
- És ezt el is higgyem. - Lenézően pillantottam rá. - És én még normálisnak gondoltalak. - Összeszűkültek a szemei.
- Szerinted hazudok? - Félredöntötte a fejét és érdeklődve nézett.
- Hülyén hangzik. - Jelentettem ki. - NAGYON hülyén. - Ekkor megláttam egy cetlit a táskámban, kivettem és elolvastam. "ölnék érted" Ilyesztő volt ez a felirat. Darren megrázta a fejét.
- Nem ezt kérdeztem. - Elolvasta a cetlit, amit kaptam, és a kezei ökölbe rándultak.
- Akárki is írta ezt, bizonyítsa be! - Jelentettem ki. Darrennek hirtelen elborult az elméje, egyetlen szempillantás alatt az ablaknál termett és az öklével kiverte az üveget. Sikítottam, nagyon megijedtem tőle. Frászt kaptam attól, ami most lejátszódott. "Lehet, hogy mégis léteznek vámpírok? Nem, az nem lehet." Darren feszülve állt a kitört ablaknál pár másodpercig, majd megfordult és rámnézett. Holt sápadt voltam, féltem tőle. Kirohantam az ajtón. Azonnal utánam jött és nagyon halkan suttogott.
- Lory... - Könyörgőn nézett rám. - Hallgass meg! - Sírtam, a szememben tisztán lehetett látni a rettegést.
- Tessék, ölj meg engem is! - Reszkettem.
- Nem akarlak bántani, én... - Megrázta a fejét, kétségbeesett volt, amit tisztán láttam rajta. - ... Nem tudnálak téged bántani!
- Akkor az előbbi mi volt? - Megint megállapítottam, hogy nagyon nehéz levegőt venni és beszélni reszketés és sírás közben.
- Egy vámpír szórakozik velünk. - Mondta monoton hangon. - Az előbb... Ott volt az ablaknál. El akartam kapni, de meglógott... Sajnálom, ha megijesztettelek.
- Mit akar tőlem? - Elfintorodott, ökölbe szorultak a kezei, undorodva megingatta a fejét.
- Nem tudom...
- Félek tőle... - A hangom remegett, valóban féltem. Hozzám lépett és megfogta a kezeimet, mélyen a szemembe nézett.
- Nem kell félned. Megvédelek tőle. - A hangja teljesen őszinte volt, így hittem neki. - Nem engedem, hogy hozzádérjen... - Undorodva fintorgott, a mondatot többértelműnek szánta. Pánikoltam, nem gondolkoztam, csak átöleltem Darrent, reszkettem. Visszaölelt, símogatta a hátamat.
- Sss... Ne félj! - Suttogott. - Itt vagyok. - Szorosan öleltem, kapaszkodtam bele. - Ha akarod, ma éjjel itt alszom a földön, hogy... Ne félj annyira. - Megköszörülte a torkát és rámnézett. Megpusziltam és belesuttogtam a fülébe.
- Aludj mellettem. Kényelmesebb, mint a föld. - Elakadt a lélegzete és visszasuttogott.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet... - Itt nagyot nyelt.
- Miért? - Néztem rá teljesen ártatlanul. - Félsz, hogy letaszigállak az ágyról? - Vigyorogtam rá, mire elnevette magát.
- Oh, rettegek... - Féloldalasan rámmosolygott, és muszály volt lesütnöm a szemeimet, hogy ne gondoljak másra. Most értettem meg, mire is célzott Darren. Elvigyorodott, de ő is ugyanúgy zavarban volt, mint én. - Akkor én... khrm, azt hiszem, hozok még egy ágyneműt, és leköltözöm a padlóra. - Némán bólintottam, és odasétáltam a kitört ablakhoz.
- Legalább szellőzik a szoba... - Állapítottam meg csendesen. zavartan elnevette magát.
- Hál Istennek meleg van még éjszaka is... de ha fázol azonnal szólj, rendben? Rengeteg üres szoba van még a kastélyban. - Mosolygott. Visszamosolyogtam rá.
- Ha fázok, kihasználom a személyes ágymelegítőmet. - Vigyorogtam. Visszavigyorgott, majd átment az ágyneműjéért, áthozta és megágyazott magának a földre. - Menjünk el sétálni. - Kértem, mivel nem tudtam miért, de el kellett, hogy menjek a szobából. Rossz előérzetem volt. Fürkészte az arcomat, bólintott és elém lépett.
- Minden rendben? Valami baj van, Lory? - Aggódott értem.
- Nem, nincs baj, csak... Csak menjünk el innen egy kicsit... Ki akarom szellőztetni a fejem. - Bólintott, reflexből kézenfogott és úgy vezetett ki. Szorosan hozzásímulva mentem, biztonságosabbnak éreztem ott. Nem engedte el a kezemet, mégis minden aprócska zajra összerezzentem. Egyetlen pillanatra se tágított, ami nagyon jól esett... Hirtelen valami nagyot reccsent, és én meg sikítozásban törtem ki. Nagyon megijedtem. Odakapta a tekintetét, átölelt és nevetve nyugtatni kezdett.
- Nyugi! Csak egy ág. - Oh. Szóval egy ág tört össze a lábam alatt. Rámmosolygott. - Biztos ne menjünk vissza a kastélyba? Sötét van és késő... majd holnap sétálunk. - Nézett rám. Hevesen, piciket bólintottam.
- Igen, az jobb lenne... - Reszkettem, görcsösen kapaszkodtam bele. Átölelt és sietősen megindultunk visszafele a kastélyba. - Aludj mellettem! - Kértem nagyon-nagyon halkan. Egy pillanatra elgondolkozott, majd halványan rámmosolygott.
- Ha ezt szeretnéd, megteszem. De tényleg nem kell félned... biztonságban vagy. - Ezt mondta, de szorosabban ölelt magához.
- Én nagyon szeretném... - Félve felpillantottam rá. - Rossz előérzetem van... Siessünk... - Szaporáztam meg a lépteimet. Sietve mentünk, nemsokára vissza is értünk. Mikor felértem a szobámba, ledöbbentem. A párnámon egy szál vörös rózsa hevert, ráfektetve egy véres tőrre, és egy kisebb lapra most vérrel volt felírva: ÖLNÉK ÉRTED. Vérfagyasztó kompozíció volt. Darrennek ökölbe rándultak a kezei, állkapcsa megfeszült, halkan morgott, egy mozdulattal felkapta a rózsát és a tőrt és kihajította az ablakon, a papírt széttépte, majd felém fordult.
- Velem alszol. Ez a szoba túl veszélyes. - Remegtem, eszem ágában sem volt tiltakozni. Darren áthúzta a lepedőt és a kezembe nyomott egy tiszta törölközőt. - A fürdő itt van a hátam mögött. - Intett a fejével. - Ha bármire szükséged van, szólj. - Mosolygott. Reszketve átmentem, kishíján összecsuklottam, mikor beértem, jó meleg vízben lefürödtem, próbáltam ellazulni. Darren az ajtó előtt várt, hogy még véletlen se történhessen semmi. Elszundítottam a kádban és lecsúsztam, nyakig a vízbe. Halványan érzékeltem, ahogy Darren bekopog.
- Lory jól vagy? Minden rendben? - Mivel nem válaszoltam, idegesen egy fokkal hangosabban szólt. - Loren! - Erre felébredtem, kikászálódtam a kádból, de mikor belenéztem a tükörbe, hatalmasat sikítottam. A vámpír vörös szemei néztek rám belőle, a fogait ördögi vigyorral kivillantotta és suttogott.
- Ölnék érted, szerelmem. - A törölközőmet sürgősen magam köré csavartam és kirohantam Darrenhez, aki egy percig megszeppenve nézett, majd elkapta a derekamat és szembefordított magával. - Mi történt, Lory? - Aggódva fürkészte az arcomat.
- Ott... Ott... Ott volt!! - Dadogtam reszketve. Elkerekedtek a szemei, majd szorosan, de óvatosan magához ölelt.
- Ssss, ne félj! Itt vagyok, nem fog bántani.
- Veszélyes ez a szoba... - Jelentettem ki, ami már amúgy is nyilvánvaló tény volt a szobámra nézve. Bólintott és habozás nélkül átvezetett a saját szobájába. Egy szál törölközőben szambáztam vissza a szobámba a cuccaimért. Darren nem jött utánam, de nagyon fülelt, én meg nagyon siettem. Ugyanúgy várt, mikor visszaértem, összefonta a melkasa előtt a karjait, mikor meglátott lassan megingatta a fejét.
- Ha szólsz, én is áthoztam volna, nagyjából egy tizedmásodperc alatt. - Vigyorgott.
- Nem baj. - Odaadtan neki a táskámat, tartva a veszélyektől. - Előbb te nézd meg... Hátha csapda, vagy valami borzalom van ebben is... - Elfordultam, hogy ha talál valamit, ne legyen belőle bajom. Átvette és átnézte, majd ugyanúgy adta vissza.
- Ez tiszta. - Jelentette ki, én pedig elhittem neki.
- Köszi. - Kecses mozdulattal bevágtam a táskámat a sarokba, kutakodtam egy sort, majd kivettem a pizsimet. Végig figyelte minden mozdulatomat. Elvörösödtem zavaromban, odamentem elé, és a törölközőmet a fejére borítottam, gyorsan felöltöztem. Amint elkészültem, levette a hülye fejéről a törölközőt és vigyorgott. Viccesnek találtam a helyzetet, de csak kinyújtottam rá a nyelvemet és lefeküdtem. Nevetve mellémfeküdt, a lehető legtávolabb, nehogy megsértsen. Megfordultam és ránéztem, ez a helyzet szebb, volt, mint valami álom. Az ágy másik végéből áthatóan nézett rám, és mosolygott.
- Nem alszol? - Becsuktam a szemeimet, hogy észhez tudjak térni.
- Mint látod... - Közelebb húzódtam hozzá, gyorsan kitalálva valami alibit. - Fázok... - Suttogtam, mivel ez tűnt a leg ésszerűbbnek. Elmosolyodott és felemelte maga mellett a takarót, jelezve, hogy nyugodtan bújjak oda hozzá. Szíves örömest odacsusszantam, mivel tényleg pár fokkal melegebb volt ott, ahogy hozzábújtam. Jólesően felsóhajtott, szorosan átölelt és magához húzott, az arcát a hajamba fúrta. Egyálltalán nem zavart, fészkelődtem kicsit, majd nyugtom maradtam. Átkarolta a derekamat, közel húzott magához és mosolygott. Kint már vak sötét volt, a Hold fénye besütött az ablakon, de ez nem okozottt különösebb fejtörést, se kellemetlenséget, nyugodtan szudnikáltam.
/Darren/
Hirtelen a legősibb ellenségem megjelent az ablakban, mire halkan rámordultam, védelmeztem a karjaimban alvó Lorent. Rámvigyorgott az üvegen kívülről.
- Védd amíg tudod! Végül úgy is az enyém lesz! - Figyelmeztetett. Veszettül rámorogtam, de Lory kedvéért tűrtőztettem magamat, amennyire ez lehetséges volt jelen körülmények között.
- Hord el magad innen! - Halkan, de fenyegetően mondtam, de az csak tovább vigyorgott.
- Mert ha nem? - Az arcom elszánt volt, magabiztos, a szemeim szikrákat szórtak.
- Mert ha nem, teszek róla, hogy soha a rohadt életben ne szennyezd a környéket... - A hangom továbbra is fenyegető volt. Nevetett, és elkiáltotta magát.
- Loreeeeen!! - Nyilvánvalóan azt akarta, hogy Lory felébredjen. Védelmezően átkaroltam a lányt.
- Fogd be a pofád! - Fenyegetően, hangsan morogtam, de még mindig tűrtőztettem magamat, Lory nyöszörgött mellettem.
- Lorykáám!! Ébresztő, Kicsi Szívem!! - Itt szakadt el a cérna. Veszettül morogtam, védelmezően karoltam át Lorent, majd felálltam és fenyegetően közeledtem az ellenségem felé.
- Hagyd őt békén! - Ordítottam és elsöpörtem az utamból egy vázát, ami ezernyi darabra tört.
/Loren/
Összerezzentem valami hatalmas csattanásra és álmosan néztem szét. Darren nekiugrott az idegennek, láthatóan semmi más nem érdekelte, de az ismét meglógott. Iszonyat dühös volt, hozzám rohant és leguggolt az ágy mellé, megsimította a hajamat és aggódva fürkészte az arcomat. Szorongattam magam előtt a takarót, féltem.
- Teljes biztonság? - Kérdeztem nagyon halkan. Halványan mosolyogva bólintott.
- Teljes biztonságban.
- Vissza fog jönni, igaz? - Tudtam a választ, de reménykedtem. Gondterhelt arcal bólintott.
- Igen. Egészen addig, amíg nem végzek vele... - Megfeszült az állkapcsa, most még ijesztőbb volt.
- Ne előttem, kérlek. - Rámnézett, a tekintete ellágyult és végigsimított az arcomon.
- Rendben. - Mosolygott.
- Köszönöm. - Mosolyogtam vissza. - Bólintott és visszafeküdt mellém az ágyba.
- Aludj nyugodtan. Ma éjjel már nem jön vissza.
- Remélem is. - Bizonytalan voltam, szorosan Darrenhez símultam. Tudtam, hogy megvéd. Ebben a tudatban aludtam el, és reggelig nyugodtan aludtam.
/Darren/
Néha én is elszundítottam, de inkább ébren őrködtem, nehogy megismétlődjön a mostani eset.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése