Morogva álltam Jonathan előtt, mert kedves bátyám megint úgy viselkedett velem, mint egy oktondi kiskölyökkel.
- Nem vagyok dedós!! Ne kezelj már úgy, mint egy kis pisist!! - Csak ezért nem mehettem velük vadászni, mert még nem tudtam uralni azokat a nyomoronc átváltozásokat. Nate is felmordult, tudtam, hogy félt engem, de nem kellett volna. Azóta viselkedett így, amióta a szüleink meghaltak, és neki kellett engem felnevelnie.
- Nem kezellek úgy, de te is tudod, hogy ez így van.
- Hagyj engem békén! - Ordítottam. - Utállak!! - Vágtam a fejéhez zokogva, és a hirtelen erős érzelemtől a testem szétrobbant, felvéve a fehér farkas alakját. A körmein csúszkáltak a kövön, de valahogy sikerült elkorcsolyáznom az ajtóig, és kirohantam az erdőbe, egyedül akartam lenni. Még hallottam, hogy Jonathan bűnbánóan felsóhajt, és azt is, ahogy a többi nagydarab srác, - a falka három tagja - meggyőzi, hogy nem lesz bajom, de szükségem van az egyedüllétre.
Mikor kiértem az erdő közepébe, teljes tüdőkapacitásomat felhasználva hátravetettem a fejem, és szívettépő hangon vonyítani kezdtem. Sirattam a szüleimet, nem értettem, miért kellett elhagyniuk bennünket. Szép lassan lenyugodtam, és vissza tudtam változni, amiért nagyon büszke voltam magamra. Lementem a kedvenc helyemre, az erdei tavacskához, a partján leültem, és néztem a víz játékát a napfénnyel, már amennyit láttam a könnyeimen keresztül, amíg biztosra vettem, hogy a fiúk tökéletesen elvannak otthon.
Hirtelen enyhe vámpírszag csapta meg az orrom, alig éreztem, és duzzogtam is, szóval nem foglalkoztam vele. Elheveredtem a fűben és csak süttettem magam a napon. Egyszer csak két éles sikoly rázta meg az erdőt, mire felpattantam és akaratom ellenére átváltoztam. Segélykérő vonyítással emeltem a fejem az ég felé.
Rá kellett jönnöm, hogy messze vagyok, és nekem kell intézkednem, ezért beleszimatoltam a levegőbe, és bármennyire is bántotta a nózimat a vámpírszag, azt követtem, és rátaláltam a sikolyok gazdáira: két eszméletlen lányra. Odamentem a barna hajú lányhoz, és megszimatoltam az arcát, ami egyre inkább vámpírszagot árasztott. Kinyitotta a szemét, ami most már vörösen izzott. Nem ijedt meg, csak értetlen volt. Nyüszítve hátrébb léptem, nehogy rám támadjon, bár elég új volt neki a helyzet ahhoz, ne tegye. Lassan felült, csak félig volt nyitva a szeme, és lassan rám nézett, én meg fülelve, kíváncsian néztem vissza rá.
Hirtelen kikerekedtek a szemei, sikítozni kezdett, és rázogatta a földön fekvő másik lányt. Én is vonyítani kezdtem, nekiugrottam egy fának, behúztam magam alá a farkamat és rémülten néztem rá, mintha csak a tükörképe lennék. egy ideig így néztünk egymásra, utána lehasaltam, és lassan felé csúsztam, mint valami kommandós. Szemöldök ráncolva nézett rám, én meg cuki szemekkel néztem fel rá, és nyüsszentettem egyet.
Lassan elmosolyodott, rájött, hogy nem is kell annyira félni tőlem. Odadugtam az orromat jéghideg karjához, próbáltam megszokni a szagát. Óvatosan megsimogatott, mire elterültem, oldalra kilógattam a nyelvem, és rávigyorogtam. Felnevetett, de ez a nevetés rekedtes volt, és tudtam: megszomjazott. Kaparta a torkát az érzés, bár nem tudhatta, mitől van.
Felugrottam, és tíz méterrel arrébb szaladtam, onnan méregettem bizalmatlanul a lányt, aki felállt, és megkísérelte felkelteni a másik lányt. Halkan morogva néztem őket. A vámpírlány rám nézett, de nem törődtem vele, vonyítva hívtam a falkámat.
Haladjatok már! - Üzentem telepatikusan. A másik lány is felébredt.
- Hugi? - Nyöszörögte. A falkám pár percen belül megérkezett, én meg azonnal Jonathan torkának ugrottam, még mindig dühös voltam rá.
Mégis hol a fenében voltatok?? - Felugrottam, és beleharaptam a fülébe.
Jöttünk ahogy tudtunk! - Nate felmordult.
Hát te meg mit találtál?
Onnan hogy néz ki? - Morogtam, ahogy a falka többi tagja is.
- Ne, várj! - Nézett a lány a nővérére. - Nem bántanak. - Ha ő azt tudná! Megkerültem a morgó idősebb lányt, és a fiatal vállára tettem a fejem, ő meg elmosolyodva megsimogatott. A nővére pislogott, de a többiekben még mindig nem bízott.
Menj onnan, Loren! - Parancsolt rám a bátyám.
Nem fog bántani, Nate! - Néztem rá halkan nyüszítve. A fiatal lány nem nagyon bízott a falkában, de tőlem már nem félt. Jonathan egy darabig méregetett bennünket, majd biccentett, hogy hisz nekem, és engedett a fenyegető testtartásából. Az idősebb lány nem szívesen, de felegyenesedett. Ráugrottam a kis barátnőmre, ledöntöttem, és ráültem a hasára, győztes vigyorral a képemen. Felnevetett, hagyta magát, nem tiltakozott, és végképp nem támadt rám. Leszálltam róla, és visszaváltoztam, nem éreztem magam veszélyben. Amint emberi alakban voltam, kezet nyújtottam a lánynak.
- Loren. - A döbbenettől ledermedt, alig tudott megszólalni, de végül kezet fogott velem.
- Vanessa. - Motyogta.
- És ő? - Biccentettem a nővére felé. Rámosolygott, megfogta a kezét, és maga mellé húzta.
- Ő itt Amelie.
- Nagyon... - Kerestem a megfelelő udvarias köszönési módot. - ...örvendek. - Amelie is biccentett felém, majd újra a falkát méregette. Odaléptem a farkasokhoz, ellenséges pillantást vetettem Jonathanra, majd megsimítottam Josh nyakát. Teljesen odavoltam a zárkózott fiúért. - Semmi baj, visszaváltozhattok. - Hallgattak rám, visszaváltoztak, utoljára Jonathan maradt, de végül ő is felvette az emberi alakot. Rámosolyogtam Joshra, fülig beleszerettem. A fiú visszamosolygott rám, de inkább csak barátilag. - Had jöjjenek velünk! Most változtak át! Kééérleeeek! - A bátyám bizonytalanul nézett rám.
- Hát, nem is tudom... attól tartok, ez rossz ötlet. - Méregette a két lányt.
- Kérlek szépen! Tudod, hogy egyetlen barátom sincs! - Majdnem sírtam. A titok miatt senkivel nem barátkozhattam, és nagyon egyedül éreztem magam. Natenek megesett rajtam a szíve, megadta magát és bólintott.
- Rendben, legyen.
- Juuuj, köszi köszi kösziiii! - Nevetve a lányokhoz szaladtam, és bejelentettem a nagy hírt. - Velünk fogtok lakni. - Vigyorogtam.
- Ez nagyon kedves tőletek, de mi... nem akarunk zavarni. - Mosolygott rám zavartan Vani.
- Ugyan már! Inkább alszotok az utcán? - Néztem rájuk igen furcsán.
- Van otthonunk, köszönjük. - Jelentette ki gorombán a nővére, mire Vani elszomorodott, de nem mondott ellen.
- Nem mehettek haza. - Jelentettem ki. Vanessa értetlenül pillantott rám. - Vámpírok vagytok. Megölnétek a szüleiteket és mindenkit. - Vani nagyot nyelt, és mellém állt.
- Igaza van. - Rámosolyogtam.
- Ne menj vissza, Amelie. Nem tudod uralni a szomjadat. - Ezen a lány nagyon bepöccent.
- Te nem szólsz bele abba, hogy én mit tegyek! Vanessa! Majd hazajössz, ha megjön az eszed! - Azzal elrohant, a húga meg aggódva nézett utána.
- Majd visszajön. - Mosolyogtam a lányra. Vani visszamosolygott rám, Seth meg panaszosan felnyögött.
- Nem mehetnénk már haza? Kajás vagyok. - Elnevettem magam.
- Készítsek pizzát, Seth? - Felragyogtak a szemei.
- Igen! - Kuncogtam.
- Menjünk haza. - Átváltoztam, végre magamtól, és intettem Vaninak, hogy jöjjön. Nem szólt egy mukkot sem, csak velünkjött. Otthon sütöttem a srácoknak pizzát, fejenként egy hatalmas adagot. A srácok egy falatot se hagytak a kajából, mindent elpusztítottak.
- Azt hiszem, ízlett... - Nevettem, amíg Vani csöndben meghúzta magát. - Neked mi a véleményed, Vani? - Elmosolyodott.
- Biztos nagyon finom volt. - Eszembe jutott, hogy nálam van zacskós kórházi vért.
- Kóstold meg. - Bizalmatlanul méregette, de megkóstolta, és eluralkodott rajta a szomjúság, egyetlen cseppet sem hagyott a műanyag tasakban. Mosolyogva figyeltem, ahogy iszik.
- Köszönöm. - Látszott rajta, hogy sokkal jobban van.
- Nincs mit. - Mosolyogtam rá. Körbepillantott, kerülte a többiek tekintetét. - Menj ki az erdőbe. Igyál egy kicsit. Állatot, vagy... Amit akarsz. - Mosolyogtam rá. - De utána gyere vissza.
- Oké. - Bólintott, és kiment, én meg lehuppantam a kanapéra, és kirázott a hideg. James lehuppant mellém.
- Muszáj a vámpírkának itt lennie? - Grimaszolt. Nyeltem egyet, mivel hányingerem volt, de bólintottam.
- Igen, mert újak. - Rám nézett.
- És aztán? Ha nem élik túl, kettővel kevesebb. - Dőlt hátra, én meg felpattantam és kirohantam a wc-re. James furán nézett utánam, a bátyám viszont azonnal odajött. A reggelim maradéka kívánkozott ki a gyomromból, bár alig ettem. Nate aggódva nézett rám, én meg sápadtan pillantottam vissza rá.
- Mi a baj? - Guggolt le mellém és kisimított egy pár szál hajat az arcomból.
- Semmi... - Az államnál fogva gyengéden rákényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- De, valami baj van. Nem szoktál csak úgy hányni. - Sóhajtott fáradtan.
- Reggel alig ettem valamit. És mindjárt dél van. - Felsegített a földről, és leültetett a kád szélére és hozott nekem egy pohár vizet. Odabotorkáltam a csaphoz, és megmostam az arcomat egy kis hideg vízzel. Seth bekukkantott a félig csukott fürdőszobaajtón.
- Minden oké?
- Szerinted? - Néztem rá. Bejött, és szomorkás arccal nézett rám.
- Ne mondd, hogy most beteg leszel! Ki fog minket etetni? - Aranyszín pontok táncoltak a szemem előtt, amíg végül nem láttam már semmit, rémülten néztem szét, és belekapaszkodtam a mosdókagylóba. Nate a hátamra simította a kezét.
- Mi a baj, Hugi?
- Nem látok! - Nyöszörögtem.
- Micsoda? - Valamerre elfordított, de nem láttam merre, csak annyit tudtam, hogy szédülök. - Ajjaj, ez baj. - Halkan mondta, inkább magának. - Semmit nem látsz, Lory? - Válaszolni már nem volt időm, egyszerűen csak összeestem. Úgy éreztem, órákat aludtam, pedig csak pár perc telt el, és lassan magamhoz tértem, de még mindig szédültem, és úgy éreztem, semmi erőm nincs. Seth aggódva figyelt, Nate meg nem engedett felkelni.
- Szédülök. - Pislogtam párat. A bátyám gyengéden lefektetett és rakott a fejem alá egy párnát. Megszorítottam a kezét, akármennyire is összevesztünk, nagyon szerettem őt. Megpuszilta a homlokomat.
- Enned kéne valamit.
- Maradj itt. - Öleltem át a nyakát. - Szeretlek, Bátyus. - Elmosolyodott.
- Én is téged. De muszáj enned valamit.
- Nagyon muszáj?
-Nagyon muszáj. - Bólintott. Kotorászni kezdtem az éjjeliszekrényem egyik fiókjában, és előhalásztam egy tábla rizses csokit. Felkuncogott, nyilván vicces lehetett. - Jól van, edd azt. - Vigyorogtam, és elkezdtem szopogatni a csokikámat, amin Nate jót mosolygott.
- Ti is kértek? - Jonathan mosolyogva megrázta a fejét, nem úgy mint Seth, aki lelkesen bólogatott. Elnevettem magam és letörtem egy darabot a csoki érintetlen feléből. A fiú nagyon örült a kajának, mint mindig. Amint jobban voltam, fel akartam kelni. A bátyám ugyan nem pártolta az ötletet, de kimentem Vanihoz, és leültem mellé a lépcsőre, mire rám pillantott. - Minden okés?
- Persze. - Valahogy mosolygott, és ebből már tudtam, mi a baj.
- Nem bírnak. Igaz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése