- Ma mit nézzünk házimozi címszó alatt? - Ez a kérdés mindig felmerült. - Lehet a Twilight Saga 1-2-3-4?
- Hmm... Végül is elég rég láttuk... - A bátyám elgondolkozva nézett. - Ti is benne vagytok? - Fordult anyu és apu felé.
- Hát, én igen. Kaoj?
- Nos, ha te szívesen nézed, akkor én is! - Apa mély, dörgő hangja most szelíd volt, mint mindíg, amikor szeretettel beszélt velünk. De főleg anyuval, aki oly törékenynek tűnt apa mellett, mint egy vékony ágacska. Vajszínű haja szelíd hullámokban omlott a vállára, barna szeme kedvességről, szelídségről, megértésről, és gyengédségről árulkodott, míg apa széles vállai, magas alakja, izmos teste inkább tiszteletet és félelmet keltett az emberekben. Főleg azokban, akik nem ismerték. És ezen rövidre nyírt, éj fekete haja, és világossárga, szinte már szürke szeme sem lazított. Pedig tudtuk, hogy soha nem ütne meg minket. Nagy volt, erős, de ugyanakkor szelíd, és védelmező. Inkább a hangját használta a fegyelmezésünkre, mintsem az erejét, és ezt nagyon tiszteltük benne, és nagyon szerettük. Sokat játszottunk együtt, és segített berendezni a barlangot is, ahol olyan sok időt töltöttem, ha eltévedtem. Vittünk pokrócokat, fáklyákat, öngyújtókat, gyufákat, könyveket, és jó néhány játékot, így egész otthonossá tettük a komor helyet. Még a falra is raktunk néhány szőnyeget. Az egyik, ami egy fehér farkast ábrázolt, a kedvenc búvóhelyemet takarta el az illetéktelenek szeme elől.
Miközben ábrándoztam, Shamino már lehozta a három filmet, és még néhányat.
- Min gondolkoztál, hugocskám? - Ült le mellém, miután üzembe helyezte a DVD lejátszót és a plazmatévénket. Én mereven bámultam előre.
- Ezen-azon. - Nagy levegőt vettem, és nem néztem rá. - Főleg a barlangon... - Rerre már tudta, mire gondolok. Eztán már csak csöndesen néztük a filmet. Én apunak dőltem, ahogy szoktam, ő pedig fegyelmezetten ült mellettünk. Anyu kiment a konyhába készíteni valami rágcsálnivalót.
Egy nagy tál popcornal tért vissza, és ügyesen leült mellénk. Apu azonnal "támadásba lendült", és vett egy marékkal a kukoricából. Mikor átnyúlt előttem, hirtelen megláttam a jobb csuklóján egy félhold alakú sötétbarna foltot, ami eddig fel sem tűnt. Amikor a tekintetem a saját csuklómra vándorolt, kishíján felsikítottam. Ugyanolyan folt volt rajta, mint amilyen apuén láttam. Ő is érzékelte a hangulatváltozásomat, bár fogalmam sincs róla, hogy hogyan.
- Mi a baj, Ariel? - Kedvesen nézett rám, a hangja gyönéd volt.
- Semmi... - Az én hangom bezzeg remegett, és ezzel elárult. Apa felállt mellőlem, mire anyu ránézett. Egyetlen szemvillantással megbeszélték. Apa kinyújtotta felém erős karját, én meg megfogtam hatalmas kezét, és én is felálltam. Pontosabban talprakecmeregtem. Soha nem értettem, hogy anyu és apu hogy tud olyan kecsesen és gyorsan mozogni. A konyhában szó szerint belerohantam apuba, olyan gyorsan cövekelt le.
- Szóval, mi a baj? - Mostmár nem volt semmi lágyság abban, ahogy beszélt. Inkább fegyelem, kíváncsiság, és keménység. Nem lehetett neki ellentmondani.
- Csak észrevettem azt a foltot a csuklódon... És nekem is ugyan ott van egy ugyanolyan. - Felemeltem a karomat, és megmutattam neki. A szemében most ilyedtség, és hitetlenkedés volt.
- HOPE RAY!!! - Kiáltott anyunak, aki szinte ugyanabban a pillanatban meg is jelent a konyhaajtóban.
- Mi a baj? - Halott sápadt volt. Nagyon megijedhetett.
- Ő is... Ugyan az, ami én voltam. - A hangja elcsuklott.
- Az nem lehet! - Anyu tiltakozott. - Lehetetlen! Nem lehet hold-szülött! Habár... Pont akkor született, amikor feljött a hold... este kilenckor...
- Pontosan! Amikor a hold rádsütött! Kilenc óra tizenhat perckor! Tehát hold-gyermek! - Értetlenül néztem rájuk.
- De Sham? Ő... Nem lehet alakváltó! - Anyu hangja is megtelt aggodalommal.
- Hamarosan megtudjuk. Ha neki is megjelent a félhold a jobb vállán, akkor... - Nem mondta tovább. Tudtuk mind a hárman, hogy fejezné be.
- Szóval... A bátyám... És én... Mik is vagyunk? - Kérdeztem lassan, elgondolkodva. Apu válaszolt.
- Mind a ketten vérfarkasok vagytok. Csak más fajták. Te, kincsem, hold-gyermek vagy. Soha nem öregszel meg. Örökre ilyen fiatal és gyönyörű maradsz. De dönthetsz úgy, hogy felnősz inkább. De addig amikor a telihold fénye a bőrödhöz ér, farkassá változol. Ez lesz a felnőtt alakod. Másokat is képes vagy átváltoztatni, egyetlen harapással, hogyha az illető ember. - Magyarázta türelmesen. - Minden harmadik teliholdnál az Ezüsthold réten találkozunk a többi hold-szülöttel. Ha jól tudom, rajtunk kívül ketten vannak. Dominic és Anthoni. Annyi idősek, mint te... Úgy ötszáz év eltéréssel... - Tette hozzá zavartan. - De nem látszik rajtuk. Ahogy rajtad sem fog. - Kedvesen mosolygott rám.
- És mi van a testvéremmel? Shaminoval?
- Ő alakváltó. Ahogy én voltam. Tizenöt évvel ezelőtt. Az alakváltók... Olyasmik, mint a hold-szülöttek. Ugyanúgy grizzly méretű farkassá változnak át, csak az a különbség, hogy az alakváltók akkor változnak át oda és vissza, amikor akarnak, miután megtanulták irányítani a képességüket. Rájuk csak annyi hatással van a hold, hogy az erejüket befolyásolja. Úgy értem, hogy teliholdkor a legerősebbek, újholdkor meg a lesgsebezhetőbbek. Ha már teljesen uralják a képességüket, akkor képesek arra, hogy nem változnak át, de akkor ők is megöregednek. Ebben is hasonlítanak: amíg átváltoznak, addig nem öregszenek. - Döbbenten hallgattam, amit mondtak.
- És ezt eddig miért nem mondtátok? - Shamino is döbbenten állt az ajtóban.
- Sajnálom, de nem mondhattuk el előbb! Biztosak akartunk lenni benne, hogy emberek vagytok-e. - Anyu a kezeit tördelte.
- Az emberek nem tudhatnak a létezésünkről. - Mondta apu komoly hangon. - Mert ha mégis megtudnák... Tűzzel vassal üldöznének bennünket! Ezért nem szóltunk. - Ez elég kézenfekvőnek tűnt.
- És... Ez hogy működik? Mármint az átváltozás? - Óvatosan kérdeztem, nehogy valami rosszat mondjak.
- Meglátjátok, ha eljön az ideje! - Mondta anyu. - De most ideje lefeküdnötök! Későre jár!
Úgy lett. Elmentünk fürödni, és gyorsan lefeküdtünk, ki-ki a maga kuckójában. Félálomban még érzékeltem, hogy a bátyám bejön a szobámba, de más már nem jutott el a tudatomig. De amikor hozzámszólt, a szememből teljes mértékben elillant az álom.
- Ariel, ébren vagy? - Suttogta.
- Mostmár... - Morogtam vissza nagyon halkan, mert tudtam, hogy úgyis hallja.
- Bocsi. Csak... Nem tudom elhinni, hogy ez a farkashistória igaz... Nem... - Megingatta a fejét. - Ez egyszerűen lehetetlen! Nem lehet igaz, hogy vadállatok vagyunk! Ez teljes képtelenség!!!
- Kicsit csöndesebben is beszélhetnél... - Motyogtam, miközben álmosan dörzsölgettem a szemem. - Még félig alszok! Amúgy mivan, ha tényleg azok vagyunk... - Hatalmasat ásítottam. - Majd meglátjuk az első teliholdnál... Vagy nem tudom. Ha átváltozol, akkor az vagy. Ha nem, akko... - Nem tudtam elnyomni az ásításomat. - Akkor nem vagy az. - Nyújtózkodtam egyet, majd visszadőltem az ágyamra. - Mond, de cseppet sem vagy álmos? - Elgondolkodva nézett rám.
- De. Talán egy kicsit. De most nem tudnék aludni. - A beszélgetésünk után én is így voltam ezzel.
- Van kedved kimenni az edrőbe? Megmutatom a barlangot! - Ajánlottam fel.
"Talán a túrától eléggé kifáradunk, és el tudunk majd aludni."-gondoltam.
- Jó... Talán egy kis séta nem árt... - Egyezett bele.
Így elindultunk a barlang felé, aminek a helyét eddig csan én és apu tudtuk. Elég gyorsan odaértünk, nem kellett hozzá fél óránál több idő.
- Íme, ez lenne az! - Intettem a feketén tátongó bejárat felé. - Gyönyörű, ugye?
- Nem látom, mi ebben a gyönyörű! - Mondta fintorogva.
- Majd reggel meglátod! - Mosolyogtam rá, és a csuklójánál fogva berángattam a barlangba a pokrócokhoz. - Ha fázol, takarózz be! - Mondtam gyorsan, majd az egyik takarót magam köré csavarva behúzódtam az egyik sarokba, összegömbölyödtem, és csak hallgattam, ahogy a farkasok énekelnek. - Altatódal! - Mondtam, és én is elkezdtem dúdolni a jól megszokott dallamot. - Mindíg ezt éneklik! - Suttogtam félálomban. A kórushoz egyre többen és többen csatlakoztak. Végül már csak annyi jutott el a tudatomig, hogy Sham jóéjtpuszit ad. Utána már nem tudtam magamról, elsüllyedtem az álmok világába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése