Testvériség - Balhék /Loren/

/Jonathan/

Mikor reggel beszélni akartam Sethtel, olyan látvány tárult elém, ami egyszerre lepett meg és dühített fel. Seth a húgom derekát ölelte, aki háttal feküdt neki, a takaró félig lecsúszott róluk. Kikerekedett szemekkel néztem rájuk az ajtóból.
- Ez meg mi?! - Seth nem ébredt fel, csak horkantott egyet, és közelebb húzta magához Loryt. Ez végképp feldühített, lerántottam róluk a takarót. Seth álmosan pislogva nézett rám.
- Most mi van, haver? - Panaszos volt a hangja, nyilván aludt volna még.
- Mit csináltatok ti az este?? Mit akarsz a húgomtól?! - Felült és megdörzsölte a szemét.
- Ne izélj már, csak rosszat álmodott és itt aludt nálam mert félt. - Ásított, mire felmordultam.
- Ez elég ócska kifogás. - Megvonta a vállát.
- Pedig így történt.
- Akkor mér van a kezed a derekán és miért van felgyűrve a pólója? - Elvette onnan a kezét, és zavartan nézett rám.
- Mert... Így aludtam. - Összeszűkült szemekkel néztem rá, Lory meg pont mocorogni kezdett.

/Loren/

Reggel egy veszekedés ébresztett fel, ami a bátyám és Seth között tört ki. Sethnek háttal aludtam, így mikor megfordultam, pont átöleltem. Hirtelen furcsa volt, hogy Seth levette rólam a kezét, és ekkor megéreztem Jonathan szagát. Morgolódtam egy sort, álmos volta még.
- Jó reggelt, Nate! - Seth türelmetlenül pillantott rá, nem értette, minek van még itt, mire Jonathan nagyon dühös lett.
- Neked is!! - Ordította, és teljes erővel bevágta az ajtót, úgy, hogy az a szerencse, hogy ki nem szakadt a helyéből. Seth rám pillantott.
- Hát ez nem normális. - Vigyorgott.
- Csak... mérges... - Húztam be a nyakamat.
- Semmi oka rá. - Lehajolt, és a szememet fürkészte. Kissé frusztrált ez a fajta közeledése, lassan visszadőltem a párnára, behúztam a nyakam és boci szemekkel pislogtam rá, mire elnevette magát. - Miért nézel így? - Kíváncsi volt a hangja, de inkább kitértem a válasz elől, és kicsusszantam az ágyból.
- Semmi. Ömm... Köszi, hogy itt aludhattam. - Mosolyogtam rá, majd visszamentem a saját szobámba. Megvonta a vállát, és nézett utánam.
- Szívesen. - Mikor beértem a szobámba, becsuktam az ajtómat, és bevetve a teljes tüdőkapacitásomat, sikítottam. Olyan hangerővel és éllel, hogy berezonáltak az ablakok. Megszokott dolog volt már, így nem ijedt meg senki. Felkaptam a párnámat, és megcéloztam az íróasztalomat, ami dugig volt,, ezért a párna teljes taolást vitt véghez, ami égteen csörömpöléssel és puffanásokkal járt, de engem roppantul megnyugtatott. Josh dugta be a fejét az ajtón.
- Minden oké? - Az íróasztalom ugyan katasztrófa sújtotta övezet volt, kedvesen rámosolyogtam.
- Teljes mértékben. - Erre felkuncogott.
- Oh. - Kikerültem a szobámban alkalmatlankodó fiút, és lementem a nappaliba Sethhez, aki a fotelban ücsörgött. Laza, természetesnek ható mozdulattal ültem le az ölébe. Vigyorogva, kényelmesen átkarolta a derekamat, én meg átöleltem a nyakát, és a fülébe suttogtam.
- Nem vagy éhes?
- Tudod, hogy mindig éhes vagyok! - Ezt teljesen természetesen mondta. Megpusziltam a szája sarkát.
- Én másféle éhségre gondoltam... - Nagyot nyelt, próbált uralkodni magán.
- Igen? És... Milyenre?
- Hmm... Találd ki. - Elmélyülten rajzolgattam az ujjam hegyével a nyakára. Hozzám hajolt, és megcsókolt, amit viszonoztam, majd lassan hátradöntött a kanapén. Kezdtem kicsit ideges lenni, de hagytam magamat. Percekig csókolóztunk, óvatosan kipuhatolta, hogy meddig mehet el. Piszkáltam a pólója nyakát, valahogy zavart, hogy rajta van. Egy pillanatra megállt, hogy megnézze, mit műveltem, de már késő volt, teljesen szétkarmoltam már. Vigyorgott, és megint megcsókolt, remélte, hogy senki nem fog megzavarni bennünket. A pólóját már nem kellett levennie, felismerhetetlen cafatokra szedték éles körmeim. Mégis levette, és a szoba túlsó felébe hajította, kíváncsi volt, így mivel fogok szórakozni. Kénytelen lettem a bőrét karmolászni, amíg rá nem jöttem, hogy a tarkóját is csiklandozhatom. Seth folyamatosan mosolygott rajtam, és kibújtatott a pólómból. Kezdtem megijedni ettől a dologtól. Hátrébb hajolt, és a szemeimet fürkészte.
- Minden rendben, Lory? - Bizonytalanul bólintottam. Összeszűkült szemekkel nézett rám, és kisimított egy hajtincset az arcomból.
- Ez nem volt valami határozott.
- Csak félek egy kicsit, ez minden. - Végigsimított az arcomon és a szemembe nézett.
- Semmi sem kötelező.
- Tudom... De az, hogy félek, nem jelenti azt, hogy nem akarom. - Megpuszilt, ami egyfajta biztatás volt számomra.
- Tudom. De ha kéred, azonnal megállok, rendben? - Bólintottam, vártam a folytatást. Lehajolt, és megcsókolt, elsuttogott még egy "Minden rendben van, ne aggódj"-ot. Egy kicsit még tartottam a dologtól, de belementem. Ezután egy jó ideig elvoltunk a nappali kanapéján. Beleharaptam a nyakába, amivel azt értem el, hogy a kelleténél jobban szorította az egyik párnát, ami majdnem darabokra szakadt. Vigyorogtam, és teljesen kiszívtam a nyakát. Szabálytalanul vette a levegőt, de hagyta. Még jó pár helyen kiszívtam a nyakát, miközben össze-vissza karmolásztam a hátát szerencsétlennek. Teljesen belevágtam a körmeimet a bőrébe, ami így kivérzett. Seth felszisszent, Josh meg megszólalt a háttérben.
- Ti meg... mi a jó fészkes fenét csináltok?! - Összerezzentem a hangjára, és éreztem, ahogy elvörösödök.
- Josh... - Seth hátrapillantott a fiúra, hogy mit áll még ott. - Ez de kínos... - Temettem bele Seth vállába az arcomat. Joshua mérgesen feltrappolt és bevágta maga mögött az ajtót. Pislogtam, nem teljesen értettem a helyzetet. Sethet viszont nem igazán érdekelte, visszafordult hozzám.
- Nem értem mi baja. - Kuncogott, én meg felsóhajtottam.
- Azt hiszem... nem kéne folytatnunk. - Olyan volt, mint egy kisgyerek, elszomorodva lebiggyesztette az alsó ajkát, és feltápászkodott ülő pózba. Az ölében maradtam, én is felültem. - Legalábbis nem fekve. - Elvigyorodott és közelebb húzott magához. Kuncogtam, hagytam magam, így még egy jó ideig elmélyültünk egymásban, ami igen hangos volt, Josh mégsem jött le még egyszer, Amelie meg James pedig szintén egymás marásával voltak elfoglalva.
Valaki bejött az ajtón, és Seth azonnal odapillantott, ahogy én is. Jonathan és Vanessa állt ott, Vani azonnal elkapta a tekintetét, nem akart bámulni, de Nate nem tette meg ugyanezt.
- Nate... - Elvörösödtem zavaromban.
- Ez-meg-mi??!! - Ordította minden szót alaposan megformálva. Seth lehajtotta a fejét, és halkan szitkozódott, amíg Nate üvöltözött velünk egy sort, hogy hogy lehettünk ennyire meggondolatlanok, óvatlanok, meg még jó pár dolgot a fejünkhöz vágott. Mind a ketten úgy hallgattuk végig, mint egy leszidott kisgyerek, de nem bántuk meg, amit tettünk. Részemről csak azt bántam, hogy nem a szobában csináltuk. Mikor a bátyám befejezte az ordibálást, Vani megszólalt.
- Le kéne dőlnöd. Gyere. - Húzta fel az emelet felé a magában háborgó Natet, mielőtt még más valamin is kiakadhatna.
- A farkasok tudnak terhesek lenni? - Néztem bizonytalanul Sethre, aki bólintott.
- Aha. Miért? - Vártunk pár másodpercet, utána leesett neki. -  Csak nem, gondolod hogy te...?
- Nem tudom... - Fehéredtem el. - De nem voltunk valami... óvatosak. - Nyelt egyet, ő jobban félt, mint én.
- Tényleg nem.
- V... Várjunk, és kiderül. - Seth rám nézett, a tekintete aggódó volt, de nem engem féltett, hanem magát. Eszébe se jutott, mit szólna Nate, ha kiderülne, hogy az egyetlen húgocskája terhes.