- Hát ez meg mi? Dominic?? - Kicsit megijedtem, hogy egyedülhagyott, de valamiért meg is bíztam benne. De a levélben csak ennyi állt:
"Sürgős elintéznivalóm akadt, de este jövök. Ne menj sehová, maradj a házban.
Dominic"
Ez nagyon szívenütött, széttéptem a papírt.
- Tudod, mikor. - Kimentem az erdőbe vadászni és lefoglalni magamat. A hegy lábánál mászkáltam, de nem mertem bemenni a várba, akármennyire is kíváncsi voltam. Felmásztam az egyik fa tetejére, ahonnan beláttam a kastélyban lévő könyvtárba, ahol egy fiú ücsörgött, a kezeibe temetett arcal. Kíváncsian figyeltem, olyan érzésem volt, hogy ismerem, de azt nem tudtam, honnan. Leugrottam az ágról az ablakba. A fiú úgy tűnt, megijedt, de aztán meglepetést láttam az arcán, majd örömöt, amit nem igazán értettem. Aztán eltűnt és két pillanat múlva ott állt tőlem két méterre és úgy bámult, mindtha kísértet lennék, ami nagyon zavart.
- Neved? - Kissé ellenségesen csengett a hangom. Meghökkent, de összeszedte magát és végre megnyikkant.
- Nem... Nem emlékszel? - Suttogta ugyanazt az idegesítő kérdést, amit Dominic.
- Kéne? - Vondtam fel a szemöldökömet. Mély lélegzetet vett, halkan sóhajtott és egy pillanatra lehunyta a szemeit, utána közelebb lépett hozzám.
- Darren vagyok. - "Darren!!" Az agyam riadót fújt, megrémültem és elmenekültem. Futottam, ahogy bírtam, emlékeztem, mit mondott róla Dominic. Meghallottam, hogy Darren mögöttem fut. "Biztos el akar kapni, hogy megölhessen." A gondolattól kirázott a hideg, gyorsabb tempóra váltottam, de ő könnyedén tartotta a lépést. - Várj! - Kiáltott utánam, de eszem ágában sem volt bevárni.
- Dominiiiic!! - Sikítottam, nagyon meg voltam rémülve. Az járt a fejemben, mi lesz, ha Darren elkap és végez velem. Dominic biztos kikészülne.
- Loren, várj, kérlek! - Gyorsabbnak bizonyult nálam, ezért éles kanyarral befutottam a vízesés mögé. Azt reméltem, van egy kis hely legalább, hogy elbújhassak, de legnagyobb meglepetésemre egy egész barlangot találtam. Igaz, kissé bizarr volt a széttört láncal meg a vasbilincsel, de most nem lehettem válogatós. Nem jött utánam, reméltem, hogy sikerült leráznom. Kis idő múlva kinéztem, de nem láttam sehol, ezért hazamentem a kis házba, ahol rejtőztünk.
Bementem és reméltem, hogy Dominic nemsokára hazajön. Hallottam valami zajt, és kinéztem a kissé koszos ablakon, hátha Dominic az. De csalódnom kellett, miel Darren mászlált a ház körül, amitől kezdtem komolyan megijedni.
Nem tudom pontosan, mennyi idő telt el, de ahoz elég, hogy felmenjek, felkuporodjak az ágyra és szorongatni kezdjem a tépett takarót. Dominic amint meglátott, villámgyorsan mellettem termett és leguggolt, az arcomat fürkészte.
- Itt járt valaki. Ismerem ezt a szagot. - Hadarta.
- Da... Da... Da... - Képtelen voltam kimondani, dadogtam a félelemtől, de összeszedtem magam és kiböktem. - Darren. - Dominic arca elkomorodott, kifejezéstelenné vált, ahogy a hangja is.
- Találkoztál vele? - Ennyi, nekem végem. Reszketegen bólintottam, arra gondoltam, hogy talán jobb lett volna otthon maradnom, vagy hagynom, hogy Darren megöljön. - Mit mondott neked? - Megfeszült az állkapcsa, kezdtem tőle is félni.
- Se... Semmit! - Igazat mondtam, de féltem, hogy nem fogja elhinni nekem, hátrébb húzódtam a biztonság kedvéért. Dominic tekintete elsötétült.
- Semmit?! - Ordított. - Akkor honnan tudod a nevét? Azt hittem, nem emlékszel... - Felmordult, tudtam, hogy ha nem mondok valamit nagyon sürgősen, bántani fog.
- Nem is! - Nyöszörögtem. - Arra... Arra én kérdeztem rá... - Mondtam kissé halkabban, de tudtam, hogy érti, amit mondok. Mogorva volt, nem is kicsit, a szoba mintha sötétebb lett volna körülötte.
- Akkor mégiscsak elmondta a nevét neked, nem? Szóval beszélt hozzád. Mozgott a szája és hangok jöttek ki rajta. Így volt vagy sem?
- Igen, de amint kimondta a nevét elmenekültem! - Remegtem, féltem a démoni tekintetétől. - Komolyan! Azt kérte, hogy várjak, de inkább elbújtam és hazajöttem! - Nézte az arcomat, mérlegelt, de aztán alig észrevehetően biccentett.
- Értem. Ezt elfogadom. De miért hagytad el a házat, amikor kifejezetten kértelek, hogy ne? - Újabb számonkérés.
- Mert egyedül hagytál! - Csattantam fel, de azonnal le is csendesedtem, mert már így is paprikás hangulatban volt, nem akartam még jobban felhergelni. - És féltem egyedül, meg akartalak keresni. - Elmosolyodott és bólintott.
- Szóval meg akartál keresni.
- Ühüm. - Ártatlan kiskutya szemekkel néztem rá, mert kicsinek és védtelennek éreztem magam. Elégedett vigyor jelent meg az arcán, úgy tűnt, már nem is haragszik, följebb mászott hozzám és megcsókolt. Óvatosan, félősen csókoltam vissza, igyekeztem kideríteni, vajon tényleg nem haragszik-e, vagy csak megjátsza, hogy semmi baj nincs. Cseppet sem volt óvatos, úgy csókolt, ahogy épp jólesett neki, hol erőszakosan és vadan, hol csak gyengéden, elvégre vámpírként már nem árthatott nekem.
Pár édes perc múlva elhúzódott.
- Nem vagy szomjas? - Kedves kérdés volt, de a tegnapi tömeggyilkosság után jól éreztem magam, lerántottam az ágyra.
- Nem. - Gonoszul vigyorogva néztem rá. - Éhes vagyok. - Lehajoltam hozzá és vadul megcsókoltam. Elvigyorodott, a szemében mértéktelen elégedettség és büszkeség volt, vadul viszonozta a csókomat. Könnyed mozdulattal kettétéptem a rajta lévő inget, most nem különösebben érdekellt semmi. Dominic is elvigyorodott, ugyanezzel a módszerrel szabadított meg a pólómtól, amitől ledermedtem. - Ezt kár volt. Nincs másik pólóm. - Közöltem kissé számonkérően.
- Ugyan már, nem aggódj, a szekrény tele van ruhákkal... - Nem húzódott el egy percre sem, tovább csókolt. Büntetésképp beleharaptam az ajkába, de inkább játékosan, mint durván. Felmordult, úgy tűnt, nagyon tetszik neki a játékom. Lefektetett a hátamra és hozzápréselt a matrachoz, megtámaszkodott a fejem mellett. Végigsimítottam erős hasán, át az oldalán csupasz hátára, és belevágtam a karmaimat jéghideg bőrébe, úgy húztam magamhoz közelebb. Felszisszent, de nem különösebben mutatta, hogy fájt volna neki, ehelyett átölelte a derekamat, és végigsimított a hátamon, a lapockámtól le egészen a derekamig, majd a csípőmig. Halkan felsóhajtottam, nem voltam biztos benne, hogy tudom, hol vagyok, de most nem is számított.
Megszabadított a nadrágomtól is, amit kivételesen nem tépett szét.
- Haladás. - Vigyorogtam, majd halkan elnevettem magamat. - Ez egyben maradt. - Ő is elnevette magát.
- Igen... Igazad lehet. - Megcsókolt, hogy még véletlenül se tudjak többet beszélni. Elégedetten vigyorogva csókoltam vissza, végigsimítottam a hasán és kikapcsoltam az övét, ezzel a mozdulattal közelebb rántva magamhoz. Tetszett neki, megragadta a csuklómat és a matracra feszítette, végigcsókolt a nyakamon.
- Nemtán a vérem kell? - Kérdeztem ravasz vigyorral a képemen. Gonoszul elvigyorodott, végigcsókolt a nyakamon, majd finoman beleharapott, az egyik kezét a derekamra fektette. Elakadt a lélegzetem, egy pillanatra nem tudtam, ki vagyok, hol vagyok, vagy, hogy egyálltalán miért vagyok.
Hümmögött, és szívogatni kezdte a nyakamat. Úgy éreztem zuhanok. Zuhanok a józanságból a tudatlanságba, a sötétségbe. Kapkodtam a levegőt, a markomba gyűrt takarót - feltételeztem, hogy a takarót - szorítottam. Nem hagyta abba, közben megszabadított a maradék ruhámtól is.
- Do... Dominic... - Elszorult és égni kezdett a torkom, ugyanabban a tempóban, ahogy a szemem fordult sötétbíborba, majd feketébe, ahogy a vér kezdett kiürülni a szervezetemből. Dominic kicsit eltávolodott tőlem. Nyeltem egyet, kezdtem szomjas lenni. A Szerelmem belenézett a szemembe és azonnal feltűnt neki a változás. Hátrébb húzódott, úgy nézett rám.
- Szomjas vagy? - "Mintha nem tudnád!" Gondoltam, de válaszként reszketegen bólintottam. Azonnal felállt és felkapott magára valamit, majd várakozóan nézett rám. - Gyere. - Én is felálltam, kotorásztam kicsit a szekrényben. Találtam egy combközépig éső szoknyát, meg egy egész csinos pólót, így én is fel tudtam öltözni.
- Utálom a szoknyát. - Grimaszoltam, mire elvigyorodott.
- Vadászat után elmegyünk és kapsz pár rendes ruhát. - Visszavigyorogtam rá.
- Szerzel nekem?
- Hát persze! - Vigyorgott. - Na, gyere. - Azzal eltűnt a lépcsőn, én meg utánamentem, bár a szoknya nem kicsit idegesített.
Az erdőbe mentünk, de nem volt kedvem állatokat hajkurászni, ezért felmásztam az egyik fára és leültem az ágára, Dominic meg felpattant mellém.
- Mi a baj? - Nézett rám.
- Utálom az állatvért. Undorító íze van. - Duzzogtam, de ő csak elvigyorodott.
- Embervért szeretnél?
- Ha annak jobb az íze, akkor igen. - Sejtelmesen elvigyorodott.
- Meg kell kóstolni. - Válasz helyett megcsókoltam, de tudtam, mit fogok mondani. Elvigyorodott és visszacsókolt, suttogott az ajkaim közé, így megízlelhettem édes lehelletét. - Mi az, edig tartott a nagy szomjúság? - Kuncogott.
- Nem. - Suttogtam vissza. - De ha ilyen finom, akkor az egész falut legyilkolom.
- Szeretlek. - Mondta vigyorogva, majd futólag magcsókolt és nevetve leugrott a fáról. Én is elnevettem magam, utánaugrottam, amint a lábaim földet értek, a falu felé indultam. Dominic velem futott, egész addig, amíg a falu határához nem értünk. Ott megláttam egy embert és két pillanattal ésőbb már az illatát is éreztem. Kellemes, meleg illat, halálosan csábító. nem tudtam ellenállni a hívószónak, rátámadtam.
Dominic nem állított meg, hagyta, hogy tegyek, amit akarok. Két pillanat alatt végeztem a halandóval, és halk, jóleső morgás tört fel a torkomból, mikor elkezdtem kiszívni forró vérét. Édes volt és kicsit sós, de nagyon kellemes. Szerelmem elégedetten vigyorogva figyelt, és mintha büszkeséget fedeztem volna fel a tekintetében.
/2 hónap múlva/
Rászoktam az embervér szívásának mámorára és szinte lehetetlen volt megállnom, hogy ha elment előttem egy gyönge, törékeny halandó, ne öljem meg. Még akkor is gyilkoltam, ha épp nem voltam szomjas. Agresszív és vérszomjas lettem, szórakozásból is gyilkolásztam.
Egyik délután Dominicnak el kellett mennie a közeli városba, akadt valami elintéznivalója. Nem kérdezősködtem, csak tudomásul vettem, hogy el kellett mennie. Kimentem az erdőbe, hogy a szokásos játékomat űzzem a vadállatokkal. Megkergettem őket, aztán csapdába csaltam, de végül nem ittam belőlük és meg se öltem egyiket se. Csak szórakoztam velük. Szerencsétlenek rémülten rohantak előlem az összes lehetséges irányba, én meg nevetve hajkurásztam őket.
Végül kinéztem magamnak egy életerősnek tűnő őzet és azt hajtottam tovább. Hirtelen valami fura szag csapta meg az orromat. Vámpír és emberszag keveréke. Pár pillanattal később meg is láttam őket: egy vámpírlány és egy emberfiú. Befékeztem és azzal a lendülettel felugrottam egy fára, hogy elrejtőzzek. A lány felém kapta a tekintetét, így kénytelen voltam meghúzni magam mégjobban, mint amennyire eddig is elrejtőztem.
A vámpír közelebb lépett, hogy megnézzen, én meg próbáltam a lehető leghalkabban feljebb mászni. Mikor visszahátrált és megfogta a fiú csuklóját és elkezdte feszülten húzni kifelé az erdőből, leugrottam közvetlenül mögéjük.
- Bú! - A lány megperdült, és úgy tűnt, nem hisz a szemének.
- Loren...? - Meglepődtem, hogy tudja a nevemet. Tényleg sok mindenre nem emlékezhettem.
- Ismerlek? - Kérdeztem vissza halkan morogva. Nem felelt, csak a mellette álló fiúra nézett.
- Lory! - Az hozzám lépett és átölelt. Az illata olyan ismerős volt, és annyira csábító, hogy megőrjített. Megfogtam a karját és egy fának repítettem, majd odaugrottam hozzá, lefogtam és megharaptam. Szívogatni kezdtem a vérét, amely minden eddig kóstolt embernél finomabb volt. A lány egy pillanatig sokkot kapva állt, de még akkor se támadott rám, mikor kijózanodott, ehelyett rámkiáltott.
- Loren! - Morogva felnéztem rá, nem értettem, mi baja. - Ne csináld, ő a testvéred, nem akarhatod bántani! - A hangja meglepően nyugodtan csengett.
- Nekem nincs testvérem. - Lassan felemelkedtem, de a testtartásom fenyegető maradt. Nem mozdult meg, egyhelyben állt és csak nézett rám.
- De igen, van. Ő a bátyád, Loren. - Pillantott a földön fekvő, falfehér arcú, ziháló fiúra.
- Nem is ismerem. Ahogy téged se. - Semmilyen érzelmet nem mutatott, ami kissé megzavart.
- Nem emlékszel, igaz? Dominic biztos teletömte a fejedet a hazugságaival. - Ez kemény ütés volt, de csak felhergelt.
- Dominic szeret engem. Csak ő van nekem, ahogy neki én. - Morogtam, de ő csak megingatta a fejét.
- Dominic elrabolt téged és átváltoztatott. Te nem akartad ezt.
- Hazudsz. - Sziszegtem, jobbnak láttam menekülni. Semmiképp nem akartam nyílt lenni, mert az veszélyes. Tettem hátrafele egy fél lépést. Oldalra döntötte a fejét.
- Miért hazudnék? Azért mondod ezt, mert te is érzed, hogy csak az igazat mondom. - Tett felém egy lépést, majd megállt. - De ez nem a te hibád, nem tudhattad. - Nem tudtam, mit mondhatnék, ezért inkább megfordultam és elrohantam, össze voltam zavarodva, már nem tudtam, kinek hihetek. Mikor a folyóhoz értem, leültem a partjára, és engedtem kitörni a melkasomból a zokogást. Nem értettem már semmit.
Nem tudom, meddig ülhettem ott, de elég sokáig ahoz, hogy kezdjen derengeni néhány dolog. Elsőnek a fiú neve jutott az eszembe, akit megharaptam. Szabolcs. Utána kezdett az is rémleni, hogy közöm van hozzá, de ahoz már több idő kellett, hogy rájöjjek, mi köt hozzá. De sikerült végül visszaemlékeznem arra, hogy ő a bátyám, és, hogy nagyon szeretem.
Amint ezek tisztázódtak bennem, felálltam és visszamentem hozzá. Láttam, hogy a lány ott térdel mellette, és láttam a tettem következményét. A fivérem miattam szenvedett az átváltozástól. Óvatos macskaléptekkel odamentem mellé és letérdeltem, megfogtam a kezét, ami kezdett kihűlni, de még puha volt.
- Bátyám... - Suttogtam megtörten. - Én... Én annyira sajnálom... - Komolyan gondoltam, de a szavaknak most nem volt értelmük. Visszafolytottam a sírásomat. - Bocsáss meg nekem, kérlek. - Nem tudtam hangosabban beszélni a suttogásnál. A lány nem mozdult, csak ült és nézett bennünket. Kicsit megszorítottam a Bátyám kezét, aki nagyon, nagyon lassan rázárta az ujjait a kezemre.
- Húgom. - A hangja halk volt és legyőzött. Egyszerűen nem bírtam nézni, ahogy miattam szenved.
- Az én hibám. - Elcsuklott a hangom, elengedtem a Bátyám kezét és elmenekültem.
- Várj! - Hallottam a lány hangját a hátam mögül. Megálltam, de nem néztem vissza. - Nem a te hibád, Loren! Csak kérlek, ne hagyd most magára. - Éreztem magamond a tekintetét, de nem fordultam meg.
- Nem maradhatok. Miattam szenved. - Tisztán lehetett hallani a hangomon, hogy sírok, de most még ez sem érdekellt.
- De ha elmész, még jobban fog szenvedni! - Elhalkult a hangja. - Azt nem akarod, ugye?
- Nem. - Nyöszörögtem.
- Akkor gyere vissza. - Suttogta. Ledermedve csak álltam, nem tudtam, mit tegyek. - Kérlek. - Mondta halkan. Ránéztem, majd le a Bátyámra.
- Nem tudom... - Döntésképtelen voltam.
- Ő is ezt szeretné. - Nézett le ő is a földön fekvő Szabira.
- Jobb lesz neki nélkülem. Úgy... Úgy biztonságban lesz... És ott vagy neki te is. - Lassan hátrálni kezdtem, hogy amint elérem a megfelelő távolságot, elfuthassak.
- Nem! - Rázta meg a fejét a vámpírlány. - És nem csak neki van rád szüksége. - Egy pillanatra felcsillant a szememben a kíváncsiság, de azonnal el is rejtettem a komor maszk mögé.
- Oh, valóban? Ugyan kinek? - Újra megkeményítettem a pajzsomat, eszembe jutott, amit Dominic mondott. Ez a lány Darren testvére, biztos azért védi, hogy csapdába csaljon és megölhessenek. Szofinak hirtelen összeszűkült a szeme.
- Te nem bízol bennem. - Állapította meg a nyilvánvalót.
- Nem. - Jelentettem ki kemény hangon.
- Akkor ne tedd. - Megordult és visszament Szabihoz, én meg megingattam a fejemet, majd magam mögött hagytam őket. Visszamentem a házhoz és mászkáltam egy darabig, majd leültem a lépcsőre és csak vártam Dominicot.
Nemsokára meg is érkezett. Eldöntöttem, hogy nem titkolózok, elmondok neki mindent. Nagyon vidám volt, lehajolt hozzám és megcsókolt.
- Szia! - Vigyorgott.
- Beszéltem a lánnyal. - Kezdtem lehangolódva. - És majdnem megöltem... a... a saját Bátyámat... - Megint sírógörcs kerülgetett.
- Beszéltél a lánnyal? - Kerekedtek ki a szemei. - És... Ki a fene mondta neked egyálltalán, hogy a bátyád?! - Kezdett dühös lenni.
- A lány mondta... De Szabi átváltozott. - Mondtam vékonyka hangon, a nyakamat behúzva. Elsápadt, bár nem tudtam, miért. - Menekülnünk kell? - Egy pillanatig gondolkozott, végül rámnézett és bólintott.
- Igen, muszály lesz. Most bosszút akarnak állni rajtunk. - Mondta komoran.
- Mit... Mit ártottunk nekik? - Kérdeztem vékonyka hangon nyöszörögve. Nem válaszolt, csak megragadta a csuklómat és felrángatott az emeletre, elővett egy bőröndöt és elkezdte beledobálni a ruhákat. - Most azonnal indulnunk kell? - Nekipréselődtem a falnak félelmemben. Komor arcal rámnézett, de közben pakolt.
- Nem. Hajnalig várhatunk. Pakolj össze, addig én intézek egy helyet, messze innen egy másik városba. - Megpuszilt. - De addig el ne hagyd ennek a háznak a küszöbét, világos?
- Ühüm. - Megszeppenten bólogattam.
- Helyes. - Bólintott, és kiugrott az ablakon, magamra hagyva engem. Lassanként összepakoltam a ruháimat egy másik bőröndbe. Mikor elkészültem, odamentem a nyitott ablakhoz és kinéztem rajta.
- Most mi igaz, és mi nem? Kiben bízhatok meg? - Grimaszoltam rá a fákra. A Nap sugarai áthatoltak a ritkás lombokon és elérték az arcomat. Becsuktam a szememet és csak élveztem a napsütést. Hirtelen megéreztem Darren illatát a közelből, kipattantak a szemeim és a tekintetemmel kerestem a fiút. Félig elbújva, de remekül láthatóan állt, és csak nézett rám, én meg rá. Mereven figyeltük egymást, miközben mérlegeltem a lehetőségeimet.
Végül kiugrottam az ablakon, de ő nem mozdult, kifejezéstelen arcal nézett rám.
- Engem keresel? - Vetettem oda a kérdést kőkemény hangnemben.
- Nem. - Felelte ugyanolyan keményen. - Csak épp erre jártam. - Visszaugrottam az ablakba és nemtörődöm stílusban közöltem vele, amit hallottam.
- Hagytad elmenni a zsákmányod. - Erre elkapott egy kissebb vadat és leült a helyére lakomázni, de továbbra is nézte az ablakot, mintha valami érdekes film menne. Kuncogtam egy kicsit, mert viccesnek tartottam a reakcióját. - Ez meggyőző volt. - Pimasz vigyor jelent meg a képén, de továbbra is nyugodtan, ráérősen üldögélt a helyén, mint valami kiscserkész a tábortűznél. - Dominic, ha minden igaz, nemsokára hazaér. - Könnyed, társalgó hangnemmel enyhítettem a kijelentés fenyegető élét. Biccentéssel jelezte, hogy megértette.
- Az remek. Na, és hová ment? - Ugyanolyan csevegő hangot használt, mint én, de tudtam, hogy ez nem csak egy udvarias kérdés, ezért hazudtam.
- Ajándékot vesz nekem. Annyira figyelmes! - Elbűvölten pislogtam az ég felé, nehogy kiolvashassa a szememből a hazugságot.
- Aha. - Grimaszolt, és kissé dühösen beleharapott a szarvas nyakába. Ravaszul elvigyorodtam.
- Nem tán zavar? Nincs barátnőd? - Néztem le rá sajnálkozva. Nevetett, mintha vicces lett volna a kérdésem, de átláttam a szitán. - Szóval elhagyott. - Rám nézett és keserűen felnevetett.
- Ennyire látszik?
- Hát... - Nem tudtam, mit mondjak, végül az igazság mellett döntöttem. - Igen. - Kedvesen rámosolyogtam. - Na, meséld el, mi volt. - Maga elé nézett, láttam, hogy gondolatban máshol jár.
- Igazándiból nem az ő hibája volt. Másé. - Letörölte a szájáról a vért. A mozdulata valahonnan ismerős volt. - Ő csak az áldozat. - Újabb furcsa érzésem támadt, többet akartam tudni.
- Oh... Mesélj még! - Kértem őszinte kíváncsisággal.
- A régi ellenségem elrabolta azt a lányt, akit szeretek. Átváltoztatta vámpírrá és ő most semmire sem emlékszik. Nem emlékszik kettőnkre. - Ugyanazt a mondatot mondta el, amit Dominic. Nem szóltam semmit, a tekintetem ide-oda cikázott, miközben gyengéd tekintettél figyelt. Kezdtek összeállni bennem az apró darabkák teljes képpé.
- Nem. Nem vagyok annyira mázlista. - Suttogtam magamnak, de meghallotta.
- Mire gondolsz? - Nézett rám.
- Te az ellenségem vagy, ahogy Dominicé is. - Jelentettem ki, majdnem teljes meggyőződéssel. - ÉN nem lehetek Ő. - Majdnem, hogy olyan volt, mintha nem is hozzá beszélnék, inkább csak hangosan gondolkoznék. Szomorúan nézett rám.
- Ahogy én az ellensége vagyok, úgy ő az én ellenségem is. És aki elrabolta a lányt, az az ellenségem volt. - Mondta, mire igen "értelmes" tekintettel fintorogtam rá.
- He? - Halkan, édesen felnevetett, majd újra komor lett és a földre pillantott, lassan megingatta a fejét.
- Nekem csak egy ellenségem van. Az pedig Dominic.
- Szóval - Kezdtem összegezni a hallottakat. - Dominic elrabolta a lányt, akit szeret... tél, vagy még most is szeretsz? - Úgy hadonásztam az ujjaimmal a levegőben, mintha összegabalyodott szálakat próbálnék szétszedni. Darren arca kisimult, gyengéd lett.
- Mindig is szeretni fogom. - Hirtelen elöntött az irigység. Irigyeltem azt a lányt, aki ennyire szerencsés, hogy ilyen párja lehet.
- De ő most vámpír, és nem emlékszik rád. - Végre sikerült kibogoznom a "csomót", amit a történet kusza szálai alkottak. - Oh, ez annyira szomorú! - Nagyon sajnáltam azt a szerencsétlen fiút. Felsóhajtott és szomorúan nézett rám.
- Igen, az... Még akkor se emlékezne erre az egészre, ha ezt így elmesélném neki, mint most neked. - Nézett fel rám. Attól a szomorú tekintettől könny szökött a szemembe, amit azonnal makacsul le is töröltem.
- Jó lehet neki...
- Úgy gondolod? - Figyelte az arcomat. Leugrottam elé, egy valamit tudnom kellett. Alig fél méterre értem földet tőle.
- Mond, hogy nem én vagyok az a lány. - Kértem suttogva. Már épp szóra nyitotta a száját, mikor Dominic hirtelen előbukkant az egyik bokor mögül, a szemei vérben forogtak, iszonyú dühös lehetett. Hátrahőköltem a haragja láttán. - D... Dominic? - Szinte nem is nézett rám, csak dühödten -, mint valami felingerelt bika - méregette Darrent, lassan tett felé egy lépést, folyamatosan morgott és ugrásra kész volt. - Azt hiszem, én bemegyek a házba... - Mondtam irreálisan vékonyka hangon és befutottam a kis romba, az ablakból figyeltem tovább az eseményeket. Dominic valamit sziszegett Darrennek, de nem értettem, mit és tett felé még egy lépést. Darren nem hátrált, ugyanúgy harcra kész volt.
Halkan nyöszörögtem, a dolgok kezdtek komolyra fordulni, mintha amolyan innen-már-csak-az-egyikőnk-távozik-élve harc készült volna. Pár másodperc múlva nagyon durva összecsapás következett. Felsikkantottam és a szám elé kaptam a kezeimet, kirohantam és a fiúk közé álltam.
- Ne! - Kiáltottam rá Darrenre. - Kérlek! Ne bántsd. - Könyörögtem, féltem, hogy elveszítem Dominicot, hisz csak ő volt nekem. Darren rám nézett, majd felegyenesedett, kifürkészhetetlen pillantással nézett rám pár másodpercig.
- Azt akarod, hogy ne bántsam? - Nagyon halkan kérdezte, úgy, mint aki nem akarja elhinni.
- Te már tudod, milyen az, ha senkid sincs. Nekem... Nekem csak ő van. Képes lennél elvenni tőlem? - Kétségbeesetten néztem rá, kicsinek és gyengének éreztem magam, mint a bárány, aki a farkas előtt áll. Lassan hátrált egy lépést, ingatta a fejét, úgy nézett, mint aki szellemet lát, és nem pont ilyennek képzelte. - De nem válaszoltál a kérdésemre. - Kezdtem suttogva. - Én vagyok Ő? - A fiú lassan Dominicra nézett, láttam, hogy fontolgatja a választ. Figyeltem, alig kaptam levegőt, a tüdőm nem bizonyult valami erősnek.
Végül rámnézett, a tekintete majdnem annyira kétségbeesett volt, mint az enyém. Lehajtotta a fejét, úgy válaszolt.
- Igen, te vagy. - Suttogta nagyon halkan.Darren félve nézett fel rám, mintha a reakciómtól tartana. Meglepetésemben bent rekedt a levegő a tüdőmben, az ajkaim résnyire nyitva maradtak, alig akartam hinni a fülemnek. Kétségbeesetten figyelt, láttam rajta, hogy szinte bármit megadna, hogy belelásson a fejembe. Összecsaptam a fogaimat, picit megráztam a fejemet és pisolgtam párat, majd Dominic felé fordultam.
- Igaz ez? Elraboltál, és akaratom ellenére átváltoztattál? - Halk morgás tört fel a torkomból. Dominic félve állt és nézett ránk, majd meglepetéssel a hangjában válasz helyett egy kérdéssel felelt.
- Loren, te... Tényleg az ősellenségünknek hiszel, és nem nekem?
- Nem... Már nem tudom, kinek higgyek. - Majdnem sírtam az elkeseredéstől. Darren rámnézett és halványan elmosolyodott.
- Higgy magadnak. - Dominicra, majd rá néztem, egyenlőre még Dominic szavainak hatása alatt álltam, de néhány részlet, - mint a Bátyám és Szofi - kezdett rémleni. A fiúk úgy álltak, mint egy rakás szerencsétlenség, lélegzetvisszafolytva várták, most mit is fogok tenni. Enyhe, nyárias szellő borzolta meg a hajamat, és részben Darren-, részben pedig az álltala elejtett őz illata homályos emlékeket hozott a felszínre. Darrent szerettem. Odaugrottam hozzá és szorosan átöleltem.
- Darren! - Megkönnyebbült nevetés tört föl a melkasából, szorosan magához ölelt.
- Lory... - Leírhatatlanul boldogan csengett a hangja, én pedig boldog voltam, hogy ő boldog. Belefúrtam az arcomat a vállába és belélegeztem az illatát, ahogy ő is az enyémet. Érezhetően nem akaródzott neki elengedni engem.
- Szeretlek. Nagyon. - Kibuggyant belőlem az addig visszatartott sírás és teljes erővel megrázta a hátamat. Hirtelen valami nedvessék csöppent a nyakamra. Majd megint és megint. Kellett pár pillanat, hogy rájöjjek, az engem szorosan ölelő Darrennek is folynak a könnyei.
- Én is téged, Lory. - Suttogta folytott hangon.
- Menjünk haza! - Kértem, ő meg bólintott és Dominicra pillantott, aki sötét pillantással méregetett bennünket.
- Nem mentek innen sehova. - Sziszegte. Minden bátorság elpárolgott belőlem, átöleltem Darren karját, úgy bújtam el mögé. Dominic támadó pózt vett fel, morgott, iszonyat dühös volt, tett felénk egy lépést, vörös szemei villámlottak. Nyöszörögtem, hátrálni akartam, de Darren karja odaszögezett, ahol voltam, mivel ő nem moccant, gyengéden a háta mögé terelt, hogy megvédjen. Szorítottam a karját, féltem a következő percektől. Darren mélyen Dominic szemébe nézett, fenyegető volt a testtartása, akárcsak a hangja és a pillantása.
- Fogd már fel, hogy vesztettél, Dominic! - Halkan felmordult. Dominic is halkan morgott, majd lassan hátrálni kezdett.
- Esküszöm, még visszajövök, és bosszútállok ezért. - Sziszegte, majd sarkonfordult és elrohant. Fellélegeztem és lehuppantam, amiből kiterülés lett, mintha elájultam volna. Hallottam, ahogy Darren leguggolt mellém. Az arcom kifejezéstelen volt, nem moccantam, mintha komolyan nem lennék magamnál. Bizonytalanul végigsimított a karomon, majd visszahúzta a kezét.
- Lory... - Nagyon halkan suttogott, annyira, hogy alig hallottam.
- Ümmm. - Továbbra se mozdultam, csak jeleztem, hogy még élek.
- Lory, kérlek, mondj valamit! - Aggódva a kezei közé fogta az arcomat.
- Mit mondjak? - Kérdeztem rekedtesen csengő hangon.
- Mire gondolsz most? - Halkan beszélt, aggódóan. Kinyitottam a szemeimet és rápillantottam.
- Győztünk? - Halványan elmosolyodott, látszott, mennyire megkönnyebbült.
- Egyenlőre igen. - Nézett folyamatosan. - De nem tudom, mi lesz később. Viszont az tény, mivel több ezer évet várt ezzel a bosszúval, most sem fogja elsietni. - Állt fel az utolsó mondat végén.
- Akkor jó. - "Ájultam" vissza. Darren gyengéden a karjaiba vett egy sóhaj kíséretében, majd belepuszilt a hajamba. - Hazamegyünk. - Jelentette ki. Úgy tűnt, nem lehet rávenni, hogy letegyen. Átöleltem a nyakát és a vállára hajtottam a fejemet, megnyugtató volt az illata és a karja körülöttem. Emberi tempóban sétált vissza velem a kastélyba. A végére tényleg elaludtam, mivel jó ideje nem pihentem már úgy, hogy ne legyenek rémálmaim.
Kezdtem kényelmetlenül érezni magam, mocorogtam egy kicsit, hogy kényelmesebb legyen. Végülis a kifáradtság erőt vett rajtam és nyugtommaradva aludtam tovább. Egyszercsak puha matracot éreztem magam alatt, így kinyújtóztam és még pár órát átaludtam. Mikor felébredtem, Darren mellettem feküdt és nézett, mint aki mindjárt felfal a tekintetével.
- Jó reggelt. - Mosolygott rám, majd közelebb csúszott hozzám. - Hogy érzed magad?
- Jobban. - Motyogtam és közelebb araszoltam hozzá, majd a melkasára feküdtem. Mosolyogva átölelt és símogatta a hátamat. - Hogy van a Bátyám? - Kérdeztem nagyon halkan.
- Jól van. Szeretnéd látni? - Némán bólogattam.
- Akkor gyere. Odalent vannak. - Mosolygott rám. Felálltam, és elindultam lefelé, bár ide-oda támolyogtam, nem álltam biztosan a lábaimon. Darren megfogta a kezemet és nem engedte, hogy elveszítsem az egyensúlyomat. Amint megláttam a lent ácsorgó Bátyámat, lerohantam hozzá és átöleltem, ő meg szorosan visszaölelt, úgy, hogy ha ember letttem volna, tuti a fulladás közelébe értem volna. Hadarva elmeséltünk egymásnak mindent, mindeközben Darren és Szofi mosolyogva figyeltek bennünket.
/Dominic/
Elutaztam végül is a város másik felébe, még ha egyedül is. Franciscohoz mentem, aki szintén egy erdőben élt, de egyedül. Nehéz volt megtalálni a házát, mivel elég jól el volt rejtve.
- Francisco!! - Kiáltottam, mikor tövv órás kóborlás után megtaláltam a romot. Rámnézett és nagy szemeket meresztett, láttam rajta, hogy meglepődött, nem számított rám.
- Nem, a Mars ura! - Vigyorogtam, mire ő is elvigyorodott.
- Mi járatban errefelé?
- Bosszú. - Feleltem egyszerűen. - Már majdnem sikerült, de... Elvette tőlem a lányt, és most vissza akarnék vágni, de kellene egy kis segítség. - Gonoszul elvigyorodott és félredöntötte a fejét.
- Ezer örömmel segítek. - Tudtam, hogy számíthatok rá.
- Remek. Négyen vannak, úgyhogy kellünk még egy páran. - Hangosan kezdtem gondolkozni. - Én Joshuára gondoltam. Meg a barátnőjére, Angiere. Esetleg még Derek jöhetne. Meg Daniel. - Fancisko lassan, egyetértően bólogatott.
- Hm. Ez jó ötlet... Rég nem találkoztam velük, van mit bepótolni. - Vigyorgott.
- Induljunk. - Biccentettem, forrt bennem a bosszúvágy. Fél nap alatt sikerült mindenkit összeszednem, és estére már a házban voltunk a kastély közelében, ahol Loryval voltam. Leültünk az asztalhoz, mindenki engem nézett.
- Mi a terv? - Kérdezte Derek.
- Kicsaljuk őket. Darren az enyém, Lorent nem bánthatjátok. - Felvettem Lory pólóját, és körbeadtuk. - Ez az ő illata. - Mindannyian megszagolták a ruhadarabot, bólintottak. - Őt hagyjátok. A másik lányt és a fiút kinyírhatjátok. Utána miénk lesz a kastély és szabadon vadászhatunk, ráadásul a falu is itt van a közelben.
- Mikor indulunk? - Tették fel a legfontosabb kérdést.
- Holnap hajnalban. Mikor Loren és a kedves barátja - Mondtam ki undorodva a szót, - vadászni indulnak. Odaterelünk valamit Lorykának. Egy embert, esetleg valami erdei állatot, szarvast, vagy valamit. A könnyű prédának nem tud majd ellenállni. Mikor Loren kijön, Darren követni fogja. Ti elkapjátok a lányt, és ha jön a másik kettő, végeztek velük. - Bólintottak, tetszett nekik a terv.
- Rendben.
/Loren/
Estefelé kibotorkáltam félkómás állapotban a fürdőszobába, bár vagy ötször eltévedtem közben, Darren meg kuncogva nézte a szerencsétlenkedésemet, ahelyett, hogy segített volna. Egyszercsak kintről neszezés hallatszott, majd csöngettek. Ijedtemben nekiszédültem az ajtónak.
- Ki a fene tette ide ezt az izét? - Morogtam. Darren vetett még rám egy utolsó pillantást, utána halkan nevetve lement. Végre valahára betaláltam végülis a fürdőszobaajtón és le tudtam zuhanyozni. Mikor végeztem a fürdéssel és a hajmosással, a kőkorlát széléhez mentem és lekiabáltam az érkezőknek és az itt lakóknak. - Jóéjszakát, akárkik is vagytok! - Kiabáltam le, majd elmentem aludni. A fejem alig ért a párnához, már durmoltam is.
- Rendben.
/Loren/
Estefelé kibotorkáltam félkómás állapotban a fürdőszobába, bár vagy ötször eltévedtem közben, Darren meg kuncogva nézte a szerencsétlenkedésemet, ahelyett, hogy segített volna. Egyszercsak kintről neszezés hallatszott, majd csöngettek. Ijedtemben nekiszédültem az ajtónak.
- Ki a fene tette ide ezt az izét? - Morogtam. Darren vetett még rám egy utolsó pillantást, utána halkan nevetve lement. Végre valahára betaláltam végülis a fürdőszobaajtón és le tudtam zuhanyozni. Mikor végeztem a fürdéssel és a hajmosással, a kőkorlát széléhez mentem és lekiabáltam az érkezőknek és az itt lakóknak. - Jóéjszakát, akárkik is vagytok! - Kiabáltam le, majd elmentem aludni. A fejem alig ért a párnához, már durmoltam is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése