Véres éjszaka

Ahogy közeledtem a falu felé, megkordult a gyomrom. Eszembe jutott, hogy a vacsorát úgy ahogy van, kihagytam. "Majd kifosztok néhány kukát." - Gondoltam. Elkezdtem szimatolni, magasra emeltem a fejemet, hogy megérezzem, merre van valami finomság. Éreztem mindenfélét.
Bementem a faluba és mászkáltam az utcán. Az egyik kukából csábító illatok szállingóztak felém, ezért felborítottam. Találtam egy félig-meddig megrágott hamburgert, aminek nagyon örültem. Pillanatok alatt eltüntettem, majd újabb ehető dolog után néztem. Szétkapartam a kiborított szemetet és találtam egy teljesen érintetlen pizzaszeletet. Mikor azt is megettem, megnyalogattam a szám szélét. Egész finom volt.
Majd továbbmentem. Még mindig éhes voltam, ezért tovább kutattam. Egy ház előtt találtam egy olyan kukát, amibe ínycsiklandozó illatú dolgokat dobtak, ráadásul nem is olyan régen. Bőszen felborítottam, és találtam benne némi szalmakrumplit, kechuppal, és egy érintetlen sült csirkecombot. "Hmmm... Nyamm... Vajon ki dobta ki? Na mindegy. Áldott legyen a neve. Nyami..." - Boldog voltam, hogy ebben a faluban ilyen sok finom étellel várják az éhes farkasokat. Tovább kószáltam, már nem voltam éhes. Vagy ötven kukában szétnéztem, így jól tudtam lakni a "zsákmánnyal".
Sétálgattam az elhagyatott utcákon, néztem a Holdat és a csillagokat. Nem bírtam magammal, vonyítani kezdtem. Valami erős szorítást éreztem a melkasomban, a torkom összeszorult. Nem tudtam harcolni az érzés ellen. És nem is nagyon akartam. Szerettem farkas lenni. Gondoltam egyet, és futni kezdtem. Versenyre keltem a széllel, hallgattam, ahogy süvít a fülem mellett, mintha csak hívna, becézne. Egyre gyorsabban futottam, aminek meg is lett az eredménye. Összeakadtak a lábaim és egy nagy bukfenc után elterültem a földön, majd csúszni kezdtem és egy macskakő felkarcolta a szemem alatt a bőrt. Vérzett is rendesen. A bíborszín, forró vér lassan csorott le a szájam felé, majd lecseppent a földre. Megráztam a fejem, majd felálltam és továbbmentem. Ugyan a bal melső mancsom megrándult és sántikáltam, de mégis élveztem a kis éjszakai kirándulásomat. Egészen addig, amíg el nem kezdett felduzzadni a ábam. "A csudába... Au... Áu... Oh, remek! Mostmár rá se tudok állni." - Legszivesebben már sírtam volna. Hirtelen olyan érzésem lett, hogy követ valaki. De nem a bátyám. Nem, ez más volt. Kíváncsi, félős... Fogalmam sem volt, ki lehet az, de azt valahogy éreztem, hogy nem akar ártani nekem. Csak egyszerűen figyel engem, ezért nem is zavartattam magam.
Elsántikáltam egy utcába, ahol találkoztam egy fiúbandával. Elég sokan voltak, de nem féltem tőleük, egészen addig, amíg rám nem kiabáltak.
- Hé, nézd má, mekkora az a dög!! - Röhögött az egyik.
- Ja, szép nagy darab! Jó lenne kirakni a fejét a falra trófeának. - Jött a válasz, majd van nevetés.
- Kár, hogy nincs puska! - Kezdett eldurvulni a dolog, én meg halkan felmordultam.
- Az nincs. De kő az van! - Oldotta meg a helyzetet egy agresszívabb, majd hozzámvágott elég erősen egy kavicsot, mire felvinnyogtam. - Heh! Nesze! - Újabb macskakődarab csapódott a testemhez. És már nem csak ő dobált, hanem a többi is.
- Hé! - Ezt a hangot bárhol felismertem volna. Rachael a suliból. Kicsit remegett ugyan, de mégis nagyon bátornak tűnt. - Hagyjátok békén azt a szerencsétlen állatot! Mit ártott nektek? - Magasra emelt egy követ, amit eddig észre se vettem. Ezt nem kellett volna. Tudtam, hogy ha nem védem meg, meg fogják erőszakolni. És igazam is lett.
- Szép nagy trófea lesz belőle, amint végeztünk vele. - A többire nézett. - Utána meg jöhet a szórakozás! - Ocsmányul röhögött, ahogy a többi is. Egyre jobban felkaptam a vizet. Rach egyre jobban szorította a kezében lévő macskakövet. Megböktem az orrommal a hátát mire ugrott egyet. Megfordult és a szemembe nézett. Féltem, hogy fel fog ismerni, de szerencsém volt. Nem jutott eszébe. Összeszűkült szemmel vizsgálgatott, majd a fiúk szemébe nézett. - Hé, Penge! Van nálad kés?
- Még szép! - Azzal elővett egy méretes, tőrnek is beillő kést.
- Akkor a tied. Végezz vele, addig mi lefoglaljuk a cicát! - Azzal Rachael felé indult, de elé ugrottam és vadul morogtam, vicsorogtam rá. - Ééló! Penge! Gyere mán! - A Penge nevű srác a kését forgatva elindult felém.
- Hehehe... Most véged, kutyuli! - Meglendíette a karját, de sikerült úgy fodulnom, hogy csak a nyakamat tudta átdöfni. Felvonyítottam, ő meg eleresztette a kést, ami így bennem maradt. Nagyon felbőszültem. Nekiugrottam, és darabokra téptem. Nem ismertem magamra, de ez abban a pillanatban nem érdekellt.
Mikor vele végeztem, jöttek szép sorban a többiek. Rach csak ledermedve bámulta az életre-halálra menő harcot. Mikor rápillantottam, azonnal lefogtak és az egyik megforgatta a nyakamban a kést. Iszonyatosan fájt, és a sebből dőlt a vér. Vonyítottam, majd letéptem a támadóm karját, és végeztem vele, ahogy a többivel is. A bundám csupa vér volt. A sebemből ömlő vér keveredett a fiúkéval, majd lecsorgott a lábamon és a melkasomon, egészen le a földig.
Ziháltam, kezdett elmosódni a szemem előtt a világ, és mindent vörösben láttam. Még felemeltem a fejemet, és Rachaelre néztem, végül és in összeestem. "Nyilván sok vért vesztettem" - Erre gondoltam, miközben nagyot puffantam a köveken. A nyakamból kiállt a kés nyele, kürülöttem egyre nagyobb lett a vértócsa, amitől bundám is teljesen átázott.
Hallottam amint eldobja a követ, majd megéreztem a kezés magamon. Simogatott, bár a keze nagyon remegett. Nem csodálkoztam rajta, hogy sokkos állapotban van. Majd az egyik kezével megfogta a nyakamból kiálló kés nyelét, majd kihúzta. Iszonyatosan fájt, ezért felüvöltöttem. Megidedhetett, mert ugrott egyet, de visszajött mellém. A nyakam egyre jobban vérzett, ájuláshatáron voltam. Szegény Rachael nem tudta, mit tehetne, ezért finoman a fogaim közé vettem a kezét és a sebemre tettem, majd rányomtam, hogy szorítsa le, hogy ne vérezzek el. Majd visszaejtettem a fejem a földre, nagyon ziháltam.
Kicsivel arrébbmászott, minta talált volna valamit, de csak akkor értettem meg, mikor a véres ruhadarabot a sebemre szorította. Kicsit fájt, úgyhogy felvinnyogtam. Úgy térdelt mellém, hogy a lábával megérintse a hátamat. Egy könnycsepp gördült le a szememből, keveredett a véremmel, majd lecsöppent a földre, amit Rach is észrevett, ezért halkan beszélt hozzám, próbált nyugtatni, de inkább magát próbálta lecsillapítani.
- Sss, nyugi. Nem lesz baj. Rendbe fogsz jönni. - Zokogta, de már nem bírtam tovább. Lecsuktam a szemeimet, és ellazultam. Mikor utolsó erőmmel még egyszer kinyitottam, Shamet láttam, amint valami vakító fény körberagyogja, és közelít felénk.
- Úr Isten! - Ezt hallottam utoljára, mielőtt minden elsötétült volna előttem. Semmit nem éreztem, csak hideget, és azt, ahogy lüktet a szivem. Úgy éreztem, menten kiveri a bordáimat. Majd meleg kezeket éreztem a sebem körül, majd fájdalmas szúrásokat. Odakaptam, de valaki lefogta a fejemet.
- Beszélj hozzá, nyugtatsd meg. Mindegy mivel, csak nyugtonmaradjon, rendben? - Hallottam a bátyám hangját. És mivel próbáltam felkelni, két erős kéz leszorított a hideg macskakövekre. Nyűszítettem, nagyon fájt. Egészen addig, amíg meg nem hallottam egy angyali, lágy hangot, ami teljes mértékben megnyugtatott.
- Semmi baj! Segíteni fogunk. - Hallottam a hangján, higy sír. Nem is kicsit. Meghatott az igyekezete ahogy nyugtatni próbált, ezért könnyezni kezdtem. Csurogtak le a föld felé a sós könnycseppjeim, az övéivel keveredve. Símogatta a fejem, megvakargatta a fülem tövét, ami nagyon jól esett. Most hasított belém egy érzés: az élni akarás. Nem akartam meghalni, itthagyni őket. Erre a gondolatra egyre jobban sírtam és nyüszítettem. - Sss... Nem fogsz meghalni. Megígérem... - Sírva próbált megnyugtatni, miközben símogatta a fejemet, az orromtól egészen a fülem tövéig. Rátette a kezét a szememre, és símogatott. Zokogott, nem akart elveszíteni. Egyszer csak valami fénycsóva felém indult a Holdból, bár nem tudtam, hogy láthatom, hisz a szemeim csukva vannak. A fény most szilárdnak tűnt, az éjj öröknek. Egy hatalmas farkas eltakart egy keveset a fényből.
Kicsi lányom! Ariel! - Apu megnyugtató hangját hallottam. - Mi történt veled, Air? - Aggódott értem. Oda akartam szaladni, hogy elmondjam, átölelhessem újra, de rámparancsolt. - Eszedbe ne jusson idejönni!! Ha megteszed, többé nincs visszaút. Ne hagyd itt a bátyádat. Harcolj az életedért. Erős vagy, ne add hát fel! - Keményen, de mégis kedvesen beszélt hozzám. Csak most értettem meg, mi történt velem. Leállt a szivem, és a légzésem is. Elvéreztem. De hirtelen újra levegőt vettem, és ziháltam, a szivem eszeveszetten dörömbölt a melkasomban.
Résnyire kinyitottam a szemem, és rájuknéztem. Chris csak nézett engem, és zokogott. Rachael Sham melkasába temette az arcát, a bátyám pedig átölelte, és felé fordult, Rach nyakába fúrva az arcát, és sírt. Furcsa volt őket így látni. "Nagyon szerethetnek engem..." - Ez volt az első gondolatom. Hasraküzdöttem magam és a bátyám és Rachael közé fúrtam a fejemet. Nagyon meglepődtek, majd láttam ahogy megkönnyebbülnek. Rachael átölelte a nyakam, Sham meg a fejemet símogatta. Jólesően valami morgás és nyöszörgés közti hangot adtam ki. Még mindig sírtak, és nem értettem, miért. Úgy tűnt, egyhamar nem szándékoznak elengedni, pedig éreztem, hogy ha Rach továbbra is ekkora erővel szorítja a nyakam, nem a vérveszteségbe, fogok belehalni, hanem az oxigénhiányba. Köhögtem, mert tényleg kezdett elfogyni a levegőm. Ijedten hátraugrott.
- Oh, bocsánat. - Láttam, hogy bűntudata van, ezért felálltam, leborítottam, és elkezdtem nyalogatni az arcát, mire nevetett. - Ne már! Jó, elég lesz... Hé! - Nem hagytam abba. Ránehezedtem a bal melső mancsomra, de rájöttem, hogy nem kellett volna. Felvinnyogtam, mert olyan érzésem volt, mintha ezernyí tűt szúrtak volna a bokámba. Rachael ijedten felült, én meg vinnyogva emelgettem a lábamat, mert nagyon fájt. A lány közelebb hajolt és megnézte, ahogy a bátyám is.
- Íííh, ez elég csúnya... - Rachel kedves hangja most nagyon eggyüttérző volt, ami meghatott. Az ölébe tettem a mancsomat, és vártam, mit fog tenni, közben halkan nyüszítettem. Óvatosan megsimította, majd Shamhez fordult. - Van nálad valami amivel be tudjuk kötözni?
- Persze. - Jött a felelet a bátyám felől, majd a kezébe vette a mancsom, és kitapogatta a bokámban a csontot, miközben én égtelenül vonyítottam, mert nagyon fájt ahogy megnyomta. Rach nyugtatólag simogatta a fejemet, ami hatott is. rá figyeltem, nem arra, hogy fáj amit Sham tesz. - Nagyobb a baj, mint amilyennek látszik. - Rachael először rám, majd Shaminora nézett.
- Mit csináljunk? - A símogatást legnagyobb örömömre nem hagyta abba.
- Elmozdultak a csontok. Ezért fáj neki annyira. - Magyarázta a bátyám, mire a lány ijedt fejet vágott.
- És mégis mit akarsz tenni? - A keze egy pillanatra megállt a nyakamon.
- Helyreteszem. Te csak fogd le. - Határozottan parancsnak hangzott, mire szegény Rach csak bólintott, és lefogott, amennyire tudott. - Vigyázz, meg ne harapjon. - Azzal szorosan megfogta a mancsomat, meg a bokám felett a lábamat, és erőteljesen megrántotta. Éreztem ahogy a csontjaim visszaugranak a helyükre. Iszonyatosan fájt, ezért felvonyítottam. Szabadulni akartam, így Rachael felé kaptam, mivel a fájdalom szinte eszemet vette. Szerencsére a fogaim csak karcolták Rach karját, de még így is fennállt a veszély, hogy átváltozik.
Felszisszent és a csulkójához kapott, majd elszorította. Ránéztem, tudtam, hogy meg tudom gyógyítani a sebét, ezart a keze alá fúrtam az orromat és megnyalogattam a fogaim metszette nem túl mély vágást. Mikor eltávolodtam, a seb már me is volt gyógyulva. Rachael döbbenten meredt rám, majd Shamre. Érdeklődve, barátságosan oldalra fodítottam a fejemet, úgy néztem a lányra. Meglengettem a farkamat és vakkantottam. Ő hitetlenkedve felnevetett és megrázta a fejét.
- Mit csináljunk vele? - Kérezte, amit se én, se Sham nem értettünk.
- Kivel? - Kérdezett rá.
- Hát a farkassal! Nem hagyhatjuk itt! - Kissé idegesnek hangzott.
- Oh. Hazavisszük. - Felelte egyszerűen.
- Haza? Mármint az erdőbe? - Nézett Shamre.
- Hát... Igen. - Bizonytalanul csengett a hangja. - Illetve nem teljesen. - Erre Rach furán nézett Shaminora. - Így nem engedhetjük el. - A lábamra, majd a nyakamra mutatott magyarázat képpen.
- Igaz. - Elgondolkozva nézett rám, majd Shamre. - Szerinted fel tud állni?
- Nem tudom. - A bátyám legugolt mellém és megsimította a nyakam. - Próbáld meg. - Halkan bíztatott. - Sikerülni fog. - Halkan nyöszörögtem és felnéztem rá. Rachael is legugolt mellém és végigsimított a vértől csatakos bundámon.
- Gyerünk, csak próbáld meg. - Nagy levegőt vettem, összeszorítottam a fogaimat és a szemem, majd a jobb melső lábamra tászkodva felküzdöttem magam ülő pózba. - Ez az, gyerünk! - Ránéztem, és -bár ez farkas alakban érdekesen hatott-, rámosolyogtam. Nagyon nagyon óvatosan a fogaim közé vettem a csuklóját, majd a melkasomra tettem, jelezve, hogy segítségre lesz szükségem. Elnevette maját, majd segített feltápászkodni. Mikor már viszonylag biztonságosan álltam a tulajdon négy mancsomon, köszönetképp hozzádörgöltem a fejemet. Megsímogatta, majd elindultunk.
Nem voltam hozzászokva, hogy csak az egyik lábamon járjak, ezért az első lépés után kissé meglepődtem, amikor a fenekem magasabb ponton maradt, mint a fejem. Kétségbeesve néztem rájuk és nyüszítettem. Mosolyogtak, majd segítettek nekem felállni. Én meg sztrájkba kezdtem, és nem voltan hajlandó megmoccanni, lecövekeltem azon a ponton ahol felálltam. Rachael összefonta a karjait a melkasa előtt és szigorúan nézett rám.
- Itt akarsz éjszakázni? - A hangja most egyálltalán nem volt lágy. Határozottan és céltudatosan csengett, mire én ugyan olyan komolyan vakkantottam és leültem. Rach csak várakozóan felvonta a szemöldökét. - Ha hajnalban az emberek észrevesznek, nem csak kövekkel fognak megdobálni. Nem elég neked egy halálközeli élmény egy napra? - Elgondolkozva néztem a földre és könnyek csordultak ki a szememből. Rachael leguggolt hozzám és a szemembe nézett. - Hé... ne sírj. Nem akartam. Csak tudod... tényleg mennünk kéne már. Hajlandó vagy jönni? Vagy inkább berakjunk a csomagtartóba? - Erre méltatlankodva morgolódtam, majd nagy nehezet felálltam, erre ő elégedetten vigyorgott. A vállára tettem a fejem és ellazítottam a nyakamat, mire Rachael óvatosan átölelte, nehogy fájdalmat okozzon. Lehajtottam a fejemet, így az beterítette az egész hátát, és magamhoz húztam. Ismét felnevetett, majd kis sürgetéssel angyali hangjában megszólalt.
- Mostmár tényleg indulnunk kéne. - Mikor elengedtem, láttam, hogy mosolyog. Tisztában voltam vele, hogy nem fogja bírni az utat, ezért lehajoltam elé, és intettem a fejemmel, hog üljön fel a hátamra. Rach kételkedve nézett rám, majd Shamre. A bátyám bólintott, hogy üljön csak fel, nem lesz baj. A lány habozott, majd felküzdötte magát a hátamra. Tudtam, hogy most meg fog rémülni, mert a lábam meggyógyult, hála annak, hogy farkas vagyok. Óvatosan felálltam, nehogy Rachael leessen. Görcsösen kapaszkodott a nyakamon lévő dús bundába, majd odahajolt a fülemhez.
- Már nem fáj a mancsod? - Suttogott kétkedve a fülembe. Ránéztem és megingattam a fejemet, majd nyugodtan, óvatosan lépkedve elindultam. Kapaszkodott ahogy csak tudott. Mikor visszasandítottam, láttam, hogy büszkén vigyorog a bátyámra. Megálltam, teleszívtam a tüdőmet levegővel, majd magasra emeltem a fejem és vonyítottam, amit Rachael csöndben figyelt. Abbahagytam és Rachre néztem.
- Hol laksz? - Nézett Rachaelre a bátyám. A lány a hegy aljára mutatott.
- Ott, ahol az erdő kezdődik. - Pont útbaesett nekünk is.
- Akkor elviszünk. - Mondta határozottan, mire Rach bólintott. Sham elindult, én meg engedelmesen menten utána. Folyamatosan visszapillantottam a hátamon ülő Rachaelre. Láttam, hogy a bátyámat nézi, és nagyon elgondolkozik. Láttam, ahogy a bátyám háta megfeszül, és tudtam is, miért. Megböktem Rachael lábát, aki elvörösödött, majd a nyakamat kezdte bámulni. Meglengettem a farkam, mire bizonytalanul elmosolyodott. Pajkosan vakkantottam, mire elnevette magát.
Nem kellett sok idő, és odaértünk Rachaelék házához. Rach előremutatott.
- Az ott! Ott lakom. - Sham elismerően füttyentett, amit a lány nem nagyon értett. - Mi az? - Nézett rá.
- Semmi. - Rázta meg a fejét. Odaértünk a kapu elé. Nagyon ziháltam, lógattam a fejemet. A seb a nyakamon felszakadt és átvérzett a kötésen. Sham megsimította a nyakamat. Rachael óvatosan leszállt a hátamról és szemügyre vett, majd Shamre nézett.
- Nem, így nem viheted sehová. - Elgondolkozott. Hirtelen felcsillant a szeme. - Megvan! Gyertek velem. - Sham felmordult, nem bízott Rachaelben, mert rólam volt szó.
- Egy fenét! Még kiadnád! - Védelmezően elém állt. Rach nem tudott megszólalni. Nagy szemekkel nézett a bátyámra és gondolkozott, majd Shamino elé állt, és nagyon halkan, fájdalmasan beszélt hozzá.

- Ennyire nem bízol bennem? Ezek után,... ez szép, mondhatom. - Könnyezve elfordult. Én meg leborítottam Shamet a lábáról, a két melső mancsommal ráálltam a vállaira, hártacsaptam a füleimet, morogtam, vicsorogtam az arcától alig pár centire, a maromon égnek állt a szőr. Tudtam, hogy most úgy nézek ki, mint egy igazán igazi, hamisítatlan vadállat. Rachael nyilván azt hitte, bántani akarom Shaminot, ezért felsikított, de rögtön a szája elé kapta a kezeit, letérdelt mellém, és gyors, zaklatott hangon beszélni kezdett hozzám.
- Ne, kérlek ne bántsd! Kérlek, hagyd őt... kérlek! - Abbahagytam a morgást és a vicsorgást, a füleim újból visszaállt a normális helyzetébe, a maromra visszasímult a szőr, és csak néztem Rachre, majd megnyaltam az arcát, vakkantottam és lengetten a farkam.
Rach félig-meddig elmosolyodott, de újra komor lett az arca és felállt. Engem nézett aztán Shamre pillantott, de rögtön el is fordult és újra engem figyelt. Az orrommal barátságosan megböktem a hasát. Símogatta a fejemet, és közben a bátyámhoz beszélt, de úgy, hogy nem nézett rá.
- Ha nem akartok itt maradni, én nem foglak kényszeríteni. Menj, és vidd oda, ahol szerinted biztonságban van...csak össze ne essen... - Az utolsó mondatot gúnyosan, összeszorított fogakkal mondta ki. Én maradni akartam, így Rachael mögé álltam, majd a fejemet lehajtottam elé. Rach Shamre nézett és várt. A bátyám csikorgatta a fogait.
- Rendben, maradunk. De nem hagyom egyedül. Itmaradok vele. - A hangja határozott volt és ellentmondást nem tűrő.
- Felőlem... - Azzal kinyitotta a kaput, szétnézett, majd elindult befelé, velünk a nyomában. Mikor a kert végébe értünk, felnyitott egy ajtószerűséget, mögötte egy lépcső volt, ami lefelé vezetett. Lement, mi pedig követtük. Lent volt egy régi fotel és rengeteg kacat. Többek közt egy hűtő is, amiben -az illatokból ítélve- volt enni- és innivaló is. Rach levett valami dobozt egy régi fa szekrényről és átnyújtotta Shaminonak.
- Elsősegélydoboz. Van benne minden ami csak kellhet. - Kissé mogorva volt.
- Kösz. - A bátyám sem volt különb. Átvette a dobozt, majd eszébe jutott valami. - Hoznál langyos vizet és tiszta törölközőt vagy valamit? - Nézett rá. - Ki kell mosnom a sebet.
- Óhajtasz még valamit? - Mosolygott rá gúnyosan.
- Egyenlőre nem, kösz. - Kedvesen mosolygott Rachaelre. - Segítesz? - Felém intett.
- Igen, csak előbb... hozom a vizet és a törölközőt. - A padlót bámulta.
- És pokrócot, légyszi. - Mosolygott Rachaelre, mire a lány odalépett az egyik polchoz, levett róla egy kék pokrócot és odaadta a lökött bátyámnak, de nem nézett a szemébe. Én meg megelégeltem a lassúzást. Mikor Sham átvette a pokrócot, lefejeltem a hátát, nekilökve Rachnek, ezzel kényszerítve, hogy ölelje át, amit készségesen meg is tett. Szegény lány a meglepetéstől először lefagyott, majd amint magához tért az első sokkból, átölelte Sham nyakát, majd belefúrta az arcát. Én csak elégedetten néztem őket.
- Sham én... - Láttam, hogy nem tudja, mit mondhatna. Majd megszédültem, a föld megingott alatam, és a lábaim felmondták a szolgálatot. Nagy puffanással estem össze. Ijedten felém kapták a fejüket, elengedték egymást, majd letérdeltek mellém.
- Gyorsan, hozz langyos vizet és tiszta törölközőt, fertőtlenítőszert és valami nyugtatót meg egy darab kenyeret, amivel meadhatjuk neki. - Hadarta a bátyám. Rachael pedig felpattant, kirohant, majd nemsokára visszajött a kért dolgokkal, és átjújtotta Shamnek. - A francba. Olló is kellene. Le kell vágnunk a szőrét, hogy ne ragadjon bele a sebbe. - Közben próbálta leszedni a ragasztót a sebemről. Rach sápadtan kotorászott a dobozban, majd a legaljáról kihúzott egy ollót. Sham arrébbhúzódott, odaengedte hozzám, a tapaszt már leszedte. Rach levagdosta a szőrt a sebem körül, de láttam rajta, hogy rosszul van.
- Sham, csinálj valamit! - Sírt. Hallottam a hangján.
- Nyugodj meg. Beadod neki a nyugtatót vagy inkább a sebet mosod ki? - Nézett rá.
- Beadom a gyógyszert.
- Oké. - Belegyúrta a kis darab kenyérbe a tablettát, amjd odaadta Rachnek. Majd beáztatta a törölközőt, és elkezdte kimosni a sebem. Vinnyogtam, mert a víz nagyon csípett. Rach a kis kenyérgombócot odanyújtotta nekem, de nem akartam bevenni.
- Ezt be kell venned. Muszály. - Amikor próbálta a szájamba erőltetni, elfordultam. - Ha tőlem nem fogadod el, akkor Shamino fogja beadni. - Sham felnézett Rach szemébe.
- Nem akarja bevenni? - Hallottam, hogy Rach szaggatottan veszi a levegőt. - Hm. Úgy kell neki. - Lefogott, majd szétfeszítette az állkapcsomat. Rach megszeppent, de beadta nekem. Amint Sham elengedett, felköhögtem, mivel nem volt túl mélyen a torkomban és kiköptem, mire Rachael csúny pillantását kaptam. Halkan morogtam. Mélyen a szemembe nézett.
- Meg szeretnél gyógyulni? - Alig hallhatóan nyöszörögtem, de aprókat bólintottam. - Akkor légyszives vedd ezt be. - Nyújtotta az orrom elé a gombócot. Megszimatoltam, majd prüszköltem. Néztem Rachaelre, és a tekintetemmel üzentem neki: muszály? Határozottan bólintott, mire nagyot szusszantottam, de a fogaim közé vettem a kenyeret, hátradobtam a fejem, majd lenyeltem. Elismerően mosolygott, és megvakargatta a fülem tövét. Pár perc múlva a világ kezdett összemosódni a szemeim előtt, elnyúltam és elaludtam.