- Jó reggelt! - A hangom fáradtam csengett.
- Áh, szép jó reggelt, hugocskám! - Vidám arca láttán, aggódni kezdtem.
- Mi van? - Kérdeztem gyanakodva.
- Semmi. Csak tényleg jó ebben a barlangban aludni! - Ez nem hangzott valami őszintén.
- Mi történt? Nem tán összefutottál az egyik helyes farkaslánnyal? - Ugrattam.
- Nem. Viszont nem tudom mit álmodhattál, de nagyon nyugtalanul aludtál. - A szeme megtelt aggodalommal. Hirtelen mindenre tisztán emlékeztem. Egy gyönyörű, hófehér férfi állt két hatalmas, morgó farkas előtt, akik engem és a bátyámat védelmezik. Hirtelen rádöbbentem: azok a farkasok anyuék voltak! Sikoltani szerettem volna, amikor a vörös szemű férfi belefúrta a tekintetét az enyémbe, de nyikkanásnyi hang sem jött ki a torkomon. A bátyám is felmordult mögöttem, aztán reszketni kezdett és fájdalmasan felkiáltott. Mikor hátranéztem, ő már nem volt sehol. Csak egy grizzly termetű, sötétbarna, aranysárga szemű farkas állt mögöttem. Mire visszanéztem, a vajszínű farkas már vérbe fagyva feködt a földön, a fekete pedig nekiugrott a márványfehér férfinak. "Menekülj!" Csak képzeltem volna? Vagy tényleg apu hangját hallottam a fejemben?
Az emlékektől kirázott a hideg, amit Sham is észrevett.
- Mi a baj? - Félrebiccentette a fejét.
- Semmi. Csak rossz álom volt. - Megpróbálkoztam egy mosollyal, ami -legalább is azt olvastam le a bátyám arcáról- nem sikerült valami meggyőzőre. - Tényleg. Semmi gond.
- Jaj, hugi, ne csináld már! Látom rajtad, hogy valami nincs rendben! - Kedvesen nézett rám. - Nekem elmondhatod!
- Mondom. Csak rosszat álmodtam. - Nagy levegőt vettem. - Na jó. - Letette a könyvet, és minden figyelmét nekem szentelte. - Huh... Na szóval... Az volt, hogy... Egy vámpír megtámadott minket. A szüleink védtek minket, de az a szörnyeteg... - Vad morgás tört föl a torkomból. - Megölte őket. - Könnyek gyűltek a szemembe. - És te is átváltoztál. - Néztem rá. Ő hatalmas szemeket meresztett, és úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna. - Sötétbarna, sárga szemű farkasként álltál mellettem. - Próbáltam nem elmeháborodottnak tűnni. - Amúgy meg... Ez csak egy álom volt! - "Csak egy álom..."-magam sem nagyon hittem, hogy valóban CSAK egy álom volt... Valahogy nagyon rossz előérzetem volt ezzel a nappal kapcsolatban. - Szerintem haza kellene mennünk. Anyu és apu már biztos aggódnak miattad!
- He? Miért miattam? És veled mi van?! - Teljesen kiakadt azon, amit mondtam.
- Igen, miattad! Én már kicsi koromtól kezdve, amint járni tudtam, folyton elszöktem! - Nevettem. - És én legalább visszatalálok egyedül!
- Nagyon vicces! Szerinted én nem vagyok rá képes, he?! - Kissé felhúzta magát, amin jót derültem.
- Nem, nem hinném. Az első két méteren már eltévednél. - Kuncogtam.
- Próbáljuk ki! - Mondta dühösen. Én csak biccentettem. Le kellett higgadnom, mielőtt megszólalok, különben a szavaim végeláthatatlan nevetésbe fulladtak volna. Nagy levegőt vettem, és próbáltam higgadt mardni.
- Hajrá! Vezess haza! - Intettem. Amikor kilépett a barlang száján, már láttam, hogy rossz felé megy, de direkt nem gondoltam rá. Egy idejig magabiztosan ment előre, majd kicsit lassított, végül megállt.
- Eltévedtünk, igaz? - Kérdezte megszeppenve, mire belőlem kitört a nevetés.
- Már két órával ezelőtt! - Alig kaptam levegőt. - Már a barlangnál rossz irányba indultál el, most meg totál más helyen vagyunk!
- Oh... - Úgy tűnt, hogy kissé elszégyellte magát. - Akkor... Ez esetben... - Láttam rajta, hogy vívódik. Keresi a szavakat, de nem sok sikerrel.
- Elég, ha símán bocsánatot kérsz. - Segítettem ki.
- Uh... Jól van! - Dühösen fújt. - Elismerem, otthonosabban mozogsz az erdőben, mint én!
- Helyes! - Mondtam elégedetten. - És most menjünk haza! - Diadalmasan indultam hazafelé. Csak négy órába telt, mire hazaértünk, mivel Sham elég mélyre vezetett a erdőben. Mikor hazaértünk, alig akart hinni a szemének.
- Ezt meg hogy csináltad?! - Csodálkozott. Megkocogtattam a homlokom.
- Beépített GPS! - Nevettem. - Ismerek minden fát, követ, sziklát, barlangot, vízesést az erdőben! Az állatokról nem is beszélve!
- Mennyi időt töltöttél te az erdőben, mi? - Kérdezte meglepődve.
- Hát... Nem sokat... Csak minden este kimentem... - Ártatlan arcot vágtam. Ő kikerekedett szemekkel bámult rám. - Jaj, ugyan már! Ne nézz így rám!
- De erről én miért nem tudtam? - Magából kikelve őrjöngött.
- És én miért nem tudtam, hogy kihalgatod a gondolataimat?! - Vágtam vissza dühösen. Ezt egy jó hosszúra nyúló veszekedés követte. Miközben szópárbajt vívtunk, észre sem vettük, hogy visszaértünk a házhoz.
- Ariel, Shamino, ti vagytok azok? - Apu hangja ökkentett ki minket a szokatlanul hosszúra nyűlt vitánkból.
- Igen! - Kiáltottam.
- Kitűnő az időzítésetek! Gyertek, be szeretnélek mutatni valakiknek Ariel! - Ekkor kijött elém az ajtóba. - Gyere! - Bíztatóan nézett rám. Követtem őt a nappaliba, ahol most két idegen fiú ült a kanapén.
- Ők itt Dominic és Anthoni! - Intett a két srác felé, akiken azonnal láttam, hogy nincs ellenükre, hogy én is hold-gyermek vagyok.
- Dominic vagyok! - Ugrott fel az egyik. Éjjfekete haja, vörös szeme, és hamuszürke bőre volt.
Hátrahőköltem a látványtól. - Bocsi, ha megijesztettelek...
- Nem, nem, csak... Olyan fura a bőröd... - Kinyjtottam a kezem, mire ő azonnal közelebb lépett, hogy megérinthessem. - Milyen selymes, és puha! - Csodálkoztam. - És milyen jó meleg!
- A tiéd is ilyen lesz, miután átváltozol. Mindíg, teliholt estéje előtt ilyenek vagyunk. Ma este fogsz először átváltozni. Aztán minden teliholdnál, plusz télire. - Kedves mosolya megnyugtatott, de amit mondott, az messze elmaradt a menyugtatótól.
- Azt mondod, télire átváltozunk?! - Ezen teljesen kiakadtam.
- Nem, dehogy! - Vágott bele Anthoni röhögve. Neki barna haja volt, nem olyan sötét, mint a bátyámé, de nem is olyan arany árnyalatú, mint az enyém. Nagyon vonzó volt, és neki is ugyan olyan vörös szeme, és szürke bőre volt, mint Dominicnak. - De úgy látom, ma egy új taggal bővül a falka! - Mosolygott rám. Értetlenül néztem. - Van valahol egy tükör?
- A szobámban, és a fürdőszobában. - Feleltem a lehető legközmbösebb hangon.
- Gyere! - Kézen fogott, és felvezetett az emeletre. Pár pillanat múlva már a másik kezem is foglalt volt, Dominic álltal. Odavezettek a tükör elé.
- Nézd! - Dominic bizalmasan a fülembe suttogott. A látványtól hátraugrottam.
- Ez... Ez... Ez lehetetlen! - Ámélkodva néztem a tükörképemet. Nekem is izzóvörös volt a szivárványhártyám, és szürke a bőröm. - Oh...
- Tetszik? - Tette a vállamra a kezét Anthoni.
- Igen! Nagyon! - Örömmel nézegettem magam. - Ez gyönyörű! - Aztán hirtelen változni kezdtek a színek a bőrömön, és a szememben. - Mi ez?!
- Ilyet még nem láttam... - Dominic közelebb húzódott hozzám, és úgy helyezkedett, hogy ha összeesnék, el tudjon kapni. Végül a bőröm megállapodott a krémesfehérnél, a szemem pedig a napsárgánál.
- Eh... Huh... - Néztem magam elé. - Szédülök! - Erre mind a két fiú mellettem termett, és átölelte a derekamat. Én hálásan megkapaszkodtam erős karjukban, és rájuktámaszkodtam. - Köszi.
Így mentünk le a földszintre. Mikor a családom meglátott minket, alig tudták visszatartani kitörni készülő nevetésüket. Őszintén szólva én is közel álltam a röhögőgörcshöz.
Leültünk a nappaliba, és vártuk, hogy besötétedjen, és átváltozzunk. Addig, hogy valamivel agyonüssük az időt, elmondtak mindent, amit tudnom kellett a farkas létről.
- Huh... Ennél többre számítottam... - Mondtam elgondolgozva. - Nézzétek, csak! Feljöt a Hold!
Kimentünk, felsorakoztunk egy sorba, és vártuk, az ezüstös fény megsimítsa a bőrünket, és kiszabadítsa belőlünk a farkast.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése