Reggel, mikor felébredtem, Josh még aludt. Megsimítottam az arcát, mire elmosolyodott, de nem ébredt fel. Mosolyogtam és megpusziltam a szája sarkát. Volt egy olyan érzésem, hogy nem alszik.
- Kár, hogy alszol... - Suttogtam. - ... Így nem tehetem meg amit szerettem volna. - Sóhajtottam fel.
- Ébren vagyok. - Pattant fel azonnal.
- Örvendetes hír. - Nevettem. Vigyorgott.
- Mit is szerettél volna?
- Hát... - Én is vigyorogtam és végigsimítottam a melkasán. Elakadt a lélegzete és engem nézett. Megjátszottam a csalódottat. - Nem akarod? - Felpattant, magához rántott és megcsókolt. Mosolyogva viszonoztam. Hirtelen valami nagy zaj jött odalentről, Josh elhúzódott, de már késő volt. Sham és Dave ott állt az ajtóban és figyeltek bennünket. Könnyeztem. - Mit akarsz, David? - Könnyezve lassan megingatta a fejét és kirohant a házból. Utánafutottam, eszem ágában sem volt elengedni. - Várj! - Lassított, majd felsóhajtott, megállt és szembefordult velem. Várakozóan nézett rám.
- Csak így elengedsz? - Az arcomon folytak le a könnyek. - Ha most elmész, megölöm magamat. - Teljes komolysággal mondtam, mindenféle vicc nélkül. Lassan felemelte a kezét, és végigsimított az arcomon. Azt hittem, azt kapom, amit megérdemlek: egy jókora pofont.
- Nem akarlak elengedni. - Suttogta könnyezve, a tőle megszokott lágy hangon.
- Nélküled halott vagyok... - Elcsuklott a hangom.
- Akkor miért mentél el? - Kérdezte még mindig suttogva, miközben nézett engem.
- Mert... Amit tettem veled... Mindent el akartam felejteni. - Könnyeztem. - De már nem akarok... Semmit és senkit... - Szorosan átölelt.
- Nem is kell elfelejtened senkit és semmit. - Kitört belőlem a zokogás. Én nem ezt érdemeltem. Túl elnéző volt velem. Ő is zokogott, szorosan ölelte a derekamat. A kezeim ökölbe szorultak, szorítottam a pólóját, mint valami kislány.
David lassanként megnyugodott és símogatta a derekamat.
- Haza akarok menni... A gyermekeinkhez... - Mormoltam szerelmem melkasába.
- Akkor menjünk. Gyere. - Megfogta a kezemet és húzni kezdett. Meglódultam és rángatni kezdtem, futottam, hogy minél hamarabb odaérhessek. Velem rohant, így elég gyorsan hazaértünk.
Az ajtóban megállt és gyengéden megcsókolt, a kezemet nem engedte el. Visszacsókoltam, majd kitéptem a kezem az övéből és felrohantam a kicsikhez és felvettem őket. Remegve öleltem magamhoz a piciket, nagyon megbántam, hogy elmentem.
Shamino is feljött és megpuszilta az alvó Rachaelt. Ő vigyázott a kicsikre amíg mi nem tudtunk, és ezért nagyon hálás voltam neki. Pislogott, Sham meg rámosolygott.
- Én... Sajnálom, máris megyek vissza a másik szobába. - Állt fel, de Shamino megállította.
- Ne. Nem kell. - Mosolygott és lágy hangon beszélt Rachhez. Figyeltem a történéseket. Dave mosolyogva nézett, nagyon bolgog volt. Leültem és megetettem a kicsiket, Rachael pislogott és visszaült. David mosolyogva figyelt engem és a kicsiket, akiket sikerült visszaaltatnom, utána elmentem sétálni.
A földet néztem, elgondolkoztam, hogy mi is lenne a helyes.
- Ariel! - Szólt rám Josh és hozzám rohant. Valahogy rámosolyogtam.
- Szia. - Megállt előttem.
- Szia. - A földet nézegette, mintha valami roppant érdekeset talált volna.
- Mi a baj? - Nem tudott mit mondani, de tudtam, mit akar: visszaszerezni engem. Mosolyogtam és megsimítottam az arcát. Reménykedve nézett rám. - Ha engem akarsz, próbálkozni lehet. - Mosolyogtam. "De nem érdemes." Tettem hozzá magamban. Megragadta a csuklómat és meg akart csókolni, de kicsit vonakodtam, mire elege lett és erőszakosan megcsókolt.
- Itt akarod megtenni? - Suttogtam Josh ajkai közé. Megrázta a fejét, megragadta a csuklómat és húzni kezdett. Remegtem, majdnem hasraestem, hallottam, ahogy David a nevemet kiabálja. Joshua is hallhatta, mivel futni kezdett. - Hova megyünk? - Kérdeztem sírva, mivel már nagyon féltem. Josh nem adta fel, visszarángatott a házukhoz. Nagyon remegtem, tudtam jól, mit akar.
Berángatott az ajtón, be a házba. Remegésem ellenére igyekeztem talpon maradni, nem tiltakoztam, tudtam, hogy teljes mértékben felesleges.
Odabent Josh nekinyomott a falnak és lefogta a kezeimet. Hagytam magam, túl akartam lenni ezen az egészen, lehetőleg minél előbb. Feljebb tűrte a pólómat, mire felsóhajtottam, szerettem, ha finoman símogogatják az oldalamat. Elvigyorodott és végisimított az oldalamon, mire lehunytam a szemeimet és mosolyogtam. Josh hozzám hajolt és megcsókolt. Hevesen viszonoztam. Levette rólam a pólómat és folyamatosan csókolt. Viszonoztam, ő meg felkapott és felvitt az emeletre.
- Hé! - Nevettem. Ő is nevetett, fent ránkzárta az ajtót, letett az ágyra, fölémmászott és megcsókolt. "Véletlen" kivertem alóla a kezeit. Hozzámpréselte magát, hevesen csókolt. A karjai alá nyúltam, úgy öleltem át és hevesen csókoltam vissza.
Josh megszabadított a nadrágomról, utána csókolt meg újra, én meg az ő ruháit intéztem el. Vigyorgott és végigsimított az oldalamon. Leszedtem róla a maradék ruhát is, ő meg a fehérneműmtől szabadított meg. Végigsimított az oldalamon, a combomon és a dereka köré kulcsolta a lábaimat. Becsuktam a szemeim. Felsóhajtott és összeillesztette a testünket. A kezeimet letettem a fejem mellé. Josh lassan mozogni kezdett. Felsóhajtottam, teljesen más volt minden, amire ugyan számítottam, és nem voltam meglepődve, de mégis furcsa volt mással lenni.
Megcsókolt és gyorsított. Akaratosan, követelőzően csókoltam vissza, többet akartam. Gyorsított és hevesen csókolt, viszonzásul cirógattam a tarkóját. Gyorsabban mozgott, én pedig hozzásímultam. Gyorsan mozgott és átkarolta a derekamat. Közelítettem a csúcshoz, de nem túl gyorsan. Josh is közeledhetett, mivel gyorsított. Előremozdult a csípőm, segítettem a mozgásban.
Gyorsan mozgott, és figyelte az arcomat. Valahol máshol jártam, egy másik világban. Josh hirtelen összeszorította a szemeit, a kezei ökölbe rándultak. Beletemette a nyakamba az arcát, és remegett. Minden izma feszült, remegett, símogattam a hátát, hogy le tudjon nyugodni.
Szép lassan megnyugodott. Figyeltem, egyvalamire kíváncsi voltam.
- Tetszett? - Kuncogtam.
- De még mennyire... - Megtámaszkodott a karján és megcsókolt. Viszonoztam, én ugyan nem értem el a csúcsot, de most nem érdekellt. Vissza akartam menni Davidhez. Csakhogy Joshnak esze ágában sem volt visszaengedni.
- Mehetek? - Tettem fel a köldői kérdést. Nagy szemeket meresztett.
- Mégis hova?
- El. Davidhez vissza. - Közöltem félősen, mire felnevetett.
- Miért akarnál oda visszamenni?
- Mert ott vannak azok, akik fontosak nekem. - Mostmár kezdtem tényleg félni.
- Akik fontosak neked? - Nevetett fel. - Ne hülyéskedj már! - Megfordult, engem is magával húzva, fogta a derekamat. Vigyorogva nézett, rég túl lehetett a beszélgetésünkön, folytatni akarta.
Most én voltam felül, de Josh erősen fogta a derekamat, hogy ne tudjak leszállni róla. Reszkettem, féltem tőle, és vissza akartam jutni a biztonságos házunkba, Dave és a kicsik mellé. Josh nem értette, mi a bajom.
- Mi a baj? - Kérdezett rá.
- Mit akarsz még? - Kérdeztem könnyezve. Vigyorogva felült, átölelte a hátamat, hátradőlt, engem is magával húzva. Belesuttogott a fülembe.
- Téged. - A könnyeim folytak végig az arcomon.
- Gyermekeim vannak, Josh. - A hangom remegett. Végigsimított az oldalamon.
- Felejsd el őket. - Suttogott.
- Nem akarom elfeledni őket. - Sírtam. Elkomorodott az arca.
- Pedig muszály lesz. - Maga alá fordított és erőszakosan megcsókolt. Összeszorítottam a szemeimet és az ajkaimat, hogy minél kevésbé férjen hozzám. Mivel látta, hogy így nem megy semmire, elhúzódott és figyelt egy darabig, majd az államat csókolta meg. Fájt, hogy nem mehetek vissza. Sírtam az arcom fájdalmas grimaszba torzult.
Nagyon finoman végigcsókolta az államat, óvatosan, alig érintve a bőrömet, végigsimított az oldalamon. Felsóhajtottam, próbáltam józan maradni, legalább valamennyire. Nagyon óvatos volt velem, alig értintette a bőrömet, úgy símogatta az oldalamat, majd egyik kezével lejjebb ment és a combomat kezdte cirógatni. Remegve vettem a levegőt, kapaszkodtam a takaróba és vele együtt a józanságba. Ellazulva feküdtem a hátamon, nem tettem semmit. Josh igyekezett meggyőzni arról, hogy sokkal jobban járnék, ha vele maradnék. Végigcsókolta a nyakamat, a keze kicsivel arrébb csúzott a combomról és ott kezdett símogatni. Megremegtem, megfeszült az egész testem, majd szép lassan ellazultam.
Lassan símogatott, miközben folyamatosan a nyakamat csókolgatta. Kezdtem megadni magam, el voltam kábulva, szürkés köd mosott össze mindent a szemem előtt. Josh tudta, hogy győzött.
Lehunytam a szemeimet, ő meg feljebb csusszant és ismét összeillesztette a testünket. Felsóhajtottam, innentől már tehetetlen voltam. Lassan mozogni kezdett, nem sietett sehova.
- David... - Suttogtam. Josh megcsókolt, hogy ne mondjak semmit. Lassan, de határozottan mozgott. Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon. Joshua a szemembe nézett, letörölte a kicsi könnycseppecskét az arcomról és újból megcsókolt. Újult erővel tört rám az érzés, hogy vissza akarok menni Davehez, a kicsikhez, vissza a biztonságot nyújtó otthonomba. Az meg plussz egy lökés volt, hogy kezdett fájni, amit Josh csinál, de szemmel láthatólag, őt ez nem különösebben érdekellte. Mikor már könnyeztem a fájdalomtól, szóltam is neki.
- Josh, kérlek ne! - Sírtam. Meg se hallotta. Próbáltam ellökni, zokogtam. - Kérlek! - Oldalra fordítottam a fejem a párnán. Aprót rázott a fején és folytatta. Erősen markoltam a takarót, hogy ne sikítsak fel, ekkor halványan vérszag csapta meg az orromat. Josh akkor is csak tovább csinálta. Összeszorított fogakkal harcoltam, de nem bírtam tovább, kitört belőlem a sikítás. David szorosan lefogott, a szájamat is betapasztotta a kezével.
- Maradj csöndben! - Sziszegte, félt, hogy valaki meghallja. Nem érdekellt annyira, mit mond. Zokogtam, fájt, hogy nem hallgatott meg. Nem érdekellte, a fülemhez hajolt és belesuttogott. - Maradj csendben! - Amennyire tudtam, megráztam a fejemet, mire Josht elöntötte a méreg és erősen megragadta az állkapcsomat, kényszerített, hogy a szemébe nézzek. - Vagy befogod a szádat, vagy nagyon rosszul jársz. - Sziszegte. Sírtam, becsuktam a szememet, hogy legalább egy kicsit megvédjem magam tőle. Ekkor Dave berontott az ajtón, Josh meg ledermedt.
- David! - Sírtam. Egyetlen szempillantás alatt ott termett, Josht elhajította a szoba másik felébe, aki így rendesen beverte a fejét. Gyorsan végigmért a szemével, aztán körémcsavart egy plédet, felvett és elindultunk hazafele. Útközben kis kitérővl még belerúgott egyet a földön fekvő fiúba. Ezalatt visszanéztem egy pillanatra az ágyra. A lepedő egy folton véres volt, ott, ahol feküdtem. Felfordult a gyomrom a látványtól, ezért inkább nem néztem oda többet.
David szó nélkül futott, normál tempóban hazafele, majd kis idő múlva halkan, folytott hangon megszólalt.
- Fáj valamid? - Hallatszott a hangján, hogy a dolgok rendesen megviselték. Könnyezve bólogattam, mindenem fájt. Aggódott értem, magához szorított. Percek kérdése volt csak, hogy hazaérjünk. Most kezdték a mai történések kifejteni a hatásukat. Nem akartam szólni senkihez.
Dave az ajtóban megállt és óvatosan a lábamra állított. Reszkettem, alig tudtam megmaradni a tulajdon lábaimon és szokatlanul csendes voltam. Szerelmem sóhajtva kinyitotta az ajtót és beléptünk.
- Ne bánts... - Suttogtam, nem mertem hangosabban beszélni, az emlékek még mindig túl tiszták voltak. Dave szomorúan nézett rám. A hajam össze volt tapatva, az arcomon biztosra vettem, hogy méretes, vörös foltok éktelenkednek, ahogy Josh megszorított.
David megsimogatta a hátamat.
- Gyere, öltözz fel. - Nem tehettem róla, de rémülten ugrottam egyet, megperdültem és méregettem Davidet, aki engem nézett. Nagyot nyeltem és szótlanul, lehajtott fejjel felmentem az emeletre. Fönt, a szobánkban térde estem és sírtam. Nem volt kedvem fölkelni.
Nemsokára Dave is utánamjött. Letérdelt mellém és átkarolta a derekamat. Összerezzentem, mire elhúzta a kezeit. Picit várt, majd nagyon lassan végigsimított az arcomon.
- Ariel...
- Igen? - Suttogtam.
- Mond... Tudok valamiben segíteni? - Tekintete szomorú volt, aggódott értem.
- Nem hinném. - Nem tudtam suttogásnál hangosabban beszélni. Lesütötte a szemeit és némán bólintott. Felöltöztem és lementem a konyhába. A pulton ott volt egy konyhakés, ami egyre szimpatikusabb lett. David is kis idő múlva lejött hozzám. A kezem elindult a kés felé. David nem állított meg, nem értette, mit akarok.
Erősen megmarkoltam a kés nyelét, a karom megfeszült, hogy egy határozott mozdulattal magamba döfhessem. Dave felpattant és lefogta a kezemet.
- Ariel, ne csináld! - Kétségbeesetten nézte az arcomat.
- Miért éljek, David? - Megcirógatta az arcomat és mélyen a szemembe nézett.
- Miattam. A családod miatt. Azok miatt, akik szeretnek. És saját magad miatt. - Erre elsírtam magam.
- Szeret engem egyálltalán valaki? - Hitetlenkedve nézett rám, aztán a szemei kicsit dühösek, kicsit csalódottak lettek. A kezei közé fogta az arcomat.
- Nem hiszem el, hogy nem érzed, mennyien szeretnek!
- Te. Te szeretsz. Szeretsz? David. Megcsaltalak! És képes vagy ezek után is szeretni? - Nehezemre esett kiejteni ezeket a szavakat, de valahogy sikerült. Felsóhajtott és megcirógatta az arcomat.
- Itt vagyok, és soha nem fogok elmenni. Mond ez neked valamit? - Döntötte félre a fejét. Bólintottam.
- Én sem megyek sehova. Itthon maradok. - Elmosolyodott.
- Én leszek a legboldogabb. - Suttogta, majd megcsókolt. Rögtön visszacsókoltam.
- Így legalább mindíg lesz itthon valaki. - Bólintott és mosolygott. - Én leszek Esme. - Nevettem, Dave meg velem nevetett. - Szeretlek, Dave. - Bizonyításképp megcsókoltam.
- Én is téged. - Suttogta az ajkaim közé.
Ígéretemhez hűen nem mozdultam ki többet a házból. David meg nem mozdult mellőlem. Tökéletesen megvoltunk. Nem is küldtem el sehova, max boltba. Sham és Rach is megérkeztek időközben.
- Minden rendben van? - Kérdezte Rach mosolyogva.
- Igen. - Feleltem szintén mosolyogva. Dave csöndesen állt és mosolygott, Sham meg átölelte Rachael derekát. Dave engem nézett, látni lehetett, hogy örül. Shamino Rachael hasára nézett, én meg követtem a tekintetét. A lány hasa feltűnően nőtt. Elmosolyodtam.
- Nemtán? - Elmosolyodott és Sham melkasának dőlt. David megfogta a kezemet és mosolyogva figyelt. - Mikorra várjátok?
- Az még messze van... Mi is csak nemrég tudtuk meg. - Mosolygott és a hasára simította a kezét. Dave mosolygott, és a vállamnak döntötte a fejét. Vigyorogtam.
- Okés. Ez annyira jó! - David mosolygott rajtam és közelebb vont magához. Nagyon fel voltam dobva. Ekkor Darren felsírt. Felszaladtam hozzá és megetettem.
Kis idő múlva Dave is utánunk jött. Teljesen belemélyedtem Darren etetésébe, olyan jó volt újra itthon lenni és újra magamhoz ölelni a kisbabámat. David mosolyogva odajött hozzánk.
- Annyira jó újra itt lenni. - Mosolyogva cirógattam Darren arcocskáját. Dave hátulról átölelte a derekamat.
- Ennek örülök... - Mosolygott és belecsókolt a nyakamba. Elmosolyodtam és oldalra döntöttem a fejemet. Elmosolyodott és végigcsókolta a nyakam vonalát.
- Ne a kicsik előtt. - Suttogtam, bár ez ellentmondott annak, amit szerettem volna. Igaz, nem épp a gyermekeim előtt, de akkor is. Hiányoztak azok a percek, amiket vele töltöttem. Bólintott és a nyakamba temette az arcát, úgy nézte Darrent. Ez a mozdulat túlságosan emlékeztetett Joshéra, ezért megremegtem és előrépp léptem. Mosolygott. Joshua arcát láttam magam előtt, akaratlanul is visszaemlékeztem. Egy könnycsepp akaratosan szúrta a szememet, majd legördült az arcomon. Szembefordult velem, letörölte a könnycseppet, aztán átölelt. Megfeszültem, a szemeben félelem csillogott. Elhúzódott és félve nézett rám.
- Valami rosszat tettem?
- Csak... Rossz emlékeket ébresztettek a mozdulataid... - Magyaráztam. - Sajnálom. - Leraktam a kicsit és visszamentem a szobámba. Utánam jött, bizonytalan volt.
- Ariel... Sajnálom. Nem fordul többet elő. - Hülye ígéret. Betarthatatlan.
- Nem tudhatod. - Összehúztam magam az ágyon és sírtam. Leült mellém, meg akarta símogatni a hátamat, de inkább visszahúzta a kezét.
- De tudnom kellett volna. Bocsáss meg. - Hajtotta le a fejét.
- És ezentúl nem érsz hozzám? - Szomorúan felpillantottam rá. Rámemelte a tekintetét, szomorú volt.
- Ha te nem szeretnéd, természetesen nem. - Szomorkásan elmosolyodott. Még, hogy nem akarom! Rátettem a kezeimet a vállaira és ledöntöttem az ágyra. Dave meglepetten pislogott. Mosolyogtam és vadul megcsókoltam. Azonnal visszacsókolt, ami most még jobban tetszett, mint eddig akármikor.
- Méghogy nem akarom. - Suttogtam az ajkai közé. Mosolygott és gyengéden átkarolta a derekamat. Lejjebb mentem az ajkairól a nyakára és finoman megharaptam.
Felmordult és közelebb húzott magához, aztán eszébe jutott, mi történt legutóbb, ezért felhúzott magához és gyengéden megcsókolt. Illetve csak akart, mivel nem hagytam magamat. Szívogattam a nyakát, majd belesuttogtam. - Nem vérzik, nyugi. - Végighúztam a nyelvemet a nyakán. Felmordult és hagyta magát.
Lecsúsztattam a kezemet a mellkasán és benyúltam a pólója alá, cirógattam a hasát. Hangosan felmordult, tetszett neki a dolog. Ez a hang már nagyon hiányzott. Lehúztam róla a pólót és úgy símogattam tovább. Felmordult, a csípőmnél fogva közelebb húzott magához. Felsóhajtottam és babrálni kezdtem az övével, Dave segített nekem. Hagytam, aztán meggondoltam magamat. - Jobb ötletem van. - Vigyorogtam. Kíváncsian nézett, én meg lekötöttem az övemmel. - Nyugton maradsz. - Ártatlanul pislogott.
- Ez csak természetes! - Vigyorgott. Kecses, sztriptíz mozgással levetettem a pólómat. Óriási szemeket meresztett és nagyot nyelt. Adtam neki egy kis sztriptíz bemutatót. Dave minden mozdulatomat figyelte, majd megrázta a fejét, hogy magához térjen és fészkelődni kezdett. - Kötözz ki! - Kérte folytott hangon. Vigyorogtam.
- Örömmel! - Azzal kikötöztem az ágyhoz. Hagyta, egész testében megfeszült. Folytattam a bemutatót, majd őt is megszabadítottam a ruháitól. Morgott, elkezdte rángatni a kezét, hogy kiszabaduljon. - Nem-nem. - Fogtam le a kezét. Felmorgott és kétségbeesetten nézett a szemembe. - Nem. - Jelentettem ki magabiztosan. - Ha elszakítod az övem, nagyon mérges leszek. - Vigyorogtam. Nyugton maradt és úgy nézett rám, mint aki az ítéletemre vár.
Végigcsókoltam rajta. Morgott, próbált uralkodni magán. Végigsimítottam a combján, majd a kezemmel kényeztetni kezdtem. Hangosan felmordult, itt szakadt el a cérna. Egy mozdulattal kettészakította az övet, lefogta a csuklómat, a fejem fölé szorította és vadul megcsókolt. Ösztönzés képpen ugyanolyan hévvel csókoltam vissza és hozzásímultam. Végigcsókolt a nyakamon és a fülembe suttogott.
- Majd veszek neked egy másik övet...
- Helyes! - Kicsit mérges voltam, de most nem erre koncentráltam. Elmosolyodott és végigsimított az oldalamon. Jólesően felsóhajtottam, de nem tartottam valami igazságosnak, hogy kihasználja, a gyengepontomat. Mosolygott és belecsókolt a nyakamba. - Te most játszol velem? - Kérzdeztem suttogva, mire halkan elnevette magát.
- Szerinted? - Végighúzta az ajkait a nyakamon és a vállamon, miközben az oldalamat símogatta. Akadozva vettem a levegőt.
- Ha már játszol, legalább rendesen játszanál. - Mosolygott.
- Hmmm... Rendesen? - Belecsókolt ismét a nyakamba.
- I... Igen... Rendesen. - Beharaptam az alsó ajkamat. Finoman szívogatni kezdte a nyakam és végigsimította a combomat. Elégedetten sóhajtoztam. Mosolygott és cirógatott. Becsuktam a szemeimet, mosolyogtam. Megcsókolt és az ajkaim közé suttogott.
- Nagyon szeretlek. - Visszacsókoltam és én is suttogtam.
- Én is téged... - Mosolygott és újra megcsókolt. Túl lassúnak találtam a tempót, ezért becsúsztam Dave alá, végigcsókoltam a mellkasán, símogattam, majd az egyik kezemmel egészen lementem és ott kezdtem kényeztetni. Morgott, megkapaszkodott az ágy támlájában próbált uralkodni magán. Fordítottam a helyzetünkön, az ajkaimat végighúztam a hasán, végül pedig az ajkaimmal csalakoztam a kezemhez. David felmordult és lehunyta a szemeimet. Gyorsítottam, hátrafeszítette a fejét, megkapaszkodott, a fa megrepedt a keze alatt. - Ne zúzd szét az ágyamat... - Suttogtam, feljöttem Davidhez a biztonság kedvéért. Elkapta a kezeit a támláról és hirtelen nem tudta, mibe kapaszkodjon. Odaadtam neki a csuklómat, de ő aprót rázott a fején és inkább a lepedőbe kapaszkodott. Lenéztem a csuklómra, mert kezdett fájni. Nem lepődtem meg túságosan, mikor láttam, hogy kicsit fel van duzzadva, mégsem szóltam Davidnek. Rátámaszkodtam a karomra, nem mentem le, inkább ráfeküdtem Dave mellkasára. Szorosan átölelt, mire elmosolyodtam és elkezdtem harapdálni a nyakát.
Felmordult, lehunyta a szemeit, közelebb húzott magához és cirógatta az oldalamat meg a hátamat. Felsóhajtottam, imádtam, mikor símogat. Elmosolyodott, belecsókolt a nyakamba és símogatta az oldalamat, nagyon óvatos volt velem. Feljebb akartam jönni, ezért a kezemre támaszkodtam. A csuklóm jókorát reccsent, és iszonyatosan nyilallni kezdett.
- Aúú! - David azonnal odakapta a tekintetét.
- Ariel! Mi a baj? Mutatsd! - Gyengéden a kezei közé vette az enyémet, szemügyre vette és elsötétült a tekintete. - Ezt én okoztam... Nagyon fáj? - Gyengéden végigsimított a csuklómon, ami úgy hatott nekem, mintha egy pengét húzott volna végig rajta. Összerándult az arcom, de hazudtam.
- Nem fáj kicsit sem. - Mosolyogtam, de nem hitt nekem. - Komolyan! Semmi bajom. - Mosolyogtam továbbra is és megcsókoltam, hogy ugyan felejtse már el. Visszacsókolt, de éreztem rajta, hogy még mindig aggódik. - Oké, oké. Feladom. - Keltem fel. - Valóban fáj. - Dave is felállt, aggódva végigsimított az arcomon.
- Sajnálom. - Suttogta. - Gyere, borogassuk be. - Átadta a köntösömet és felvett egy nadrágot.
- Ne hibáztatsd magad. - Vettem fel a köntösömet.
Lementünk a konyhába, David elővett egy konyharuhát és bevizezte. Nyöszörögve figyeltem és méregettem a csuklómat, ami vagy a háromszorosára dagadt. Szerelmem elzárta a vizet és gyengéden a csuklómra tekerte a rongyot, miközben bűntudatos képet vágott. Folyamatosan sziszegtem és jujgattam, mivel olyan volt, mintha jégdárdákat döftek volna a csontjaimba.
- Sajnálom! - Bűntudata volt. Elengedett és bekapcsolta a TV-t. - Szeretnél megnézni egy filmet?
- Nem kell. - Mosolyogtam. - Mármint... Tízszer ennyit is vállalnék érted. Ez semmi. - Emeltem meg a csuklómat. - Most az fáj a legjobban, hogy bűntudatod van miattam. - Könnyeztem. - És nem akarok tévézni. - Kikapcsolta a készüléket és egy szempillantás alatt előttem termett.
- Ne szomorkodj... - Simított végig az arcomon. - Nagyon szertlek...
- Ne legyen bűntudatod. Inkább fejezzük be amit elkedtüünk... - Kaptam a csuklómhoz a kezemet, mert rendesen belenyilallt, amit Dave is észrevett és aggódva átölelt.
- Majd később. Már így is elég fájdalmat okoztam. - Grimaszolt.
- Nem. Én most akarom. És ezt meg kibírom. - Jelentettem ki magabiztosan. Elmosolyodott és végigsimított az arcomon.
- Nem kell ezt csinálnod, Ariel. El fog múlni, és akkor... - Közelebb hajolt és suttogott.
- És akkor mi lesz? - Kérdeztem kíváncsian. Végighúzta az ajkait a nyakamon.
- És akkor nem foglak elengedni... - Suttogta folytott hangon. A tüdőmben benntrekedt a levegő és nem akaródzott kijönni onnan.
- Már... Már nem fáj annyira... - Suttogtam. Elmosolyodott, az ajkai még mindig a nyakamon voltak.
- Azért még várjunk egy kicsit, a biztonság kedvéért... - Újból végighúzta az ajkait a nyakamon. Akadozva vettem a levegőt. Volt egy olyan sejtésem, hogy baj van. Aztán rájöttem, mi: ha a csuklóm így marad, a csontok rosszul fognak összeforrni. - Nagyon fáj a csuklód? - Suttogta a nyakamba aggódó hangon.
- Nem. Nem fáj, csak... - Levettem róla a rongyot. Szemmel láthatóan el volt deformálódva. - Uh... - Elkaptam a tekintetem, mivel egyetlen pillanat alatt felkavarodott a gyomrom és kirázott a hideg. Davidnek elkerekedtek a szemei.
- Most azonnal bemegyünk a kórházba! Gyere. - Elkezdett kifele rángatni.
- Oké, oké, megyek! - Követtem, bár nem volt választásom. Még fel tudtam kapni egy szoknyát és egy pólót magamra, mielőtt elindultunk volna.
Taxival bementünk a kórházba, egyenesen fel az orvosomhoz. A doki újra eltörte a csontjaimat és helyrerakta őket. Sikítoztam, nagyon fájt. Az is, ahogy újra eltörte a csontokat, meg az is, ahogy vadállat módjára megrántotta, hogy helyreugorjanak. Dave minden hangnál összerezzent és lehunyta a szemeit, ő is szenvedett, nem csak én. Sírtam, még akkor is, mikor kiengedett, miután begipszelte.
David azonnal a karjaba zárt és próbált nyugtatni. Az én fájdalmam neki is fájt. Remegtem, mint valami nyárfalevél a szélben. Dave leült a székre, az ölébe vont és szorosan mához ölelt. Mostmár nagyon óvatos volt.
- Fáj... - Suttogtam remegő hangon. Átölelt és kétségbeesetten suttogott.
- Tudom Kicsim, tudom... - Könnyezett, én pedig bújtam hozzá, jó volt érezni a védelmét. Átkarolt, a nyakamba temette az arcát és ringatni kezdett. Elszundítottam a karjaiban, megfeledkezve mindenről.
Otthon ébredtem fel a kanapén. David ült mellettem és várta, hogy teljesen felébredjek.
- Mi történt? - Néztem rá. Megdörzsöltem a szemeimet, ezzel kiűzve belőle az álmot.
- Nem emlékszel? - Mosolygott.
- Nem igazán... - Ásítottam. Lepillantott a kezemre. Valójában nagyon is jól emlékeztem rá, csak kíváncsi voltam, hogy mondja el, mi történt.
- Bementünk a kórházba és az orvos... Nos, ellátta a kezedet. Fáj még? - Aggódóan méregette az arcomat.
- Kicsit lüktet. Nem vészes. - Valahogy mosolyogtam. Elmosolyodott és közelebb húzódott hozzám, végigsimított az arcomon.
- Biztos? Nem kérsz valami fájdalomcsillapítót?
- Nem kell. - Mosolyogtam vissza. Elmosolyodott, hozzám hajolt és megcsókolt. Visszacsókoltam, az ajkai közé suttogtam. - Akarod folytatni? - Elvigyorodott, az ölébe vont.
- Szerinted? - Belecsókolt a nyakamba.
- Sz... Szerintem... Innen úgy tűnik, igen. - Mosolyogtam. Ő is mosolygott.
- Innen is... - Lesímogatta a vállamról a ruhám pántját, mire elakadt a lélegzetem. Mosolygott és lesímogatta rólam a pólómat, megremegtem. Dave mosolyogva a nyakamba csókolt, a kezét végigcsúsztatta a combomon, be a szoknyám alá. Egyébként útáltam a szoknyákat, de most a nagy sietségben ez akadt a kezembe. És most jól is jött. Beharaptam az alsó ajkam, vártam, mi következik. Vigyorogva símogatta a combomat, hozzám hajolt és megcsókolt, amit hevesen viszonoztam. Közelebb húzott magához, feltűrte a szoknyámat és a csókot egy pillanatra sem megszakítva símogatni kezdett a fehérneműn keresztül. Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, majd remegve kifújtam.
Mosolyogva figyelte az arcomat, miközben folyamatosan símogatott. A tekintetem kezdett ködös lenni, de harcoltam, és tartottam magamat - még... David a fülemhez hajolt és végighúzta az ajkait a bőrömön, mosolygott, tudta, hogy győzni fog. Remegve vettem a levegőt, végigkarmoltam a támlán.
Elmosolyodott és leszaggatta rólam a fehérneműmet, majd tovább símogított, az ajkai még mindig a nyakamon jártak. Tátogtam, levegő után kapkodtam, ami nem nagyon igyekezett befele a tüdőmbe.
Cirógatott és figyelte az arcomat, neki is legalább annyira tetszett ez a játék, mint nekem. Még mindig harcoltam, de a szívem hevesen kalimpált. Dave nem adta fel, hátradöntött a kanapén, fölémmászott, közben egy pillanatra sem hagyva abba. Megremegtem, karmolásztam a huzatot.
Elvigyorodott és leszaggatta rólam a maradék ruháimat is és végigcsókolt rajtam. Jólesően sóhajtoztam. Egészen lement, mire megnyikkantam. Gonoszul bevetette még a nyelvét is. Akaratlanul is felnyögtem. Megadtam magamat teljesen. Hátravetettem a fejem, összeszorítottam a szemeimet, a hátam ívben meghajlott, hogy közelebb tudjak húzódni Davidhez. Halkan felmordult égy gyorsított. Kapkodtam a levegőt. Dave halkan morgott, cirógatta a combomat. A csípőm előre mozdult, hogy közelebb férkőzzek élvezetet adó ajkaihoz, közel voltam. Gyorsított, nem hagyta abba. Belevágtam a körmeimet a kanapé huzatába, remegtem. Dave még gyorsabban csinálta. Kicsit kinyitottam a szemeimet, David szemei csukva voltak. Egy ideje már feladtam a küzdelmet, így most csak annyi dolgom volt, hogy átadtam magamat az érzésnek, amit adott. Szerelmem megtámaszkodott és gyorsított. Elértem a csúcsot, hangosan felnyögtem.
Dave följebb jött hozzám megcsókolt és átkarolta a derekamat. Remegtem, de ennek ellenére visszacsókoltam. Átkarolta a derekamat, az ölébe vont, hátradőlt a kanapén, az ajkai lejjebb csúsztak a nyakamra, közben végigsimított az oldalamon.
- Élvezed a játékot? - Kérdeztem suttogva. Végighúzta az ajkait a nyakamon.
- De még mennyire! - Kuncogott.
- Akk... Akkor jó... - Egyenetlenül vettem a levegőt, mindig úgy, ahogy sikerült. David mosolyogva lejjebb csúsztatta a kezét a combomra, az ajkaival nem ment arrébb a nyakamról - még csak az kellett volna! Elkaptam a párnát, jobbhíján azt szorongattam. Vigyorgott, eltávolodott és felnézett az arcomra, a keze még lejjebb csúszott. Beharaptam az alsó ajkamat, a szememet meg inkább becsuktam.
Elkezdett símogatni, én meg annyira szorítottam azt a szerencsétlen párnát, hogy az anyaga egy kicsi darabon kiszakadt. A keze gyorsabb tempóra váltott, odahajolt a fülemhez és belesuttogott.
- Ha ezzel végeztünk, azt hiszem elmehetünk vásárolni... - Kuncogott.
- Az se most lesz... - Leheltem.
- Nem bizony... - Gyengéden végigcsókolta a nyakamat, a keze egyetlen pillanatra sem állt meg.
- Ne kínozz... - A hangom most irreálisan vékonyka volt. Lágyan végigcsókolta a vállamat.
- Miért? Nem élvezed? - Állnok módon beleharapott a nyakamba, mire megnyikkantam.
- De... De igen... - Szélesen elvigyorodott és végigcsókolta az állam vonalát.
- Hát akkor? Hol itt a probléba? - Vigyorgott és egyre gyorsabban csinálta. Besokalltam és fordítottam a helyzetünkön, amivel ugyan azt értem el, hogy leestünk a kanapéról, de legalább én kerültem felülre. Meglepődött és lefagyott, erre nem számított.
- Ha te így, én is így. - Vigyorogtam rá, majd megcsókoltam és egyre lejjebb mentem. Nem bírt megszólalni, egyenlőre hagyta magát. Szép lassan teljesen lementem. Hangosan morgott, láttam rajta, hogy biztos benne, hogy ezt nem fogja bírni idegekkel, de nem különösebben érdekellt a dolog, elvoltam lent. Hangosan morgott, a keze lecsúszott a nyakamra, de nem írányított, csak símogatott. Elvigyorodtam és gyorsítottam.
Felmordult, tetszett neki a dolog. Az egyik kezemmel megfogtam az övét, a másikkal csatlakoztam az ajkaimhoz. Még hangosabban morgott, megkapaszkodott az asztal lábában. Bevetettem még a nyelvemet is, jutalmul hangos morgást kaptam. Nagyon tetszett neki. David keze alatt megrepedt az asztal. Az egyik kezemet felcsúsztattam a hasára és cirógatni kezdtem.
Sikeresen eltörte az asztal lábát. Elkapta, és megtartotta, nehogy lebruljon. Kuncogtam és folytattam. Davenek remegett a kezen, nem nagyon tudott mit kezdeni az asztallal, volt neki elég 'problémája'.
- Abbahagyjam? - Vigyorogtam. David csak megrázta a fejét, én meg szélesebben vigyorogtam és folytattam. David közel volt, vadul morgott, közben erősen szorította az asztal maradékát. Még egy picit gyorsítottam, ezzel belökve őt a teljes sötétségbe. Mined izma megfeszült és sikeresen kitörte az asztal másik lábát is. Folytattam a játékomat, amit már nem bírt idegekkel.
Felrántott magához, ügyelve a csuklómra és maga alá fordított.
- Hé! Még nem végeztem! - Nevettem. Futólag elmosolyodott.
- Nem baj. - Vadul megcsókolt, amit harapósan, karmolósan viszonoztam. Felmordult és szorosan magához vont, én meg lejjebb csúsztattam az ajkaimat és megharaptam a nyakát. Ilyen hangulatban voltam. Felmrodult ismét, átkarolta a derekamat és összeillesztette a testünket.
Belemélyesztettem a fogaimat a nyakába és finoman szívogatni kezdtem. Összeszorította a szemeit, halkan morgott és mozogni kezdett. Belevágtam a körmeimet a hátába és húztam magamhoz, nehogy el tudjon távolodni - mintha legalább is akart volna. Hangosan morgott, a nyakamba fúrta az arcát és gyorsabb tempóra váltott. Löktem egyet a csípőmön, ennyi már nem volt elég. Hangosan morgott továbbra is, végigsimított az oldalamon és a csípőmön tartotta a kezét. Mivel más megoldást nem láttam, a csípője köré fűztem a lábaimat. Felmordult és gyorsabban kezdett mozogni. Végigkarmoltam Dave hátán. Vadul megcsókolt, szorosan magához ölelt, morgott és kapkodta a levegőt.
Kicsivel arrébbmentem a nyakán és ott kezdtem szívogatni. Hangosan morgott és egy pillanatra sem hagyta abba a mozgást. Többet akartam, segítettem Davidet a mozgásban. Nagyon gyorsan mozgott, lehunyta a szemeit.
- N... Ne hagyd abba... - Suttogtam. Megkapaszkodott a fotelben és tartotta a tempót. Megremegtem, végigfutott rajtam a hideg. Nem hagyta abba, a szemei csukva voltak, kapaszkodott. Elértem a csúcsot, hátravetettem a fejemet, é összeszorítottam a szemeimet.
Pár mozdulat után David is utolért, összeszorította az állkapcsát, minden izma feszült és hangosan morgott.
- Örülök, hogy itt vagyok. - Mosolyogtam. - És annak is, hogy veled vagyok. - Finoman, lágyan megcsókoltam. Mosolyogva visszacsókolt és gyengéden átölelt. Belesuttogtam David fülébe. - Szeretlek. - Hétköznapian hangzott, de szükségem volt rá, hogy kimondjam. Elmosolyodott és megpuszilt.
- Én is téged. - Kicsusszantam Dave alól és felmentem néhány ruháért.
Mikor lementem, furólag Davidre mosolyogtam és elmentem. Átváltoztam, majd Rachaelék házához mentem, hogy benézzek Sarahhoz.
Mikor odaértem, átugrottam a kerítésen, kaparni kezdtem a bejárati ajtót. Legalább két év telt el, mégis reméltem, hogy nem csak egy vadállatként fognak rám tekinteni. Sarah apja, Mr. Selton nyitott ajtót, a szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. Barátságosan vakkantottam, mire elnevette magát, nem akarta elhinni.
- Ariel! - Szó szerint a nyakamba ugrott és átölelt. Lehajtottam a fejemet és meglengettem a farkamat. Nagyon örült, bevezetett a házba, ahol az egész család ebédelt, mindannyian meghökkentek, Peter, Rachael öccse félre is nyelt. Odamentem a fiú mögé és lefejeltem a hátát.
Sarah észbe kapott, sikítozva felpattant és odaszaladt hozzám.
- Kutyus!!! - Lefeküdtem, bár már nem volt annyira kicsi. Csóváltam a farkamat, jó volt újra látni őket. Átölelte a nyakamat. - Kutyus!!!!! Nagyon hiányoztál! Miért mentél el? - Halkan nyöszörögtem, azt akartam ezzel mondani: Sajnálom. Sarah mosolyogva megsímogatta a fejemet és felnevetett. - Kutyusom! - Hozzádörgöltem a fejemet. Nagyon örült nekem, símogatta a bundámat, majd tapsikolva elhúzódott kissé. - Felülhetek a hátadra? - Boldogan vakkantottam és hevesen bólogatni kezdtem. Boldogan tapsikolt és sikongatott, az édesanyja pedig mosolyogva felültette a hátamra. Óvatosan felálltam, nehogy leessen. Vidáman visongott és kapaszkodott a bondámba, én pedig óvatosan lépkedtem vele a hátamon. Átölelte a nyakamat, úgy kapaszkodott, kuncogva kérte:
- Fussunk a kertben! - Mosolyogtam és kimentem a kertbe. ELőször csak lassan kocogtam majd egyre gyorsabban száguldoztam le-fel. Nagyon boldog volt, erősen kapaszkodott a nyakamba, én pedig átugrottam oda-vissza a kerítést, miközben Sarah hangosan sikítozott a hátamon.
Leügettem, majd szép lassan visszasétáltam a házba. A kislány a hátamon kérlelni kezdett, hogy menjünk még egy kört. Megálltam az ajtóban, reméltem, kapaszkodik és kilőttem oldalra. Nevetve kapaszkodott, nagyon tetszett neki a dolog. Csak egy fehér csík látszott belőlem, úgy száguldoztam a kertben.
A többiek is kijöttek és figyeltek bennünket. Erőteljesen befékeztem előttük, a fejemet felcsaptam, nehogy Sarah lerepüljön rólam. Még akkor is nevetett, mikor az anyja levette a hátamról. Mikor már nem éreztem a kicsi jelenlétét magamon, összecsuklottam, teljesen ki voltam fáradva. Mr. Selton megsímogatott.
- Gyere be, pihenj le kicsit. - Mosolygott, a többiek pedig bementek. Én is feltápászkodtam, a lábaim remegtek, plussza az egyikre még sántítottam is, mivel meghúzódott. Lassan bementünk és Sarah apja intett, hogy feküdjek le a szőnyegre. Úgy is tettem. Kényelmesen elnyúltam a szöveten.
Mr. Selton is mellém heveredett és símogatni kezdett. Még a kis Sarah is odamerészkedett és mellém feküdt. Lehajtottam a fejemet az ölébe, egy kis simi reményében, amit meg is kaptam mosoly kíséretében és a többiek is odagyűltek és bekapcsolták a Tv-t.
Ekkor csöngettek, én pedig felpattantam, felborzolódott a maromon a szőr, morogtam, olyan voltam, mint egy vérbeli házőrző. Az anya kiment ajtót nyitni, én meg füleltem, minden pillanatban ugrásra kész voltam.
- Rachael? - Oh, szóval ők jöttek ide. Kimentem, de mikor megláttam a bátyámat, rögtön visszamentem a házba. Sarah odabent átölelte a nyakamat, nagyon hiányozhattam már neki. Megremegtem, újból nem tudtam, mitévő legyek. Maradjak itt, vagy menjek el? Halkan nyüszítettem.
- Gyere, megmutatom a játékaimat. - A kis Sarah elindult felfe. Meglengettem a farkamat és hűségesen követtem. Nem volt nyakörvem, így tulajdonképpen nem tartoztam sehova. A kicsilány sorra megmutatta az összes játékát, nagyon örült. Megszaglásztam mindegyiket, hogy ha már visszajöttem, legyen okuk az örömre.
Sarah lelkesen magyarázta, melyik Barbie-t, hogy hívják. Füleltem, nagyon figyeltem rá, mit mond. Lelkesen kezdte magyarázni, hogy Peter hogy szedte le a Melody nevezetű barbie baba fejét. Picit kidugtam a nyelvemet és megnyalogattam a kislány arcát. Átölelte a nyakamat, én pedig lehajtottam a fejemet, és ahogy tudtam, közel húztam magamhoz, farkas módon öleltem át. Kuncogott, nagyon örült.
- Ariel, ugye nem fogsz többet elmenni? - Reménykedve suttogott. Próbáltam jelezni, hogy nincs nyakörvem, így nem tartozom sehova, ezért nem ígérhetem meg, hogy nem megyek el. Felsóhajtott és a szemembe nézett. - De ugye majd meglátogatsz? - Mosolyogva bólintottam, szétnéztem a szobában, felkaptam egy kendőt, lepottyantottam elé és lefeküdtem. Mosolyogva leült mellém. Felakptam a kendőt és leráztam a nyakamra, majd Sarahra néztem. Kuncogva megsímogatott, viccesnek találta. Tuladjonképpen azt akartam, hogy kösse össze a két végét, mintha egy átmeneti nyakörv lenne. Mosolyogva megkötötte, mire söprögettem egy kicsit a farkammal a padlón. Mosolygott, és lelkesen kérdezte:
- Mit játszunk? - Fogtam egy labdát és leraktam az ölébe. Felnevetett, felemelte a játékot és eldobta a szoba másik felébe. Vidáman odafutottam érte és visszavittem neki. Nagyon boldog volt, tapsikolt és újra eldobta. Újból átdübörögtem a szobán. Sarahnak nagyon tetszett, de az anyukája feljött és javasolta, hogy inkább a kertben játszunk. Oldalra fordítottam a fejem, de letrappoltam.
Lent leraktam a labdát és játékos pózba ugrottam. Felkapta a labdát és elhajította jó messzire. Furottam utána, az útesten sikerült elkapnom. Mikor felemeltem a fejem, csak akkor vettem észre az autót - túl későn. Elgázolt. A labdát nem engedtem el, de felkelni sem tudtam. Oda voltam szögezve a betonhoz.
Meghallottam Sarah hangját, ahogy szólongat. Nyüszíteni kezdtem, a játékot ott szorongattam a fogaim között. Amint meglátott, benntrekedt a tüdejében a levegő és odaszaladt hozzám. Ránéztem, a fejemet nem emeltem fel. Leguggolt mellém, megsímogatta a bundámat, nagyon óvatos volt velem.
- Ariel... - Nyöszörögtem, de a labdát nem voltam hajlandó elengedni. Sarah halálra volt rémülve, nem tudta mit tegyen, nagyon aggódott értem. Könnyeztem, segítség képp próbáltam a tudtára adni, hogy szóljon egy felnőttnek, aki talán tud segíteni. Felpattant és elszaladt, majd nemsokára az apjával tért vissza. Próbáltam felkelni, de nem nagyon ment, ezért csak tehetetlenül kapálóztam. Mr. Selton azonnal kihívta az orvost. Nagyon fáztam, a beton hideg volt, és ezen a törött csontjaim se nagyon segítettek.
Sarah rámterített egy takarót és símogatta a bundámat. Most kiejtettem a szájamból a labdát, hogy megnyalogassam a kicsilány kezét. Könnyes szemmel felnevetett, minden vidámság nélkül. Hozzádörgöltem a fejem, már amennyire tudtam. Hozzámbújt, ügyelve a törött csontjaimra, és úgy símogatott tovább. Halkan nyöszörögtem, felnéztem Mr. Seltonra, aki halványan mosolygott.
Az orvos segédei felraktak és óriási méretű hordágy-szerűségre, és vagy heten bevittek a házba. Visítottam, nem kicsit fájt. Odabent óvatosan leraktak, az orvos pedig megvizsgált. Remegtem, pedig nem is fáztam. Sarah nagyon sírt értem, látta, hogy fáj nekem. Mikor a állatorvos egy fájóbb pontra ért, odakaptam. Hátrébb ugrott, majd óvatosan közelebb araszolt és megnyugtatott, folytatta az ellátásomat. Halkan morgolódtam. A kislány odajött hozzám és nyugtatólag símogatott. Rá figyeltem, de mikor az orvos helyrerakta az egyik elcsúszott csontomat, felvisítottam. Sarah hátrébb ugrott, de bátos kislány volt. Nem ilyedt meg. Nyüszítettem, ő meg megnyugtatott, nagyon türelmes volt velem. A kislány ölébe tettem az egyik mancsomat. Mosolygott, óvatosan símogatta. Az orvos egész jól haladt. Mostmár egész jól tűrtem.
Meg se nyikkantam, de mikor az orvos végzett, isteneser rúgtam bele a hátsó lábammal, mire megnémult és csöndesen szólította a mamáját. Morogva néztem rá. Csendben, megőrizve a maradék méltóságát - ami nem volt túl sok - elvonult, nem volt pofája pénzt is kérni, mivel nem akart tolószékbe kerülni. Felkeltem és elkaptam a férfi csuklóját. Lassan megfordult, a tekintetében tisztán lehetett látni a rettegést. Fejet hajtva megköszöntem, hogy ellátott. Megkönnyebbülten felsóhajtott, majd amilyen gyorsan csak lehetett, elhúzott a környékrül. Cuki szemekkel néztem utána, mint egy kiskutyus, aki soha nem ártana senkinek se. Sarah kuncogva átölelt, vigyázva, nehogy rámnehezedjen, vagy fájdalmat okozzon. Megnyalogattam az arcát, amiért a mosolyát kaptam jutalmul. Besántikáltam a nappaliba és lefeküdtem. A többiek lassanként szétszéledtek, Sarah leheveredett mellém.
Hirtelen vonyítani keztdem, rámjött az énekelhetnék. Sarah utánozott, így már ketten énekeltünk, jó hangosan, igaz, hogy én ezzel a gyermekeimet és a páromat hívtam. A kislány nevetett mellettem, tetszett neki ez a 'játék'. Reméltem, hogy Dave meghall, de mivel elég messze volt, ráerősítettem, kitartóan hívtam. Kis idő múlva abbahagytam az éneklést, mivel kifulladtam. Mégis összeszedtem magam és egy kis ideig még vonyítottam, de nem sokáig, mert úgy éreztem, a hangommal együtt a tüdőm is távozni készül a torkomon keresztül.
Végül feladtam és nyugodtan feküdtem Sarah mellett. Elnyúltam és a kislány ölébe hajtottam a fejemet, mintha egy párna lenne. Csak sokkal kényelmesebb. Mosolyogva símogatott, én meg ásítottam és nyöszörögtem egy sort nyújtózkodás közben. A kicsilány gyengéden símogatta a bundámat, mikor bejött az anyja és közölte, hogy Sarahnak le kell feküdnie. Beszedtem magam alá a lábaimat, felálltam és átballagtam a kisgazdám szobájába.
A kicsi nem ellenkezett, nagyot ásított, álmos volt. Az édesanyja felvette és berakta az ágyba, én meg betakargattam. Emília mosolyogva nézett minket, kiment és lekapcsolta a nagyvillanyt. Mivel nem tudtam aludni, felálltam a kicsi ágya mellől, aki motyogott valamit, utána édesen aludt tovább és az ablakhoz mentem, levegőztem. Valaki halkan kinyitotta az ajtót, halkan felsóhajtott és Dave illata csapta meg az orromat. Odajött mellém. Ránéztem és képennyaltam üdvözlés képpen. Halkan felnevetett, nagyon megkönnyebbült.
- Minden rendben? - Kérdezte suttogva. Büszkén kihúztam magam, megmutattam a szerzeményemet, a kendőt, majd bólintottam. Halkan nevetett, és szemügyre vette a kendőmet. - Ez azt jelenti, hogy háziállat lettél? - Kuncogott. Nagyon halkan felmordultam, de bólintottam. Lágyan elmosolyodott és megcirógatta a bundámat. - Nem megyünk haza? Késő van... - Megingattam válasz képp a fejemet és az alvó Sarahra néztem. Követte a tekintetemet, aztán rám pillantott. - Nem... Nem akarsz hazajönni? - Nagyot nyelt és az arcomat fürkészte. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, döntésképtelen voltam. Így is úgy is fájdalmat okoznék, és ez a gondolat nagyon fájt. Dave megkövülve nézett, nem akarta elhinni, hogy valóban elveszíthet. Lassan lehajtotta a fejét, könnyezett, de nem akarta, hogy meglássam. Gyűlöltem magam, amiért fájdalmat okozok annak... azoknak akiket szeretek. A szerelmem nem moccant, a döntésemet várta. Ha azt kértem volna tőle, hogy forduljon meg és tűnjön el az életemből, megtette volna. A boldogságomat akarta. Visszaváltoztam, felvettem az asztalról egy tollat és egy darab papírt és sebesen írni kezdtem.
"Szeretlek, kicsi gazdám, de most el kell, hogy menjek. Megígérem, még jönni fogok, nem is egyszer. A kendőmről meg fogsz ismerni, akár hol is vagyok.
Ariel"
A végén a nevemet aláhúztam két vonallal, a papírdarabot meg az asztalon hagytam és Davidhez fordultam.
- Menjünk haza. - Mosolyogtam, de a szívem mélyén kicsit szomorú voltam.
- Biztos vagy benne? - Kérdezte halkan, ő is kicsit szomorkás volt. Halkan, fájdalmasan felnevettem, minden vidámság nélkül.
- Ennyire nem akarod, hogy hazamenjek? - Könnyek szöktek a szemembe, mire elkerekedtek a szemei, kínjában hitetlenkedve felnevetett, végigsimított az arcomon és nagyon komolyan nézett a szemembe.
- Semmi mást sem szeretnék jobban, mint hogy hazagyere hozzánk. De ha te itt szeretnél maradni... - Sarahra nézett és összeszorult a torka. - ... én nem állhatok az utadba. - Nagyon lassan, halványan elmosolyodott. A mellkasomban szúrni kezdett a szívem, és ez most nem a bűntudattól volt. Felszisszentem és odakaptam a kezemet, mire David ijedten fürkészte az arcomat, nem értette, mi a bajom. - Jól vagy, Ariel? - Leült és gyengéden az ölébe vont. - Fáj valamid? - Aggódott értem. Tátogva próbáltam levegőhöz jutni.
- Ne... Nem kapok levegőt! - Erőlködtem, hogy ezt ki tudjam mondani, nagyon szúrt a szívem, mivel nagyon gyorsan vert. Dave aggódott, nem tudta mit tehetne.
- Nyugodj meg, Ariel. - Nézett rám. Összeszorítottam a fogaimat, könnyeztem, a kezeim ökölbe rándultak.
- Nagyon fáj, Dave! - Ennyit bírtam suttogni, úgy éreztem, ezt már nem bírom ki. Dave összeszorította a fogsorát, neki is fájt így látnia engem.
- Semmi baj... Mindjárt elmúlik. - Beletemettem a mellkasába az arcomat, igyekeztem lenyugodni. Kis idő múlva már nem kapkodtam annyira a levegőt, a szúrás is kezdett enyhülni, végül teljesen megszűnt. David nyugtatólag símogatta a hátamat és hallgatta az egyre egyenletesebb lélegzetvételeimet. Megkönnyebbülten felsóhajtott, picit szorosabban ölelt, ügyelve, hogy ne okozzon fájdalmat. Megcsókoltam, hogy tudassam vele: már jól vagyok. Visszacsókolt és az ajkaim közé suttogott. - Hazamegyünk? - Bólintottam és még egy pillantást vetettem a kis Sarahra. Olyan volt, mintha a hugom lenne. Mosolygott, kézenfogott, kisurrantunk a házból és futva indultunk haza, mert elég hűvös volt. Megállíthatatlanul vacogtam, pedig a hideg nem volt ok rá. Dave szorosan ölelt magához, mégis megállíthatatlanul remegtem, már nem voltunk olyan messzire a háztól.
Megálltunk az ajtóban, a hátamra terítette a kabátját, de az sem segített, a szemfogaim olyanok lettek, mint farkas alakban. David az arcomat kezdte fürkészni.
- Jól vagy? - Kérdezte aggódva.
- Nem! - Ennyit tudtam mondani, mielőtt átváltoztam volna. Hátrébb ugrott, én pedig szomorúan néztem rá. Nem akartam elhinni, hogy ez történik. Dave nem értette, miért változtam át. Nyüszítettem és visszarohantam oda, ahonnan jöttem, vissza Sarahhoz. A szerelmem megkövülve állt, semmit nem értett, ahogy én sem. Nem figyeltem oda és keresztülestem egy faágon, de nem keltem fel, nyűszítve feküdtem a földön, nem akartam elhinni, hogy ez történik velem. Dave hozzám rohant és gyengéden megcirógatta a bundámat, mire halkan felmordultam, rápillantottam, majd felálltam és eltűntem az erdőben.
Kóboroltam a sötétben, nem értettem már semmit. Visszamentem Sarahhoz, aki békésen aludt. Szétszaggattam a papírt és lefeküdtem mellé. Nyugodtam aludt, így nyugodtan odahajthattam mellé a fejemet az ágyra. Mosolygott álmában, átkarolt és aludt tovább. Sóhajtottam és nyugtonmaradtam. Tündérien aludt, nem bírtam ki, felmentem mellé az ágyra és ott feküdtem. Átölelt és úgy aludtunk, mintha én csak egy nagy plüss lennék. Úgy aludtam el, hogy Sarah bújt hozzám és nem engedett el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése