Reggel arra kellett ébrednem, hogy hányingerem van, és nagyon gyorsan el kell jutnom a WC-ig. Végigrohantam a folyosón és bevágtam magam mögött a mosdó ajtaját. Szerencsémre a többiek még aludtak, így nem keltettem feltűnést, mikor elmentem a patikába egy tesztért. A patikában egy idős nő unott fejjel kérdezte, hogy mit szeretnék.
- Egy terhességi tesztet kérek... - Hadartam zaklatott hangon. Kérdések nélkül kiadta.
- Más valamit?
- Nem, köszönöm. - Mentem volna haza. Beütötte a gépbe, és mondta az árat, én meg gyorsan fizettem és hazaviharzottam, vissza a wc-be. Az egész ház aludt még, kivéve Vanit, és Ameliet. Vanessa a bátyám ajtaja előtt állt, Amelie meg vadászott, így nyugodtan meg tudtam csinálni a tesztet, bár féltem, szurkoltam, hogy negatív legyen.
Csalódnom kellett, ugyanis a teszt pozitív lett. A meggondolatlanságunknak meglett az eredménye. A szám elé emeltem az ujjaimat, remegtem, és majdnem sírtam. Alig akartam elhinni. A tesztcsík szinte vigyorgott rám, közölve, hogy ez igenis komoly. Elsírtam magam, nem tudtam, mihez kezdhetnék most. Valaki bekopogott az ajtón.
- Lory, én vagyok az, Josh. Minden rendben? - Kérdezte halkan, mivel szinte még mindenki aludt.
- Nincs! - Hallani lehetett a hangomon, hogy sírok.
- Nem hiszek neked. - Aggódó volt a hangja, mintha azt mondtam volna: persze, minden oké! - Lory, kérlek, engedj be. - Villámgyorsan eltüntettem a bizonyítékokat, és kinyitottam az ajtót.
- Minden oké, tényleg. - Összeszűkült szemekkel nézett.
- Akkor miért könnyes az arcod? - Törölt le néhány áruló könnycseppet az arcomról. Nyeltem egyet, igyekeztem leplezni az igazságot.
- Csak... belement a szappan a szemembe... - Elhúzta a kezét, de nem igazán hitt nekem.
- Ha te mondod... akkor én hagylak is. - Valahogy mosolygott és kiment, én meg nekidőltem az ajtónak. Valakivel beszélnem kellett, ezért Vaniék szobájához mentem és bekopogtam.
- Vani?
- Gyere csak! - Mosolygott, én meg bedugtam a fejem az ajtón.
- Beszélhetünk... négyszemközt? - Bólintott.
- Persze. - Rámosolygott a nővérére. - Mindjárt visszajövök. - Jött ki hozzám. Szétnéztem, hogy megbizonyosodjak róla, senki nincs rajtunk kívül.
- Vani, én... - Suttogtam. - ... terhes vagyok. - Elkerekedtek a szemei, mint két csészealj.
- B...biztos ez, Lory? - Könnyezve bólintottam.
- Most csináltam meg a tesztet, és pozitív.
- Oh, egek... - Ölelt át. Elsírtam magam, és visszaöleltem, rémült kicsi lánynak éreztem magam, nagyon féltem. - Nem lesz semmi baj. - Suttogott. - Kitalálunk valamit. Csak ne pánikolj, oké? - Nyeltem egyet.
- Már késő... - Teljesen ki voltam borulva, de megrázta a fejét.
- Nem, nincs késő! El kell menned az orvoshoz, rendben?
- Nem merek... Nagyon félek, Vani! - Megfogta a kezemet.
- Nem lesz semmi baj! Akarod, hogy veled menjek? - Sírva bólogattam, alig láttam a könnyeimtől. - Oké, de először is nyugodj meg. Menj, zuhanyozz le, öltözz át, én megvárlak, van időnk. Rendben? - Nagy levegőt vettem, és bólintottam.
- Rendben. - Remegett a hangom, de elmentem lezuhanyozni, miközben igyekeztem megnyugodni. Mikor már harmadszor mostam meg a hasamat, elegem lett, lemostam magamról a tusfürdőt, megtörölköztem, és felöltöztem. Bekukkantott az ajtón.
- Készen vagy?
- Idegileg teljesen. - Megfogta és gyengéden megszorította a kezemet.
- Ne aggódj. - Mosolygott. - Indulhatunk?
- Persze. - Bólintottam.
Az orvosnál még izgultam, hogy megerősíti-e a teszt eredményét, és titokban reméltem, hogy nem. Egy kis idő múlva a doki kijelentette, hogy a teszt nem tévedett. Lehajtottam a fejem.
- De... Még nem vagyok kész erre! - Felsorolta a lehetőségeket, amiket választhatok. Elgondolkoztam az abortusz lehetőségén. Az orvos kiment, hagyott gondolkozni. Vanessára néztem. - Nem tudom, mit tegyek. - Szomorúan nézett rám.
- Hogy érzed, mit kéne tenned?
- Azt hiszem... Esélyt kellene adnom neki, de... Nem merem megtartani... - Simítottam a hasamra a kezemet.
- Talán beszélned kellene erről Sethtel. - Nézett rám.
- Lehet... - Bizonytalan voltam, és nyomasztott a kórház döglött hangulata. - Menjünk haza. Bólintott.
- Oké.
Otthon odaálltam Seth elé, úgy döntöttem, félelem ide, félelem oda, megmondom neki, mi van. Értetlenül nézett rám.
- Az a helyzet, hogy... Inkább ülj le. - Kezdett megijedni, leült, és feszülten nézett. - Terhes vagyok. - Böktem ki.
- Ez... biztos? Biztos vagy benne? - Nem akarta elhinni.
- Már orvosnál is voltam. És igen, biztos. - A kezei közé temette az arcát.
- A fenébe... Most mit csináljunk? Nem tudunk felnevelni egy gyereket! - Valamiért fájt, hogy ezt mondja, szomorúan lehajtottam a fejemet és kimentem a szobájából. Utánam jött, és elkapta a karomat. - Várj! Én... nem úgy gondoltam, csak tudod... megijedtem, és egyszerre túl sok ez az egész. Kérlek, ne haragudj rám! Beszéljük meg. - Átölelt és belepuszilt a hajamba, de eltoltam.
- Pontosan értettem, hogy gondoltad. - Rettentően szíven ütött a dolog, de ki kellett mondanom. - Te se akarod a kicsit. Nem tudnák felnevelni... Tiszta sor: abortusz. - Felsóhajtott, ő is szomorú volt, de tudtuk mind a ketten, hogy igazam van. Visszamentem a szobámba, és leültem az ablakpárkányra, próbáltam felkészülni arra, amire nem lehet. Seth bejött és leült mellém, de csöndben maradt. Amíg én az abortuszra készültem, ő is csendben ült, nagyon elgondolkozott. Lenéztem a földre, és eszembe jutott az, aminek nem kellett volna. Az, hogy leugrok a tetőről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése