Vámpírok és Farkasok // 7. fejezet

Dominic azonnal utánam futott, de mivel nem ivott egy ideje, nem volt annyira gyors, mint amilyen lehetett volna. Én is alig ittam valamit - már ha a két mókust valaminek lehet nevezni-, Dominicnak megvolt az esélye, hogy elkapjon.
- Bátyám! Szofi! Darren!! - Szinte már sikítottam a neveiket. A kapu nyitva állt, így könnyedén berohantam rajta, és bevágtam magam mögött, majd felszaladtam a szobámba. Darren azonnal ott termett, alig hitt a szemének. Elhúztam a függönyöket, és a sarokban álltam, a falnak simulva, a karomat az arcom elé emelve. - Kérlek, ne bánts! - A fekete hajú fiú lassan közelebb lépett hozzám.
- Lory, én vagyok az! - Suttogta. Zokogva lecsúsztam a fal mellett, és lehuppantam a földre. Darren odajött hozzám, és átölelt, nem szólt semmit, csak némán a hajamba fúrta az arcát, és belélegezte az illatomat. Hozzábújtam, kiélveztem védelmező ölelését.
- Darren... - Szorosabban ölelt magához, két könnycsepp legördült az arcán, de ezek a boldogság könnyei voltak. Megpuszilt, amíg én az ujjaim közt szorongattam az ingét, már-már görcsös ragaszkodással. Szorosan ölelt, és magához húzva tartott, mintha soha nem akarna elengedni, ahogy én se a könnyű anyagból készült inget, amit még mindig görcsösen szorongattam. Rám pillantott, aggódva végigmért.
- Jól vagy? Nem sérültél meg? - Összeszorított ajkakkal, hüppögve megráztam a fejemet. Ez válasz volt mind a két kérdésre. Az ujjával finoman letörölt egy könnycseppet az arcomról. Átöleltem a nyakát, és nem tudtam visszatartani újból kitörni vágyó zokogásomat. Szorosan visszaölelt, neki is folytak a könnyei, de igyekezett tartani magát.
- Annyira hiányoztál... - Suttogtam természetellenesen vékonyka hangon.
- Te is nekem. - Ő is suttogott, és gyengéden megcsókolt. Mintha égett volna a szám, szinte fájt a csókja, a bűntudat belém mart, mégis viszonoztam a csókját. Kisimított egy könnyektől nedves hajtincset az arcomból, és a homlokomnak döntötte a homlokát. - Szeretlek. - Suttogta. Megremegtem, mint aki fázik.
- Én is téged. - Minden szónál lángok mardosták a torkomat. A bűntudat lángjai. Észrevette, hogy valami bánt, és rákérdezett.
- Mi a baj?
- Semmi... - Nyeltem egyet, hogy legyűrjem a torkomat kaparó rossz érzést. - Tényleg nem érdekes. - Úgy döntött, nem szekál ezzel, felállt, és engem is felsegített a földről. - Van itthon vér? - Kérdeztem félénken, de ő csak elmosolyodott.
- Persze. - Kézen fogott, és levezetett a "konyhába", vagy legalább is az arra a célra használt helyiségbe. Szomjas voltam, de nem mertem kimenni vadászni. Darren ezt pontosan tudta, és töltött nekem egy nagy pohár vért. Remegve, szomjasan néztem, ahogy kitölti. Mikor a pohár tele lett végre, átadta nekem. - Tessék. - Vadmacska szerű hangot adtam ki, és mohón kikaptam a kezéből, jó, hogy össze nem törtem az üveget, és két pillanat alatt kiittam a tartalmát. Darren töltött nekem még egy ugyanakkora pohárral, nem szólt semmit, csak azt is átadta. Ezt már nem olyan mohón küldtem le, kicsivel nyugodtabb voltam, de már tényleg nagyon szomjas voltam, vagy két hétig nem ittam semmit. Teljesen megértett, és inkább átadta az egész tasakot. Hálásan néztem rá, és nem kellett két perc, hogy eltüntessem a tartalmát. Darren elmosolyodott. - Kérsz még?
- Ü-ümm. - Mosolyogtam rá, kissé még véres ajkakkal. Mosolyogva megcsókolt, és eltüntette a számról a vért. Elpirultam, de nem szóltam semmit, csak annyit beszéltem, amennyit nagyon muszáj volt. Halkan felkuncogott, és kivette a kezemből az üres tasakot és kidobta a szemétbe.
Szétnéztem a kastélyban, és kérdően néztem Darrenre, hogy a vendégek itt vannak-e még. Először nem értette, de utána leesett neki.
-  Ja, igen! Odafönt vannak. - Elmosolyodott, mintha egy kedves emlék jutott volna eszébe. Mosolyogva biccentettem, hogy megértettem. Közelebb lépett hozzám, aggódva fürkészte az arcomat. - Valami baj van? - Nyilván nem értette, miért nem szólalok meg. Megráztam a fejemet, valahogy mosolyogtam. Összeszűkült szemekkel nézett rám.
- Nem hiszek neked! - Kicsit elhallgatott, majd finomabb hangnemmel folytatta. - Lory, kérlek. - Elfordultam, és kimentem a nappaliba. Utánam jött, fogalma sem volt, hogy szedhetné ki belőlem, mi bánt. Halkan sírva ültem a kanapén, alig hittem el, hogy kiabált velem. Leült mellém, és átölelt. - Sssh... Lory, semmi baj. - Suttogta.
- Kiabáltál velem. - Néztem rá. - Soha nem emelted meg a hangod velem, de most igen! - Remegtem, ki voltam borulva teljesen, nem értettem, miért tette. Elszégyellte magát, lesütötte a szemeit.
- Én csak... - Elhallgatott, nem fejezte be a mondatot, elengedett, és eltűnt, felment a szobájába. Kimentem, hogy megkeressem a bátyámat és Szofit. Mikor megláttam őket, véletlen belerúgtam egy botba. Szofi felkapta a fejét, én meg megijedtem, és elszaladtam, meghúztam magam egy fa mögött. Szofi hozzám sétált, és pár méterről megszólított.
- Lory? - Összeszorított szemeim kipattantak, és odakaptam a tekintetemet, meg voltam rémülve. Kedvesen elmosolyodott.
- Semmi baj. - Aggódott értem, nem értette a viselkedésemet. - Nem bánt senki.
- B... Biztos?
- Biztos. - Mosolygott. Megbíztam benne, kicsivel közelebb léptem hozzá.
- Darren kiabált velem. - Szofi szomorúan felsóhajtott.
-  Majd beszélek azzal a hülye fejével.
- Még soha nem kiabált velem. - Könnyek szöktek a szemembe. Odajött hozzám, és óvatosan megölelt. Visszaöleltem, a Dominickal töltött idő legbelül teljesen kikészített, és ez látszott meg rajtam most. Pár másodperc múlva a bátyám is odajött hozzánk, és átölelt bennünket.

Testvériség - Döntések /Loren/

Tudtam, hogy az ötletem képtelenség, és Seth nem hagyná, bár ő is rettentően maga alatt volt. Végül összeszedtem magam és ránéztem.
- Mi legyen a kicsivel?
- Szerintem az abortusz lenne a legjobb megoldás. - Nézett rám óvatosan. Könnyeztem, én is erre gondoltam, de mégis fájt.
- De ugye nem miattam? - Hitetlenkedve nézett rám.
- Dehogy miattad. - A kezei közé fogta az arcomat. -  Szerintem nem tudnánk gondját viselni egy gyereknek. Szerinted? - Lesütöttem a szemeimet.
- Én biztos nem. - Kisimított az arcomból egy hajtincset.
- Na látod. - Úgy éreztem, meg kell mutatnom neki a vizsgálat eredményét, ami szerint gyengébb a szívem, mint az átlag. Elővettem a papírokat a rejtekhelyükről, miközben értetlenül nézett. Odaadtam neki a kórházi lapokat. - Ezért nem tudom uralni az átváltozásokat. - Seth átolvasta őket, és sokáig nem szólalt meg.
- A bátyád tudja ezt? - Emelte meg a kartont.
- Nem. - Néztem le a takaróra, mintha valami érdekeset látnék rajta. Felsóhajtott, és átölelt.
- Nincs erre valami... gyógyszer, vagy kezelés, vagy bármi? - Szomorúan megingattam a fejemet.

- Minden nap futok az erdőben, de nem. Nem használ semmi! - Elsírtam magam, és átöleltem a hasamat, amíg Seth átölelt, és megpróbált megvigasztalni.

- Sssh... - Nem nagyon használt a nyugtatása, zokogtam. Sokáig nem szólalt meg, csak szavak nélkül igyekezett megvigasztalni. Kis idő múlva óvatosan megszólalt. - Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha... elvetetnénk.
- De... - Néztem rá rémülten.
- De? - Nézett vissza rám.
- Nem merem... - Húztam össze magam kis gombóccá. - Nem merek elmenni oda.
- Miért nem? - Nem igazán értett.
- Mert félek!
- Mitől félsz?
-  A beavatkozástól! Hallottam már olyanról, hogy úgy megsérült a nő, hogy soha többet nem lehet gyereke! - Magyaráztam, Seth meg átölelt.
- Nem lesz semmi baj. - Visszaöleltem, igyekeztem elhinni neki.
- Akkor... menjünk. - Bólintott, és megpuszilt, majd elmentünk az orvoshoz, és elmondtuk a döntést. Megkérdezte, hogy biztosak vagyunk-e a döntésünkben. Könnyeztem, de bólintottam, hang nem jött ki a torkomon. "Ég veled, kicsikém." Búcsúztam el gondolatban.
A beavatkozás gyors volt, és fájdalommentes, a nyugtatók teljesen kiütöttek, szinte fel se fogtam, mi történt, és már vége is volt. Seth végig mellettem maradt, és fogta a kezemet, bár lassan kezdtem elmerülni az öntudatlanságba, kicsit sok volt a nyugtató, még az én farkas szervezetemnek is.
Eltelt egy kis idő, és valami kellemes hűvös dolgot éreztem a homlokomon, viszont az a bűz, ami megcsapta az orromat, kicsit se volt kellemes, viszont felébresztett. Nyöszörögve néztem Sethre, akinek az arcán hatalmas megkönnyebbüléssel.
- Mi... mi történt? - Seth felsóhajtott és megsimította az arcomat.
- Semmi, minden rendben. - Mosolyodott el.
- Hazamehetünk?
- Igen, de otthon pihenned kell. - Jelentette ki szigorúan, mire csak becsuktam a szemeimet, és kifújtam a levegőt.
- Oké. - Mikor végighallgattuk, hogy mi mindent nem szabad, végre hazamehettünk. Amint visszaértünk a házba, némán, senkire nem nézve felbaktattam a szobámba, és bezárkóztam. Vani átjött, hogy beszéljen velem, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Az ablakban ültem, égő, vörös, kisírt szemekkel. Szomorúan felsóhajtott, és leült mellém. Ránéztem, kezdtem kíváncsi lenni, hogy mivel fog előállni. Nem szólt semmit, csak átölelt. Visszaöleltem, és kitört belőlem az eddig elfojtott zokogás. Vanessa még mindig nem szólalt meg. - Nincs többé... Nincs! - Zokogtam, és szorongattam Vani pólóját, mint egy kétségbeesett kicsilány. Megvárta, amíg lecsillapodok, ami pár perc múlva teljesült, mikor már csak hüppögtem.
- Minden rendben lesz. - Suttogta. Nem bírtam itt, nem akartam lemenni, se a többiek szemébe nézni. Elhatároztam, hogy elmegyek egy időre. - Tudok segíteni valamiben?
- Nem akarok lemenni.
- Nem kell. - Elmosolyodott, legalább ő jól volt, ha én nem is. Elmondtam, mit mondott az orvos.
- Szóval egy ideig ágyfogságra vagyok ítélve... De nem akarom látni se Sethet! 
- Rendben. - Bólintott, majd elhallgatott egy kicsit. - A bátyáddal azért szerintem... beszélned kéne. Majd. - Megráztam a fejemet, nem akartam senkit se látni.
- Rajtad kívül senkivel. - Bólintott.
- Rendben. - Még egyszer megölelt, biztatóan, hogy minden rendbe fog jönni. - Megyek, megkeresem a bátyádat. Hozzak neked valamit? 
- Nem, köszi. - Mosolyogtam rá, majd visszafeküdtem az ágyamra. - Inkább csak... alszok egy kicsit.
- Rendben. - Mosolygott, és behúzta a függönyöket, és becsukta maga mögött az ajtót. Egyedül maradtam a kellemesen sötét szobában, és elaludtam, ami csoda számba ment. Azt álmodtam, hogy újra terhes vagyok, de nem vetettük el. A gyermekem megszülethetett, és boldog család voltunk. Én a pici és... Josh? Igen, Josh. Az ágyon feküdtem a kicsivel, a takaró lecsúszott rólunk, de Joshua betakart bennünket. Szusszantottam, ahogy éreztem a puha, meleg takarót magamon. Josh még egy kicsit nézett, majd elindult ki a szobából.
- Josh. - Mosolyogva mondtam ki a nevét. Még hallotta, de becsukta az ajtót, és hagyott pihenni. Sokáig aludtam, ott maradtam abban a világban, ahol semmi nem fáj, és együtt lehetek azzal, akit igazán szeretek. Lassan kezdtem ébredezni, azért, mert fájt a hasam. - Vani? - Nyöszörögtem. Felhúztam a térdemet a mellkasomhoz, hogy picit enyhítsem a fájdalmat. Vanessa bejött és leült az ágyam szélére.
- Mi a baj?
- Fáj a hasam!
- Szeretnéd, hogy felhívjam a Dokit? - Könnyezve bólogattam. Vani nem kérdezősködött tovább, csak felhívta Dokit, aki negyed órán belül kiért, a barátnőm meg felvázolta a helyzetet, miközben nekem egyre jobban fájt a hasam. A doki megvizsgált, és azonnal látta, mi a baj, kijelentette, hogy egy pár órás műtétre lesz szükség, mire azonnal frászt kaptam, elég volt egy nap egy műtét. 
- Ne!! Csak azt ne! Műtétet nee!! - Vani azonnal próbált megnyugtatni.
- Lory, figyelj rám. Ha a Doki most nem végzi el ezt a műtétet, akkor egyre rosszabbul leszel. Kérlek, bízz meg benne. - Remegve néztem rá. 
- De félek!
- Nem kell félned, nem lesz semmi baj, megígérem. - Mosolygott.
- Oké... - Bólogattam aprókat. Vanessa Dokira nézett.
- Ezt meg kell beszélnem Lory bátyjával. Azonnal visszajövök. - Mire Vani visszajött, a doki már be is adta a nyugtatót, és várta, hogy hasson. Vani Natre nézett, aztán bólintott Doki felé, aki kiküldte őket, és amint elaludtam, elvégezte a mentő műtétet. 
Több, mint három és fél órával később kábán feküdtem az ágyon. Vani jött be hozzám, és leült a székre az ágyam mellé.
- Hogy érzed magad? - Kérdezte suttogva.
- Jobban. - Mondtam nagyon-nagyon halkan. Halványan elmosolyodott, és bólintott.
- Örülök neki. - Behunytam a szemem, és bólintottam. - Hagylak pihenni. Csak szólj, ha szükséged van valamire.
- Ne menj! Nem akarok egyedül maradni. - Néztem rá könyörgően.
- Nem szeretnél beszélni a bátyáddal? Nagyon aggódott érted.
- A szememre vetné, hogy nem voltam óvatos, meg hogy hogy lehettem ennyire meggondolatlan... Inkább nem, köszönöm. - Felsóhajtott.
- Nem, nem tenné. De rendben, itt maradok veled. - Mosolyodott el. Kinyújtottam felé a kezemet, amibe Doki infúziót kötött. Vani mosolyogva megfogta bekötözött kezemet, aminek a hőmérséklete hasonlatos volt a jéghez. - Egy kis pihenés, és sokkal jobban leszel. - Mosolygott. - Fázol? Érzem, hogy hideg a kezed.
- Egy kicsit. - Bólintottam. Becsukta az ablakot, és betakart, odakint már sötétedett. - Köszönöm. - Mosolyogtam rá hálásan, mikor visszaült a helyére. - Josh... Észrevetted, mennyire helyes? - Felkuncogott.
- Igen. - Elkezdtem szinte áradozni Joshuáról. Vanessa mosolyogva hátradőlt a székben, és hallgatta a beszámolómat. Vani az ajtó felé pillantott, majd kuncogva vissza rám.
- Mi az? - Néztem rá furán.
- Josh hallgatózik. - Suttogta olyan halkan, hogy Joshua ne hallja.
- Vele álmodtam! - Tátogtam elvörösödve, mire elvigyorodott.
- Azt hiszem, ő  is szívesen beszélne veled. Biztosan aggódik miattad.
- Akkor... beszéljek vele szerinted? - Mosolyogva bólintott.
- Gyere be nyugodtan, Josh! - Mosolyogtam én is. Lassan kinyílt az ajtó, ahol Josh állt lehajtott fejjel, tudva, hogy lebukott, szégyellte magát. - Nem jössz ide? - Mosolyogtam rá gyengén, de bátorítóan. Az ágyam mellé kullogott, kicsit tétovázott, de végül is leült. - Mennyit hallottál? - Rám pillantott, és elmosolyodott.
- Mindent. - Elpirulva félrenéztem.
- Oh... - A mosolya szélesebb lett.
- És hogy érzed magad? Seth elmondta, mi történt. - Szótlanul ránéztem, tudtam, hogy látszik rajtam, hogy még mindig pocsékul vagyok. Lesütötte a szemét, és zavartan felnevetett. - Ne haragudj, ez tényleg hülye kérdés volt. - Becsuktam a szemeimet.
- Ne örülj, nem lesz a házban kisbaba. - Bizonytalanul a kezem után nyúlt. Megfogtam a kezét, ami kellemesen meleg volt. Cirógatta a kezemet, miközben a lepedőt fürkészte.
- Nagyon sajnálom. - Halkan, de őszintén mondta. Megszorítottam a kezét, könnyeztem. Ő is gyengéden megszorította a kezemet, az arcomra pillantott, vigasztalóan elmosolyodott. Elméletileg nem szabadott volna felülnöm, de megtettem, hogy átöleljem Josht. Óvatosan visszaölelt, vigyázva rám, és az infúzióra is. Az arcomat erős vállába temettem, megnyugtatott a közelsége. A hajamba fúrta az arcát, a szíve kicsivel gyorsabban vert, mint ami normális. Kinyitottam a számat, de meggondoltam magam, és becsuktam. Kicsit hátrébb húzódott, és a szemembe nézett.
- Valami baj van? - Válasz helyett csak megcsókoltam, úgy éreztem, ez jobban elmond mindent, mint bármi más. Kicsit ugyan meglepődött, de azonnal visszacsókolt, nyilván régóta várta már ezt a percet. Ezután még hosszan csókolóztunk, és ebben a csókban minden benne volt, mint egy két órás lelkizésben. Még több is. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és a Doki lépett be rajta.
- A kisasszonynak most pihennie kell. - Mosolygott kedvesen. Elvörösödtem, csúnyán rajtakapott minket.
- P... Persze, bocsánat... - Josh zavartan lesütötte a tekintetét, én meg visszacsúsztam az ágyra, megértettem, miért nem szabadott volna ülnöm, mert megfájdult a hasam. Doki elmosolyodott, és gyorsan elvégzett néhány vizsgálatot, és megkérte Joshuát, hogy hagyjon pihenni. Mielőtt kiment volna, kicserélte az infúziót is. - Josh azért bent maradhat? - Kérdeztem óvatosan. Joshra nézett.
- Bent maradhat, ha leül szépen oda - Bökött a szék felé. -  és hagyja pihenni Loryt. - Mosolygott, de a tekintete és a hangja is szigorú volt. Elvigyorodtam, és én is a fiúra néztem.
- Bizony, Josh, hagyj pihenni! - Josh szó nélkül leült a székre, mint egy jól nevelt kiskutya, bármit megtett, csak ne kelljen kimennie. Kuncogtam, kicsit visszaéltem a helyzetemmel. - Mellesleg igazán hozhatnál valamit enni, éhen halok! - Azonnal felpattant, szolgálatra készen.
-  Igenis! Mit kérsz? - Várta a választ.
- Hmm... - Gondolkoztam egy kicsit, majd elvigyorodtam. - Egy big burgert. - Felnevetett.
- Oké! Inni valamit esetleg?
- Mentes ásványvizet. - Bólintott.
- Máris hozom! - Azzal el is tűnt, én meg vigyorogtam, és kivettem egy müzlit a szekrényemből, azt megeszegettem, utána elaludtam, mielőtt Josh visszaért volna. Mikor betakargatott, megöleltem a kezét, mintha egy plüssállatka lenne, amivel a kicsik szoktak aludni. Hallottam, hogy kuncog, de nem mozdult meg, nem akart felébreszteni. Nem engedtem el, így két választása volt:
1., elveszi a kezét, amivel felébreszt
2., mellettem alszik.
Kicsit gondolkozott, hogy mit tegyen, de végül is óvatosan befeküdt mellém. Szusszantottam, és fészkelődtem egy picit. Kisimította az arcomból a hajamat, ezután már viszonylag nyugodtan végigaludtam az éjszakát. 

Testvériség - Nagy titok /Loren/

/másnap/

Reggel arra kellett ébrednem, hogy hányingerem van, és nagyon gyorsan el kell jutnom a WC-ig. Végigrohantam a folyosón és bevágtam magam mögött a mosdó ajtaját. Szerencsémre a többiek még aludtak, így nem keltettem feltűnést, mikor elmentem a patikába egy tesztért. A patikában egy idős nő unott fejjel kérdezte, hogy mit szeretnék.

- Egy terhességi tesztet kérek... - Hadartam zaklatott hangon. Kérdések nélkül kiadta.

- Más valamit?

- Nem, köszönöm. - Mentem volna haza. Beütötte a gépbe, és mondta az árat, én meg gyorsan fizettem és hazaviharzottam, vissza a wc-be. Az egész ház aludt még, kivéve Vanit, és Ameliet. Vanessa a bátyám ajtaja előtt állt, Amelie meg vadászott, így nyugodtan meg tudtam csinálni a tesztet, bár féltem, szurkoltam, hogy negatív legyen. 

Csalódnom kellett, ugyanis a teszt pozitív lett. A meggondolatlanságunknak meglett az eredménye. A szám elé emeltem az ujjaimat, remegtem, és majdnem sírtam. Alig akartam elhinni. A tesztcsík szinte vigyorgott rám, közölve, hogy ez igenis komoly. Elsírtam magam, nem tudtam, mihez kezdhetnék most. Valaki bekopogott az ajtón.

- Lory, én vagyok az, Josh. Minden rendben? - Kérdezte halkan, mivel szinte még mindenki aludt.

- Nincs! - Hallani lehetett a hangomon, hogy sírok. 

- Nem hiszek neked. - Aggódó volt a hangja, mintha azt mondtam volna: persze, minden oké! - Lory, kérlek, engedj be. - Villámgyorsan eltüntettem a bizonyítékokat, és kinyitottam az ajtót.

- Minden oké, tényleg. - Összeszűkült szemekkel nézett.

- Akkor miért könnyes az arcod? - Törölt le néhány áruló könnycseppet az arcomról. Nyeltem egyet, igyekeztem leplezni az igazságot. 

- Csak... belement a szappan a szemembe... - Elhúzta a kezét, de nem igazán hitt nekem.

- Ha te mondod... akkor én hagylak is. - Valahogy mosolygott és kiment, én meg nekidőltem az ajtónak. Valakivel beszélnem kellett, ezért Vaniék szobájához mentem és bekopogtam. 

- Vani?

- Gyere csak! - Mosolygott, én meg bedugtam a fejem az ajtón.

- Beszélhetünk... négyszemközt? - Bólintott.

- Persze. - Rámosolygott a nővérére. - Mindjárt visszajövök. - Jött ki hozzám. Szétnéztem, hogy megbizonyosodjak róla, senki nincs rajtunk kívül.

- Vani, én... - Suttogtam. - ... terhes vagyok. - Elkerekedtek a szemei, mint két csészealj.

- B...biztos ez, Lory? - Könnyezve bólintottam.

- Most csináltam meg a tesztet, és pozitív.

- Oh, egek... - Ölelt át. Elsírtam magam, és visszaöleltem, rémült kicsi lánynak éreztem magam, nagyon féltem. - Nem lesz semmi baj. - Suttogott. - Kitalálunk valamit. Csak ne pánikolj, oké? - Nyeltem egyet.

- Már késő... - Teljesen ki voltam borulva, de megrázta a fejét.

- Nem, nincs késő! El kell menned az orvoshoz, rendben?

- Nem merek... Nagyon félek, Vani! - Megfogta a kezemet.

- Nem lesz semmi baj! Akarod, hogy veled menjek? - Sírva bólogattam, alig láttam a könnyeimtől. - Oké, de először is nyugodj meg. Menj, zuhanyozz le, öltözz át, én megvárlak, van időnk. Rendben? - Nagy levegőt vettem, és bólintottam.

- Rendben. - Remegett a hangom, de elmentem lezuhanyozni, miközben igyekeztem megnyugodni. Mikor már harmadszor mostam meg a hasamat, elegem lett, lemostam magamról a tusfürdőt, megtörölköztem, és felöltöztem. Bekukkantott az ajtón.

- Készen vagy? 

- Idegileg teljesen. - Megfogta és gyengéden megszorította a kezemet.

- Ne aggódj. - Mosolygott. - Indulhatunk?

- Persze. - Bólintottam.

Az orvosnál még izgultam, hogy megerősíti-e a teszt eredményét, és titokban reméltem, hogy nem. Egy kis idő múlva a doki kijelentette, hogy a teszt nem tévedett. Lehajtottam a fejem.

- De... Még nem vagyok kész erre! - Felsorolta a lehetőségeket, amiket választhatok. Elgondolkoztam az abortusz lehetőségén. Az orvos kiment, hagyott gondolkozni. Vanessára néztem. - Nem tudom, mit tegyek. - Szomorúan nézett rám.

- Hogy érzed, mit kéne tenned?

- Azt hiszem... Esélyt kellene adnom neki, de... Nem merem megtartani... - Simítottam a hasamra a kezemet.  

- Talán beszélned kellene erről Sethtel. - Nézett rám.

- Lehet... - Bizonytalan voltam, és nyomasztott a kórház döglött hangulata. - Menjünk haza. Bólintott.

- Oké.

Otthon odaálltam Seth elé, úgy döntöttem, félelem ide, félelem oda, megmondom neki, mi van. Értetlenül nézett rám.

- Az a helyzet, hogy... Inkább ülj le. - Kezdett megijedni, leült, és feszülten nézett. - Terhes vagyok. - Böktem ki. 

- Ez... biztos? Biztos vagy benne? - Nem akarta elhinni.

- Már orvosnál is voltam. És igen, biztos. - A kezei közé temette az arcát.

- A fenébe... Most mit csináljunk? Nem tudunk felnevelni egy gyereket! - Valamiért fájt, hogy ezt mondja, szomorúan lehajtottam a fejemet és kimentem a szobájából. Utánam jött, és elkapta a karomat. - Várj! Én... nem úgy gondoltam, csak tudod... megijedtem, és egyszerre túl sok ez az egész. Kérlek, ne haragudj rám! Beszéljük meg. - Átölelt és belepuszilt a hajamba, de eltoltam.

- Pontosan értettem, hogy gondoltad. - Rettentően szíven ütött a dolog, de ki kellett mondanom. - Te se akarod a kicsit. Nem tudnák felnevelni... Tiszta sor: abortusz. - Felsóhajtott, ő is szomorú volt, de tudtuk mind a ketten, hogy igazam van. Visszamentem a szobámba, és leültem az ablakpárkányra, próbáltam felkészülni arra, amire nem lehet. Seth bejött és leült mellém, de csöndben maradt. Amíg én az abortuszra készültem, ő is csendben ült, nagyon elgondolkozott. Lenéztem a földre, és eszembe jutott az, aminek nem kellett volna. Az, hogy leugrok a tetőről.

Testvériség - Balhék /Loren/

/Jonathan/

Mikor reggel beszélni akartam Sethtel, olyan látvány tárult elém, ami egyszerre lepett meg és dühített fel. Seth a húgom derekát ölelte, aki háttal feküdt neki, a takaró félig lecsúszott róluk. Kikerekedett szemekkel néztem rájuk az ajtóból.
- Ez meg mi?! - Seth nem ébredt fel, csak horkantott egyet, és közelebb húzta magához Loryt. Ez végképp feldühített, lerántottam róluk a takarót. Seth álmosan pislogva nézett rám.
- Most mi van, haver? - Panaszos volt a hangja, nyilván aludt volna még.
- Mit csináltatok ti az este?? Mit akarsz a húgomtól?! - Felült és megdörzsölte a szemét.
- Ne izélj már, csak rosszat álmodott és itt aludt nálam mert félt. - Ásított, mire felmordultam.
- Ez elég ócska kifogás. - Megvonta a vállát.
- Pedig így történt.
- Akkor mér van a kezed a derekán és miért van felgyűrve a pólója? - Elvette onnan a kezét, és zavartan nézett rám.
- Mert... Így aludtam. - Összeszűkült szemekkel néztem rá, Lory meg pont mocorogni kezdett.

/Loren/

Reggel egy veszekedés ébresztett fel, ami a bátyám és Seth között tört ki. Sethnek háttal aludtam, így mikor megfordultam, pont átöleltem. Hirtelen furcsa volt, hogy Seth levette rólam a kezét, és ekkor megéreztem Jonathan szagát. Morgolódtam egy sort, álmos volta még.
- Jó reggelt, Nate! - Seth türelmetlenül pillantott rá, nem értette, minek van még itt, mire Jonathan nagyon dühös lett.
- Neked is!! - Ordította, és teljes erővel bevágta az ajtót, úgy, hogy az a szerencse, hogy ki nem szakadt a helyéből. Seth rám pillantott.
- Hát ez nem normális. - Vigyorgott.
- Csak... mérges... - Húztam be a nyakamat.
- Semmi oka rá. - Lehajolt, és a szememet fürkészte. Kissé frusztrált ez a fajta közeledése, lassan visszadőltem a párnára, behúztam a nyakam és boci szemekkel pislogtam rá, mire elnevette magát. - Miért nézel így? - Kíváncsi volt a hangja, de inkább kitértem a válasz elől, és kicsusszantam az ágyból.
- Semmi. Ömm... Köszi, hogy itt aludhattam. - Mosolyogtam rá, majd visszamentem a saját szobámba. Megvonta a vállát, és nézett utánam.
- Szívesen. - Mikor beértem a szobámba, becsuktam az ajtómat, és bevetve a teljes tüdőkapacitásomat, sikítottam. Olyan hangerővel és éllel, hogy berezonáltak az ablakok. Megszokott dolog volt már, így nem ijedt meg senki. Felkaptam a párnámat, és megcéloztam az íróasztalomat, ami dugig volt,, ezért a párna teljes taolást vitt véghez, ami égteen csörömpöléssel és puffanásokkal járt, de engem roppantul megnyugtatott. Josh dugta be a fejét az ajtón.
- Minden oké? - Az íróasztalom ugyan katasztrófa sújtotta övezet volt, kedvesen rámosolyogtam.
- Teljes mértékben. - Erre felkuncogott.
- Oh. - Kikerültem a szobámban alkalmatlankodó fiút, és lementem a nappaliba Sethhez, aki a fotelban ücsörgött. Laza, természetesnek ható mozdulattal ültem le az ölébe. Vigyorogva, kényelmesen átkarolta a derekamat, én meg átöleltem a nyakát, és a fülébe suttogtam.
- Nem vagy éhes?
- Tudod, hogy mindig éhes vagyok! - Ezt teljesen természetesen mondta. Megpusziltam a szája sarkát.
- Én másféle éhségre gondoltam... - Nagyot nyelt, próbált uralkodni magán.
- Igen? És... Milyenre?
- Hmm... Találd ki. - Elmélyülten rajzolgattam az ujjam hegyével a nyakára. Hozzám hajolt, és megcsókolt, amit viszonoztam, majd lassan hátradöntött a kanapén. Kezdtem kicsit ideges lenni, de hagytam magamat. Percekig csókolóztunk, óvatosan kipuhatolta, hogy meddig mehet el. Piszkáltam a pólója nyakát, valahogy zavart, hogy rajta van. Egy pillanatra megállt, hogy megnézze, mit műveltem, de már késő volt, teljesen szétkarmoltam már. Vigyorgott, és megint megcsókolt, remélte, hogy senki nem fog megzavarni bennünket. A pólóját már nem kellett levennie, felismerhetetlen cafatokra szedték éles körmeim. Mégis levette, és a szoba túlsó felébe hajította, kíváncsi volt, így mivel fogok szórakozni. Kénytelen lettem a bőrét karmolászni, amíg rá nem jöttem, hogy a tarkóját is csiklandozhatom. Seth folyamatosan mosolygott rajtam, és kibújtatott a pólómból. Kezdtem megijedni ettől a dologtól. Hátrébb hajolt, és a szemeimet fürkészte.
- Minden rendben, Lory? - Bizonytalanul bólintottam. Összeszűkült szemekkel nézett rám, és kisimított egy hajtincset az arcomból.
- Ez nem volt valami határozott.
- Csak félek egy kicsit, ez minden. - Végigsimított az arcomon és a szemembe nézett.
- Semmi sem kötelező.
- Tudom... De az, hogy félek, nem jelenti azt, hogy nem akarom. - Megpuszilt, ami egyfajta biztatás volt számomra.
- Tudom. De ha kéred, azonnal megállok, rendben? - Bólintottam, vártam a folytatást. Lehajolt, és megcsókolt, elsuttogott még egy "Minden rendben van, ne aggódj"-ot. Egy kicsit még tartottam a dologtól, de belementem. Ezután egy jó ideig elvoltunk a nappali kanapéján. Beleharaptam a nyakába, amivel azt értem el, hogy a kelleténél jobban szorította az egyik párnát, ami majdnem darabokra szakadt. Vigyorogtam, és teljesen kiszívtam a nyakát. Szabálytalanul vette a levegőt, de hagyta. Még jó pár helyen kiszívtam a nyakát, miközben össze-vissza karmolásztam a hátát szerencsétlennek. Teljesen belevágtam a körmeimet a bőrébe, ami így kivérzett. Seth felszisszent, Josh meg megszólalt a háttérben.
- Ti meg... mi a jó fészkes fenét csináltok?! - Összerezzentem a hangjára, és éreztem, ahogy elvörösödök.
- Josh... - Seth hátrapillantott a fiúra, hogy mit áll még ott. - Ez de kínos... - Temettem bele Seth vállába az arcomat. Joshua mérgesen feltrappolt és bevágta maga mögött az ajtót. Pislogtam, nem teljesen értettem a helyzetet. Sethet viszont nem igazán érdekelte, visszafordult hozzám.
- Nem értem mi baja. - Kuncogott, én meg felsóhajtottam.
- Azt hiszem... nem kéne folytatnunk. - Olyan volt, mint egy kisgyerek, elszomorodva lebiggyesztette az alsó ajkát, és feltápászkodott ülő pózba. Az ölében maradtam, én is felültem. - Legalábbis nem fekve. - Elvigyorodott és közelebb húzott magához. Kuncogtam, hagytam magam, így még egy jó ideig elmélyültünk egymásban, ami igen hangos volt, Josh mégsem jött le még egyszer, Amelie meg James pedig szintén egymás marásával voltak elfoglalva.
Valaki bejött az ajtón, és Seth azonnal odapillantott, ahogy én is. Jonathan és Vanessa állt ott, Vani azonnal elkapta a tekintetét, nem akart bámulni, de Nate nem tette meg ugyanezt.
- Nate... - Elvörösödtem zavaromban.
- Ez-meg-mi??!! - Ordította minden szót alaposan megformálva. Seth lehajtotta a fejét, és halkan szitkozódott, amíg Nate üvöltözött velünk egy sort, hogy hogy lehettünk ennyire meggondolatlanok, óvatlanok, meg még jó pár dolgot a fejünkhöz vágott. Mind a ketten úgy hallgattuk végig, mint egy leszidott kisgyerek, de nem bántuk meg, amit tettünk. Részemről csak azt bántam, hogy nem a szobában csináltuk. Mikor a bátyám befejezte az ordibálást, Vani megszólalt.
- Le kéne dőlnöd. Gyere. - Húzta fel az emelet felé a magában háborgó Natet, mielőtt még más valamin is kiakadhatna.
- A farkasok tudnak terhesek lenni? - Néztem bizonytalanul Sethre, aki bólintott.
- Aha. Miért? - Vártunk pár másodpercet, utána leesett neki. -  Csak nem, gondolod hogy te...?
- Nem tudom... - Fehéredtem el. - De nem voltunk valami... óvatosak. - Nyelt egyet, ő jobban félt, mint én.
- Tényleg nem.
- V... Várjunk, és kiderül. - Seth rám nézett, a tekintete aggódó volt, de nem engem féltett, hanem magát. Eszébe se jutott, mit szólna Nate, ha kiderülne, hogy az egyetlen húgocskája terhes.

Testvérség - Új szerelem /Loren/

Bólintott.
- Nem az ő hibájuk.
- De nem is a tiéd. - Kontráztam azonnal, ő meg rám nézett.
- Én megértem hogy nem kedvelnek, nem is várom el tőlük. Elvégre... vámpír vagyok, vagy mi. - Átkaroltam a vállát, muszáj volt megvigasztalnom.
- Engem is csak azért szeretnek, mert kaját csinálok. - Megrázta a fejét.
-  Ez nem így van! Lesüt róluk, hogy imádnak téged. - Mosolygott ő is, és átkarolt.
- Na végre mosolyogsz. - Felsóhajtott.
- Na és... Hogy érzed magad? Jobban már?
- Igen, persze. - Mosolyogtam. Futólag elmosolyodott.
- Jó hallani. És ők ott... - Intett az ajtóban hallgatózó srácok felé. - ... odavannak érted. - Szélesen elmosolyodott. - De nem csak azért, mert tudsz főzni.
- Nem... Nem is...! - Vörösödtem el. 
- De igen. - Kuncogott, a srácok meg tudva, hogy lebuktak, eltűntek az ajtóból. 
-  Igazából... Nekem Josh tetszik... De őt hidegen hagyom. - Sütöttem le a szemeimet. 
- Miért vagy ebben annyira biztos? - Döntötte oldalra a fejét.
- Soha nem foglalkozik velem.
- Talán felhívhatnád magadra valamivel a figyelmet. - Felsóhajtottam
-  Próbáltam. Flört, meg... Farkasként  mit gondolsz, miért az ő nyakát simogattam meg? Tudod, mikor először találkoztunk. - Ezen kicsit elgondolkozott.
- Hmm... ha a nővérem fel akarja hívni magára egy srác figyelmét, általában kikezd a legjobb haverjával. - Kuncogott.
- Joshuának nincsenek haverjai.
- És a testvérei? - Vonta fel a fél szemöldökét Vani.
- Az sincs. Egy húga volt, de... a vámpír megölte a szüleit. Pont, mielőtt átváltozott volna.
- És a srácok? - Nézett az ajtó felé. Megvontam a vállam.
- Melyik?
- Én úgy láttam, Sethnek tetszel. - Mosolygott.
- Édes kis éhenkórász. - Ő is kuncogott.
- Igen... - Elgondolkoztam, hogy tudnám eltekerni Seth fejét.
- Hmm... - Hirtelen eszembe jutott, hogy mostanában gyakran vannak rémálmaim. Elvigyorodtam, és szorosan megöleltem. - Imádlak! - Elmosolyodott, és visszaölelt.
- Menj, beszélj vele! - Biztatott, de megráztam a fejem.
- Majd este.
Este az ágyamon feküdtem, és gondolkoztam, mit is kellene mondanom. Mikor bekukkantottam Sethhez, épp Joshuával beszélgettek valamiről.
- Oh, bocs... Majd... Később beszélünk. - Mentem le Vanihoz, aki épp azon gondolkozott, hogy hogy férne el alvásnál a kanapén. -  Nem... akarsz az egyik vendégszobában aludni?
- Az nagyon jó lenne! Persze csak ha... nem baj. - Halkan felnevettem.
- Persze, hogy nem baj. - Mosolyogtam, és felvezettem az egyik szobába. - Parancsolj. A te szobád.
- Nagyon szépen köszönöm! Ömm, esetleg... használhatom a fürdőt? - Bizonytalanodott el.
- Most már itt laksz, azt használsz, amire csak szükséged van. - Mosolyogtam, mire megkönnyebbült.
- Köszönöm. - Ment be a szobájába.
- Jóéjt! - Én is a saját szobám felé vettem az irányt, hogy ledőljek egy kicsit, és megvártam, amíg mindenki lefekszik. Mikor csend lett a folyosón, óvatosan benyitottam Sethhez. - Alszol? - Felült, az arca fáradt volt, de nem aludt.
- Nem, gyere csak. - Leültem mellé az ágyra.
- Nem tudok aludni.
- Már megint rosszat álmodtál? - Karolta át a vállamat, én meg szomorú, lesütött szemekkel bólogattam.
- Ühüm...
- Szegény Lory... - Megsimította az arcomat. - Mit álmodtál?
- Valami üldözött... utána elkapta a torkomat, leszorított a földre... - Elsírtam magam. - Meg akart ölni...! - Magához ölelt és nyugtatólag simogatta a hátamat, én meg hozzábújtam.
- Semmi baj, csak álmodtad! - Sírtam, de titokban magamban vigyorogtam, tudtam, hogy teljes a sikerem.
- Nagyon nagy baj lenne, ha ma itt aludnék? - Megértően mosolygott.
- Dehogy! Nyugodtan itt aludhatsz. - Mosolyogtam és odafészkeltem magam mellé. Átölelt és magunkra húzta a takarót, majd lekapcsolta a kislámpát.
- Jóéjt! - Hallani lehetett a hangján, hogy vigyorog.
- Szép álmokat. - Bújtam hozzá. Valahogy megnyugtatott a közelsége. Így aludtunk el, egymást ölelve.

Testvériség - A találkozás /Loren/

Morogva álltam Jonathan előtt, mert kedves bátyám megint úgy viselkedett velem, mint egy oktondi kiskölyökkel.
- Nem vagyok dedós!! Ne kezelj már úgy, mint egy kis pisist!! - Csak ezért nem mehettem velük vadászni, mert még nem tudtam uralni azokat a nyomoronc átváltozásokat. Nate is felmordult, tudtam, hogy félt engem, de nem kellett volna. Azóta viselkedett így, amióta a szüleink meghaltak, és neki kellett engem felnevelnie.
- Nem kezellek úgy, de te is tudod, hogy ez így van.
- Hagyj engem békén! - Ordítottam. - Utállak!! - Vágtam a fejéhez zokogva, és a hirtelen erős érzelemtől a testem szétrobbant, felvéve a fehér farkas alakját. A körmein csúszkáltak a kövön, de valahogy sikerült elkorcsolyáznom az ajtóig, és kirohantam az erdőbe, egyedül akartam lenni. Még hallottam, hogy Jonathan bűnbánóan felsóhajt, és azt is, ahogy a többi nagydarab srác, - a falka három tagja - meggyőzi, hogy nem lesz bajom, de szükségem van az egyedüllétre.
Mikor kiértem az erdő közepébe, teljes tüdőkapacitásomat felhasználva hátravetettem a fejem, és szívettépő hangon vonyítani kezdtem. Sirattam a szüleimet, nem értettem, miért kellett elhagyniuk bennünket. Szép lassan lenyugodtam, és vissza tudtam változni, amiért nagyon büszke voltam magamra. Lementem a kedvenc helyemre, az erdei tavacskához, a partján leültem, és néztem a víz játékát a napfénnyel, már amennyit láttam a könnyeimen keresztül, amíg biztosra vettem, hogy a fiúk tökéletesen elvannak otthon.
Hirtelen enyhe vámpírszag csapta meg az orrom, alig éreztem, és duzzogtam is, szóval nem foglalkoztam vele. Elheveredtem a fűben és csak süttettem magam a napon. Egyszer csak két éles sikoly rázta meg az erdőt, mire felpattantam és akaratom ellenére átváltoztam. Segélykérő vonyítással emeltem a fejem az ég felé.
Rá kellett jönnöm, hogy messze vagyok, és nekem kell intézkednem, ezért beleszimatoltam a levegőbe, és bármennyire is bántotta a nózimat a vámpírszag, azt követtem, és rátaláltam a sikolyok gazdáira: két eszméletlen lányra. Odamentem a barna hajú lányhoz, és megszimatoltam az arcát, ami egyre inkább vámpírszagot árasztott. Kinyitotta a szemét, ami most már vörösen izzott. Nem ijedt meg, csak értetlen volt. Nyüszítve hátrébb léptem, nehogy rám támadjon, bár elég új volt neki a helyzet ahhoz, ne tegye. Lassan felült, csak félig volt nyitva a szeme, és lassan rám nézett, én meg fülelve, kíváncsian néztem vissza rá.
Hirtelen kikerekedtek a szemei, sikítozni kezdett, és rázogatta a földön fekvő másik lányt. Én is vonyítani kezdtem, nekiugrottam egy fának, behúztam magam alá a farkamat és rémülten néztem rá, mintha csak a tükörképe lennék. egy ideig így néztünk egymásra, utána lehasaltam, és lassan felé csúsztam, mint valami kommandós. Szemöldök ráncolva nézett rám, én meg cuki szemekkel néztem fel rá, és nyüsszentettem egyet.
Lassan elmosolyodott, rájött, hogy nem is kell annyira félni tőlem. Odadugtam az orromat jéghideg karjához, próbáltam megszokni a szagát. Óvatosan megsimogatott, mire elterültem, oldalra kilógattam a nyelvem, és rávigyorogtam. Felnevetett, de ez a nevetés rekedtes volt, és tudtam: megszomjazott. Kaparta a torkát az érzés, bár nem tudhatta, mitől van.
Felugrottam, és tíz méterrel arrébb szaladtam, onnan méregettem bizalmatlanul a lányt, aki felállt, és megkísérelte felkelteni a másik lányt. Halkan morogva néztem őket. A vámpírlány rám nézett, de nem törődtem vele, vonyítva hívtam a falkámat.
Haladjatok már! - Üzentem telepatikusan. A másik lány is felébredt.
- Hugi? - Nyöszörögte. A falkám pár percen belül megérkezett, én meg azonnal Jonathan torkának ugrottam, még mindig dühös voltam rá.
Mégis hol a fenében voltatok?? - Felugrottam, és beleharaptam a fülébe.
Jöttünk ahogy tudtunk! - Nate felmordult.
Hát te meg mit találtál?
Onnan hogy néz ki? - Morogtam, ahogy a falka többi tagja is.
- Ne, várj! - Nézett a lány a nővérére. - Nem bántanak. - Ha ő azt tudná! Megkerültem a morgó idősebb lányt, és a fiatal vállára tettem a fejem, ő meg elmosolyodva megsimogatott. A nővére pislogott, de a többiekben még mindig nem bízott.
Menj onnan, Loren! - Parancsolt rám a bátyám.
Nem fog bántani, Nate! - Néztem rá halkan nyüszítve. A fiatal lány nem nagyon bízott a falkában, de tőlem már nem félt. Jonathan egy darabig méregetett bennünket, majd biccentett, hogy hisz nekem, és engedett a fenyegető testtartásából. Az idősebb lány nem szívesen, de felegyenesedett. Ráugrottam a kis barátnőmre, ledöntöttem, és ráültem a hasára, győztes vigyorral a képemen. Felnevetett, hagyta magát, nem tiltakozott, és végképp nem támadt rám. Leszálltam róla, és visszaváltoztam, nem éreztem magam veszélyben. Amint emberi alakban voltam, kezet nyújtottam a lánynak.
- Loren. - A döbbenettől ledermedt, alig tudott megszólalni, de végül kezet fogott velem.
- Vanessa. - Motyogta.
- És ő? - Biccentettem a nővére felé. Rámosolygott, megfogta a kezét, és maga mellé húzta.
- Ő itt Amelie.
- Nagyon... - Kerestem a megfelelő udvarias köszönési módot. - ...örvendek. - Amelie is biccentett felém, majd újra a falkát méregette. Odaléptem a farkasokhoz, ellenséges pillantást vetettem Jonathanra, majd megsimítottam Josh nyakát. Teljesen odavoltam a zárkózott fiúért. - Semmi baj, visszaváltozhattok. - Hallgattak rám, visszaváltoztak, utoljára Jonathan maradt, de végül ő is felvette az emberi alakot. Rámosolyogtam Joshra, fülig beleszerettem. A fiú visszamosolygott rám, de inkább csak barátilag. - Had jöjjenek velünk! Most változtak át! Kééérleeeek! - A bátyám bizonytalanul nézett rám.
- Hát, nem is tudom... attól tartok, ez rossz ötlet. - Méregette a két lányt.
- Kérlek szépen! Tudod, hogy egyetlen barátom sincs! - Majdnem sírtam. A titok miatt senkivel nem barátkozhattam, és nagyon egyedül éreztem magam. Natenek megesett rajtam a szíve, megadta magát és bólintott. 
- Rendben, legyen.
- Juuuj, köszi köszi kösziiii! - Nevetve a lányokhoz szaladtam, és bejelentettem a nagy hírt. - Velünk fogtok lakni. - Vigyorogtam. 
- Ez nagyon kedves tőletek, de mi... nem akarunk zavarni. - Mosolygott rám zavartan Vani.
- Ugyan már! Inkább alszotok az utcán? - Néztem rájuk igen furcsán. 
- Van otthonunk, köszönjük. - Jelentette ki gorombán a nővére, mire Vani elszomorodott, de nem mondott ellen.
- Nem mehettek haza. - Jelentettem ki. Vanessa értetlenül pillantott rám. - Vámpírok vagytok. Megölnétek a szüleiteket és mindenkit. - Vani nagyot nyelt, és mellém állt. 
- Igaza van. - Rámosolyogtam.
- Ne menj vissza, Amelie. Nem tudod uralni a szomjadat. - Ezen a lány nagyon bepöccent.
- Te nem szólsz bele abba, hogy én mit tegyek! Vanessa! Majd hazajössz, ha megjön az eszed! - Azzal elrohant, a húga meg aggódva nézett utána.
- Majd visszajön. - Mosolyogtam a lányra. Vani visszamosolygott rám, Seth meg panaszosan felnyögött.
- Nem mehetnénk már haza? Kajás vagyok. - Elnevettem magam.
- Készítsek pizzát, Seth? - Felragyogtak a szemei.
- Igen! - Kuncogtam.
- Menjünk haza. - Átváltoztam, végre magamtól, és intettem Vaninak, hogy jöjjön. Nem szólt egy mukkot sem, csak velünkjött. Otthon sütöttem a srácoknak pizzát, fejenként egy hatalmas adagot. A srácok egy falatot se hagytak a kajából, mindent elpusztítottak.
- Azt hiszem, ízlett... - Nevettem, amíg Vani csöndben meghúzta magát. - Neked mi a véleményed, Vani? - Elmosolyodott.
- Biztos nagyon finom volt. - Eszembe jutott, hogy nálam van zacskós kórházi vért. 
- Kóstold meg. - Bizalmatlanul méregette, de megkóstolta, és eluralkodott rajta a szomjúság, egyetlen cseppet sem hagyott a műanyag tasakban. Mosolyogva figyeltem, ahogy iszik. 
- Köszönöm. - Látszott rajta, hogy sokkal jobban van. 
- Nincs mit. - Mosolyogtam rá. Körbepillantott, kerülte a többiek tekintetét. - Menj ki az erdőbe. Igyál egy kicsit. Állatot, vagy... Amit akarsz. - Mosolyogtam rá. - De utána gyere vissza. 
- Oké. - Bólintott, és kiment, én meg lehuppantam a kanapéra, és kirázott a hideg. James lehuppant mellém.
- Muszáj a vámpírkának itt lennie? - Grimaszolt. Nyeltem egyet, mivel hányingerem volt, de bólintottam. 
- Igen, mert újak. - Rám nézett.
-  És aztán? Ha nem élik túl, kettővel kevesebb. - Dőlt hátra, én meg felpattantam és kirohantam a wc-re. James furán nézett utánam, a bátyám viszont azonnal odajött. A reggelim maradéka kívánkozott ki a gyomromból, bár alig ettem. Nate aggódva nézett rám, én meg sápadtan pillantottam vissza rá. 
- Mi a baj? - Guggolt le mellém és kisimított egy pár szál hajat az arcomból.
- Semmi... - Az államnál fogva gyengéden rákényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- De, valami baj van. Nem szoktál csak úgy hányni. - Sóhajtott fáradtan.
- Reggel alig ettem valamit. És mindjárt dél van. - Felsegített a földről, és leültetett a kád szélére és hozott nekem egy pohár vizet. Odabotorkáltam a csaphoz, és megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel. Seth bekukkantott a félig csukott fürdőszobaajtón.
- Minden oké?
- Szerinted? - Néztem rá. Bejött, és szomorkás arccal nézett rám.
- Ne mondd, hogy most beteg leszel! Ki fog minket etetni? - Aranyszín pontok táncoltak a szemem előtt, amíg végül nem láttam már semmit, rémülten néztem szét, és belekapaszkodtam a mosdókagylóba. Nate a hátamra simította a kezét.
- Mi a baj, Hugi?
- Nem látok! - Nyöszörögtem.
- Micsoda? - Valamerre elfordított, de nem láttam merre, csak annyit tudtam, hogy szédülök. - Ajjaj, ez baj. - Halkan mondta, inkább magának. - Semmit nem látsz, Lory? - Válaszolni már nem volt időm, egyszerűen csak összeestem. Úgy éreztem, órákat aludtam, pedig csak pár perc telt el, és lassan magamhoz tértem, de még mindig szédültem, és úgy éreztem, semmi erőm nincs. Seth aggódva figyelt, Nate meg nem engedett felkelni.
- Szédülök. - Pislogtam párat. A bátyám gyengéden lefektetett és rakott a fejem alá egy párnát. Megszorítottam a kezét, akármennyire is összevesztünk, nagyon szerettem őt. Megpuszilta a homlokomat.
- Enned kéne valamit.
- Maradj itt. - Öleltem át a nyakát. - Szeretlek, Bátyus. - Elmosolyodott.
- Én is téged. De muszáj enned valamit.
- Nagyon muszáj?
-Nagyon muszáj. - Bólintott. Kotorászni kezdtem az éjjeliszekrényem egyik fiókjában, és előhalásztam egy tábla rizses csokit. Felkuncogott, nyilván vicces lehetett. - Jól van, edd azt. - Vigyorogtam, és elkezdtem szopogatni a csokikámat, amin Nate jót mosolygott.
- Ti is kértek? - Jonathan mosolyogva megrázta a fejét, nem úgy mint Seth, aki lelkesen bólogatott. Elnevettem magam és letörtem egy darabot a csoki érintetlen feléből. A fiú nagyon örült a kajának, mint mindig. Amint jobban voltam, fel akartam kelni. A bátyám ugyan nem pártolta az ötletet, de kimentem Vanihoz, és leültem mellé a lépcsőre, mire rám pillantott. - Minden okés?
- Persze. - Valahogy mosolygott, és ebből már tudtam, mi a baj.
- Nem bírnak. Igaz?