Nem kellett sok idő, hogy beérjünk, és végre újból Vele lehettem. Dave odaállt mögém, átkarolta a derekamat.
- Mi az? - Mosolygott.
- Semmi, csak kicsit... Izgulok. Úgy érzem, valami fontos fog történni. És nem a ballagára gondolok. - Magyaráztam.
- Ne aggódj. Minden tökéletes lesz. - Teljes meggyőződéssel mondta, ezért gyanakodni kezdtem.
-Te tervezel valamit! - Közöltem szemöldökráncolva. Tágra nyíltak a szemei és hevesen tiltakozni kezdett. - Háh! Lebuktál! - Vigyorogtam. Még mindig tiltakozott.
- Dehogy buktam! - Vigyorgott vissza. Úgy döntöttem, mocskosabb módszert vetek be. Gyengéden megcsókoltam és végigsimítottam a melkasán, mivel tudtam, hogy ezt szereti. Felmordult és eltolt magától. - Akkor... akkor sem szedsz ki belőlem semmit!
- Már ki is szedtem! - Mostmár biztos volt, hogy tervez valamit. Csak azt nem tudtam, mit.
- Nem. - Vigyorgott továbbra is.
- Tervezel valamit. Ez már tuti. - Úgy tett, mint aki meg se hallja. Úgy döntöttem, hogy ha ő így, akkor én is így. Elfordultam és nem szóltam hozzá. Felsóhajtott és felém fordult.
- Ariel... Ne csináld, kérlek. - Összefontam a karjaimat a melkasom előtt.
- Hm! - Igyekeztem nagyon határozottan duzzogni. Ő engesztelés képpen átkarolta a derekamat és gyengéden megcsókolt. Azonnal meglágyultam és szelíden visszacsókoltam. Elmosolyodott, jó gyors sikert aratott.
- Nemsokára megtudod... - Ez volt az, amit hallani akartam.
- Alig várom. - Mosolyogtam vissza rá. Halkan felnevetett.
- Én is. - Ekkor jelezték, hogy foglaljunk helyet, mivel kezdeni akarnak.
- Kezdődik az ünnepség... - Grimaszoltam. - Uncsii! - Mindig is utáltam, hogy húzzák az időt mindenféle hülyeséggel. Felnevetett.
- Kibírjuk. Gyere. - Mosolygott. Visszamosolyogtam és az ujjaimat az övéi közé fűztem. Mosolygott, és láttam rajta, hogy valami miatt izgul. De az ünnepség soha nem volt valami nagy szám, úgyhogy az ki volt lőve. Már csak az maradt, hogy amiatt izgul, amit tervez, és ez engem is lázba hozott. Reméltem, hogy nem valami buli lesz, mert azt nem nagyon csípem, de ezt ő is tudta. A beszéd alatt David vállára hajtottam a fejemet. Megéreztem, hogy bátorításra van szüksége. Úgy láttam, nem igazán figyel oda a beszédre, valamin nagyon gondolkozott. Most egyálltalán nem volt nyugodt, szinte vibrált. Nagyon untam már a beszédet, meg az egész marháskodást, haza akartam menni és visszavenni a kényelmes ruhámat.
Már majdnem elszundítottam, mikor végre vége lett a beszédnek. A bátyám úgy pattant fel, mint aki megégette a hátsó felét. Én szép nyugisan felálltam és elindultam vissza a terembe a többiekkel együtt. Nem értettem Dave izgatottságát. David szépen engedelmesen követett. Felmentünk, átadták nekünk a biziket és mehettünk haza.
Otthon Dave a nappaliba vezetett, megfogta a kezemet és jó hósszú mondókába kezdett.
- Ariel... Elég jól ismerlek, és mindennél jobban szeretlek. Szeretném máshogy is kifejezni ezt... - Letérdelt elém. - Megtisztelnél abban a hatalmas kegyben, hogy hozzám jössz feleségül? - Tette fel a legfontosabb kérdést és kinyitotta a kis dobozkát és átnyújtotta a gyémántokkal kirakott ezüst gyűrűt. Szemem-szám tátva maradt, forgott velem a világ. Ez volt az, amire nem voltam felkészülve.
- I... Igen... - Mosolyogtam. Kicsit ugyan döcögősen, de sikeredett kimondani. Csillogó szemekkel felállt.
- Köszönöm. - Azzal az ujjamra húzta a gyűrűt. Sham és Rach betoppantak a nappaliba. Ragyogó arcal fordultam feléjük, Shaminon láttam, hogy nem egészen érti, mi bajom. Rachael egy ideig bámult ránk, aztán ránkmosolygott, hozzám lépett és átölelt.
- Gratulálok. - Suttogta. Még a Napnál is fényesebben ragyogtam.
- Köszönöm. - Rachael átölelte a vigyorgó Davidet is, majd visszalépett Sham mellé és az arcát fürkészte. Szegény bátyámnak szikráztak a szemei, nagyon dühös lehetett. Rachael aggódóan végigsimított az arcán.
- Sham... - Az csak felmordult.
- Nem siettétek el ezt a dolgot? - A kérdésére válasz képp Rach szúrós tekintetét kapta. Davvel a fellegekben jártunk a boldogságtól. Már csak egyvalamire voltam kíváncsi, per pillanat.
- És... Az esküvő mikor legyen? - Mosolyogtam.
- Hmm... Minél hamarabb. - Mosolygott vissza. Mikor ezt meghallottam, legszívesebben tapsikoltam volna örömömben. Dave is nagyon fel volt dobva.
- Holnap? - Nevettem, nem gondoltam komolyan.
- Rendben. - Nevetett velem.
- Akkor holnap lesz az esküvő. - Mosmár komolyan mondtam, de mosolyogtam, ami lágyított a dolog szárazságán. Ünnepélyesen bólintott, én meg elkezdtem gondolkozni ezerrel. - Nászút legyen? - Néztem rá.
- Még kérded? Naná! - VIgyorgott.
- Hova menjünk? - Kérdeztem nevetve.
- Hmm... Te hová szeretnél? - Kérdezett vissza. A válasz készen állt már rég.
- Tengerpartra. Még soha nem voltam. - Mosolyogtam kicsit szégyellősen. Elkerekedtek a szemei.
- Még soha? Akkor elviszlek! - Vigyorgott.
- Köszönöm. - Mosolyogtam és megcsókoltam. - Elég valami kis házikó a parton. Nem kell puccos szálloda.- Nekem mindig is jobban tetszett a szelíd visszafogottság, mint a rongyrázás.
- Hmm... mit szólnál, ha elvinnélek a Seychelle-szigetekre, és fa teteji kunyhókban aludnánk? - Vigyorgott.
- Hmm... Jól hangzik. - Mosolyogtam. Mosolyogva megcsókolt. Annyira boldog voltam, hogy azt elmondani nem lehet. Nagyon vártam a holnapot. - Megyek fürödni. - Vigyorogtam, Dave azonnal vette a lapot. Mikor felértünk, direkt lassan vetettem le a ruháimat húztam az idegeit. Nyelt egyet és tovább figyelt. Felkaptam az egyik pólót, amit Sham adott nekem, mert neki már nem kellett. - Velemtartasz? - Vigyorogtam. Elvigyorodott és hevesen bólogatni kezdett. - Akkor gyere. - Hívogatóan néztem rá, csalogattam, nem mintha amúgy szükség lett volna rá, de tetszett a játék. Azonnal követett. Roppantul meg voltam elégedve magammal.
Szorosan a nyomomban jött. Azonban mikor beértünk a fürdőszobába, egy fordulattal mögé kerültem, bevágtam az ajtót és kulcsra zártam.
- Eszedbe ne jutson megszökni! - Vigyorogtam.
- Eszem ágában sincs. - Vigyorgott visza. Sóhajtottam egyet majd rámosolyogtam.
- Tied vagyok. - Kíváncsi voltam, mit fog tenni. Elmosolyodott. óvatosan nekinyomott a fürdőszoba csempéjének, hozzám hajolt és megcsókolt. Visszacsókoltam és vártam a folytatást. Végtelenül gyengéden végigsimított az oldalamon és elkezdte szél lassan feltűrni a pólómat, a csókot egy pillanatra sem szakítva meg. Felhúzta a pólómat, miközben szépen, gyengéd mozdulatokkal símogatott. Nekidöntöttem a fejemet a falnak, és felsóhajtottam. Megcsókolta a nyakamat. Elmosolyodtam, oldalra döntöttem a fejemet, hogy jobban hozzámférjen, mivel nagyon tetszett a dolog. Óvatosan megszabadított a pólómtól, ami ellen nem volt kifogásom. Hagytam, hogy tegye amit szeretne. Odahajolt hozzám és megcsókolt. Mosolyogtam, alig tudtam elhinni, hogy tényleg jegyben járunk. A legető legközelebb húzódott hozzám, közben gyengéden csókolt és közel húzott magához. Biztonságban éreztem magam ilyenkor. Mikor a karjaiban voltam, tudtam, hogy nem bánthat senki, mert Ő megvéd. Erre a gondolatra elmosolyodtam, és kicsúszott a számon. - Szebb, mint egy álom. - Suttogtam. Felsóhajtott.
- Ugye? - Kuncogott egy sort.
- Igen. - Becsuktam a szemeim, gondolataim messzebbre kalandoztak. - Holnap már nem itt leszünk. - Alig vártam már. Elmosolyodott.
- Bizony... - Megcsókolta a nyakamat, én meg szokás szerint megborzongtam. Szerettem amikor ilyen gyengéd és óvatos velem. Mosolygott és végigcsókolt a nyakamon. Jólesően felsóhejtottam, tetszett, hogy szelíd. Gyengéden cirógatta az oldalamat, miközben csókolt, teljesen hozzámsímult és kibújt az ingjéből. Mikor megszabadult tőle, óvatosan felkapott, egy pillanatra sem szakítva meg a csókot, bevitt a zuhany alá, megnyitotta a vizet. Kuncogtam.
- Azt hittem nem csak zuhanyozni akarsz... - Suttogtam ajkai közé.
- Jól hitted. - Kicsatolta az övét, de a vizet nem zárta el. Elmosolyodtam.
- Akkor jó... - Ilyen szempontból elég jól ismertem, mégis tudott néha meglepetést okozni. Megszabadult minden ruhájától, a csókot meg nem szakítva. Nekitámaszkodtam a falnak, hogy akármi is fog következni, ne essek hátra. Megtartott,finoman csókolt és összeillesztette a testünket, Egyik karommal átöleltem a nyakát, a szabad kezemmel pedig a melkasát és a hasát cirógattam, miközben a langyos víz még mindig folyt ránk, bár ez volt az utolsó dolog, amire odafigyeltünk. Halkan felmordult és mozogni kezdett. Inkább mind a két kezemet a hátára simítottam, mivel az még mindig biztosabb kapaszkodó, mind a csempe. Hozzám hajolt és megcsókolt, miközben fokozatosan gyorsított. Egy pillanatra megakadt a legzésem, majd pici sóhaj kíséretében újraindult. Nyeltem egyet, hogy ne nyikkanjak meg, mivel eddig sikerült csöndben maradnom. Végigsimított az oldalamon, megcsókolt, mire halkan felsóhajtottam, az ajkaim pedig engedelmesen elyíltak, utat engedve neki. Finoman kóstolgatta ajkaimat, egyetlen pillanatra sem állt meg. Elmosolyodott és gyorsított egy kicsit. Közeledtünk a csúcshoz, volt egy olyan érzésem, hogy nagyjából egyszerre fogunk odaérni. Hangosan morgott, nem kellett túl sok neki, ahogy nekem sem. Még jobban gyorsított, majd hangosan felmorgott, minden izma feszült. Én is ugyanabban a pillanatban értem a csúcsra, folytott hangos felsikoltottam, feszültem én is. Mind a ketten szép lassan ellazultunk. A szívem elég gyorsan vert, kapkodtam a levegőt, ahogy David is. Erősen tartott, így legalább össze nem estem. Szorosan ölelt, mikor kicsit lenyugodott, a nyakamba temette az arcát. Mosolyogtam, de még mindig bizonytalanul álltam, imádkoztam, hogy el ne engedjen, mert akkor bizony koppanok. Óvatosan, gyengéd mozdulatokkal símogattam Dave tarkóját, ami nem csak őt, de engem is lenyugtatott. Ránézett az arcomra és szélesen elvigyorodott. Gondolom meglátszódhatott rajta, hogy még kicsit kába vagyok. Most vettem csak észre, hogy a víz még mindig folyik ránk. Eddig nem is figyeltem, mással voltam elfoglalva. Dave gyengéden cirógatta a hátamat, ami nem volt számomra éppen kijózanító, a szememre még inkább rátelepedett a ködfátyol. Nevetve elhúzódott, de előtte még egy gyors csókot nyomott az ajkaimra. Amint elengedett, összeestem, mivel még nem álltam valami stabilan. Jó nagyot koppant a fejem a csempén. Azonnal utánam kapott, magához rántott és szorosan átölelt.
- Jesszusom, Ariel... Jól vagy? - Nagyon megijedhetett, amit most nem fogtam fel annyira gyorsan, mivel kissé még kótyagos voltam.
- Persze... - Suttogtam és nekidőltem. - Túl hamar engedtél el. - Magához szorított és belepuszilt a hajamba.
- Sajnálom... - Lehunytam a szemeimet és szép lassan visszanyertem az egyensúlyérzékemet.
- Oké, azt hiszem meg tudok állni... - Nem voltam teljesen bizton magamban, Aggódóan fürkészett.
- Biztos? - Még mindig erősen tartott.
- Nem. - Bizonytalanul felnevettem, röhelyes volt a helyzet. Ő is kuncogott. Picit megráztam a fejemet, vízzel leöblítettem az arcomat. - Mostmár meg tudok állni. - Nézett egy darabig, aztán nagyon lassan elengedett, de a közelemben maradt. Picit előrébb léptem a tusfürdőmért, de meg is csúsztam. Dave azonnal elkapott. Rámosolyogtam és köszönet képpen futólag megcsókoltam. Elmosolyodott, de még mindg tartott és szépen, lassan óvatosan engedett el. Elég gyorsan kész lettem a fürdéssel, ahogy David is. Magáratekerte a törölközőt, én pedig követtem a példáját. Az ajtóban várt rám. Mosolyogva odamentem. Kényelmes volt a törölköző, de mégis csak jobb lett volna valami normális ruha. Kinyitotta az ajtót, a két kisfarkas pedig beszaladt hozzám. Felvettem őket.
- Hé! Hát ti meg hogy kerültök ide? - Kérdeztem válaszra nem várva. Dave felnevetett.
- Szerintem téged kerestek. - Vele nevettem.
- Igen, én is azt hiszem. - Annyira lehetetlenül aranyosak voltak. Szerelmem átment a hálószobába felöltözni. Követtem, a kicsiket meg leraktam az ajtó előtt. - Ti itt maradtok. - Nagy szemeket meresztettek rám, majd egyszerre bólintottak. Mosolyogtam, bementem a szobába és én is felöltöztem. Kicsit megszédültem, Dave azonnal ott termett mellettem és elkapott.
- Ariel, jól vagy? - Kérdezte aggódóan.
- N... Nem... - Éreztem, hogy kifut az arcomból minden vér, mintha máshol jobb keringési helyet talált volna. Végigsimított az arcomon.
- Mi a baj? - Nagyon aggódott értem.
- Nem tudom... Csak rosszul lettem egy pillanatra. - Kezdett visszatérni az arcomba a szín. Méregetett kicsit.
- Semmi baj. - Átölelt. A teste most forrónak tűnt, de nem érdekellt. Lassan kezdtem jobban lenni, és Dave is megkönnyebbült, de még mindig aggódott. Kis idő múlva teljesen jól voltam. David kifújta a levegőt, ami eddig bentrekedt a tüdejében. - Jobb?
- Igen. - Mosolyogtam rá.
- Akkor jó. - Végigsimított az arcomon és mosolygott. Nagy levegőt vettem és lassan kifújtam. Megdermedt a keze az arcomon. - Biztos jól vagy?
- Persze. - Mosolyogtam. Kérdőn nézett rám.
- Biztos?
- Ühüm. - Kezdett elegem lenni ebből, de mosolyogtam. Majd hirtelen minden elsötétült és összeestem. Hallottam, amint Dave kétségbeesetten szólongat, éreztem, ahogy végigsimít az arcomon, de se reagálni se pedig válaszolni nem tudtam.
- Ariel... Ariel, kérlek! - Válaszolni akartam neki, el akartam mondani, hogy jól vagyok, nem kell aggódnia, de nem ment. Gyengéden símogatta az arcomat. Meg akartam fogni a kezét, megszorítani, hogy tudja, nem kell aggódnia, de nem tudtam fél centit se mozdulni. Egy kétségbeesett könnycsepp gördült le az arcomon. - Ariel, kérlek... Könyörgöm... - Suttogott, a hangja elcsuklott. - ... Ébredj fel! - Letörölte a kósza könnycseppet az arcomról. Minden erőmet összeszedtem, hog ki tudjam nyitni a szemem, de kevésnem bzonyult. Mintha márványból lettem volna. Élettelen szoborként feküdtem. - Ariel... Kérlek... - Hallottam a hangján, hogy a könnyeivel küszködik. Makacsul összeszedtem a végső erőmet és picit megmozdítottam az egyik ujjamat. Sajnos segítség nélkül nem tudtam felébredni, és csak reméltem, hogy nem fognak drasztikus módon az arcomba löttyinteni egy pohár hideg vizet.
Egyszer csak valami hűvös ért az arcomhoz. Felsóhajtottam és nehezen kinyitottam a szemeimet. Dave törölgette meg hideg vizes törölközővel az arcomat. Sóhajtottam, nehezen kinyitottam a szemeimet és ránéztem. Lélegzetvisszafolytva figyelte az arcomat. Kicsit még sápat voltam, de rámosolyogtam. Megkönnyebbülten kifújta a levegőt és a kezébe temette az arcát.
- Ariel, a frászt hoztad rám... - Nagyon fájt, hogy így kell őt látnom.
- Én... Sajnálom, én nem akartam! - Kicsit ugyan szédültem még, de nem érdekellt. Könnyeim homályos függönyén keresztül néztem a világot, és inkább elfutottam. Egyedül akartam lenni egy kicsit. Utánam rohant, gyengéden alkapta a csuklómat és visszarántott.
- Ariel... - Mélyen a szemembe nézett. - Sajnálom... Én csak... Megijedtem. - Nagyon csúnyán néztem rá.
- Fogd be!! - Megcsókoltam, hogy ne magyarázkodjon holnapig.Meglepődött, ez volt az, amire nem számított, de rögtön utána visszacsókolt. Elégedetten elmosolyodtam.Felsóhajtott és szorosan átölelt.
- Ugye mostmár tényleg jól vagy? - Jól, csak épp fulladáshatáron.
- Jól lennék, ha nem akanál megfolytani!
- Jaj, Ariel, én nagyon sajnálom... Tényleg nem akartam. - Itt lett elegem. Hogy ez mennyit dumál! Ingattam a fejemet és elrohantam, ki az erdőbe. Utánamrohant, elkapta a csuklómat, maga felé fordított, majd azonnal el is engedett. - Ariel... Én... Megbántottalak? - Elcsuklott a hangja. Mogorván néztem rá és felvontam az egyik szemöldököm.
- Amíg nem adom vissza a gyűrűt, nem. Csak kimegyek az erdőbe sétálni. Egyedül! - Az utolsó szót erőteljesen hangsúlyoztam. - Majd jövök. - Szomorúan bólintott, lehajolt, hogy megcsókoljon, de helyette inkább csak a hajamra adott egy puszit, majd visszaindult a házba. Könnyes szemmel átváltoztam és befutottam a bozótba, nem néztem, merre megyek Dühös voltam, csalódott, de mindenekelőtt fájt, hogy ilyen vagyok. Dave nem lehetne bolgod mellettem, mert folyton csak bajbakerülök. Felkaptattam egy magasabb dombra, teleszívtam a tüdőmet az éjjszaka friss levegőjével és vonyítottam. Kiadtam az összes dühömet, fájdalmamat. Nem folytottam el egyetlen érzést sem. Hagytam, hogy előtörjenek és kiszínezzék a hangomat. Most a fájdalom, a gyűlölet és a csalódottság dominált. Útáltam és csalódtam magamban. Fájt, hogy megbántottam Davidet. Azt, akit a legjobban szeretek. Miután alaposan kisírtam magam, szépen lassan visszaindultam a házhoz. Reméltem, hogy Dave szóba fog állni velem, legalább annyi időre, hogy elmondja, hogy vége és visszakérje a gyűrűt.
Mikor visszaértem, ott ült egy fa tövében. Tartottam tőle, hogy nem akar már látni és nem fog egy árva szót sem szólni hozzám. Rámpillantott, a tekintetében reménykedést láttam. Visszaváltoztam, de nem mertem odamenni, egyhelyben toporogtam. Felállt, elindult felém, de félúton megtorpant, azt hittem, nem jön már a közelembe, de végül mégis csak odajött. Állt előttem én nézett rám. Nem vettem levegőt, egy darabik így ácsorogtunk, aztán nem bírtam tovább, szó szerint a nyakába ugrottam és kitört belőlem a zokogás. Szorosan átölelt és velem zokogott.
- Nem akarlak elveszíteni! - Suttogtam.
- Én se téged... - Szorosabban ölelt magához. Kis idő múlva lenyugodtam, már nem akartam sírni. Csak hüppögtem. Símogatta a hátamat és szorított magához. Mosolyogtam, nem akartam elmoccanni. Jó volt ott és úgy nekem. Mélyet szippantott, gondolom belélegezte az illatomat. Kicsit ugrattam.
- Kiszagolod belőlem a szagot! - Nevettem.
- Hmm... És az bűn? - Nevetett velem.
- Nem. - Mosolyogtam. - Amíg te teszed, addig nem. - Elmosolyodott és folytatta. - Némmá! Szipózik! - Nevettem. Ő is nevetett. Nem bírtam ki, megcsókoltam, de villámgyorsan el is húzódtam. Értetlenül és félénken nézett rám.
- Miért... Miért húzódtál el?
- Megbántottalak. - Szomorúan néztem a földet.
- Ezt inkább nekem kéne mondanom...
- Ne mondj semmit. - Mosolyogtam. Visszamosolygott rám, amit bátorításnak vettem. Hozzásímultam és óvatosan, szelíden megcsókoltam. Visszacsókolt, majd kis idő múlva elhúzódott.
- Aludnunk kéne. Késő van. - Mosolygott. - Holnap nagy nap lesz. - Megremegtem. Bár ne emlékeztetett volna!
- Csak jól süljön el a dolog... - Grimaszoltam, mire elvigyorodott.
- Fantasztikusan fog elsülni.
- Gondolod? - Kuncogtam. Hozzám hajolt.
- Tudom. - Mosolygott. Néztem rá, kíváncsi voltam, mit szeretne. Kézenfogott és felvezetett a hálószobánkba, hogy aludjunk. Jókorát ásítottam, majd eszembe jutott egy nagyon fontos dolog. - Még ruhám sincs! - Egy pillanat alatt felébredtem.
- Megoldjuk. - Mosolygott rám.
- Oké. - Valahogy visszamosolyogtam. Megcsókolt és lefeküdt. Én még tébláboltam kicsit. Átöltöztem a pizsamának használt hatalmas pólóba. Ásított egy nagyot, ő is álmos lehetett. Lefeküdtem és hozzábújtam, úgy durmoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése