- Gyere! - Hívott Dominic.
- Nyugalom, csak ordítunk majd a fájdalomtól, de túléljük. - Nevetett Anthoni, mintha ez valami jó vicc lenne.
- Eh... Kösz... - Kissé megszeppentem, amit ők is észrevettek.
- Szép volt, most nézd meg, hogy ráijesztettél, öcskös! - Dominic elég szépen lehordta Anthonit.
- Vá-vá-vá-váááárjatok! - Emeltem fel a kezeimet. - Ti... ti testvérek vagytok?!
- Csak farkastestvérek. Miért? - Nézett rám Dominic, miközben leszorította az öccsét a földre.
- Csak mert azt mondtad neki, hogy "öcskös". - Magyaráztam. - Ebből gondoltam, hogy testvérek vagytok. De nézzétek, csak! Feljött a Hold! - Mutattam az ablak felé.
- Oh. Akkor ideje indulnunk... - Mondta Anthoni, akit a földhöz szögezett a báttya. - Lennél szíves elengedni?! - Ripakodott rá Dominicra.
- Nem! - Dörrent Dominic. Úgy láttam, hogy közbe kellene lépnem, különben itthon fogunk maradni.
- Kérlek, Dominic! Engedd el, és menjünk már! - Kérleltem, mire azonnal felpattant.
- Kimegyünk, aztán felsorakozunk egymás mellé. Te leszel középen, mivel te vagy az újonc. - Az "újonc" szót lágyan ejtette ki. Rámosolyogtam, és kitrappoltam a pázsitra. Ők is mellém álltak.
- Három, kettő egy...! - Számolt vissza Anthoni. A teliholt fénye szinte símogatta a bőrömet, de ugyanabban a pillanatban el is kezdte pokolian égetni. Felsikoltottam a fájdalomtól, mivel úgy éreztem, hogy a csontjaim is porrá zúzódnak, majd új formában forrnak össze. Ziháltam. Mellettem a két fiú csak néha nyögött fel. Ők már hozzá voltak ehez szokva, nem úgy mint én. Ez az új fajta fájdalom meglepetés szerűen ért. Nem értettem. Számítottam rá, hogy fájni fog, elvégre figyelmeztettek, de akkor is, erre nem voltam felkészülve.
Az átalakulás nem tartott tovább fél percnél, de ez a kis idő is elég volt ahhoz, hogy teljesen kikészüljek. Csak feküdtem a földön, és nem mozdultam. Féltem, hogy szörnyeteg vagyok, mivel valami fura vágy égetett. Egy hang folyton azt zizegte a fülembe: "Menj, fuss, fogd meg, öld le!" El akartam hallgattatni, de nem tudtam. Nyöszörögve felemeltem a fejem. A bátyám ott ült mellettem, és símogatta a nyakam.
- Oh, hát nem haltál meg?! - Kiálltott fel megkönnyebbülve.
- Miért haltam volna? - Akartam válaszolni, de csak valami fura nyöszörgés és moorgás szerű hang tört fel a torkomból, amitől megijedtem. Felnéztem, a fiúkat kerestem, de nem voltak sehol. Helyettük két óriási fekete farkas és ember közti lény nézett rám. Ettől a frász kerülgetett. Hát még akkor, amikor meghallottam a fejemben a hangjukat! Akkorát ugrottam, hogy még én magam is meglepődtem.
- Nyugalom! Nincs semmi baj! - Hallottam Dominic hangját a gondolataimban.
- Ez meg mi?! Megőrültem, hogy hangokat hallok a fejemben?! - Teljesen kiakadtam. Majd meghallottam Anthoni kuncogását, szintén a gondolataimban.
- Nyugi! Ez együtt jár a farkasléttel! - Nevetett. - Hozzá kell szokni. - Odajött mellém. - Gyere! Pont jókor változtál át, mivel ma van a harmadik telihold!
- Tényleg? Hova megyünk? - Kérdezősködtem.
- Meglátod! Csak légy türelemmel! - Felelte higgadtan Dominic.
- Oh. Hát jó, de induljunk már!!! - Toporogtam, mire mind a ketten felnevettek.
- Jól van, indulás! - Adta ki a parancsot. Mind a hárman egyszerre indultunk el. Még egyszer utoljára visszanéztem, majd elszáguldottam a fiúk után.
Nem kellett túl sok idő, és kiértünk a legszebb helyre, amit csak életemben láttam. Igaz, hogy rengeteg kidőlt fatörzs, meg kövek tették veszéllyessé a tisztást, de nekem mindennél jobban tetszett.
- Ez gyönyörű! - Gondoltam elbűvölve.
- Tetszik? - Símult a maromhoz Anthoni.
- Igen! Nagyon! - Izgatott voltam, és felé kaptam.
- Hé! Még el se kezdtük a játékot! - Kacagott.
- Hát... Akkor nincs más hárta, mint előre! - Lőtt ki Dominic. Anthoni szinte azonnal utána vetette magát. - Figyelj, Air! Így játszunk mi! - Megfordult, és nekiugrott Anthoninak, majd összeverekedtek. Amelyik rönkre ráestek, az hatalmas reccsenéssel ketté, vagy még több darabba tört szét. Ahogy néztem őket, egyre jobban be akartam szállni a játékba.
Hirtelen mozdulattal úgy lőttem ki, mint valami rakéta. Nem láttam, melyikük nyakát kaptam el, de visszaharapott. Ahogy a mély sebből csorogni kezdett a vérem, úgy éreztem magam egyre erősebbnek. Mind vadabbul, és vadabbul harcoltunk.
Ők egymással sokkal durvábban bántak, mint velem, de nem engedték magukat megtépni, ami nekem borzasztóan tetszett. Végre nem úgy bántak velem, mint valami törékeny drága porcelán babával. Engem is ugyanúgy megharaptak, mint egymást. Habár engem nem gyepáltak el annyira, mint egymást, és arra is ügyeltek, hogy ne essen túl nagy bajom. Nem is csaptak oda egyetlen fatörzshöz sem, amikor pedig túl közel mentem egyhez, ellöktek, nehogy nekimenjek.
Ahogy rohangáltunk, nem figyeltem, és egy hatalmas ág belefúródott a szügyembe.
- Aúúúúúú!!! - Sikoltottam gondolatban, ami a valóságban egy hatalmas üvöltésként nyilvánult meg, amibe beleremegett az egész erdő.
- Mi a baj?! - Ugrott oda hozzám Dominic. - De hiszen te vérzel!!!
- Na és?! Folytassuk a játékot! - Kötöszködtem. - Vagy együnk valamit! Éhen halok! - Egy finom, helytelenítő morgással megcsóválta a fejét.
- Jól van. Gyere! - Intett, hogy kövessem. - Anthoni, gyere! Vadászni megyünk!
- Tényleg?! Megint?! Szuper! - Lelkesedett.
- Igen, tényleg! Na, haladj! - Elég gyorsan haladtak, így lemaradtam, mivel a sebemben benne maradadt egy darab a faágból.
- Au... Várjatok! - Kiáltottam utánuk. Mind a ketten visszafordultak, és segítettek nekem.
- Gyere! Ilyen állapotban nem jöhetsz velünk! Most szépen visszamegyünk hozzátok! - Dominic megint azon a parancsoló hangon beszélt. Ennek a hangnak nem lehetett nem engedelmeskedni.
Mikor hazaértünk, Sham azonnal kirohant elénk.
- Mi történt?! Miért nem vigyáztatok rá?! - Üvöltött magából kikelve a bátyám. Nyöszörögve jeleztem, hogy nem az ő hibájuk volt. Ők viszont mintha csak rám akarnának cáfolni, vadul morogtak Shaminora. Feléjük kaptam, hogy ugyan fejezzék már be. Elértem, amit akartam: elcsöndesedtek. - Várj itt! Hozom az elsősegélydobozt! - Azzal már be is rohant a házba, de anyuékkal jött ki. Meleg vizet, több rongyot, fertőtlenítő- és kötszert hoztak. Mostmár biztonságban éreztem magam.
Gyorsan végeztek a sebem ellátásával. Kihúzták az ágdarabot, majd langyos vízzel lemosták a sebet. Lefertőtlenítették, és bekötötték. Nem volt más dolgunk, mint várni a hajnalt, hogy újra ember legyek.
Nem kellett sokat várnom. A Nap első sugarai kellemesen cirógatták a bundámat, majd befúrták magukat alá, és a bőrömet símogatták. Továbbhaladtak, egészen a csontjaimig és gyöngéden, de határozottan újra szétzúzták őket. Nem kellett sok idő, és ismét ember voltam. Mélyen belélegeztem a friss hajnali levegőt. Jó volt újra embernek lenni. Felálltam, és nagyot nyújtózkodtam, majd bementem üdvözölni a családomat. Ők még mélyen aludtak és nem volt szívem felkelteni őket, így leültem a nappaliban a kanapéra, és vártam, hogy felébredjenek maguktól.
"Azt hiszem addig készítek valami reggelit."-gondoltam abban a nyugodt tudatban, hogy már nem hallja senki a gondolataimat.
Lassan készítettem össze a bundáskenyérhez az alapanyagokat. Élveztem, hogy kezeim vannak, és nem mancsaim. Minden mozzanatot addig húztam, ameddig csak lehetett. Közben gyönyörködtem emberi testemben. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ekkora örömmel fogok hazajönni. Rettenetes volt, hogy nem lehetek a bátyám közelében, és tudtam, hogy aggódik értem. Szörnyű volt a tudat, hogy nem mondhatom el neki, hogy jól vagyok, hogy nincs semmi bajom.
Végiggondoltam, mi lesz, ha ő is átváltozik.
"Soha többé nem kell majd elválnunk egymástól."-erre a gondolatra majd' kibújtam a bőrömből örömömben. Alig vártam, hogy felébredjenek, és újra velük lehessek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése