/David/

*A nappaliban*
Lementem a konyhába, nem akartam zavarni Arielt, tudtam, hogy most nehéz időn megy keresztül és türelmesnek kell lennem vele. Nem volt kösszű, de Érte valahogy ment. Dermedten néztem magam elé és iszogattam a teát. Sham is bejött és leült az asztalhoz.
- Mióta ilyen? - Kérdezte társalgó hangnemben.
- Egy-két napja. - Válaszoltam szomorúan, nem néztem rá, a padlót kémleltem.
- Oh... Hogy bírod? - Felsandított rám. Felsóhajtottam és a tenyereimbe temettem az arcomat.
- Megvagyok. - Halványan rámosolyogtam.
- Kitartás. - Veregette meg a vállam, mikor elment mögöttem. Elmosolyodtam.
- Kösz. - Kis idő múlva kezdtem nagyon hiányolni Arielt. Már vissza kellett volna érnie, ezért elmentem megkeresni. Mindenhol kerestem, de sehol nem volt. Aztán eszembe jutott egy hely, ahol még nem voltam. Futásnak eredtem, de a közelben lelassítottam, tudtam, hogy ott lesz. Mikor megláttam, elmosolyodtam és odamentem hozzá. Leültem mellé, nem akartam felébreszteni, mosolyogva figyeltem. "Tündéri." Felnyöszörgött.
- Apu... - Felsóhajtottam, sajnáltam, ami a szüleikkel történt, szívesen megismertem volna őket. Ökölbe szorult a keze, olyan volt, mintha megint kislány lenne. Kicsi, és védtelen. Átöleltem volna, de nem akartam, hogy felébredjen.

*a konyhában*
Ariel hirtelen összeesett, a teste hideg volt, mint a jég. Elkaptam és kiabáltam Shamnek. Rachael is odarohant, ledermedve figyelt az ajtóból.
- Mit csináljunk? - Segélykérően néztem Shaminora, aki szintén letérdelt mellénk.
- A kicsi kiszívja a vérét. Ha nem kap villámgyorsan vért a kicsi is és Ariel is, akkor megöli! - Teljesen lefagytam.
- Be kell vinnünk a kórházba! - Sham bólintott és hívta a mentőket, Rachael viszont nem bírt megmozdulni. Folyamatosan beszéltam Arielhez, reméltem, hogy nem lesz túl nagy baj.
Végre kiértek a mentők. Villámgyorsan kirphantam és bevezettem őket a szerelmemhez. Agódva figyeltem az eseményeket, ahogy felrakják a hordágyra és beviszik a kórházba. Természetesen vele tartottam. Hirtelen a mentőkocsiban leállt a szíve. Nem tudtam elhinni, egyszerűen nem volt képes befogadni az agyam. Tudtam, hogy nem lesz baja. Túl fogja élni. A mentősök küzdöttek érte, de semmi nem történt. Padlógázzal hajtottak a kórház felé. Erős maradtam, tudtam, hogy rendbe fog jönni.
A kórházban nem kevés vért kapott, így hál' Istennek életben maradt. Nagyon megkönnyebbültem, de még mindíg aggódtam értük. Egész addíg, amíg az egyik orvos ki nem jött.
- A kicsi és az anyja jól vannak. Bemehet. - Azonnal berohantam. Ariel csukott szemmel feküdt az ágyon. Letérdeltem mellé és végigsimítottam az arcán.

*A kislányunk születése után*

Arielnek lecsukódtak a szemei és a gép sípolni kezdett. Lehunytam a szemeimet, Darren elkezdett sírni a kezemben. Kis idő múlva mégis kinyitottam a szemem és magamhoz szorítottam a kisfiunkat. Mikor az orvos a halál időpontját akarta kimondani, a gép Ariel mellett hirtelen újra csilogni kezdett. Alig tudtam elhinni. Lassan, megkönnyebbülten elmosolyodtam, végül felnevettem. Hát túlélte!