Sorstársak

/Kisfarkas/
Nem tudom, ki volt az a nagy fehér farkas, de azt tudtam, hogy olyan, mintha az anyukám lenne. A párja meg apu. Este odafektettek maguk közé és ott is aludtam egész éjszaka. Már csak a testvérbátyám hiányzott. Arra ébredtem fel, hogy nyüszít és kaparja azt a fura anyagot, amit a Mami sátornak nevez, és nyüszít. Odamentem és nyalogatni kezdtem Mami arcát. Szerencsére könnyen fel tudtam ébreszteni.

/Ariel/

Arra ébredtem fel, hogy a kisfarkas nyalogatja az arcomat.
- Ümm, mi a baj, kicsim? - Néztem rá. David még mélyen aludt. Kinyitottam a sátor "ajtaját", mivel valami kaparta. Amint felhúztam, egy másik kicsi szaladt be, pont úgy, mint Sham amikor aggódott értem. A kis védencem nagyon boldog volt. Dave átfordult a másik oldalára és aludt tovább, amit nem nézhettem tovább, felébresztettem. Megpusziltam és a fülébe suttogtam.
- Dave! Ébresztő! - Mosolyogtam. Felsóhajtott.
- Hmm? - Felült és dörzsölgette a szemét.
- Nézd csak! - Mosolyogva mutattam a kicsikre. - Kisfiút vagy kislányt akartál? - Kuncogtam. Fura fejet vágott, nem nagyon értette a helyzetet, alig látott ki a fejéből.
- Hát ez meg...? - Mutatott a másik kicsire.
- Nemrég jött. - Mosolyogtam. Közelebbről is szemügyre vette a jövevényt és mosolygott. - Felneveljük őket? - Néztem rá.
- Naná! - Vigyorgott. Mosolyogtam és megcsókoltam, amit azonnal viszonzott, majd bizonytalanul az új jövevény felé nyúlt, hogy megsimogatsa, de az odakapott. Kicsivel vadabb volt, mint a kishuga.
- Nana, nem harapunk! - Szóltam rá, mire azonnal nyugtonmaradt. David megsimogatta a kis harcost, aki most hagyta magát. Mosolyogva figyeltem őket. Rámvigyorgott.
- Nagyon aranyosak.
- Igen, azok. - Mosolyogtam. A kezem elég rondán festett, a bőt még nem újult meg teljesen, de még a hús sem. Tartottam tőle, hogy Rach frászt fog kapni. David mind a két kicsit megsimizte. - Menjünk, mutatsuk meg őket Shamnek és Rachaelnek is.
- Rendben. - Megint elkezdtem szerencsétlenkedni az átöltözéssel, mert a kezem fájt és valljuk be, elég ronda is volt. Dave ismét segített, amiért nagyon hálás voltam. Ő is felöltözött. Kimentem a sátorból, a kicsikkel a nyomomban, David meg követett bennünket. Rachael Shamino karjai közül figyelt minket. Dave mosolygott, ahogyan én is. Hozzásímultam és néztem a kicsiket.
Rach nagyon lassan, óvatosan leguggolt, vigyázva, hogy ne tegyen semmilyen hirtelen mozdulatot. Sham követte a példáját, a kis nőstény meg odaszaladt hozzá, miközben a báttya nagyon figyelte.
- Tetszenek? - Kérdeztem mosolyogva Rachaeltől. David vigyorogva nézett. Megbűvölten bólintott, mosolyogva nézte Shaminot és a kicsit, majd a másik kölyökre pillantott, aki úgy egy méterre figyelte a hugocskáját. - Daviddel mi neveljük fel őket. - Mosolyogtam.
- Gratulálok. - Mosolygott és leült törökülésbe és figyelte a kicsiket.
- Megyek, hozok nekik enni. - Azzal átváltoztam és picit sántítva elmentem vadászni. A bal melső mancsomon is meglátszott, milyen rondán megégtem tegnap. Nehezen elejtettem egy nyulat és azt vittem a kicsiknek reggelire. Mikor visszaértem a szájamban a zsákmánnyal, letettem a földre és vakkantottam a kölyköknek, mire azok azonnal odaszaladtak hozzám. Szép türelmesen apró falatokat szaggattam ki a nyúlból és azokat adogattam a szájacskájukba. Mohón nyelték a friss húst, tartottam tőle, hogy a végén még fordulhatok még egyszer. A picik csak úgy szuszogtak, annyira tetszett nekik a hús. Dave felnevetett, Rach bement a sátorba, átöltözött és bement a vízbe, és Sham is követte a példáját. David odajött mellénk. Egy pillanatra ránéztem, majd folytattam az etetést, de pár falatka után már nem kértek többet, ezért a nyúl nagyrészt csontokból álló maradékát eltüntettem, majd visszaváltoztam, bementem a sátorba, fürdőruhára váltottam a ruháimat és bementem a vízbe. Dave kint maradt, de nagyon látszott rajta, hogy jönne be hozzám. Felnevettem és csalogatóan néztem rá.
- Gyere, hozd be őket is! - Úgy is tett. Közben elkalandoztam, gondolatban a barlangban voltam. Csak én és a szerelmem. De ez most a kölykök miatt aligha volt lehetséges. Dave a kicsikkel együtt úszott be. - Kár, hogy nem mehetünk be a barlangba... Csak te meg én... - Mondtam álmodozó hangon. Sham és Rach elvoltak magukban.
- Menjünk! - Csillant fel a szeme.
- És a kicsikkel mi lesz? - Nem tudtam, mikor, de felkelt bennem az anyafarkas, egy pillanatra sem akartam egyedül hagyni a piciket. Dave türelmetlenül elmosolyodott.
- Majd... Sham és Rachael vigyáznak rájuk! Kéérleeek... - Símán nemet tudtam volna mondani, ha nem mereszt rám olyan boci szemeket. Tétováztam egy kicsit, majd átöleltem a kicsiket.
-  Legyetek jók és maradjatok velük, rendben? - David nagyon türelmetlen volt. Odaúsztam a kicsikkel a bátyámhoz és Rachaelhez. - Vigyáznátok rájuk egy kicsit? - Bizonytalanul mosolyogtam, nem szívesen hagytam ott őket. Nem mintha nem bíztam volna Shaminoban meg Rachaelben, de mégis csak más, ha látom a kicsinyeimet. Viszont magammal meg nem vihettem őket.
- Persze, szívesen. - Mosolygott rám Rach.
- Köszi. - Visszaúsztam Davehez, aki már nagyon várt engem. - Mehetünk. - Jelentettem ki és rámosolyogtam. Lelkesen lebukott a víz alá, én meg húztam egy kicsit az idegeit, nem mentem utána. Amint feltűnt neki, visszaúszott hozzám.
- Na, nem jössz? - Kérdezte türelmetlenül. Csukott szemmel könnyeztem, algondolkoztam azon, hogy arra emlékeztetem, akit gyűlölt, és ez nagyon fájt. Megsimította az arcomat. - Mi a baj? - Suttogott.
- Csak elgondolkoztam. - Feleltem még mindig csukott szemmel.
- És min gondolkoztál? - Tudakolta.
- Hogy miért vagy velem. Hogyha arra emlékeztetlek, akit gyűlöltél. - Könnyes szemmel néztem rá. Mosolyogva megsimogatta az arcomat. A tegnapi emlékektől ez most rosszabb volt, mintha bántott volna.
- Te nem olyan vagy, mint ő. Te sokkal különb vagy nála. - Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Kiakadtam.
- És ha nem?! - Ordítottam, a lehető leggyorsabban kiúsztam a partra és sírva elrohantam. Dave azonnal utánam jött. Menekültem előle és mindenki elől. Felugrottam egy fára, felmásztam az egyik erősebb ágára és ott sírtam. hallottam, ahogy kiabál utánam.
- Ariel! Kérlek, ne csináld! - Nem jöttem elő, most nem érdekellt semmi. Egyszerűen csak egyedül akartam maradni, hogy kisírhassam magam és megnyugodjak. Vele sem akartam kiabálni, csak egyszerűen túl nagy volt bennem a feszültség, ő meg túl közel volt. David felforgatta az egész erdőt, keresett engem és folyamatosan a nevemet hajtogatta. Eszemben sem volt lejönni a búvóhelyemről, fentről figyeltem őt. Mindenhol keresett már, végül feladta, mivel sehol nem talált. Leült egy fa törzséhez és a tenyerébe temette az arcát. Fájt így látom őt. "Sajnálom." Halkan sírtam. Nem tudtam, mi lenne most a leghelyesebb. Ha odamennék és megvígasztalnám, vagy az, hogy ha hagynám elmenni. Könnyezett, ami végleg betette a kaput. Megpróbáltam átugrani egy másik fa ágára, de az leszakadt alattam, én meg lepottyantam a földre. Dave felkapta a fejét, szétnézett és hitetlenkedve kérdezte:
- Ariel? - "Nem! Én a legrosszabb rémálmod vagyok! Ekkora baromságot hogy tud kérdezni valaki?"
- Au... Igen... - Megpróbáltam letuszkolni magamról az ágat, ami rajtam landolt. - Hálás lennék, ha leszednéd rólam ezt az izét! - Felpattant és azonnal leszedte rólam az ágat, felsegített és szorosan átölelt. Visszaöleltem, majd a fülébe suttogtam. - Sajnálom. - Belepuszilt a hajamba.
- Nem, én sajnálom. - Elsírtam magam.
- Nem akartam veled kiabálni... - Elmosolyodott és szorosan ölelt.
- Nem haragszom. - Heh... Jó neki.
- Én viszont haragszok magamra. Te nem tettél semmit, mégis... Mégis kiabáltam veled... - Sírtam.
- Semmi baj... Ssss... - Símogatta a hátamat. Remegve felnéztem rá.
- Jobb lenne neked nélkülem... - Nem akartam őt elveszíteni, de azt sem, hogy szenvedjen mellettem. Hisztérikusan felnevetett és a szemembe nézett.
- Idefigyelj. Nekem mindenhol jó, csak legyél ott mellettem. - Halál komoly fejet vágott, de én még mindig bizonytalan voltam. Nagyot nyeltem és néztem rá.
- Komolyan? Nem... Zavar, hogy egy túlméretezett kutya vagyok? - Fájdalmas arcal néztem fel rá. Megrázta a fejét.
- Szeretlek. És ezen semmi nem változtat. - Szorosan átölelt én meg hozzábújtam és kicsit sem finoman beharaptam az alsó ajkamat. Elmosolyodott és megcsókolt. Azonnal viszonoztam.
- Barlang? - Vigyorogtam. Lelkesen bólintott. - Menjünk. - Kerülőúton mentem be a vízbe. Követtett. Szépen beúsztam a barlangba, már amennyit Dave hagyott belőle. Mindenhova engedelmesen követett. Elheveredtem a sziklapárkányon és vártam, mit tesz. Vigyorogva fölémmászott és megcsókolt.
Sóhajtottam, visszacsókoltam. Hosszan csókolt, nem akart elengedi. Lehunytam a szemeimet, viszonoztam a csókot és hozzásímultam. Végigsimított az oldalamon, felsóhajtott, én pedig ajkai közé suttogtam.
- Örülsz, hogy megtaláltál? - Mosolyogtam.
- Még szép! - Mosolygott vissza rám. Hirtelen támadt egy ötletem és lelöktem magamról, kíváncsi voltam, mit szól ehez. Meglepődött, de megpróbált visszamászni, amit nem engedtem. Játszottam az idegeivel. Nem adta fel. Hirtelen mozdulattal ledöntöttem a párkányra és leszorítottam. Kérdőn nézett én meg vigyorogtam rá, mint a telihold. Majd leszálltam róla és megálltam háttal neki. Odaállt mögém, átölelte a derekamat.
- Mi a baj? - Mormolta halkan. Erre vártam. Könnyed fordulattal belelöktem a vízbe.
- Hűtsd le magad! - Nevettem. Egy ideig ledermedve nézett, majd berántott engem is. Sikkíntva pottyantam bele a vízbe. - Héé! - Nevettem. Nagyon jó kedvem volt, ahogy neki is. Velem nevetett, egész addig, amíg le nem nyomtam a víz alá. Lehúzott, majd feljött velem. Megéreztem, hogy valami nincs rednben a kicsikkel. - Dave... - Aggódtam érte.
- Igen? - Nézett rám.
- Valami nincs rendben a kicsikkel... - Nagyon aggódtam, ha azokról volt szó, akiket szeretek.
- Biztos jól vannak. - Mosolygot rám nyugtatólag.
- Nem... Nincs rendben... Valami... Ne kérdezd mi, de... Ahj... - Majdnem sírtam. Ránéztem és eszembe jutott, miért jöttünk ide. - Ha szépen megkérlek, eltereled a figyelmemet róluk? - Vigyorogtam rá. Mosolygott.
- Hát persze. - Megcsókolt. Viszonoztam és próbáltam csak rá koncentrálni. Ledöntött a lábamról, amit jót nevettem. Ő is nevetett és megcsókolt. Gondterheltem felsóhajtottam.
- Nem, így nem fog menni. - Bocsánatkérően néztem rá. Végigsimított az arcomon.
- Semmi baj. - Mosolygott. - Aggódsz értül, igaz? - Ez leginkább költői kérdés volt. - Gyere, menjünk vissza. - Azzal felállt. Beleugrottam a vízbe, kiúsztam a kicsikhez, akik azonnal odaszaladtak hozzám. Éhesek voltak, ezért elmentem vadászni. Épp egy nyulat hajszoltam, mikor egy szúrást éreztem a vállamban, a világ elhomályosodott a szemem előtt, majd összeestem és minden elsötétült, elaludtam.
Egy nagy ketrecben ébredtem fel, messze az erdőtől. Beletelt egy kis időbe, mire felfogtam, hol vagyok. Rachaelék háza ott volt pár méterre tőlem. Ásítottam és szétnéztem. Mr. Selton ott ült mellettem egy széken és figyelt. Talpra ugrottam és úgy néztem vissza rá. Fejcsóválva nézett rám.
- Ariel, miért szöktél meg tőlem? - Nyüszítettem és könnyeztem. Vissza akartam menni a kölykökhöz. Gonoszul felnevetett. - Innen nem mész sehova. - Nyüszítettem, nem értettem, mit akar tőlem. - Gazdaggá fogsz tenni engem! - Azzal nevetve besétált a házba. Nekiestem a rácsnak, megpróbáltam szétrágni, de csak megfájdult a fogam. Lefeküdtem és vártam, mi következik. Rach anyja és Sarah nagyon csendben odajöttek hozzám. Az anya sajnálkozóan nézett rám.
- Sajnálom, Ariel. De nem engedhetünk ki. - Sarah felém nyújtózkodott. Kidugtam az orromat a rácsok között. A kicsi az anyukájára nézett, aki szépen letette, én meg könnyezve lehajtottam a fejemet hozzá. Könnyezve néztem rá, az anya is szomorúan nézett, tudta, hogy vadállatot nem nagyon érdemes bezárni. Sarah nagyon szomorúan nézett áés megfogta a rácsot, nem értette, miért nem megyek ki, ha egyszer nem érzem jól magam odabent. Teljes erőmmel nekidőltem a vállammal, de csak annyit értem el, hogy megzúztam, a kerítés viszont csak megzörrent. Visszafeküdtem a földre, úgy, hogy a rácsokhoz símuljak, így Sarah meg tudjon símogatni. Az anya is leguggolt mellénk. - Szegénykém. - Símogatott meg. Nem volt kedvem semmihez. Csak elmenni innen. Vissza a kicsikhez. Lehunytam a szemeimet és gondolatban visszarepültem hozzájuk. Játszottam velük, megetettem őket... De sajnos vissza kellett térnek a valóságba. Sarah símogatott és meg csak szomorúan feküdtem. - Gyere, Sarah, menjünk be. - Felvette a kicsit és bevitte a házba. Néztem utánuk és vártam, mi lesz. Sarah vissza akart jönni hozzám, de az anyja nem engedte. A kicsi szomorúan nézett rám, síráshatárom volt. Én is könnyeztem, de inkább elfordultam, hogy ne lásson sírni, a picuri viszont elsírta magát.
Hirtelen ötlettől hajtva vonyítani kezdtem, amilyen hangosan csak tudtam, hátha meghallják. Shamnek nagyon jó volt a hallása, reméltem, hallja. Hívtam, próbáltam tudatni vele, hogy segítségre van szükségem. Tudtam, hogy megkapta az üzenetet, ezért ráhagytam, mielőtt a gazdám is kijön. Mászkáltam körbe-körbe a ketrecben, néhe nekiesem a rácsnak és megpróbáltam elrágni a vasrudakat. Tudtam, hogy azt fogom elérni, hogy kitörik a fogam, de nem érdekellt. Végül feladtam és lefeküdtem a ketrecem közebébe és vártam, hogy megtaláljanak. Úgy terültem el, mint akit lelőttek, majd elszundítottam, hátha gyorsabban telik az idő, ha alszok.
- Ariel! Ariel, jól vagy? - Halkan beszélt, de nagyon meg volt ijedve. Nyújtózkodtam egyet. "Mostmár." Majd odafordultam hozzá. Megkönnyebbülten kifújta a levegőt. - Hál' Istennek... - Kidugtam az orromat a rácsok között, mivel csak az fért ki. Benyúlt és megsímogatott. - Valahogy kihozunk onnan. - Elsírtam magam. "Rajtam akarja megszedni magát!" Tudta jól, kire céloztam. Mérgesen morgott. - Abból nem eszik! Elintézzük, ne aggódj... - Visszahúztam az orromat és teljes erőmből nekimentem a rácsnak. "Aúú, a vállam!" De megint csak zörrent egyet. "Hogy vannak a kicsik?" Tudnom kellett, hogy vannak. Halványan elmosolyodott. - Ne aggódj, jól vannak. Rachael vigyáz rájuk. - Kicsivel nyugodtabb lettem.  "Ha kicsit szélesebb lenne a rés a rudak között, visszaváltoznék és ki tudnék bújni" Sham gondolkozni kezdett. - Ha szét tudnánk feszíteni a rácsokat, talán emberi alakban kiférnél. - Reménykedve ránéztem. Davidre pillantott és a rács felé intett. - Próbáljuk meg. - Dave könnyedén beleegyezett.
- Oké. Nekem gyerekjáték. - Könnyedén elhajlította az egyik rudat. - Így. - Sham pislogott egyet én intett a másik rúd felé, hogy azt is hajlítsa meg. Nevetett és azt is megfeszítette. Shamino furán nézett Davidre, majd intett nekem, hogy jöjjek ki. Visszaváltoztam és kiugrottam a résen.
- Huh. Sokkal jobb. - Vigyorogtam. - Ajjaj... - Mr. Selton jött ki és meglátott bennünket. A bátyám nagyot nyelt és kiadta a paracsot:
- Futás! - Elrohantunk, be az erdőbe. Nekem nem esett nehezemre, mivel imádtam futni. Mikor megérkeztünk vissza a tóhoz, majdnem hasraestem a nevetéstől. Sham is nevetett, Rachael meg ijedten futott elénk.
- Na, mi történt?? Mi történt? Minden rendben? - Lihegve Shamre néztem.
- Szerinted fel fog ismerni? - Kicsit tartottam tőle, hogy igen.
- Nem tudom. Talán. - Nagyot nyeltem.
- Basszus... - Nem akartam, hogy megtudják a titkunkat. Abból óriási botrány lenne. - Viszont most mentem vadászni. Nem hagyhatom, hogy éhezzenek a kicsik. - Rachael bólintott, én meg átváltoztam és elrohantam, hogy hozzak enni a kicsiknek.
Szerencsém volt, találtam egy sérült őzet. Elég gyorsan végeztem vele és elvonszoltam, hogy a kölyköknek legyen mit enniük, és mellesleg én is éhes voltam már. Dave mosolyogva nézett rám, eddig a kicsikkel játszott, akik most odaszaladtak hozzám, megérezték a friss hús illatát. Megint szépen falatkákat téptem ki az őzből és adogattam a szájacskájukba. Jó, hogy félre nem nyeltek, annyira mohókák voltak. Mikor a picik jóllaktak, elfogyasztottam az őz maradékát. Elég sok megmaradt belőle. Még mindig éhes voltam, ezért ordultam még egyet. Egy birkanyáj a közelben legelészett, arra támadtam rá. Sikeresen le is terítettem vagy hármat. Azzal már jóllaktam. Csakhogy a gazda nem nagyon örült annak, hogy benéztem. Puskával oda akart prökölni nekem, de szerencsére még idejében le tudtam lépni.
Lélekszakadva futottam visszafele, Davetől pár méterre viszaváltoztam és a karjaiba rohantam. Elkapott és ijedten fürkészte az arcomat.
- Mi a baj? - Elnevettem magam.
- Azt hiszem, az a gazda nem örült, hogy megdézsmáltam a nyájat. - Fuldokoltam. Velem nevetett.
- Oh. - Mikor jóízűt nevettem a történeten, szépen lehiggadtam.
- Hjaj. Jó kis vacsi utáni edzés. - Nevetett.
- Uh. Megyek fürödni még egyet. Jó meleg a víz ilyenkor. - Bementem a sátorba, átöltöztem, majd beleugrottam a vízbe és vidáman pancsoltam. Lebuktam a víz alá és elbújtam a vízesés mögé. Kíváncsi voltam, keresnek-e. Vártam türelmesen. Sham és Rach ökörködtek, Dave meg kint a partról figyelt egyre nyugtalanabbul.
David a nevemet kezdte kiabálni, szólongatott. Elvigyorodtam, de nem jöttem elő. Szegénykém úgy bepánikolt, hogy úgy, ruhástól mindenestől beugrott a vízbe és keresni kezdett. Csak arra vártam, hogy odatémferegjen a vízesés elé. Végre valahára odajött, teljesen kétségbe volt már esve.
- Waúú!! - Ráugrottam, leborítottam és jót nevettem. Ő is nevetett, nagyon megkönnyebbült. Néztem, ahogy Sham és Rach csókolózik. Elvigyorodtam és szivattam őket egy kicsit. Odaúsztam Shamhez és egy hirtelen mozdulattal kirántottam alóla a lábát. Jó nagy csobbanással vágódott el, én meg nevetve jöttem fel mellőle. Rach lemerült, majd feljött a víz alól.
- Na jó, nekem ennyi elég volt. - Sham elvigyorodott.
- Nekem nem! - Azzal ellökött, én meg rántottam magammal Davidet, aki idő közben odaúszott és átölelt. Nevetve jöttünk fel a víz alól, de Sham már kiment addigra. Megráztam a fejemet, a hajamról a víz repült minden felé. Dave figyelt engem, Sham meg odakiáltott.
- Gyere, Ariel! Hozunk Rachaelnek pár cuccot. - Nyújtózkodtam egyet.
- Megyek! - Kiúsztam és a parton átváltoztam. Rach elénk állt és szinte már könyörgött.
- Nem kell! Kérlek szépen ne menjetek oda...
- Nyugalom! Mind a ketten elég gyorsak vagyunk, úgyhogy ha menekülnünk kell, nem lesz gáz. - Csókolta meg Rachaelt a bátyuskám. Kezdtem nagyon türelmetlen lenni.
- Nem kell. Nem fogom felvenni, felesleges odamennetek. - Azzal bement a sátorba. Sham megingatta a fejét és egy táskával felpattant a hátamra. Elmentünk néhány ruháért. Úgy éreztem, mintha repülnék. Nagyon gyorsan odaértünk és ugyanúgy érkeztünk visszafele is. Nagyon jó időt futottunk.
Sham bement az ő sátrukba, én pedig visszaváltoztam, ásítottam és bementem a mi sátrunkba, átöltöztem és ledőltem. Fél perc múlva már durmoltam is. A suliból már csak pár hónap volt hátra. Erre gondoltam, miközben álomba merültem.