/Ariel/
Reggel, mint mint az utóbbi időben álltalában, Sarah ágyában ébredtem. 11-e volt, az első forgatási nap. Plüssmackónak éreztem magam, ahogy ott feküdtem a kislány ágyán farkas alakban. A Picuri szorított magához és nem engedett el, mintha valóban egy alvójáték lennék. Végignéztem magamon és nem voltam épp szalonkész. Koszos voltam, kócos és még a fogaim se voltak tiszták. Mikor Sarah felébredt, máris számonkéréssel kezdett, úgy hét óra körül.
- Kutyus!! De hiszen te piszkos vagy!! Így akarsz forgatásra menni?! - Leejtettem a fejemet a párnára és fáradtan pislogtam fel rá. Kiment a fürdőszobába, matatott egy darabig és végül egy csomó holmival tért vissza. Fésű, hajszárító, csattok, hajgumik és körömlakk volt nála. Riadtan néztem, halkan nyüszítettem, mire ördögien vigyorgott. - Először megfürdetlek. - Lassan elkezdtem tolatni az ajtó felé, hogy le tudjak szaladni, mielőtt még bele kellene mennem a kádba. - Irány a kert! - Vigyorgott és felkapta a dobozt. Kis kitérővel szó szerint kirángattam Mr. Seltont az ágyból, estélyt sem adva az alvásra.
Sarah közben rohant utánam, maga után vonszolva a dobozt és magasan lengetve egy hajkefét, visítozott.
- Tutuuus!! - A gazdám álmosan nézet rám.
- Mi a baj, Ariel? - De mikor meglátta Saraht, leesett meni és elvenevette magát, gyorsan felkapott valamit magára. Saraht az anyukája kapta el és ráadott valami rendes ruhát, amit a kicsilány kapálózva tűrt, utána meg sikítva rohant utánunk. Magam alá húztam a farkamat, tartottam tőle, hogy ebből a kozmetikázásból nem fogok jól kijönni.
- Nos, mi volt az a fontos dolog, amiért hajnalban kirángattaok az ágyból? - Nézett ránk, jó kedve volt. Odarángattam a naptárhoz, ahol a mai nap be volt karkázva és nagy betűkkel oda volt írva: FORGATÁS. Mr. Selton kishíján a homlokára csapott, teljesen kimehetett a fejéből. - Oh, egek! El is felejtettem! - Majd rám nézett. - Neked meg kell fürdened, Kisasszony, nincs apelláta. Így nem állhatsz a rendező úr elé! - Leereszkedő hangot adtam ki, lelógattam a fejemet a füleimet és a farkamat is, éhes voltam, a gazdám meg felkiabált kis idő múlva. - Reggeli! - Sarah mindent eldobott, ami addig a kezecskéjében volt és rohant le reggelizni, én meg kishíján a saját lábamban buktam fel, ahogy leszaladtam.
Mindenki sietett, a reggeli el volt készítve. A magam részéről egy hatalmas csontot és mindenféle finomságokat kaptam, gratuláció képpen, mert mindenki büszke volt rám. ELőször megnéztem, majd megszimatoltam az illatozó ételemet, mielőtt hozzáfogtam volna. Sarah bőszen ette a palacsintát, és figyelte, hogy én mit csinálok, kuncogott rajtam. Először a legkisebb cafatka húst vettem a fogaim közé, de az íze leírhatatlanul finom volt. Az éhség belemart a gyomromba és úrrá lett rajtam, pillanatok alatt mindent betermeltem.
- Kérsz még, Ariel? - Kérdezte mosolyogva Mr. Selton. Elégedetten szopogattam a csontot, jóllaktam azzal, amit kaptam. A gazda elnevette magát és visszaült a helyére. - Majd szólj, ha kérsz még valamit. - Megfigyeltem, hogy Sarah soha nem eszi meg a kenyér hélyát, ezért vettem a bátorságot és elcsórtam. Senki nem vette észre, kivéve a kislányt, aki örömmel lepakolta a hélyakat az asztal alá. Odakúsztam és elterültem, vártam a még lehulló falatokat. Peter is ledobált nekem egy-két falatkát, amit örömmel felszedtem. Ami csak a földön landolt, az az enyém lett.
Mikor végeztünk a reggelivel, megnyalogattam a gyerekek kezét köszönet képpen, amíg Mr. Selton mosogatott. Peter mosolygott, már nem félt tőlem, Sarah pedig kacagva megölelt. Meglengettem a farkamat, imádtam ezt a tiszta, őszinte szeretetét, ami nekem szólt. Nem pedig annak, amit tettem.
Miután mindenki végzett a dolgával, kimentünk a kertbe, hogy megfürdessenek. Csakhogy amit megettem, le is kellett mozognom. A hasam vagy másfélszer akkora volt, mint normálisan, így remek alkalom volt a fürdetés egy kis rohangálásra. A Gazdám próbált eltalálni a vízsugárral, de még Rachaelnél és ügyetlenebb volt. Miután lement a reggeli, megpróbáltam megenni a kemény vízsugarat, ami így letisztította a fogaimat. Sarah kuncogott, Peter meg nevetett. Miután már elég tiszta lettem, Mr. Selton elzárta a vizet, én meg odamentem egész közel hozzájuk és megráztam magam, ezzel beterítve őket vízzel és fehér farkasszőrrel. Minenki nevetett, a gazdám meg morgolódott, hogy most mehet átöltözni, de nem haragudott nagyon. A gyerekek anyja szólt, hogy ideje öltözni, mert menniük kell az iskolába.
Hűségesen kint megváltam a gyerekeket, hogy elkísérjem őket. Végül a gyerekek végre felöltöztek és indulhattunk. Ugyan Sarah csak jövőre ment suliba, elkísérte Petert. Lefeküdtem a gyepre, hogy ha akarnak, felülhetnek a hátamra. Kaptak az alkalmon és Sarah előre, Peter meg mögé ült, úgy mentünk a suliba. Könnyedén mozogtam még a súlyuk alatt is, ami meg se kottyant. A gazda otthon maradt, megbízott mennem, amire meg is volt az oka.
A sulinál letettem Petert, Sarah maradt a hátamon, elvégre ő hazajött velem. Peter megköszönte a fuvart és elindult, de a kapuban négy kissrác gonosz vigyorral figyelte, ezért nem mozdultam, csak a fülemet hegyezve figyeltem az eseményeket. Peter úgy döntött, hogy irányt változtat, és hátul megy be, de a néy fiú követte és lökdösni kezdték, ezért úgy döntöttem, közbelépek. Odakocogtam, hogy közelebbről átlássam a helyzetet. A fiúk kicsit megijedtek, de nem tulajdonítottak nekem nagyonn figyelmet.
- Mi van, elhoztad a kutyádat is, hogy megvédjen? - Röhögtek. A kutyádat. Erre a kijelentésre bepöccentem, előre ugrottam, a fejemet egészen a hátam vonaláig leeresztettem, a füleimet a koponyámhoz lapítottam. Morogtam, vicsorogtam a srácokra, a maromon felborzolódott a szőr, támadásra kész voltam. A kölykök teljesen ledermedtek a félelemtől, lassan hátrálni kezdtek, majd sikítva elrohantak az anyjuk nevét kiabálva. Büszkén kihúztam magam, egész elégedett voltam. Peter nevetve hozzám rohant és átölelt.
- Köszönöm, Ariel! Te vagy a legjobb! Mostmár tuti nem fognak piszkálni. - Sarah is ürült a hátamon, akit eddig észre se vettem. Peter bement a tanterembe, ahol egy ideig még figyeltem. Felugrottam és a melső mancsaimat az ablakpárkányra tettem. A fiú a tanteremből integetett nekem és néhány meglepett gyerek még odanézett. A következő órára bemehettem, hogy a tanárnő mutogathasson rajtam, mivel a gerinceseket vették.
Az osztály elámult, Sarah meg pózolt, élvezte a rivaldafényben való csillogást. Én ellenben félig csukott szemmel tűrtem, kishíján állva aludtam el. Az óra végén végre kicsöngettek és a gyerekek kimehettek szünetre. Most kivételesen aki akart, bentmaradhatott, amíg ott voltam.
A legtöbben bent maradtak és símogattak, Sarah meg büszkén mesélte, hogy az ő farkasa forgatásra készül. Nem tudtam, mikor aludhattam el, de a lágy illatok és a finom símogatás nagyon megnyugtatott. A bátrabbak símogattak, a félénkebbek csak néztek. Sarah meg hevesen keltegetni kezdett, hogy mennünk kell. Lustán morgolódva fordultam a hasamra, semmi kedvem nem volt menni most, hogy szundikálhattam. A kislány lemászott a hátamról és felemelte a fülemet, úgy suttogott bele.
- Ariel! Gyere, mert elkésünk a forgatásról. - Felálltam, de nem nagyon volt kedvem a forgatáshoz. Lehajoltam, hogy Sarah vissza tudjon mászni a hátamra, mert imádta ezt a fajta utazási módot. Felszállt és hazafele egyre gyorsabb tempóban mentem, végül már a szél süvített a fülem mellett, miközben Sarah ügyesen kapaszkodott, akár egy zsoké.
A ház előtt lassítottam és bekocogtam a kertbe, majd vonyítással jeleztem, hogy megérkeztünk. Mr. Selton kirohant elénk, amíg én fáradtan lihegtem. A gazda behívott minket, így Sarah leszállt a hátamról, és bement én meg kissé remegő lábakkal követtem. A gazdám intett, hogy pihenhetek még egy kicsit, úgyhogy a nappali közepén elterültem, figyeltem, ahogy Sarah hozzám mászik, de szinte semmit nem hallottam, a pulzusom a fülemben dörömbölt. A kislány lefeküdt mellém és együtt vártuk, hogy indulni kelljen.
Kis idő múlva Mr. Selton szólt be.
- Ariel! Gyere, indulunk. - Beszedtem magam alá a lábaimat és felpattantam, hűségesen mentem vele. Beszálltunk a kocsiba, ahol a motor megnyugtató duruzsolására elszundikáltam. Nyugodt voltam, nem izgultam semmi miatt, önmagamat adtam, ellenben Mr. Seltonnal, aki mosolygott és izgult a forgatás miatt.
A városban kissé eltévadtünk, de a végére sikerült odakeverednünk a forgatásra és az őr a rendező elé vezetett bennünket. Még kissé kótyagos voltam, mint akit benyugtatóztak, de amúgy már viszonylag jól voltam. A rendező üdvözölt bennünket és körbevezetett, mindent megmutatott. Sikeresen keresztülestem egy vezetéken, ami a padlón kígyóként húzódott végig, mire a rendező elnézően mosolygott.
- Vigyázzanak, itt mindanhol vezetékek vannak. - Morgolódtam, aminek a pontos fordítása ez lett volna: "Vettem észre!" Mr. Selton csak kuncogott, de a rendező viszont nevetett. Prüszköltem, nem szerettem, ahogy a mancsomba nyomódnak a kemény műanyag vackok. A rendező csodálattal nézett rám. - Milyen intelligens állat. Pont őt kerestük a szerepre! - Unalmasnak és elcsépeltnek találtam a szöveget, ásítottam és megbökdöstem az orrommal a gazdám tenyerét, hogy kérek egy kis nyakvagargatást, mert itt nem lehet leülni és nyugodtan vakarózni. A gazdám büszkén vakargatta a nyakamat, amitől hirtelen a fülem is viszketni kezdett ezért kerestem egy zsinóroktól mentes helyet és leültem, hogy jó alaposan kivakarózzam magam. Addig a rendező a gazdámmal beszélt. Figyeltem az eseményeket és végül is odamentem a cameramanhoz barátkozni. A fickó minden oldalról felvett, nagyon lelkes volt, látszott, hogy lát bennem fantáziát. Mutattam a kamera felé egy vad vicsort, amit vadászatkor lehet látni legtöbbször. A kamera a hapsival együtt hőkült hátra, én meg engesztelésül olyan kis cuki, kecses beállást produkáltam, mint valami rózsaszín pudli. Szegés fickó szívrogamot kapott, én meg nagy szemekkel, ártatlan báránykaként pislogtam, mintha nem érteném, mi a baja. Senki nem értette, a pasi miért ájult el, mindenki engem méregetett, de én is úgy álltam, mintha én se érteném és közöm se lenne az egészhez.
A rendező és Mr. Selton is odarohant, nem értették a helyzetet ők sem. De mikor a gazdám rám nézett, megvilágosodott képet végott, én meg szánalmasan sipító hangot adtam az orromon keresztül. Vinnyogtam. Nem akartam én semmi rosszat sem. A rendező meg a gazda pontos időpontot egyeztettek: holnap hét órát. Vadul felmordultam, elegem volt a várakozásból, kirohantam. A körmeim csúszkáltak és kopogtak a padlón, kint pedig pont egy kamion jött szembe és egyikőnk se tudott megállni vagy kitérni. Csattanás, dudálás és fehér fény. Ez volt, amit felfogtam.
Mindenki kirohant és frászt kapott. Feltápászkodtam, igaz a törött bordáim iszonyúan szúrtak és a sebeimből csurgott a vér. A rendező kihívta az orvost, amíg én remegő, szétvetett lábakkal álltam és halkan nyöszörögtem. Mr. Sleton egyetlen pillanatra el nem mozdult volna mellőlem, az orvos beg hiába ért ki gyorsan, ideges voltam és még annyit se engedtem, hogy megnézze, féltem. Az orvos most kivételesen kedves volt, a szaga is a gyógyszerek mellett seítőkészséget tudatott velem. Szimatoltam és a doki felé fordítottam a füleimet, figyeltem, mit akar, miközben a gazdám bíztatott, hogy nem kell félnem.
És az orvos valóban kedves volt, nem sietett sehove, felény nyújtotta a kezét és engedte, hogy megszimatoljam. Kezdtem megbízni benne, az ottomat belenyomtam kellemes meleg tenyerébe. Megnyugtatott a hangja, ahogy halkan beszélt hozzám. Óvatosan emgsímogatott, majd megvakargatta a nyakamat. Lehasaltam, tőle már nem féltem, csak attól, hogy a bordáim fognak fájni, ahogy helyrerakja vagy újra eltöri őket. Szerencsére óvatosan bánt velem, amennyire ez lehetséges volt, ellátta és bekötötte a sebeimet, de azt mondta, hogy be kell, hogy vigyen, amit én nem akartam. A füleimet előre-hátra csapkodtam, visza akartam menni az erdőbe, ahol biztonságban érzem magamat, szívettépően vinnyogtam. A doktor megértett, megsimította az oldalamat, megnézte, mennyire boldogulnék egyedül.
- Hát nem is tudom... Elég rossz bőrben vagy. - Lehajtottam a fejemet a melső mancsaimra, idegesen figyeltem a hordágyat. Abba még valahogy beleegyeztem, hogy bevigyenek, de abba, hogy hordágyra erőltetsenek, abba már nem.
- Sajnálom, de be kell, hogy vigyünk. Ez az előírás. - Nézett rám szomorúan, és megvakargatta a fülem tövét. Művészi sóhajjal küzdöttem talpra magamat, hogy velemenjek. A rendező felsóhajtott, láttam rajta, hogy iszonyú büszke, az orvos meg elmosolyodott. Morogtam, amikor megpróbáltak a hordágy fele terelni, eszem ágában sem volt felülni rá. Utáltam, amikor úgy gurigáznak, mint valami ezüst tálon feltálalt sültcsirkét. Az ápolók szerencsére nem mertek ujjathúzni velem, hagyták, hogy a saját lábamon menjek.
Néha egy-egy kisebb nyögés kíséretében megtántorodtam, mikor a bordáim szúrtak, de azt leszámítva egész szépen mentem. Magamon éreztem mindenkinek a tekintetét, figyeltek rám. Kóvályogtam, mint valami részeg, végül feladtam és mégiscsak ráfeküdtem arra a nyavajás guruló ágyra. Az orvos mosolygott és bevittek, Mr. Selton végig mellettem volt. Út közben sziréna nem is kellett, mivel előadtam a hattyú... Vagyis a farkas halálát, egész úton siralmasan vonyítottam. Sajnos berekedtem és mindenki örömére abbahagytam az "éneklést", letettem a fejemet és alig lélegeztem, olyan lehettem így, mint akinek annyi. Az orvos először frászt kapott, de utána megbizonyosodott róla, hogy jól vagyok.
Nem sokára beértünk végre és betoltak a kórházba. Az odáig vezető úton azzal foglaltam el magam, hogy ahányszor döccent a hordágy, annyiszor vakkantottam. Részben szórakozásból, részben meg a fájdalomtól, viszont egy nagyobb bukkanónál a bordákat viszonylag összetartó hártya szétszakadt és a csontok egymásra csúsztak. Vinnyogtam, vonyítottam, nem rejtettem el a fájdalmamat. Amikor végre beértünk a kórházba, beszállítottak egy kényelmes szobát, ételt és vizet, nameg új kötéseket. Óvatosan a vizemhez kúsztam és vigyorogva lefetyeltem belőle egy kicsit, bár eléggé szappan íze volt.
Lesték minden egyek kívánságomat, amit könnyen kihasználhattam volna, de nem tettem. Csak nyújtózkodtam -a gerincem végig kiropogott-, utána elnyúltam a puha szőnyegen, hogy a csontok gyorsabban tudjanak összeforrni. Három ápolót kaptam magam mellé és olyan kiszolgálást, mintha máris díva lennék. Folyamatosan friss vizet és ételt kaptam, sőt, az egyik ápoló még egy nagy csontot is csempészett be nekem, minek az illatára felkaptam a fejemet. Hálásan megnyalogattam a kezét, majd minden erőfeszítés nélkül rágtam el a copákot. Az ápoló büszke volt magára, hogy eltalálta az ízlésemet és bolog volt, hogy már sokkal jobban vagyok. Felnyalogattam a csontszilánkokat a padlóról és elégedetten vigyorogtam. Az orvos bejött, hogy még egyszer ellenőrizzen.
- Szia, Ariel! - Köszönt rám. Kettőt vakkantva üdvözöltem és vidáman söprögettem a farkammal a padlón. A doki nevetett és megvizsgált. - Hogy érzed magad? - Felpattantam, már alig látszott rajtam, hogy pár órával ezelőtt még lélegezni is nehezemre esett. Minden oldalról megszemlélt és húzogatta a szemöldökét. - Wow... Ez aztán nem semmi! Gyorsan gyógyulsz, kislány. - Vakargatta meg a nyakamat. Megráztam magamat, ami nagyon jól esett a sok fekvés után, majd morgolódva elkezdtem leszedni magamról egy kötést, ami már nagyon idegesített. A doki már ugrott volna, hogy megállítdon, de mivel látta, hogy nincs különösebb bajom vag fájdalmam, engedte, hogy leszedjem... Egy marék szőr kíséretében. Elégedettem negráztam a fejemet, mire a tapasz az orromra ragadt, én meg bandzsítva néztem. Az orvos kuncogott, majd óvatosan leszedte az orromról a tapaszt. Amint lent volt, prüszköltem, a szőr belement az orromba és csikizett.
A sebeim már begyógyultak és a csontok is összeforrtak. A doki nézegetett és húzogatta a szemöldökét.
- Wow... - Nézett át még egyszer. - Te aztán gyorsan gyógyulsz, kislány. - Kuncogva megvakargatta a nyakamat, amit nagyon tudtam díjazni. Tudtam, hogy holnap már a forgatáson lesz a helyem.
Kezdett esteledni, az orvos kiment, én meg kaptam fris kaját és vizet, de hozzájuk sem értem, csak lefeküdtem és szomorkodtam. Hiányzott a családom. Kicsit el is szundikáltam, de nem túl mélyen, mivel felriadtam arra, hogy rosszat élmodtam, de gőzöm sincs, hogy mit. Halkan nyöszörögtem, Davidet akartam. Megpróbáltam visszaváltozni, hogy kiosonhassak, de nem ment. Nem tudtam váltani. Idegességemben már az ajtót kezdtem kaparni, majd feladtam és járkáltam körbe-körbe, alig láttam vagy hallottam valamit, a bezártság minden érzékemet eltompított.
Halkan morgolódtam, nem tudtam mit kezdeni magammal. Hirtelen valaki megölelt, amitől ugrottam egyet, mert szinte alig érzékeltem bármit is, a bezártság idegileg kikészített. Az a valaki kinyitotta az ajtót, amin fény és friss illatok ömlöttek be, kitisztítva az orromat, a látásomat és a hallásomat is. Pislogtam párat, és megláttam Davidet az ajtóban állni. Odaugrottam hozzá és farkas-mód megöleltem, amit nevetve viszonzott, majd belesuttogott a fülembe.
- Ariel, haza kell mennünk. Gyere! - Felállt, már nagyon mehetnékje volt. - Változz vissza gyorsan. - Ugráltam, vinnyogtam, de képtelen voltam visszaváltozni emberré, végül feladtam és hasravágtam magamat. Dave egyre jobban aggódott, majd leguggolt mellém és óvatosan megsímogatott. - Nem megy igaz? - Tette fel a költői kérdést, utána lehajtotta a fejét. - Shamnek igaza volt... - Nyüszítve néztem fel rá, de akárhogy is akartam, nem tudtam feladni a farkas testemet, nem bírtam levetni a farkasbundát, hogy emberi ruhákra cseréljem, nameg emberi bőrre.
David egy ideig gondolkodott, majd láttam az arcán, hogy eszébe jutott valami, amíg én érdeklődve figyeltem.
- Menjünk haza. - Mondta és kisurrantunk az éplületből. Odakint a hűvös levegőben megéreztem a régi barátaim illatát és muszály volt tudatnom velük, hogy élek. Hogy itt vagyok. Hátravetettem hát a fejemet és vonyítani kezdtem. Hívam őket. David szomorúan nézett, de türelmesen várt. Mikor jobban beleszimatoltam a levegőbe, éreztem, hogy már elmentek, így nem találkozhatok velük többet egy jó ideig.
Dave lassan odajött hozzám és a szemembe nézett.
- Ariel... - Kezdte bizonytalanul, mire oldalra döntöttem a fejemet, kíváncsi voltam, mit szeretne. - Harapj meg. - Teljes bizonyossággal kért, fölösleges volt mindenféle ellenállás, ezért felugrottam, felborítottam és a melkasát az egyik melső mancsommal a földhöz szögeztem, majd megharaptam a nyakát. Szemfogaim könnyedén vitték át kőkemény bőrét, és amint a mérgem bejutott a szervezetébe, elengedtem, lemásztam róla és lefeküdtem mellé a betonra. Dave mellettem felordított, de azonnal beleharapott a szájába, nyilván nem akart balhét, se azt, hogy gyengének tűnjön előttem. Nyüszítve hátracsaptam a füleimet, legszívesebben én is sírtam volna. Azért, amiért szenvedést okozok mindenkinek.
David arcán folytak végig a fájdalom könnyei, nagyon szenvedhetett. Rátettem a fejemet a melkasára, hogy érezzem a lélegzetét, ahogy zihál. Remegő kézzel átölelt, bár tudtam, nem teljesen ura önmagának. Megnyalogattam felforrósodó arcát, reméltem, nem fog sokáig tartani ez az egész. Ismét felszisszent és az ajkába harapott, de nem engedett el. Valahogy sikerült elszundítanom és reggelig békésen aludhattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése