Egy új élet

/Rachael/
A következő nap ugyanúgy telt, mint az előző. Shammel elvittük a gyerekeket a játszótérre, aminek nagyon örültek. Csak késő délután tudtuk őket hazarángatni, de egyáltalán nem bántam, hisz két hete ki sem mozdultam a házból, - vagy lusta voltam, vagy nem engedték.
Olyan hat óra fele Darren és Sharieldi már a fotelban heverésztek, a kezükben egy-egy cumisüveggel és a mesét bámulták a TV-ben. Én egy gyors zuhany és átöltözés után fáradtan dőltem le melléjük, és - bár nem olyan nagy érdeklődéssel, mint a kicsik, - de a rajzfilmet figyeltem. Sham is nagyon fáradt lehetett már, ugyanis elszundított a kanapén. Mosolyogva felálltam és betakartam egy pléddel, majd visszaültem a helyemre. A kicsik játszadoztak a fotelban; éppen egy takarót rángattak kétfelé. Sham motyogott valamit álmában amit nem értettem, de az arcára pillantottam és elmosolyodtam. Örültem, hogy végre nem olyan gondterhelt és szomorú. Sham nyújtózkodott egyet, én pedig a kapcsolóért nyúltam és lehalkítottam egy kicsit a TV-t, hogy ne szóljon olyan hangosan.
- Rachael... - motyogta Sham álmában. Rápillantottam és elmosolyodtam. Forgolódott egy kicsit, aminek az lett az eredménye hogy leesett a kanapéról, de nem ébredt fel rá. Halkan felnevettem és megráztam a fejemet. Mint egy kisgyerek.
Még percekig figyeltem Shamet, de egy pillanatra sem tévesztettem szem elől a kicsiket, akik nyugodtan játszottak. Aztán hitelen eluralkodott rajtam az ismerős rosszullét, és kénytelen voltam otthagyni őket egy pillanatra, amíg kirohantam a mosdóba. Kiadtam magamból a reggeli szendvicset ami nem volt annyira kellemes, de már kezdtem megszokni. Amikor végeztem megmostam a fogamat, majd az arcomat hideg vízzel, és már sokkal jobb volt. Kijöttem a fürdőszobából és visszaültem a helyemre, de végig magamon éreztem Sham tekintetét. Rápillantottam.
- Mi a baj? - Kérdeztem közömbösen.
- Csak... csak aggódom érted - próbált mosolyt erőltetni az arcára, ami csak félig sikerült. Az ölébe másztam és megpusziltam a száját.
- Ne tedd - suttogtam mosolyogva.
- Nem lesz baj - jelentette ki, de inkább magát győzködte, mintsem engem. Felvontam az egyik szemöldökömet.
- Ugyan mi baj lenne? - Kérdeztem.
- Semmi - elmosolyodott, - Semmi.
Összeszűkült szemekkel néztem rá.
- Sham. Ne gondolj semmi rosszra, jó? - Kértem, mert az ő félelmei előhozták az enyémeket.
- Oké. - Bólintott mosolyogva, én pedig megkönnyebbültem és viszonoztam a mosolyát.
- Fogadni mernék, hogy David ma hazahozza a Húgocskámat... - mondta Sham elgondolkozva, miközben merengve kinézett az ablakon.
- Remélem - feleltem én. Sham átkarolta a derekamat és magához ölelt.
- Biztos vagyok benne - suttogta. Tényleg biztos volt. Határozottan biztos.
- Ha te is, én is.
Elmosolyodott, és abban a pillanatban megszólalt a csengő. Shammel egyszerre néztünk egymásra, és ugyanarra gondoltunk.
Sietve felpattant és az ajtóhoz rohant, én pedig utána. Az ajtó előtt megtorpant, mintha félt volna valamitől, de aztán nagy levegőt vett és kinyitotta az ajtót. Ott álltam közvetlenül mögötte, de nem hittem a szememnek.
Ariel és David állt az ajtóban.
Ariel azonnal előre lépett és szorosan átölelt mindkettőnket. Elmosolyodtam és úgy öleltem vissza. Rettentően örültem hogy épségben visszaértek, mert már nagyon aggódtam miattuk. Ariel aztán elhúzódott, és egyáltalán nem lepődtem meg az első kérdésén.
- Hogy vagytok? És hogy vannak a kicsik? - A pillantása a hasamra kúszott, Sham pedig átölelte a derekamat. Elmosolyodtam.
- Nagyon jól. Darren és Sharieldi a kanapén alszanak - nyugtattam meg, miközben a két kicsire pillantottam. Békésen szuszogtak a kanapén. Láthatóan megkönnyebbült, és mosolyogva pillantott vissza rám.
- És a tiéd? - Kérdezte kedvesen, ami nagyon jó érzés volt.
- Ő is jól van. - Válaszoltam mosolyogva, és a hasamra simítottam a kezem. - De gyertek már be! - Nevettem fel miközben félreálltam az útból. David úgy rohant be mint akit kilőttek, közbe véletlenül meglökte Arielt, de elkapta még mielőtt eleshetett volna és nevetve megpuszilta.
- Jaj, ne haragudj - mondta, mire Ariel csak elmosolyodott.
- Semmi baj - felelte, és normális, emberi tempóban besétált a szobába. David követte.
- Jobban is vigyázhatnál a feleségedre! - Nevetett Sham, miközben helytelenítően megrázta a fejét. David szinte meg se hallotta, óvatosan leguggolt a kanapé mellé, ügyelve, hogy nehogy felébressze a kicsiket. Leültem a másik kanapéra, Sham pedig mellém, de aztán rögtön fel is pattant és a konyhába sietett. Ariel felment a szobába, és nem sokkal később David is követte. Sham egy bögre forró teával tért vissza és átnyújtotta nekem. Felkuncogtam.
- Beléd meg mi ütött? - Kérdeztem. Ennyire örül, hogy Ariel és David visszatértek?
Sham nagyokat pislogva nézett rám.
- Semmi, csak gondoltam jólesne egy kis tea.
Elmosolyodtam. Milyen aranyos.
Odahajolt hozzám és megpuszilt, én pedig mosolyogva átvettem tőle a teát.
- Köszönöm - hálálkodtam, és belekortyoltam a forró italba. Nagyon finom volt és jólesett, ezért az egészet megittam. Amikor végeztem, felálltam és elmosogattam a bögrét, miközben végig magamon éreztem Sham tekintetét. Leültem a fotelba, és abban a pillanatban Darren felsírt. Sham azonnal felpattant hogy megnyugtassa a kisfiút, amiért nagyon hálás voltam neki. Sikerült megnyugtatnia, és roppant büszke volt magára. Felkuncogtam az elégedett fejét látva.
- Egyre jobban csinálod - jegyeztem meg. Lehuppant a fotelba, de véletlenül ráült egy sípoló játékra, és azonnal felpattant.
- Jesszus!
Elnevettem magam, aztán felálltam és elpakoltam az útban lévő játékokat a fotelból. Sham folyamatosan engem nézett, és amikor visszaültem a kanapéra megszólalt.
- Biztos jól vagy?
Rámosolyogtam.
- Persze.
Nem tudtam megnyugtatni.
- Szólj, ha bármi is rossz, vagy akár kellemetlen! - Kérte aggódva, amit nem igazán értettem.
- Ööö... oké, de... jól vagyok, nem értem, miért aggódsz ennyire. - Motyogtam értetlenül. Sham a falon függő naptárra mutatott.
- Alig pár nap van még - emlékeztetett. Én is odapillantottam, majd mosolyogva Shamre néztem.
- Ühüm.
- Ezért. Ha bármi van, kérlek szépen, szólj!
Az ölébe másztam és egy puszit nyomtam az arcára.
- Szólni fogok, ígérem.
Egy kicsit megnyugodott, de nem teljesen.
- Nem kell aggódnod - tettem hozzá mosolyogva.
- Ja, persze... Hugival is mi volt...! - Grimaszolt. Felkuncogtam.
- Miért, mi volt? - Kérdeztem. Megforgatta a szemét.
- Mintha nem tudnád...
Mélyen a szemébe néztem és végigsimítottam az arcán.
- Nem lesz semmi baj. Megígérem.
Aprót biccentett, és részéről le is zárta a témát, aztán furcsa képet vágott és felpillantott a plafonra. Követtem a pillantását.
- Mi az? - Kérdeztem kíváncsian. Kikerekedett szemmel bámult maga elé, majd rám nézett.
- Öööö... mindjárt meglátod.
Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Ariel?
- Ehe... - válaszolta érdekes fejjel.
- Mit csinált? - Kuncogtam.
- Nem akarod tudni! - Mondta és kitört belőle a nevetés. Egyre jobban érdekelt a dolog.
- De igen, kíváncsi vagyok! - Makacskodtam. Abban a pillanatban megjelent Ariel a lépcső tetején, öhm... hiányos öltözetben. Sham felé mutatott.
- Ööhh... - Nem bírta abbahagyni a nevetést. Amint megláttam Arielt, pislogtam kettőt, majd én is elnevettem magam. Ariel össze vissza rohangált a házban, David pedig utána egy törülközővel. Shammel nem bírtuk abbahagyni a nevetést. Átöleltem a nyakát és belefúrtam az arcomat, miközben még mindig nevettem, ő pedig átölelt. Hosszú percek múlva sikerült abbahagynom, de Sham még mindig zihált.
Aztán valaki csengetett.
Ariel mezítláb, mindössze egy ruhában  - ami kifordítva volt rajta, - leszökdécselt a lépcsőn. David szorosan ott volt a nyomában, és amikor meglátott minket, védekezően feltartotta a kezeit.
- De legalább ruha van rajta! - Mentegetőzött. Ariel eközben kinyitotta az ajtót. Nem láttam sokat; egy magas férfi állt az ajtóban, sötét ruhába öltözve, és fekete kalappal a fején, ami eltakarta az arcát. Még soha életemben nem láttam azelőtt.
Ariel beszélgetésbe elegyedett vele, amiből nem értettem sokat. Végül a férfi bejött a házba, felakasztotta a kabátját a fogasra és lerakta a kalapját is, majd besétált mellénk a szobába. Kíváncsian figyeltem minden mozdulatát, és így, hogy már nem volt rajta kalap, meg tudtam vizsgálni az arcát. A haja sötét volt, a bőre ezzel ellentétben világos. A szemei nyugtalanítóak, sötétzöldek. Az arcán egy sebhely húzódott. Ránézésre nem lehetett olyan idős.
Közelebb húzódtam Shamhez.
- Jóestét. Az én nevem Mr Ripheistein. - Mutatkozott be. - Mint mondtam, lenne egy ajánlatom maguknak.
David feszülten figyelt rá, ahogy mi is.
- Az én nevem David, ők pedig Sham és Rachael. - Intett felénk. - Hallgatom az ajánlatát.
Sham védelmezően átkarolt, a férfi pedig elvigyorodott.
- Tudom, mik maguk. És nem kell aggódniuk, a titkuk nincs veszélyben. - Mondta, miközben kényelmesen elhelyezkedett a fotelban velünk szemben. - Tudják, én egy nagyon népszerű vándorcirkusz tulajdonosa vagyok. - Belekortyolt egy pohár vízbe, ami az asztalon volt. -  De nem akármilyen cirkuszé.
Sham halkan felmordult, Ariel pedig felemelte a fejét. A tekintete érdeklődő volt.
David gyanakodva méregette a férfit.
- Miféle cirkuszé?
Mr Ripheistein még egyet kortyolt az italba, mielőtt folytatta volna.
- Tudják, ebben a cirkuszban nem kell titkolózni. A társulat összes tagjában van valami furcsa, vagy éppen különleges. Mindenkiben más, de egy közös bennük. - Davidre pillantott. - Hogy egyikőjük sem ember.
Ariel abban a pillanatban megdermedt, aztán felpattant és kirohant a konyhába, miközben kitört belőle a zokogás. David elnézést kérve azonnal utána rohan. Aggódva néztem Ariel után, aztán Shamre pillantottam.
Mr Ripheistein várakozóan nézett minket.
- Folytassa - mondta Sham kifejezéstelen hangon. A férfi biccentett.
- Nos, mint mondtam, egyikőjük sem ember. Épp ez az a dolog, ami összetartja őket. Ebben a közösségben nincsenek titkok. - Elvigyorodott. - Ezért remek az összetartás. - Megköszörülte a torkát. -  Nem akarják hátrahagyni az életüket és csatlakozni a cirkuszhoz? Nem fogják megbánni.
A mosolya furcsa volt. Valahogy... rejtélyes. Sokat ígérő. Túl sokat.
Sham körbepillantott.
- Hagyjuk hátra ezt? - Körülintett a házban. -  Az otthonunkat? A megszokott életünket?
A férfi bólintott.
- Erről szó az egész, fiam. - Vigyorgott. Sham nem nagyon bízott benne, és az ötlet sem tetszett neki.
- A válaszom nem. A gyerekeim nem fognak vándorolni! Biztonságos otthonra van szükségük! Ahol téli napokon kellemes meleg van, és biztonságban lehetnek! Egy vándorcirkuszban mindez nincs meg.
Mr Ripheistein fel-alá kezdett járkálni.
- A cirkusz tökéletes biztonságot ad a társulat összes tagjának. Nem is egy közülük ebben a közösségben nőtt fel.  
- Az én gyerekemet nem fogja csodabogárként mutogatni!
Mr Ripheistein felnevetett.
- Mondtam én ilyet? - Félredöntötte a fejét. - Ugyan! Csak arra próbáltam célozni, hogy a környezet ennél tökéletesebb nem is lehetne. Főleg azért, mert ha egy gyermek ilyen környezetben nő fel, akkor később nem lesznek kétségei önmagával kapcsolatban. - Magyarázta, miközben felkapta a kabátját.
Sham megforgatta a szemeit.
- Mennyi idő van a döntésre?
A férfi felvette a kalapját.
- Holnap reggel tovább indulunk. Addig gondolkodhatnak. - Sham elé lépett és kezet nyújtott neki, amit ő nem fogadott el.
- Ha a Húgom beleegyezik, akár most is pakolunk és megyünk.
A férfi ezután bólintott és távozott. Ariel lehuppant a kanapéra.
- A válaszom... NEM. - Jelentette ki, és felhúzta a lábát maga elé. David leült mellé és átölelte, de én Arielt figyeltem. Sajnáltam a legjobb barátnőmet, - elképzelni sem tudtam, milyen rossz lehetett neki Mr Ripheistein látogatása.
- Ne aggódj, nem megyünk sehová. - Mosolyogtam rá. Rámpillantott, de a tekintete valahogy nagyon furcsa volt.
- Te... - kezdte, de nem fejezte be a mondatot. Mielőtt még rákérdezhettem volna, hirtelen rám tört a rosszullét, de most máshogy, mint eddig. A baba fészkelődni kezdett, és semmi kétségem nem volt afelől, hogy most mi következik.
Mindenki engem nézett, én pedig Szerelmemre pillantottam.
- Sham, ne ijedj meg, de azt hiszem hogy...  rosszul vagyok. - Motyogtam, majd mély levegőt vettem. Ariel és Shamino szinte egyszerre pattantak fel; Sham a telefonhoz rohant, Ariel pedig már az emeletről kiabált le nekem.
- Rach, hol van a táskád?! - Kérdezte zaklatott hangon.
- Az... ajtó mellett, azt hiszem. - Válaszoltam akadozva, mert a fájdalom nem volt kellemes. Sham mellettem termett és gyengéden magához ölelt.
- A taxi úton van.
Bólintottam.
- Minden rendben - jelentettem ki, de nem igazán tudtam megnyugtatni. Nagyon aggódott.
- Biztos? Nem akarsz leülni? Egy pohár vizet se kérsz? Csak szólnod kell, és máris hozom! - Hadarta, mire megráztam a fejem és egy mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jól vagyok, ne aggódj.
Sham halálsápadtan nézett és nem engedett el addig, amíg a taxi meg nem érkezett. Kikísért és segített beülni, közben David átadta a táskát, amit időközben Ariel teljesen telepakolt.
Aztán elindultunk.

A kórházba érve egy kicsit elfogott a félelem, de nem törődtem vele. Kaptam egy viszonylag normális szobát és rám adtak egy olyan idióta fehér kórházi ruhát, aztán az orvost áthívták egy másik szobába és kiment.
Időközben Chris is megérkezett és kifaggatta Shamet, aki nagyjából válaszolgatott neki. Én az ágyon fekve bámultam a plafont, és az apróbb repedéseket vizsgálgattam. Volt, hogy néha erősebben éreztem a fájdalmat, olyankor a hasamra simítottam a kezemet és suttogtam pár megnyugtatóbb szót mindkettőnknek, de a percek hihetetlenül lassan teltek. Az egyik nővér folyamatosan kérdezgette, hogy hogy vagyok. Eleinte elnéztem neki, hogy oké, ez a munkája meg minden, de utána már kezdett zavarni.
A fájások egyre sűrűbbek és elviselhetetlenebbek lettek, míg végül tényleg elkezdődött.
Nem tartott olyan sokáig, mint gondoltam, de lehet, hogy csak azért, mert nem néztem az órára. Nem számít, mindent elfelejtettem, amikor a nővér a kezembe adta a kisbabámat.
- Egészséges kislány - mosolygott rám, én pedig leírhatatlanul boldog voltam. Óvatosan átvettem tőle a törékeny kislányt, és gyengéden magamhoz öleltem. Megcirógattam az arcát, és halkan beszéltem hozzá, ő pedig csak nézett rám a nagy, kék szemeivel.
A nővér végül kiment a szobából, nem sokkal később pedig Sham jelent meg az ajtóban. Lassan odasétált és leült mellénk, miközben folyamatosan a babát figyelte.
- Sziasztok, gyönyörűségeim. - Mosolygott, mire én is elmosolyodtam. Odahajoltam és egy csókot leheltem az ajkaira.
- Szia. - Köszöntem neki én is.
- Késő van. - Gyengéden megcsókolt. - Pihenned kellene.
- Nem vagyok fáradt. - Jelentettem ki. Sham nem mert velem ellenkezni, ezért csak bólintott. A mellkasának döntöttem a fejem, és nem szóltam semmit. Csendben néztem a karjaimban fekvő kisbabát, és nem tudtam nem mosolyogni. Hihetetlen és elképesztő - ez a két szó váltogatta egymást a fejemben újra és újra...

Gyermek sírás

/Ariel/

Mikor a Nap vöröses, álmos sugaraival költögetni kezdett, David már farkas volt. Ott aludt mellettem. Ásítottam egyet, majd elkezdtem finoman költögetni. Mikor Dave felkelt, nem értett semmit az egészből, hogy miért érzi furán magát. Megnyalogattam a pofáját a hatalmas fekete farkasnak, aki lett belőle, örömmel láttam, hogy a körülményekhez képest jól van. Végignézett rajtam, utána magán, és mindent megértett, farkasmosoly jelent meg az arcán és megnyalogatta az arcomat.
Elindultam hazafele, Rachaelék házához, sétáról ügetésre, ügetésről vad futásra váltva. Dave mellettem futott, meglepődve, hogy milyen felszabadító érzés farkasnak lenni, de tetszett neki. A háznál átugrottam a kerítésen és rátámaszkodtam a csengőre. Mr. Selton már messziről kiabált.
- Jó' van, megyek már!! Hülye postás. - Leültem a küszöb elé, közben Dave is beért. A gazda majdnem elájult, hogy két farkas ül a verandáján. Üdvözlésképp vakkantva felálltam. Dave kissé bátortalanabb volt, de ő is felállt és csóválta a farkát. - Ő a barátod? - Mutatott Davere, de közben rám nézett. Kettőt vakkantottam és hevesen bólogattam hozzá. Dave nézte Mr. Seltont, aki végül is egy ideig bámult minket, de utána kitárta az ajtót és beengedett. Úgy kocogtam be, mintha mindig is itt laktam volna, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, amit csak el lehet képzelni.
Odabent Dave mindent megszaglászott, kissé bizonytalan volt, mindenhova követett, szorosan mellettem volt. Elterültem a nappaliban és vártam, mit fog szólni a gazdám ehhez az egészhez. Egyenlőre csak bambán ült a kanapén és nézett minket, emésztette a most látottakat, én meg figyeltem egy darabig, utána az órára pillantottam. Hat óra volt, és a forgatás hétkor kezdődött, így megnyugodhattam, hogy van még időm. Dave folyamatosan engem nézett, ahogy nyugodtan fekszek a szőnyegen, közben meg fél szemmel a környezetét vizsgálgatta.
Vakaróztam egy kicsit, utána újra a gazdámra néztem, hátha most már tud mondani valamit. Végre megemésztette a dolgokat és nem kérdezett semmit.
- Nem sokára indulnunk kell. - Jelentette ki, amit bólintással nyugtáztam. Megnyalogattam Dave arcát, majd visszanéztem Mr. Seltonra, ezúttal kérdéssel a szememben. Felsóhajtott és bólintott. - Rendben, ő is jöhet... De viselkedjetek rendesen! - Nevette el magát. Nagyon megörültem, hogy engedélyt kaptunk, felpattantam, odarohantam Mr. Seltonhoz és nyalogatni kezdtem az arcát, hogy megköszönjem. Nevetett, örült, hogy visszatértem, megsimogatta a bundámat.
Elindultam kis idő múlva kifelé, a kocsihoz, hogy indulhassunk. A kocsiajtóban megálltam és vártam, hogy kinyissák nekem. A gazda kinyitotta végre az ajtót és beszállhattunk, majd ő is és végül elindultunk. Most kezdtem izgatott lenni igazán. Egész gyorsan beértünk, kiugrottam a kocsiból és beszaladtam a forgatásra, most végre egyetlen zsinóron sem estem át. A rendező szeme felcsillant, amint meglátott, hát még akkor, amikor észrevette a mögöttem ügető Davidet! Egy gyors, színészi meghajlás után odakocogtam hozzá.
A rendező Davidre nézett, és leesett az álla, majd a gazdámra pillantott.
- Honnan van ez a másik farkas? - Kérdezte meglepetten, mire szégyellősen lehajtottam a fejemet. Dave megbökte a nyakamat az orrával, hogy nincs mit szégyellnem, ezért a fejemet a szügyének simítottam, ő meg közelebb húzott magához, amennyire ez farkas alakban lehetséges volt. A fejemet nem felemelve pillantottam fel a rendezőre. Meghatódva nézett bennünket, úgy gondolta, hogy teljesen átérzi, amit mi, bár ez lehetetlen volt.
Türelmetlen hangot adtam ki, hogy ugyan, ha már itt vagyunk, kezdődjön már el a forgatás. Mindenkit a helyére küldtek és beállítottak, a rendező elmondta, hogy mit forgatunk aznap és hogy mit kell tennem. Biccentve jeleztem, hogy megértettem mindent.
Elsőre tökéletesen el tudtam játszani mindent, kisebb hibák és botlások nélkül. A rendező és a stáb tagjai odáig voltak értem és a színészi tehetségemért, könnyedén összehaverkodtam velük. Mindenki imádott, még a fordászok és a sminkesek is. Én meg a kamerát imádtam. A szünetekben ugattam rá és játékos pózba ugrottam hátra, imádtam, ahogy tükröződik a lencsében, amíg Dave farkas módra nevetett, nagyon jól szórakozott rajtam.
Egyszercsak jelentős súly ugrott rám, mire szétcsúsztak a lábaim és hason elterülve feküdtem a padlón. Rájöttem, miért: David rámugrott, majd kuncogva leszállt rólam. Nem volt kedvem felállni, így ottmaradtam. Megbökött hideg, nedves orrával.
'Mi a baj, Ariel?'
'Nincs kedvem felállni.' Mintegy bizonyítékként, vagy mintha nyomatékosítani akarnám a mondatom, becsuktam a szemeimet. Tüntetőleg lefeküdt mellém, így ráfektethettem a fejemet a lábaira, ő meg a sajátját a nyakamra, majd becsukta a szemeit. Kényelmes volt ott feküdni, Vele. Nyugodtam vártam a következő felvételemet, nem siettem sehová. Dave is úgy feküdt mellettem, mintha várna valamire, de igazából tudtam, hogy semmire. Eszembe jutottak a kicsik és halkan nyüsszentettem egyet, de szerencsétlenségemre meghallotta és megbökte a nyakamat.
'Mi a baj?'
'Hiányoznak a kicsik...'
'A forgatás után hazamegyünk.' Jelentette ki határozottan, így csak egy bólintással nyugtáztam a döntését. Vége lett a forgatási szünetnek, de még mindig nem volt kedvem felkelni. A rendező hazaengedett, nem akart túlhajtani, főleg nem az első napon, de semmi erőm nem volt felállni, a melső mancsaimmal vonszoltam magamat a kapuhoz. Odakint Dave és Mr. Selton segítettek beszállni a kocsiba.
David mellém ült, a gazdám pedig a volánhoz.
- Nagyon ügyes voltál, Ariel. - Dícsért meg Mr. Selton. Halkan nyöszörögtem és becsuktam a szememet. Dave közelebb araszolt hozzám és letette a fejét az ülésre ő is. Rápillantottam és az orrához nyomtam az orromat.
Mikor végre hazaértünk, Daviddel irdatlan gyorsan futva eltűntünk az erdőben és csak a ház közelében álltunk meg. Visszaváltoztunk, Dave megfogta a kezemet, és vezetett, mert eltévedtem volna.
- Készen állsz? - Kérdezte az ajtó előtt állva, mintha nem haza jöttem volna. Bólintottam, és becsöngettünk. Dave szorította a kezemet, de nem túl erősen, feszülten várt, akárcsak én - két szájcsócsálás között. Amint nyílt az ajtó, David elmosolyodott és rám nézett.
Mikor megláttam a Bátyámat és Rachaelt, szélesen elmosolyodtam és átöleltem mind a kettőjüket, természetesen egyszerre. Első kérdésem természetesen így szólt, a nagy ölelkezés és megkönnyebbült nevetés után:
- Hogy vagytok? És hogy vannak a kicsik? - Pillantottam Rach hasára.
- Nagyon jól. Darren és Sharieldi a kanapén alszik. - Intett a nappali felé, miközben David várakozóan mosolyogva nézett rám.
- És a tiéd? - Mosolyogtam rá kedvesen Rachaelre, hálás voltam a megnyugtató szavaiért. Elmosolyodot és a hasára simította a kezét.
- Ő is jól van. De gyertek már be! - Nevetett. David, mintegy végszóra, kilőtt és berohant a nappaliba, miközben engem is belökött az ajtón, utána megállt és elkapott, gyors puszit nyomott az arcomra.
- Jaj, ne haragudj. - Sham tett egy csípős megjegyzést, de Dave oda se figyelt rá, bement a nappaliba és a kanapé elé guggolt, ahol a kicsik aludtak, vigyázva, nehogy felkeltse őket. Én a magam részéről inkább felmentem fürödni. Bezártam a fürdőszoba ajtaját magamra, sírni akartam, és egyedül lenni. Dave szerencsére nem kopogtatott, így jó sokáig tudtam fürödni, forró vízben. Nekivetettem a hátamat a csempének és lecsúsztam mellette, sírtam, a könnyeim és az arcomon lecsorgó víz különös keverékként csípte az arcomat.
Elfelejtettem mindent. Megszűnt körülötem a tér és az idő, már nem éreztem a víz meleg cseppjeit, ahogy rámesnek, csak ültem ott és nem mozdultam. Távolról érzékeltem, hogy valahol valaki kopog és a nevemen szólít.
- Ariel, minden rendben van? - Dave hangja volt, de nem tudtam válaszolni rá, nem voltam teljesen ott, a fizikai valóságban. Kicsit várt, majd kicsit idegesebb hangon szólt. - Ariel?
- Itt vagyok. - Feleltem normál hangerővel.
- Oké... - Össze kellett szednem magam és kimásznom innen, akármennyire is kába vagyok. Arra még csak-csak rá tudtam szánni magam, hogy elzárjam a vizet, de felkelni már nem tudtam. Pár perc múlva Dave erélyesen megdöngette az ajtót. - Ariel, nyitsd ki, kérlek!
- Nem... Nem tudom... - Mondtam nyöszörögve az igazságot, mivel tényleg nem bírtam felkelni. David könnyed mozdulattal kitörte az ajtóból a kilincset, hogy be tudjon jönni, tényleg addóghatott már értem. Félig ülő, félig fekvő pózban a csempének támaszkodtam a még nedves zuhanytálcában, a szememet alig tudtam nyitva tartani, a légzés is nehezemre esett. David pillanatok alatt odaért mellém, nem érdekellte, hogy vizes lehet a ruhája, végigsimított az arcomon, félt, hogy megsérültem.
- Ariel, mi a baj? - Fáradt tekintettel néztem fel rá, a szemeim vörösek voltak.
- Nem érzem túl jól magam. - Nyöszörögtem, mire szó nélkül felvett, tekert körém egy törölközőt, bevitt a szobába és lefektetett az ágyra.
- Mond, hol fáj? - Kérdezte aggódóan suttogva. A gyomorszájam tájékára csúsztattam a kezemet, ami most iszonyatosan fájt. Elűnt pár pillanatra és egy pohár vízzel tért vissza.
- Idd meg ezt. - Nézett rám. Nehézkesen megfordultam az oldalamra és remegő kézzel ugyan, de átvettem a poharat és belekortyoltam. Éreztem, ahogy valami folyékony melegség árad szét bennem, és felpörgeti az agyamat.
- Mi az? Nem vagyok halott, ne nézz így rám! - Vigyorogtam a képébe, mire pislantott kettőt.
- Jobban érzed magad? - Nézett rám ledöbbenve, mintha nem látszott volna.
- Nem látod? - Pattantam fel az ágyról, nem bírtam a fekvést, ő meg pislogva nézett rám, majd megvonta a vállát.
- Hát jó... - Vigyorgott ő is. Dalolgatva táncoltam, leesett rólam a törölköző, így semmi nem maradt, ami elfedhette volna immár száraz testemet, de nem érdekellt, nagy magasról tettem rá. David felkapta az anyagot a földről, körém tekerte és a szekrény felé kezdett tolni. - Hé, inkább... Öltözz fel, mielőtt lemegyünk, jó? - Érdekes fejet vágott, amit nem tudtam hova tenni magamban, ezért nem törődtem vele.
- De minek? Én jól vagyok így! - Vihogtam, de ő mégiscsak kikapott a szekrényből egy ruhát és igyekezett rámhúzni.
- Igen, kétség kívül.
- De neee! - Visítoztam, mint egy kislány. Elkapta a kezemet és felemelt maga mellé.
- Oké, oké, akkor gyere le így! - Nem mert tovább kekeckedni velem. Nevetgélve rohangáltam fel-le a házban, leköszöntem a Bátyámnak is.
- Szia, Bátyus! - Majd vissze felszaladtam, amíg ő nevetve ült a fotelban, az ölében Rachaellel. Dave elnevette magát, és elkezdett utánam rohangálni. - Vííííííjijijijijiiiii!! - Visítottam és menekültem David elől, aki kitartóan rohangált utánam, kezében a törölközővel.
- Ariel, állj meg! - Nem vettem észre, hogy magamat szorítottam sarokba, így rám tudta borítani a törölközőt, visszavitt a szobába és nagy nehezen felöltöztetett. Próbáltam elugrani, ami nem mindig ment.
Végül nagy nehezen felöltöztetett, és abban a pillanatban megszólalt a csengő, én meg leszaladtam kinyitni az ajtót, természetesen papucs és zokni nélkül. Odalent kivágtam az ajtót, ami előtt egy férfi állt.
- Jóóóónapoooot! Üdv itt nálunk, mit szeretne, miben segíthetek? - Vigyorogtam. Egy nagyon magas férfi állt előttem, sötétkék zakóban és kalappal a fején, az arca nem látszott, csak a szája és a fogai, ahogy elvigyorodott, majd felemelte a fejét és végigmért sötétzöld tekintetével.
- Jónapot. - Üdvözölt.
- Miben segíthetek? Eltévedt és útmutatás kéne? Netán lerobbant a kocsija, a mobilja természetesen lemerült és telefonálni szeretne? Vagy netán csak vécére van szüksége? - Soroltam el a kérdéseimet pörgősen. Vigyorogva levette a kalapját és kezet nyújtott.
- Az én nevem Mr Ripheinstein. És a magáé?
- Ariel! - Ráztam meg a barátságos idegen kezét.
- Bejöhetek? - Nézett be mellettem a házba. - Lenne egy ajánlaom. - Megperdültem és Davere néztem.
- Férjecském? - Vigyorogtam. David gyanakodva méregette az idegent, de bólintott.
- Jöjjön be. - Félretáncoltam az útból. - Erre! Kabátját, cipőjét vegye le! - Csuktam be mögötte az ajtót, utána visszaugrándoztam a férjem mellé. A férfi udvariasan megköszönte, bejött és levette a cipőjét, kabátját és a kalapját.
- Jóestét. - Kedzte a bemutatkozást a többiek kedvéért. - Az én nevem Mr Ripheinstein. Mint mondtam, lenne egy ajánlatom maguknak. - Bementünk és leültünk a nappaliban, én az ölembe vettem a kicsiket, és játszottunk, amíg David tárgyalt. A férfi elmondott pár mondatot valami cirkuszról, Rachael közelebb húzódott a Bátyámhoz, aki felmordult, én meg felpillantottam, jelezve, hogy élek és kezdek lehiggadni. Egyetlen szó a következő pár mondatból beszivárgott a tudatomba.
- Egyikőjük se ember. - Emlékek rohamoztak meg a kicsikoromról, hogy embernek neveltek, aztán eszembejutott a szüleink halála. Felpattantam és kirohantam a konyhába, sírvafakadtam. David elnézést kért és utánamjött, próbált megvígasztalni, ami nem nagyon ment neki. Átöleltem és belefúrtam a melkasába az arcomat.
- Anyut akarom! És aput! - Zokogtam. A régi életemet akartam visszakapni. David szorosan ölelt, símogatta a hátamat és ringatott, miközben megnyugtató hangon suttogott a fülembe.
- Sss... Semmi baj, nyugodj meg! - Gyűrögettem az ingjét, kislánynak éreztem magam mellette. Szorított magához és hallgatta a férfi és a Bátyám közt lefolyó beszélgetést. Lassanként kezdtem megnyugodni. Dave tovább símogatott, hallgatta a beszélgetést.
- Jo... Jobban vagyok... - Mondtam bizonytalanul szipogva, nekidőltem, a légzésem kezdett a normális felé közeledni. David megpuszilta a homlokomat.
- Akkor jó. Lélegezz mélyeket. - Igyekeztem azt tenni, de egy kicsit még hüppögtem. A szerelmem folyamatosan símogatta a hátamat, ott volt velem, nem engedett el. Lábujjhegyre álltam és megpusziltam, amit ő csókkal viszonzott. Mikor a férfi távozott, Dave összeszűkült szemekkel nézett utána.
Ha csak rólam lett volna szó, szívesen megszöktem volna a cirkusszal, de így, hogy a kicsik is itt voltak, nem tehettem.
- A válaszom... N-E-M. - Betűztem, majd durcásan lehuppantam a kanapéra, és magamban morgolódtam. Dave leült mellém, de nem szólt semmit, csak kémlelte az arcomat.
- Ne aggódj, nem megyünk sehová. - Ekkor bevillant egy kép, amint Rach a kicsivel a karján fekszik a kórházi ágyon.
- Te... - Nem bírtam befejezni a mondatot. Sham nyilván olvasott a gondolataimban, mivel az arca ijedté vált, és átölelte Rachaelt. David is közelebb vont magához, és a lányra pillantott, aki szinte ugyanabban a pillanatban szlalt meg.
- Sham, ne ijedj meg, de azt hiszem, hogy... rosszul vagyok. - Mély levegőket vett, én meg elsápadtam, bepánikoltam, akárcsak Bátyám. Ő ki a telefonhoz, én meg felrohantam az emeletre, hogy összepakoljam a ruhákat.
- Rach, hol van a táskád?! - Kiabáltam le a földszintre.
- Az... ajtó mellett, azt hiszem. - Mondta nehézkesen ejtve a szavakat. Mindent bepakoltam a táskába, amire csak szüksége lehetett. Dave feljött hozzám, kedves, nyugodt mosollyal az arcán.
- Nyugodj meg, Ariel. - Nyöszörögve ránéztem, majd erőlködve becipzároztam a táskát. Segített, és elvette tőlem a csomagot, mielőtt még széttépem idegességemben. Átkarolta a derekamat, és belepuszilt a hajamba, mintha minden rendben lenne, és Rach nem épp szülni készülne.
Dave megfogta a kezemet, ujjainka összefűzve.
- Gyere, menjünk le. - Bólintottam, és lementünk, Dave berakta a táskát a ház előtt várakozó taxiba, utána bekísért a házba. - Nem lesz semmi baj. Olyan sápadt vagy, mint egy szellem! - Helytelenítően megingatta a fejét. A kezem olyan volt, mintha jégtömbből faragták volna ki.
- Úgy is érzem magam... - Felfordult a gyomrom, ezért felrohantam a fürdőszobába, és kiadtam magamból a vacsorát. Dave aggódva állt az ajtóban. Lecsuktam a wc tetejét. - Maradj csak... Nem lesz bajom. - Bár ebben nem voltam teljesen biztos, a hangom
- Lemegyek, készítek neked egy teát. - Mondta halkan, de még mindig aggódott.
- Köszi. - Feküdtem le a csempére, hogy kicsit lehűljek. Alig ment le, már jött is fel a kész teával, de nem mozdultam, csak a padlóhoz simítottam az arcomat. Gondterheltem felsóhajtott, és hallottam, ahogy a bögre koppan a mosdókagylón, és Dave leguggol mellém. Megsimította az arcomat, hátha felnézek, de nem tettem.
- Gyere, beviszlek a hálóba, és pihenj le. - Mosolygott, de meg se moccantam.
- Jó itt nekem. - Felsóhajtott, óvatosan felvett, és a szobában lefektetett a hűvös ágyneműre.
- De itt mégis csak kényelmesebb. - Mosolygott, és letette a gőzölgő teát az éjjeliszekrényre.
- Egy kicsivel. - Elszundítottam, de eléggé felületesen, ugyanis még éreztem, ahogy Dave megsimította az arcomat, nagyon óvatosan megcsókolt, utána hallottam, ahogy kiment.
Nem tudtam nyugodtan aludni, össze vissza forgolódtam. Kis idő múlva megéreztem magamon a takaró súlyát, és azt, ahogy az ágy megsüllyed mellettem, vagyid Dave is ledőlt mellém. Nyöszörögtem, és úgy fordolódtam, mint valami tornádó. Hirtelen lendületből, sikítva felültem, a pizsamám vizesen tapadt a testemhez, a tüdőm pedig égett, ahogy ziháltam. David is ilyedten felült.
- Mi a baj, Ariel? - Aggódva fürkészte a vonásaimat, de én csak elsírtam magamat. Nem szólt semmit, csak magához vont, és cirógatta a hátamat, én meg belé kapaszkodva zokogtam. Kétségbe volt esve, mivel nem tudta, mi a bajom. Egészen addig szorosan ölelt magához, amíg meg nem nyugodtam teljesen. Megmagyaráztam magamnak, hogy ez semmi, csak egy álom volt.
- Jobb? - Kérdezte kedvesen.
- Ühüm.
- Kéred a teádat? - Mosolygott rám, én meg bólogattam. Felvette az éjjeliszekrényről a kellemesen kihűlt teát, és átadta nekem, én meg mohón ittam belőle, mivel a szám ki volt száradva, csak úgy, mint a torkom. - Óvatosan! - Szólt rám. Mikor lenyeltem az uolsó kortyot, levegő utána kaptam, és köhögni kezdtem. - Mondtam, hogy óvatosan! - Nézett összezűkült szemekkel.
- Tudom. - Mosolyogtam rá, mikor kifuldokoltam magam. Dave is elmosolyodott, és az órára pillantott.
- Késő van. Nem vagy álmos?
- De. - Válaszoltam egyszerűen, és ásítottam. Mosolyogva visszadőlt a párnák közé. - Akkor aludjunk. - Egyetértettem vele, hozzábújtam, és elaludtam.

Eltűnt Ariel?

/Rachael/
   Reggel arra ébredtem, hogy lecsúszott a lábamról a takaró. Átfordultam a másik oldalamra, de így sem volt az igazi. Résnyire nyitottam a szememet, és próbáltam megszokni a fényt. Amikor sikerült, felemeltem a fejemet és Shamre pillantottam, aki mosolyogva figyelt engem. Feljebb tornáztam magam, odahajoltam hozzá és gyengéden megcsókoltam, aztán a mellkasára hajtottam a fejemet.
- Hány óra van? - Mormoltam a pólójába. Átölelt, és mosolyogva válaszolt.
- Hét.
- Hmm... olyan korán? - Suttogtam, majd az egyik lábammal átkaroltam a csípőjét. - Akkor még aludjunk - kuncogtam, persze csak viccből. Nem lettem volna képes visszaaludni.
- Igen... - Mosolygott. - Hát... inkább készítek reggelit...
Elengedtem, lefejtettem magamról a karját és felültem.
- Segítek - jelentettem ki.
- Lesz abból reggeli? - Kérdezte kuncogva, mire felnevettem.
- Talán. Ki kell próbálni - vigyorogtam. Sham egyetértett velem.
Kikeltem az ágyból és magamra kaptam egy kényelmes ruhát, aztán megmostam az arcomat és a fogamat. Hátrakötöttem egy laza kontyba a hajamat, aztán kimentem Shamhez, aki már várt rám. Rámosolyogtam.
- Mehetünk - mondtam. Sham bólintott, aztán lementünk a konyhába. A ház még csendes volt. Felpattantam a konyhapultra a hűtő mellé, és szórakozottan Shamre mosolyogtam.
- Mit együnk? - Kérdeztem tőle. Megtámaszkodott a pulton, egy pillanatra elgondolkodott, aztán elkezdte sorolni.
- Palacsintát? Omlettet? Vagy angol reggelit?
Furán pillantottam rá, amikor kimondta, hogy angol reggeli.
- Az meg mi a szösz? - Értetlenkedtem. Soha az életben nem hallottam róla.
- Omlett, némi párolt zöldség és bacon - felelte elnézően mosolyogva, én pedig örültem, hogy elnézi nekem a tudatlanságomat. Bólintottam, és elraktároztam az agyamba az információt, hogy később emlékezzek rá.
- Aham... akkor együnk azt - vigyorogtam. Sham bólintott, majd mindent gondosan előkészített a reggelihez.
- Na lássuk csak... - mormolta elgondolkodva, majd nekiállt elkészíteni az angol reggelit. Mosolyogva figyeltem minden egyes mozdulatát, igyekeztem megjegyezni, mit hogyan kell csinálni. Sham nagyon kedves volt, mindent megmutatott, én pedig csak bólogattam és elraktároztam az infót. Végül elkészült a finom reggeli, és Sham tálalta.
- Kész is! - Jelentette ki elégedett mosollyal. Beharaptam az alsó ajkamat, rég voltam ennyire éhes. Nekiláttam a reggelimnek, és hamar elfogyasztottam az egészet. Amikor végeztem, hátradőltem a székben és a gömbölyödő hasamra csúsztattam a kezemet. Nem bírtam volna enni még egy falatot.
- Hú. - Drámai csend. - Rég ettem ennyit - kuncogtam. Sham elmosolyodott.
- Ízlett? - Felnevettem és bólintottam.
- Nagyon - vigyorogtam.
- Örülök - felelte mosolyogva, majd felállt, hogy elmosogasson. A háta mögé léptem, átöleltem a csípőjét, és átbújtam a karja alatt. Mosolyogva lehajolt hogy megcsókoljon, én pedig viszonoztam.
- A húgod hol van? - Suttogtam kíváncsian az ajkai közé. Sham abban a pillanatban ledermedt.
- Nincs itthon? - Kérdezte feszülten. Az arcát fürkésztem. Azt hittem, tudja.
- Azt hittem, tudsz róla... tegnap délután elment valahová, én azóta nem láttam - mondtam lassan.
- Mi? - Kérdezte rémülten. - Oh, hogy az a ...! Bárhol lehet! Ki tudja? A szakadéknál, az erdőben, a tónál, bárhol! Mi van, ha megsérült?!
Láttam rajta, hogy nagyon aggódik Ariel miatt. Végigsimítottam az arcán, és nyugtatólag rámosolyogtam.
- Ne aggódj. Biztosan nem történt semmi baj - nyugtatgattam. Feszült volt, rosszkedvű és szomorú. Rossz volt így látnom őt, mert ez az én kedvemet is megbélyegezte.
- Most egész nap ilyen leszel? - Kérdeztem komoran. - Akkor inkább keressük meg, csak ne legyél szomorú!
Nagyot nyelt, és magára erőltetett egy mosolyt.
- Haza fog jönni... - suttogta, de engem nem tudott átverni. Összeszűkült szemekkel méregettem.
- Én tudom. De Sham, kérlek, akkor keressük meg! Gyere.
Elindultam az ajtó felé, de Sham csak döbbenten állt, nem moccant. Felhúztam a cipőmet, és türelmetlenül odaszóltam neki.
- Gyere már, Sham!
Rápillantottam, de még mindig nem mozdult.
- Nem fog tudni váltani... - suttogta reszketve. Lerúgtam a cipőmet és odarohantam hozzá, a szemébe néztem és aggódva fürkésztem az arcát.
- Miről beszélsz, Sham?
Rámnézett, a tekintete kétségbeesett volt.
- Nem fog tudni visszajönni az emberi testébe!
Felsóhajtottam és leültettem a fotelbe, elhelyezkedtem az ölében. Végigsimítottam az arcán és a szemébe néztem.
- Oh, Sham... ne aggódj. Nem lesz semmi baj, rendben? Egyáltalán honnan veszed ezt a butaságot?
- Anyu mondta. Hogy ha valaki túl sok időt tölt farkastestben, nem tud majd visszajönni.
Ugyan elgondolkodtató volt, amit Sham mondott, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Végigsimítottam az arcán, és homlokon pusziltam.
- Ariel már biztosan visszaváltozott - suttogtam komolyan.
- Túlságosan szeret farkas lenni... Ezért aggódom. - Rámpillantott. - Ez volt az álma.
Elmosolyodtam. Ez nagyon Arielre vallott.
- De mostmár családja van. Férje és gyermekei. Ne aggódj, tud magára vigyázni.
- Remélem is - mosolyodott el végre. Visszamosolyogtam.
- Akkor mit csináljunk ma? - Kérdezte, pedig ezt általában én szoktam kérdezni.
- Hmm... nem tudom. Szerinted? - Kuncogtam.
- Nincsenek terveim - felelte mosolyogva.
- Itthon maradjunk vagy elmenjünk valahová?
- Ahogy szeretnéd.
Ezen nem kellett sokat gondolkoznom.
- Akkor punnyadjunk itthon és nézzünk TV-t - közöltem egyértelműen vigyorogva.
- Oké - mondta.
Lefeküdtem a kanapéra, egy párnát gyűrtem a fejem alá, és kényelmesen elhelyezkedtem. A hasamra simítottam a kezemet, és bekapcsoltam a TV-t.
- Mit nézzünk? - Kérdeztem Shamtől. Felpattant és egy szempillantás múlva visszatért a kezében egy DVD-vel. Felemelte, hogy lássam a borítóját.
- Mondjuk ezt?
Mosolyogva bólintottam. Sham leguggolt hogy berakja a DVD-t a lejátszóba. Csak néztem őt, és azon törtem a fejem, vajon mivel lehetne felvidítani. De rájöttem, hogy semmivel.
Aztán az emeletre pillantott.
- David felébredt - mondta halkan. Én is felpillantottam.
- Oh. És Ariel? Még mindig sehol? - Szomorú voltam. Kezdtem aggódni Ariel miatt. Lehet, hogy még is történt valami a legjobb barátnőmmel?
- Sehol - felelte Sham. Az arca gondterhelt volt. Felsóhajtottam és hátradöntöttem a fejem. Ekkor Daviud botorkált le a lépcsőn álmosan.
- Jóreggelt - ásított. Sham biccentett, én pedig intettem neki.
- Szia.
David körbepillantott.
- Ariel hol van? - Kérdezte. Nem feleltem, félrepillantottam, hogy ne kelljen ránéznem.
- Hát ...Őőő... Elment... - bökte ki Sham nagy nehezen. David értetlenül nézett rá.
- Hová? És mikor jön vissza? - Kérdezte türelmetlenül.
- El és gőzöm sincs. Valószínűleg soha többet nem tér vissza - felelte szomorúan Sham. Ezzel még mindig nem nagyon tudtam egyet érteni. David viszont halálra rémült.
- Arról papolok, hogy lehet, hogy örökre farkas marad és nem jön haza SOHA-AZ-ÉLETBEN. - Sham hangja ideges volt és türelmetlen. David szeme elkerekedett.
- Micsoda?! Azonnal meg kell keresnünk! Gyere! - Az ajtóhoz rohant, és már öltözködött is.
- Fölösleges - mondta keserűen Sham. Rossz volt hallani, milyen pesszimistán áll ehhez a dologhoz. David viszont már felöltözve toporgott az ajtóban.
- Nem, nem az! - Mondta teljes meggyőződéssel. - Gyere már!
Shamre pillantottam, és mosolyt erőltettem az arcomra.
- Menjetek. - Mondtam. Rám pillantott.
- Nem. Ha farkas, nem hallgat rám. Nagyon önfejű tud lenni. És még harap is. - Láttam rajta, hogy esze ágában sincs menni, ezért egy sóhaj kíséretében felálltam, mert már nagyon untam ezt az egészet. De Sham visszanyomott a helyemre.
- Nem mész te sehova! - Közölte ellentmondást nem tűrő hangon, de én megmakacsoltam magam. Csúnyán néztem Shamre és felálltam. - Dehogynem. - Odavonultam az ajtóhoz és felvettem a cipőmet. - Gyere te is! Megkeressük. - Mosolyogtam. Sham megadóan felsóhajtott.
- Oké, oké! - Odalépett mellénk és elkezdett öltözködni. Elmosolyodtam, de az örömöm nem tartott sokáig, ugyanis David felém fordult.
- Itt kell maradnod. Nem hagyhatjuk itt a gyerekeket. - Mondta egyértelműen. Nagyon mérges lettem. nem igaz, hogy már megint nekem kell itthon maradnom!
- Pff... És én maradjak itt, ugye? - Sértődötten lerúgtam a cipőmet és lehuppantam a fotelba. - Egyszer maradhatna már itthon egyikőtök!
- Rach, itt biztonságosabb neked. Ha kell, MI le tudjuk fogni a hugicámat, de te ilyen állapotban nem. - Célzás nélkül is egyértelmű volt, mire gondol. - És semmi szükség arra, hogy megsérülj.
Kishíján felnevettem, de egyáltalán nem találtam viccesnek a helyzetet. Rossz volt, hogy úgy kezelnek, mint valami... súlyos beteget.
- Ezt most úgy mondtad, mintha halálos beteg lennék, de legalább is mozgássérült! - Fakadtam ki, jogosan. Sham megforgatta a szemét, ami még jobban fájt, mintha kinevetett volna. De amit ez után mondott, az még jobban szíven ütött.
- És ha elveszted a begolyózott Húgom miatt? 
Nem bírtam válaszolni. Elfojtottam a könnyeimet és szó nélkül felálltam, aztán felrohantam az emeletre. Nem néztem hátra, felőlem oda mentek ahová akartak. Ledőltem az ágyra, és mindenhol Sham illatát éreztem. nem tudtam visszatartani a könnyeimet, de nem volt erőm sírni, inkább csak könnyeztem. Percekkel később Darren és Sharieldi egyszerre sírt fel. Erőt vettem magamon és felálltam, megtöröltem az arcomat, majd átmentem a másik szobába. Kivettem a kiságyból és igyekeztem megvigasztalni őket, de nem sok sikerrel. Feltételeztem hogy éhesek voltak, ezért lementem és töltöttem két üvegbe tejet nekik. Borzasztóan megkönnyebbültem; mind a ketten elhallgattak a cumisüvegtől. Mosolyogva néztem őket, miközben mélységesen reméltem, hogy a fiúk megtalálják Arielt és hazahozzák.
   A két kicsi befejezték az evést, és csendesen játszadoztak a nyakláncommal. Mosolyogva figyeltem őket; Sharieldi hisztis hangot adott ki, amikor Darren egyenesen a kezéből piszkálta ki a medált. Kuncogtam egy sort, hátranyúltam és levettem a nyakláncot, majd odaadtam nekik. Miközben elmélyülten veszekedtek az apró tárgyon, betettem őket a kiságyba. Ledőltem a fotelba és mosolyogva figyeltem, ahogy birkóznak. Egy kis idő múlva elszundítottak, én pedig felálltam és gyengéden kivettem a kezükből a nyakláncot, nehogy baleset történjen. Visszavettem a nyakamba és ledőltem a fotelba. Akaratlanul is a hasamra simítottam a kezemet, és lehunytam a szemem. Fájt, hogy Sham nem bízik bennem, de tudtam, hogy igazuk volt. Semmiben se tudtam volna nekik segíteni, csak hátráltattam volna őket. De Shamnek akkor sem kellett volna... a szememre vetnie, hogy el fogom veszíteni.
   Gyűlöltem, amikor ezt mondta. Már a gondolatát is. Tudta, hogy ez az a mondat, amivel elhallgattathat, ameddig csak akar. Valahol ezt árulásnak éreztem, de sokkal inkább fájt, hogy neki ez egyáltalán megfordul a fejében... Ő hogy tud erről ilyen könnyen beszélni? Nem számít neki semmit?
   Felsóhajtottam és aprót ráztam a fejemen, hogy kitisztuljon. Nem akartam gondolni semmire, főleg nem rossz dolgokra. Felhúztam a lábamat, még egy pillantást vetettem a szuszogó babákra, majd én is álomba merültem.

Arra ébredtem, hogy egy forró kéz végigsimít az arcomon.Nem aludtam igazán mélyen, ezért lassan kinyitottam a szememet. Sham térdelt a kanapé mellett, és rámmosolygott. Azonnal felültem, és megigazítottam a ruhámat. A padló hirtelen nagyon érdekesnek tűnt.
- Megtaláltátok? - Kérdeztem halkan, lesütött tekintettel. Még mindig borzasztóan éreztem magam.
- Csak annyit tudunk, hogy... nálatok van - felelte bizonytalanul. Bólintottam, majd felálltam, és vetettem egy pillantást a kiságyra. Darren és Sharieldi békésen aludtak. Halványan elmosolyodtam, majd elindultam át a másik szobába, hisz ez mégiscsak Davidéké. Végig magamon éreztem Sham tekintetét, és hallottam, ahogy feláll, hogy utánam jöjjön.
- Rach!
A hálószobánk ajtajában megtorpantam és hátrafordultam.
- Igen?
Sham lesütötte a szemeit.
- Sajnálom, én... én... nem akartalak megbántani - mondta. Láttam rajta, hogy bűntudata van a történtek miatt. Elmosolyodtam, összeszedtem magam, és igyekeztem őszintén hazudni, már ha van olyan.
- Nem bántottál meg - mondtam. Úgy tűnt, elhitte.
- Nem kellett volna azt mondanom, - suttogta lehajtott fejjel, szomorúan, - de csak így tudtalak megállítani.
Összeszorítottam az ajkaimat és bólintottam. Teljesen igaza volt, mindenben. Nem akartam, hogy ezen rágódjon, mert utáltam őt szomorúnak látni. Aztán szó nélkül megfordult és lement. Felsóhajtottam és utána rohantam, mert haragudott rám. A konyhában volt, épp nekiállt teát készíteni. Odasétáltam mellé, és az arcát fürkésztem.
- Haragszol? - Hülye kérdés, tudom. De azért kíváncsi voltam. Tudnom kellett.
- Igen... - felelte összeszorított fogakkal, - magamra...
Teljes erőből belerúgott a konyhapultba, és felszisszent, majd halkan szitkozódott egy sort. Tétován felé nyúltam és gyengéden végigsimítottam a kezén.
- Akkor ne haragudj magadra - mosolyodtam el. Megrázta a fejét és felém fordult.
- Még a Húgomra se tudok vigyázni, akkor rátok hogy vigyázzak? - kérdezte fájdalmas hangon, és gyengéden a hasamra simította a kezét. Elmosolyodtam, és az övére simítottam az enyémet.
- Ebben soha ne kételkedj! - Kértem a szemébe nézve. Félrepillantott, én pedig kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen.
- A legjobb testvér vagy, és fantasztikus apa leszel - suttogtam. - Komolyan.
- Szép szavak... - suttogta megtörve. - De... én nem bízom magamban. Már nem.
- Fogalmad sincs, hogy mennyit tettél Arielért, amióta csak éltek. - Végigsimítottam az arcán, hogy a szemembe nézzen. - Mindig vigyáztál rá, Sham! Most is vigyázol rá, és mindig is fogsz! Bízz magadban. - Elmosolyodtam. - Mert én bízom benned.
Amikor kimondtam, rámkapta a tekintetét, ami végre nem volt tele szomorúsággal.
- Valóban? - Kérdezte reménykedve, én pedig mosolyogva bólintottam.
- Valóban.
Elmosolyodott, őszintén. Nagyon örültem, hogy ha nem is teljesen, de valamennyire el tudtam oszlatni a kétségeit, mert olyan dolgok voltak a fejében, amikről ő soha nem látta volna, hogy mekkora őrültség.
- Köszönöm - mondta, és szorosan átölelt. Átkaroltam a nyakát és hozzábújtam, de ő még percek múlva se akart elengedni. Felkuncogtam.
- Szeretlek - leheltem halkan, de tudtam, hogy hallotta.
- Én is téged. Nagyon - felelte, én pedig lábujjhegyre álltam és szájonpusziltam, még mielőtt befejezhette volna a mondatot.
- Mit csináljunk? - Suttogtam a nyakába. Elmosolyodott.
- Tévézzünk? - Javasolta. Lelkesen bólintottam, miközben szórakozottan cirógattam Sham ujjait. - Most válassz te filmet - motyogta. Kelletlenül elengedtem és leguggoltam a szekrény elé, ami furcsán nehezemre esett. A hasamra csúsztattam a kezemet, és a filmek között kezdtem válogatni. Véletlenszerűen kiemeltem egyet, és beraktam a lejátszóba. Felálltam és vetettem egy pillantást a képernyőre, majd mosolyogva leültem Sham mellé a fotelba. Átölelt, és pedig közelebb bújtam hozzá. Csendben néztük a filmet, pedig nem is volt igazán érdekes. Sham megpuszilt, amit kuncogva viszonoztam, de még így se tudtam a filmre koncentrálni, mert mindenfélét suttogott a fülembe, amiből egy kukkot se értettem. Franciául volt.
- Tessék? - Kérdeztem kuncogva, miközben a tekintetét kerestem. Rámmosolygott, és aprót rázott a fején.
- Mindegy - felelte, én pedig úgy döntöttem nem faggatom tovább. Visszadöntöttem a fejemet a mellkasára és elmélyülten babráltam a kezével. Rámpillantott, és figyelte, mit csinálok. Felnéztem rá és elvigyorodtam.
- Unom a TV-t - magyaráztam.
Elmosolyodott. - Mi lenne, ha kimennénk sétálni? A kicsikkel persze - tette hozzá. Mosolyogva felálltam és bólintottam.
- Oké!
Sham felpattant és felsietett az emeletre, hogy lehozza Shaieldit és Darrent. Felhúztam a cipőmet, ami a legnagyobb örömömre sikerült, aztán nekidőltem a bejárati ajtónak, és a lépcsőt fürkészve vártam őket. Aztán Sham megjelent a lépcső tetején, kezében a két gyerekkel, akik a hajába kapaszkodtak, de Sham elnézően mosolygott. A szám elé kaptam a kezemet, hogy elfojtsam a nevetést.
- Segítenél? - Kérdezte, de a tekintete olyan kétségbeesett volt, hogy kuncogva ugyan, de bólintottam, és kivettem a kezéből Darrent. Sham megkönnyebbült, és csúnyán néztek egymásra Darrennel. olyan aranyosak voltak, hogy muszáj volt nevetnem.
- Na mi az? - kérdeztem először az egyikre, majd a másikra pillantva. Sham megrázta a fejét.
- Nem birjuk egymás búráját... - Mondta, és farkasszemet néztek Darrennel. Felvontam az egyik szemöldököm.
- No és miért?
Sham grimaszolt.
- Azt mondja, elcsórtam a húgát! - Mondta felháborodottann. Darrenre pillantottam.
- Igaz ez? - Kérdeztem felvont szemöldökkel, mire gügyörészve magyarázni kezdett valamit. Türelmesen végighallgattam, majd ismét Shamre pillantottam.
- Próbáljátok meg elviselni egymást - kértem tőlük, mire mindketten bólintottak. Kimentünk az erdőbe a ház elé. és letettem Darrent a fűre, de a kezét nem engedtem el. A kisfiú kicsit ügyetlenül ugyan, de lépkedni kezdett, én pedig nem engedtem, hogy elveszítse az egyensúlyát. Közben Sham is letette Sharieldit, aki még ügyetlenebbül bukdácsolt, mint a bátyja. Sham vigyázott rá, fogta a kezét, de engedte, hogy elessen, aztán újra felsegitette, hogy a kislány ismét elindulhasson. Elmosolyodtam, aztán Sham arcára pillantottam. Szomorú volt, és fájdalmas. Rámnézett, a szemei könyesek voltak.
- A Húgom is ezt tette volna... - csuklott el a hangja. Mellé léptem és összefűtem az ujjainkat, bíztattam, hogy folytassa. - "Soha nem fogom megakadályozni, hogy eless. De mindíg ott leszek, hogy segítsek felállni." í Idézte Ariel szavait. - Mindig ezt mondta. És mindig így tett... És annyira hiányzik!
Láttam az arcán, hogy a sírással küszködik. Felsóhajtottam és átöleltem, annyira rossz volt így látnom őt, annyira fájt, hogy az én könnyeim is kicsordultak. Hiányzott Ariel. Nagyon.
Sham megremegett, éreztem, hogy összeszorítja a fogait, hogy visszafojtsa a könnyeit. Hátrébb húzódtam és a szemébe néztem, ő pedig sietve leörölt egy könnycseppet a szeméről. Felsóhajtottam és végigsimítottam az arcán, letörölve ezzel még egy könnycseppet. Aztán magamhoz öleltem és a fülébe suttogtam: Nyugodtan sírj...
Nála itt szakadt el a cérna, és kitört belőle a már oly' régóta visszafojtott zokogás. Nem szóltam smemit, csak szorosan öleltem és vártam, hogy kiadja magából mindazt, amit eddig nem tett.
Percek múlva összeszedte magát és elhúzódott, majd letöröle az utolsó könnycseppet is a szeméből.
- Sajnálom, hogy így kellett látnod - suttogta, és egy apró csókot lehelt az ajkaimra. Erőt vettem magamon és rámosolyogtam.
- Semmi baj - feleltem neki, de ő nem hitte el nekem. Bocsánatkérően nézett rám; szégyellte magát.
- Erősnek kellett volna maradnom.
Megráztam a fejemet.
- Ez nem igaz! - Felkaptam az épp arra rohangászó Darrent. - Nincs semmi baj. - Mosolyogtam. Sham felkapta Sharieldit és rámmosolygott.
- Oké. Menjünk sétálni.
Kételkedve néztem rá, aggódtam miatta.
- Biztos hogy már jól vagy? - Fürkésztem az arcát, ő pedig a szemembe nézett.
- Biztos. - Igaz mosolygott, de a szemében megtört valami. Felsóhajtottam és bólintottam, majd elindultunk sétálni az erdőbe.
Sham jól elvolt Sharieldivel, én pedig Darren után szaladgáltam. A kis lüke mindenhová felmászott, és minden második dolgot a szájába akart venni. Ősintén szólva elég fársztó volt és a hátam is fájt már, de nem nagyon tudott érdekelni. Aztán Sharieldi sikított egyet, Darren pedig felkapta a fejét és odarhant. hozzá súnyán nézett Shamre, gondolom azt szerette volna, hogy tegye le a húgát végre. Sham nevetve letette Sharieldit, Darren pedig elégedett képet vágott. Felkuncogtam.
A nap hátralévő részében körbejártuk szinte az egész erdőt. Sharieldi és Darren nagyon élvezték az utat, úgy tűnt, kifáraszthatatlanok. Amikor visszaértünk a házhoz, Shammel lefürdettük őket és egy estimese után már aludni is hajlandóak voltak.
Iszonyúan fáradt voltam, ezért úgy ahogy voltam, ledőltem az ágyra és lehunytam a szememet. Annyit még érzékeltem, hogy Sham kuncogva lekapcsolja mellettem a villanyt, de aztán álomba merültem.

Elválaszthatatlanok 2. könyv // A forgatás

/Ariel/

Reggel, mint mint az utóbbi időben álltalában, Sarah ágyában ébredtem. 11-e volt, az első forgatási nap. Plüssmackónak éreztem magam, ahogy ott feküdtem a kislány ágyán farkas alakban. A Picuri szorított magához és nem engedett el, mintha valóban egy alvójáték lennék. Végignéztem magamon és nem voltam épp szalonkész. Koszos voltam, kócos és még a fogaim se voltak tiszták. Mikor Sarah felébredt, máris számonkéréssel kezdett, úgy hét óra körül.
- Kutyus!! De hiszen te piszkos vagy!! Így akarsz forgatásra menni?! - Leejtettem a fejemet a párnára és fáradtan pislogtam fel rá. Kiment a fürdőszobába, matatott egy darabig és végül egy csomó holmival tért vissza. Fésű, hajszárító, csattok, hajgumik és körömlakk volt nála. Riadtan néztem, halkan nyüszítettem, mire ördögien vigyorgott. - Először megfürdetlek. - Lassan elkezdtem tolatni az ajtó felé, hogy le tudjak szaladni, mielőtt még bele kellene mennem a kádba. - Irány a kert! - Vigyorgott és felkapta a dobozt. Kis kitérővel szó szerint kirángattam Mr. Seltont az ágyból, estélyt sem adva az alvásra.
Sarah közben rohant utánam, maga után vonszolva a dobozt és magasan lengetve egy hajkefét, visítozott.
- Tutuuus!! - A gazdám álmosan nézet rám.
- Mi a baj, Ariel? - De mikor meglátta Saraht, leesett meni és elvenevette magát, gyorsan felkapott valamit magára. Saraht az anyukája kapta el és ráadott valami rendes ruhát, amit a kicsilány kapálózva tűrt, utána meg sikítva rohant utánunk. Magam alá húztam a farkamat, tartottam tőle, hogy ebből a kozmetikázásból nem fogok jól kijönni.
- Nos, mi volt az a fontos dolog, amiért hajnalban kirángattaok az ágyból? - Nézett ránk, jó kedve volt. Odarángattam a naptárhoz, ahol a mai nap be volt karkázva és nagy betűkkel oda volt írva: FORGATÁS. Mr. Selton kishíján a homlokára csapott, teljesen kimehetett a fejéből. - Oh, egek! El is felejtettem! - Majd rám nézett. - Neked meg kell fürdened, Kisasszony, nincs apelláta. Így nem állhatsz a rendező úr elé! - Leereszkedő hangot adtam ki, lelógattam a fejemet a füleimet és a farkamat is, éhes voltam, a gazdám meg felkiabált kis idő múlva. - Reggeli! - Sarah mindent eldobott, ami addig a kezecskéjében volt és rohant le reggelizni, én meg kishíján a saját lábamban buktam fel, ahogy leszaladtam.
Mindenki sietett, a reggeli el volt készítve. A magam részéről egy hatalmas csontot és mindenféle finomságokat kaptam, gratuláció képpen, mert mindenki büszke volt rám. ELőször megnéztem, majd megszimatoltam az illatozó ételemet, mielőtt hozzáfogtam volna. Sarah bőszen ette a palacsintát, és figyelte, hogy én mit csinálok, kuncogott rajtam. Először a legkisebb cafatka húst vettem a fogaim közé, de az íze leírhatatlanul finom volt. Az éhség belemart a gyomromba és úrrá lett rajtam, pillanatok alatt mindent betermeltem.
- Kérsz még, Ariel? - Kérdezte mosolyogva Mr. Selton. Elégedetten szopogattam a csontot, jóllaktam azzal, amit kaptam. A gazda elnevette magát és visszaült a helyére. - Majd szólj, ha kérsz még valamit. - Megfigyeltem, hogy Sarah soha nem eszi meg a kenyér hélyát, ezért vettem a bátorságot és elcsórtam. Senki nem vette észre, kivéve a kislányt, aki örömmel lepakolta a hélyakat az asztal alá. Odakúsztam és elterültem, vártam a még lehulló falatokat. Peter is ledobált nekem egy-két falatkát, amit örömmel felszedtem. Ami csak a földön landolt, az az enyém lett.
Mikor végeztünk a reggelivel, megnyalogattam a gyerekek kezét köszönet képpen, amíg Mr. Selton mosogatott. Peter mosolygott, már nem félt tőlem, Sarah pedig kacagva megölelt. Meglengettem a farkamat, imádtam ezt a tiszta, őszinte szeretetét, ami nekem szólt. Nem pedig annak, amit tettem.
Miután mindenki végzett a dolgával, kimentünk a kertbe, hogy megfürdessenek. Csakhogy amit megettem, le is kellett mozognom. A hasam vagy másfélszer akkora volt, mint normálisan, így remek alkalom volt a fürdetés egy kis rohangálásra. A Gazdám próbált eltalálni a vízsugárral, de még Rachaelnél és ügyetlenebb volt. Miután lement a reggeli, megpróbáltam megenni a kemény vízsugarat, ami így letisztította a fogaimat. Sarah kuncogott, Peter meg nevetett. Miután már elég tiszta lettem, Mr. Selton elzárta a vizet, én meg odamentem egész közel hozzájuk és megráztam magam, ezzel beterítve őket vízzel és fehér farkasszőrrel. Minenki nevetett, a gazdám meg morgolódott, hogy most mehet átöltözni, de nem haragudott nagyon. A gyerekek anyja szólt, hogy ideje öltözni, mert menniük kell az iskolába.
Hűségesen kint megváltam a gyerekeket, hogy elkísérjem őket. Végül a gyerekek végre felöltöztek és indulhattunk. Ugyan Sarah csak jövőre ment suliba, elkísérte Petert. Lefeküdtem a gyepre, hogy ha akarnak, felülhetnek a hátamra. Kaptak az alkalmon és Sarah előre, Peter meg mögé ült, úgy mentünk a suliba. Könnyedén mozogtam még a súlyuk alatt is, ami meg se kottyant. A gazda otthon maradt, megbízott mennem, amire meg is volt az oka.
A sulinál letettem Petert, Sarah maradt a hátamon, elvégre ő hazajött velem. Peter megköszönte a fuvart és elindult, de a kapuban négy kissrác gonosz vigyorral figyelte, ezért nem mozdultam, csak a fülemet hegyezve figyeltem az eseményeket. Peter úgy döntött, hogy irányt változtat, és hátul megy be, de a néy fiú követte és lökdösni kezdték, ezért úgy döntöttem, közbelépek. Odakocogtam, hogy közelebbről átlássam a helyzetet. A fiúk kicsit megijedtek, de nem tulajdonítottak nekem nagyonn figyelmet.
- Mi van, elhoztad a kutyádat is, hogy megvédjen? - Röhögtek. A kutyádat. Erre a kijelentésre bepöccentem, előre ugrottam, a fejemet egészen a hátam vonaláig leeresztettem, a füleimet a koponyámhoz lapítottam. Morogtam, vicsorogtam a srácokra, a maromon felborzolódott a szőr, támadásra kész voltam. A kölykök teljesen ledermedtek a félelemtől, lassan hátrálni kezdtek, majd sikítva elrohantak az anyjuk nevét kiabálva. Büszkén kihúztam magam, egész elégedett voltam. Peter nevetve hozzám rohant és átölelt.
- Köszönöm, Ariel! Te vagy a legjobb! Mostmár tuti nem fognak piszkálni. - Sarah is ürült a hátamon, akit eddig észre se vettem. Peter bement a tanterembe, ahol egy ideig még figyeltem. Felugrottam és a melső mancsaimat az ablakpárkányra tettem. A fiú a tanteremből integetett nekem és néhány meglepett gyerek még odanézett. A következő órára bemehettem, hogy a tanárnő mutogathasson rajtam, mivel a gerinceseket vették.
Az osztály elámult, Sarah meg pózolt, élvezte a rivaldafényben való csillogást. Én ellenben félig csukott szemmel tűrtem, kishíján állva aludtam el. Az óra végén végre kicsöngettek és a gyerekek kimehettek szünetre. Most kivételesen aki akart, bentmaradhatott, amíg ott voltam.
A legtöbben bent maradtak és símogattak, Sarah meg büszkén mesélte, hogy az ő farkasa forgatásra készül. Nem tudtam, mikor aludhattam el, de a lágy illatok és a finom símogatás nagyon megnyugtatott. A bátrabbak símogattak, a félénkebbek csak néztek. Sarah meg hevesen keltegetni kezdett, hogy mennünk kell. Lustán morgolódva fordultam a hasamra, semmi kedvem nem volt menni most, hogy szundikálhattam. A kislány lemászott a hátamról és felemelte a fülemet, úgy suttogott bele.
- Ariel! Gyere, mert elkésünk a forgatásról. - Felálltam, de nem nagyon volt kedvem a forgatáshoz. Lehajoltam, hogy Sarah vissza tudjon mászni a hátamra, mert imádta ezt a fajta utazási módot. Felszállt és hazafele egyre gyorsabb tempóban mentem, végül már a szél süvített a fülem mellett, miközben Sarah ügyesen kapaszkodott, akár egy zsoké.
A ház előtt lassítottam és bekocogtam a kertbe, majd vonyítással jeleztem, hogy megérkeztünk. Mr. Selton kirohant elénk, amíg én fáradtan lihegtem. A gazda behívott minket, így Sarah leszállt a hátamról, és bement én meg kissé remegő lábakkal követtem. A gazdám intett, hogy pihenhetek még egy kicsit, úgyhogy a nappali közepén elterültem, figyeltem, ahogy Sarah hozzám mászik, de szinte semmit nem hallottam, a pulzusom a fülemben dörömbölt. A kislány lefeküdt mellém és együtt vártuk, hogy indulni kelljen.
Kis idő múlva Mr. Selton szólt be.
- Ariel! Gyere, indulunk. - Beszedtem magam alá a lábaimat és felpattantam, hűségesen mentem vele. Beszálltunk a kocsiba, ahol a motor megnyugtató duruzsolására elszundikáltam. Nyugodt voltam, nem izgultam semmi miatt, önmagamat adtam, ellenben Mr. Seltonnal, aki mosolygott és izgult a forgatás miatt.
A városban kissé eltévadtünk, de a végére sikerült odakeverednünk a forgatásra és az őr a rendező elé vezetett bennünket. Még kissé kótyagos voltam, mint akit benyugtatóztak, de amúgy már viszonylag jól voltam. A rendező üdvözölt bennünket és körbevezetett, mindent megmutatott. Sikeresen keresztülestem egy vezetéken, ami a padlón kígyóként húzódott végig, mire a rendező elnézően mosolygott.
- Vigyázzanak, itt mindanhol vezetékek vannak. - Morgolódtam, aminek a pontos fordítása ez lett volna: "Vettem észre!" Mr. Selton csak kuncogott, de a rendező viszont nevetett. Prüszköltem, nem szerettem, ahogy a mancsomba nyomódnak a kemény műanyag vackok. A rendező csodálattal nézett rám. - Milyen intelligens állat. Pont őt kerestük a szerepre! - Unalmasnak és elcsépeltnek találtam a szöveget, ásítottam és megbökdöstem az orrommal a gazdám tenyerét, hogy kérek egy kis nyakvagargatást, mert itt nem lehet leülni és nyugodtan vakarózni. A gazdám büszkén vakargatta a nyakamat, amitől hirtelen a fülem is viszketni kezdett ezért kerestem egy zsinóroktól mentes helyet és leültem, hogy jó alaposan kivakarózzam magam. Addig a rendező a gazdámmal beszélt. Figyeltem az eseményeket és végül is odamentem a cameramanhoz barátkozni. A fickó minden oldalról felvett, nagyon lelkes volt, látszott, hogy lát bennem fantáziát. Mutattam a kamera felé egy vad vicsort, amit vadászatkor lehet látni legtöbbször. A kamera a hapsival együtt hőkült hátra, én meg engesztelésül olyan kis cuki, kecses beállást produkáltam, mint valami rózsaszín pudli. Szegés fickó szívrogamot kapott, én meg nagy szemekkel, ártatlan báránykaként pislogtam, mintha nem érteném, mi a baja. Senki nem értette, a pasi miért ájult el, mindenki engem méregetett, de én is úgy álltam, mintha én se érteném és közöm se lenne az egészhez.
A rendező és Mr. Selton is odarohant, nem értették a helyzetet ők sem. De mikor a gazdám rám nézett, megvilágosodott képet végott, én meg szánalmasan sipító hangot adtam az orromon keresztül. Vinnyogtam. Nem akartam én semmi rosszat sem. A rendező meg a gazda pontos időpontot egyeztettek: holnap hét órát. Vadul felmordultam, elegem volt a várakozásból, kirohantam. A körmeim csúszkáltak és kopogtak a padlón, kint pedig pont egy kamion jött szembe és egyikőnk se tudott megállni vagy kitérni. Csattanás, dudálás és fehér fény. Ez volt, amit felfogtam.
Mindenki kirohant és frászt kapott. Feltápászkodtam, igaz a törött bordáim iszonyúan szúrtak és a sebeimből csurgott a vér. A rendező kihívta az orvost, amíg én remegő, szétvetett lábakkal álltam és halkan nyöszörögtem. Mr. Sleton egyetlen pillanatra el nem mozdult volna mellőlem, az orvos beg hiába ért ki gyorsan, ideges voltam és még annyit se engedtem, hogy megnézze, féltem. Az orvos most kivételesen kedves volt, a szaga is a gyógyszerek mellett seítőkészséget tudatott velem. Szimatoltam és a doki felé fordítottam a füleimet, figyeltem, mit akar, miközben a gazdám bíztatott, hogy nem kell félnem.
És az orvos valóban kedves volt, nem sietett sehove, felény nyújtotta a kezét és engedte, hogy megszimatoljam. Kezdtem megbízni benne, az ottomat belenyomtam kellemes meleg tenyerébe. Megnyugtatott a hangja, ahogy halkan beszélt hozzám. Óvatosan emgsímogatott, majd megvakargatta a nyakamat. Lehasaltam, tőle már nem féltem, csak attól, hogy a bordáim fognak fájni, ahogy helyrerakja vagy újra eltöri őket. Szerencsére óvatosan bánt velem, amennyire ez lehetséges volt, ellátta és bekötötte a sebeimet, de azt mondta, hogy be kell, hogy vigyen, amit én nem akartam. A füleimet előre-hátra csapkodtam, visza akartam menni az erdőbe, ahol biztonságban érzem magamat, szívettépően vinnyogtam. A doktor megértett, megsimította az oldalamat, megnézte, mennyire boldogulnék egyedül.
- Hát nem is tudom... Elég rossz bőrben vagy. - Lehajtottam a fejemet a melső mancsaimra, idegesen figyeltem a hordágyat. Abba még valahogy beleegyeztem, hogy bevigyenek, de abba, hogy hordágyra erőltetsenek, abba már nem.
- Sajnálom, de be kell, hogy vigyünk. Ez az előírás. - Nézett rám szomorúan, és megvakargatta a fülem tövét. Művészi sóhajjal küzdöttem talpra magamat, hogy velemenjek. A rendező felsóhajtott, láttam rajta, hogy iszonyú büszke, az orvos meg elmosolyodott. Morogtam, amikor megpróbáltak a hordágy fele terelni, eszem ágában sem volt felülni rá. Utáltam, amikor úgy gurigáznak, mint valami ezüst tálon feltálalt sültcsirkét. Az ápolók szerencsére nem mertek ujjathúzni velem, hagyták, hogy a saját lábamon menjek.
Néha egy-egy kisebb nyögés kíséretében megtántorodtam, mikor a bordáim szúrtak, de azt leszámítva egész szépen mentem. Magamon éreztem mindenkinek a tekintetét, figyeltek rám. Kóvályogtam, mint valami részeg, végül feladtam és mégiscsak ráfeküdtem arra a nyavajás guruló ágyra. Az orvos mosolygott és bevittek, Mr. Selton végig mellettem volt. Út közben sziréna nem is kellett, mivel előadtam a hattyú... Vagyis a farkas halálát, egész úton siralmasan vonyítottam. Sajnos berekedtem és mindenki örömére abbahagytam az "éneklést", letettem a fejemet és alig lélegeztem, olyan lehettem így, mint akinek annyi. Az orvos először frászt kapott, de utána megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok.
Nem sokára beértünk végre és betoltak a kórházba. Az odáig vezető úton azzal foglaltam el magam, hogy ahányszor döccent a hordágy, annyiszor vakkantottam. Részben szórakozásból, részben meg a fájdalomtól, viszont egy nagyobb bukkanónál a bordákat viszonylag összetartó hártya szétszakadt és a csontok egymásra csúsztak. Vinnyogtam, vonyítottam, nem rejtettem el a fájdalmamat. Amikor végre beértünk a kórházba, beszállítottak egy kényelmes szobát, ételt és vizet, nameg új kötéseket. Óvatosan a vizemhez kúsztam és vigyorogva lefetyeltem belőle egy kicsit, bár eléggé szappan íze volt.
Lesték minden egyek kívánságomat, amit könnyen kihasználhattam volna, de nem tettem. Csak nyújtózkodtam -a gerincem végig kiropogott-, utána elnyúltam a puha szőnyegen, hogy a csontok gyorsabban tudjanak összeforrni. Három ápolót kaptam magam mellé és olyan kiszolgálást, mintha máris díva lennék. Folyamatosan friss vizet és ételt kaptam, sőt, az egyik ápoló még egy nagy csontot is csempészett be nekem, minek az illatára felkaptam a fejemet. Hálásan megnyalogattam a kezét, majd minden erőfeszítés nélkül rágtam el a copákot. Az ápoló büszke volt magára, hogy eltalálta az ízlésemet és bolog volt, hogy már sokkal jobban vagyok. Felnyalogattam a csontszilánkokat a padlóról és elégedetten vigyorogtam. Az orvos bejött, hogy még egyszer ellenőrizzen.
- Szia, Ariel! - Köszönt rám. Kettőt vakkantva üdvözöltem és vidáman söprögettem a farkammal a padlón. A doki nevetett és megvizsgált. - Hogy érzed magad? - Felpattantam, már alig látszott rajtam, hogy pár órával ezelőtt még lélegezni is nehezemre esett. Minden oldalról megszemlélt és húzogatta a szemöldökét. - Wow... Ez aztán nem semmi! Gyorsan gyógyulsz, kislány. - Vakargatta meg a nyakamat. Megráztam magamat, ami nagyon jól esett a sok fekvés után, majd morgolódva elkezdtem leszedni magamról egy kötést, ami már nagyon idegesített. A doki már ugrott volna, hogy megállítdon, de mivel látta, hogy nincs különösebb bajom vag fájdalmam, engedte, hogy leszedjem... Egy marék szőr kíséretében. Elégedettem negráztam a fejemet, mire a tapasz az orromra ragadt, én meg bandzsítva néztem. Az orvos kuncogott, majd óvatosan leszedte az orromról a tapaszt. Amint lent volt, prüszköltem, a szőr belement az orromba és csikizett.
A sebeim már begyógyultak és a csontok is összeforrtak. A doki nézegetett és húzogatta a szemöldökét.
- Wow... - Nézett át még egyszer. - Te aztán gyorsan gyógyulsz, kislány. - Kuncogva megvakargatta a nyakamat, amit nagyon tudtam díjazni. Tudtam, hogy holnap már a forgatáson lesz a helyem.
Kezdett esteledni, az orvos kiment, én meg kaptam fris kaját és vizet, de hozzájuk sem értem, csak lefeküdtem és szomorkodtam. Hiányzott a családom. Kicsit el is szundikáltam, de nem túl mélyen, mivel felriadtam arra, hogy rosszat élmodtam, de gőzöm sincs, hogy mit. Halkan nyöszörögtem, Davidet akartam. Megpróbáltam visszaváltozni, hogy kiosonhassak, de nem ment. Nem tudtam váltani. Idegességemben már az ajtót kezdtem kaparni, majd feladtam és járkáltam körbe-körbe, alig láttam vagy hallottam valamit, a bezártság minden érzékemet eltompított.
Halkan morgolódtam, nem tudtam mit kezdeni magammal. Hirtelen valaki megölelt, amitől ugrottam egyet, mert szinte alig érzékeltem bármit is, a bezártság idegileg kikészített. Az a valaki kinyitotta az ajtót, amin fény és friss illatok ömlöttek be, kitisztítva az orromat, a látásomat és a hallásomat is. Pislogtam párat, és megláttam Davidet az ajtóban állni. Odaugrottam hozzá és farkas-mód megöleltem, amit nevetve viszonzott, majd belesuttogott a fülembe.
- Ariel, haza kell mennünk. Gyere! - Felállt, már nagyon mehetnékje volt. - Változz vissza gyorsan. - Ugráltam, vinnyogtam, de képtelen voltam visszaváltozni emberré, végül feladtam és hasravágtam magamat. Dave egyre jobban aggódott, majd leguggolt mellém és óvatosan megsímogatott. - Nem megy igaz? - Tette fel a költői kérdést, utána lehajtotta a fejét. - Shamnek igaza volt... - Nyüszítve néztem fel rá, de akárhogy is akartam, nem tudtam feladni a farkas testemet, nem bírtam levetni a farkasbundát, hogy emberi ruhákra cseréljem, nameg emberi bőrre.
David egy ideig gondolkodott, majd láttam az arcán, hogy eszébe jutott valami, amíg én érdeklődve figyeltem.
- Menjünk haza. - Mondta és kisurrantunk az éplületből. Odakint a hűvös levegőben megéreztem a régi barátaim illatát és muszály volt tudatnom velük, hogy élek. Hogy itt vagyok. Hátravetettem hát a fejemet és vonyítani kezdtem. Hívam őket. David szomorúan nézett, de türelmesen várt. Mikor jobban beleszimatoltam a levegőbe, éreztem, hogy már elmentek, így nem találkozhatok velük többet egy jó ideig.
Dave lassan odajött hozzám és a szemembe nézett.
- Ariel... - Kezdte bizonytalanul, mire oldalra döntöttem a fejemet, kíváncsi voltam, mit szeretne. - Harapj meg. - Teljes bizonyossággal kért, fölösleges volt mindenféle ellenállás, ezért felugrottam, felborítottam és a melkasát az egyik melső mancsommal a földhöz szögeztem, majd megharaptam a nyakát. Szemfogaim könnyedén vitték át kőkemény bőrét, és amint a mérgem bejutott a szervezetébe, elengedtem, lemásztam róla és lefeküdtem mellé a betonra. Dave mellettem felordított, de azonnal beleharapott a szájába, nyilván nem akart balhét, se azt, hogy gyengének tűnjön előttem. Nyüszítve hátracsaptam a füleimet, legszívesebben én is sírtam volna. Azért, amiért szenvedést okozok mindenkinek.
David arcán folytak végig a fájdalom könnyei, nagyon szenvedhetett. Rátettem a fejemet a melkasára, hogy érezzem a lélegzetét, ahogy zihál. Remegő kézzel átölelt, bár tudtam, nem teljesen ura önmagának. Megnyalogattam felforrósodó arcát, reméltem, nem fog sokáig tartani ez az egész. Ismét felszisszent és az ajkába harapott, de nem engedett el. Valahogy sikerült elszundítanom és reggelig békésen aludhattam.

Sorsfordulás

Reggel teljesen ki voltam ütve, nem akartam felébredni, kinyúlva feküdtem Sarah ágyán. Hallottam, hogy a kicsi felébredt, de nem nyitottam ki a szememet, aludni akartam. Finoman megsimogatta a bundáma, mire halkan felmordultam. Elhúzta a kezecskéjét, észrevehette, hogy a kendőt elhagytam az erdőben. Kinyitottam a szememet, hasrafordultam és jókorát ásítottam, kivillant az összes fogam. Más ember megijedt volna, de a kicsilány nem. Tuta, hogy soha nem bántanám, kedvesen rámmosolygott. Megnyalogattam az arcocskáját, majd nyüszíteni kezdtem, szégyelltem magam, amiért elhagytam a kendőt, de felakadtam egy ágra, mikor keresztülfutottam az erdőn.
- Semmi baj, szerzünk másikat. - Azzal lepattant és elkezdett kutakodni a szekrényében, hogy egyedül öltözzön fel. Felálltam, majdnem bevertem a fejemet az egyik képbe, figyeltem Saraht, miközben azon gondolkoztam, hogy tudnék a legkisebb pofáraeséssel lejutni az ágyról.
A kicsi felöltözött... Úgy ahogy. A szoknyája fel volt gyűrődve hátul, a pólója kifordítva, felemás zoknit vett fel, a haját elég ügyetlenül fogta össze, nem egy tincs kilógott, amit más-más csattal tűzött el. Oda akartam menni, hogy segítsek, de leestem az ágyról, és nagyot puffantam és nyekkentem a földön.
- Jól vagy? - Guggolt le hozzám, halkan kuncogva és megsimogatta a bundámat. Hülyén néztem fel rá, mire elnevette magát, megpróbált lábra állítani, de ő is lehuppant a földre és nevetett. Össze voltak gabalyodva a lábaim, ezért nem tudtam felállni. Rámmászott és úgy próbált meg felrángatni. Elfolytottam a nevetésemet, kibogotzam a lábaimat, felálltam és úgy mentünk le.
A többiek már lent voltak. Érdekösen néztünk ki a kicsilánnyal. Ő olyan volt, mint aki a híd alatt aludt, én meg mint aki bedrogozott. Nagyon néztek bennünket, de főleg Saraht. Csendesen megreggeliztek, utána a kislányt az anyukája rendberakta, amennyire tudta, bár én is elég érdekesen néztem ki. Loncsos bundámból levelek és bogáncsok meredeztek mindenfele, félig csukott szemmel nekimentem véletlenül a konyhaszekrénynek és nem értettem, mi van. Sarah kedvesen odavezetett a helyemre és én is kaptam kaját, igaz állva aludtam el és tengeralattjárósdit keztem játszani a vizestálamban, amit Sarah nem bírt ki nevetés nélkül. Bugyborékoltam, majd meglepetten vakkantottam, mikor víz ment az orromba. A kislány érdeklődve figyelte, hogy mégis mit művelek. Prüszköltem, hogy kimnjen a maradék víz is az orromból.
Reggeli után a kicsi Sarah kirángatott sétálni, ami ellen nem tiltakoztam, mivel rámfért a friss levegő. A picilány épp nagyban magyarázott nekem valamit, mikor egy férfi odarohant hozzánk. Engem nézett, nem Saraht, ezért nem támadtam. A kicsilány gyanúsan méregette a fickót, aki adott egy névjegyet, ami készségesen átvettem, és közölte, hogy rohannia kell, ezért már ment is. Visszamentem a házba és átadtam a névjegyet Mr. Seltonnak, aki elolvasta és elismerően bólintott. Oldalra fordítottam a fejemet, nem értettem, mi van. Rámmosolygott, majd Sarahhoz fordult.
- Honnan szereztétek ezt? - A kislány elmesélt mindent szépen, töviről hegyire, én meg fegyelmezetten leültem melléjük. A férfi türelmesen végighallgatta Sarah beszámolóját, utána mégegyszer végigolvasta a névjegyet és mosolyogva felém fordult. - Ariel, szeretnél egy filmben szerepelni? - Felpattantam, vakkantottam és csóváltam a farkamat. Egy álom teljesült. - Akkor fel is hívom ezt a számot! - Azzal átment a másik szobába, hogy telefonáljon, természetesen velem a nyomában. Vagy fél órát beszélt a fickóval, miközben én már meguntam, lefeküdtem és szundikáltam mellette. Mikor végre méltóztatott letenni a telefont és elindulni, hogy megbeszéljék a szerződést, én is mentem vele. Illetve csak akartam, mivel megállt előttem. - Te maradj itt. Előbb szeretném kideríteni, hogy ez a fickó szélhámos-e, vagy sem. Nem bízom benne. - Meglengettem a farkamat és leültem. Mr. Selton elmosolyodott, megsimogatott, beszállt a kocsiba és elhajtott. Néztem utána, szívesebben mentem volna vele.
Órákig távol volt, én meg kezdtem ideges lenni. Sarah bekapcsolta a kerben a locsolót és szaladgált alatta. Kimentem én is és játszottam vele. Teljesen elázott a ruhája, de nevetett. Kicsit kiszáradt a torkom, ezért ittam egy keveset a legközelebbi vízforrásból: a locsolóból, mire a kicsilány odaszaladt hozzám.
- Gyere, inkább bent igyál tiszta vizet! - Engedelmesen beballagtam és ott ittam a tálamból, ami nagyon jól esett. Sarah bejött velem és mosolyogva kérdezte:
- Kérsz még valamit? - Megingattam a fejemet és megbökdöztem a karját az orrommal, hogy simogasson meg. Mosolyogva megtette és átölelte a nyakamat. Lefeküdtem, hogy mind a kettőnknek kényelmesebb legyen. Mosolyogva hozzám bújt. Minden percel idegesebb lettem.
Hirtelen Mr. Selton rontott be, nagy vigyorral a képén és felém fordult.
- Megkaptad a szerepet! - Ugrott nevetve a nyakamba.
- Bauw? - Értetlen képet vágtam. Lázasan elmagyarázta, hogy megkaptam a rendező legújabb filmjének a főszerepét és, hoy jövőhéten kezdődik a forgatás. Fülelve hallgattam, majd ugrálni kezdtem örömömben.
Ezzel a nappal változott meg az egész életem.

Egy hosszú nap

Reggel, mikor felébredtem, Josh még aludt. Megsimítottam az arcát, mire elmosolyodott, de nem ébredt fel. Mosolyogtam és megpusziltam a szája sarkát. Volt egy olyan érzésem, hogy nem alszik.
- Kár, hogy alszol... - Suttogtam. - ... Így nem tehetem meg amit szerettem volna. - Sóhajtottam fel.
- Ébren vagyok. - Pattant fel azonnal.
- Örvendetes hír. - Nevettem. Vigyorgott.
- Mit is szerettél volna?
- Hát... - Én is vigyorogtam és végigsimítottam a melkasán. Elakadt a lélegzete és engem nézett. Megjátszottam a csalódottat. - Nem akarod? - Felpattant, magához rántott és megcsókolt. Mosolyogva viszonoztam. Hirtelen valami nagy zaj jött odalentről, Josh elhúzódott, de már késő volt. Sham és Dave ott állt az ajtóban és figyeltek bennünket. Könnyeztem. - Mit akarsz, David? - Könnyezve lassan megingatta a fejét és kirohant a házból. Utánafutottam, eszem ágában sem volt elengedni. - Várj! - Lassított, majd felsóhajtott, megállt és szembefordult velem. Várakozóan nézett rám.
- Csak így elengedsz? - Az arcomon folytak le a könnyek. - Ha most elmész, megölöm magamat. - Teljes komolysággal mondtam, mindenféle vicc nélkül. Lassan felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Azt hittem, azt kapom, amit megérdemlek: egy jókora pofont.
- Nem akarlak elengedni. - Suttogta könnyezve, a tőle megszokott lágy hangon.
- Nélküled halott vagyok... - Elcsuklott a hangom.
- Akkor miért mentél el? - Kérdezte még mindig suttogva, miközben nézett engem.
- Mert... Amit tettem veled... Mindent el akartam felejteni. - Könnyeztem. - De már nem akarok... Semmit és senkit... - Szorosan átölelt.
- Nem is kell elfelejtened senkit és semmit. - Kitört belőlem a zokogás. Én nem ezt érdemeltem. Túl elnéző volt velem. Ő is zokogott, szorosan ölelte a derekamat. A kezeim ökölbe szorultak, szorítottam a pólóját, mint valami kislány.
David lassanként megnyugodott és símogatta a derekamat.
- Haza akarok menni... A gyermekeinkhez... - Mormoltam szerelmem melkasába.
- Akkor menjünk. Gyere. - Megfogta a kezemet és húzni kezdett. Meglódultam és rángatni kezdtem, futottam, hogy minél hamarabb odaérhessek. Velem rohant, így elég gyorsan hazaértünk.
Az ajtóban megállt és gyengéden megcsókolt, a kezemet nem engedte el. Visszacsókoltam, majd kitéptem a kezem az övéből és felrohantam a kicsikhez és felvettem őket. Remegve öleltem magamhoz a piciket, nagyon megbántam, hogy elmentem.
Shamino is feljött és megpuszilta az alvó Rachaelt. Ő vigyázott a kicsikre amíg mi nem tudtunk, és ezért nagyon hálás voltam neki. Pislogott, Sham meg rámosolygott.
- Én... Sajnálom, máris megyek vissza a másik szobába. - Állt fel, de Shamino megállította.
- Ne. Nem kell. - Mosolygott és lágy hangon beszélt Rachhez. Figyeltem a történéseket. Dave mosolyogva nézett, nagyon bolgog volt. Leültem és megetettem a kicsiket, Rachael pislogott és visszaült. David mosolyogva figyelt engem és a kicsiket, akiket sikerült visszaaltatnom, utána elmentem sétálni.
A földet néztem, elgondolkoztam, hogy mi is lenne a helyes.
- Ariel! - Szólt rám Josh és hozzám rohant. Valahogy rámosolyogtam.
- Szia. - Megállt előttem.
- Szia. - A földet nézegette, mintha valami roppant érdekeset talált volna.
- Mi a baj? - Nem tudott mit mondani, de tudtam, mit akar: visszaszerezni engem. Mosolyogtam és megsimítottam az arcát. Reménykedve nézett rám. - Ha engem akarsz, próbálkozni lehet. - Mosolyogtam. "De nem érdemes." Tettem hozzá magamban. Megragadta a csuklómat és  meg akart csókolni, de kicsit vonakodtam, mire elege lett és erőszakosan megcsókolt.
- Itt akarod megtenni? - Suttogtam Josh ajkai közé. Megrázta a fejét, megragadta a csuklómat és húzni kezdett. Remegtem, majdnem hasraestem, hallottam, ahogy David a nevemet kiabálja. Joshua is hallhatta, mivel futni kezdett. - Hova megyünk? - Kérdeztem sírva, mivel már nagyon féltem. Josh nem adta fel, visszarángatott a házukhoz. Nagyon remegtem, tudtam jól, mit akar.
Berángatott az ajtón, be a házba. Remegésem ellenére igyekeztem talpon maradni, nem tiltakoztam, tudtam, hogy teljes mértékben felesleges.
Odabent Josh nekinyomott a falnak és lefogta a kezeimet. Hagytam magam, túl akartam lenni ezen az egészen, lehetőleg minél előbb. Feljebb tűrte a pólómat, mire felsóhajtottam, szerettem, ha finoman símogogatják az oldalamat. Elvigyorodott és végisimított az oldalamon, mire lehunytam a szemeimet és mosolyogtam. Josh hozzám hajolt és megcsókolt. Hevesen viszonoztam. Levette rólam a pólómat és folyamatosan csókolt. Viszonoztam, ő meg felkapott és felvitt az emeletre.
- Hé! - Nevettem. Ő is nevetett, fent ránkzárta az ajtót, letett az ágyra, fölémmászott és megcsókolt. "Véletlen" kivertem alóla a kezeit. Hozzámpréselte magát, hevesen csókolt. A karjai alá nyúltam, úgy öleltem át és hevesen csókoltam vissza.
Josh megszabadított a nadrágomról, utána csókolt meg újra, én meg az ő ruháit intéztem el. Vigyorgott és végigsimított az oldalamon. Leszedtem róla a maradék ruhát is, ő meg a fehérneműmtől szabadított meg. Végigsimított az oldalamon, a combomon és a dereka köré kulcsolta a lábaimat. Becsuktam a szemeim. Felsóhajtott és összeillesztette a testünket. A kezeimet letettem a fejem mellé. Josh lassan mozogni kezdett. Felsóhajtottam, teljesen más volt minden, amire ugyan számítottam, és nem voltam meglepődve, de mégis furcsa volt mással lenni.
Megcsókolt és gyorsított. Akaratosan, követelőzően csókoltam vissza, többet akartam. Gyorsított és hevesen csókolt, viszonzásul cirógattam a tarkóját. Gyorsabban mozgott, én pedig hozzásímultam. Gyorsan mozgott és átkarolta a derekamat. Közelítettem a csúcshoz, de nem túl gyorsan. Josh is közeledhetett, mivel gyorsított. Előremozdult a csípőm, segítettem a mozgásban.
Gyorsan mozgott, és figyelte az arcomat. Valahol máshol jártam, egy másik világban. Josh hirtelen összeszorította a szemeit, a kezei ökölbe rándultak. Beletemette a nyakamba az arcát, és remegett. Minden izma feszült, remegett, símogattam a hátát, hogy le tudjon nyugodni.
Szép lassan megnyugodott. Figyeltem, egyvalamire kíváncsi voltam.
- Tetszett? - Kuncogtam.
- De még mennyire... - Megtámaszkodott a karján és megcsókolt. Viszonoztam, én ugyan nem értem el a csúcsot, de most nem érdekellt. Vissza akartam menni Davidhez. Csakhogy Joshnak esze ágában sem volt visszaengedni.
- Mehetek? - Tettem fel a köldői kérdést. Nagy szemeket meresztett.
- Mégis hova?
- El. Davidhez vissza. - Közöltem félősen, mire felnevetett.
- Miért akarnál oda visszamenni?
- Mert ott vannak azok, akik fontosak nekem. - Mostmár kezdtem tényleg félni.
- Akik fontosak neked? - Nevetett fel. - Ne hülyéskedj már! - Megfordult, engem is magával húzva, fogta a derekamat. Vigyorogva nézett, rég túl lehetett a beszélgetésünkön, folytatni akarta.
Most én voltam felül, de Josh erősen fogta a derekamat, hogy ne tudjak leszállni róla. Reszkettem, féltem tőle, és vissza akartam jutni a biztonságos házunkba, Dave és a kicsik mellé. Josh nem értette, mi a bajom.
- Mi a baj? - Kérdezett rá.
- Mit akarsz még? - Kérdeztem könnyezve. Vigyorogva felült, átölelte a hátamat, hátradőlt, engem is magával húzva. Belesuttogott a fülembe.
- Téged. - A könnyeim folytak végig az arcomon.
- Gyermekeim vannak, Josh. - A hangom remegett. Végigsimított az oldalamon.
- Felejsd el őket. - Suttogott.
- Nem akarom elfeledni őket. - Sírtam. Elkomorodott az arca.
- Pedig muszály lesz. - Maga alá fordított és erőszakosan megcsókolt. Összeszorítottam a szemeimet és az ajkaimat, hogy minél kevésbé férjen hozzám. Mivel látta, hogy így nem megy semmire, elhúzódott és figyelt egy darabig, majd az államat csókolta meg. Fájt, hogy nem mehetek vissza. Sírtam az arcom fájdalmas grimaszba torzult.
Nagyon finoman végigcsókolta az államat, óvatosan, alig érintve a bőrömet, végigsimított az oldalamon. Felsóhajtottam, próbáltam józan maradni, legalább valamennyire. Nagyon óvatos volt velem, alig értintette a bőrömet, úgy símogatta az oldalamat, majd egyik kezével lejjebb ment és a combomat kezdte cirógatni. Remegve vettem a levegőt, kapaszkodtam a takaróba és vele együtt a józanságba. Ellazulva feküdtem a hátamon, nem tettem semmit. Josh igyekezett meggyőzni arról, hogy sokkal jobban járnék, ha vele maradnék. Végigcsókolta a nyakamat, a keze kicsivel arrébb csúzott a combomról és ott kezdett símogatni. Megremegtem, megfeszült az egész testem, majd szép lassan ellazultam.
Lassan símogatott, miközben folyamatosan a nyakamat csókolgatta. Kezdtem megadni magam, el voltam kábulva, szürkés köd mosott össze mindent a szemem előtt. Josh tudta, hogy győzött.
Lehunytam a szemeimet, ő meg feljebb csusszant és ismét összeillesztette a testünket. Felsóhajtottam, innentől már tehetetlen voltam. Lassan mozogni kezdett, nem sietett sehova.
- David... - Suttogtam. Josh megcsókolt, hogy ne mondjak semmit. Lassan, de határozottan mozgott. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Joshua a szemembe nézett, letörölte a kicsi könnycseppecskét az arcomról és újból megcsókolt. Újult erővel tört rám az érzés, hogy vissza akarok menni Davehez, a kicsikhez, vissza a biztonságot nyújtó otthonomba. Az meg plussz egy lökés volt, hogy kezdett fájni, amit Josh csinál, de szemmel láthatólag, őt ez nem különösebben érdekellte. Mikor már könnyeztem a fájdalomtól, szóltam is neki.
- Josh, kérlek ne! - Sírtam. Meg se hallotta. Próbáltam ellökni, zokogtam. - Kérlek! - Oldalra fordítottam a fejem a párnán. Aprót rázott a fején és folytatta. Erősen markoltam a takarót, hogy ne sikítsak fel, ekkor halványan vérszag csapta meg az orromat. Josh akkor is csak tovább csinálta. Összeszorított fogakkal harcoltam, de nem bírtam tovább, kitört belőlem a sikítás. David szorosan lefogott, a szájamat is betapasztotta a kezével.
- Maradj csöndben! - Sziszegte, félt, hogy valaki meghallja. Nem érdekellt annyira, mit mond. Zokogtam, fájt, hogy nem hallgatott meg. Nem érdekellte, a fülemhez hajolt és belesuttogott. - Maradj csendben! - Amennyire tudtam, megráztam a fejemet, mire Josht elöntötte a méreg és erősen megragadta az állkapcsomat, kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Vagy befogod a szádat, vagy nagyon rosszul jársz. - Sziszegte. Sírtam, becsuktam a szememet, hogy legalább egy kicsit megvédjem magam tőle. Ekkor Dave berontott az ajtón, Josh meg ledermedt.
- David! - Sírtam. Egyetlen szempillantás alatt ott termett, Josht elhajította a szoba másik felébe, aki így rendesen beverte a fejét. Gyorsan végigmért a szemével, aztán körémcsavart egy plédet, felvett és elindultunk hazafele. Útközben kis kitérővl még belerúgott egyet a földön fekvő fiúba. Ezalatt visszanéztem egy pillanatra az ágyra. A lepedő egy folton véres volt, ott, ahol feküdtem. Felfordult a gyomrom a látványtól, ezért inkább nem néztem oda többet.
David szó nélkül futott, normál tempóban hazafele, majd kis idő múlva halkan, folytott hangon megszólalt.
- Fáj valamid? - Hallatszott a hangján, hogy a dolgok rendesen megviselték. Könnyezve bólogattam, mindenem fájt. Aggódott értem, magához szorított. Percek kérdése volt csak, hogy hazaérjünk. Most kezdték a mai történések kifejteni a hatásukat. Nem akartam szólni senkihez.
Dave az ajtóban megállt és óvatosan a lábamra állított. Reszkettem, alig tudtam megmaradni a tulajdon lábaimon és szokatlanul csendes voltam. Szerelmem sóhajtva kinyitotta az ajtót és beléptünk.
- Ne bánts... - Suttogtam, nem mertem hangosabban beszélni, az emlékek még mindig túl tiszták voltak. Dave szomorúan nézett rám. A hajam össze volt tapatva, az arcomon biztosra vettem, hogy méretes, vörös foltok éktelenkednek, ahogy Josh megszorított.
David megsimogatta a hátamat.
- Gyere, öltözz fel. - Nem tehettem róla, de rémülten ugrottam egyet, megperdültem és méregettem Davidet, aki engem nézett. Nagyot nyeltem és szótlanul, lehajtott fejjel felmentem az emeletre. Fönt, a szobánkban térde estem és sírtam. Nem volt kedvem fölkelni.
Nemsokára Dave is utánamjött. Letérdelt mellém és átkarolta a derekamat. Összerezzentem, mire elhúzta a kezeit. Picit várt, majd nagyon lassan végigsimított az arcomon.
- Ariel...
- Igen? - Suttogtam.
- Mond... Tudok valamiben segíteni? - Tekintete szomorú volt, aggódott értem.
- Nem hinném. - Nem tudtam suttogásnál hangosabban beszélni. Lesütötte a szemeit és némán bólintott. Felöltöztem és lementem a konyhába. A pulton ott volt egy konyhakés, ami egyre szimpatikusabb lett. David is kis idő múlva lejött hozzám. A kezem elindult a kés felé. David nem állított meg, nem értette, mit akarok.
Erősen megmarkoltam a kés nyelét, a karom megfeszült, hogy egy határozott mozdulattal magamba döfhessem. Dave felpattant és lefogta a kezemet.
- Ariel, ne csináld! - Kétségbeesetten nézte az arcomat.
- Miért éljek, David? - Megcirógatta az arcomat és mélyen a szemembe nézett.
- Miattam. A családod miatt. Azok miatt, akik szeretnek. És saját magad miatt. - Erre elsírtam magam.
- Szeret engem egyálltalán valaki? - Hitetlenkedve nézett rám, aztán a szemei kicsit dühösek, kicsit csalódottak lettek. A kezei közé fogta az arcomat.
- Nem hiszem el, hogy nem érzed, mennyien szeretnek!
- Te. Te szeretsz. Szeretsz? David. Megcsaltalak! És képes vagy ezek után is szeretni? - Nehezemre esett kiejteni ezeket a szavakat, de valahogy sikerült. Felsóhajtott és megcirógatta az arcomat.
- Itt vagyok, és soha nem fogok elmenni. Mond ez neked valamit? - Döntötte félre a fejét. Bólintottam.
- Én sem megyek sehova. Itthon maradok. - Elmosolyodott.
- Én leszek a legboldogabb. - Suttogta, majd megcsókolt. Rögtön visszacsókoltam.
- Így legalább mindíg lesz itthon valaki. - Bólintott és mosolygott. - Én leszek Esme. - Nevettem, Dave meg velem nevetett. - Szeretlek, Dave. - Bizonyításképp megcsókoltam.
- Én is téged. - Suttogta az ajkaim közé.
Ígéretemhez hűen nem mozdultam ki többet a házból. David meg nem mozdult mellőlem. Tökéletesen megvoltunk. Nem is küldtem el sehova, max boltba. Sham és Rach is megérkeztek időközben.
- Minden rendben van? - Kérdezte Rach mosolyogva.
- Igen. - Feleltem szintén mosolyogva. Dave csöndesen állt és mosolygott, Sham meg átölelte Rachael derekát. Dave engem nézett, látni lehetett, hogy örül. Shamino Rachael hasára nézett, én meg követtem a tekintetét. A lány hasa feltűnően nőtt. Elmosolyodtam.
- Nemtán? - Elmosolyodott és Sham melkasának dőlt. David megfogta a kezemet és mosolyogva figyelt. - Mikorra várjátok?
- Az még messze van... Mi is csak nemrég tudtuk meg. - Mosolygott és a hasára simította a kezét. Dave mosolygott, és a vállamnak döntötte a fejét. Vigyorogtam.
- Okés. Ez annyira jó! - David mosolygott rajtam és közelebb vont magához. Nagyon fel voltam dobva. Ekkor Darren felsírt. Felszaladtam hozzá és megetettem.
Kis idő múlva Dave is utánunk jött. Teljesen belemélyedtem Darren etetésébe, olyan jó volt újra itthon lenni és újra magamhoz ölelni a kisbabámat. David mosolyogva odajött hozzánk.
- Annyira jó újra itt lenni. - Mosolyogva cirógattam Darren arcocskáját. Dave hátulról átölelte a derekamat.
- Ennek örülök... - Mosolygott és belecsókolt a nyakamba. Elmosolyodtam és oldalra döntöttem a fejemet. Elmosolyodott és végigcsókolta a nyakam vonalát.
- Ne a kicsik előtt. - Suttogtam, bár ez ellentmondott annak, amit szerettem volna. Igaz, nem épp a gyermekeim előtt, de akkor is. Hiányoztak azok a percek, amiket vele töltöttem. Bólintott és a nyakamba temette az arcát, úgy nézte Darrent. Ez a mozdulat túlságosan emlékeztetett Joshéra, ezért megremegtem és előrépp léptem. Mosolygott. Joshua arcát láttam magam előtt, akaratlanul is visszaemlékeztem. Egy könnycsepp akaratosan szúrta a szememet, majd legördült az arcomon. Szembefordult velem, letörölte a könnycseppet, aztán átölelt. Megfeszültem, a szemeben félelem csillogott. Elhúzódott és félve nézett rám.
- Valami rosszat tettem?
- Csak... Rossz emlékeket ébresztettek a mozdulataid... - Magyaráztam. - Sajnálom. - Leraktam a kicsit és visszamentem a szobámba. Utánam jött, bizonytalan volt.
- Ariel... Sajnálom. Nem fordul többet elő. - Hülye ígéret. Betarthatatlan.
- Nem tudhatod. - Összehúztam magam az ágyon és sírtam. Leült mellém, meg akarta símogatni a hátamat, de inkább visszahúzta a kezét.
- De tudnom kellett volna. Bocsáss meg. - Hajtotta le a fejét.
- És ezentúl nem érsz hozzám? - Szomorúan felpillantottam rá. Rámemelte a tekintetét, szomorú volt.
- Ha te nem szeretnéd, természetesen nem. - Szomorkásan elmosolyodott. Még, hogy nem akarom! Rátettem a kezeimet a vállaira és ledöntöttem az ágyra. Dave meglepetten pislogott. Mosolyogtam és vadul megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt, ami most még jobban tetszett, mint eddig akármikor.
- Méghogy nem akarom. - Suttogtam az ajkai közé. Mosolygott és gyengéden átkarolta a derekamat. Lejjebb mentem az ajkairól a nyakára és finoman megharaptam.
Felmordult és közelebb húzott magához, aztán eszébe jutott, mi történt legutóbb, ezért felhúzott magához és gyengéden megcsókolt. Illetve csak akart, mivel nem hagytam magamat. Szívogattam a nyakát, majd belesuttogtam. - Nem vérzik, nyugi. - Végighúztam a nyelvemet a nyakán. Felmordult és hagyta magát.
Lecsúsztattam a kezemet a mellkasán és benyúltam a pólója alá, cirógattam a hasát. Hangosan felmordult, tetszett neki a dolog. Ez a hang már nagyon hiányzott. Lehúztam róla a pólót és úgy símogattam tovább. Felmordult, a csípőmnél fogva közelebb húzott magához. Felsóhajtottam és babrálni kezdtem az övével, Dave segített nekem. Hagytam, aztán meggondoltam magamat. - Jobb ötletem van. - Vigyorogtam. Kíváncsian nézett, én meg lekötöttem az övemmel. - Nyugton maradsz. - Ártatlanul pislogott.
- Ez csak természetes! - Vigyorgott. Kecses, sztriptíz mozgással levetettem a pólómat. Óriási szemeket meresztett és nagyot nyelt. Adtam neki egy kis sztriptíz bemutatót. Dave minden mozdulatomat figyelte, majd megrázta a fejét, hogy magához térjen és fészkelődni kezdett. - Kötözz ki! - Kérte folytott hangon. Vigyorogtam.
- Örömmel! - Azzal kikötöztem az ágyhoz. Hagyta, egész testében megfeszült. Folytattam a bemutatót, majd őt is megszabadítottam a ruháitól. Morgott, elkezdte rángatni a kezét, hogy kiszabaduljon. - Nem-nem. - Fogtam le a kezét. Felmorgott és kétségbeesetten nézett a szemembe. - Nem. - Jelentettem ki magabiztosan. - Ha elszakítod az övem, nagyon mérges leszek. - Vigyorogtam. Nyugton maradt és úgy nézett rám, mint aki az ítéletemre vár.
Végigcsókoltam rajta. Morgott, próbált uralkodni magán. Végigsimítottam a combján, majd a kezemmel kényeztetni kezdtem. Hangosan felmordult, itt szakadt el a cérna. Egy mozdulattal kettészakította az övet, lefogta a csuklómat, a fejem fölé szorította és vadul megcsókolt. Ösztönzés képpen ugyanolyan hévvel csókoltam vissza és hozzásímultam. Végigcsókolt a nyakamon és a fülembe suttogott.
- Majd veszek neked egy másik övet...
- Helyes! - Kicsit mérges voltam, de most nem erre koncentráltam. Elmosolyodott és végigsimított az oldalamon. Jólesően felsóhajtottam, de nem tartottam valami igazságosnak, hogy kihasználja, a gyengepontomat. Mosolygott és belecsókolt a nyakamba. - Te most játszol velem? - Kérzdeztem suttogva, mire halkan elnevette magát.
- Szerinted? - Végighúzta az ajkait a nyakamon és a vállamon, miközben az oldalamat símogatta. Akadozva vettem a levegőt.
- Ha már játszol, legalább rendesen játszanál. - Mosolygott.
- Hmmm... Rendesen? - Belecsókolt ismét a nyakamba.
- I... Igen... Rendesen. - Beharaptam az alsó ajkamat. Finoman szívogatni kezdte a nyakam és végigsimította a combomat. Elégedetten sóhajtoztam. Mosolygott és cirógatott. Becsuktam a szemeimet, mosolyogtam. Megcsókolt és az ajkaim közé suttogott.
- Nagyon szeretlek. - Visszacsókoltam és én is suttogtam.
- Én is téged... - Mosolygott és újra megcsókolt. Túl lassúnak találtam a tempót, ezért becsúsztam Dave alá, végigcsókoltam a mellkasán, símogattam, majd az egyik kezemmel egészen lementem és ott kezdtem kényeztetni. Morgott, megkapaszkodott az ágy támlájában próbált uralkodni magán. Fordítottam a helyzetünkön, az ajkaimat végighúztam a hasán, végül pedig az ajkaimmal csalakoztam a kezemhez. David felmordult és lehunyta a szemeimet. Gyorsítottam, hátrafeszítette a fejét, megkapaszkodott, a fa megrepedt a keze alatt. - Ne zúzd szét az ágyamat... - Suttogtam, feljöttem Davidhez a biztonság kedvéért. Elkapta a kezeit a támláról és hirtelen nem tudta, mibe kapaszkodjon. Odaadtam neki a csuklómat, de ő aprót rázott a fején és inkább a lepedőbe kapaszkodott. Lenéztem a csuklómra, mert kezdett fájni. Nem lepődtem meg túságosan, mikor láttam, hogy kicsit fel van duzzadva, mégsem szóltam Davidnek. Rátámaszkodtam a karomra, nem mentem le, inkább ráfeküdtem Dave mellkasára. Szorosan átölelt, mire elmosolyodtam és elkezdtem harapdálni a nyakát.
Felmordult, lehunyta a szemeit, közelebb húzott magához és cirógatta az oldalamat meg a hátamat. Felsóhajtottam, imádtam, mikor símogat. Elmosolyodott, belecsókolt a nyakamba és símogatta az oldalamat, nagyon óvatos volt velem. Feljebb akartam jönni, ezért a kezemre támaszkodtam. A csuklóm jókorát reccsent, és iszonyatosan nyilallni kezdett.
- Aúú! - David azonnal odakapta a tekintetét.
- Ariel! Mi a baj? Mutatsd! - Gyengéden a kezei közé vette az enyémet, szemügyre vette és elsötétült a tekintete. - Ezt én okoztam... Nagyon fáj? - Gyengéden végigsimított a csuklómon, ami úgy hatott nekem, mintha egy pengét húzott volna végig rajta. Összerándult az arcom, de hazudtam.
- Nem fáj kicsit sem. - Mosolyogtam, de nem hitt nekem. - Komolyan! Semmi bajom. - Mosolyogtam továbbra is és megcsókoltam, hogy ugyan felejtse már el. Visszacsókolt, de éreztem rajta, hogy még  mindig aggódik. - Oké, oké. Feladom. - Keltem fel. - Valóban fáj. - Dave is felállt, aggódva végigsimított az arcomon.
- Sajnálom. - Suttogta. - Gyere, borogassuk be. - Átadta a köntösömet és felvett egy nadrágot.
- Ne hibáztatsd magad. - Vettem fel a köntösömet.
Lementünk a konyhába, David elővett egy konyharuhát és bevizezte. Nyöszörögve figyeltem és méregettem a csuklómat, ami vagy a háromszorosára dagadt. Szerelmem elzárta a vizet és gyengéden a csuklómra tekerte a rongyot, miközben bűntudatos képet vágott. Folyamatosan sziszegtem és jujgattam, mivel olyan volt, mintha jégdárdákat döftek volna a csontjaimba.
- Sajnálom! - Bűntudata volt. Elengedett és bekapcsolta a TV-t. - Szeretnél megnézni egy filmet?
- Nem kell. - Mosolyogtam. - Mármint... Tízszer ennyit is vállalnék érted. Ez semmi. - Emeltem meg a csuklómat. - Most az fáj a legjobban, hogy bűntudatod van miattam. - Könnyeztem. - És nem akarok tévézni. - Kikapcsolta a készüléket és egy szempillantás alatt előttem termett.
- Ne szomorkodj... - Simított végig az arcomon. - Nagyon szertlek...
- Ne legyen bűntudatod. Inkább fejezzük be amit elkedtüünk... - Kaptam a csuklómhoz a kezemet, mert rendesen belenyilallt, amit Dave is észrevett és aggódva átölelt.
- Majd később. Már így is elég fájdalmat okoztam. - Grimaszolt.
- Nem. Én most akarom. És ezt meg kibírom. - Jelentettem ki magabiztosan. Elmosolyodott és végigsimított az arcomon.
- Nem kell ezt csinálnod, Ariel. El fog múlni, és akkor... - Közelebb hajolt és suttogott.
- És akkor mi lesz? - Kérdeztem kíváncsian. Végighúzta az ajkait a nyakamon.
- És akkor nem foglak elengedni... - Suttogta folytott hangon. A tüdőmben benntrekedt a levegő és nem akaródzott kijönni onnan.
- Már... Már nem fáj annyira... - Suttogtam. Elmosolyodott, az ajkai még mindig a nyakamon voltak.
- Azért még várjunk egy kicsit, a biztonság kedvéért... - Újból végighúzta az ajkait a nyakamon. Akadozva vettem a levegőt. Volt egy olyan sejtésem, hogy baj van. Aztán rájöttem, mi: ha a csuklóm így marad, a csontok rosszul fognak összeforrni. - Nagyon fáj a csuklód? - Suttogta a nyakamba aggódó hangon.
- Nem. Nem fáj, csak... - Levettem róla a rongyot. Szemmel láthatóan el volt deformálódva. - Uh... - Elkaptam a tekintetem, mivel egyetlen pillanat alatt felkavarodott a gyomrom és kirázott a hideg. Davidnek elkerekedtek a szemei.
- Most azonnal bemegyünk a kórházba! Gyere. - Elkezdett kifele rángatni.
- Oké, oké, megyek! - Követtem, bár nem volt választásom. Még fel tudtam kapni egy szoknyát és egy pólót magamra, mielőtt elindultunk volna.
Taxival bementünk a kórházba, egyenesen fel az orvosomhoz. A doki újra eltörte a csontjaimat és helyrerakta őket. Sikítoztam, nagyon fájt. Az is, ahogy újra eltörte a csontokat, meg az is, ahogy vadállat módjára megrántotta, hogy helyreugorjanak. Dave minden hangnál összerezzent és lehunyta a szemeit, ő is szenvedett, nem csak én. Sírtam, még akkor is, mikor kiengedett, miután begipszelte.
David azonnal a karjaba zárt és próbált nyugtatni. Az én fájdalmam neki is fájt. Remegtem, mint valami nyárfalevél a szélben. Dave leült a székre, az ölébe vont és szorosan mához ölelt. Mostmár nagyon óvatos volt.
- Fáj... - Suttogtam remegő hangon. Átölelt és kétségbeesetten suttogott.
- Tudom Kicsim, tudom... - Könnyezett, én pedig bújtam hozzá, jó volt érezni a védelmét. Átkarolt, a nyakamba temette az arcát és ringatni kezdett. Elszundítottam a karjaiban, megfeledkezve mindenről.
Otthon ébredtem fel a kanapén. David ült mellettem és várta, hogy teljesen felébredjek.
- Mi történt? - Néztem rá. Megdörzsöltem a szemeimet, ezzel kiűzve belőle az álmot.
- Nem emlékszel? - Mosolygott.
- Nem igazán... - Ásítottam. Lepillantott a kezemre. Valójában nagyon is jól emlékeztem rá, csak kíváncsi voltam, hogy mondja el, mi történt.
- Bementünk a kórházba és az orvos... Nos, ellátta a kezedet. Fáj még? - Aggódóan méregette az arcomat.
- Kicsit lüktet. Nem vészes. - Valahogy mosolyogtam. Elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám, végigsimított az arcomon.
- Biztos? Nem kérsz valami fájdalomcsillapítót?
- Nem kell. - Mosolyogtam vissza. Elmosolyodott, hozzám hajolt és megcsókolt. Visszacsókoltam, az ajkai közé suttogtam. - Akarod folytatni? - Elvigyorodott, az ölébe vont.
- Szerinted? - Belecsókolt a nyakamba.
- Sz... Szerintem... Innen úgy tűnik, igen. - Mosolyogtam. Ő is mosolygott.
- Innen is... - Lesímogatta a vállamról a ruhám pántját, mire elakadt a lélegzetem. Mosolygott és lesímogatta rólam a pólómat, megremegtem. Dave mosolyogva a nyakamba csókolt, a kezét végigcsúsztatta a combomon, be a szoknyám alá. Egyébként útáltam a szoknyákat, de most a nagy sietségben ez akadt a kezembe. És most jól is jött. Beharaptam az alsó ajkam, vártam, mi következik. Vigyorogva símogatta a combomat, hozzám hajolt és megcsókolt, amit hevesen viszonoztam. Közelebb húzott magához, feltűrte a szoknyámat és a csókot egy pillanatra sem megszakítva símogatni kezdett a fehérneműn keresztül. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, majd remegve kifújtam.
Mosolyogva figyelte az arcomat, miközben folyamatosan símogatott. A tekintetem kezdett ködös lenni, de harcoltam, és tartottam magamat - még... David a fülemhez hajolt és végighúzta az ajkait a bőrömön, mosolygott, tudta, hogy győzni fog. Remegve vettem a levegőt, végigkarmoltam a támlán.
Elmosolyodott és leszaggatta rólam a fehérneműmet, majd tovább símogított, az ajkai még mindig a nyakamon jártak. Tátogtam, levegő után kapkodtam, ami nem nagyon igyekezett befele a tüdőmbe.
Cirógatott és figyelte az arcomat, neki is legalább annyira tetszett ez a játék, mint nekem. Még mindig harcoltam, de a szívem hevesen kalimpált. Dave nem adta fel, hátradöntött a kanapén, fölémmászott, közben egy pillanatra sem hagyva abba. Megremegtem, karmolásztam a huzatot.
Elvigyorodott és leszaggatta rólam a maradék ruháimat is és végigcsókolt rajtam. Jólesően sóhajtoztam. Egészen lement, mire megnyikkantam. Gonoszul bevetette még a nyelvét is. Akaratlanul is felnyögtem. Megadtam magamat teljesen. Hátravetettem a fejem, összeszorítottam a szemeimet, a hátam ívben meghajlott, hogy közelebb tudjak húzódni Davidhez. Halkan felmordult égy gyorsított. Kapkodtam a levegőt. Dave halkan morgott, cirógatta a combomat. A csípőm előre mozdult, hogy közelebb férkőzzek élvezetet adó ajkaihoz, közel voltam. Gyorsított, nem hagyta abba. Belevágtam a körmeimet a kanapé huzatába, remegtem. Dave még gyorsabban csinálta. Kicsit kinyitottam a szemeimet, David szemei csukva voltak. Egy ideje már feladtam a küzdelmet, így most csak annyi dolgom volt, hogy átadtam magamat az érzésnek, amit adott. Szerelmem megtámaszkodott és gyorsított. Elértem a csúcsot, hangosan felnyögtem.
Dave följebb jött hozzám megcsókolt és átkarolta a derekamat. Remegtem, de ennek ellenére visszacsókoltam. Átkarolta a derekamat, az ölébe vont, hátradőlt a kanapén, az ajkai lejjebb csúsztak a nyakamra, közben végigsimított az oldalamon.
- Élvezed a játékot? - Kérdeztem suttogva. Végighúzta az ajkait a nyakamon.
- De még mennyire! - Kuncogott.
- Akk... Akkor jó... - Egyenetlenül vettem a levegőt, mindig úgy, ahogy sikerült. David mosolyogva lejjebb csúsztatta a kezét a combomra, az ajkaival nem ment arrébb a nyakamról - még csak az kellett volna! Elkaptam a párnát, jobbhíján azt szorongattam. Vigyorgott, eltávolodott és felnézett az arcomra, a keze még lejjebb csúszott. Beharaptam az alsó ajkamat, a szememet meg inkább becsuktam.
Elkezdett símogatni, én meg annyira szorítottam azt a szerencsétlen párnát, hogy az anyaga egy kicsi darabon kiszakadt. A keze gyorsabb tempóra váltott, odahajolt a fülemhez és belesuttogott.
- Ha ezzel végeztünk, azt hiszem elmehetünk vásárolni... - Kuncogott.
- Az se most lesz... - Leheltem.
- Nem bizony... - Gyengéden végigcsókolta a nyakamat, a keze egyetlen pillanatra sem állt meg.
- Ne kínozz... - A hangom most irreálisan vékonyka volt. Lágyan végigcsókolta a vállamat.
- Miért? Nem élvezed? - Állnok módon beleharapott a nyakamba, mire megnyikkantam.
- De... De igen... - Szélesen elvigyorodott és végigcsókolta az állam vonalát.
- Hát akkor? Hol itt a probléba? - Vigyorgott és egyre gyorsabban csinálta. Besokalltam és fordítottam a helyzetünkön, amivel ugyan azt értem el, hogy leestünk a kanapéról, de legalább én kerültem felülre. Meglepődött és lefagyott, erre nem számított.
- Ha te így, én is így. - Vigyorogtam rá, majd megcsókoltam és egyre lejjebb mentem. Nem bírt megszólalni, egyenlőre hagyta magát. Szép lassan teljesen lementem. Hangosan morgott, láttam rajta, hogy biztos benne, hogy ezt nem fogja bírni idegekkel, de nem különösebben érdekellt a dolog, elvoltam lent. Hangosan morgott, a keze lecsúszott a nyakamra, de nem írányított, csak símogatott. Elvigyorodtam és gyorsítottam.
Felmordult, tetszett neki a dolog. Az egyik kezemmel megfogtam az övét, a másikkal csatlakoztam az ajkaimhoz. Még hangosabban morgott, megkapaszkodott az asztal lábában. Bevetettem még a nyelvemet is, jutalmul hangos morgást kaptam. Nagyon tetszett neki. David keze alatt megrepedt az asztal. Az egyik kezemet felcsúsztattam a hasára és cirógatni kezdtem.
Sikeresen eltörte az asztal lábát. Elkapta, és megtartotta, nehogy lebruljon. Kuncogtam és folytattam. Davenek remegett a kezen, nem nagyon tudott mit kezdeni az asztallal, volt neki elég 'problémája'.
- Abbahagyjam? - Vigyorogtam. David csak megrázta a fejét, én meg szélesebben vigyorogtam és folytattam. David közel volt, vadul morgott, közben erősen szorította az asztal maradékát. Még egy picit gyorsítottam, ezzel belökve őt a teljes sötétségbe. Mined izma megfeszült és sikeresen kitörte az asztal másik lábát is. Folytattam a játékomat, amit már nem bírt idegekkel.
Felrántott magához, ügyelve a csuklómra és maga alá fordított.
- Hé! Még nem végeztem! - Nevettem. Futólag elmosolyodott.
- Nem baj. - Vadul megcsókolt, amit harapósan, karmolósan viszonoztam. Felmordult és szorosan magához vont, én meg lejjebb csúsztattam az ajkaimat és megharaptam a nyakát. Ilyen hangulatban voltam. Felmrodult ismét, átkarolta a derekamat és összeillesztette a testünket.
Belemélyesztettem a fogaimat a nyakába és finoman szívogatni kezdtem. Összeszorította a szemeit, halkan morgott és mozogni kezdett. Belevágtam a körmeimet a hátába és húztam magamhoz, nehogy el tudjon távolodni - mintha legalább is akart volna. Hangosan morgott, a nyakamba fúrta az arcát és gyorsabb tempóra váltott. Löktem egyet a csípőmön, ennyi már nem volt elég. Hangosan morgott továbbra is, végigsimított az oldalamon és a csípőmön tartotta a kezét. Mivel más megoldást nem láttam, a csípője köré fűztem a lábaimat. Felmordult és gyorsabban kezdett mozogni. Végigkarmoltam Dave hátán. Vadul megcsókolt, szorosan magához ölelt, morgott és kapkodta a levegőt.
Kicsivel arrébbmentem a nyakán és ott kezdtem szívogatni. Hangosan morgott és egy pillanatra sem hagyta abba a mozgást. Többet akartam, segítettem Davidet a mozgásban. Nagyon gyorsan mozgott, lehunyta a szemeit.
- N... Ne hagyd abba... - Suttogtam. Megkapaszkodott a fotelben és tartotta a tempót. Megremegtem, végigfutott rajtam a hideg. Nem hagyta abba, a szemei csukva voltak, kapaszkodott. Elértem a csúcsot, hátravetettem a fejemet, é összeszorítottam a szemeimet.
Pár mozdulat után David is utolért, összeszorította az állkapcsát, minden izma feszült és hangosan morgott.
- Örülök, hogy itt vagyok. - Mosolyogtam. - És annak is, hogy veled vagyok. - Finoman, lágyan megcsókoltam. Mosolyogva visszacsókolt és gyengéden átölelt. Belesuttogtam David fülébe. - Szeretlek. - Hétköznapian hangzott, de szükségem volt rá, hogy kimondjam. Elmosolyodott és megpuszilt.
- Én is téged. - Kicsusszantam Dave alól és felmentem néhány ruháért.
Mikor lementem, furólag Davidre mosolyogtam és elmentem. Átváltoztam, majd Rachaelék házához mentem, hogy benézzek Sarahhoz.
Mikor odaértem, átugrottam a kerítésen, kaparni kezdtem a bejárati ajtót. Legalább két év telt el, mégis reméltem, hogy nem csak egy vadállatként fognak rám tekinteni. Sarah apja, Mr. Selton nyitott ajtót, a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. Barátságosan vakkantottam, mire elnevette magát, nem akarta elhinni.
- Ariel! - Szó szerint a nyakamba ugrott és átölelt. Lehajtottam a fejemet és meglengettem a farkamat. Nagyon örült, bevezetett a házba, ahol az egész család ebédelt, mindannyian meghökkentek, Peter, Rachael öccse félre is nyelt. Odamentem a fiú mögé és lefejeltem a hátát.
Sarah észbe kapott, sikítozva felpattant és odaszaladt hozzám.
- Kutyus!!! - Lefeküdtem, bár már nem volt annyira kicsi. Csóváltam a farkamat, jó volt újra látni őket. Átölelte a nyakamat. - Kutyus!!!!! Nagyon hiányoztál! Miért mentél el? - Halkan nyöszörögtem, azt akartam ezzel mondani: Sajnálom. Sarah mosolyogva megsímogatta a fejemet és felnevetett. - Kutyusom! - Hozzádörgöltem a fejemet. Nagyon örült nekem, símogatta a bundámat, majd tapsikolva elhúzódott kissé. - Felülhetek a hátadra? - Boldogan vakkantottam és hevesen bólogatni kezdtem. Boldogan tapsikolt és sikongatott, az édesanyja pedig mosolyogva felültette a hátamra. Óvatosan felálltam, nehogy leessen. Vidáman visongott és kapaszkodott a bondámba, én pedig óvatosan lépkedtem vele a hátamon. Átölelte a nyakamat, úgy kapaszkodott, kuncogva kérte:
- Fussunk a kertben! - Mosolyogtam és kimentem a kertbe. ELőször csak lassan kocogtam majd egyre gyorsabban száguldoztam le-fel. Nagyon boldog volt, erősen kapaszkodott a nyakamba, én pedig átugrottam oda-vissza a kerítést, miközben Sarah hangosan sikítozott a hátamon.
Leügettem, majd szép lassan visszasétáltam a házba. A kislány a hátamon kérlelni kezdett, hogy menjünk még egy kört. Megálltam az ajtóban, reméltem, kapaszkodik és kilőttem oldalra. Nevetve kapaszkodott, nagyon tetszett neki a dolog. Csak egy fehér csík látszott belőlem, úgy száguldoztam a kertben.
A többiek is kijöttek és figyeltek bennünket. Erőteljesen befékeztem előttük, a fejemet felcsaptam, nehogy Sarah lerepüljön rólam. Még akkor is nevetett, mikor az anyja levette a hátamról. Mikor már nem éreztem a kicsi jelenlétét magamon, összecsuklottam, teljesen ki voltam fáradva. Mr. Selton megsímogatott.
- Gyere be, pihenj le kicsit. - Mosolygott, a többiek pedig bementek. Én is feltápászkodtam, a lábaim remegtek, plussza az egyikre még sántítottam is, mivel meghúzódott. Lassan bementünk és Sarah apja intett, hogy feküdjek le a szőnyegre. Úgy is tettem. Kényelmesen elnyúltam a szöveten.
Mr. Selton is mellém heveredett és símogatni kezdett. Még a kis Sarah is odamerészkedett és mellém feküdt. Lehajtottam a fejemet az ölébe, egy kis simi reményében, amit meg is kaptam mosoly kíséretében és a többiek is odagyűltek és bekapcsolták a Tv-t.
Ekkor csöngettek, én pedig felpattantam, felborzolódott a maromon a szőr, morogtam, olyan voltam, mint egy vérbeli házőrző. Az anya kiment ajtót nyitni, én meg füleltem, minden pillanatban ugrásra kész voltam.
- Rachael? - Oh, szóval ők jöttek ide. Kimentem, de mikor megláttam a bátyámat, rögtön visszamentem a házba. Sarah odabent átölelte a nyakamat, nagyon hiányozhattam már neki. Megremegtem, újból nem tudtam, mitévő legyek. Maradjak itt, vagy menjek el? Halkan nyüszítettem.
- Gyere, megmutatom a játékaimat. - A kis Sarah elindult felfe. Meglengettem a farkamat és hűségesen követtem. Nem volt nyakörvem, így tulajdonképpen nem tartoztam sehova. A kicsilány sorra megmutatta az összes játékát, nagyon örült. Megszaglásztam mindegyiket, hogy ha már visszajöttem, legyen okuk az örömre.
Sarah lelkesen magyarázta, melyik Barbie-t, hogy hívják. Füleltem, nagyon figyeltem rá, mit mond. Lelkesen kezdte magyarázni, hogy Peter hogy szedte le a Melody nevezetű barbie baba fejét. Picit kidugtam a nyelvemet és megnyalogattam a kislány arcát. Átölelte a nyakamat, én pedig lehajtottam a fejemet, és ahogy tudtam, közel húztam magamhoz, farkas módon öleltem át. Kuncogott, nagyon örült.
- Ariel, ugye nem fogsz többet elmenni? - Reménykedve suttogott. Próbáltam jelezni, hogy nincs nyakörvem, így nem tartozom sehova, ezért nem ígérhetem meg, hogy nem megyek el. Felsóhajtott és a szemembe nézett. - De ugye majd meglátogatsz? - Mosolyogva bólintottam, szétnéztem a szobában, felkaptam egy kendőt, lepottyantottam elé és lefeküdtem. Mosolyogva leült mellém. Felakptam a kendőt és leráztam a nyakamra, majd Sarahra néztem. Kuncogva megsímogatott, viccesnek találta. Tuladjonképpen azt akartam, hogy kösse össze a két végét, mintha egy átmeneti nyakörv lenne. Mosolyogva megkötötte, mire söprögettem egy kicsit a farkammal a padlón. Mosolygott, és lelkesen kérdezte:
- Mit játszunk? - Fogtam egy labdát és leraktam az ölébe. Felnevetett, felemelte a játékot és eldobta a szoba másik felébe. Vidáman odafutottam érte és visszavittem neki. Nagyon boldog volt, tapsikolt és újra eldobta. Újból átdübörögtem a szobán. Sarahnak nagyon tetszett, de az anyukája feljött és javasolta, hogy inkább a kertben játszunk. Oldalra fordítottam a fejem, de letrappoltam.
Lent leraktam a labdát és játékos pózba ugrottam. Felkapta a labdát és elhajította jó messzire. Furottam utána, az útesten sikerült elkapnom. Mikor felemeltem a fejem, csak akkor vettem észre az autót - túl későn. Elgázolt. A labdát nem engedtem el, de felkelni sem tudtam. Oda voltam szögezve a betonhoz.
Meghallottam Sarah hangját, ahogy szólongat. Nyüszíteni kezdtem, a játékot ott szorongattam a fogaim között. Amint meglátott, benntrekedt a tüdejében a levegő és odaszaladt hozzám. Ránéztem, a fejemet nem emeltem fel. Leguggolt mellém, megsímogatta a bundámat, nagyon óvatos volt velem.
- Ariel... - Nyöszörögtem, de a labdát nem voltam hajlandó elengedni. Sarah halálra volt rémülve, nem tudta mit tegyen, nagyon aggódott értem. Könnyeztem, segítség képp próbáltam a tudtára adni, hogy szóljon egy felnőttnek, aki talán tud segíteni. Felpattant és elszaladt, majd nemsokára az apjával tért vissza. Próbáltam felkelni, de nem nagyon ment, ezért csak tehetetlenül kapálóztam. Mr. Selton azonnal kihívta az orvost. Nagyon fáztam, a beton hideg volt, és ezen a törött csontjaim se nagyon segítettek.
Sarah rámterített egy takarót és símogatta a bundámat. Most kiejtettem a szájamból a labdát, hogy megnyalogassam a kicsilány kezét. Könnyes szemmel felnevetett, minden vidámság nélkül. Hozzádörgöltem a fejem, már amennyire tudtam. Hozzámbújt, ügyelve a törött csontjaimra, és úgy símogatott tovább. Halkan nyöszörögtem, felnéztem Mr. Seltonra, aki halványan mosolygott.
Az orvos segédei felraktak és óriási méretű hordágy-szerűségre, és vagy heten bevittek a házba. Visítottam, nem kicsit fájt. Odabent óvatosan leraktak, az orvos pedig megvizsgált. Remegtem, pedig nem is fáztam. Sarah nagyon sírt értem, látta, hogy fáj nekem. Mikor a állatorvos egy fájóbb pontra ért, odakaptam. Hátrébb ugrott, majd óvatosan közelebb araszolt és megnyugtatott, folytatta az ellátásomat. Halkan morgolódtam. A kislány odajött hozzám és nyugtatólag símogatott. Rá figyeltem, de mikor az orvos helyrerakta az egyik elcsúszott csontomat, felvisítottam. Sarah hátrébb ugrott, de bátos kislány volt. Nem ilyedt meg. Nyüszítettem, ő meg megnyugtatott, nagyon türelmes volt velem. A kislány ölébe tettem az egyik mancsomat. Mosolygott, óvatosan símogatta. Az orvos egész jól haladt. Mostmár egész jól tűrtem.
Meg se nyikkantam, de mikor az orvos végzett, isteneser rúgtam bele a hátsó lábammal, mire megnémult és csöndesen szólította a mamáját. Morogva néztem rá. Csendben, megőrizve a maradék méltóságát - ami nem volt túl sok - elvonult, nem volt pofája pénzt is kérni, mivel nem akart tolószékbe kerülni. Felkeltem és elkaptam a férfi csuklóját. Lassan megfordult, a tekintetében tisztán lehetett látni a rettegést. Fejet hajtva megköszöntem, hogy ellátott. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzott a környékrül. Cuki szemekkel néztem utána, mint egy kiskutyus, aki soha nem ártana senkinek se. Sarah kuncogva átölelt, vigyázva, nehogy rámnehezedjen, vagy fájdalmat okozzon. Megnyalogattam az arcát, amiért a mosolyát kaptam jutalmul. Besántikáltam a nappaliba és lefeküdtem. A többiek lassanként szétszéledtek, Sarah leheveredett mellém.
Hirtelen vonyítani keztdem, rámjött az énekelhetnék. Sarah utánozott, így már ketten énekeltünk, jó hangosan, igaz, hogy én ezzel a gyermekeimet és a páromat hívtam. A kislány nevetett mellettem, tetszett neki ez a 'játék'. Reméltem, hogy Dave meghall, de mivel elég messze volt, ráerősítettem, kitartóan hívtam. Kis idő múlva abbahagytam az éneklést, mivel kifulladtam. Mégis összeszedtem magam és egy kis ideig még vonyítottam, de nem sokáig, mert úgy éreztem, a hangommal együtt a tüdőm is távozni készül a torkomon keresztül.
Végül feladtam és nyugodtan feküdtem Sarah mellett. Elnyúltam és a kislány ölébe hajtottam a fejemet, mintha egy párna lenne. Csak sokkal kényelmesebb. Mosolyogva símogatott, én meg ásítottam és nyöszörögtem egy sort nyújtózkodás közben. A kicsilány gyengéden símogatta a bundámat, mikor bejött az anyja és közölte, hogy Sarahnak le kell feküdnie. Beszedtem magam alá a lábaimat, felálltam és átballagtam a kisgazdám szobájába.
A kicsi nem ellenkezett, nagyot ásított, álmos volt. Az édesanyja felvette és berakta az ágyba, én meg betakargattam. Emília mosolyogva nézett minket, kiment és lekapcsolta a nagyvillanyt. Mivel nem tudtam aludni, felálltam a kicsi ágya mellől, aki motyogott valamit, utána édesen aludt tovább és az ablakhoz mentem, levegőztem. Valaki halkan kinyitotta az ajtót, halkan felsóhajtott és Dave illata csapta meg az orromat. Odajött mellém. Ránéztem és képennyaltam üdvözlés képpen. Halkan felnevetett, nagyon megkönnyebbült.
- Minden rendben? - Kérdezte suttogva. Büszkén kihúztam magam, megmutattam a szerzeményemet, a kendőt, majd bólintottam. Halkan nevetett, és szemügyre vette a kendőmet. - Ez azt jelenti, hogy háziállat lettél? - Kuncogott. Nagyon halkan felmordultam, de bólintottam. Lágyan elmosolyodott és megcirógatta a bundámat. - Nem megyünk haza? Késő van... - Megingattam válasz képp a fejemet és az alvó Sarahra néztem. Követte a tekintetemet, aztán rám pillantott. - Nem... Nem akarsz hazajönni? - Nagyot nyelt és az arcomat fürkészte. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, döntésképtelen voltam. Így is úgy is fájdalmat okoznék, és ez a gondolat nagyon fájt. Dave megkövülve nézett, nem akarta elhinni, hogy valóban elveszíthet. Lassan lehajtotta a fejét, könnyezett, de nem akarta, hogy meglássam. Gyűlöltem magam, amiért fájdalmat okozok annak... azoknak akiket szeretek. A szerelmem nem moccant, a döntésemet várta. Ha azt kértem volna tőle, hogy forduljon meg és tűnjön el az életemből, megtette volna. A boldogságomat akarta. Visszaváltoztam, felvettem az asztalról egy tollat és egy darab papírt és sebesen írni kezdtem.
"Szeretlek, kicsi gazdám, de most el kell, hogy menjek. Megígérem, még jönni fogok, nem is egyszer. A kendőmről meg fogsz ismerni, akár hol is vagyok.
Ariel"
A végén a nevemet aláhúztam két vonallal, a papírdarabot meg az asztalon hagytam és Davidhez fordultam.
- Menjünk haza. - Mosolyogtam, de a szívem mélyén kicsit szomorú voltam.
- Biztos vagy benne? - Kérdezte halkan, ő is kicsit szomorkás volt. Halkan, fájdalmasan felnevettem, minden vidámság nélkül.
- Ennyire nem akarod, hogy hazamenjek? - Könnyek szöktek a szemembe, mire elkerekedtek a szemei, kínjában hitetlenkedve felnevetett, végigsimított az arcomon és nagyon komolyan nézett a szemembe.
- Semmi mást sem szeretnék jobban, mint hogy hazagyere hozzánk. De ha te itt szeretnél maradni... - Sarahra nézett és összeszorult a torka. - ... én nem állhatok az utadba. - Nagyon lassan, halványan elmosolyodott. A mellkasomban szúrni kezdett a szívem, és ez most nem a bűntudattól volt. Felszisszentem és odakaptam a kezemet, mire David ijedten fürkészte az arcomat, nem értette, mi a bajom. - Jól vagy, Ariel? - Leült és gyengéden az ölébe vont. - Fáj valamid? - Aggódott értem. Tátogva próbáltam levegőhöz jutni.
- Ne... Nem kapok levegőt! - Erőlködtem, hogy ezt ki tudjam mondani, nagyon szúrt a szívem, mivel nagyon gyorsan vert. Dave aggódott, nem tudta mit tehetne.
- Nyugodj meg, Ariel. - Nézett rám. Összeszorítottam a fogaimat, könnyeztem, a kezeim ökölbe rándultak.
- Nagyon fáj, Dave! - Ennyit bírtam suttogni, úgy éreztem, ezt már nem bírom ki. Dave összeszorította a fogsorát, neki is fájt így látnia engem.
- Semmi baj... Mindjárt elmúlik. - Beletemettem a mellkasába az arcomat, igyekeztem lenyugodni. Kis idő múlva már nem kapkodtam annyira a levegőt, a szúrás is kezdett enyhülni, végül teljesen megszűnt. David nyugtatólag símogatta a hátamat és hallgatta az egyre egyenletesebb lélegzetvételeimet. Megkönnyebbülten felsóhajtott, picit szorosabban ölelt, ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat. Megcsókoltam, hogy tudassam vele: már jól vagyok. Visszacsókolt és az ajkaim közé suttogott. - Hazamegyünk? - Bólintottam és még egy pillantást vetettem a kis Sarahra. Olyan volt, mintha a hugom lenne. Mosolygott, kézenfogott, kisurrantunk a házból és futva indultunk haza, mert elég hűvös volt. Megállíthatatlanul vacogtam, pedig a hideg nem volt ok rá. Dave szorosan ölelt magához, mégis megállíthatatlanul remegtem, már nem voltunk olyan messzire a háztól.
Megálltunk az ajtóban, a hátamra terítette a kabátját, de az sem segített, a szemfogaim olyanok lettek, mint farkas alakban. David az arcomat kezdte fürkészni.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódva.
- Nem! - Ennyit tudtam mondani, mielőtt átváltoztam volna. Hátrébb ugrott, én pedig szomorúan néztem rá. Nem akartam elhinni, hogy ez történik. Dave nem értette, miért változtam át. Nyüszítettem és visszarohantam oda, ahonnan jöttem, vissza Sarahhoz. A szerelmem megkövülve állt, semmit nem értett, ahogy én sem. Nem figyeltem oda és keresztülestem egy faágon, de nem keltem fel, nyűszítve feküdtem a földön, nem akartam elhinni, hogy ez történik velem. Dave hozzám rohant és gyengéden megcirógatta a bundámat, mire halkan felmordultam, rápillantottam, majd felálltam és eltűntem az erdőben.
Kóboroltam a sötétben, nem értettem már semmit. Visszamentem Sarahhoz, aki békésen aludt. Szétszaggattam a papírt és lefeküdtem mellé. Nyugodtam aludt, így nyugodtan odahajthattam mellé a fejemet az ágyra. Mosolygott álmában, átkarolt és aludt tovább. Sóhajtottam és nyugtonmaradtam. Tündérien aludt, nem bírtam ki, felmentem mellé az ágyra és ott feküdtem. Átölelt és úgy aludtunk, mintha én csak egy nagy plüss lennék. Úgy aludtam el, hogy Sarah bújt hozzám és nem engedett el.