- Ümmm... - Végigcsókolt a nyakamon. - Dave... - Mosolyogtam, lehajtottam a fejemet de kint voltunk a parton. Igaz, nem volt senki a közelünkben, de itt akkor is fura lett volna.
- Igen? - Mosolyogva suttogott a nyakamba. Valami nem stimmelt. Hirtelen az idilli tájba a szobám falai zavartak be, és rá kellett jönnöm, hogy csak álmodtam a tengerpartot. Nagyot ásítottam. - Szóval csak álmodtam. - Nem esett jól ez a felismerés.
- Mit álmodtál, Szerelmem? - Nézett rám kíváncsian.
- Ennyire érdekell? - Kérdeztem vissza álmosan mosolyogva. Visszamosolygott rám, megsimította az arcomat, ezzel kisöpörve a szememből egy kósza tincset.
- Igen. Elmeséled nekem? - Várakozó pillantássan figyelt.
- Egy tengerparton voltunk... Sétáltunk a fehér homokon... - Álmodozó hangon beszéltem, mivel lélekben visszarepültem oda.
- Hmm... Nemsokára tengerparton leszünk. - Mosolygott. Átfordultam a hátamra, lehunytam a szemeimet és tovább álmodoztam a tengerről. Mosolyogtam, arra gondoltam, hogy nemsokára tényleg ott lehetünk majd. Én, David, a tenger... És zavartalan nyugalom. Erre a gondolatra felsóhajtottam. Alig vártam már, hogy ott legyünk.
Éreztem, ahogy kedvesem hozzámbújik, majd közelről suttogott az arcomba.
- Meséld el, mit látsz...
- Egy partot... Csontfehér, apró szemcséjű homokkal... Ami jó forró... A tenger végtelen kékségét... Pálmafákat... - Gyönyörű látványt képzeltem el.
- Hmm... a tenger vize olyan tiszta, hogy még 10 méteres mélységben is lelátni egészen az aljáig... - Mesélte.
- Gyönyörű lehet... - Nem nyitottam ki a szememet, anélkül is tudtam, hogy engem néz. - Kis romantikával fűszerezve... - Elnevette magát és lefeküdt mellém. Ráfeküdtem a melkasára, hallgattam, ahogy lélegzik és ver a szíve. - Mikor is lesz az esküvőnk? - Néztem rá. Aranyszín szemei csukva voltak. Felpattantak a szemei.
- Amikor te szeretnéd. - Vigyorgott.
- És ha azt mondom, hogy most azonnal szeretném? - Erre mát tényleg nagyon kíváncsi voltam. Elnevette magát.
- Akkor most azonnal megtartjuk az esküvőnket.
- Akkor én most azonnal akarom. Amint felöltözök. - Közöltem. meglepődött, de lelkesen bólintott.
- Rendben! - Mosolygott. Elmentem fürödni.
Bezártam a fürdőszobaajtót, mivel haladni akartam. Gyorsan megnyitottam a vizet, lekapkodtam magamról mindent és lezuhanyoztam. Hallottam, amint Dave kint nevet, de nem engedtem be, csak akkor, amikor már kész voltam és magamra csavartam a törölközőt. Szó nélkül beállt a zuhany alá és ő is lefürdött. Lesütött szemekkel, hangtalanul mentem ki a fürdőszobából, leültem az ágyamra én nem moccantam onnan. Mikor Dave bejött, a szekrényben kotorászott, ruhát keresett magának.
- Te nem öltözöl? - Kérdezte mosolyogva.
- Nem. - Feleltem kissé szomorkásan. Egy pillanatra ledermedt, megfordult és elém lépett, az arcomat fürkészte.
- Mi a baj, Ariel?
- Nem fognak összeadni minket... - Feleltem könnyezve, a hangom pedig elcsuklott. Ijedten nézett egy pillanatig, aztán leült mellém és átölelt.
- Mi az, hogy nem fognak minket összeadni? - Nagyon mérges volt.
- Az, hogy szerintük még kicsik vagyunk. Fiatalok ehez. - Válaszoltam a kérdésére, egyálltalán nem szívesen. Mérgesen megforgatta a szemeit, letörölte a könnyeket az arcomról.
- Ne sírj... sss... minden rendben lesz. - Elmosolyodott. - Addig nem megyünk el onnan, amíg össze nem adnak minket. - Kuncogtam az ötleten.
- Rómeó és Júlia, mi? - Néztem rá. - Modern kiadásban. - Vigyorogva bólintott.
- Miért ne? Na, gyere, öltözz! - Felállt és már öltözött is. Én azt az esküvői ruhát vettem elő, amit anyu csináltatott nekem, hogy majd ezt vegyem fel az esküvőmön. Mosolyogva megsimítottam az anyagot.
- Segítesz felhúzni a hátán a cipzárt? - Kérdeztem mosolyogva, és valami fehérnemű után néztem. Bólintott.
- Persze. - Mosolygott rám, én pedig nagyon nagyon óvatosan felvettem a ruhát. David segített felhúzni a hátán a cipzárt. Lehajtottam az arcom elé a fátylat. - Köszi. - Mosolyogtam. - Kész is vagyok. - Mosolyogva végigmért.
- Gyönyörű vagy. - Felhajtotta az áttetsző anyagot és megcsókolt. Nem kérettem magam, visszacsókoltam. Mosolyogva elengedett és visszaborította rám a fátylat.
- Menjünk. - Mosolyogtam. Kézenfogott és úgy indultunk el. A folyosón Sham átvett tőle, mindván, hogy majd ő elkísér az oltár elé. Dave könnyedén átadott és Rach mellé lépett. Be voltam sózva, aminek meg is lett az eredménye. Megbillentem a fehér magassarkúmban, és ha Shamino nem kap el, tuti kitöröm a bokámat. David aggódva nézett. - Jól vagyok! - Nevettem.
- Na, gyönyörű! Pont az esküvője előtt töri ki a lábát! - Nevetett velem. Dave is nevetett, de érezni lehetett, hogy izgul, akárcsak én. Ugyan Sham vigyázott rám, de akkor is fel voltam pörögve, jobbhíján az alsó ajkamat rágcsáltam.
Valahogy odaértünk a templomba, szerencsétlen bátyámnak már lilák voltak az ujjai, a keze meg töréshatárom volt, annyira szorítottam.
- Jaj, én ezt nem tudom végigcsinálni! - Sírtam, úgy éreztem vége a világnak. A padló megnyílik alattam én meg leesek elsüllyedek a föld alá. Vissza akartam fordulni. David odalépett hozzám, megsmította az arcomat és megértően mosolygott.
- Nem muszály, Ariel.
- De nem az, hogy nem akarom, mert akarom, csak... Ideges vagyok. Még a nevemet sem tudom megjegyezni. - Újfent megtapasztaltam, milyen nehéz sírás közben beszélni.
- Sss... Nincs okod idegeskedni. Semmi baj. - Nyugtatott meg. Nagyot nyeltem.
- Oké. Akkor... Essünk túl rajta. - Valahogy mosolyogtam, egyenetlenül vettem a levegőt. Izgultam, nem is kicsit. Legszívesebben elszaladtam volna egészen Kenyáig.
Mindannyian odaálltunk a pap elé -szerencsére más épp nem volt a templomban-, az meg meghökkenve nézett ránk. Elsápadtam, szédelegtem, nem voltam biztos benne, hogy menni fog. Dave bíztatóan rámmosolygott és megtartott. A tisztelendő atya ránk mosolygott.
- Mit parancsolnak? - Összerezzentem a hangjától. David visszamosolygott a papra, összekulcsolta a kezeinket és közölte a szándékunkat.
- Szeretnénk összeházasodni. - Nagyot nyeltem, lestem a reakciót.
- Hány évesek vagytok? - Kérdezte meghökkenve.
- Ti... Tizenöt... - A hangom remegett rendesen.
- Nem vagytok még fiatalok ehez? - Jogos.
- Nem, atyám. - Felelte Dave határozottan, én pedig hozzásímultam, nagyon féltem. Szegény tisztelendőúr habozott rendesen, de David magabiztosan előrelépett. - Mi addig nem megyünk el innen, amíg nem hajlandó összeadni minket. Kérem. - Úgy éreztem, nem bírom sokáig és itt fogok elájulni. David megszorította a kezemet, ami adott némi bizalmat a dolgok iránt. A pap felsóhajtott és bólintott.
- Rendben van. - Nagyon megkönnyebbültem, azt hittem, nem fogja megtenni. Jó hosszú szertartás következett, és végre elértünk a legfontosabb részhez. Mind a ketten kimondtuk az igent. A pap boldogan vigyorogva kimondta azokat a szavakat, amire vártunk. - Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Csókoljátok meg egymást. - Dave mosolyogva odahajolt hozzám és megcsókolt. Épphogy csak viszonozni tudtam, annyira vigyorogtam. Szerelmem is nagyon boldogan mosolygott, akár csak én. Épphogy csak belefértem a ruhámba. Dave arca ragyogott, emgköszönte a papnak, fogadtuk Rach és Sham gratulációját, aztán indultunk is, hogy le ne késsük a gépet. Szerencsére ahogy apu vezetett, tuti volt, hogy odaérünk.
Persze előtte hazamentünk, hogy bepakoljunk. David elővett két bőröndöt az ágy alól.
- Sietnünk kell. Nemsokára indul a gép, pakolj be mindent! - Nem kellett tíz perc, és minden bennevolt a bőröndömben, amire csak szükség lehetett.
- Én kész vagyok. - Jelentettem be. David még pakolászott. Rámnézett és kedvesen mosolygott.
- Én is mindjárt kész vagyok. Addig zuhanyozz le nyugodtan. - Nevetve lekaptam a ruhámat és egy szál törölközőben szambáztam át a fürdőszobába egy gyors zuhanyra. Miután felfrissítettem magam kicsikét, kényelmes ruhát vettem fel. Mire visszaértem, Dave a két bőröndel, mosolyogva várt. Útra készek voltunk. - Indulhatunk?
- Persze! - Még a Napot is megszégyenítően ragyogtam. Nagyon fel voltam dobva, alig vártam már az utazást. Szerelmem az ajtóban lerakta a bőröndöket és megcsókolt, amit meglehetősen hevesen viszonoztam. Felnevetett és eltolt magától, hogy el tudjunk köszönni. Rachael és Shamino felé fordult. Rach megölelt mindket és jó utat kívánt nekünk, ahogyan Sham is. Ezer wattosan vigyorogtam, mikor a bátyám is jó utat kívánt. Kimentünk és beszálltunk a várakozó taxiba. Dave nem engedte el a kezemet, én meg még a maradék kevéske vért is kiszorítottam belőle, (Kicsit se voltam ideges, mint látszik... XD) de szerencsére ő nem bánta. Hozzábújtam, szinte vibráltam, annyira izgultam. Átkarolt és nevetett.
Megérkeztünk végre a reptérre, Dave kifizette a taxit, én meg már reszkettem, annyira ideges voltam. Jót nevetett rajtam, bementünk az épületbe és beálltunk a sorba. Folyamatosan ott táncoltam mellette. Végre valahára sorrakerültünk, elvégezték az ellenőrzéseket, a bőröndjeink a szallagra erültek, mi meg a kis táskákkal a váróba mentünk. Idegesen toporogtam.
- Mikor indulunk már? - Sík ideg voltam, ott akartam már lenni. Megcsókolt.
- Fél órán belül felszállhatunk a gépre. - Mosolygott.
- Fél óra?! - A hangom hirtelen hisztérikus magasságba szökkent, majd visszajött. - Jesszusom.
- Nyugi. - Mosolygott. Sétálgattam, nézegettem a hirdetéseket, mikor végre bemondták, hogy lehet felszállni a repülőnkre.
- Véégre!! - Nevettem. Felszálltunk a repülőre, beharaptam az alsó ajkam, most kezdtem félni. Mosolyogva felém fordult.
- Valami baj van, Ariel? - Aggódott.
- Csak... Most jöttem rá, hogy sokezer méter magasan leszünk és liftezni kezdett a gyomrom... - Nyeltem egyet. Nyugtatóan rámmosolygott és megfogta a kezemet.
- Semmi baj. Nem kell félned. - Mintha igaz lenne. És ha lezuhanunk? Vagy valami történik? Más esetben le tudott volna nyugtatni, de nem most.
- Mennyi idő az út? - Kérteztem félősen. Lepillantott, és az ülést kezdte tanulmányozni. Mikor elindultunk, kishíján sikítozásban törtem ki. David igyekezett megnyugtatni, hogy nem lesz baj. Mélyen belevágtam a körmeimet a szék karfájába, vártam, hogy újra talajt érezzek a lábam alatt. Mélyen a szemembe nézett és nyugtató hangon beszélt hozzám.
- Ariel. Nem kell félned. Nem lesz semmi baj. Ez a gép teljesen biztonságos, nem fog lezuhanni. És ha mégis megtörténne, akkor mi lennénk az a két "ember", aki biztosan sértetlenül megússza. - Kacsintott, én meg nagyot nyeltem.
- Egész biztos... - Akkor sem bíztam túlzottan a repülőkben. Már szálltam volna lefelé. Dave átölelt, én meg jó szorosan hozzábújtam. Halkan a fülembe suttogott.
- Gondolj arra, hogy nemsokára a szigeten leszünk... - Nevetett.
- Próbálok... - Mondtam folytott hangon. Szorosan átölelt és símogatta az arcomat.
Mikor végre megérkeztünk, szép nyugodtan leszálltam, örültem, hogy megérkeztünk, nem is kicsit. Követett.
- Gyere, erre van a kikötő. - Mosolygott és az órájára pillantott. - 20 perc múlva indul a hajó a szigetre.
- Azt már kibírom. - Mosolyogtam. Dave visszamosolygott és megpuszilt. Kis idő múlva megérkezett a hajó és felszálltunk. Egész úton a tengert néztem. - Szebb, mint ahogy elképzeltem. Davidre néztem. - Erre mégszebb a kilátás. - Mosolyogtam. Most vettem észre, hogy egy fiú szemezni próbál velem. Reméltem, hogy David nem érti félre a dolgot. Hisz csak őt szeretem. Megfordult, megsemmisítő pillantást vetett a srácra és rámordult. A srác szembenézett a szerelmemmel, amit nem nagyon kellett volna. Elvörödve vizsgálgattam tovább a tengert.
- Gyere, átülünk egy olyan helyre, ahol jobb a... - Útálkozó tekintetet vetett a fiúra. - ... a levegő. - Az egész arcom lángolt.
- A levegő? - Kérdeztem nagyon nagyon halkan, de követtem. Megfogta a kezemet, ingerülten bólintott, hátravezetett, ahol senki nem ült és nyitva volt az ablak. Reszketve követtem, nem néztem semerre és Davidhez bújtam. Aggódóan nézett rám.
- Szeretnéd, hogy becsukjam az ablakot? - Megráztam a fejemet és néztem kifelé a tengerre. Még mindig ugyanúgy nézett. - Valami baj van?
- Nincs... - Mandtam szinte suttogva. Az előbbi helyzettől felkavarodott a gyomrom. Tudtam, hogy mostanára már enyhén zöldes árnyalatot vehetett fel az arcom. Végigsimított az arcomon.
- Igyál egy kis hideg vizet! - Azzal elővette a műanyag palackot és mosolyogva átnyújtotta nekem. Nagyot nyeltem és ittam pár kortyot, ami valamelyest csillapította a gyomrom háborgását. Figyelt, az arcomat fürkészte.
- Mikor rünk oda? - Folytott hangon hadartam, igyekeztem magamban tartani a kaját. Rápillantott az órájára.
- Mégy 10 perc. Kibírod? - Kedvesen mosolygott, aggódott értem.
- Azt hiszem... - Ekkor elkövettem a lehető legnagyobb hibát. Előrenéztem. A tekintetem találkozott a srácéval, aki szinte másodpercenként fordult hátra és vigyorogva mért végig. - ... nem. - Eredetileg kibírtam volna, de attól a vigyortól amit a fiú produlált, csak újra felkavarodott a gyomrom. Dave nem nézett oda, ehelyett hozzám hajolt és megcsókolt. Készségesen viszonoztam, addig se a srácra figyeltem. Elmosolyodott, kis idő múlva a hajó megállt. Kikötöttük. Kissé elkapkodtam a felállást, megszédültem és nekitámaszkodtam az egyik ülés háttámlájának. Szerelmem átkarolta a derekamat és megtartott, hogy ne essek össze. Ránehezedtem a karjára és lekászálódtunk a földre. - Végre... - Ennyit bírtam kinyögni. Körbenéztünk a szigeten. Mindenfelé hófehér homok volt, a dzsungel egy kőhajításnyira, a fák tetején pedig házak voltak. - Ez gyönyörű... - Ámultam, egész addig, amíg valaki meg nem érintette a karomat. Mikor odanéztem, az a srác volt, és ha jól érzékeltem, beszélgetni akart velem. Szuper. Ennek a hírnek annyira tudtam örülni, mint valami mókus az erdőtűznek. David hangosan morogva elém állt.
- Mi bajod van, haver? - Kérdezte a srác megütközve.
- Nem vagyunk haverok. - David iszonyat dühös volt. Megsimítottam a karját, hogy lenyugtatsam.
- Nyugalom. - Majd a sráchoz fordultam. - Te meg mit akarsz? - Dave átkarolta a derekamat és a fiút figyelte. Szegény srác nagyon zavarban volt, pislogott.
- Hát... ööö... beszélgetni...
- Beszélgetsünk. - Mosolyogtam. Nagyon megkönnyebbült. - Miről szeretnél beszélgetni? - Kedves és nyílt voltam, nem úgy, mint Dave. Ő még mindig feszült volt.
- Josh vagyok. - Úgy tett, mintha Dave ott se lenne.
- Ariel. - Mosolyogtam és hozzásímultam szerelmemhez. - Ő meg David. - Dave bizzentett, Josh végigmérte, majd visszafordult hozzám.
- Na és, mi járatban vagytok a szigeten? - Kérdezte barátságosan.
- Elhozott, hogy látsak tengerpartot is. - Mosolyogtam. Dave belepuszilt a hajamba, Jared méregetett bennünket, majd újra csak hozzám intézte a szavait.
- Ha szeretnéd, én szívesen megmutatom a környéket. Helybéli vagyok. - Mosolygott. Belegondoltam és ez most pont kapóra jött. Ingyen idegenvezetés.
- Igen, az klassz lenne. - Mosolyogtam vissza. - Vagy van valami kifogásod ellene? - Néztem Davidre. Josh Davet, ő meg engem nézett.
- Én azt hittem, hogy ezt a pár napot kettesben töltjük. - Útálkozva mérte végig a srácot. - De ha te meg szeretnéd nézni a szigetet, nem állok az utadba. Az lesz, amit te szeretnél. - Mosolygott.
- Csak egy napról van szó. Utána csak a tiéd vagyok. - Mosolyogtam és megcsókoltam.
- Rendben. - Annyira odaadó volt.
- Akkor lepakolunk és... Hol találkozzunk? - Kérdeztem mosolyogva Joshtól.
- Találkozzunk itt. - Mosolygott vissza.
- Oké. - Egyeztem bele, majd Davidhez fordultam. - Hol is van a szállásunk?
- Arra van, nincs messze. - Mutatott a fák felé. - Gyere, menjünk. - Felkapta a bőröndöket. - Örültem. - Vakkantotta oda Joshnak morogva.
- Úgyszint. - Bólintott a srác. Nagyon nem csípték egymást, féltem, hogy ebből bunyó lesz, ezért riadtan elrángattam a szállásunk felé. Dave ugyan követett, de nem értette, mi bajom. Mikor kicsit eltávolodtunk, felé fordultam.
- Még jó, hogy nem kezdtetek el bunyózni! - Kicsit mérges voltam rá. - Most velem foglalkozz. Majdnem mondott valamit, de ehelyett inkább csak megcsókolt.
- Gyere, erre van a szállásunk. - Felvezetett a fa egy alacsonyabb szintjére, elinézte a szükséges dolgokat, megkaptuk a kulcsokat és elindultunk fölfelé. Mosolyogtam, nagyon izgultam, hogy milyen lesz. Mosolyogva rám pillantott, átmentünk néhány kötélhídon, míg végül megállt egy faragott ajtó előtt.
- Ez az? - Kérdeztem izgatottan.
- Készen állsz? - Vigyorgott.
- Lássuk! - Haraptam be az alsó ajkamat. Egy határozott mozdulattal kinyitotta az ajtót és körbepillantottunk. A bútorok nagyrészt fából voltak, a szobában több növény is volt, hátul a házhoz tartozott egy medence, de amin a legjobban megütköztem: az ágy le volt szórva rózsaszirommal. - Eh... Huh... - Nem jutott eszembe értelmesebb mondtat, szemem szám tátva maradt.
- Tetszik? - Vigyorgott rám Dave.
- Nagyon! - Gyönyörködtem kicsit a szobában. Elvigyorodott.
- Akkor jó... - Hozzám hajolt és megcsókolt. Azonnal viszonoztam, bementem lepakolni és átöltöztem - illetve sokkal inkább vetkőztem - bikinire és egy lenge kis szoknyára, ami valamivel a térdem fölött volt. Dave is átöltözött fürdőruhába.
- Menjünk, Josh már biztos vár. - Mosolyogtam. Felsóhajtott.
- Egy percig se kételkedtem... - Mondta gúnyosan.
- Egy napot csak kibírsz! - Nevettem. Duzzogva bólintott. Olyan kisfiús volt így, hogy nem bírtam ki kuncogás nélkül. Megcsókoltam.
- Menjünk. - Kézenfogott és elrángatott, nagyon túl akart lenni ezen az egészen. Nevetve követtem. Érdekes nászútnak néztünk elébe. Lementünk, egyenesen a találkozóhelyre. Illetve Ő ment, Én meg táncolgattam az oldalán. David jót nevetett, amit én csak bíztatásnak vettem. Ismertem pár lépést, ami közben haladunk is.
Odaértünk a találkahelyre, Josh már ott volt, természetesen. David elkoromodott, amint meglátta, de a srác nem sokat foglalkozott vele, inkább engem nézett és mosolygott. Vidáman ráköszöntem.
- Szia! - Mosolyogtam.
- Szia, Ariel. - Csak nekem köszönt, de msot nem zavartattam magam. Semmi nem ronthatta el a jókedvemet.
- Hol kezdjük? - Mosolyogtam vidáman, mire elnevette magát.
- Van a sziget északi részén egy vízesés. - Ajánlotta fel.
- Akkor menjünk oda! - Nevettem, nagyon fel voltam pörögve. Bólintott.
- Ahogy óhajtod. Erre. - Azzal elindult, én meg követtem, egy pillanatra sem engedve el Dave kezét. Néha elengedtem és Josh mellé táncoltam.
- Milyen hosszú az út? - Kérdeztem kedvesen. Mosolyogva rámpillantott, Dave meg mögöttünk puffogott.
- Nem olyan hosszú. Türelem. - Vigyorgott.
- Szupi! Akkor nem sokára fürödhetünk! - Visszamentem Dave mellé, akit nagyon idegesített ez a helyzet. Mosolyogva átkarolta a derekamat. Josh nem nézett hátra, csak ment előre.
Mikor megéreztem a víz illatát, előreszaladtam, és egész véletlenül hozzáérem a fiú kézfejéhez, aminek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Sőt, semekkorát sem. Nem úgy, mint Josh. Ő nyilván kezdeményezésnek vette, mivel vigyorogva utánam jött. David is tudta, hogy erről szó sincs, de azért gyorsan odafutott hozzám, beelőzve a srácot. A partom lekaptam a kis szoknyácskát és beleugrottam a vízbe, a két fiú meg követett. Egyszer a nyakamhozt kaptam, mert nem éreztem a nyakláncom súlyát. Nem is volt ott.
- A nyakláncom!! - Nagyon megijedtem, imádtam azt az ékszert. Dave azonnal odaúszott hozzám.
- Mi a baj, Ariel? - Kérdezte aggódóan.
- Eltűnt a nyakláncom! - Sírtam. Magához ölelt és vígasztalni próbált.
- Ne sírj, megkeressük... - Josh helyeselni kezdett. Hozzábújtam Davidhez, kicsit megnyugodtam, lebuktam a víz alá, de sehol nem találtam. Mind a hárman kerestük, de semmi, semmi, semmi. Egyre jobban kétségbe voltam esve.
- Ariel! Ezt keressük? - Josh kint a parton vigyorogva tartotta a magasba a nyakláncomat.
- IGEN!! - Amilyen gyorsan csak tudtam, kiúsztam érte. Átadta nekem.
- A parton találtam. - Vigyorgott.
- Köszönöm! - Nagyon örültem, köszönet képp megöleltem, ami nekem nem jelentett semmit. Josh vigyorogva visszaölelt.
- Nincs mit. - Davenek ökölbe szorult a keze, rettentő féltékeny lehetett szegénykém. De most fel sem fogtam, mi van, nagyon jó kedvem lett most, hogy megtaláltuk a nyakláncomat.-
- Na, nem jössz ki? - Fordultam nevetve a szerelmem felé. Némán kisétált a vízből és odaállt mellénk. Josh vigyorogva nézett, nyilván azt hitte, van esélye nálam.
- Itt vagyok. - Halkan morgott. Megcsókoltam és az ajkai közé suttogtam.
- Nyugi. - Csak őt szerettem, de kellett egy kis idő, hogy megszokjam, hogy már nem vagyok szabad. Megnyugodott valamilyen szinten és átölelte a derekamat, amit az újdonsült haverkám fogcsikorgatva nézett, ami nem különösebben érdekellt. Mosolyogtam. Dave halványan visszamosolygott.
- Menjünk, vagy szeretnél még maradni? - Kérdezte immár szelídebben.
- Nézzünk szét máshol is. Segítesz? - Megemeltem a nyakláncomat, hogy segítsen feltenni. Bólintott, én pedig átadtam neki a nyakláncot és félrehúztam a hajamat. Mosolyogva rámadta a nyakláncot. Kedvesen visszamosolyogtam és Joshhoz fordultam. - Innen hova? - Kicsit elgondolkozott.
- Hmm... bemehetünk a központba. Ott rengeteg érdekes dolog van. - Mosolygott.
- Oké. Menjünk! - Azzal felkaptam a kis szoknyát magamra. Dave mosolyogva nézett, majd Joshua vezetésével bementünk a központba. Nagyon kíváncsi voltam, hogy pontosan micsoda is van ott.
Visszamentünk a szállásokhoz, mivel onnan indult minden jármű.
- Hívjak egy taxit, vagy kisvonattal szeretnél menni? - Kérdezte vigyorogva, persze csak tőlem.
- Hmm... Menjünk kisvonattal. - Mosolyogtam. Szintén mosolyogva bólintott, megvette a jegyeket, felszálltunk és elindultunk. Beültem a két fiú közé, hogy ne legyen bunyó. Mikor a karfára tettem a kezemet, véletlen megérintettem Josh kezét. Rámmosolygott, amit Dave szerencsére nem vett észre. Kedvesen visszamosolyogtam, de persze a srác azonnal félreértette a dolgot. Kinéztem inkább az ablakon. Mind a két fiú engem nézett. Tisztáztam magamban, hogy mit is érzek. Dave iránt feltétlen szerelmet. Josht is szerettem, de csak barántként. Dave gyönyörködött a kilátásban, a Nap már lemenőben volt. Láttam rajta, hogy örül ennek, nem is kicsit. Én is néztem a fényes korongot. Nagyon gyorsan eltelt ez a nap. Josh a kezemre csúsztatta a kezét, mikor odafordultam, hogy mit is akar, megcsókolt. Még tiltakozni sem volt időm. Dave azonnal elrángatott és ordítozni kezdett.
- Mégis mit képzelsz magadról, ki vagy te?! Takarodjál innen nagyon gyorsan!! - Tudtam, hogy ha Josh nem lép le, vagy én nem teszek valamit, David ablakostól fogja kiküldeni a volatból, ezért gyorsan elkaptam.
- Na, na! Nyugi, David, kérlek nyugodj meg! - Nagyon meg voltam ijedve. Rettentő dühös volt, reszketett. - Kérlek! Nem.. Nem történt akkora nagy izé! Ne csináld azt, amit Sham! Könyörgök! - Lassan már sírtam. Azonnal megenyhült és átölelt. Végre megnyugodott.
- Sajnálom, én... én csak... nem akartam, bocsáss meg...
- Semmi baj. - Mosolyogtam rá. - Megértelek. - Elmosolyodott. Rettentően megijedtem az előbb, azt hittem, leszállítanak, de szerencsére maradhattunk. Dave letörölte az arcomról a könnycseppeket.
- Semmi baj. Szeretnél visszamenni a szállásra? - Mosolygott.
- Még nem. - Mosolyogtam vissza. - Josh, melyik a legrövdebb út a tengerhez? - Meg akartam nézni a naplementét. Josh elgondolkozott egy kicsit.
- Az ösvényen eljuthattok a partra egy fél óra alatt.
- Az jó lesz. - Mosolygtam. Dave mosolyogva kézenfogott, megállt a vonat, mi pedig szépen leszálltunk. Kicsit mrá fáradt voltam, de a naplementét mindenképpen látni akartam. Dave átölelte a derekamat, úgy jött mellettem. Kicsit elkanandoztak a gondolataim.
- Min gondolkozol? - Kérdezett rá Dave.
- Majd a szállásunkon elmondom. - Mosolyogtam, a gyomrom görcsben volt. Nem kérdezősködött tovább szerencsémre. Lassan leértünk a partra. Gyönyörködtem a naplementében. Olyan volt, akár egy álom. David átkarolta a derekamat, úgy nézte a csodálatos jelenséget. Sóhajtottam, féltem, hogy amit mondani fogok, azon ki fog akadni. Megcsókolt, amit most nem viszonoztam. Elfordultam és belementem a tengerbe. A víz lágyan nyaldosta a partot, finoman símogatta a lábamat. Dave egy kis ideig lefagyva nézett, aztán utánam jött.
- Valami rosszat tettem? - Kérdezte félénken.
- Nem... - Könnyeztem. - Csak... Félek... - Becsuktam a szemeimet. Felemelte az államat.
- Félsz? - Suttogott. - Dehát mitől?
- Attól, hogy mit fogsz mondani. - Mondtam még mindig csukott szemmel. Felnevetett.
- Ugyan mire? - Nagyot nyeltem és kinyitottam a szemeimet. Kinyitottam és becsuktam a szájamat, nem mertem kimondani. Aggódva fürkészett, a két tenyere közé vette az arcomat.
- Ariel, mond már! - Suttogta folytott hangon.
- Gyermeket szeretnék. - Suttogtam. - Tőled... - A gyomrom görcsben volt és alig kaptam levegőt. Lágyan elmosolyodott és végigsimított az arcomon.
- És attól félsz, hogy én nem? - Mosolygott.
- Ü... Ühüm... - Félősen néztem fel rá. Elmosolyodott.
- Butus vagy... - Átölelt és megpuszilt. Becsuktam a szemem. Megcsókolt és mosolyogva az ajkaim közé suttogott. - Ariel, én csakis tőled szeretnék gyereket... és ebben egy pillanatig se kételkedj.
- Akkor megkapom ajándéknak? - Néztem rá félősen.
- Ez csak természetes. - Vigyorgott rám.
- Menjünk haza... vagyis a szállásra. - Nevettem, ő pedig velem nevetett.
- Rendben. - Kézenfogott és elindultunk visszafele. Kicsit tartottam attól, hogy nem leszek jó anyukája a picinek, de Dave teljesen nyugodtnak tűnt.
- Köszi az idegenvezetést, Josh. - Mosolyogtam rá.
Visszamentünk, mikor beléptünk az ajtón, már remegtem.
- Mi a baj? - Fordult hozzám aggódóan.
- Csak izgulok. - Mondtam remegő hangon, mie elnevette magát.
- Mégis miért?
- Ez már tétre megy, ha nem fogtad volna fel. - Grimaszoltam.
- Felfogtam. - Vigyorgott.
- Akkor jó. - Huppantam le az ágyra, Dave meg mosolyogva odajött mellém. Letámaszkodtam a térdemre és előre dőltem. Hozzám hajolt és megcsókolt, de most nem viszonoztam. - Nem biztos, hogy be merem ezt vállalni... - Azonnal elhúzódott.
- Nem muszály, Ariel, én nem erőltetek semmit... - Erre elsírtam magam. - Ne sírj, semmit sem muszáj... sss. - Nyugtatott.
- Tudom, de én szeretném... - Bújtam hozzá. Megsímogatta a hátamat.
- Akkor mi a baj?
- Az, hogy nem tudom, hogy végig tudom-e csinálni azt a mittudoménhány hónapot... - Csak ebben az egy dologban nem voltam biztos. Végigsimított az arcomon.
- Biztos, hogy végig tudnád csinálni... én ott lennék melletted. De ha nem vagy felkészülve erre az egészre, akkor még várhatunk. - Mosolygott rám megértően. Elkaptam a kezét és hátradőltem.
- Meggyőztél. - Nevettem. Ő is nevetett és megscókolt. Nem épp az a fajta, amelyiknek kétszer kell mondani a dolgokat. Vigyorogtam, örültem, hogy megadja nekem azt az ajándékot, amit a legjobban szeretnék. Dave is vigyorgott és vadul megcsókolt, amit ugyanolyan hévvel viszonoztam. Végigsimított az arcomon, kicsit visszavett és gyengéden csókolt tovább, amit nem teljesen értettem. Mosolyogva végigcsókolt a nyakamon, én pedig jólesően felsóhajtottam. Lerángatta rólam a szoknyát. Elmosolyodtam és nyugodtan feküdtem, hagytam, hogy tegye, amit szeretne. Szépen megszabadított a többi ruhától is, de most egyet sem tépett össze. Elnevettem magam, vicces vol, hogy most inkább óvatosan bánt az anyagdaabokkal, és nem szedte szét őket. Átölelte a derekamat és rámvigyorgott.
- Mi az?
- Semmi. - Megcsókoltam és az ajkai közé suttogtam. - Kicsit túl vagy öltözve. - Vigyorogtam.
- Azon könnyen segíthetünk. - Vigyorgott ő is.
- Akkor segíts rajta. - Vigyorogtam továbbra is. Egy szempillantás alatt megszabadult a fürdőnadrágjától, én meg jót nevettem. - Vetkőzőművészem. - Dave is velem nevetett. Hozzásímultam, mire halkan felmordult, szorosan átölelt és megcsókolt. Mosolyogtam és visszacsókoltam. Óvatosan összeillesztette a testünket, én meg végigkarmoltam a melkasán, aminek nyolc szép, felduzzadt, vörös csík lett az eredménye. Nem különösebben bánta, mozogni kezdett. Felsóhajtottam, reméltem, nem hiába lesz a próba. Szépen elnyúltam az ágyon, ami most nem tűnt különösebben stabilnak. A csípőm kicsit sürgetően előre mozdult. Dave felmordult és gyorsabb mozgásra váltott. Átöleltem és magamhoz húztam, türelmetln voltam, nem is kicsit. Nem ellenkezett, gyorsan mozgott, így elég gyorsan haladtunk a csúcs felé. Kapkodtam a levegőt, már csak kicsi hiányzott. Hirtelen ötlettől hajtva kinyitottam a szemem, láttam, hogy rettentő erősen szorítja az ágytámlát, beleharaptam a nyakába és finoman szívogatni kezdtem. Megremegett, letört egy jókora darabot az ágy széléből és hangosan morgott. Nekifeszültem, szorosan összezártam a fogsoromat és a szemeimet is összeszorítottam. Dave erősen átölelt, tudtam, hogy nem engedi, hogy bárki is bántson. Megvédene mindentől. Felsóhajtottam, kicsit... Nagyon jába voltam az előző percektől, akárcsak Dave.
Lelöktem magam mellé és hozzábújtam. Mosolyogva, gyengéden cirógatta a hátamat. Hirtelen felkavarodott a gyomrom, így kirohantam a mellékhelyiségbe. Az egész ebédemet viszont láttam. letérdeltem, nekidőltem a falnak és úgy ültem ott, falfehér arcal. Dave amint bejött, odatérdelt mellém és megsímogatta a hátamat.
- Kicsim, jól vagy? - Mintha nem látná.
- Azt leszámítva, hogy a gyomrom teljes oszoljt rendezett, jól. - Még a hangom is gyenge volt. Megsimította az arcomat és vígasztalóan mosolygott. Nem voltam valami jó bőrben. Felálltam, de iszonyatosan szédültem, de szerencsére Dave segített talpon maradnom. A karomat nem tudtam, hogy miért, de a hasam előtt tartottam. David megtartott és bekísért a hálószobába. Legörnyedtem, nagyon fájt a hasam. Aggódva kémlelte az arcomat, tudtam, hogy segíteni akar, de nem tudja, hogy is tehetné. Belekapaszkodtam, különben tutira összeestem volna.
Dave óvatosan leültetett az ágyra és villámgyorsan hozott egy pohár vizet, de mivel annyira remegtem, hogy csak kicsúszott volna a kezemből, intettem, hogy ne adja ide. Lerakta és mellém ült, ráterített a hátamra egy takarót, kisimította az arcomból a hajamat, nagyon aggódótt. Hozzábújtam, fáztam, éreztem, hogy olyan vagyok, mint egy jégtömb. Átölelt és símogatta a hátamat. Reszkettem, inkább lefeküdtem, reménykedtem benne, hogy ez csak futó rosszullét.
- Ho... Holnap... ra el... múlik... - Vacogtam, összegömbölyödtem, hátha enyhül, de nem nagyon engedett a sájdalom. Dave ingatta a fejét, nem nagyon bízott benne, hogy holnapra elmúlik. - T... Te nem a... alszol? - Odabújt hozzám, átölelt és gyengéden cirógatta a hátamat.
- De igen. Próbálj meg aludni, Ariel. - Becsuktam a szemem, kellett egy kis idő, mire elaludtam, de utána nyugodtan tudtam pihenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése