Hirtelen valaki megdöngette a szobám vékony fa ajtaját.
- Hé, Hugocskám! Ébresztő! - A bátyám, Sham volt az. Őt mindig felveri az ébresztőórám tombolása, nem úgy, mint engem. - Bejöhetek?
- NEM! - Morogtam a párnám alól. A tiltás ellenére nevetve benézett. - Mit akarsz? - Tudtam, hogy bejött, mivel egyrészt ismerem, másrészt hallottam, amint belép. "Hm... Fura, eddig nem hallottam."-gondolkoztam el. Hirtelen valami nagyon kellemes illat csapta meg az orromat. Sós, párás, meleg. Érdekes összeállítás. Amikor Sham közelebb ért hozzám, egyre erősebben éreztem a megnyugtató szagot. "De jó illata van... Fura... Ez eddig fel sem tűnt..."-nem értettem semmit.
Mintha csak olvasna a gondolataimban, megkérdezte:
- Mi a jóillatú? - Erre kipattant a szemem, a párnát pedig szép ívben passzoltam a szoba másik felébe. Kikerekedett szemekkel meredtem rá. - Arra gondoltál, hogy jó illatú. De mi?
- Te... Te... Te olvasol a gondolataimban?! - Hatalmas erőfeszítésembe került, hogy kimondjak egy épkézláb mondatot. A meglepetéstől alig kaptam levegőt.
- Igen. Egy ideje. - Ezen teljesen kiakadtam.
- EGY IDEJE?! ÉS ÉN ERRŐL MÉGIS MIÉRT NEM TUDTAM, MI?! - Anyu feljött a kiabálásomra.
- Mi a baj, kincsem? - Szelíd hangja valamennyire lecsillapított. Ezt fokozta a kellemes vanília és méz illat, ami beáramlott a szobámba.
- Semmi. Csak épp ez a szemét itt... - Mutattam Shaminora - ... felébresztett!
- Még jó! Hiszen péntek van, Ariel! - Anyu hangjában némi meglepődés csengett.
- Hogy micsoda?! Shamino, miért nem szóltál előbb?! - Villámgyorsan összeszedtem az aznapra szánt ruháimat, és elviharzottam a fürdőszobába.
Nem kellett hozzá öt perc, hogy kész legyek. Legalább is én így éreztem, de a bátyám csúnyán romba döntötte ezt az illúziómat.
- Na, végre! Már negyed órája várok! - Csak egy rövid morgással válaszoltam. Sárga szemében ravasz fény csillant, amitől megijedtem.
- Ajjaj! Mit tervezel? - Kérdeztem gyanakodva.
- Majd a suli felé elmondom! - Azzal magára csukta az ajtót.
Annyiban hagytam, mivel ő a maga részéről lezárta a témát. Lementem, hogy valami ehető után nézzek. A szüleink persze már rég elmentek itthonról.
A hűtőben találtam tojást, és bacont.
- Akkor ma tükörtojás lessz baconnel. Esetleg pirítóssal. - Tervezgettem halkan a reggelit. Elővettem három tojást, mivel tudtam, hogy én csak egy pirítóst fogok enni. Az utóbbi egy hétben nem volt étvágyam, ahogy most sem. Feltettem a serpenyőt a tűzhelyre melegedni, megmostam a tojásokat, és elővettem a kenyeret, meg a rávalókat.
Mikor az olaj elég meleg lett, beleütöttem a tojásokat, aztán vártam, hogy megsüljön. Ekkor hallottam, hogy a bátyám végzett a zuhannyal, és lefelé tart.
- Jó illata van! - Szimatolt elismerően.
- Jól átsütve, ahogy szereted! - Tettem a tányérjára a kész tükörtojást. - Mindjárt készítek még pirítóst! Ja, és remélem nem gond, hogy inkább én készítek kaját! - Hatalmas szemekkel nézett rám.
- Most ugye csak viccelsz, Hugocskám? Örömmel adom át a reggelikészítés tisztségét! Tudod, mi lesz abból, ha én próbálok valamit készíteni! - Grimaszolt. Ezen elnevettem magam, hiszen tisztában voltam vele, hogy csak rántottát tud készíteni, és azt sem tökéletesen.
- Ja. Vagy a kezedet égeted meg, vagy a konyhát repíted a levegőbe! - Cukkoltam, de fel is jajdultam. - Aúúú!!!
- Mi a baj?! - Pattant fel a reggelije mellől. - Ariel, mi történt?!
- Femmi, fak megégeffem af ujjamaf. - Szopogattam az ujjamat, amire az imént rácsapódott a forró olaj.
- Au... - Fejtette ki véleményét, amikor látta, milyen csúnyán megégett.
- Én is ezt mondtam, csak egy kicsit hangosabban, és hosszabban! - Felszisszentem, amikor óvatosan hozzáért. - Na, hagyjál! Oda fog égni! Menj kajálni! - Értetlenül nézett rám. Igazán megszokhatta volna, hogy nem igazán törődök a sérüléseimmel. Gyorsan megfordítottam a kenyeret, még épp idejében. - Kész is! - Tányérra tettem, és elkezdtem sütni a következőt.
- Mennyi van még? - Sham hangja nyugtalan volt. Hallottam, amint nagyot nyel.
- Ezzel együtt három. Ízlik a tojás?
- Isteni! Hogy tudod így eltalálni az ízeket, meg mindent? - A szemem sarkából láttam, amint őszinte kíváncsisággal, és irígykedéssel néz rám.
- Van érzékem hozzá! - Azzal a másik kenyér tetejére csúsztattam a kész pirítóst, a hűtőhöz léptem, és elővettem az üdítőt, majd két pohár kíséretében az asztalra koppantottam. - Mondanám, hogy megtanítalak, de minek? Hisz együtt fogunk maradni. - Ezen elgondolkodott egy kicsit. Tudta jól, milyen szabad szellemű vagyok, és útálom a kötöttségeket. Elmosolyodott.
- Igaz. - Ezzel le is rendezte.
- Mit is akartál mondani, mielőtt fürödni mentél volna? - Gyanakodva néztem rá.
- Ja, akkor! Am... Péntek van...
- És? - Türelmetlenül néztem rá, miközben ügyesen megfordítottam a kenyérszeletet.
- Kimehetnénk az erdőbe! - Tisztán hallottam a hangjából kicsendülő izgalmat. Az erdő gondolatától eddig mindíg jó kedvem lett. Imádtam kint csatangolni. Kicsi koromban sokszor eltévedtem, de mégis volt két biztos pont: a barlang és a vízesés. Ehez a kettőhöz régen is odataláltam, még sötétedés után is. Igaz, amikor eltévedtem, sokszor nem értem haza sötétedés előtt, és a barlangban aludtam. Olyankor a vad farkasok énekeltek nekem altatót. Szerettem hallgatni a hangjukat. Mindíg megnyugtatott az énekük. Miközben merengtem, épp megsült az utolsó kenyér is. Gyorsan kitettem a tányérra, és átszambáztam vele a pult mellett, majd leraktam az asztalra. Sham azonnal lecsapott az egyik friss pirítósra.
- Jó étvágyat! - Mondtam, azzal gyorsan megkentem a sajátomat vajjal és lekvárral.
Viszonylag gyorsan megreggeliztünk, és elindultunk a suliba. A házunktól, ami egy kis réten állt az erdőben, egy keskeny út vezetett a város felé, ahova jártunk.
- Biztos jó ötlet ma kimennünk az erdőbe? - A hangomba egy pici agodalom is vegyült.
- Miért? - Meglepetten nézett rám.
- Semmi, csak valahogy rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban... Nem tudom miért, de így van.
- Oh... Értem. Nem muszály velem jönnöd, ha nem akarsz!
- De, de! Veled megyek! - Vágtam rá azonnal.
- Helyes! - Elégedetten mosolygott.
Az út hátralévő részében a suliról beszéltünk.
- Ma dolgozatot írunk matekból.
- Igen?! - Sárga szemei elkerekedtek.
- Ja. Ne mond, hogy nem tudtad! Töriből meg felelés!
- Na, neee! Tutira engem feleltet! - Elkínzott képet vágott, amin jót nevettem. Végre kiértünk az erdő szélére, ahonnan már csak pár métert gyalogoltunk az iskoláig.
- Milyen órával kezdünk? - Kérdeztem. Ez volt az egyetlen dolog, amit soha nem tudtam megjegyezni. Az órarend!
- Tesi. - Válaszolta lelkesen.
- Oh, tényleg. Szuper... - Nem igazán szerettem a tesiórákat. De a mai órára azt ígérte az edző, hogy játszunk. - Na, mindegy. - Nagy sóhajjal mentem a lányöltöző felé. Hallottam, amint a fiúk nagy örömmel üdvözlik a bátyámat.
- Cső, Sham! - Hallottam Alex öblös hangját. Nagyon jóban voltak ezzel a három ajtós szekrény termetű sráccal.
Én bekopogtam a lányöltöző ajtaján, és beléptem. Természetesen engem is kitörő örömmel fogadtak.
- Szia, Ariel! - Zsófi köszönt rám először.
- Szia! - Mosolyogtam vissza rá. Gyorsan átöltöztem, és vártam, hogy becsöngessenek. Közben furcsállottam, hogy mindent sokkal jobban hallok, látok, és érzek. Még azt is gond nélkül meg tudtam mondani, hogy ki jön a folyosón. Kicsit furcsállottam de nem törődtem vele. De azt már végképp nem értettem, hogy miért villant be elém a kép, amint röplabdázunk.
Végre valahára becsöngettek. Teljes mértékben kiakadtam, amikor a tanár felhúzatta két fiúval a röplabdahálót.
- Ma röplabdázni fogunk! - Két csapatra osztotta az osztályt. Én és Shamino egy csapatba kerültünk, ami általános "perszézést" váltott ki. Mi csak mosolyogtunk.
- Igen, persze! Testvéreket nem jó szétválasztani! - Nevettem.
- Bezony! Ellened nem tudnék harcolni. - Gyöngéden rámmosolygott.
- Hát, én ezzel nem így vagyok. De ha nem muszály, én sem harcolok ellened. - Rámosolyogtam, de be is húztam a nyakam, mert fejbe talált a labda. - Aúcs! Hé!
- Figyelj jobban! - Jennifer csípős megjegyzésére elég paprikás hangulatba kerültem.
- Oké! - Mikor felém repült a labda, akkorát ütöttem bele, hogy csak a fal állította meg. Csattant is elég nyagyot.
- Hékás! Ariel, a falat nem kell kiverni! - Szólt rám játékosan az edző.
- Bocsánat! De legalább szereztem pontot! - Nevettem.
- Az már igaz! - A bátyám összeborzolta a hajamat. - Ügyes voltál.
- Köszi! - Egy grimasz kíséretében próbáltam megigazgatni a hajamat. - A hajamat igazán kihagyhatnád a buliból! - Nevettem.
- Oké! - Velem nevetett. A feje mellől ütöttem el a labdát.
- Hogy meglepődtél már! - Nevettem.
- Ha, ha! - Nem találta annyira viccesnek.
- Inkább játszunk! - Úgy is tettünk. Természetesen a mi csapatunk nyert, így az öltözőben hallgathattuk, hogy legközelebb melyik csapathoz kerülök. Csak jót mulattam rajtuk magamban, és okosan bólogattam. Elég gyorsan vissza tudtam öltözni, és kisurrantam az öltözőből. A folyosón már várt a bátyám. Együtt mentünk a következő órára.
- Biosz. - Közöltem.
- Ja. Tutira vagy felelés, vagy dolgozat! - Olyan grimaszt vágott, amin muszály volt nevetnem.
- Nem tanultál, mi? - Kérdeztem gúnyosan.
- Nem valami sokat... - Undorodó grimaszt vágott. - Útálom a bioszt! - Elnevettem magam.
- Én meg szeretem!
- Nem is értelek! - Besétáltunk a terembe, és elfoglaltuk a két hátsó padot, ahogy szoktuk. A biosz nagyon gyorsan eltelt, hogy átadja helyét a mateknak.
- Ahogy láttam. - Suttogtam magam elé.
- Mi? - Sham nagyon furán nézett rám. Ettől zavarba jöttem.
- Csak láttam, hogy dolgozat lesz. - Megint arra a képre gondoltam, ami bevillant elém. A bátyám arcán egyszerre tükröződött meglepődés, pici félelem, és a megértés. Felvontam a szemöldököm, amit észre is vett, de csak megrázta a fejét, így adva tudtomra: semmi baj.
A matek is elszáguldott, én meg csak kapaszkodtam, mivel szinte szédültem az idő sebességében. A fizika és a töri is elsuhant, majd azon kaptam magam, hogy már az ebédlő felé sétálok Shammel.
- Mi lesz a kaja? - Kérdeztem szórakozottan.
- Öh... Nem tudom. Meglátjuk. - Miután elvettük az ebédünket, leültünk egymás mellé egy teljesen üres asztalhoz, ahogy szoktunk. És mint mindíg, most is plussz székeket húztak oda, hogy a hat fős asztalhoz, legalább kétszer annyian odaférjünk.
Hangos fecsegés töltötte be az asztalunkat. Nekünk szinte nem is kellett odafigyelni. Csak elvétve kérdeztek tőlünk egy-egy dolgot, aztán megint főként egymáshoz beszéltek.
Miután ímmel-ámmal megettük az ebédet, hazaindultunk. Mint mindíg, most is gyalog mentünk.
- Gyorsan eltelt ez a nap, nem? - Fordultam a bátyámhoz. Ő a gondolataiba mélyedve poroszkált mellettem. Megérintettem a karját. - Sham! - Az óvatos érintésre összerezzent.
- Igen? - Mintha mély álomból ébredt volna. - Mondtál valamit? - Bizonytalan volt.
- Áh, semmi különöset. - Rámosolyogtam, mire kicsit megnyugodott.
- Akkor jó.
- Min gondolkoztál?
- Nem tudom. Csak elbámészkodtam.
- Ja. - Elnevettem magam. - Milyen frappáns válasz! - Velem együtt nevetett.
Végre megérkeztünk a házunkhoz. Mikor beléptünk, a szüleink már szokás szerint a nappaliban vártak.
- Milyen volt a suli? - Kérdezte anyu.
- Nem rosszabb mint máskor. - Viccelődött Shamino. Együtt nevettünk, mint minden nap... Mint rendesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése