Dominic azonnal utánam futott, de mivel nem ivott egy ideje, nem volt annyira gyors, mint amilyen lehetett volna. Én is alig ittam valamit - már ha a két mókust valaminek lehet nevezni-, Dominicnak megvolt az esélye, hogy elkapjon.
- Bátyám! Szofi! Darren!! - Szinte már sikítottam a neveiket. A kapu nyitva állt, így könnyedén berohantam rajta, és bevágtam magam mögött, majd felszaladtam a szobámba. Darren azonnal ott termett, alig hitt a szemének. Elhúztam a függönyöket, és a sarokban álltam, a falnak simulva, a karomat az arcom elé emelve. - Kérlek, ne bánts! - A fekete hajú fiú lassan közelebb lépett hozzám.
- Lory, én vagyok az! - Suttogta. Zokogva lecsúsztam a fal mellett, és lehuppantam a földre. Darren odajött hozzám, és átölelt, nem szólt semmit, csak némán a hajamba fúrta az arcát, és belélegezte az illatomat. Hozzábújtam, kiélveztem védelmező ölelését.
- Darren... - Szorosabban ölelt magához, két könnycsepp legördült az arcán, de ezek a boldogság könnyei voltak. Megpuszilt, amíg én az ujjaim közt szorongattam az ingét, már-már görcsös ragaszkodással. Szorosan ölelt, és magához húzva tartott, mintha soha nem akarna elengedni, ahogy én se a könnyű anyagból készült inget, amit még mindig görcsösen szorongattam. Rám pillantott, aggódva végigmért.
- Jól vagy? Nem sérültél meg? - Összeszorított ajkakkal, hüppögve megráztam a fejemet. Ez válasz volt mind a két kérdésre. Az ujjával finoman letörölt egy könnycseppet az arcomról. Átöleltem a nyakát, és nem tudtam visszatartani újból kitörni vágyó zokogásomat. Szorosan visszaölelt, neki is folytak a könnyei, de igyekezett tartani magát.
- Annyira hiányoztál... - Suttogtam természetellenesen vékonyka hangon.
- Te is nekem. - Ő is suttogott, és gyengéden megcsókolt. Mintha égett volna a szám, szinte fájt a csókja, a bűntudat belém mart, mégis viszonoztam a csókját. Kisimított egy könnyektől nedves hajtincset az arcomból, és a homlokomnak döntötte a homlokát. - Szeretlek. - Suttogta. Megremegtem, mint aki fázik.
- Én is téged. - Minden szónál lángok mardosták a torkomat. A bűntudat lángjai. Észrevette, hogy valami bánt, és rákérdezett.
- Mi a baj?
- Semmi... - Nyeltem egyet, hogy legyűrjem a torkomat kaparó rossz érzést. - Tényleg nem érdekes. - Úgy döntött, nem szekál ezzel, felállt, és engem is felsegített a földről. - Van itthon vér? - Kérdeztem félénken, de ő csak elmosolyodott.
- Persze. - Kézen fogott, és levezetett a "konyhába", vagy legalább is az arra a célra használt helyiségbe. Szomjas voltam, de nem mertem kimenni vadászni. Darren ezt pontosan tudta, és töltött nekem egy nagy pohár vért. Remegve, szomjasan néztem, ahogy kitölti. Mikor a pohár tele lett végre, átadta nekem. - Tessék. - Vadmacska szerű hangot adtam ki, és mohón kikaptam a kezéből, jó, hogy össze nem törtem az üveget, és két pillanat alatt kiittam a tartalmát. Darren töltött nekem még egy ugyanakkora pohárral, nem szólt semmit, csak azt is átadta. Ezt már nem olyan mohón küldtem le, kicsivel nyugodtabb voltam, de már tényleg nagyon szomjas voltam, vagy két hétig nem ittam semmit. Teljesen megértett, és inkább átadta az egész tasakot. Hálásan néztem rá, és nem kellett két perc, hogy eltüntessem a tartalmát. Darren elmosolyodott. - Kérsz még?
- Ü-ümm. - Mosolyogtam rá, kissé még véres ajkakkal. Mosolyogva megcsókolt, és eltüntette a számról a vért. Elpirultam, de nem szóltam semmit, csak annyit beszéltem, amennyit nagyon muszáj volt. Halkan felkuncogott, és kivette a kezemből az üres tasakot és kidobta a szemétbe.
Szétnéztem a kastélyban, és kérdően néztem Darrenre, hogy a vendégek itt vannak-e még. Először nem értette, de utána leesett neki.
- Ja, igen! Odafönt vannak. - Elmosolyodott, mintha egy kedves emlék jutott volna eszébe. Mosolyogva biccentettem, hogy megértettem. Közelebb lépett hozzám, aggódva fürkészte az arcomat. - Valami baj van? - Nyilván nem értette, miért nem szólalok meg. Megráztam a fejemet, valahogy mosolyogtam. Összeszűkült szemekkel nézett rám.
- Nem hiszek neked! - Kicsit elhallgatott, majd finomabb hangnemmel folytatta. - Lory, kérlek. - Elfordultam, és kimentem a nappaliba. Utánam jött, fogalma sem volt, hogy szedhetné ki belőlem, mi bánt. Halkan sírva ültem a kanapén, alig hittem el, hogy kiabált velem. Leült mellém, és átölelt. - Sssh... Lory, semmi baj. - Suttogta.
- Kiabáltál velem. - Néztem rá. - Soha nem emelted meg a hangod velem, de most igen! - Remegtem, ki voltam borulva teljesen, nem értettem, miért tette. Elszégyellte magát, lesütötte a szemeit.
- Én csak... - Elhallgatott, nem fejezte be a mondatot, elengedett, és eltűnt, felment a szobájába. Kimentem, hogy megkeressem a bátyámat és Szofit. Mikor megláttam őket, véletlen belerúgtam egy botba. Szofi felkapta a fejét, én meg megijedtem, és elszaladtam, meghúztam magam egy fa mögött. Szofi hozzám sétált, és pár méterről megszólított.
- Lory? - Összeszorított szemeim kipattantak, és odakaptam a tekintetemet, meg voltam rémülve. Kedvesen elmosolyodott.
- Semmi baj. - Aggódott értem, nem értette a viselkedésemet. - Nem bánt senki.
- B... Biztos?
- Biztos. - Mosolygott. Megbíztam benne, kicsivel közelebb léptem hozzá.
- Darren kiabált velem. - Szofi szomorúan felsóhajtott.
- Majd beszélek azzal a hülye fejével.
- Még soha nem kiabált velem. - Könnyek szöktek a szemembe. Odajött hozzám, és óvatosan megölelt. Visszaöleltem, a Dominickal töltött idő legbelül teljesen kikészített, és ez látszott meg rajtam most. Pár másodperc múlva a bátyám is odajött hozzánk, és átölelt bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése