Még soha nem aludtam ilyen jól, mint most, Darren karjaiban. Nyugodt voltam, tudtam, hogy megvéd, nem is álmodtam semmi rosszat. Csak reggel fele, amikor kinyújtottam a karomat, akkor éreztem, hogy megkarmoltam valamit.
/Darren/
Lory karmolására ébredtem reggel és azt hittem, fent van, de mivel aludt tovább, én sem keltem fel, átöleltem és vigyáztam rá továbbra is. Felsóhajtott és mosolygott, nagyon szépet álmodhatott. Mosolyogva néztem az arcát és óvatosan kisimítottam egy makacs tincset a szeméből. Megfordult, és ezzel a mozdulattal lepottyant az ágyról és beverte a fejét a szekrénybe.
/Loren/
- Aúú! Juj... Jó reggelt! - Nevettem, miután felfogtam, mi történt. Darren elnevette magát és segített feltápászkodni.
- Jól vagy? - Fürkészte mosolyogva az arcomat.
- Persze. - Nevettem és tapogattam sajgó tarkómat. - Itt lesz egy púp... - Velem nevetett.
- Nem vagy éhes? Tegnap nem vacsoráztál. - Amint kimondta az utolsó szót, a gyomrom hangos követelőzésbe kezdett.
- Ááh... Hozzám képest egy éhes farkasfalka semmi! - Újfent elnevette magát.
- Akkor öltözz, mert le kell mennünk a faluba. Nincs itthon semmi ehető. - Ja igen... Ők nem esznek. Fintorogtam.
- Vámpír! - Nem bírtam ki egy halk kuncogás nélkül. Vigyorgott.
- De ha akarod, vadászok neked valamit. Feltéve, ha hajlandó vagy nyersen megenni. - A gondolatra elzöldültem.
- Kösz nem... - Közöltem folytott hangon.
- Gondoltam. Öltözz fel és lemegyünk a faluba! Lent várlak. - Mosolygott, és már el is tűnt, én pedig sóhajtozva felrángattam magamra a csőnacimat meg egy véletlenszerűen kiválasztott pólót. Lekullogtam, nem volt ínyemre kimenni, pedig Darren már az ajtóban várt rám. - Nem muszály jönnöd. Maradj itt a bátyáddal meg Szofival, én gyorsan megjárom. - Mosolygott, mintha megérezte volna, mennyire vonakodok kilépni innek.
- Oké. - Sóhajtottam és visszamentem a szobámba. Lehuppantam az ágyra és elgondolkoztam, de nem tudtam, pontosan min is. Csak úgy. Hirtelen egy hideg kézfej ért hozzá az arcomhoz.
- Édes Kicsi Lory... - Az idegen térdelt előttem szadista vigyorral a képén. Vissszahőköltem, nagyon megijedtem tőle. - Na, nyugodj meg. Én nem bántalak. - Nyugtató hangon beszélt hozzám. - Meg tudnálak védeni Darrentől, és mindenkitől. Sokkal jobban, mint ő. - Símogatta az arcomat, majd a kezeimet két kőkemény tenyere közé vette és finoman megszórította. - ÉN sokkal, de sokkal többet nyújthatok neked, mint Ő. Higgy nekem. - Lassan közeledett felém, én meg ugyanúgy húzódtam el tőle.
- Mit akar tőlem? - Féltem tőle, nem is kicsit.
- Nem nyilvánvaló? Téged, kicsi szívem. - Vigyorgott rám. Darren abban a pillanatban állított be a szobába. Amint megpillantott bennünket, elejtett mindent, ami a kezében volt és veszettül morgott a vámpírra.
- Darren! - Ugrottam fel és oda akartam rohanni hozzá, de az idegen nem engedett, lefogott.
- Nanana! Ne olyan nagy hévvel. Ottmaradsz, ha nem akarod, hogy baja essen a kis barátnődnek!
- Mit akarsz? - Morogta Darren.
- Mit akarok... Hogy mit akarok? - Gúnyosan nevetni kezdett. - Azt akarom, hogy szenvedj! Mindenedet el akarom venni! Kezdve ezzel a kis virágszállal. - Nyomott egy puszit az arcomra, amitől felkavarodott a gyomrom. Darren leírhatatlanul dühös volt, a kezei ökölbe rándultak. Ez volt az a tehetetlen harag, ami felőrli az ép elmét. Hányingerem volt, tudtam, hogy ha ez a szemét végre elenged, rohanok a wcre. Darren állkapcsa megfeszült.
- Engedd el őt! - Sziszegte a fogai között szűrve a szavakat.
- Nem! - Egyszerű, velős válasz. Félre nem érthető. Darren könyörgően nézett rá.
- Mit kérsz cserébe? Mi az, amiért elengednéd őt? - Fájdalmasan pillantott rám.
- Hmm... Szóval ez a gyengepontod! - Vigyorgott ördögien a behatoló, miközben lehajolt a nyakamhoz és mélyen belélegezte a vérem illatát. Kezdtem komolyan megijedni. - Hát nem igazságtalan az élet? - Pillantott fel rá. Darren kezei ökölbe szorultak, a tekintete elszánt volt.
- Bármit megteszek, ha elengeded!
- Tőled nem kell semmi. - Felelte az idegen elutasítóan. - Én ezt a Kiscsillagot akarom... És a vérét... - Kinyitotta a száját a nyakamnál, mire a szivem hevesen kalapált, ledermedtem, moccani se bírtam. Darren összeszorított ajkakkal felmérte a helyzetet, utána hirtelen előre mozdult, megragadta az idegen nyakát és elhajította a szoba másik felébe. Teljesen le voltam fagyva, minden olyan gyorsan történt. A Szerelmem dühösen nekirontott a betolakodónak, megragadta a nyakát és szó szerint kihajította az ablakon. Lassan odatántorogtam az ágyhoz és lehuppantam rá. Darren nagyon lassan közelített felém, minden mozdulatomat és reakciómat figyelte. Hirtelen újra felkavarodott a gyomrom, ezért kirohantam a wcre, és kiadtam mindent, ami még maradt bennem.
Mikor végre lecsillapodott háborgó gyomrom, magam alá hajtottam a lábaimat és leültem, minden olyan hideg volt. Még én magam is. Reszkettem, kocogtak a fogaim és próbáltam nem zihálva venni a levegőt. Darren bejött és leült mellém, lassan símogatta a hátamat, nagyon aggódott értem.
- Jól vagyok. - Próbáltam suttogva nyugtatni. Nem szólalt meg, csak tovább símogatta a hátamat. A keserű íz még mindig ott volt a szájamban, ezért felkeltem, nagyon, nagyon lassan persze, és a falnak támaszkodva, remegő lábakkal, mint egy kisgyerek, aki tanul járni, odabotorkáltam a csaphoz és kimostam a szájamat. Nem bírtam nézni, Darrenem bűntudatos arcát. Figyelte minden mozdulatomat, láttam rajta, hogy majd' megszakad a szíve értem, de nem jött közelebb, nem akart mégjobban megijeszteni. Szorítottam a porcelán mosdókagyló szélét, szédelegtem.
- Meg akart ölni? - Kérdeztem suttogva. Nem válaszolt, tett felém egy lépést, majd megtorpant, de végül mégis odajött hozzám és végigsimított a hajamon. Szó nélkül átöleltem, de a sokktól még mindig gyenge voltam. Azonnal visszaölelt és megtartott, símogatta a hátamat. - Mit akar? Mit akar tőled? És ki ez? - Néztem fel félve Darrenre.
- A neve Dominic. Egy nagyon régi ellenségem... Mondhatni az ősellenségem. - Gúnyosan elvigyorodott. - Fájdalmat akar okozni nekem. Bántani akar téged, hogy lásson engem szenvedni.
- Miért? Te... Te mit tettél neki? - Féltem a választól, de tudnom kellett, mibe csöppentem.
- Ez a kastély régen az övé volt, de én... Megszereztem tőle egy elég ronda csatában. - Nézett merengve a semmibe.
- Oh... - Ennyit tudtam kinyögni. - És velem mik a tervei? - Ez volt a leg aggasztóbb kérdés.
- Nem tudom pontosan... - Teljesen őszinte volt. - Minden, amivel ártani tud nekem rajtad keresztül.
- Engem nem fog jétékszernek használni! - Iszonyatosan begurultam, kirohantam a szobából, nem akartam tovább itt maradni. Utánam rohant és elkapta a csuklómat.
- Loren, várj! Kérlek, nyugodj meg! - Nézett a szemembe. Sírva néztem vissza, vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Szorosan, de gyengéden ölelt meg, minden erjével azon volt, hogy megnyugtatson.
- Ssss! Ne sírj, Lory... - Suttogta.
- Nem akarom, hogy fájdalmat okozzon neked! - Sírtam, arcomat belefúrtam a mellkasába. Gyengéden símogatta a hátamat, majd eltolt magától és a szemembe nézett.
- Akkor vigyázz magadra, és engedd, hogy megvédjelek! Megteszed ezt nekem, Lory? - Nézett rám. Válaszképp csak némán bólintottam. Halványan elmosolyodott.
- Köszönöm. - Belefúrta az arcát a hajamba. Hozzásímultam, most leginkább ott éreztem jól magamat. Ott biztonságos volt.
- Nem merek visszamenni. - Pillantottam a fürdőszoba felé, ahol most mindent véresnek láttam, rettenetesen féltem. Darren bólintott, megértett.
- Nem kell. - Halványan elmosolyodott. - Feküdj le, pihenj egy kicsit. Itt leszek. - Az utolsó mondata megnyugtatott, de nem eléggé. Remegve lefeküdtem, de a szemeim tágra voltak nyílva, tilttakoztak a lecsukódás ellen, mert mindig ugyanazt láttam: a vörös szempárt, amint éhesen mered rám.
- Nem... Nem megy... - Darren sóhajtva lefeküdt mellém, a gyertyát nem fújta el.
- Nem kell félned. - Hozzásimultam, a szívverésem kezdett normalizálódni és lassan el is aludtam, miközben a szerelmem cirógatta az arcomat és átölelt. Nem álmodtam semmit, így a körülményeimhez képest nyugodtan aludhattam.
/Darren/
Mosolyogva figyeltem a nyugodtan szuszogó Lorent és örültem, hogy viszonylag mélyen tud aludni. Egy idő múlva felkeltem, hogy körbenézzek a kastélyomban, hogy minden rendben van-e, nem akartam még több bajt mára. A könyvtárból neszezés hallatszott, hangosabb, mint amit Szofi szokott csapni. És emellett a lány a szobájában volt Szabolcsal, így gyanakodni kezdtem és elindultam arrafelé.
Az idegen a kastély alaprajzát tartalmazó könyvet lapozgatta, elégedett vigyorral a képén egy gyertya gyöngécske lángja mellett.
- Tűnj el innen. - Vicsorogtam rá.
- Mi van, már beszélgetni se lehet? - Vigyorgott undorítóan. - Csinos a barátnőd. - Láttam rajta, hogy megérezte, hogy nyert ügye van, ami mégjobban idegesített. Lassan mégis felemelkedtem a támadó pózból.
- Tűnj el innen, nem mondom el mégegyszer. - Könnyedén felállt a régi karosszékből.
- Oké, de viszem a kis Lorykát is. - Vigyorgott kivillantva az összes fogát, mire felnevettem.
- Ugyan, kérlek... - Visszavigyorogtam, miközben átszámoltam a helyzetet a fejemben.
- Ahogy láttam, jól csókol. - Vigyorgott még mindig. - És még bevállalós is! Fantasztikus párom lesz halhatatlanként. - Megnézte a karmait, a gonosz vigyor nem akart letörlődni a képéről. - Amint megharaptam, elviszem innen. - Megvetően elvigyorodtam, a szemeim összeszűkültek.
- Nem viszed innen sehová.
- Csak figyelj! - Azzal kilendült az ablakon. Tudtam, hogy ezt fogja tenni, ezért utánaugrottam és szempillantás alatt a szobában teremtem, de Lory nem volt sehol.
/Loren/
Este felébredtem, mert kaparni kezdett a torkom, ezért kimentem inni. Hirtelen valaki elkapta a derekamat, amitől sikítófrászt kaptam, elejtettem a vizespoharat, ami természetesen hatalmas csattanással tört darabokra a padlón.
- Darren... Oh, bocsi, feltakarítom! - Elkezdtem összeszedni az üvegcserepeket, amik persze felhasították a kezemet. Felszisszentem és kiejtettem a véres üvegeket a kezemből. - Áuh... - Darren egy pillanatra lefagyott, de hamar legyőzte a bizonytalanságát és se a vérrel, se a cserepekkel nem foglalkozva magához ölelt.
- Ne ijedj meg, de az idegen itt van a kastélyban.
- Nem félek. - Néztem fel rá. Láttam rajta, hogy fülel, de a kijelentésemen meglepődött.
- Tényleg nem? - Nézett rám.
- Túl fáradt vagyok ahoz, hogy féljek. - Félig csukva volt a szemem, álmos voltam, nem fogtam fel teljesen, mi történik. Felsóhajtott és halványan elmosolyodott.
- Oh, értem... - Nem mozdult mellőlem, folyamatosan a betolakodót kereste a tekintetével.
- Amúgy ott van az ajtó mögött. - Mondtam bágyadtan, mivel megpillantottam az idegen vámpír vörös szemét. - Na én mentem aludni. - Azzal elindultam felfelé, vissza lefeküdni, Darren meg hülyén nézett utánam.
Odefent hirtelen az idegen befogta a szájamat, kiugrott velem az ablakon és elrohant.
Dominic egy vízesés mögötti barlangba vitt és az elővigyázatosság kedvéért bekötötte a szájamat is. Csörgettem a jó hosszú láncot, amivel Dominic a jobb bokámat a sziklafalhoz kötözte. Darren nem hallhatta a zajt, mivel messze volt és a vízesés csobogása is elfedte a hangot. Számonkérően néztem Dominicra, mivel idegesített, hogy nem tudok normálisan levegőtvenni. Hisztériás hangot adtam ki, hogy ugyan vegye már le a számról.
Az csak vigyorogva nézett, erre komolyan ideges lettem, hisztériázni kezdtem. Végre leszedte a kendőt a számról, mire kapkodni kezdtem a levegő után. Amint újra rendesen tudtam lélegezni, kifakadtam.
- Te barom állat, mégis mi a francot gondoltál?? Majdnem megfulladtam!! - Ziháltam. Dominic türelmesen várta, amíg kiüvöltözöm magam, közben végigmért. Dühödten ziháltam, a szemeim szikrákat szórtak. Vigyorogva odanyúlt és végigsimított az arcomon.
- Ne nézz így rám! - Mérgesen elütöttem a kezét.
- Hozám ne érj! - Vicsorogtam. Egyik kezével könnyedén lefogta mind a két kezemet, a másikkal erőszakosan rákényszerített, hogy a szemébe nézzek. Beleharaptam abba a kezébe, amelyikkel az arcomat tartotta meg, de nem volt jó ötlet. - Oh, hogy az a...! Kitörik a fogam. - Eltűrt az arcomból egy hajtincset.
- Legalább már ezt is megtanultad. - Nevetett. Rángatni kezdtem a kezemet.
- Engedj már el, te vadállat! - Nem mozdult.
- Most ki is viselkedik úgy, mint egy vadállat? - Akaratom ellenére is vadállati hörgés tört föl a torkomból.
- Engedj már el!! - Vigyorogva elengedett, hátrébb lépett és feltartotta a kezeit.
- Rendben! Tessék, elengedtelek. - Felpattantam, és elkeztem kifelé futni, de a lánc csörrenve megfeszült, a bilics belevágott a bokámba, én meg elestem. Lassan mellém lépdelt és leguggolt mellém, bizalmasan a fülembe suttogott. - Tudod, kislány, ha nem lennél ennyire makacs, már rég levettem volna azt a bilincset.
- Che. - Fújtam és grimaszoltam, megrántottam a lábammal a bilincset. - Álmaidban. - Felhúzta az egyik szemöldökét.
- Hidd el, ha bántani akarnálak, már rég megtettem volna.
- Meg is tetted. - Húztam feljebb a bilicset a bokámról, mivel az alatta lévő bőr teljesen ledörzsölődött és rettentően fájt.
- Azt nem én tettem, hanem te magad. Ha nyugton maradnál, már rég levettem volna. - Tüntetően elfordultam, azt terveztem, hogy szökhetnék meg. Türelmesen nézett és várt.
- Mit akarsz tőlem?
- Elsősorban a bizalmadat. - Vigyorgott. - Szóval leveszem a bilincset.
- Nem bízok benned. - Jelentettem ki komoly hangon. Félredöntötte a fejét és elnevette magát.
- Nem is ismersz.
- Ja, mert tök bizalomgerjesztő, ha bekötözöd a számat és egy sziklafalhoz láncolsz. - Grimaszoltam. Elnevette magát, lenyúlt, és puszta kézzel szétfeszítette a láncot, egyetlen könnyed mozdulattal. - Nem csak a bizalmamat akarod. - Mondtam, nem moccantam meg, tudtam, hogy fölösleges menekülni, úgyis elkapna. Belenézett a szemembe, a tekintete komoly volt és valahogy meggyőző.
- Egyenlőre beérem annyival. - Lefeküdtem a hátamra, pihenni egy kicsit.
- Egyenlőre? - Kérdeztem vissza.
- Egyenlőre. - Ismételte meg bólintva és leszedte a vasbilincset a bokámról, mire felszisszentem.
- Fáj. - Szótlanul ráfektette hűvös kezét a lángoló sebemre. Semmi durvaság, se erőszak nem volt a mozdulatában, de gyengédség se. Az arcom kissé megrándult, de utána ellazítottam a bokámat és elmosolyodtam, ahogy a seb kezdett lehűlni és kevésbé lüktetni. Dominic az arcomra pillantott.
- Jobb? - Semmit nem lehetett kiolvasni a tekintetéből, se a hangjából, csak annyit, hogy valóban érdekli. Bólintottam, semmi vadság nem volt bennem, szelíden néztem rá, mint egy puha kiscica. Elmosolyodott. - Akkor jó.
- Köszönöm. - Tettem rá a kezemet Dominicéra. Elmosolyodott és felállt, én meg megrémültem, hogy itthagy, vagy, hogy rosszat tettem.
- Nincs mit.
- Ho... Hova mész? - Néztem rá riadt őzike szemekkel, mire megfordult és elvigyorodott.
- Miért érdekell? Úgy tudtam, te szabad vagy.
- Hát... - Felhúztam és átöleltem a térdemet. - Nem tudom hol vagyok, sötét is van, és... Nem akarok egyedül maradni... - Leült mellém.
- Egy vízesés mögött vagyunk egy barlangban.
- Addig én is eljutottam. - Közöltem kicsit harapósan, de rájöttem, hogy bizalmaskodnom kell ahoz, hogy kijussak innen. Részben ezért csúsztam közelebb hozzá, részben meg azért, mert fáztam és féltem. - Bocsi, csak... Fázok. - Felnevetett, ami vízhangzott az egész barlangban.
- Így még jobban fogsz. Gyere. - Felállt és intett, hogy menjek vele, amit vonakodtam teljesíteni.
- Hova? - Arra gondoltam, hogy Darren felmelegített volna. Ilyenkor ő mindig az ölébe húzott és megmelengetett, halkan suttogott a fülembe, apró puszikat adott a nyakamra, amitől felforrósodott a bőröm.
- Ki innen. Az erdőbe. A fényre. Ott meleg van. - Felnevetett, egy ki nem mondott viccen. - Na gyere már, és hidd el, hogy nem foglak bántani. - Ott maradtam a helyemen.
- Öhm... Már megbocsáss, de este van. És van eszemben felszolgálni magamat a szúnyogoknak! - Háborodtam fel. - Darren ilyenkor már felmelegített volna! - Amint kimondtam, rájöttem, hogy ezt nem kellett volna, gyorsan a szájam elé kaptam a kezeimet. - Hoppá... - Leguggolt elém, nagyon közel hajolva hozzám, fenyegető tekintettel megszólalt.
- Idefigyelj, hercegnő. Mint látod, Darren nincs itt, és jobb, ha lemondasz róla, mert nem fog megtalálni. - Sziszegte. - Úgyhogy jobb lesz, ha hozzászoksz. - Kétségbeesetten kiutat kezdtem keresni, de Dominic gyorsabb és erősebb volt nálam, nem is kicsivel. Ezért inkább azt az utat választottam, ami a leggyorsabb, és remélhetőleg a legfájdalommentesebb. Rányomtam az ajkaimat kőkemény szájára, amin kicsit meglepődött, majd vadul viszonozta a csókot. Undorítónak éreztem magam és iszonyat dühös voltam, amiért ezt teszem, de ez volt az egyetlen kiút, amivel tisztában voltam, ezért erőt vettem az émelygésemen és folytattam az aljas kis játékot. Kicsit beleharaptam az ajkába.
Dominic felmordult, megfogta a kezemet és cseppet se finoman nekinyomott a hideg kőnek. Elmosolyodtam, tudtam, hogy innentől nyert ügyem van. Mit sem sejtett a tervemből, egyre vadabbul csókolt, amit ugyanúgy viszonoztam. Lefektetett a hátamra, amibe belecsípett a szikla hidege, majd Dominic lejjebb csúsztatta az ajkait a nyakamra. Szörnyen jó érzés volt ez a vad szenvedély, felsóhajtottam, a szemeim félig lecsukódtak, a fejemet akaratom ellenére is oldalra döntöttem.
Hirtelen eszembe jutott, hogy talán tiltakoznom kellene, de nem tudtam, egyrészt azért, mert lefogott és a kőre szorított, másrészt pedig a nyakammal volt elfoglalva, mi még a légzést is nehézkessé tette a számomra. Végigcsókolta a nyakamat, majd beleharapott, a fogai pedig felsértették a bőrömet, ezért kicsit felszisszentem.
- Do... Dominic... - Úgy tűnt, nem hall engem, de megérezte a vérem ízét és onnantól már nem figyelt semmire. - Ne, kérlek! - Megpróbáltam menekülni. Először elhúzódni, majd rásimítottam a kezeimet a melkasára, megkíséreltem eltolni magamtól. Felmordult, erőszakos lett. Megragadta a kezeimet és visszarántott magához, erősen szívni kezdte a nyakamat, a fogairól valami égtelenül hideg dolog jutott az ereimbe, majd égetni kezdett. Összeszorítottam a szemeimet és a fogsoromat, kétségbeesetten valami kapaszkodó után kutattam, de nem találtam semmit. - Dominic!! - Felsikítottam, nem bírtam tovább, könnycseppek gördültek le az arcomon. Nem foglalkozott velem, tovább szívogatta a nyakamat, de arra vigyázott, hogy ne öljön meg. Egyszercsak ellökött magától, neki a falnak. Lezuhantam a földre, semmi erőm nem maradt, a méreg égette az ereimet, megfagyasztotta a szöveteimet. Úgy éreztem, megégek.
Az ujjaim a sziklába martak, remegtem és kapkodtam a levegőt, nem egyszer felsikítottam a fájdalomtól. Dominicra néztem, aki egy mozdulattal letörölte a véremet a szájáról és éhesen nézett rám, de hátrálni kezdett, nem akarta mégjobban elrontani. Felsikítottam újból.
- Darreeeeen!! - Ő volt az egyetlen, aki segíthetett. Dominic bekötözte a szájamat, és felkapott, elvitt a barlangból. Sírtam, mivel féltem és a méreg iszonyúan kínzott, miközben belülről fagytam meg. A vámpír egyetlen szempillantás alatt tűnt el velem, miközben igyekeztem kiugrani a karjából, persze ez lehetetlen küldetésnek bizonyult.
Nem engedett el, már messze jártunk, mivel rettentő gyors volt. Éreztem, ahogy a szívverésem lassul és a testem is kezd kihűlni. A falu szélére vitt, egy elhagyatott kis házba, ahol pár perc múlva teljesen kihűltem, a vérem már nem égetett, így megnyugodhattam, csak azt nem tudtam, hol vagyok, és miért vagyok itt. Kinyitottam a szemeimet és szétnéztem, rápillantottam a koszos ablakra, ami visszatükrözte a rubinvörös tekintetemet.
Semmire nem emlékeztem, ezért rákérdeztem.
- Ki vagy te? És ki vagyok én?? - Zavart voltam.
- Az én nevem Dominic. - Mondta vigyorogva az idegen, majd letett a földre. - Te pedig Loren vagy, drágaságom. - Nagy szemeket meresztettem.
- Ki vagy te nekem? - Dominic arca elkomorodott és végigsimított az arcomon.
- Hát nem emlékszel, Lory? - Suttogott, láta rajta, hogy összetört a szíve és elszégyelltem magam, azt éreztem, hogy meg kell vígasztalnom.
- Én... Nem... Ugyan, még arra sem emlékszem, ki vagyok. - Mondtam ki szomorúan a fájó igazságot. Dominic szomorú arcal leült és az ölébe vont, ami most elképesztően jól esett, valahogy csökkentette a bizonytalanságomat, kíváncsian néztem rá. Megköszörülte a torkát és belekezdett a mesébe.
- Nos, tutod köztünk mindig is több volt, mint barátság... Az az igazság, hogy már első pillantásra egymásba szerettünk, akkor, amikor megmentettelek egy Darren nevű fiútól, aki mindekettőnk ősellensége. Vámpír vagy, ahogy én is és ők is.
- Ők? - Valahogy zavart ez a többesszám.
- Darren és egy lány. Az ellenségeink. Egy kastélyban élnek fent a hegyekben. - Magyarázta türelmesen.
- Oh. A lány a párja? - Kérdeztem őszinte érdeklődéssel.
- Nem. A testvére. - Ezzel nagyjából az összes kérdésemet letudtam, ezért lehajtottam a fejemet Dominic melkasára.
- Szóval szerelmes vagyok beléd. - Ez inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek.
- Halálosan. - Elégedetten vigyorogva ölelt magához, én pedig halkan kuncogtam azon, ahogy mondta.
- De te nem vagy halálosan belémzúgva. - Jelentettem ki, mire a fülemhez hajolt és vigyorogva belesuttogott, a lehellete csiklandozta a bőrömet.
- Nagyon sok mindenre nem emlékszel, angyalom. - Oldalra fordítottam a fejemet és próbaképp óvatosan megcsókoltam, amit azonnal viszonzott, éreztem, hogy próbál gyengéd lenni, de nem az erőssége, a vadsága elfolytva vonaglott, felszínre akart törni.
- Nem ez a valódi éned. - Suttogtam Dominic hideg, kőkemény ajkai közé. Kicsit elhúzódott és a szemembe nézett.
- Szeretném, ha emlékeznél mindenre... kettőnkre. - Suttogta. Végigsimítottam az arcán és rámosolyogtam, emlékezni akartam arra, mi történt kettőnk között.
- Emlékeztess. - Suttogtam. Elvigyorodott és megcsókolt, amit azonnal viszonoztam, nem kérettem magamat. Vigyorgott és átölelte a derekamat, kicsivel követelőzőbben csókolt. Nem zavartattam magamat, átöleltem a nyakát, de a hideg szellő, ami egy repedésben jutott be, észhez térített. - Ne... Késő van, aludjunk inkább. - Suttogtam nagyon halkan, mert nem igazán akartam aludni, jobban tetszett volna, ha megmutatja, mire kellene emlékeznem. Vigyorogva eltolt magától egy kicsit, és belenézett a szemembe, én meg kissé szomorkának néztem vissza rá.
- Biztos, hogy aludni akarsz? - Simított ki egy hajtincset az arcomból. Lassan megingattam a fejemet, a torkomat valami ismeretlen tűz perzselte.
- Ég a torkom. - Mondtam nagyon halkan, mire elvigyorodott és felállt.
- Akkor gyere. - Velementem, mivel komolyan fájt már. Kimentünk az erdőbe, és amint megláttam bármit, aminek volt vére, azt legyilkoltam, valami ősi vadság hajtott. Amerre jártam, végig tetemek mutatták az utamat. Mikor jóllaktam, és már parázs sem volt a torkomban, visszamentem Dominic mellé, a szám vértől csillogott. Visszacsókolt, majd kissé elhúzódott és rámnézett.
- Fáradt vagy? - Kérdezett rá a nyilvánvalóra.
- Csak egy kicsit. - Mondtam, majd ásítottam, majd' kigrott az állkapcsom. Elmosolyodott.
- Menjünk vissza és pihenj le.
- Oké... - Átöleltem, mert nem voltam biztos benne, hogy meg tudok állni a lábaimon. Visszaölelt, majd felkapott és visszarohant velem a házba és lefektetett az ágyra. Kényelmesen elhelyezkedtem és ránéztem. Te nem jössz? - Csúsztam arrébb, mire bólintott és mellém bújt, én pedig átöleltem és hozzásimultam, úgy aludtam el, a karjaiban, elégedett vigyorgásának az emlékével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése