Bólintott.
- Nem az ő hibájuk.
- De nem is a tiéd. - Kontráztam azonnal, ő meg rám nézett.
- Én megértem hogy nem kedvelnek, nem is várom el tőlük. Elvégre... vámpír vagyok, vagy mi. - Átkaroltam a vállát, muszáj volt megvigasztalnom.
- Engem is csak azért szeretnek, mert kaját csinálok. - Megrázta a fejét.
- Ez nem így van! Lesüt róluk, hogy imádnak téged. - Mosolygott ő is, és átkarolt.
- Na végre mosolyogsz. - Felsóhajtott.
- Na és... Hogy érzed magad? Jobban már?
- Igen, persze. - Mosolyogtam. Futólag elmosolyodott.
- Jó hallani. És ők ott... - Intett az ajtóban hallgatózó srácok felé. - ... odavannak érted. - Szélesen elmosolyodott. - De nem csak azért, mert tudsz főzni.
- Nem... Nem is...! - Vörösödtem el.
- De igen. - Kuncogott, a srácok meg tudva, hogy lebuktak, eltűntek az ajtóból.
- Igazából... Nekem Josh tetszik... De őt hidegen hagyom. - Sütöttem le a szemeimet.
- Miért vagy ebben annyira biztos? - Döntötte oldalra a fejét.
- Soha nem foglalkozik velem.
- Talán felhívhatnád magadra valamivel a figyelmet. - Felsóhajtottam
- Próbáltam. Flört, meg... Farkasként mit gondolsz, miért az ő nyakát simogattam meg? Tudod, mikor először találkoztunk. - Ezen kicsit elgondolkozott.
- Hmm... ha a nővérem fel akarja hívni magára egy srác figyelmét, általában kikezd a legjobb haverjával. - Kuncogott.
- Joshuának nincsenek haverjai.
- És a testvérei? - Vonta fel a fél szemöldökét Vani.
- Az sincs. Egy húga volt, de... a vámpír megölte a szüleit. Pont, mielőtt átváltozott volna.
- És a srácok? - Nézett az ajtó felé. Megvontam a vállam.
- Melyik?
- Én úgy láttam, Sethnek tetszel. - Mosolygott.
- Édes kis éhenkórász. - Ő is kuncogott.
- Igen... - Elgondolkoztam, hogy tudnám eltekerni Seth fejét.
- Hmm... - Hirtelen eszembe jutott, hogy mostanában gyakran vannak rémálmaim. Elvigyorodtam, és szorosan megöleltem. - Imádlak! - Elmosolyodott, és visszaölelt.
- Menj, beszélj vele! - Biztatott, de megráztam a fejem.
- Majd este.
Este az ágyamon feküdtem, és gondolkoztam, mit is kellene mondanom. Mikor bekukkantottam Sethhez, épp Joshuával beszélgettek valamiről.
- Oh, bocs... Majd... Később beszélünk. - Mentem le Vanihoz, aki épp azon gondolkozott, hogy hogy férne el alvásnál a kanapén. - Nem... akarsz az egyik vendégszobában aludni?
- Az nagyon jó lenne! Persze csak ha... nem baj. - Halkan felnevettem.
- Persze, hogy nem baj. - Mosolyogtam, és felvezettem az egyik szobába. - Parancsolj. A te szobád.
- Nagyon szépen köszönöm! Ömm, esetleg... használhatom a fürdőt? - Bizonytalanodott el.
- Most már itt laksz, azt használsz, amire csak szükséged van. - Mosolyogtam, mire megkönnyebbült.
- Köszönöm. - Ment be a szobájába.
- Jóéjt! - Én is a saját szobám felé vettem az irányt, hogy ledőljek egy kicsit, és megvártam, amíg mindenki lefekszik. Mikor csend lett a folyosón, óvatosan benyitottam Sethhez. - Alszol? - Felült, az arca fáradt volt, de nem aludt.
- Nem, gyere csak. - Leültem mellé az ágyra.
- Nem tudok aludni.
- Már megint rosszat álmodtál? - Karolta át a vállamat, én meg szomorú, lesütött szemekkel bólogattam.
- Ühüm...
- Szegény Lory... - Megsimította az arcomat. - Mit álmodtál?
- Valami üldözött... utána elkapta a torkomat, leszorított a földre... - Elsírtam magam. - Meg akart ölni...! - Magához ölelt és nyugtatólag simogatta a hátamat, én meg hozzábújtam.
- Semmi baj, csak álmodtad! - Sírtam, de titokban magamban vigyorogtam, tudtam, hogy teljes a sikerem.
- Nagyon nagy baj lenne, ha ma itt aludnék? - Megértően mosolygott.
- Dehogy! Nyugodtan itt aludhatsz. - Mosolyogtam és odafészkeltem magam mellé. Átölelt és magunkra húzta a takarót, majd lekapcsolta a kislámpát.
- Jóéjt! - Hallani lehetett a hangján, hogy vigyorog.
- Szép álmokat. - Bújtam hozzá. Valahogy megnyugtatott a közelsége. Így aludtunk el, egymást ölelve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése